Sibth.

latin növénynevek után Sibthorp János (1758-96) oxfordi botanikus nevének rövidítése. Flora graeca c. művét Smith és Lindley folytatták (London 1806-40, 10 köt.).

Sibyllák

az ókori népek felfogása szerint ihletett lelkü, látnoki szellemü asszonyok. Ugy látszik, hogy a legrégibb időben a Sybilla szó fogalom volt, melyet később lokalizáltak, s igy esett, hogy az egyes irók különböző számmal említik (Platon egyet, Varro már tizet). Eredetét mindig istenekre (Zeus, Poseidon) vagy hősökre (Dardanos) vezetik viszsa. A S.-ra vonatkozó hagyomány az erythraei Herophile körül csoportosult, aki állítólag a trójai háboru előtt élt és különféle nevek alatt (Demo, Deiphobe, Demophile, Amaltheia) vándor életet élt, ami szintén a S. jellemző tulajdona. Állítólag ő jegyezte fel azokat a görög versekbe szedett jóslatokat (Sibylla-könyvek), melyeket Tarquinius Superbus egy öreg asszonytól mesés áron megvásárolt (az eladó a tagadó válaszra mindig elégetett néhány könyvet és a maradékért annyit követelt, mint előzőleg az egészért). A görög S. közeli viszonyban állottak Apollo istenhez és annak jóslóhelyeihez, de mihelyt a jóslás üzletszerüleg kifejlődik, a tisztán prófétai természetü S. eltünnek és helyökbe egy-egy Pythia lép.

A keresztény-római világ ezeket a S.-at még megpótolta egy Krisztus előtti héber Sibyllával (Sabba v. Sambethe), aki később a babiloni (kaldeai) és egyiptomi S.-kal, talán valamennyinek őstipusával olvadt össze. A S. neve alatt 12 részben összefoglalt jóslatok maradtak ránk görög nyelven, melyek azonban a Kr. u. II-III. sz.-ból származnak és egy túlnyomólag zsidó, továbbá egy túlnyomólag keresztény forrás keverékét mutatják. Kiadásaik Alexandretól (2 köt., Páris 1841-56) és Friedliebtől (2 köt., Lipcse 1852). Ezeknek alapján indult meg a S. könyveinek az egyházatyák részéről Krisztusra való magyarázata, viszont az utóbbi folytán hatoltak a S. motivumképen a keresztény művészetbe. Leghiresebbek: Michelangelo 5 Sibyllája a sixtusi kápolnában és Ráfael 4 képe a Santa Maria della Pace templomban (Róma); kiemelendők azonkivül a Giotto-féle, a Van Eyck testvéreké (genti oltár), s Roger van der Weyden művei.

Sibylla-könyvek

(Libri sibyllini), Rómában a Capitolium templomában eleinte két, Kr. e. 367. tiz, Sulla kora óta tizenöt személyből álló papi hatóság (l. Decemviri) által őrzött szent könyvek (l. Sibyllák). Kr. e. 83. a régibb gyüjtemény a lángok martaléka lett. Küldtek ennélfogva követeket Kis-Ázsiába, hogy Apollo templomaiban vagy egyebütt gyüjtsék a sibylla-jóslásokat és igy több könyvből álló gyüjteményt állítottak össze. Augustus a kétes részeket elégette és a valódiaknak elismerteket Apollo templomában őriztette. A Kr. u. V. sz.-ban Stilicho ezt a gyüjteményt elégette. V. ö. Ewald, Über Entstehung, Inhalt und Werth der Sibyllinischen Bücher (Göttinga 1858); Maass, De Sybillarum indicibus (Greifswald 1879); Hoffmann, Die Tarquinischen S.-Bücher (Rheinisches Museum 1895).

Sic

(lat.) a. m. igy.

Siccardi-féle törvény

Olaszoszágnak egyházi törvényei, melyekkel a szárdiniai királyság a konkordátum megszünése után saját hatáskörében rendezte viszonyait a római kuriához és a kat. papsághoz. A törvény, melyet 1850 márc. 9. fogadott el a képviselőház, a püspöki biráskodást, a kolostorok menedékjogát eltörölte és a holt kéznek szánt ajándékozásokat és fekvő birtokszerzeményeket állami jóvágyástól tételezte fel. Siccardi Józse gróf (szül. 1802., meghalt 1857.) igazságügyminiszter terjesztette a képviselőház elé.

Siccardsburg

Ágoston, osztrák építész, szül. Bécsben 1813 dec. 6., megh. Weidlingben (Bécs mellett) 1868 jun. 11-én. 1844. tanár a bécsi akadémián; Van der Nüll Edével épített Bécsben az arzenált, az operaházat stb.

Siccativ

(a latin siccus a. m. száraz szótól) szárító anyag, melyet lenolajba vagy firnászfestékekbe gyors szárítás végett tesznek. A kereskedők por- vagy folyós alakban árulják. A poralaku S. ólom-, mangán-, cinkkészítményből áll; ezt a készítményt lenolajban forralják s még terpentinolajat tesznek hozzá. L. még Olajfesztéset.

Sicilia

sziget, l. Szicilia.

Siciliano

(olasz, ejtsd: szicsi-) v. alla Siciliana, olyan zeneműnek a neve, mely gyöngéd, behizelgő pasztolárszerü dallamossággal tünik ki s a sziciliai népdalok s énekmodorra, voltaképen táncritmusra támaszkodik. Ugy a régibb, mint az ujabb zeneirodalomban: szonáták, koncertek és szimfoniákban rendesen önálló részt képez alla Siciliana felirattal.

Sic itur ad astra!

(lat., a. m. igy jutni a csillagokig), Vergilius Aeneis-ében (11. ének, 283. sor) fordul elő.


Kezdőlap

˙