S. O.

a latin salvis omissis (kihagyások fentartásával) és sine obligo (kötelezettség nélkül) rövidítése.

kősó vagy konyhasó, az egyedüli ásványi anyag, melyet az ember táplálkozására fordít, ásványtani neve még halit. Anyaga klór-nátrium vagy nátriumklorid (l. o.). Jóllehet a kősót ősi idők óta ismerik, kémiai összetételét legelőször 1810-ben Droy ismerte fel. A kősó kitünően diatermikus, keménysége 2, fajsúlya, 2,1-2,2. Ize sós, kitünően hasad a kockalapok irányában. Meleg és hideg vizben egyaránt oldódik. Melegítve sistereg, sokszor oldás közben is, ami a mechanikailag belézárt gázok felszabadulásától van. Az ilyen kősót sistergő sónak nevezték el. Hazánk igen gazdag kősótelepekben, melyek mind fiatal harmadkoriak, ugyanis a miocénszisztémában képződtek. Legnevezetesebbek Máramaros vármegyében: Szlatina, Rónaszék, Akna-Sugatag; továbbá az erdélyi részekben: Maros-Újvár, Parajd, Szováta, Dés-Akna, Vizakna, Torda. Mig a marosujváriban a bányászat legélénkebb, a parajdi előfordulás a leghatalmasabb tömzsének hosszúsága 2300 m., szélessége 1700 m., eddig feltárt mélysége 180 m. Ugyancsak miocénszisztémabeli a világhirü wieliczkai kősó (Galicia, Krakó közelében), továbbá a romániai, a déloroszországi, a persiai, meg a sziciliai. A magyar meg a galiciai bányákban fejtik a legtisztább kősót, amennyiben idegen anyagok azt igen kevésé tisztátalanítják. Egyike a legnevezetesebb és leghiresebb sótelepeknek a stassfurti (Magdeburg közelében), mely geologiai korra nézve diaszbeli. Ugy a sótelepek nagy kiterjedése, mint a telepek anyagainak kémaiai változatossága ugy ipari, mint tudományos szempontból rendkivül érdekessé teszik. A stassfurti sóbányászat szolgáltatott legfőbb támaszpontot a kősótelepek képződésének magyarázatához. Régebben ismerték azt kisérletekből, hogy a tengerviz bepárologtatásakor először egy kevés gipsz képződik, aztán kősó és utána magnézia- és kálisók rakódnak le. Egészen ennek felel meg sók egymásutánja a stassfurti telepen. A stassfurti telepeken nemcsak kősó fordul elő, hanem az anyalúgnak mindama sói, melyek csak nagy nehezen és csakis bizonyos körülmények között rakódnak le abból, de lerakódva, könnyü oldhatóságuk miatt nagyon gyorsan elhordatnak, vagy más anyagokká alakíttatnak át. A legtöbb kősótelepen ezek a magnézia- és kálisók már nem láthatók a kősóval együtt, mert elhordattak, de a stassfurti telepen még ott vannak mintegy útmutatásul szolgálva arra, hogy hogyan és mely sorrendben rakódtak le a tengerből az összes benne feloldott sók. A stassfurt-egelni medencében a sótelep minimális vastagsága 300 m. Legalul elég tiszta kősó van, aztán különösen polihalittal van keverve (polihalit-régió), erre telepszik a kiezerit-régió, erre a karnalit- és helyenként a kainit-régió. Az utóbbiakat fedi sóagyag, melyre hatalmas anhidrittömegek telepszenek; legfelül agyagpala, homokkő és mészkő (alsó triasz). A kősó fő tömegét vékony, 13-16 cm. anhidritpadok szakítják meg és a közéjük szorult kősóról azt tételezik fel, hogy az egy év lefolyásának képződési eredménye, amiért azt az évgyűrü névvel jelezték. Jó sokáig mindazokat a sókat, melyek a kősót tisztátalanítják,elhányták és a kősó haszontalan tisztátalanságainak tekintették, hulladéksóknak (Abraum-Salze) nevezték és iparilag nem értékesítették. 1861. azonban felismerték ezeknek a nagy fontosságát és jelentőségét és azokat klórkáliumra és mindenféle kálipreparátumok, meg kálisók készítésére, továbbá kitünő ásványi trágya előállítására tanulták feldolgozni és előállott Stassfurtban és a vele szomszédos Leopoldshallban amaz óriási kémiai gyáripar, mely a világon ritkítja párját. Ma a régi hulladéksók értéke fedezi az összes bányászati és ipari költségeket, a bányászott kősó mint tiszta haszon szerepel. Ugyanazon módon, amint a természet megalkotta a kősótelepeket, állítanak elő az emberek a déli vidékeken (Földközi-tenger) a tengerből sót. A vizet csatornán keresztül elzárható medencébe vezetik, ahonnan a víz nagy felületü árkokba folyik. A nap melege, valamint a forró szelek a vizet elpárologtatják és amidőn a sótrartalom 27 %-ra rug, a kristályosító medencékbe szivattyuzzák. Sós forrásokból (a sótartalom 2,1 %) a sót ugy kapják, hogy a vizet előbb u. n. pároló házakban (Gradirhasu) töményítik, azután pedig nagy üstökben főzik. (l. Kamaraáztatás). Az egész világ egy évi kősótermését 7.300.000 tonna jut. Ausztria-Magyarország évi termése 350,000 tonna. Olaszország részint a tengerből, részint sós forrásokból évenkint több mint 400,000 tonnát főz ki. A konyhasót ételeink fűszerezésén kivül használják hús, hal konzerválására, trágyázásra, szóda, szappan üveg, sósav, mázok stb. gyártására.

A só tárgya ugyan a bányászati főúri jognak, de nem tárgya a bányaszabadságnak, hanem mint «sójövedék» a legrégibb időktől fogva a kincstár kizárólagos jövedelme, amin ezt már az aranybulla XXIV. és XXV. cikkei bizonyítják. Sóásás, sófőzés és sóárulás állami egyedáruság. A só árának meghatározása azonban mindenkor az országgyűlés jogaihoz tartozott; Az 1791. XX. t.-c. világosan elismeri, hogy a só árának felemelése csak országgyülésen történhetik. E szabály meg nem tartása ismételten mint sérelem (Gravamen) felszólalás tárgyát képezte. A sóárakra vonatkozó újabb törvényeink az 1868. XI. és az 1875. L. t.-c. Az első irányelvül tűzi ki, hogy mind Magyarországnak, mind a monárkia másik államának sójövedelme biztosíttassék; amiért a sóárakat akként kell szabályozni, hogy a sónak a monárkia egyik államából a másik államába való szállítása hasznot hajtó vállalat ne lehessen. Árva, Liptó, Turóc vármegyéknek a XVI. sz.-ba nyuló kiváltság alapján a közelebb első lengyelországi só használata volt megengedve; az 1875. L. t.-c. e vármegyéknek máramarosi sóval kedvezményi áron ellátását rendelte el. Az ország egyes más vidékeit illető kedvezményeket hasonlólag a nevezett törvények szabályozzák.

Soa

Abissziniával egyesített keresztény királyság, amelyhez számítják a legújabb időkben Enareát és állítólag Kaffát is. A hegyes ország fő folyója a Dsemma; K-i részének vizei a Havasba folynak. Földje termékeny és sűrübben lakják mint Abissziniának É-i, polgárháboruk által szaggatott részeit. A mintegy 2 millió lakosa nagyobbára amhara, akiken kivül vannak részben keresztény, részben mohammedánus gallák. Fő helyei Ankober, Angolal és Debra Libanosz. A fő karavánútja az Adal-földön keresztül a tengerhez Tedsurába visz. IX. Menelik király, aki családját Salamontól származtatja, János abissziniai császárral békében élt, sőt neki adót is fizetett. Midőn azonban az utóbbi 188. meghalt, sikerült neki az egész Abisszinia fölött az uralmat elnyernie és valamennyi ott élő alkirályt hatalma elismerésére birnia. L. Abisszinia (történelme) és Eritrea.

Sóadó

A sónak, mint első rendü élelmezési cikknek megadóztatásával már igen régen találkozunk. Egyike a legkevésbbé igazolható adóknak, melynek szedése nem egyszer lázadásokra adott alkalmat. A S. gátolja a sófogyasztás kellő kifejlődését, mi közegészségi szempontból is igen hátrányos. Oly államokban, melyek sóban gazdagok, a termelésre is károsan hat. A megadóztatásnak főleg két módja van, a termelési adó és az egyedáruság. Ez utóbbi létezik Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Romániában, Szerbiában, Görögországban, Khinában, angol Kelet-Indiában, hazánkban stb., mig Franciaországban, Németországban, Németalföldön termelési adó szedetik; teljesen eltörölte: Anglia, Belgium, Svédország; vám szedetik: Norvégiában, Portugáiában, Spanyolországban, Oroszországban, Észak-Amerikában. Magyarországon a só a legrégibb időtől kezdve regále tárgya volt; ezt bizonyítja az aranybulla XXIV. és XXV. cikke, 1405. I., XX., 1464. IX., 1715. XIII. t.-c. stb. De az országgyülés a só árának megállapításánál mindig befolyt. Nálunk a sóegyedáruságot újabban az 1868. XI. és 1879. L. t.-cikkek szabályozzák. Az egységár 100 kg. után kősónál 9 frt, főtt sónál 9 frt 50 kr. Bizonyos vidékeken (Máramaros, Liptó, Erdélyben, a határőrvidéken stb.) a lakosok a sót olcsóbb áron kapják. Ipari célokra is olcsóbb áron adják, és legújabban a marhatenyésztés céljából is ismét kedvezmények adatnak. A sóegyedáruság átlag 12-13 millió tiszta hozadékot nyujt az államnak. A sófogyasztás évenként átlag 1,5 millió métermázsa.

Sóagyag

(sóbány.), sóval telített anyag, melyből a sót kilúgozzák és azután kifőzik.

Sóakna

község, l. Görgény-Sóakna.

Soane

(Son, Sone), a Gangesz jobboldali 744 km. hosszu mellékfolyója Elő-Indiában; Gondvanában, az amarkautaki fensíkon, a Narbada forrásától 8 km.-nyire ered és Patna fölött a Gangeszbe torkollik, amellyel már előbb csatornák kötik össze.

Soap

v. salap, l. Sisak.

Sobamogera

l. Saba magyarok.

Sóbánya

község, l. Sóvár.


Kezdőlap

˙