Szabad kerületek

igy nevezték régebben az ország azon területrészeit, amelyek királyi privilegiumok alapján ugy a megyei, mint földesúri magánhatóság alól kivétettek, önkormányzattal birtak, helyi ügyeiket saját közegeikkel kezelték, közvetítették az állami közigazgatást, a törvénykezésben területükre és tagjaikra az ügyek legnagyobb részében külön első folyamodásu biróságuk volt, az országgyülésen követeikkel részt vettek és a szabad királyi városokkal együtt a negyedik országos rendet alkották. Jogállásuk egészben a törvényhatóságokéhoz hasonlított, de már szervezetre ezektől sokban eltértek. Ilyen Sz. voltak: 1. a jászkun kerület; 2. hajdu-kerület; 3. a tarmezői v. tarapolyai nemesek kerülete; 4. a fiumei és buccarii szabad kikötő kerületek; 5. ide sorozandó még a szepesi XVI város kerülete, mely azonban az orszggyülésen már képviselve nem volt. Továbbá kiváltságos kerületeket alkottak, a nélkül azonban, hogy a törvényhatóság jogállásával vagy a követküldés jogával birtak volna: a szepesi tiz lándsás nemesek széke (1802-ig), valamint a tiszai karonai és a nagykikindai kerületek, az előbbi Bács, az utóbbi Torontál vármegyének alárendelve. E Sz.-et a közigazgatás új rendezésével és a területi új beosztással (1870. XLII., 1876. XX. és XXXIII. t.-c.) megszüntették, illetve a törvényhatósági közigazgatási szervezetbe bekebelezték, Fiume és Buccari kivételével.

Szabad kézből eladás

ellentéte a hatósági árverésen vagy hiteles személy közbenjöttével eszközölhető eladásnak.

Szabad kikötő

l. Kikötő.

Szabad királyi városok

igy nevezik azokat a községeket, helyi közületeket, melyek királyi privilegiumok által a megyei és földesúri hatóság alól kivétettek és kezdetben mint kiváltságos községek éltek, idővel, ugy a XV. sz. elején, a törvényhatósági jogállást is megszerezték. Kiváltságaik azonban az országos törvnyekkel, a nemesség jogaival összeütközésbe nem jöhettek. Az újabb időben pedig arra, hogy valamely község a Sz. privilegiumát elnyerhesse, szükséges volt, hogy a korona és az ország iránt különös érdemeket szerzett légyen, az úri hatóság alól magát megváltsa, a Sz. anyagi és szellemi terheinek elviselésére képességét igazolja és végre, hogy törvénybe iktattassék. Az 1687. XVII. t.-c. pedig minthogy a Sz. száma «a visszafoglalások által annyira szaporodott, hogy az mint negyedik rend, a többi rendekkel nemcsak egenlő volna, hanem azokat felül is haladná», akként intézkedik, hogy jövőre számuk ne szaporíttassék, vagyis csak kivételesen nagy érdemekért és hogy ő felségének e kegyelme törvénybe iktattassék. E határozat a gyakorlatban ugy valósult meg, hogy amely várost a király a Sz. privilegiumával felruházott, de ez becikkelyezést nem nyert, az a Sz. címét, törvényhatósági jogállását birta guyan, de az országgyülésre követet nem küldhetett. Ilyen városok voltak Arad, Eszék, Pécs.

A szabad kir. város testületileg egy nemes személynek tekintetett és igy nemesi jogokkal és szabadságokkal élt, de minthogy e jogok csak testületileg illették meg, tagjaira, vagyis a városi polgárokra nem terjedtek ki, habár a vám- és helypénztől, ugy mint a nemes emberek az egész országban mentesek voltak. A szabad kir. város földjét tulajdonul birta, a királyi kisebb haszonvételek is őt illették, a nemesi fölkelésben részt vett, sőt nemesi jószágokat is birhatott (a városi polgár azonban csak városi telket), de ezekre már a megyei hatóságot elismerni tartozott. Az 1542. XXXIII. t.-c. pedig, nehogy a nemesi birtokok igen is nagy terjedelemben jussanak a Sz. kezére, megállapította, hogy jövőre se királyi adomány, se zálog címén ilyen birtokot ne szerezhessenek. De az eddig jogos címen nyert adományt jövőre is zavartalanul birhatják (1542. XXXIV.). A városiak urafogyott vagyonában örökösödtek, amely tehát nem szállt a koronára. Az állam ifelügyelet érvényesülése mellett önkormányzattal birtak és az állami közigazgatást közvetítették. A törvényt, kormányrendeleteket és ajtá határozataikat saját közegeikkel hajtották végre, helyi ügyeiket maguk kezelték. A királyi adón (Census Regius v. Census sancti Martini), a hadi adón és a katonabeszállásolás terhén kívűl más országos terheket nem viseltek; külön címerrel és pecséttel birtak. Az országgyülésre már III. Endre óta, véglegesen elismerve pedig Zsigmond óta követeket küldöttek és a szabad kerületekkel együtt az ország negyedik rendét alkották. Végre az igazságszolgáltatásban első folyamodásu törvényszékkel birtak, de megkülönböztették a tárnoki Sz. és a személynöki Sz.-at és ennek főkép az igazságszolgáltatásnál volt jelentősége, amennyiben a tárnoki Sz.-tl a tárnoki székhez, a személynöki Sz.-tól a személynöki székhez történt a felebbezés.

A Sz. életének egy arisztokratikus vonását alkotta az, hogy jogaikat tényleg nem a városi polgárok összessége, hanem annak csak egy kis része gyakorolta. Igy a külső tanács, egy önmagát kiegészítő testület 40-100 taggal, Pesten 120 taggal, mely a város közgyülésének tekinthető, vezetője a városi szószóló volt és a belső tanács, melynek tagjai voltak: a főbiró, polgármester (ahol ez állás volt rendszeresítve), a 4-12 tanácsos. Ezeken kívűl pedig a tisztikar állott a jegyzői, ügyészi, adószedői, levéltári, iktatói, gazdasági, árvaszéki, rendőri (városkapitány), orvosi, mérnöki tisztviselőkből. A belső tanács vezette a közigazgatási és gazdasági ügyeket, de eljárásáról köteles volt a külső tanácsnak jelentést tenni és azt minden fontosabb esetben meghallgatni. A törvénykezésre azonban a külső tanácsnak nem volt befolyása. A tisztújítást a külső tanács eszközölte évenkint vagy minden másod, illetve harmad évben. A tanácsosok állása azonban élethossziglanra szólott. A Sz. szoros függésben voltak a főkormányszékektől és pedig közigazgatási ügyekben a helytartó tanácstól, pénzügyekben a királyi udvari kamarától, már 50 frtnyi kiadáshoz a kamara jóváhagyása volt szükséges.

Az 1848-iki törvényhozás a Sz.-at illetőleg ideiglenesen rendelkezvén, megállapítja, hogy ez mint köztörvényhatóság közdolgait a törvényes felügyelet alatt függetlenül igazgassa; továbbá közszervezetét most már a népképviseleti alapra helyezi és a városi tisztviselők és képviselők választásának jogát, a törvényben meghatároztt előfeltételek mellett, minden városi polgárnak megadja. Az 848. V. t.-c. pedig Arad, Eszék, Pécs városokat, mint külön választókerületeket, az országgyülési képviselő választására jogosítja. Az 1869. IV. t.c. a biráskodást elválasztván a közigazgatástól, ezzel a Sz. biráskodási joga is megszünt. Végre az 1876. XX. t.-c. 28 szabad kir. várostól elveszi a törvényhatósági jogállást, ugy hogy ezzel jelenleg csak a következő Sz. birnak: Arad, Budapest, Debrecen, Győr, Kassa, Kolozsvár, Komárom, Maros-Vásárhely, Pécs, Pozsony, Selmec-Bélabánya, Sopron, Szabadka, Szatmár-Németi, Szeged, Székesfejérvár, Temesvár, Újvidék, Zombor; míg a következő 28 a rendezett tancásu városok csoportjához tartozik: Bakabánya, Bártfa, Bazin, Besztercebánya, Breznóbánya, Eperjes, Erzsébetváros, Esztergom, Felsőbánya, Gyulafehérvár, Késmárk, Kis-Marton, Kis-Szeben, Korpona, Körmöcbánya, Kőszeg, Libetbánya, Lőcse, Modor, Nagybánya, Nagyszombat, Ruszt, Szakolca, Szamosújvár, Szt.-György, Trencsén, Újbánya, Zólyom. L. még Város és Törvényhatóság.

Szabad költözési jog

az egyéni szabadságjogokhoz tartozik s magában foglalja jelesül: a) a kivándorlás joga (l. o.), b) a szabad település jogát. A kivándorlás joga (l. Egyéni szabadságjogok és Emigráció) hazánkban az állampolgároknak elismert joga. A kivándorlási ügynökségek (l. o.) törvényes szabályozásának célja nem a kivándorlás akadályozása, hanem a kivándorlók érdekeinek védelme. A védköteleseknek kivándorlása sem feltétlenül tilos, s a szolgálati kötelezettség teljesítése előtt is csak elbocsátáshoz van kötve, melyet a közös hadseregbeli egyének részére a közös hadügyminiszter, a honvédek részére a honvédelmi miniszter adhat meg. A sorhadi szolgálati kötelezettségben álló egyén részére azonban az elbocsátási egnedély csak akkor adható meg, ha vele együtt szülei, vagy még netán életben maradt szülője is kivándorolnak. Mozgósítás és háboru idejében a fegyveres erő (közös hadsereg, hadi tengerészet, honvédség, népfelkelés) kötelékébe tartozó egyének részére kivándorlási engeély nem adható (1889. VI. t.-c.). Sorhadi, tartaléki és póttartaléki szolgáalt kötelezettségében nem álló, de az alól végleg fel nem mentett egyének, akik a 17-ik életévüket betöltötték, csak abban az esetben nyerhetnek kivándorlási engedélyt illetőleg bocsáthatók el az állam kötelékéből, ha az illető törvényhatóság bizonyítványával kimutatják, miszerint elbocsáttatásukat nem azon célból kérik, hogy a védkötelezettségtől meneküljenek. A védkötelezettség érdekében felállított eme korlátozásokon túl hazai jogunk elvül a kivándorlás szabadságát állítja fel, kimondván, hogy béke idején a magyar állam kötelékéből való elbocsátás nem tagadható meg annak, aki kimutatja: a) hogy rendelkezési képességgel bir, vagy hogy kérelméhez atyja beleegyezésével, illetőleg gyámja vagy gondnoka gyámhatóságilag jóváhagyott beleegyezésével hozzájárul; b) hogy állami és községi adóval hátralékban nincs; c) nem áll büntető vizsgálat, vagy még végre nem hajtott büntető itélet alatt (1879. L. t.-c.). Az a) pont alatti megszorsítást éppen az illetőnek érdeke követeli; a másik két megszorítás az állam szerzett jogában nyeri igazolását. - A szabad település jogának elismerését tartalmazza az 1886. XXII. t.-c. (a községekről), amelynek 9. §-a szerint «minden honpolgárnak jgoa van más községbe települni». A község a települést csak a törvényben meghatározott okokból tagadhatja meg, jelesül megtagadhatja attól, aki: a) bűntett vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt jogerősen vád alá helyezve van, vagy ily bűncselekmény miatt hozott büntető itélet hatálya alatt áll; b) ha a község terhelése nélkül magát fentartani nem képes; c) legutóbbi állandó tartózkodási helyétől kielégítő erkölcsi bizonyítványt fel nem mutathat.

Szabadkőmüves

(ném. Freimaurer; ang. freemason; franc. franc-maçon), olyan ember, aki a Sz.-ek szövetségébe tartozik. Aktiv Sz. az, aki valamelyik páholy kötelékébe tartozik és részt vesz annak munkálataiban; inaktiv Sz. az, akit életkörülményei vagy bármilyen okok arra kényszerítettek, hogy a páholyból, melynek tagja volt, kilépjen és visszavonuljon a páholymunkáktól.

Szabadkőmüvesség

v. királyi művészet (lat. ars liberorum muratorum vagy latomia), az a működés, melyet a szabadkőmüvesek kifejtenek. Ez a működés az erkölcsiség és az egység, a szabadság és a béke s az egyedül egyesítő és boldogító szeretet birodalmának megteremtésére irányul. Éppen ezért arra törekszik a Sz., hogy minden ember, bármilyen vallás szabályai szerint is tisztelje az istent, bármely országnak legyen is polgára és bármilyenek is politikai meggyőződései, testvérének tekintse minden embertársát, akit szerettel az erkölcsi tökéletesedés útjára vezessen. A Sz.-nek éppen ugy, mint az embernek, van teste és lelke. A test a Sz. külső megjelenésének módja, a szimbolumok, a szokások; a lélek a Sz. szelleme, a szabadkőmüvesi élet- és világfelfogás, a szabadkőmüvesi alapelvek összesége. A test maga a szabdkűmüvesek nagy szövetsége, mely kiterjed az egész világra és ennek egyes tagjai, a szervezet által megállapított szabadkűmüvesi főhatóságok és a kisebb körre szorítkozó egyes páholyok; mindez látható, mindennek létezéséről tudomás szerezhető. A Sz. lelkét nem lehet meglátni a nagy világban, mert az szüntelenül, észrevétlen formálja, gyúrja át a jó, szép és nemes megértésére és követésére az embereket; erejével, mely hatást gyakorol mindenkire, az erkölcsök nemesedését segíti elő és a szeretettel, melyet kisugároz, mind jobban rombolja le azokat a válaszfalakat, amelyeket a különféle társadalmi formák állítanak fel az emberek közé. A Sz. éppen ezért nem avatkozik vallási, állami, nemzetiségi, eggyőződések magyarázatába. Meggyőződése az, hogy az egyház, a nemzetiség, a haza olyan társadalmi forma, amely egyesíti az embereket, de egyszersmind el is távolítja azokat egymástól. Egyesíti azokat, akik egy társadalmi formának a hivei és ugyanakkor szembeállítja őket egy másik társadalmi forma hiveivel és ez a szembeállítás nem ritkán szenvedélyes gyülöletben nyilvánul. Kell tehát egy nagy általános társadalmi formának lenni, mely magába foglalja minden egyház, minden nemzetiség és minden haza hiveit, amely azt tanítván, hogy mindnyájan egyenlők vagyunk, akiknek egymást szeretve, egymást támogatva kell az erkölcsi tökéletesedésre törekednünk, kiegyenlíti a különféle társadalmi formák előidézte ellentéteket. A Sz. erre tanítja minden egyes tagját és a Sz., melynek fő alapelve a mindent kibékítő, mindent megjavító nagy és örök szeretet, a testével ad módot mindez erények tanulására. A páholy, mely olyan viszonyban a Sz.-gel, mint a templom a vallással, iskola, melyben a szabadkőmüvesek megtanulják a sz. eszméit. Amit reá fognak, hogy vallási egyenetlenséget szít és önző célok szerint politikát űzve, belenyul az állam hatáskörébe, az csak elleneinek ráfogása, mert a Sz. egyenesen megtiltja a vallási és a politikai kérdések fejtegetését. A Sz. nagy alkotásait nem szabad a kézzelfogható eredményekben, látható momentumokban keresni, mert ezek rendszerint a sziv, a lélek, a kedély nemesítésében és a nemességnek az életben való érvényesítésében állanak. Emberbaráti szeretet tanít, azaz megtanítja annak a nagy feladatnak megismerését és megoldását, hogyan lehetünk mindig minden körülmény között emberek.

Szabadkőmüves-szövetség

a szabadkőmüveseknek az egész világra kiterjedő szervezete. Sokáig titkos társaságoknak tekintették a Sz.-et, illetőleg annak egyes részeit, a páholyokat, sőt ma is azok, akik teljesen félreismerik a Sz. céljait, titkos társaságnak mondják, pedig nem titkos, hanem zárt társaság. Titkai nincsenek; csak azokat a jeleket, amelyekről az egész világ szabadkőmüvesei megismerik egymást, és a felavatás szertartását meg a szimbolumokat kell a tagoknak titokban tartaniok. Ezzel szemben az állami hatóság által jóváhagyott alapszabályai vannak, melyeket bárki megszerezhet és éppen igy nyilvános a Sz. története, alapelvei, törvényei, szervezete, életének és létezésének minden egyes mozzanata. Az pedig teljesen az egyes tagok tetszésére van bizva, vajjon nyiltan bevallani akarják-e, hogy a Sz.-hez tartoznak. Okiratokkal bizonyítható történeti adatokkal egészen a XIII. századig vezethető vissza a Sz. alakulása s fejlődése, melynek folyamában nevezetes az 1717. év. Ekkor lett ugyanis a Sz. az a tisztán szellemi és erkölcsi működést kifejtő társaság, amelynek folytatása a mai Sz. Addig, amig 1717. meg nem alakult az angol nagypáholy, a Sz. tényleg építéssel foglalkozott s nemcsak átvitt értelemben használta az építés szót az emberi nem tökéletesítésére irányzott működésének megjelölésére. Tulajdonképen csak a 40-es és 50-es években kezdődik a Sz. történetének ismerete. Ekkor került napfényre néhány a Sz. történeti fejlődésére vonatkozó fontos okirat, amelynek nyomán egyszerre megdőlt az a sok mese, mely a Sz. eredetét a különféle középkori szerzetesrenddel, a bölcsek kövének s az életelixir keresőinek középkori társaságával, Angolország XVII. sz.-beli politikai pártjaival, az olasz karbonárikkal stb. hozta összeköttetésbe. A mai Sz. eredetét a középkor építőműhelyeiben kell keresni. A középkorban ugyanis, amikor különösen kezdetben papok és szerzetesek, nevezetesen Benedek-rendiek, foglalkoztak az építés mesterségével, minden építés megkezdésekor és minden munka befejezésekor ájtatosságot végeztek az építőmesterek, akik külön zárt és némi előjogokkal fölruházott kasztba sorakoztak. Ezt az ájtatosságot az emelendő épület közelében elhelyezett házban végezték, melyben egyszersmind szerszámaikat is tartogatták s itt oktatták ki egymást az építés fortélyaira. Ezek az építőmesterek nem állottak a hatóságok hatalma alatt, a körükben fölmerült egyenetlenségeket saját főnökeik intézték el és ezért szabad kőmüves volt a nevük, azaz olyan, aki fel van szabadítva a hatóság beavatkozása alól. Idővel inasokat és legényeket is vettek fel szövetségükbe, akiknek felavatása bizonyos formaságokhoz volt kötve. Eleinte a papok voltak a kőmüvestestületeknek a vezetői, később az építés tudományát teljesen elsajátították a felvett laikusok és a XIII. században már Halberstadtban, Magdeburgban, Kölnben és Bremában ilyen laikusok vezetése alatt álló építőműhelyek léteztek. Egészen a XVI. és XVII. sz.-ig semmi változás nem állott be ez építőműhelyek szervezetében. A szokásokat és a titkokat nem őrizték meg irásban, csak az építőműhelyek törvényeit, melyeknek legrégibb kiadása az, amelyet Halliwell adott ki 1840. Londonban (The early history of freemasonry in England). Németországban lassan-lassan kivesztek az építőmesterek e szokásai, de annál szilárdabban megmaradtak Angolországban, ahol mind több és több tudós és előkelő férfiu vétette föl magát a kőmüvesek közé, mert közöttük sokat tanulhattak. De akkor tájban sehol sem voltak nagyobb építkezések és a hosszu pihenés következtében a legtöbb kőmüvesműhely megszünt. A 1666-iki londoni nagy tűzvész után ismét szükség lévén munkás kezekre, új éeltre keltek a kőmüvesműhelyek, amelyek felépítették Londont, befejezték a Szt.-Pál-templom építését, melyet Wren Kristóf hires építőmester vezetett, de London újjá építése után megszünt a tevékenység, ugy hogy III. Vilmos király halála után (1702), aki 1645-ben maga is szabadkőmüves volt és a társaságnak védnöke, már csak négy rendszeresen dolgozó műhely volt az angol fővárosban. 1717. e négy műhely egyesült egy nagypáhollyá, mely lemondott a tényleges építésről és a szellemi építést, azaz az emberiség emelését és egyesítését tűzve ki céljárul, Sayer Antalt választotta meg első nagymesterré. Ez páholy, mely 1776. fölvette a Lodge of Antiquity nevet, megbizta Anderson prédikátort, aki szintén az alapítók között volt, hogy a hagyomány, a régi szokások és törvények felhasználásával késíztsen egy a Sz. megváltozott céljához illő alkotmánykönyvet. E megbizatásnak megfelelve, 1721 dec. 27-én átadta a nagypáholynak az alkotmánykönyvet, melyet 1723. Londonban kinyomattak s ez az alkotmány a Sz. tételeinek legnagyobb tekintéllyel biró gyüjteménye. A Sz., mely ilyenformán a középkor építőműhelyeiből tisztán szellemi működést kifejtő társasággá változott át, ez idő óta gyorsan terjedt el mindenfelé. A század harmadik tizedében Franciaországban, Németalföldön, Spanyolországban és Portugáliában, a negyedik tizedben pedig Német-, Svéd-, Orosz-, Lengyel-, Törökországban, Svájcban és Amerikában vert gyökeret; a XVIII. sz. közepén már Kelet-Indiában is terjedt a Sz. és mindezeken a helyeken az angol Sz. befolyása érvényesült. Egyedül Lengyelország volt az, amely nem engedett tért az angol Sz. befolyásának. A Sz. egyre terjedt és erősödött és éppen ez a folytonos terjedés okozta azt, hogy nemsokára azokban az országokban, melyekben a Sz. az angol nagypáholy vezetése alatt állott, hovatovább önálló kőmüvesi főhatóságok keletkeztek. Egyes főhatóságok az angol Sz. alapelveitől lényegesen eltérő elveket kezdtek hirdetni. ezek az eltérések és utánzatok Franciaországban keletkeztek és végcéljaikat tekintve mindinkább eltávolodtak az igazi Sz.-től és egész sereg kalandos természetü, titkos, középkori lovagi és romanatikus társaságnak lévén szülőanyjává, csak hátráltatták az igazi, nemes Sz. természetes fejlődését. 1780 körül mindeme mesterkedések következtében határozottan a felbomlás felé indult egész Európában a Sz. és nem is volt meg az a külső hatalma, mely visszaadhatta volna egységét és megőrizhette volna integritását. De a legnagyobb zavarban és a fenyegtő veszedelmek közepette ismét megnyilatkozott az igazi Sz.-szelleme: 1783. Majna-Frankfurtban és Wetzlarban megalakult az eklektikus szövetség, mely azt tűzte ki céljárul, hogy egyedül a három fokot (tanonc, legény és mester) őrzi meg teljes tekintélyében, a különböző magas fokokat, mint a Sz. kinövéseit elveti, és hadat üzenve mnden pártoskodásnak, minden titkos rajongásnak, visszaállítja a Sz. régi egyszerüségét és új életre kelti a tünedező testvéri egyetértést. Ezt a törekvést siker is koronázta. A XIX. sz. elején már erős a haladás az igazi Sz. fejlődésében, melyre nézve legfontosabb volt az Angolországban egymás mellett létező, két különböző rendszerü (János-rendü, azaz hármas foku és skót rendü, azaz magas foku) nagypáholy egyesülése. Az ellentéteknek ilyen kiegyenlítődése ettől az időtől kezdve napirenden volt. Az angol nagypáholy elvesztette ugyan azt a nagy befolyását, melyet az egész Sz.-re gyakorolt és új nagypáholyok keletkeztek, de az egész világ szabadkőmüves főhatóságai szoros összeköttetésbe léptek egymással és ma a Sz. valójában egy nagy testvéri lánc, mely körülfogja az egész világot, hogy az erkölcsiségnek, a haladásnak, a felvilágosodásnak és az igaz emberszeretetnek legyen terjesztője. Intenzivebb terjedése a jelen század második felére esik. A 30-as és 40-es években csak két nagypáholy: a belga és a luxemburgi alakult; 1861. az olasz, 1862. a perui, 1867. a neubraunschweigi, 1870. a magyar nagypáholy alakult meg és ezeket követték az amerikai, uruguaji, haitii, domingói, liberiai, egyiptomi, tuniszi stb. nagypáholyok. Az egyes páholyok száma jóval több a 8000-nél és a világ minden művelt népénél virágzik a Sz. És még nem volt oka egy országnak sem megbánni azt, hogy határain belül szabad fejlődést engedett a Sz.-nek.

Magyarországon már a mult sz.-ban 17 Szt.-János-rendü páholy volt, melyek csendben folytatták munkálkodásukat, mig az 1789. kitört francia forradalmat követő véres francia háboruk mozgásba nem hozták egész Európát. Addig a Sz.-nek sok hive volt hazánkban ugy a magyar fő-, mint a köznemesség soraiban, valamint az egyház, a tudomány és az irodalom képviselői körében is. I. Ferenc király, aki soha sem kedvelte a Sz.-et, 1794. az egész birodalomban beszüntette a páholyokat. Ez időtől egészen 1848-ig még csak kisérlet sem történhetett a Sz. fölélesztésére s 1848 márc. eseményei után alakult meg ismét A dicsőbb fény hajnalához címzett páholy. A viszonyok azonban nem voltak alkalmasak a páholymunka folytatására és csak 1861. indult meg ismét erősebb mozgalom a Sz. ügyében. Ez év nyarán ugyanis Károlyi Ede, Csáky Tivadar és Kálmán, Teleky Sándor (gyömrői) és Esterhzy István grófok, továbbá Vay Béla báró, Komáromy György, Almási Pál, Zsarnay Imre, Polacsek Lajos, Lumnitzer Elek orvosdoktor és Szerényi Ede megalakították a Szent-István-páholyt. De ez a mozgalom is csakhamar elaludt, még pedig azért, mert a hamburgi nagypáholy, melytől alkotmáynt akartak szerezni, azt kivánta, hogy a páholy német nyelven munkálkodjék, páholy alapítói pedig kijelentetté, hogy csak magyar nyelven akarják gyüléseiket vezetni. 1863 dec. 28. azután egy német páholy ügyében keletkezett új mozgalom. Arra számítottak ugyanis, hogy a német páholyt az osztrák uralom legalább hallgatólag megtüri. Ekkor meg azon akadt meg a dolog, hogy a hamburgi nagypáholy követelte a páholy alakítását megengedő kormányengedélyt nem tudták kieszközölni. Schmerling lovag, az akkori államkancellár nem eszközölte ki az engedélyt és utóda Belcredi gróf, aki amikor átvette a Sz. ügyében neki átadott kérvényt, csak annyit mondott, hogy majd megfontolja a dolgot, nehány hónap mulva vissza lépett magas állásáról és az engedély elmaradt. A szabadkőmüveseket nem tántorította el ez a kudarc és a felelős magyar minisztériumnak 1867. történt megalakulása után az akkori belügyminiszter, a liberális Wenckheim Béla báró, egy 1868 febr. 28-án kézbesített jegyzőkönyvi kivonattal megengedte, hogy Lewis testvér felolvasásokat tarthasson a Sz.-ről. Ezzel azután kezdetét vette az a kor, melyben a Sz. szabadon kifejtette munkásságát és megerősödve, megizmosodva síkra szállhatott nemes elvei megvalósítására. 1868 áprilisban az ország fővárosában létesítendő páholy alapszabályait jóváhagyás végett benyujtották a belügyminisztériumhoz, mely azokat 1868 okt. jóváhagyta és ekkor az angol nagypáholy nevében Zetland gróf nagymester megigérte a páholymegerősítését, melynek Egység a hazában volt a neve. E páholy tagjai a vidéken terjesztették a szabadkőmüvesi eszméket és mert köztudomásra jutott az, hogy a magyar minisztérium megengedte a szabadkőmüvesség gyakorlását, egyre nőtt azoknak a száma, akik felvétel végett jelentkeztek. Ekkor Pulszky Ferenc vette át az ügyek vezetését. 1869 ápr. 3. Temesváron új életre kelt az ott már 1784. létezett A három fehér liliom páholy s utána Sopronban, Pozsonyban, Aradon, Baján stb. keletkeztek új páholyok. Ugyanebben az évben megalakult az ország fővárosában a Szent-István-páholy és a francia Nagy-Oriens védelme alatt a skót ritus szerint szervezett Corvin-Mátyás-páholy, melynek főmestere Türr István tábornok lett. Ez utóbbi páholy elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy Nagy-Oriens szerveztessék. Az Egység a hazában, mely szintén ennek megalakítására törekedett, kijelentette, hogy csak a János-rend három fokozatát ismeri el és fölhivta a többi János-rendü páholyt is, hogy ezen az alapon szervezzék a Nagy-páholyt. Ez két vélemény összeütközést keltett a kétféle ritus köztt, de alapos tanácskozások és higgadt tárgalások után 1870 jan. 30-án megalakult a János-rendü magyarországi nagypáholy. Ezenközben a skótrendü páholyok száma is szaporodott és a francia Nagy-Oriens megengedte, hogy Magyarországon a magas foku skót ritus szerint szabadkőművesi nagyhatalom rendszeresíttessék. Miután a magyar kormány is megadta erre az engedélyt, az alakuló közgyülést nov. 24-ére hivták össze és az akkor működő páholyok küldöttei napokon át folytatott tanácskozás után kimondották, hogy a Magyar Nagy-Oriens megalakult. Nagymesterré Joannovics György közoktatási államtitkárt választották és megkötötték a kartellt a János-rendü nagypáhollyal. A magyar Nagy-Oriens megalakulván, a szabadkőmüvesség ügye sokkal kedvezőbbre fordult. Mind nagyobb tért hódított magának és végre 1886. a két nagypáholy egyesült Magyarországi Symbolikus Nagypáholy elnevezéssel, melynek főhatósága alatt működnek ma már az osztrák testvérek páholyai és a határpáholyok is. Ausztriában titkos egyesületnek tekintik a Sz.-et és igy az osztrák szabadkőmüvesek Pozsonyban szoktak dolgozni. Jelenleg van Magyarországban 37 páholy; és pedig: Aradon 1, Besztercebányán 1, Brassóban 2, Budapesten 13, Debrecenben1, Kolozsváron 1, Lajosfalván 1, Lajta-Szt.-Miklóson 1, Nagykanizsán 1, Nagyváradon 1, Pancsován 1, Pozsonyban 9, Sepsi-Szt.-Györgyön 1, Szolnokon 1, Szolván 1, Sopronban 1, Szegeden 1, Újpesten 1. Határpáholyok vannak: Belgrádban 1, Nisben 1, Zágrábban 1. A magyar Sz. a sok támadás mellett is, melyben része volt, egyre terjedt és fejlődött, ugy hogy a millennium évében, 1896 jun. 21. fölavathatta saját palotáját (Podmaniczky-utca 43). Működésében szép eredményeket ért el ugy szellem-erkölcsi, mint jótékonysági tekintetben. Nem volt társadalmi kérdés, melyhez a sajtóban, füzetekben és könyvekben hozzá ne szóltak volna a szabadkőmüvesek. A nagy közönség legtöbbször természetesen nem tudta, hogy ezt vagy azt a könyvet szabadkőmüves irta és amikor valamely nagy siker kivívását előmozdították, vagy egyenesen megpendítették és lehetővé tették ezek az iratok, akkor nem gondolt rá senki sem, hogy a gyakran félreismert, még többször megtámadott, de mindig hibásan megitélt Sz. működött a közjó érdekében. A magyar Sz. alkotásai közül, melyeket részben a Sz. teremtett meg, részben a Sz. kezdeményezése után a nagy közönség valósított meg, álljanak itt a következők: rabsegélyző-egyesület, hajléktalanok menhelye, népkonyhák, szünidei gyermektelep-egyesület, a hülyék nevelőintézete, a gyermekbarát-egyesület, önkéntes mentőegyesület, betegágyas nők üdülőháza, gyermekvédő-egyesület, Lujza-egyesület, Teleia, Amphiteis, siketnémákat gyámolító egyesület, nép- és munkáskaszinók, szabad liceum, Klapka-szobor stb. Foglalkozott és sokat tett a következő szociális kérdések ügyében: jogvédelem a vagyontalanoknak, ártatlanul elitéltek kártalanítása, a párbaj-kérdés, munkásmozgalmak, a cselédügy rendezése stb. A páholyok szellemi élete évről-évre élénkebb. A Sz.-nek volt mindig lapja, de ez rendes, állandó alakot csak 1889. nyert és azóta a Kelet és az Orient c. lapok sokat tesznek a szabadkőmüvesi irányeszmék terjesztésére.

Szabad községek

l. Világosság barátai.

Szabad Lyceum

tudományt és ismeretet terjesztő társaság. Alakult 1893 jun. 1. A társaság alapszabályzserü célja elméleti és gyakorlati sorozatos előadások rendezésével, esetleg ezek kinyomatásával a közönség érdeklődését a szellemi munka és haladás iránt felkelteni és alkalmat adni arra, hogy ismereteit a gyakorlati élet, a tudomány és művészet terén mindenki gazdagíthassa. A Sz. eredetileg az angol University Extension, az Oxford és Cambridgeből kiindult, egyetemi műveltséget terjesztő mozgalom mintájára kívánt alakulni, de a honi viszonyok sok tekitnetben való eltérésre kényszerítettek. A Sz. egyéb honi közművelődési egyesületeinkhez képest abban keresi a maga sajátos feladatát, hogy az elméleti és gyakorlati ismeretek minden ágából rendszeres oktatást kiván nyujtani, még pedig nemcsak a középosztály, hanem egyenesen a nép minden rétege számára az egész országban. Figyelmét mindenekelőtt ama körökre fordítja, melyeknek művelődési szükségleteiről a fennálló közoktatásügyi intézmények nem gondoskodhattak. Az egyetemi oktatásban nem részesült középosztályu felnőtteknek magasabb kiképzése a városokban, a különböző osztályu nőknek gazdasági nevelése háztartási kurzusok útján, a munkások és különösen a földmíves lakosság műveltségének emelése: ezek azon főbb teendők, melyekre a Sz. első sorban gondolt. A társaság székhelye Budapest. Egyelőre a kezdet nehézségeivel küzdve, a főváros területére kellett megszorítania működését, de előreláthatólag már legközelebb a vidékre is fogja kiterjeszthetni. A Sz. előadói karát első sorban az egyetemi, műegyetemi és középiskolai tanárság alkotja, hozzá csatlakozik még az orvosi, ügyvédi, birói és kereskedői pályán működő férfiak kiváló csoportja.


Kezdőlap

˙