Szerb borok

Szerbia mintegy 43,000 ha. területen főleg vörös bort termel, mely részben a magyar, részben a dalmát vörös borokhoz hasonlítható. A legjobb vörös bor a negotini, melyhez a szmederovai borok hasonlítanak; igen kedveltek a nisi könnyü vörös borok is. Legfőbb szőllőfajok: kadarka (csetereska), krupnabelina, kövidinka és szlankamenka. Az évi bortermés mintegy 800,000 hl.-re becsülhető.

Szerb egyház Magyarországon

szoros kapcsolatban van nemzetiségökkel és ennek legfőbb bástyája és védelme, s nemcsak kizárólag egyházi szervezet, hanem nemzetiségi kapocs is, azért az egyházi vagyon is nemcsak a vallási ügyek előmozdítására, hanem a szerb közoktatás előmozdítására is szolgál. Ezt az 1790-iki temesvári kongresszus mondotta ki, midőn elrendelte, hogy a püspökök és kolostorok jövedelmeikből együttesen 11,600 frtot kötelesek évenkint iskolai célokra fordítani. A szerb egyház ügyeit rendezte az 1847-1848-iki XX. t.-c., mely állami felügyelet alatt neki, egyházi s iskolai ügyekben önkormányzatot adott, továbbá az 1868-iki IX. t.-c. A szerb egyházi autonomia a kongresszus (narodni sabor) által érvényesül, ez az alapja az egész szerb egyházi szervezetnek, ez intézi az összes egyházi és iskolai ügyeket és választja a patriárkát. A szerbek 1707-től 1897-ig 24 ízben gyültek össze kongresszusra, a legközelebbi 1897 jul. 11. (jun. 29.) van összehiva Karlócára azzal a feladattal, hogy az 1868. IX. t.-c. alapján a görög keleti nemzeti egyház szervezetének végleges megállapítására vonatkozó javaslatokat első sorban tárgyalás alá vegye. A kongresszus határozatai csak a királyi szentesítés által válnak jogerőssé. A kongresszusnak 25 egyházi és 50 világi választott tagja van, kiket az egyházmegyék hiveinek számaránya szerint választanak be és pedig közvetett választással, ugy hogy előbb egy választó-bizottságot választanak és pedig minden 200 hitközségi tag után egyet; ezen választó-bizottság választja azután a kongresszusi tagokat. A nagyobb városokban 50 hitközségi tag után választanak egy választó-bizottsági tagot. A sabor elnöke a metropolita, a király teljhatalmu királyi biztost küld és a kongresszus minden egyházi, iskolai, egyházvagyoni stb. ügyéről tanácskozhatik, de politikai kérdések tárgyalása határozottan ki van zárva. L. még Görög keleti egyház.

Szerbek

l. Szerbek Magyarországon, Szerbia (tört.) és Szlávok.

Szerbek Magyarországon

Kétségtelen, hogy a magyar végeken, az Aldunánál ősrégi időben is szórványosan laktak egyes szerb családok; ezek előbb vették fel a keresztséget gör. kel. ritus szerint, mint a magyarok r. kat. ritus szerint s azért őket ó-hitüeknek nevezték, mely elnevezés Magyarország déli részén ma is általános. Az is bizonyos, hogy a szerb fejedelmi és főúri családokból a magyar királyi és főúri családokba beházasodott nőket egyes szerb családok Magyarországba kisérték és itt le is telepedtek, de ezeket semmi különleges testületi vagy községi kötelék nem fűzte egybe valami egységes szervezetté.

A szerbek jelentékeny számban kezdtek Magyarországba menekülni a terjeszkedő törökök elől, különösen a rigómezei szerencsétlen ütközet után (1389 jun. 15.), midőn Lázár, az utolsó szerb cár is életét vesztette. A Szerémségben, Bácsban és a Bánságban lakó szerbek örömmel fogadták menekülő rokonaikat, némelyek itt telepedtek le, de mások a törökök iszonyuságaitól távolabb óhajtottak lenni és egy nagy csapatjuk (1404) a Csepelszigeten Kevén telepedett le. Csepel szigetére azért vonultak, mert ott egy nagy szerb kolostor volt, melyet urosevics Ilona, Vak Béla neje épített (Ludaics). Lazarevics István szerb deszpota (1404) Zsigmond fenhatóságát ismerte el, de neki nemcsak a török ellen kellett védekeznie, hanem Brankovics Vuk is hadakozott ellene és kénytelen volt ennek országa déli részét átengedni és neki csak a Magyarországgal határos északi Szerbia maradt. Zsigmond hű szövetségesét veszteségeiért azzal kárpótolta, hogy (1411) Szatmárt és Németit adományozta neki (Fejér, Cod. Dipl. X, 141.), melyek kezelésére Lazarevics István több szerb családot telepített ott le; ő maga is gyakran időzött Magyarországban és a magyar országgyüléseknek rendes látogatója volt. Ezenkivül Torontálban és Somogyban is nagy birtokai voltak, melyek kezelésére oda számos szerb családot telepített. Utóda Brankovics György szerb deszpota örökölte ezen magyar birtokokat, ki egyéb címei mellett «több magyar és bosnyák birtok urának» mondja magát (Milicsevics, Srbia, 236. old.). Brankovics 1426. Zsigmond királlyal szerződést kötött, melyben a magyar határok védelme szempontjából fontos Belgrád várát és a macsói bánságot Zsigmondnak átengedi, melyekért cserébe kapta Szlankament, Ó-Becsét, Kulpint, Szent-Endrét, Debrecent, Szatmárt, Szerdahelyt, Tokajt, Tályát, Munkácsot, Rác-Böszörményt, Mezőtúrt, Turkevét, Szolnokot, tisza-Varsányt, Aradot, Csongrádot, Világost és Nagy-Becskereket (Safarik, Pavlovics, Srbi u Ugarskoj, 34. old.), mely birtokok neki évenkint 50,000 aranyat jövedelmeztek. Ezen birtokokon sok szerb család telepedett le Brankovics tőlük rendes évi adót szedett. Midőn 1428. a branicsevói és galambóci várak török kézre kerültek, ezek szerb lakói nem akartak török uralom alatt élni s nagy tömegben Magyarországba vonultak és részben Szent-Endrén, részben a Csepel-szigeten Kevén telepedtek le, melynek neve ekkor változott át Rác-Kevére. Zsigmond nekik adott két rendbeli kiváltságlevelében (1428., Fejér, Cod. Dipl.) felmenti őket minden adótól és megengedte nekik, hogy saját törvényeik szerint biráskodhatnak, kötelességök azonban a csepeli révet őrizni és évenkint 200 oka (két kocsi) viaszt az udvarnak szállítani. Ezen kiváltságaikat 1453. és 1454. Ulászló, 1458. s 1464. pedig Mátyás király is megerősítette. Minthogy Brankovics adója nagyon terhelte a magyarországi szerb telepeseket, Zsigmond ez ellen óvást emelt (Fejér, Cod. Dipl. X. 451., 459.) és figyelmeztette őt ezek kiváltságaira.

Kétségtelen, hogy a törökök előnyomulásával egyre több menekülő szerb család jött Magyarországba. 1522. Bakics Pál öt testvérével és több szerb családdal jött be (Istvánfi, 103), kiket csakhamar Bozsics Radó, Monaszterli Péter egy másik csapattal követett (Istvánfi, 132. old.), a jövevények a mohácsi síkon a magyarok mellett hősiesen küzdöttek a gyülölt török ellen és többen közülök Bozsiccsal együtt ott sírjukat lelték. A magyarországi szerbek a mohácsi vész után Crni Jován (l. Fekete Iván) vezérlete alatt Ferdinánd pártjára állottak és Szegednél legyőzték Perényit, Szapolyai vezérét, mire Czibak Imre indult ellenök, ki Crnit elfogta és lefejeztette. A szerbek Ferdinánd seregeiben oly hősileg küzdöttek a törökök ellen, hogy a Varasd és Károlyváros körülieknek érdemeik elismerése mellett kiváltságokat adott (1564., Bartenstein). Vukovics és Beasinovics knézek vezérlete alatt Rudolf uralkodása elején sok szerb család jött Magyarországba, velök Gavrilo metropolita 70 szerzetessel. A Bánságban lakó szerbek bizva Báthory segítségében, fellázadtak a török ellen, de a segítség elmaradt s ők Aradra, Gyulafehérvárra és Szebenbe menekülve, ott telepedtek le. Szebenben püspökségök is volt, de a fejedelmek sokat zaklatták, hogy a protestáns hitre térjenek, sőt Brankovics Száva metropolitát fogságba is vetették (1680). Volt még szerb püspökség Pécsen, Pakrácon, Mohácson, Bácsban és Marcsán; e részeken a kat. papság unio-törekvéseivel gyötörte őket. E kedvetlenségek miatt a szerbek nem erőltették magukat a török elleni harcokban.

Midőn az osztrák fegyverek győzelmesen előnyomultak a törökök ellen, a Balkán szerbjei tömegesen hozzájuk csatlakoztak, de amint azok harci szerencséje hanyatlott és Belgrád is török kézre került (1690 okt. 9.), akkor a törökök iszonyu boszujától félve, futva menekültek Magyarországba. Ez a futás, Ruvarac szerint (Javor, 1891, 14. és 15. sz.) az egykoru Ravanicai István elbeszélése alapján, 1690 őszén történt; részint gyalog, részint hajókon 40 nap alatt értek Budára, velök jött Csarnojevics Arzén patriárka, több püspök és sok szerzetes (kalugyer). A menekülők után az elhagyott vidékek egészen lakatlanok maradtak, és Köprili 1690. a szerb népet bűnbocsánat és több évi adóelengedés igéretével csalogatta vissza hazájába. Jaksics mondja, hogy 27,000 szerb család vándorolt be (Glsnik, XXX.) és Ruvarac összes számukat 80,000-re teszi. Mihelyt az osztrák sereg szerencsecsillaga a Balkánon hanyatlani kezdett (1690 jun. 18.), a szerbek azonnal hozzáláttak menekülésök előkészítéséhez és Bécsbe követül küldötték Gjakovics Izsák püspököt, hogy betelepedésök esetére számukra szabad vallásgyakorlatot, szabad patriárkaválasztási jogot, az ó-hitü naptár használatát és a gör. kel. egyházjog érvényben hagyását a papi biráskodás és egyházkormányzás terén és adómentességök biztosítását kérje; politikai jogokat nem kértek, mert a letelepedést csak ideiglenesnek tekintették, remélvén, hogy újból visszatérhetnek hazájokba, ha a harci szerencse ismét az osztrák seregek részén lesz. Ezen kivánságaikat I. Lipót 1690 aug. 21. kelt diplomájában megadta nekik. Belgrád eleste után a szerbek már a magyar határokon voltak. 1690 dec. 11. I. Lipót pátense a szerbeket az ország törvényhatóságainak hatásköréből kivette, mert sok volt a kölcsönös panasz és közvetlenül királyi hatalma alá helyezte; 1691 márc. 4. megengedte, hogy maguknak vajdát válasszanak; Monaszterli János lett vajdájuk és királyi kinevezéssel (1691 ápr. 4.) az összes szerb csapatok főparancsnoka. A szerbek azonban folyton remélték, hogy honukba visszatérhetnek, de midőn látták, hogy ezen reményük egyhamar aligha valósulhat meg, ideiglenes letelepítésért folyamodtak és Lipót 1694 máj. 1. a Duna-Tisza közét jelölte ki nekik. A szerbeknek I. Lipót által adott kiváltságait elismerte I. József 1708 aug. 7., III. Károly 1713 aug. 2. és 1715 ápr. 10.

E közben a török elleni harcok változó szerencsével tovább folytak. Midőn Szavójai Eugén 1716. a temesi bánságot és 1717. Belgrádot visszafoglalta, Jovanovics IV. Arzén ipeki patriárka a felszabadító osztrák sereghez való csatlakozásra hivta fel a szerbeket, de midőn ez 1737 jul. 22. Grocka mellett nagy vereséget szenvedett és a török kerekedett felül, Jovanovics Arzén Magyarországba menekült s vele jött Raskovics Atanáz 150 szerb harcossal (Glasnik, VI. 50.). IV. Arzén a szerbek magyarországi patriárkája lett (1741-1748). Ezek a patriárkák előbb Belgrádban, utóbb Karlócán székeltek. Mária Terézia örökösödési háboruiban 14,000 szerb harcos vett részt. Mária Terézia katolikus buzgalmában sokat zaklatta a szerbeket az unióval. Az üldözések az elégedetlen szerbeket lázadásra birták és Nagyváradon Szegedinác Péter vezérlete alatt fegyvert fogtak.

Hétezer magyar harcos indult ellenök, kik legyőzték a felkelőket és a vezért kerékbe törték. Ekkor a szerbek vallási üldözése egész erővel kitört, papjaikat elfogták, templomaikat, zárdáikat elvették és ők 1750. fellázadtak, de ismét leverettek s minthogy az üldözések ellenök tovább folytak, 1751. Horvat és Tököli vezetése alatt 100,000 szerb kivándorolt Oroszországba és Kijev s Odsák között telepedtek le (Új-Szerbia); 1753. Preradovics és Sevics alatt még egy csapat vándorolt ki Oroszországba, hol nemzetiségüket elvesztve, egészen eloroszosodtak. Ezen tömeges kivándorlások folytán Mária Terézia 1751. egy pátenst adott ki a szerbeknek, melyben igérte, hogy az unióra való törekvéssel felhagy, de az ígéret nem teljesült, a vallási zaklatás tovább folyt és midőn azt parancsolták nekik, hogy harcosaik nemzeti öltönyüket levetve, katonai egyenruhát öltsenek, 1755-ben 15,000 szerb harcos fellázadt és Kengjel őrnagyot választották vezérükké. A bécsi udvar békekövetséget küldött a lázadókhoz, de ennek tagjait megölték. Midőn Mária Terézia látta, hogy a szerbekkel erőszakkal nem boldogul, egy bizottságot küldött ki a szerb ügyek rendezésére és 1770. kiadta a Regulamentum constitutionis Nationis Illyricae és 1779. a Declaratorium Illiricum címü pátenseket. II. József felvilágosodott szellemü uralkodása alatt teljes vallásszabadságot élveztek a szerbek és békében és megelégedve éltek. II. Lipót különösen kegyelte őket, püspökeiket a felsőtábla üléseire meghivta, szerb udvari kancelláriát állított fel különleges ügyeik intézésére és megengedte, hogy vallási, iskolai és egyéb ügyeik elintézésére kongresszusokat tarthassanak. Az első kongresszus Temesvárott volt (1790-91). Ezen kiváltságos helyzet ellen a magyar rendek felszólaltak és 1791. kimondották, hogy a szerbeknek az országban egyenjoguságuk van ugyan az ország többi polgáraival, de különleges kiváltságaik nem lehetnek, mire I. Ferenc 1792. az illir kancelláriát eltörölte. A magyar országgyülés 1848. ugyanezen álláspontot foglalta el. A szerbek kevés kivétellel mind a marilla által szított illir mozgalomhoz szegődtek. (L. Szabadságharc.) A világosi katasztrófa után az abszolutizmus idejében a «szerb vajdaság» és «temesi Bánát» osztrák tábornokok kormánya alatt, mint az «egységes monárkia» részei épp oly germanizáló nyomás alatt állott, mint Magyarország; a szerbek jutalmul ugyanazt kapták, mit a magyarok büntetésül! Ez az eljárás a szerbeket nagyon elkeserítette és vezérök Miletics Szvetozár (l. o.) jó magyar hazafi lett honfikeservében, de az alkotmányosság helyreállításával szélsőségekre ragadtatta magát. A szerbségnek ma az a legfőbb sérelme, hogy a nemzetiségi törvény (1868. XLIV. t.-c.) minden ízében nem érvényesül a gyakorlati életben.

Szerbia

(Szrbija, l. a mellékelt térképet), királyság a Balkán-félsziget északi részében, a magyar korona országai, Románia, Bulgária, Törökország és Bosznia közt. Határai (1329 km.) nagyobbára természetesek és pedig: a Duna (315 km.), a Drina (170 km.), a Száva (144 km.), a Timok (40 km.), az Uvac (25 km.), az Ibar (15 km.) és a Raska (10 km.). Egész területe: jelenleg 48,589 km2, a berlini kongresszus előtt 37,617 km2. Felszine egyenlőtlen és hegyekkel takart; völgyei nagyobbára hosszuak, mélyek és keskenyek; sok helyen valóságos hegyszakadékok (klisszura), másutt, mint a Moraváe, Timoké és Drináé, termékeny lapályok és ismét másutt egészen szabályos hegyüstök. Sz. hegységeit három nagy csoportra szokták osztani; ezek a Ny-i a Drina, Kolubara és Ibar közt, a középső a Kolubara, Ibar, Bolgár- és egyesült Morava közt, és végül a K-i az előbb említett Moravák és a K-i határ közt. A Ny-i csoport ágai a Dormitorral állanak összefüggésben, ahonnan ÉK. felé egy hatalmas lánc nyulik ki, amely Sz. DNy-i határán a Javor Planinában (1700 m.) és Golija Planinában (1819 m.) éri el a legnagyobb magasságát. A Javor Golijából két hegyág nyulik ki, az egyik ÉNy és É-nak, a másik ÉÉNy-nak nyulik, bezárva maguk közé a Moravica medencéjét. Az utóbbihoz támaszkodik K. felől a 25 km. hosszu és 15 km. széles, meglehetősen kopár, nagyobbára szerpentinből álló Zlatibori-fensík. Ahol a Morava hirtelen K-nek fordul, ott csatlakozik az említett hegyláncokhoz a Malien-hegy (800 m.), amely Ny-ról K-nek húzódik mintegy 20 km.-nyi hosszuságban, és vizválasztóul szolgál a Kolubara és Szkrapezs (a szerb Morava-medence) közt. Ny. felé folytatásai a mély horpadások által elkülönített Povlen (1272 m.), Medvednik (1042 m.) és Jablanik (823 m.) nevü hegycsúcsok. Ez utóbbitól ÉNy-ra két sor magaslat zárja körül a Jadar medencéjét. A Jadar bal partján elhúzódó láncban van az ólom- és rézércekben gazdag Jagodina (731 m.), a jobb parton elhúzódóban pedig, a Drina partján, a Cer (717 m.), ahol e magaslatok a Drina és Száva szögletében a Macsva nevü lapályba sülyednek alá. A Malien-hegy, amely a Ny-i hegységek É-i és D-i részét összeköti, csatolja ehhez a középső hegységet is, a Sumadiát. A Sumadia hegyei nem magasak, nagyobbára kúpalakuak és legalább D-i részökben máig is erdőkkel takartak. Ny-i részök a mindenféle ásványokban gazdag Rudnik a Nagy-Sturac-csúccsal (1104 m.). É-on a Sumadia a Belgrád közelében emelkedő Avalával (528 m.) végződik; K-i oldalán a nyulványai a Cerni Verh (751 m.) és a Gledicska Planina. A Sumadiától D-re a szerb Morava túlsó partján emelkedik ÉÉNy-ról DDK. felé a 45 km. hosszu Kapaonik, amelynek K-i folytatásai a Lepenaci-hegyek és a nagy Jasztrebac (1434 m.), DK-iek a jóval alacsonyabb Goliak és Karpine, amely a török területre is benyulik; legmagasabb csúcsa a legtágabb kilátást nyujtó Szuvo vagy Szuho Rudistye (2030 m.). A szerb K-i hegyek D-i végében van a Nagy-Sztresar (1931 m.), ahonnan nagyobbára ÉNy-i irányban húzódnak. A Nisava bal partján van a mintegy 27 km. hosszu Szuva Planina a Rakos- vagyis Golemi Kamen-csúccsal (1980 m.); vele egyközüen a bolgár határon húzódik a Sztara Planina a Midzorral (2240 m.), Sz. legmagasabb hegycsúcsával. A Midzorból két hegylánc ágazik ki: az egyik NyÉNy-nak, a másik egyenesen Ny-nak, Nis városánál érvén véget. A K-i hegyek D-i része a Tran-hegytömegben ér véget, amelyet jégbarlangja is érdekessé tesz. Az ÉK-i hegyek, a szerb Kárpátok gócpontja a Szto (1174 m.), amelyből egyező alakjában öt lánc ágazik ki: DNy-nak a Golubinje Planina, a Malenik-csúccsal (1142 m.), Ny-nak a Beljanica, ÉNy-nak a Khomolie, É-nak a Sztarica, amelynek folytatása a Duna mellett Gola Planina nevet visel, végre ÉÉK-nek a Mirocs, amely Kazánnal szemben a Duna partján a meredek Sterbachban (789 m.) ér véget.

Vizei. Sz. vizekben gazdag, de Dunát és Szávát kivéve, amelyek a határán folynak és minden folyóját magukba fölveszik, egyik sem hajózható. A Szávába torkollik a Drina, amely fölveszi a boszniai oldalon az Uvaccal bővült Limet és a Jadart (54 km.); a Macsva síkságról csak kis vizek folynak belé; alább belé ömlik a Dubrava, a Vukodrazsa és azután a Kolubara; ez utóbbi több forrás összefolyásából keletkezik, fölveszi a Lügét (80 km.) és az Ubbal bővült Tamnavát. Sz. belsejének legnagyobb folyója a Morava (l. o.), a Mlava (120 km.) a Krupajával; a Pek, amely a Nagy- és Kis-Pek összefolyásából keletkezik; a Porecska Reka, végül a Timok (135 km.) már Sz. határán túl torkollik. Tavai csekély számmal vannak és ezek is kicsinyek. Mocsáros tavak a Száva közelében a Sirine és Gila. Hegyi tavak a Dev-Kazan és a Vlasszinszko-jezero.

Éghajlata leginkább a délnémetországihoz hasonlít, mert míg a Földközi-tenger felől jövő nedves és esős szeleket a D-en fekvő hegyek feltartóztatják, É-on a kontinentális szelek semmi akadályba sem ütköznek. Az évi középhőmérséklet 11,9°; az egyes évek között azonban nagyok a különbségek (8,3°-15,6°); hasonlóképen nagy hőmérsékleti különbségek vannak az egyes évszakokban is; a tavasz középhőmérséklete 12,3°, a nyáré 21,2°, az őszé 12,8° és a télé 1,5°. A hóesés rendesen okt. végével kezdődik és febr. végével már meleg napok is vannak. A legszeszélyesebb hónap a március. Az évi csapadékmennyiség 638 mm.; az esős napok száma 100 (79 esős és 21 havas). Legtöbb a csapadék nov. hónapban. Az É-i részeken a klima kontinentálisabb mint a D-i részeken.

Termékek.

A talaj K-en nagyobbára mészkövekből, ettől Ny-ra palás kőzetekből, Ny-on mészkőből és paleozói vagy mezozói kőzetekből áll, amely utóbbiakat sok helyen eruptiv kőzetek törik át. Végül a Száva és Duna közelében a neogenképződmények a túlynomók. Ércekben Sz. igen gazdag, de a bányászatra még kevés gondot fordítanak. A legsűrübben található ércek az ezüsttartalmu ólom-, réz-, antimón- és vasércek, továbbá arany, kéneső, nikol, kobalt stb. A Kapaonikban egykoron hiresek voltak a novoberdói ezüstbányák, de most elhagyottak. A legjbb minőségü szenet a Porecska medencéjében Csuprija körül, továbbá a Duna közelében Dobra mellett és főképen a Verska Csukában találhatni. Jelenleg művelt bányák az avalai, maidenpeki és krupani. A széntermés 1891-ben 87,650 t.-t tett ki. Sz. agrikulturális állam. A városi lakosoknak, akik az összes lakosság 13,5 %-át teszik, 26,3 %-a és a vidéki lakosságnak 97,2 %-a foglalkozik mezőgazdasággal. Az 1887-iki adatok szerint a területnek fele (6.125,931 acre) gabonaföld és szőllő, 1.456,132 acre erdő és bozót, 902,527 acre ugar. 1895. búzával be volt vetve 988,400 acre, amelyeken 8.816,730 bushel búza termett, az árpaföldeken (172,970 acre) pedig 1.679,587 bushel. A bortermelés a filloxera pusztításai következtében alább szállott (l. Szerb borok). A lakosság fő tápláléka a kukorica, amelyet leginkább a sík vidékeken a folyók közelében termesztenek; ugyanott termesztenek búzát, rozsot főképen DK-en. Az ipari növények közül a legfontosabb a kender, kevésbé a dohány. A gyümölcstermelés különböző ágai közt egyedül a szilvatermelésnek van jelentősége, amelyet szilvóriummá és szilvaízzé dolgoznak föl. A legelők közül a legbecsesebbek a Zlatibor, Csemerno, Kapaonik és Sztara Planina legelői. Az állattenyésztés a kitünő legelők dacára éppen oly primitiv, mint a földmívelés. A szarvasmarhák (1891-ben 819,251 darab) nagyobbára satnyák; legjobbak a Kolubara-mentiek; a bivalyt (8494 db.) a negotini kerületben tartják. A lovak (163,391 db.) eredeti keleti tipusukat legtisztábban megtartották a Sumadiában, Krainában és zaicsár körül. A juhokat (2.963,904) legnagyobb számmal tartják a Drina, Moravica, Ibar-menti hegyes vidéken és a krivozii Timok forrása körül; ez utóbbiakat tartják a legjobbaknak; a finom gyapjas juhok Sz.-ban egészen hiányzanak; kecskéket (509,738) ugyanott találni, ahol a juhokat tenyésztik. Legvirágzóbb ága az állattenyésztésnek a sertéstenyésztés (908,603), főképen a Sumadia erdeiben; ennek előmozdítására több helyen építettek már nagyobb szállásokat is. A méhtenyésztés (150,000 méhkas) és selyemtermelés nem fontosak. Az erdőkkel Sz.-ban kiméletlenül bánnak, bár a fát leginkább csak tüzelésre hazsnálják; épületfát egyedül kruzsevac, Sztolac és a Felső-Drina mellett termelnek, de ez a szükségletet nem elégíti ki. A földbirtok Sz.-ban nagyobbára parasztbirtok; 10-30 acre nagyságu a legtöbb. Bizonyos fokig máig is fennáll a birtokközösség, amennyiben sok helyen több, egymással közel rokon zadrugává alakulva, közösen míveli a földet. Az állam törvényei a parasztbirtokot védik, mert a parasztnak legalább 3 ha.-nyi földje, a szükséges mezőgazdasági szerszámok és egy pár ökör minden végrehajtás alól ki van véve. Gazdag Sz. még ásványvizforrásokban is; legismeretesebbek a Vranszkabanja (85o), a Josanicska-banja (Kapavniktól É-ra, 78o), a Bresztovacska-banja a Rtan lábánál, amelyet a leghatásosabbnak tartanak, továbbá az arandselovaci, a vernci, amelyet az emsihez hasonlítanak stb.

A lakosság, ipar és kereskedelem.

A lakosság gyorsan szaporodik. 1834. még csak 684,000, 1860. már 1.100,159 és 1895-ben 2.288,259, amely a 15 kerület (okrug) és két önálló város közt a következőképen oszlott meg:

[ÁBRA]

A lakosok nagyobb része a szláv néptörzshöz tartozó szerb (1891. volt 1.955,944); rajtuk kívűl volt 143,684 oláh, 37,581 cigány, 6878 német, 2929 alábn és török, 4510 zsidó, 1359 bolgár és 9676 egyéb idegen.

Miként nyelvre nézve a szerbek vannak túlnyomó számban, ugy vallásra nézve a görög katolikusok (1891-ben 2.127,744); rajtuk kívűl volt 11,596 r. kat., 1149 protestáns, 4652 zsidó és 16,764 mohammedánus. Mint agrikultur-államban foglalkozásra nézve a lakosok legnagyobb része földmívelő és állattenyésztő (a városi lakosok 26,3 %-a, vidékiek 97,2 %-a), kereskedő van 16,8 %, élelmezéssel foglalkozó 10,3 %, ruhzati iparral foglalkozó 16,2 %, fémiparos és bányász 14,2 %, tanító és lelkész 4,3 % és tiszt vagy tisztviselő 8,1 %. A népmozgalmat a következő kis táblázat illusztrálja:

[ÁBRA]

A ki- és bevándorlásra vonatkozó, megbizható adatok nincsenek. Az ipar még kezdetleges; a szerény szükségletet ipari cikkekben nagy részben a házi ipar fedezi. A vásznat, a ruhaszöveteket, a faedényeket nagyobbára maga a család készíti; az készíti a sajtot, szárítja a szilvát és főzi a szilvóriumot, sőt a gazdasági eszközök is nagyobbára a házi ipar termékei. Legjelentékenyebb ez Pirotban, ahol kivitelre is készítenek szőnyegeket. Gyárilag készítenek fegyvereket és lövőszereket (Kragujevác és Sztragari), üveget Jagodinában. Legfontosabb a téglagyártás (Belgrádban), a malomipar, amely gőzerővel is dolgozik, végül a sörgyártás főképen Belgrádban, továbbá Nis, Sabác, Alexinac, Zaicsár, Kragujevác városokban. 1888. összesen 99 gép volt használatban. 1266 lóerővel. Azóta is csak nagyon lassan emelkedik az iparos tevékenység. Ellenben a külkereskedelem, különösen a tranzitó-forgalom, mitóa a Konstantinápolyig vezető vasút kiépült, igen jelentékeny. Az utóbbi években a kereskedelmi forgalmat a következő táblázat mutatja:

[ÁBRA]

A főbb árucsoportok forgalma 1000 dinárokban a következő volt:

[ÁBRA]

Az 1895-iki forgalom csökkenése annak tudható, hogy hazánkba a sertések behozatalát betiltották. A különböző országokkal való forgalmat 1000 dinárokban a következő összállítás mutatja:

[ÁBRA]

Magyarországba Sz.-ból a behozatal értéke volt 1893-ban 19,5, 1894. pedig 21,4 millió forint; a kivitel oda kitett 1893-ban 6,0, 1894. pedig 4,9 millió forint volt. A belső forgalom még mindig nélkülözi a jó országutakat; a vasúti hálózat sem nagyon sűrü. A 23 km. hosszu keskeny vágányu és csak szén szállítására épített kis vasúton kívűl forgalomban van a belgrád-nisi vonal (244 km.) a Szemendria-Velika-Plana szárnyvonallal (45 km.), a nis-vranja-risztovaci (122 km.), a nis-pirot-caribrodi (98 km.) s a lapovo-kragujevaci (29 km.). E vasutak 1889 jun. 7-ike óta állami kezelésben állanak. Építési költségeik 90,8, a forgalmi eszközökkel együtt 100,7 millió frank volt. Jelentékeny szolgálatot tesz a belső forgalomnak is a gőzhajózás a Dunán, Száván s a Drinán. A postahivatalok száma 1894-ben 157, a táviróhivataloké 128. A posta és táviró bevételei voltak 1894-ben 2,0, kiadásai 1,4 millió dinár.

Alkotmány, kormány és szellemi műveltség.

A nagy szkupstina által 1889 jan. 2. megszavazott és a király által másnap aláirt alkotmány szerint a végrehajtó hatalom a király kezében van letéve, amelyet nyolc minisztere által gyakorol; ezek egyenként és együttesen felelősek a nemzetnek. A törvényhozó hatalmat a király és az országgyülés (narodna-szkupstina) együtt gyakorolják. Az államtanács vagyis szenátus 16 tagból áll, akik közül nyolcat a király nevez ki és nyolcat a szkupstina választ. A szenátus állandóan együtt van; előkészíti és megvizsgálja a törvényjavaslatokat és ad felhatalmazást a községeknek kölcsönök felvételére. A szkupstina választott tagokból áll; minden 4500 adófizető szerb polgárra esik egy követ. A választás titkos és közvetett; minden kerületből legalább két olyan követnek kell lennie, akiknek egyetemi tanulmányaik vannak. Minden 21 éves szerb polgár, aki évenkint 15 dinárt fizet, választó és minden 30 éves szerb, aki 30 dinár évi adót fizet, választható. A szkupstina minden év nov. 1. gyül össze és minden harmadik évben új választásnak veti magát alá. A nagy szkupstina kétszerannyi tagból áll, mint a naordna-szkupstina és itt a képviselőknél az egyetemi képzettség nem szükséges. A képviselők utazási költséget és 10 dinár napi díjat kapnak. A személyes, a sajtó- és lelkiismereti szabadság alaptörvények. A király 1894-ben ezen alkotmányt felfüggesztette és ideiglenesen az 1869-ikit állította helyébe; egyszersmind a különböző pártok vezéreiből egy gyülést hivott egybe, hogy a nemzet kivánságainak megfelelő alkotmányt dolgozzon ki. A minisztériumok: kül-, bel-, had-, pjénz-, közmunka-, kereskedelem-, oktatás- és igazságügyi minisztériumok. A helyi adminisztráció céljából Sz. 15 kerületre (okrug) és két önálló városra van felosztva (l. fentebb). A kerületek 1290 járásra, ezek 4029 falura és 72 városra oszlanak. A kerületek élén a nacselnik, a járások élén a szreszki nacselnik áll. Az egyes községek belügyeikben teljes autonomiát élveznek. Az alkotmány a birákat elmondíthatatlanokká tette, de ennek felfüggesztése e joguktól megfosztotta. Az igazságszolgáltatás forumai: 23 első folyamodásu, egy fölebbviteli, egy kereskedelmi törvényszék s egy semmítő szék. A hadügyről l. Szerbia hadügye. Az ország bevételei és kiadásai dinárokban az alábbi öt évben a következők voltak:

[ÁBRA]

A legtöbb jövedelmet az állam a földbirtokra és jövedelemre kivetett egyenes adókból kapja. Az 1896-iki budget főbb tételei:

[ÁBRA]

1897-re az előirányzat szerint a bevétel 66,7, a kiadás körülbelül ugyanannyi millió dinárra van tervezve. 1896 jan. 1. az államadósság 413.607,500 dinárra rúgott. Az iskolalátogatás kötelező és ingyenes még az egyetemen is. Az 1893-94-ik évben a tanítás állapotát a következő statisztikai adatok mutatják:

[ÁBRA]

Azonban a fenti táblázatban kimutatott népiskolai tanulóknak 16 %-a és a középiskolai tanulóknak 12 %-a még az év vége előtt az iskolát elhagyta. Minden 18 férfilakosra esik 1 fiu- és 100 nőlakosra egy leánytanuló. A fenti iskolákon kívűl fentart az állam még egy katonai akadémiát, kereskedelmi, szőllészeti, mezőgazdasági és földmérő iskolát. Az államiakon kívűl vannak magániskolák és egy árvaház. Az iskolák költségei 1894. kitettek: népiskoláké 2.759,344, középiskoláké 1.138,216, az egyetemé 264,412 dinár. 1874. a lakosságnak még csak 4 %-a, 1884-ben 10 %-a és 1890-ben 14 %-a tudott csak irni-olvasni. Belgrádban van egy nemzeti könyvtár, egy muzeum és egy az államtól segélyezett nemzeti szinház. Szerb nyelvü újság először 1791. Bécsben jelent meg. 1825. Budán indult meg egy irodalmi szerb nyelvü újság, a Letopisz szerbszki. Magában Sz.-ban 1834. Kragujevacban indult meg az első hirlap a Szrpszke Novine. 1890-ben 55 volt az újságoknak és folyóiratoknak száma; ezek közül Belgrádban jelent meg 38. A szakfolyóiratok közül a jelentékenyebbek: a Glasz és Szpomenik, a szerb tudományos akadémia organumai. - Sz. címerét l. Címerek.

Története.

A délszlávok ősidőktől élnek a dunai tartományokban, nevükkel először 449. találkozunk, midőn Attila védelme alatt, mint annak szövetségesei, a Duna északi partján uralomra jutottak és egész Dalmáciáig kiterjeszkedtek; száz évvel utóbb Justinianus (Upravda) szláv ember ült a bizánci trónon s fővezére Belizár (Velicar) szintén szláv volt, serege is nagy részben szláv. A Dunán való átkelésük zajtalanul történt, mert elhagyatott vidékeket foglaltak el kardcsapás nélkül. 548. pusztítva végig vonultak Illirián egész Durazzóig; 551. óriási tömegekben Nis felé vonultak, Drinápolynál a római seregeket legyőzték és Konstantinápolyig hatoltak. Az avarok vezére Baján khán követséggel felhivta, hogy fizessenek neki adót, de Dovrat fejedelem ezt visszautasította, sőt az avar követséget is megölette. 581. a szlávok a görögökkel hadakoztak, ezek Bajánt hivták segítségül, ki pusztítva végig vonult Moesián egész Dobrudsáig, de utóbb a szlávokkal kibékült s együtt pusztították a keletrómai császárságot. A Balkán-félsziget legrégibb szlávjai a bolgárok. A folyton megújuló avar támadások ellen 649 táján Heraklius segítségül hivta a Kárpáton túl a mostani Nyugat-Galiciában lakó fehér horvátokat, kik is két Horvátországot, a tengerpartit és a szávamellékit alapították. Ezek példájára a Dnyesztr és Pruth torkolatánál lakó törzsrokonaik a szerbek is megindultak dél felé új hazát keresni. A két uralkodó testvér között az egyik régi otthonában maradt, a másik pedig Herakliushoz ment földet kérni a letelepedésre. Heraklius Tesszalonika vidékét jelölte ki, de ez nem tetszett nekik s ők Illirikumban telepedtek le.

A szerbek (szabadok) mindjárt kezdetben állami szervezettel birtak; minden vidéknek volt egy főnöke, zsupán, akik ismét egy közös főnek, a veliki župannak (nagy-zsupán) hatósága alatt állottak; ez a kötelék kezdetben elég laza volt s a közös hadakozásra szorítkozott; a bolgárok támadásai ezt a szervezetet szorosabbá tették. Első fejedelmeik Voiszláv, Radoszláv és Proszegoj voltak. Utánuk uralkodott (838-ig) Vlasztimir. Uralkodása alatt a bolgárok három évig hadakoztak a szerbekkel, de eredménytelenül. Halála után három fia: Mutimir, Sztrojimir és Gojnik megosztozva az országon, egyidejüleg uralkodtak és Miháyl Boris bolgár fejedelem betörő seregét diadalmasan visszaverték (863). Később Mutimir fivéreit elűzte s egymaga uralkodott. Cirill és Method 867. megtérítették a szerbeket. Fia Pribiszláv (891-92) nem osztotta meg a trónt és országot fivéreivel, miért is ezek (Brán és Szteván) fellázadtak ellene és a harcban megölték. Péter (892-917) Gojnik fia, Bránt és Sztevánt elűzte és a trónt elfoglalta. Brán 895. sereget vezetett ellene, de fogságba került, hol őt és fiát megvakították. Péter erős kézzel kormányzott és országának határait az Adriai-tengerig terjesztette ki; Simon bolgár fejedelem és Mihály humi fejedelem titkon szövetkeztek ellene és táborukba csalva (917) börtönbe vetették, hol meg is halt. Pál, Brán fia (917-923), bolgár segítséggel lépett a trónra és a bolgár fenhatóságot elismerte. Segítségével a bolgárok (920) legyőzték a görögöket, de Pál utóbb elpártolt a nagyon elhatalmasodott bolgároktól, miért is Simon Pribiszlavics Zakarija trónkövetelőt küldi ellene, ki is Pált legyőzvén, a szerb trónt elfoglalta. Zakarija Pribiszlavics (924-33), noha bolgár segítséggel jutott trónra, mégis országa függetlenségének érdekében nem a hatalmas bolgárokkal szövetkezett, hanem a gyenge görögökhöz pártolt. Utóda Cseszláv (933-962) az első fejedelem, ki a kis szerb államokat egyesítette s az összes szerbek felett uralkodott. Kis nevü magyar vezér (959) betört Boszniába, Cseszláv Cvilina hegységénél a Felső-Drina mellett megverte és Tihomil drinai zsupán a magyar vezért megölte, miért is a raskai zsupánságot kapta és Cseszláv leányát is feleségül adta neki. Cseszláv halála után Sz. három részre bomlott: Sz., Bosznia és Macsva.

A különválás után Raskának (Rascia) első fejedelme Tihomil (962-980). Uralkodása alatt a magyarok elfoglalták Macsvát, a macsói bánságot és a görögök Prelimir trebinyei fejedelemmel szövetkezve, Tihomilt megtámadták és legyőzték, amikor is országa Trebinye fenhatósága alá került. Ljubomir (980) a görögöket Sz.-ból kiűzte, Trebinyét elfoglalta és Sz. goszpodárja (ura) címét vette fel. Pavlimir a hatalmaskodó Ljubomirral elégedetlen főurak segítségével legyőzi és megöli Ljubomirt és elfoglalván a trónt, Bosznia kivételével ismét egyesíti Sz.-t. Halála után egy héttel született fia Tjesimir, kinek kiskorusága alatt Sz. ismét részekre szakadt; Tjesimirhez csak Trebinye maradt hű. Midőn férfikort ért, a régi Sz.-t ismét hatalma alá akarta hajtani, de az ezért vívott harcokban életét vesztette. Fia Prelimir a boszniai bán segítségével jutott trónra s egyesült erővel sikeresen küzdöttek a görögök ellen. Prelimir fivére Kresimir feleségül vette a boszniai bán leányát s igy örökösödési jogot nyert Boszniában. Prelimir halálos ágyán országát négy fia: Hvalimir, Bogoszláv, Dragoszláv és Szveszláv között megosztotta s midőn ezek egymással az elsőségért küzdöttek, a szerbek Szilvesztert emelik a trónra, ki után fia Tihomir, ez után pedig ennek fia Hvalimir uralkodott. Ez országát ismét három fia: Petriszláv, Dragomir és Miroszláv között osztotta meg. Petriszlávot a trónon fia Vladimir (999-1015) követi, kivel a szerbek történetére vonatkozó világosabb korszak következik. Vladimir a bolgárokkal szövetséget kötött, nőül vette Sámuel bolgár fejedelem leányát Koszavát és azután együtt harcoltak a görögök ellen. A harci szerencse 914. a görög császárnak kedvezett. Basileus elfogta a bolgár sereget s 15,000 embert megvakíttatott, csak minden 200 ember után egy félszemüt hagyott, ki a vak sereget hazavezesse: midőn Sámuel cár a szerencsétleneket meglátta, szive megszakadt és szörnyet halt. A bolgár trónt fia Radomir foglalta el, kit unokatestvére Vladiszláv vadászaton megölt és trónját elfoglalta, ugyanő ölette meg Vladimirt is s azután elfoglalta Sz.-t és midőn Durazzót ostromolta, egy víg lakoma alkalmával, a monda szerint, megjelent neki a megölt Vladimir alakja s ő rémületében futásnak akart indulni, de összerogyott és szörnyet halt. Basileus görög császár ekkor (1018) Bulgáriát és Sz.-t elfoglalta és mind a két országot görög helytartók kormányozták, kiknek zsarnoksága és zsarolása nem ismert határt (1018-40).

Voiszláv István (Dobroszláv), Vladimir unokaöccse szabadította fel hazáját a görög járom alól. Az ő biztatására egész Sz.-ban egy napon a görög tisztviselőket leölték és őt kiáltották ki szerb knézzé (1040). A görög sereget a zetai hegyszorosban megsemmisítette. Trebinye és vidéke, Durazzó és a dalmát partok egy része hatalma alá kerültek. Özvegye Nada az ország kormányát átvette és hat fia mint bánok egyes vidékeket kormányoztak, ez azonban nagyon meggyengítette országukat, mit a Voiszláv által megalázott Ljutovid raskai fejedelem felhasznált és Voiszláv legidősebb fia, a Trebinyében székelő Gojiszláv ellen lázadást szított és a fölkelők őt és legifjabb öccsét Predimirt orozva megölték. E közben meghalt Nada az anyakirályné és a szerb trónt Voiszláv második fai Mihály (1050-80) foglalta el, ki Konstantinos Monomachos görög császár unokahugát vette feleségül, miáltal országa görög részről biztosságban volt; ezt arra használta fel, hogy Raskát elfoglalta (1072). VIII. Gergely pápától koronát, királyi palástot és zászlót kapott (1077), mire a királyi címet felvette. VIII. Gergely 1078 jan. 9. kelt bullájában már Slavorum rexnek nevezi őt. Mihály 1080. székhelyén Skutariban meghalt s ott a szt. Szergius templomában temették el. Utána Radoszláv (1080-82), Mihály öccse lépett a trónra, de nem akart polgárháborut és testvérvérontást és az őt illető trónról lemondott Bodin, Mihály fia javára. Bodin (1081-1101) uralkodása alatt a görögöket a normann háboru foglalta el. Dobroszláv (1101-1102) kiméletlen és erőszakos uralkodása lázadást idézett elő és a király fogságba került. Kocsopár (1102) Radoszláv harmadik fia került a trónra, de uralkodása rövid ideig tartott, mert a trónért való harcban elesett. II. Vladimir (1102-1113), Mihály király unokája, békszerető király volt. Utóda György (1113-1116) anyja Jakvinta tanácsára a királyi vérből való hercegeket mind meg akarta ölni, meg is ölt néhányat, de a többiek összefogtak ellene és elűzték. Grubesa (1116-23) Braniszláv fia, Radoszláv unokája került a trónra; alatta általános volt az országban a jólét. György hadsereggel rátör és újból elfoglalja a trónt (1124-1127). Most látszólag kibékül rokonaival, de ezek nem biznak benne és Grubesa öccse Dragan (1127-38) megfosztotta őt trónjától és György görög fogságban halt meg. Dragan görög befolyás alatt állott. Radoszláv (1138-58) Dragan fia szintén görög fenhatóság alatt uralkodott, de már nem mint király, hanem mint a Primorje, Cattaro és Zára zsupánja. Radoszlávot a szeniorátus szerint nem illette a trón; ez végnélküli zavarokat idézett elő, melyeket felhasználva, Raska uralkodójának Desának fia Nemanja István raskai fejedelem ragadja magához a szerb trónt és ezen időtől Sz. középpontja Rascia lett.

A Nemanjicsok dinasztiája, melyet Nemanja István alapított, Sz. aranykora (1165-1367). Nemanja István (1159-96) szakított a Radoszláv-dinasztia szeparatisztikus hagyományaival s az összes szerbek egyesítését tűzte ki célul. Midőn nagykoruvá lett, apjától Toplicát, Ibart, Raszinát és Rekát kapta s azokon oly bölcsen uralkodott, hogy ennek messze földön hire terjedt; Mánuel görög császár barátságával és Dubosica birtokával ajándékozta meg. Több templomot emelt, miáltal a papságot és a népet megnyerte, de bátyjai irigykedtek rá és magukhoz hiván, fogságba vetették. Nemanja kiszabadult, őket legyőzte, elűzte és országukat elfoglalta. Ekkor 81168) felvette a főzsupáni címet és az összes szerbség egyesítésére törekedett és 1170-ben elfoglalta Zetát, Prizrent és Skutarit. A bogomilok (l. o.) szektáját Sz.-ban kiirtotta (1174-1180) s ezek Boszniába menekültek. Midőn orzságát naggyá és hatalmassá tette, 1196. lemondott a trónról fia István javára és kolostroba vonult; meghalt 1200. a szenthegyen általa emelt hilindári kolostorban. Három fia maradt: István, Vukán és szent Száva. Nemanjics István (1196-1220). Vukán fájlalta, hogy régi szokás szerint nem kapta az ország felét és segítségért fordult a pápához és Imre magyar királyhoz, igérvény, hogy áttér a katolikus hitre és Magyarország fenhatóságát elismeri. Szt. Száva apjuk sírjánál kibékítette két fivérét s Vukán nemsokára meghalt. Henrik császár és Endre magyar király 1215. Istvánt országától meg akarták fosztani, azonban ez előbb II. Endrét a mai Tyupriánál, Henriket pedig Nisnél megverte; ekkor kapcsolta országához a duna- és Moravamenti szerb vidékeket. Kevéssel halála előtt Nemanjics István is zárdába vonult és mint szerzetes Simon nevet vett fel; meghalt Sztudenicában 1227 dec. 11. Igazságos, művelt és tudós király volt; megirta apjának, szt. Simonnak (mert ez volt annak is szerzetesi neve) élettörténetét; szerette a hősi népdalokat, asztalánál mindig guszlás dalnokok énekeltek. Radoszláv István (1227-33), az előbbinek fia, gyenge s erélytelen uralkodása és nejének az állami ügyekbe való avatkozása lázadást idézett elő; Radoszláv Ragusába menekült s utóbb szerzetbe lépett és a trónt elfoglalta öccse Vladiszláv István (1234-1243). Radoszláv elűzése miatt neheztelt rá szent Száva, a papság és a nép és minthogy pénzhiány miatt jövevény szászoknak erdőket, bányákat adott zálogba, a tróntól megfosztották. Utódja öccse, Nemanjics István harmadik fia lett, Nagy Uros (1243-77). Uralkodása oly szerencsés és dicső volt, hogy a «Nagy» melléknevet nyerte. Első neje IV. Béla magyar király leánya, második neje Helena, Bizánc utolsó latin császárának Balduinnak leánya volt, kitől két fia született: Dragutin és Milutin. Elsőben is a tatárokat kiűzte országából. 1253. a szövetséges Ragusa és a bolgárok ellen harcolt, de uros győzött és a büszke Ragusa neki évi 2000 arany adót fizetett. 1257., midőn Mihály görög császárt megölték, bevonult Bulgáriába és Kaliman megöletése után saját öccsét, Konstantint, Nemanja unokáját ültette a bolgár trónra. Uros IV. Béla magyar királyt a cseh Ottokár elleni háboruban támogatta és 1261. a bécsi békekötésnél jelen volt; ekkor összeházasította fiát, Dragutint, V. István leányával Katalinnak és megigérte, hogy nekik engedi át a szerb trónt. Midőn ezen igéretét teljesíteni vonakodott, Dragutin fellázadt ellene és Nagy uros Humba menekült és kolostorba lépett, hol 1277. meg is halt. Fia Dragutin István (1277-81) hamar megbánta, mit apjával tett; ez és az a körülmény, hogy a görögök legyőzték, azon elhatározásra birta, hogy fia a kiskoru Vladiszláv trónörökösödési jogának fentartásával, lemondott a koronáról öccse Milutin javára és magának Szerémet és a macsói bánságot megtartván, Szerémbe vonult (1281) és a szerémi király címét vette fel; de ezt csakhamar megbánta és Milutint elűzte, azután megint lemondott javára és mint szerzetes 1316 márc. 12. a Szerémségben halt meg.

Milutin (II. Uros István) 1281-1321. uralkodott. Első neje Anna, János tesszáliai helytartó leánya volt, ettől elvált és hogy a magyarok támogatását az ingatag Dragutin ellen megnyerje, elvette III. András magyar királynak leányát Erzsébetet, kitől egy fia született: István Decsanszki. Görögök és tatárok sok kárt tettek országában, de 1284. és 1285. legyőzte a görögöket és több várost foglalt el tőlük. A tatárok is ismételve pusztították országát, utóbb szövetkezve Sisman viddini knézzel törtek be Sz.-ba, de Milutin legyőzte őket és a viddini fejedelemséget 1291. országához kapcsolata és felszabadította Bulgáriát a tatár járom alól (1294). Fia III. Uros (Decsanszki, 1322-31) 1326-ban a magyarokon győzelmet aratott, de csakhamar Mihály viddini bolgár knézzel gyült meg a baja, ki elűzte feleségét, Nadát, Uros nővérét és a görögökkel szövetkezve, feleségül vette Andronikus nővérét. Uros ellenfeleit legyőzte, sőt új foglalásokat is tett. Bosznia elleni harcában elvesztette Humot, de 1326. Görögország ellen sikeres háborut viselt és Makedonia egy részét elfoglalta. Legyőzte Mihály bolgár fejedelmet és Bolgárország trónjára unokaöccsét ültette. Majd Görögország ellen víselt háborut; a Vardar és sztruma közti területet a várakkal együtt ellentállás nélkül elfoglalta és az eddig Bulgáriához tartozó Nist Sz.-hoz csatolta. Ekkor emelte a fényes decsáni kolostort.

Dusán István Szilni (a «hatalmas», 1332-55), Decsánszki István fia, Milutin unokája, a legnagyobb szerb király és utóbb cár, 1308. született; Első neje Ivanisa deszpota lánya, második Helena, Kantakusenos Iván leánya. Görögország ellen 13 háborut viselt; 1334. elfoglalta Makedonia nagy részét. Míg a görögökkel harcolt, a magyarok behatoltak Sz. északi részébe, de Dusán közeledésének hirére visszavonultak. 1340. a görög császárt legyőzte és Szalonikiben ostrom alá fogta, a császár kénytelen volt békét kötni s ennek értelmében egész Albánia dusán hatalmába került és az «albánok királya» címet is felvette. Omre bég 1342-ben elfoglalta Makedoniát és 1344-ben Szofániánál megverte a szerb sereget, azonban a harci szerencse csakhamar megfordult, Dusán 1345. elfoglalta Verija (Ber) és Szer várakat és 1346. egész Makedoniát. Dusán ekkor az összes szerb lakta vidékek ura és a Balkán-fésziget leghatalmasabb fejedelme lett és a Szkopljéban tartott országgyülésen magát szerb és bizánci császárnak, cárnak kiáltatta ki. 1349 máj. 21-én Szkopljéban országgyülést hirdetett, melyen hires törvénykönyvét (Zakonik) kihirdette. A törökök ellen harcolva Konstantin közelében, Devoli faluban lázban megbetegedett és 1355 dec. 20. meghalt. Tetemei Prizrend kö9zelében a szt.-Mihály-templomban nyugszanak. V. Uros István cár (1356-67), Dusán fia 19 éves korában jutott a trónra igen nehéz viszonyok közt. Az egyes szerb helytartók függetlenítették magukat tőle. Dalmáciában folyt a harc és azzal végződött, hogy Bosznia magyar fenhatóság alá került; a déli határokat a törökök pusztították és a főurak is nyilt harcokat folytattak egymással. 1358. egész Dalmácia magyar birtok lett. Vukasin sajátkezüleg, mások szerint emberei által ölette meg Urost 1367 márc. 20. Vele kihalt a Nemanják dicső ivadéka. Utódja gyilkosa Mrnjavics Vukasin lett (1367-71). Bukását a törökök okozták. I. Murat szultán 70,000 emberrel a Rigómezőig hatolt (1370), de Vukasin 25,000 emberével legyőzte. 1371. Drinápolynál újból győztek. A szerbek a győzelem után gond nélkül lakmároztak, mire Hadsi Ilbeki vezér visszafordulva, éjnek idején megrohanta a szerb tábort és azt megsemmisítette (1371 szept. 26.). Vukasin futva menekült s midőn azt hitte, hogy veszélyen kívűl van, a Marica vizénél leszállt lováról, hogy vizet igyék, ekkor szolgája, hogy a király aranyláncát kézrekerítse, Vukasint saját buzogányával agyonsujtotta. Három fia volt: Márt, a népdalok ünnepelt hőse, András és Dmitár. A szerb nép nem választotta egyiket sem királlyá.

Grebljanovics Lázár knéz (1371-89). Ez is a Nemanjákkal való rokonság folytán emelt igényeket a szerb trónra, mert felesége Milica, Jug Bogdán leánya, Dusán közeli rokona, a Nemanja-családból származott. Egyik nővérét Gara Miklós birta feleségül. Vukasin halála után Lázár volt a legtekintélyesebb szerb knéz s igy a Nemanja-párti főurakkal versenytársainak legyőzéséhez látott. A trónra igényt tartottak Vukasin fiai s a bosznia Tvartko. Lázár, hogy ellenfelei és a fenyegető törökség ellen támasza legyen, Magyarország fenhatóságát elismerte és magát 1377. Prizrendben cárrá koronáztatta. A törökök már 1381. megrohanták Sz.-t, de visszaverettek, 1386. azonban sikerült elfoglalniok Nist. 1387. Lázár Plocsniknál fényes győzelmet aratott a törökökön, de belátta, hogy sokáig nem állhat ellen a török áramlatnak egymagában és szövetségbe vonta a balkáni szlávokat; ezen szövetség legjelentékenyebb tagjai Tvartko bosnyák király és Sisman bolgár cár voltak. Ez utóbbi már török adófizető volt, de a plocsniki szerb diadal hirére nyiltan elpártolt a töröktől. Lázár a szövetség eszméjének a magyarokat is megnyerte. Midőn Murat erről értesült, 300,000 emberrel sietett Lázár ellen; a két hadsereg a Rigómezőn találkozott (l. Rigómező és Kosszovó ünnepe) s a szerbekre végzetes csatában maga Lázár is elesett. Lázárt, ki igne istenfélő fejedelem volt, a szerb nép szentként tiszteli; ereklyéi a fruskagorai vrdniki zárdában, a Szerémségben nyugszanak. Milica (1389-1405) és Lazarevics István. Lázár halála után az egykor hatalmas birodalom szétmállott. Tvartko Bosznia királya elfoglalta a dalmát partokat (Primorje), Brankovics Vuk Pristina vidékét és Bajazet adófizetője lett, a Balsák családja Albániát, ugy hogy Lázár özvegyének Milicának és kiskoru Lazarevics Istvánnak a régi zserb cárságból csak igen kevés maradt, azt is csak a török kegyelméből birták. Bajazet nőül vette Milica gyönyörü leányát Milevát, és ezért kegyelmezett hozzátartozóinak. Sz. függetlenségének azonban vége volt, mert súlyos évi adót kellett fizetnie és mint vazallus országnak részt kellett vennie a török harcokban. Midőn Milica már azt hivé, hogy fia maga is képes az ügyeket intézni, visszavonult az általa Krusevác közelében alapított ljubosztinyei kolostorba, hova számos előkelő szerb nő, ki a rigómezei ütközetben özvegységre jutott, követte; itt a trónról lemondva fia javára, mint apáca 1405 nov. 11-én meghalt. Lazarevics István (1405-27) ezután egyedül uralkodott török fenhatóság alatt, de meg kellett osztoznia a megmaradt szerb területen Brankovics Vukkal, mert míg Lazarevics a töröktől Moravát kapta mint hűbért, addig Vuk Szitnicát. 1421. és 1422. sikeres harcokat vívott Albániában és Velence is egy pár primorjei várat volt kénytelen neki átengedni s évi 1000 arany adót fizetni. 1425. Szrebernicán országgyülést hirdetett s gyermekei nem lévén, rokonát Brankovics Györgyöt, Vuk fiát jelentette ki a szerb trón törvényes örököséül. 1426. Budán járt, Zsigmond fenhatóságát elismerte. Lazarevics István 1427 jul. 30-án halt meg. Nemes lelkü, művelt és vallásos férfiu volt, igazi lovagjellem; számos templomot épített és mint iró is kiváló érdemeket szerzett.

Brankovics György deszpota (1427-56) nehéz viszonyok között jutott a trónra: a törökök elfoglalták Albániát, Velence a dalmát partvidéket, a magyarok a macsói bánságot, Szerémet és Zvornikot. Amint a trónt elfoglalta, Murat követsége jött hozzá, mely Lazarevics Mileva szultána révén Sz.-t Murat örökségének jelentette ki, de Brankovics nem akart lemondani és a töröknek átengedte Galambóc várát, egyúttal pedig Zsigmond magyar kiráyltól segítséget kért. Zsigmond el is jött, de a szövetséges magyarok és szerbek Glambócnál (l. o.) vereséget szenvedtek s maga Zsigmond is menekülés közben a sajkából a Dunába esett és csak nehezen szabadult meg. Ekkor Brankovics (1428) kénytelen volt a törökkel békét kötni, átadta Muratnak két legidősebb fiát Gergelyt és Istvánt túszul, évi 50,000 arany adót és hadban 3000 lovast igért a töröknek. Azonban Brankovics csak kénytelenségből hódolt meg a töröknek, féltette tőle hazáját és nyomban Zsigmonddal alkudozni kezdett a közös védelem tárgyában. Átengedte Zsigmondnak Belgrádot és a macsói bánságot és cserébe tőle 17 magyar várost kapott. Velencével is hosszas háborui voltak, mert a kapzsi köztársaság egyre-másra terjeszkedett a dalmát partokról befelé. Hogy Zsigmond részéről biztos támasza legyen, leányát Katalint Cillei Ulrik grófnak, a szlavóniai bánnak, Zsigmond sógorának, Mára leányát pedig Murat szultánnak adta feleségül. Brankovics ekkor állott hatalma tetőpontján, Velence is sietett vele békét kötni. Murat 1438. Erdélybe tört, Brankovics és Drakul havasalföldi vajda kisérték és ott a törökök szörnyü pusztítást vittek végbe. A török háborupárt félt Mára szultána befolyásától s Muratot biztatták, hogy vegye el Brankovicstól Szendrő várát. Brankovics ennek védelmét fiára Gergelyre és felesége fivérére Kantakusenos Tamásra bizta s kis fiával Lázárral és feleségével Szegedre ment, hol Albert király időzött, hogy tőle segítséget nyerjen, de a magyar seregek soká gyülekeztek s mire Titelre értek, Szendrő vára három hónapi vitéz ellentállás után éhség miatt kénytelen volt magát a töröknek megadni (1439 aug. 27.) és Murat (horvát források szerint) Brankovics két fiának Gergelynek és Istvánnak szemeit kiszúratta és Kis-Ázsiába fogságba hurcoltatta. Murat 1440. a magyar kézen levő Belgrád ellen indult, melyet Talovác Iván vranai perjel, Máté horvát bán fivére védelmezett, de a török sereg 17,000 harcos eleste után kénytelen volt visszavonulni. Brankovics 1440. Velencében járt, hogy ügyének megnyerje, azután Ragusába ment, hol kincseit (170,000 aranyat) őrzésre elhelyezte; a szultán értesülvén, hogy Brankovics ott van, nagy igéretekkel reá akarta birni a várost, hogy adják őt ki, de a város ezt visszautasította. Közben a törökök majd egész Sz.-t elfoglalták és Brankovics Budára sietett I. Ulászlóhoz. Ez 1441. Hunyadi Jánost (l. o.) küldötte a török ellen, ki előbb Belgrádnál, utóbb Szebennél (szept. 6.) fényes diadalt aratott rajtuk. Brankovics a szegedi békekötésben (1444) visszanyerte birtokait. A béke felbontását helytelenítette és a várnai szerencsétlen csata után Hunyadival ellenséges viszonyba jött. Murat halála után a gyönyörü Mára kolostorba vonult. Konstantinápoly eleste után (1453) II. Mohammed majdnem egész Sz.-t elfoglalta. Magyarországtól nem várhatott segélyt a Cillei-Hunyadi viszály miatt, tehát a szultán fenhatóságát elismerte. Szilágyi Mihály, Belgrád kormányzója, a Szerémségben utazó 90 éves Brankovicsot elfogta és csak a király közbenjárására bocsátotta szabadon. Midőn elfogták, a küzdelemben két ujját vesztette, sebei rosszra fordultak és 1456 dec. 24. meghalt. Brankovics Lázár (1456-58) a török fenhatóságot elismerte, 40,000 arany évi adót fizetett, s igy a török magát tekintette Sz. igazi urának. 1458. meghalt fiutód nélkül. Özvegye Jelena, Paleolog görög deszpota leánya foglalta el a trónt (1458). A pápa és Mátyás magyar király barátságát kereste, mi a szerb uraknak nem tetszett és hármas regensséget alkottak, melynek tagjai: Jelena, a vak Brankovics István és Angyelovics Mihály vajda. Jelena és István a magyarokhoz húztak, Angyelovics a törökökhöz. A magyar párt győzött, Mátyás király Sz.-t magyar tartománynak tekintette és a szegedi országgyülésen Tomasevics István boszniai herceget, ki Lázár leányát Jelenát feleségül vette, ismerte el Sz. és Bosznia uralkodójának. A Brankovics-családnak semmi sem maradt Sz.-ból. Tomasevics István (1459) napának, Jelenának Szendrő várát adta, de itt a gőgös és szeszélyes asszony oly sok galibát csinált, hogy a vár és környék kormányát a deszpota-család rokonára, Bogevics Mihályra kellett bizni. Ezt Jelena megmérgeztette és a várbeliek is boszujától félvén, a törököt hivták segítségül. A törökök jun. 20-án elfoglalták Szendrőt; Sz. török pasalikká (1459) és a Brankovicsok földönfutókká lettek. Brankovics István, a vak, Györgynek második fia, családjával Siklósra menekült, csak a szerb deszpota címét viselte, de nem volt országa. Járt segítségért Albániában, Velencében, de hiába. Meghalt Szerémben 1486 febr. hóban és nyugszik a krusedoli zárdában. Felesége angyelia és gyermekei: György, Mára és Iván a Szerémségben maradtak. Zmaj Vuk Grgurevics deszpota (1471-1485) Brankovics György legidősebb fiának Gergelynek fia, szintén csak ország nélküli címzetes deszpota volt. Mátyás magyar király hadaiban vitézül szolgált s ez adta neki a szerb deszpota címét. Meghalt ivadék hátrahagyása nélkül a törökök elleni harcban 1485. Fiát Györgyöt 1486. Mátyás király Sz. deszpotájává nevezte ki, de 1496. zárdába lépett és Maxim nevet vett fel. Öccse Iván vette fel ekkor a deszpota címet (1496-1502), hősiesen küzdött a magyar seregekkel a törökök ellen, de reménye, hogy Magyarország fenhatósága alatt visszaállíthatja Sz.-t, nem teljesült. Egyetlen leánya Mária maradt. Vele kihalt a Brankovics-család 1502. Ezután következnek az ál-Brankovicsok és pedig Brankovics dömötör (1561-1563), Brankovics György (1563-96), Brankovics Avram (1596-1630), Brankovics Danilo (1630-38) és Brankovics Iván György (1638-1715). Ezt I. Lipót a törökök elleni harcok alkalmával, hogy a szerbeket megnyerje, elismerte deszpotának, de 1689. fogságba vetette Égerben, ahol 1715. meghalt. Sz. 1459. elvesztette államiságát, a lakosság, a szegény ráják kimondhatatlanul sokat szenvedtek a török iga alatt. A nép egy része Magyarországba menekült és a régi Sz. birtokáért százados elkeseredett harc folyt Magyarország és a törökök közt változó szerencsével, de végre is eredménytelen maradt, mert a szisztovói béke (1791 aug. 4.) egész Sz.-t a törököknek juttatta. 1715. megszünt a deszpotai cím is, állami létének utolsó és halvány emléke.

A kimondhatatlan szenvedések a szerbeket 1804. lázadásra kényszerítették; ennek zászlaját Karagyorgye Petrovics György (l. o.) tűzte ki. A felkelés fészke Sumádia volt és a felkelők serege rohamosan nőtt. Karagyorgye két év alatt (1804-6) a törököket kiűzte az orzságból és sikeresen harcolt a törökök ellen 1811-ig, midőn is hazáját teljesen felszabadítva, annak főhadvezérévé, fejévé lett és békében kormányzott 1813-ig. Obrenovics Milos Szendrő közelében ölette meg (1817 nov. 6.). I. Obrenovics Milos 1816-39. mint Sz. fejedelme erős kézzel, de zsarnokilag uralkodott, ugy hogy 1839 jun. 13. lemondásra kényszerítették. Fia II. Obrenovics Milán apja lemondása után 1839 jun. 13. elfoglalta a trónt, de már ezen év jul. 8. meghalt. III. Obrenovics Mihály, Milosnak második fia 1839 jul. 8. lépett a trónra, de már 1842 szept. 7. kénytelen volt a Karagyorgyevicsok által szított lázadás folytán Zimonyba menekülni. Ez az orosz befolyás hanyatlását és az osztrákénak felülkerekedését jelentette. Karagyorgyevics Sándort (l. o.) 1843. Sz. fejedelmének választották, politikájában ausztriára támaszkodott és befolyására a nemzetgyülés az Obrenovics-családot sz.-ból száműzte. A földmívelés emelése és a közoktatás fejlesztése volt fő törekvése. Az 1858 dec. 16. összeült szkupstina többsége oroszbarát volt és igy az osztrákbarát Karagyorgyevics Sándort 1858 dec. 23. letette a trónról és arra újra meghivta. I. Obrenovics Milost, ki azt el is foglalta, de már két év mulva meghalt. Erre a szerbek ismét meghivták a trónra III. Obrenovics Mihályt (1860-68), ki fő gondját a közigazgatás és a hadügy rendezésére fordította, a törököket is rákényszerítette a szerb várak végleges kiürítésére. 1868-ban a topsideri parkban az omladinapárt által felbérelt Radovanicsok gyilkolták meg; az összeesküvés értelmi szerzőiül a közvélemény a Karagyorgyevics-családot tartotta.

Utódja unokaöccse IV. Obrenovics Milán lett (1868-91). Kiskorusága alatt regensség kormányzott, melynek tagjai Risztics Jován, Blazsnevac Milivoj és Gavrilovics Jovan voltak. Milán 1872 aug. 22. lett nagykoruvá. 1876. Montenegróval szövetkezve, a törökökkel harcolt, de serege megsemmisült és csak Anglia közbenjárására köthetett a portával tűrhető békét (1877). Ez év végével újból harcot kezdett a portával és noha ez a háboru is szerencsétlenül végződött Sz.-ra nézve, a berlini kongresszus mégis Pirotot, Nist és Ó-Sz. egy részét és a fenség címet adományozta neki. 1882 márc. 6-án Milán a királyi címet vette fel (I. Milán). 1885. Bulgáriával háborut kezdett, de Battenberg Sándor bolgár fejedelem teljesen leverte (l. Bolgárország, III. köt., 447. old.). Szerencsétlen háborui, az ország zilált pénzügyi viszonyai, hatalmaskodása, különösen a papsággal szemben, családi viszályai, válása feleségétől trónját megingatták s midőn az új alkotmány (1889 jan. 2.) alapján választott szkupstina is vele szemben ellenséges álláspontot foglalt el, 1889 márc. 6. lemondott a trónról fia javára. I. Sándor 13 éves volt, midőn apja a trónról lemondott. Nagykoruságáig mint regensek Risztics, Belimarkovics és Protics kormányoztak. Királlyá 1890 jul. havában koronázták. I. Sándor az 1893 ápr. 14-iki államcsinnyel az alkotmányt felfüggesztette, a regensséget megszüntette és a kormányt átvette, de a bajok megmaradtak és a helyzet nem javult. Ausztria-Magyarország iránt a vállalkozó kormányok kevés szimpátiával viseltettek, sőt az 1896. milléniumi kiállítás idején a Novakovics-minisztérium zászlósértés ürügye alatt határozott ellenszenvet tanusított, mely csak királyunk és I. Sándornak a Vaskapunál (1896 szept.) történt találkozása óta engedett. 1897 elején a krétai felkelés alkalmából Sándor először Görögországba, majd márc. 1. Szófiába ment és titkos egyességet kötött Bulgáriával és Görögországgal Makedonia esetleges felosztása iránt.

Szerbia hadügye

A mai védtörvény alapja az 1862-iki szervezeti szabályzat, amely népsereget teremtett s ennek magvaként egy kis rendes hadsereget, amelyben a legénység béke idején kiképeztetését nyerte s amely háboru esetén a népsereg keretéül szolgált. A népsereg akkoriban kétrendbeli fölkelésből állt, az egyik 90,820, a másik 57,600 emberrel. Az 1878-iki szerb-török háboru napfényre hozta e szervezet hiányait. Már az 1876-iki újraszervezési rendelet értelmében a rendes hadsereg 1 század lovassággal, 1 zászlóalja utásszal és 1 zászlóalj hidásszal megerősíttetett. Az 1878 okt. 23-iki szervezet szerint, amely 1883 jan. 1-re teljesen keresztülvitetett, a hadsereg hadra kelt sereg, pótcsapatok és tartalékseregre tagozódik. 1885., kevéssel az 1885-iki szerb-bolgár háboru kitörése előtt, 1 testőrgyalogezred 5 zászlóaljjal, 8 tábori üteg és 1 hegyi üteg, valamint 1 aknász-század állíttatott fel, miáltal a rendes hadsereg békelétszáma 17,000 emberre növekedett.

A szerb-bolgár háboru folyamán mutatkozott hiányok következtében 1886 végén a szkupstina egy új védtörvényt fogadott el. Az általános védkötelezettség s a hadsereg beosztása három sorrendbe megtartatott, de a szolgálati kötelezettség akként változott meg, hogy a hadkötelesek 20-28 éves korig az első, 37 éves korig a második és 50 éves korig a harmadik fölkeléshez tartoznak. Hadbiztosi és kezelési szolgálatra egész 60 éves korig is behivhatók háboru esetén a független és erőteljes egyének. A zászló mellett, mint eddig, két évi a szolgálati idő. A papi minőség és a tényleges állami szolgálat nem old fel senkit a tényleges szolgálattól. A második felkelés részére is állíttatnak fel már béke idején törzsek, amelyeknél ezen felkelés legénysége rövid gyakorlatokat köteles teljesíteni. Mindkét felkelés részére az állam ad fegyvert, ruhát, felszerelést és élelmezést, az utóbbit azonban csak akkor, ha a legénységet otthoni körén kívűl alkalmazzák. A szekerészet lovait az erősen megadóztatott polgárok állítják elő s már békeidőben kötelesek azokat készen tartani.

A hadsereg háboruban áll 5 gyalog hadosztályból, mindegyikben 16 zászlóalj, 2 lovas század és 24 löveg; továbbá 1 lovasdandárból 12 lovasszázaddal és 6 löveggel; ezenkivül 2 lovas testőrszázad, 40 hegyi löveg 10 ütegben s a megfelelő speciál-csapatok (vártüzérség, utászok stb.). Az álló hadsereg összes létszáma 120,500 ember, 27,000 főnyi megszálló csapat; ehhez csatlakozik a fölkelősereg első osztálya 125,500 és második osztálya 63,700 emberrel. A harmadik felkelés csak az állam határain belül nyer alkalmazást. A rendes hadsereg fegyvere a Mauser-Milanovic M/81 gyalogsági fegyver, a lovasság és tüzérségé M/84 (egyenes húzásu) ismétlő szerkezettel; a népsereg első sorozata Berdán- és második sorozata Peabody-fegyverrel van ellátva.

Szerb Matica

l. Matica.

Szerb-Nagy-Szent-Miklós

nagyközség Torontál vármegye nagyszentmiklósi j.-ban, (1891) 1658 házzal és 10,340 lak. (közte 1480 magyar, 3501 német, 4051 oláh és 1248 szerb); a járási szolgabirói hivatal széke, járásbirósággal és adóhivatallal, királyi közjegyzőséggel. Élénk iparos község, melynek földmíves- és tanonciskolája, takarékpénztára (az osztrák-magyar bank mellékhelye), népbankja, ecet-, likör- és sörgyártása, élénk gabonakereskedése van, továbbá számos egyesülete és ipartársulata. Vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Itt találták 1799. azon hires aranyleletet, melyet közönségesen Attila kincsének neveznek, melyet jelenleg a bécsi császári muzeumban őriznek. L: Nagyszentmiklósi aranylelet és Attila-kincse.

Szerb nyelv és irodalom

l. Délszláv nyelvek és irodalmak (V. köt. 155. old.).

Szerb pénzek

l. Délszláv pénzek.


Kezdőlap

˙