Szeszmérő

l. Alkoholométer.

Szeszmérő gépek

v. szeszórák, a rajtuk átfolyt szesz mennyiségének s erősségének kimutatására szolgálnak. Nálunk két ily szerkezet használata van törvényileg megengedve, a Beschorner- és Dolainszky-féle. Az első, melyet hazánkban is gyártanak, közös szekrénybe helyezett két könnyen forgó dobból áll; minden dob rekeszekkel és forgásszámláló készülékkel bir. A készülékbe befolyó szesz először egy tágasabb csövet tölt meg, melybe szeszmérő van elhelyezve, melynek adatait kis üvegablakon át leolvasni lehet. A lefolyó szesz a tisztátlanító anyagok visszatartására szűrőn folyik át s igy jut az egyik mérődobnak excentrikusan elhelyezett rekeszeibe, ez által a dobot forgásba helyezi és e közben a gépből kifolyik. Miután a dob rekeszeinek ürmérete pontosan meg van állapítva, minden körülforgásnak bizonyos ürméret felel meg. A szesz erősségének megállapítására, minden kiömlés után, kis kanál szeszt merít egy tartányba, melyhez csak az ellenőrző közeg férhet, hogy az átfolyt szesz átlagerősségét külön szeszmérővel megállapítsa.

Szeszmoslék

l. Szesz.

Széthasadó gyümölcs

v. termés (növ., schizocarpium), megéréskor többnyire egymagvu, zárt, csak ritkábban felnyiló részekre darabolódik. Ha hosszában hasadozik szét, akkor a darabot gerezdnek (l. o.), ha keresztben, cikknek (l. o.) hivjuk.

Szeto

kis város Hondo japán sziget Ovari nevü tartományában, 20 km.-nyire Nagojától (l. o.), hires porcellángyártással.

Szétosztás

a könyvnyomtatásban, l. Osztás.

Szétszórás

(dispersio), l. Szinszórás.

Szétszórt harcmód

elavult, többé nem használt kifejezés, mely nálunk az 1866-iki háboru után keletkezett. Jelenleg a gyalogság, lovasság és tüzérség elemi harcászatáról beszélünk.

Széttartó

v. divergens, l. Konvergencia.

Szétválasztási módszer

a kőzettanban az az eljárás, mellyel a kőzetnek ásvány-elegyrészeit egymástól elkülönítik, hogy azok pontos meghatározása lehetséges legyen. Régebben az elkülönítést, a szétválasztást iszapolással végezték, ami azonban nagyon tökéletlen módszer. Újabban az ásvány-elegyrészeket ugyancsak fajsúlyuk alapján választják szét, de az iszapolásnál sokkal exaktabb módszerrel, t. i. nagy fajsúlyu folyadékokkal, mint a Thoulet-féle folyadék (jódkéneső oldata koncentrált jódkálium-oldatban), melynek fs. 3,19, a Klein-féle folyadék (borowolframsavas kadmium) fs. 3,3, a Rohrbach-féle folyadék (barium-kénesőjodid) fs. 3,588. Sikerrel alkalmazzák a kőzet-elegyrészek szétválasztására az elektromágnest is, mellyel a vastartalmu ásványokat a vasat nem tartalmazóktól lehetséges különválasztani.


Kezdőlap

˙