Szinszórás

(dispersio), a fehér fénynek törés útján spektrumba való széthúzása (szinszóródás). Egy és ugyanazon anyagra nézve ugyanis a törésmutató, azaz a fénysugár beesési és törési szögletének sinusa között fennálló viszony nem állandó, hanem lényegesen a szintől, azaz a sugár hullámhosszuságától függ. Ha tehát valamely törőközegre általában véve párhuzamos fehér fény esik, akkor a megtört fénynyaláb nem párhuzamos, hanem színes sugaraira bontott széttartó sugárkéve leend.

[ÁBRA] 1. ábra.

Ha (1. ábra) a b kis nyiláson, vagy vizszintesen fekvő résen napfényt vezetünk az s, élével ugyancsak vizszintesen fekvő prizmára, akkor a résnek prizma nélkül d pontban létrejövő képe helyett a prizma alapja felé eltérített r v fénysávolyt nyerjük, melyben felülről lefelé megszámlálhatatlan sok átmenetben következnek egymásra a vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya szinek. Egyszersmind látnivaló, hogy a vörös szin kevésbé van eltérítve a fehér beeső fény eredeti irányától mint az ibolya, és ezért a keletkezett színes sávolynak, a spektrumnak, vörös felé eső végét kevésbé törékenynek, az ibolya felé eső végét ellenben törékenyebb fényből alkotottnak szokás nevezni. A kisérletből tehát meggyőzően követkzeik, hogy a Nap fénye a spektrumban foglalt színes fénynemekből van összetéve és hogy a sugarak a vöröstől az ibolyavég felé mindinkább erősebben töretnek, tehát jobban el is téríttetnek és éppen ezért a szinek (hullámhosszaságok) szerint különböző törékenysége az, mit Sz.-nak nevezünk. Az ily módon létrejött szinek valóban egyszerüek, mert újabb törésnek alávetve eltéríttetnek ugyan, de nem szenvednek újabb szórást.

[ÁBRA] 2. ábra.

Ha ugyanis a spektrumot (2. ábra) az AB ernyőn felfogjuk és annak nyilásán át a spektrum egyes szineit a p prizmára ejtjük, ezek újabb szinre bontást nem tüntetnek fel. Ezért nevezzük a spektrális szineket egyszerüeknek, homogéneknek v. monokromatikusoknak. Mivel minden egyszerü szinnek ugyanazon anyagból álló prizma esetében egészen határozott törékenység felel meg, azért minden szinnek a spektrumban egészen határozott, éppen törésmutatója által kijelölt helye van. És mivel az egyes törési mutatók között az átmenetek teljesen érezhetetlenek, azért a szinek átmenete egymásba is folytonos, minden hézag nélkül való és a rendesen névvel megkülönböztetett hét szin csak azon kevés árnyalat, mely számára nyelvünk külön kifejezéssel él. A Nap fényének ezen összetett volta még szembeötlőbb, ha a megfordított kisérletet is végezzük.

[ÁBRA] 3. ábra.

Ha ugyanis (3. ábra) az S prizma által vetített spektrumot (lehetőleg a kromatikus) gyüjtőlencsével fogjuk fel, akkor annak gyujtópontjában közel az összes sugarak egyesülnek és az F fokális kép ismét résnek fehér képét szolgáltatja. Szebben sikerül a kisérlet, ha gyüjtőlencse helyett vájt tükröt alkalmazunk. Ha azonban a spektrum egyes szineit felfogjuk és igy a többiekkel való egyesülésben megakadályozzuk, akkor a fokuskép többé nem fehér, hanem a felfogott szin u. n. kiegészítő, komplementáris szinében tünik fel. Ha a komplementáris szinhez a felfogott szint vezetjük, ismét fehéret kapunk. A komplementáris szinek tehát egymást fehér fénnyé egészítik ki. Ily módon könnyen állapítjuk meg, hogy egyebek között a vörös és zöld, kék és sárga, zöldes-sárga és ibolya kiegészítő szinek.

A fénybebocsátó rés kellő szűkítése mellett észrevesszük, hogy a Nap fényének spektrumában a réssel párhuzamosan, tehát a hosszterjedésre merőlegesen keskeny fekete vonalak állanak, melyeket Fraunhofer szerint, ki ezeket először figyelte meg tüzetesebben, Fraunzhofer-féle vonalaknak nevezünk. A Nap egész spektrumát sűrü rács képében borítják; a főbbeket Fraunhofer a vöröstől az ibolya felé a latin ABC betüivel jelölte (4. ábra).

[ÁBRA] 4. ábra.

E vonalak tehát hézagok, hiányzó fénysugarak a Nap fényében; valóban azok, mert helyzetük a spektrumban mindig ugyanaz, bármilyen legyen a prizma anyaga. Legtöbbje különben más álló csillagok spektrumát is jellemzi. Az A vonal a legszélső barnavörösben fekszik, B az élénk vörös mezőben, C a narancs és vörös között. D a narancs és sárga szint választja el egymástól, E a sárgás-zöldben áll, F képezi a határt a zöld és kék, G a sötétkék és ibolya között. A vastag kettős H vonal az ibolya végén áll. Különös módszerekkel azonban kimutatható, hogy a spektrum az A vonalon innen és a H vonalon túl is még messze terjed. A Fraunhofer-féle vonalak rendkivül fontosak, mert könnyen felismerhető jeleket állapítanak meg a spektrumban, melyekre a törési mutató a határozatlan vörös, sárga stb. szinek helyett vonatkoztatható. Ezek nélkül nem tudhatnók pontosan, mily helyére a spektrumnak vonatkozik valamely törésmutatói adat s csak ez alapon állíthatta elő Fraunhofer ily meglepő élességgel a szinszórástól ment, u. n. akromatikus lencséket. Newton még azon nézetben volt, hogy a Sz. az eltérítéssel arányos, s ez alapon tagadta az akromatikus lencsék előállíthatóságát (l. Akromatizmus). Némely anyag oly spektrumot ad, melynél a szinek egymásutánja teljesen más; az ily testek az anomális sz. jelenségét mutatják. Ha p. fukszinnak (anilin-vörös) 20 százalékos alkohololdatával megtöltünk csekély törési szöglettel biró üres prizmát, oly spektrumot kapunk, melyben a sárga szin a legerősebben eltérített; erre következik a narancs és a vörös, majd sötét hézag, mely a hiányzó zöld s világoskék mezőt képviseli, azután a legkevésbbé eltérített ibolya, míg a zöld s a világoskék hiányzik. Hasonló anomális Sz.-t mutat minden felületi szinnel biró test, azok tehát, melyek visszavert fényben más szinüek, mint áteső fényben. Ilyenek p. az anilintinták.

Némely anyagnak törésmutatója a következő táblázatban van feltüntetve:

[ÁBRA]

Szinszóródás

l. Szinszórás.

Szintagma

(gör., összerendezés), több iratnak, értekezésnek vagy hasontartalmu műnek gyüjteménye, minőket különösen a XVII. és XVIII. sz.-beli hollandi filologusok állítottak össze; a fő súlyt többnyire grammatikai és szövegkritikai megjegyzésekre helyezvén.

Szinte

Gábor, tanár és műtörténelmi iró, szül. Sepsi-Kőröspatakon (Háromszék) 1855. Felsőbb tanulmányait Budapesten az országos mintarajztanodában és a tudományos egyetemen végezte. A szabadkézi és mértani rajzból 1879. középiskolákra tanári oklevelet nyervén, a váci országos süketnéma-intézetben alkalmazták, honnan 1883-1884. a dévai állami főreáliskolához neveztetett ki. Műtörténeti kutatásait a műemlékek országos bizottsága részére kezdette a beregszói, sztrigyszentgyörgyi és dévai templomokon. A hunyadvármegyei történeti és régészeti társulat ülésein több felolvasást tartott, melyek közül megjelent: A malomvizi lovagvár (Kolozsvár, az 1893-iki évkönyvben); Krivádiai római kerek torony (Arch. Értesítő, 1892). Rajzai, illusztrációi a Vasárnapi Újságban, Ország-Világban és a magyar tud. akadémia kiadványaiban jelentek meg. Téglás Gábor több művéhez is (igy Újabb barlangok az erdélyi Érchegységből, A Korabia római bánya Zalatna közelében stb.) szép illusztrációkat rajzolt.

Szintelenség

l. Akromatizmus.

Szintéma

(gör.), összebeszélés vagy megegyezés folytán elfogadott jegyekből álló (titkos) irás.

Szintétikus geometria

a geometriai alakzatoknak, főleg azok projektiv tulajdonságainak (l. Dualitás) az analitikai geometria segédeszközei (koordináták, vonalak egyeneltei) nélkül való vizsgálata.

Szintétikus nyelvek

igy nevezik a nyelvészek (Schlegel Á. V. nyomán) az oly nyelveket, melyek a mondatbeli viszonyokat inkább egységes ragos alakokkal, mintsem viszonyszók segítségével fejezik ki. A latin p. szintétikus nyelv a román nyelvekkel szemben, melyek a latin eseteket előszókkal s a latin egyszerü igealakok egy részét segédigés körülirással helyettesítették (analitikus nyelvek). P. lat. filiae: franc. a la fille, de la fille; lat. scripsit: il a écrit.

Szintévesztés

mint világrahozott látáshiba abban áll, hogy különben jó látás mellett tökéletlen a szinek felismerése. Többnyire a vörös és zöld szin érzéklése hiányzik (daltonizmus), ugy hogy az összes szinek csupán a sárga és kék árnyalatait teszik. Az ilyen ember nem tud biztos különbséget tenni a vörös és zöld, a kék és rózsaszin, a kékes-zöld és kék szinek közt. Ritkább az olyan Sz., hogy a sárga és kék szin érzéklése hibás. Mét ritkább a szinvakság, a szinérzés teljes hiánya (achromatopsia). Természetesen a vasúti közlekedésben és a hajózásban a szintévesztők nem alkalmazhatók. A Sz. kiderítésére a Holmgren-féle pamutmatringokat használják, melyek közül az egyező szineket kell összeválogatni. A Sz. mint világrahozott hiba, nem gyógyítható, de a gyermekeknek meglevő szinérzéke gyakorlás által nevelhető. A Sz. sokkal gyakoribb férfiak között, mint nőt között és családokban öröklékeny szokott lenni. A Sz.-nek szerzett alakja is van, ugyanis a látóideg és ideghártya bajai megrontják a szinérzéket. Különösen az iszákosok és erős dohányosok ambliópiájára bélyegző a vörös és zöld szinek hibás érzéklése. Az ilyen Sz. természetesen gyógyulhat.

Szintezés

földi pontok magasságkülönbségének meghatározására szolgáló geodéziai művelet. Két pont magasságkülönbségét módunkban van rögtön meghatározni, amint képesek vagyunk a pontok felett egy vizszintes síkot kitűzni. Ugyanis, ha a két pontnak e vizszintes síktól számított függőleges távolságait megmérjük és egymásból levonjuk, megkapjuk a két pont magasságkülönbéségét. Az említett vizszintes sík kitűzése a szintező műszer segélyével történik. Ezen műszer fő alkotórészei egy távcső és egy libella, melyeket egymáshoz képest ugy igazítunk, hogy valahányszor a libella buborékját a megfelelő u. n. szintező csavarral középre állítjuk, ugyanakkor a libellával együtt forgó távcső irányvonala vizszintessé válik. E műszert a két pont között állítjuk fel; a pontokon egymásután egy cm.-ekre osztott lécet tartatunk függőlegesen és a tácsövet reá irányítva leolvassuk a léc cm.-es osztásán a távcső vizszintes irányvonalának magasságát az illető pontok fölött. E magasságok nem egyebek, mint a fennebb említett függőleges távolságok, melyeket ha egymásból levonunk, készen kapjuk a két pont magasságkülönbségét. Sokszor a két pont, melyeknek magasságkülönbségét keressük, oly messzire esik egymástól, hogy egy műszerállásból magasságkülönbségüket meg nem határozhatjuk; sőt már akkor sem tanácsos a meghatározást egy műszerállásból végezni, mikor a pontok egymástól való távolsága meghaladja a 100-120 m.-t. Ilyenkor segédpontokat iktatunk a meghatározandó pontok közé és kiindulva az egyik adott pontból, fokozatosan pontról pontra haladva, végezzük a magasságkülönbség meghatározását, míg végre a másik adott pontig érve közvetett úton nyerjük meg a keresett magasságkülönbséget. Hasonlóképen járunk el akkor, mikor nemcsak két pont magasságkülönbségéről van szó, hanem több pontról, melyek vagy egy vonal mentén sorakoznak (hossz-szelvény-szintezés) vagy valamely területen szétszórva fordulnak elő (területszintezés).

Szintézis

(gör.) a. m. kapcsolat, összetétel, kapcsolás, összetevés, mint ellentéte az analizisnek, mely az egésznek részeire bontása, míg a Sz. végeket kapcsol össze egésszé. E fogalom főleg Kant filozofiája óta fontos. Kant fejtette ki, hogy a Sz. fogalmának lényeges alkatrésze az egység. Csak ha különfélét egységesen kapcsolok egybe, származik igazi Sz. «Kapcsolat a különféle szintézis egységének képzete.» Ez az egység nem származhatik magából a különféléből, ezt az elmének kell eszközölni és igy jut el Kant az appercepció (öntudat) fontos kritikai fogalmához. Más szóval a képzeteinkben tényleg benfoglalt egységes kapcsolat mutatja, hogy ez elménk műveletének műve. Kant továbbá fontos különbséget tesz szintétikai és analitikai itéletek közt. Megkülönböztetünk szintétikai és analitikai módszereket is; a szintétikai módszer az elvont elvekből indul és belőlük származtatja a kevésbé elvont következményeket, végül a tényeket; az analitikai módszer a tényekből indul, ezeket elemzi és igy jut el az elvont egyetemesebb, végül ha lehet, a legegyetemesebb elvekhez, l. Módszer.

Sz. (kémiai), a kémiai analizis ellentéte és értik alatta a vegyületeknek egyszerübb testekből való összetevését. Igy p. mikor a hidrogénből és klórból (a napfény vagy a hó hatása révén) sósavat vagy amikor szénből és hidrogénből nagyon magas hőmérsékleten acetilént készítenek, azt mondják, hogy a sósavat, illetve az acetilént Sz. útján kapták; ugyszintén a metánt (CH4) is, ha széndiszulfid gőznek és kénhidrogéngáznak elegyét izzó rézen vezetik át, bár ha az utóbbi esetben a metánt nem az elemi alkotórészeiből (szénből és hidrogénből), hanem olyan vegyületekből (szindiszulfid és kénhidrogén) állították elő, amelyek elemei alkotórészeikből készíthetők. A Sz.-nek a kémiában való nagy fontossága megitélhető abból, hogy valamely vegyület kémiai szerkezete csupán az illető vegyületnek analiziséből szigoruan meg nem állapítható, mulhatatlanul szükséges, hogy az a vegyületnek Sz.-ével is ellenőriztessék. De a gyakorlat szempontjából is rendkivül nagy horderejü a szintetikus módszer, mert ezzel számtalan és az iparra nézve ugyszólván nélkülözhetetlen vegyületet állítanak elő.


Kezdőlap

˙