Szlávik

Mátyás, ev. teologiai tanár, egyházi iró, szül. Dobsinán 1860 okt. 24., ahol tanulását is kezdte. A gimnáziumot 1878. Rozsnyón, a teologiai tanfolyamot 1881. Eperjesen végezte. Ekkor külföldre, a hallei egyetemre ment, amelyen három év multán, 1884 jun. bölcsészetdoktori oklevelet szerzett. Még ez évben eperjesi teologiai tanárrá választatott s azóta ott működik, újabban az igazgatói tisztet is viselve. A magyar protestáns irodalmi társaság választmányi tagja. Önállóan megjelent munkái: Die Reformation in Ungarn (Halle 1884); Goethe és a Faust vallásos-erkölcsi jellemzése (Sárospatak 1886); A legújabb theologia történetéből (Budapest 1887); Bölcsészettörténet (2 köt.); Eperjes és Pozsony (1888-89); Keleti utamból (Eperjes 1891); A legújabb kat. reformmozgalom (Budapest 1891); Kant ethikája (Eperjes 1894); Zur Frage d. Zivil-ehe in Ungarn (Lipcse 1894); Zur Geschichte und Litteratur der Philosophie in Ungarn (u. o. 1895).

Szlávizmus

1. a. m. szlávság, szlávok összessége, szláv nemzetiség; 2. szlávos kifejezésmód (p. Balassa-Gyarmaton «ugyanaz» helyett a bizonyos = tót ten isty; a palócoknál az enyém házam stb.).

Szlavjanosszerbszk

az ugyanily nevü járás székhelye Jekaterinoszlav orosz kormányzóságban, a Donec jobb partján, (1893) 5279 lak. 1753. Doneck néven a Magyarországból kivándorolt szerbek alapították. Mostani nevét 1817-ben kapta.

Szlavjanszk

város Harkov orosz kormányzóságban, a Donec mellékvize, a Torec és vasút mellett, (1893) 20,410 lak., közelében nagy sófőzőkkel (évi étermelés 4 millió pud só) és sósfürdőkkel.

Szláv jótékonysági egyesület

a szlávok segélyezésére és a szlavofilizmus (l. o.) ápolására alakult orosz szövetkezet, mely régebben Moszkvában székelt, jelenleg pedig Szent-Péterváron van. Elnöke Ignatijev gróf, a volt konstantinápolyi orosz nagykövet. Sokat költ olyan szláv tanulók segélyezésére, akik Oroszországban végzik iskoláikat.

Szláv mitologia

A pogány szlávok mitologiájára vonatkozó hagyomány nagyon fogyatékos és homályos. A VI. sz.-ban élő Prokopius a Kárpátok mögött élő szlávokról irván, megemlíti, hogy imádtak egy istent, a villám teremtőjét és valamennyi dolog legfőbb urát, akinek ökröket s egyéb állatokat hoztak áldozatul. A fatumot nem ismerik; veszélyes esetekben fogadalmat tesznek, melyet megmenekülésük esetén szigoruan megtartanak. Tisztelnek folyókat, nimfákat és számos más istent is. A XII. sz.-ban élő Helmold már más értelemben szól mitologiájukról. szerinte a többalaku isteneken kívűl, akik a mezők és erdők, öröm és búbánat fölött uralkodnak, a szlávok hisznek egy főistenben, aki a többi alájarendelt istennek parancsol. E két adaton kívűl csak istennevek maradtak fenn. Orosz istennevek: Perun (mennydörgés, talán a normannok Thor-ja), Volosz, Dazsbog, Sztribog stb. A magasabb isteneknek csakhamar nyomuk veszett, míg az alsóbb isteneké, az erdei és hegyi, a vizi és légi, a házi és udvari démonoké máig is ismeretes, noha ezek nevében idegen hatás (német, új-görög) nyilvánul. Ilyenek a délszlávoknál a vilik, a keleti szlávoknál a ruszalkák (nimfák); a rojenicák és szojenicák (születési és sors-szellemek), továbbá a vampirok, hableányok, koboldok stb. Az Elba és Odera közt lakó szlávok a hagyomány szerint megkülönböztetik egymástól a fény és a sötétség (Bělbog és Cernobog) isteneit, ami azonban már keresztény hatásra mutat. A mult század óta máig megjelenő Sz.-k csak anyaggyüjtemények és óvatosan használandók. Az első helyes utat követő mű e téren a Bervinszkié: Tanulmányok a népies irodalomról (lengyelül, 2 köt., Posen 1859). Kritikai módszerrel jártak el: Jagić és Brückner (az Ar-chiv für slawische Philologie 4, 5, 14 köt.-ben). Az egész Sz.-ra vonatkozó kimeritő kritikai mű még nincs.

Szláv nyelvek és irodalmak

A szláv nyelv egyik elágazása az u. n. indogermán (l. Indogermánok) nagy nyelvcsaládnak. Az összes szláv nyelveket következő három fő csoportra osztják fel: 1. Délszláv nyelvek (l. o.), melyhez az ó- és új-bolgár, a szerb-szlovén (szerb-horvát, szlovén nyelv; 2. a nyugati szláv nyelvek, melyhez a cseh (l. o.), vend (l. o.), lengyel (l. o.), tót (l. o.) és kasub (l. Kasubok); 3. az orosz és kis-orosz vagy rutén nyelvek (l. Orosz nyelv és irodalom) tartoznak. A tudományos kutatás, amely a Sz.-ra, a szláv régiségekre irányul, a szláv filologia feladata.

Szlavofilizmus

orosz politikai irányzat, melynek célja társadalmi úton az összes szlávság közt az érintkezést fentartani, politikai úton pedig az összes szlávságot konfederált összeköttetésbe hozni. A Sz. már régebben lappangott mint ideális gondolat ugy az orosz, mint a többi szláv irók műveiben (Puskin, Kollár), de mint határozott irány csak a negyvenes évek vége felé Kirjejevszkyj, Homjakov és Akszakov fellépésével kezdődik. Ezek állították fel azt a teoriát, hogy a nyugat civilizációjától a szlávoknak el kell zárkózni, mert az a civilizáció már leélte magát, kritikája megsemmisített minden élet-alapot s annak ellenében egyedül a szláv, még pedig az ortodox, pravoszlavnyj világ képes az emberiség vérkeringését felfrissíteni, az élet céljárul új felfogásu, magasabb eszményeket állítani, s hogy a nyugat is kénytelen lesz előbb-utóbb a szláv világ erkölcseit, szokásait, kulturáját elfogadni. Maga az orosz kormány mindig távol áll a Sz.-tól s igy 1888. sem engedte meg nagygyülésüket Kijevben. Lehet mondani, hogy az orosz társadalom előkelőbbjei, valamint a kiválóbb irók (Turgenjev, Tolsztoj, Csehov, Nekraszov, Boborykin stb.) szintén távol tartják magukat a szlavofil mozgalmaktól. V. ö. Szabó Endrétől az Oroszország és Európa cikket (Budapesti Szemle 1889 jan.).

Szlávok

az indogermán törzshöz tartozó népek, amelyek a litvánokkal állanak a legközelebbi rokonságban. A germán törzsek az összes Sz. megjelölésére a vendek v. vindek elnevezést használták, noha a Sz. igy sohasem nevezték magukat, hanem vagy szloveneknek vagy egyes törzseiket más-más néven. A Sz. számos törzsre oszlanak, amelyeknek legrégibb lakóhelye és legrégibb története még tán homályosabb mint a többi európai népé. (A szláv népek elágazásáról lásd Szláv nyelvek és irodalmak.) A régi irók adataiból, valamint a későbbi vándorlásokból némileg bizonyosnak látszik, hogy a szláv népek meghatározhatatlan, de a mi éránk kezdetét mindenesetre megelőző időszaktól Kr. u. a III. vagy IV. sz.-ig oly területen laktak, amelynek határai a következők lehettek: a Nyementől a Düna torkolatáig, bár a Keleti-tengertől a litvánok választották el őket; a rigai tengeöböltől a Valdáj-hegyeken át az Oka torkolatáig, északon és keleten a finnektől határolva; a keleti határt az Okától Kijevig s innen a Bugig terjedő vonal, a déli és nyugati határt pedig körülbelül a Kárpátok és a felső Visztula alkották. Egy nagy népvándorlás aztán szétválasztotta ezt az egységes területen lakó szlávságot. A VI. sz. óta az Alsó-Duna északi partja a Sz.-é, akik a VII. sz. kezdete óta Moesiát, Trákiát és Makedoniát is meghódították. A vandálok, burgundok és más germán törzseknek az Odera és Elbe mellől való kivándorlása után az V. sz.-ban Sz. mentek az Odera vidékére és a Keleti-tenger nyugati partvidékére; az V. sz. vége felé csehek és morvák települtek meg. Azonkivül sokan vándoroltak a Kárpátok mögötti országokból Pannoniába, ahonnan egyes szláv törzsek mintegy 600 előtt Felső-Ausztriába, Stíriába, Karintiába, Krajnába nyomultak. Végül a VII. sz. elején jöttek a horvátok és szerbek Dalmáciába és az egész régi Illiriába (a későbbi Bosznia, Szerbia stb.). Az összes, eredetileg a Kárpátok mögötti országokban egymás mellett lakó törzsekből azonkivül nagy rész az ősi lakóhelyeken maradt és innen főleg É. és K. felé terjeszkedett (oroszok). E területek közül a Sz. a történet folyamán ismét elvesztették az Elbe és Odera vidékét, Felső-Ausztriát és Karintia és Stíria legnagyobb részét, hazánk egy részét stb. A Sz. száma körülbelül 95 millióra rúg. Ezek közül a bolgárok, oroszok és szerbek majd kizárólag a görög, a csehek, lengyelek, szlovének, horvátok a r. kat. egyházhoz tartoznak; protestáns a vendek nagyobb, a csehek és a többi szláv törzs kis része; a szerbek és bolgárok közt az iszlám is el van terjedve. A görög egyházhoz tartozik körülbelül 73 millió, a rómaihoz 20 millió, a protestánshoz 11/2 millió, az iszlámhoz 900,000 ember.

A Sz.-ról közelebbi adatokat először csak Jordanes és Prokopius adnak a VI. sz.-ban. A Sz. ekkor már megkezdték nagy vándorlásukat s ekkor kezdődött történetük is. Az Elbe, Saale és Odera mentén lakó szláv törzseket a középkor folyamán a németek vagy kiirtották vagy kevesek kivételével (szorbok, luzsicai vendek) germanizálták.

Szlavonia

Szlavonország, azelőtt a magyar szent korona országainak részét alkotó királyság, melynek területe 9435,82 km2, lakóinak száma (1870) 381,480 lélek. A határőrvidék polgárosítása és Horvátországnak s Sz.-nak új közigazgatási beosztása alkalmával Sz. Horvátországgal egyesíttetvén, vele együtt királyságot képez Horvát-Szlavonország név alatt (l. o.).


Kezdőlap

˙