Szomáliak félszigete

l. Szomáliak földje.

Szomáliak földje

vagy szomáliak félszigete, Afrikának K. felé legmesszebb kinyuló vidéke, amelyet É-on a Tadsura-öböltől a Guardafui-fokig a Vörös-tenger, K-en és DK-en a Tana torkolatáig az Indiai-oceán határol, míg a kontinens felől egy a Tana torkolatától a Tadsura-öbölig képzelhető, kanyargós vonal választja el a gallák földjétől; ez a nyugati határ azonban bizonytalan és változó. Területe körülbelül 712,100 km2. Belseje körülbelül 1400 m. átlagos magasságu fensík, amely D. és DK. felé lejtősödik. A K-i részén a fensík szegélye alacsonyabb és szakadozottabb. Folyói közül legjelentékenyebb a Dsuba v. Jub (1000 km.), fontosabbak még a Vebi, a Tug-Faf (450 km.), amely mocsarakban vész el; a Tug-Dehr; Nogal (400 km.), míg az É-i lejtő vizei (Tokueni, Durdur, Szelid stb.) sokkal rövidebbek. A tengerpart É-on 1100, az Indiai-oceán felől 2100-2200 km.; nagyobb mélyedései sehol sincsenek. Jelentékenyebb hegyfokok É-on: Rasz Khamszir, Filuk, Alula, Guardafui és az ez utóbbinál is messzebb K-nek nyuló Hafun; K-en a Rasz Mruli, a Rasz el-Khail és Uar-Seikh. Ez utóbbi oldalon van a legtöbb kikötő: Magdisu, Morka, Baraua és Kizmaju. Az éghajlatot általában kellemesnek mondják, bár az évi középhőmérséklet mintegy 28°. Az esős évszak az ÉK-i monszunnal jár együtt és dec.-máj. (belső vidékeken ápr.-jul.) tart; a száraz évszak okt.-márc. van. A növényzet meglehetősen szegényes; a füves térségeket csak szegényes bozótok váltják fel. Érdekes növénye az Adenium multiflorum, amelynek tejszerü nedvéből nyílmérget készítenek. Erdők csak a folyók mentén láthatók. Legtermékenyebbnek az Ogaden nevü vidéket tartják, amely azonban szintén csak jobb legelőkből áll és rajta csak kevés durrát, kukoricát és borsót termelnek. A D-i rész növényzete bujább. Ugyanezen részeken vannak lefántok, orrszarvuak, vizilovak és zsiráfok; egyebütt találhatók oroszlánok, leopárdok, antilópok és nagy számmal majmok. Házi állatoku tartják a tevéket, lovakat, szamarakat, szarvasmarhákat, kecskéket, juhokat és trucokat. A lakosság zömét szomálik (l. o.) teszik, akik közt a partokon arabok és a vidék belsejében bantu-négerek is laknak; számukat megközelítőleg sem tudjuk. A főbb helységeik az Adeni-öböl mellett Zeila, Berbera, Halule és Laszgori; az Indiai-oceán partján Hopia, Magdisu és a föntebb említett kikötőhelyek; az ország belsejében Ogadenben; Milmál és Faf, a Dsuba mellett Bardera. A lakosok majdnem kizárólagos foglalkozása az állattenyésztés; a parti helységekben kereskedők is élnek; a fő kiviteli cikkek: gummi, tömjén, mirrha, gyöngyház, gyöngyök, structoll és állatok; a bevitelé: rizs, datolya, vas- és pamutáruk, végül üveggyöngyök.

A Sz.-t már az egyiptomiak is ismerték Punt vagy Fun néven. A Sz. név csak az arab uralom idejében vált használatossá. Partjait részletesebben az Owen és Buttler angol kapitányok expediciója 1823. ismertette meg. Azóta csak lassan és kis részenként ismerkedtek meg ez országgal az európaiak; rajta keresztül hatolni csak 1891. sikerült először. A kiválóbb utazók e vidéken voltak: Burton és Speke (1855), v. d. Decken (1865), Brenner (1867-68), Haggenmarcher (1874), Révoil (1882-86), Menges (1884-85), Paulitzschke (1885), a James-testvérek, akik 1885. először jutottak el Ogadenig, Robecchi, aki 1891. Mogdisuból először haladt át az ország belsején keresztül Berberáig, Ruspoli (1891, 1892-93), Bottego (1893), Hoyos gróf (1893-94), Ghika demeter és Smith Donaldson (1894-95). 1895-96-ban Elliot és Akeby vezetett a Sz.-re expediciót Duella Idris Kalauzolása mellett, aki Stanleyt, Teleki grófot és Smithet is vezette. A portugálokat a Sz.-ről Szef, a maszkati szultán űzte el. 1866. a keleti partok kikötőhelyei a zanzibári szultán uralma alá jutottak. 1875. Egyiptom szállotta meg zeilát és Berberát, de 1884. e helyeket és a Harrarig terjedő partvidéket átengedte Angliának. Anglia e birtokokra nézve 1887. kötött egyességet a franciákkal, amely szerint a két hatalom birtokai közt határul a Rasz Dsebulilról kiinduló vonal állapíttatott meg. Az 1891 ápr. 15-iki olasz-angol egyesség szerint az angol érdekkör és Eritrea közt a határ a Dsuba folyó. 1896 nov. a szomáli törzsek az olasz főkonzult, 2 kapitányt és tengerészkatonáit orozva meggyilkolták és az 1892 óta felvirágzott olasz gyarmatokat felégették.

Szombat

községek, l. Muraszombat, Nagy-szombat, Rimaszombat és Szepes-Szombat.

Szombat

(héberül sábbát), a hét hetedik napja, melyet a zsidók Mózes 2-ik könyve 31. szakaszának 13-17. versei szerint mint Jehovával kötött örök szerződés jelét, a világ teremtésének emlékére ünnepeltek, még pedig oly módon, hogy péntek estétől Sz. estig testi és szellemi munkától tartózkodtak; a munkatilalom mindenkire egyformán kiterjedt, csakis az isteni tisztelettel kapcsolatos munkák voltak megengedve. Bőjtölni Sz.-on azonban csak akkor volt szabad, ha az engesztelő ünnep Sz.-ra esett. Aki a Sz.-ot megsértette, azt megkövezték; élet-halálveszedelemben vagy harc esetén azonban nem büntették. A jeruzsálemi templomban a Sz.-okon többet áldoztak, különös imákat végeztek stb. A második templom idején a Sz. ünneplését kiterjesztették; a máig fenmaradt szokás szerint a nyilvános templomi ájtatosságon kivül otthon is megülik a Sz.-ot azzal, hogy a Sz. kezdetén kiddust (l. o.), ünnepi áldást mondanak a bor felett. Neve, mint a megelőző három napé is, az ó-szlovén nyelvből került hozzánk (ó-szláv sabota). Ezzel egy eredetü a német Sam(b)s-tag, a francia samedi stb., s mindezek azonosak a héber sábbát-tal, mely m hanggal bővülve a görög s latin népnyelvben, azonfelül az arab, etiop stb. nyelvben is kimutatható. V. ö. Nyelvtud. Köz., 25, 55.

Szombatfalva

1. kisközség Udvarhely vármegye udvarhelyi járásában, (1891) 976 magyar lak., mezőgazdasági szeszgyárral; hozzátartozik Szejke (l. o.) fürdő. - 2. Alsó-Sz., kisközség Fogaras vármegye fogarasi j.-ban, (1891) 819 oláh és magyar lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral; állami ménes-uradalom széke, melyhez a hajdani Bruckenthal-féle kastély is tartozik. Sz. eredeti neve Szombathely, magyar telepítés volt már a XIV. sz.-ban is; a fogarasi püspöknek 1737-ig székhelye volt. - 3. Keleti-Felső-Sz., kisközség Fogaras vármegye alsó-árpási j.-ban, (1891) 898 oláh lak., régi szép görög templom romjaival, melynek freskói ma is becses műemlékek.

Szombathely

1. (Steinamanger), rendezett tanácsu város Vas vármegyében, a Gyöngyös és Perint folyócskáktól öntözött síkságon, a vele teljesen összeépített Ó-Perint s Szent-Márton községekkel való egyesítés óta egyike a dunántól nagyobb és rohamosan fejlődő városainak. A vaspálya felől egyfelől a Gyöngyös-utca (benne a Ferenc-rendiek zárdája és a nagy Sabaria-szálló), másfelől a legújabban megnyitott és villamos vasúttal ellátott Széll Kálmán-utca (benne a magyar királyi államvasutak üzletvezetősége), amely egy egészen új, modern városrész központjává fog válni, vezet a város belsejébe. A Gyöngyös-utca a tágas Horváth Boldizsár-térré (előbb Főtér) szélesedik, melyről a Berzsenyi Dániel- (előbb Úri-) utca vezet a díszes Széchenyi-térre. Ez a város központja, itt áll a Szily János püspök által emelt püspöki palota (nevezetes képekkel és régiségtárral), az ugyanazon püspöktől 1791-1821. olasz renaissance-ízlésben épített kéttornyu püspöki templom (Dorfmeister és ricci értékes képeivel), a püspöki papnevelő intézet, a vármegyeháza, a Haussmanntól épített városháza és a csinos, de kicsiny szinház, a premontrei rend főgimnáziuma és a liceum, míg a városháza előtti kis parkot Berzsenyi Dániel szobra (Kiss György műve) díszíti. A Horváth Boldizsár-tér másik oldaláról a Kossuth lajos- (előbb Forró-) utca vezet a Kereszt-utcába, melyből a Perint folyón épített vashíd az előbb külön községet képező Perint Fő-utcájába vezet, melynek végén a csinos ág. evang. templom, azon túl az árvaház áll; míg a Rumy-utca (benne a központi villamos telep) a Batthyány-tér felé vezet, ahol a díszes zsinagóga áll. Nevezetesebb épületek még a szentmártoni nagytemplom és a domonkosok kolostora, az 1851. épített Bagolyvár (Sz. Ny-i szélén), az igazságügyi palota, a nagy kaszárnyák, a vármegyei börtön stb. Sz. róm. kat. püspöknek és káptalannak, a vármegye törvényhatóságának és a járási szolgabirói hivatalnak, királyi táblának, kir. törvényszéknek s járásbiróságnak, pénzügyigazgatóságnak, királyi ügyészségnek, államépítészeti hivatalnak, közúti kerületi felügyelőnek, állami állatorvosnak, ügyvédi és közjegyzői kamarának, közjegyzőségnek, sajtóbiróságnak, kir. tanfelügyelőségnek, csendőrszakasz- és szárnyparancsnokságnak, a 83. hadkiegészítő kerületnek és a 11. huszárezrednek, magyar kir. erdőgondnokságnak és erdőfelügyelőségnek székhelye; van több rendháza, kat. hittani intézete, papnevelő intézete, premontrei főgimnáziuma, kereskedelmi iskolája, polgári leányiskolája, több elemi iskolája, iparosiskolája, polgári iskolai faipartanműhelye, vármegyei árvaháza, vasvármegyei (egyesületi) muzeuma, közkönyvtára, gazdag szemináriumi és püspöki könyvtára, gazdag levéltárai, régészeti egyesülete, több emberbaráti és jótékony intézete és számos egyesülete. Ipara és kereskedelme igen élénk és fejlett; itt van a magyar királyi államvasutak nagy gépműhelye, két gazdasági gépgyár és vasöntő, cementgyár, bőrgyár, gyufagyár, cukorkagyár, több ecetgyár, egy hengermalom, több téglagyár, szappanfőző gyár, gázgyár és villamos telep, mely a villamos vasutat és világítást eszközli. Van három takarékpénztára, egy bankja, ipartestülete, vasúti állomása (a vasúti vonalak nyolc irányban haladnak), posta- és táviróhivatala, telefonhálózata (városi és interurban), élénk marha-, fa- és gabonakereskedelme. Lakóinak száma 1850-ben csak 4099 volt, 1870-ben 7561, 1881-ben 10,820 és 1891-ben (hozzácsatolás folytán) 16,133, ezenkivül 1137 katona. A lakosok közt van 14,568 magyar, 1299 német, 112 horvát és 154 egyéb; hitfelekezet szerint 13,397 róm. kat., 631 ág. evang., 162 helv. és 1932 izraelita. A házak száma 1037; határa 3038 ha.

[ÁBRA] Szombathely pecsétje.

Története. Sz. a római Savaria (l. Sabaria) helyén épült, mely Colonia Claudia Sabaria néven Pannonia fővárosává lett; a hunnok 445 táján feldúlták, mind a mellett sok római emlék maradt meg. A IX. sz.-ban Sz. a salzburgi püspökök birtokába jutott, de a magyarok ezt is megszállták. Szent István Sz.-t állítólag a győri püspököknek adományozá, kik közül János 1407. szabadalomlevelet adott a városnak. A Sz.-i várat azonban gyakrabban mások birták, igy a XVI. sz.-ban Nádasdy Ferenc és a Révayak. A török időben a vasvári káptalan 1579. ide költözött. A XVII. sz.-ban Bocskay hadai feldúlták a várost; 1710. pestis pusztitá lakóit. 1776. Zichy Ferenc győri püspök itt gimnáziumot alapított, 1777. Mária Terézia a Sz.-i püspökséget alapítá. A város még a mult században is erődített hely volt. V. ö. Kunc Adolf, Sz.-Savaria monográfiája (Szombathely 1880).

2. Sz., község, l. Bakony-Magyar-Szombathely.

Szombathelyi püspökség és káptalan

Mária Terézia 1777 febr. 17. Vas vármegyét, Zala és a Muraköz egy részét a veszprémi és zágrábi püspökségekből kihasította és e területből a szombathelyi püspökséget alapította. Első püspöke Szily János (1777-99) volt, előbb knini püspök és gőyri nagyprépost. Ő építtette a székesegyházat, a püspöki palotát, a papnevelő intézetet. Utódai: Herzán Ferenc gróf bibornok (1799-1804), ki II. József alatt császári követ volt a szentszéknél; Somogyi Lipót, Bőle András, Balassa Gábor, Szenczy Ferenc, Szabó Imre. Jelenlegi püspök: Hidassy Kornél (l. o.). Az egyházmegye 6 fő- és 18 alesperesi kerületre osztva 186 plébániával bir és körülbelül 400,000 katolikus hive van. A káptalan a püspökséggel egyidejüleg lett alapítva. Birtokai a régi vasvári konventből és a pápóci perjelség egy részéből kerültek ki. Hat alóságos és hat címzetes kanonokságból áll.

Szombathely-pinkafői helyi érdekü vasút

Hossza 52,2 km. Tényleges építési költsége volt pályakilométerenként 27,777 frt. Kibocsátottak törzsrészvényt 645,800 frt, elsőbbségit 968,800 frt névleges értékkel. Üzemét a m. kir. államvasutak kezelik.

Szombathely-rumi helyi érdekü vasút

Hossza 21 km. tényleges építési költség pályakilométerenkint 26,393 frt. Ezért adtak 31,947 frt névlegest; kibocsátván a törzsrészvényt 203,200 frt, elsőbbségit 467,700 frt értékben. Jellege síkpálya. Üzemét a m. kir. államvasutak kezelik.

Szombathi

János, ref. tanár, szül. Rimaszombatban 1749., megh. Sárospatakon 1823 okt. 5. Tanulmányait szülővárosában és Sárospatakon végezte, honnan 1774. külföldre menvén, előbb a zürichi, 1777-től pedig az utrechti egyetem hallgatója volt. Miután több más egyetemet is meglátogatott 1779. tért vissza hazájába, hol három évi nevelősködés után 1782 nyarán Sárospatakra választatott meg a történelem tanárává. Szakjában jeles irodalmi működést fejtett ki. Legnevezetesebb munkája a nagy becsü Historia scholae seu collegii ref. Sárospatakiensis, melyet 1860. Erdélyi János rendezett sajtó alá. Ennek második része, mely a tanárok életrajzát foglalja magában, még mindig kéziratban van. Egy részét magyar fordításban a Sárospataki Füzetek (1864-1866), az egészet rövid kivonatban s újabb életrajzok pótlásával a Sárospataki Lapok (1885-86; 1889-91.) közölték.


Kezdőlap

˙