Szurokkoszoruk

régente világításra, jeladásra és különféle tárgyak, leginkább hidak és raktárak felgyujtására használták. A Sz.-at kisebb, ócska, de erős hordóabroncsokból készítették, melyeket kanóccal, szalmával és hevítés után kihült vasdróttal körülcsavarták. A koszorut azután felforralt szurokba mártották vagy csak szurokkal leöntötték és puskaporral behintették. Hasonló módon készült a szurokfáklya is, melyet gyakran a támadó ellenségre is dobtak.

Szurokkő

a kőzettanban vulkáni kőzetek, legfőképen pedig trachitok és porfirok olyan üveges módosulata, melyben a kristályosodás már erősen megindult, de azért még mindig az üveges alapanyag a túlnyomó, a kristályosodott ásványok pedig mikroszkópos kicsinységüek, ugy hogy felismerésük nem mindig lehetséges. Szurokhoz hasonló külsejü lévén, innen a név. A szerint amint porfirnak, trachitnak, noritnak, vagy más vulkáni kőzetnek üveges módosulata: a neve is más-más, igy porfir-Sz., trachit-Sz. stb. Ha a kikristályosodott elegyrészei között van elég olyan ásvány, mely jól felismerhető és az üveges alapanyagban erősen kiválik, akkor Sz.-porfirtól szólunk. Kémiai összetételükre nézve vagy 70-73 % kovasavak és 4,7-8 % vizet tartalmaznak; a viztartalom mindig nagyobb benne, mint a vele közel rokon obszidiánban (l. o.). Szine többnyire fekete v. barna ugyan, de van vörös és zöld is. Hazánkban nagyon szép trachit-Sz. van Tokaj-Hegyalján, Selmec vidékén és a Mátrában.

Szurokragasz

l. Ragasz.

Szurokrézérc

l. Stilpnosziderit.

Szurokszén

(szurkos szén), kagylós törésü, a törési lapjain fénylő fekete szén, l. Kőszén.

Szurokvasérc

(ásv.), l. Stilpnosziderit.

Szurony

(franc. bayonnette), szálfegyver, magában véve döfésre és vágásra való kézi fegyverül, a puskára tűzve pedig döfőfegyverül szolgál. Először a németalföldi ezredek használták Kelet-Indiában és ugy látszik, hogy a malájoktól vették át, akik egy hasonló fegyvert (krisz) használtak. XIV. Lajos alatt a francia seregben a Sz. már általános használatban volt és Bayonne már 1663. készített Sz.-okat, ugy hogy őt illeti a feltalálás érdeme. A Sz. a pengéből, a védővasból és a markolatból áll. A pengének (a legfelső csúcsos résznek) eleinte csak egy éle volt, később kétélüvé s azután, legalább a csúcsán, háromélüvé lett. Most megint leginkább kétélü Sz.-ok (vágó Sz.) használtatnak, melyeket oldalfegyverként is viselnek. A markolattal ellátott Sz.-t a francia seregnél Vauban rendszeresítette. A markolatos Sz. lövésközben is a fegyveren maradhatott, miglen azelőtt a Sz.-nak nyele volt, melyet a szálfegyverrel való támadás alkalmváal még a csőbe illesztettek. Ez okból a Sz. haszna igen csekély volt. A nálunk rendszeresített Sz. pengéje hegye közelében, vagyis a csúcsozatnál kétélü, innen pedig hátrafelé mindkét lapján homoru vágata van. A penge hegyének ellenkező vége a markolat megerősítésére szolgál és nyaknak neveztetik; ez utóbbi a pengével egy darabból készül.

A Sz.-t a Sz.-rohamnál alkalmazzák, mely az újabb harcászatban rajokkal is történik. Régente csak oszlopok intéztek Sz.-rohamot az ellenség ellen. Manapöság a Sz.-rohamot mint a sikeres tűzi harcnak végső kihasználását alkalmazzák. Szuvorov klasszikus mondása: «a golyó balga, csak a Sz. bölcs» a mai tűzi fegyverek tökéletessége következtében jelentőségét veszítette. A Sz.-vívásban az egyes katonák oktatást nyernek és e vívásnak célja, hogy a katonák erőkifejtése a közeli harchoz fokoztassék.

Szurra

(arab) a. m. zacskó, erszény, nagyobb pénzmennyiség, aztán különösen ama pénzajándék neve, melyet a török szultán és az állam nagyjai a Konstantinápolyból Mekkába induló búcsu-karavánnal évenkint a szent városba küldenek; ez a pénz egyéb ajándékokkal együtt a karaván vezetőihöz tartozó Sz.-emini c. tisztviselőre van bizva.

Szurukuku

mérges kígyó, l. Lachesis muta.

Szurul

a Fogarasi havasok jelentékeny csúcsa, Szeben vármegye és Románia határán, Felektől DK-re, 2288 m. magas.


Kezdőlap

˙