Szuvárov-sziget

az Union nevü szigetcsoport egyik tagja a Nagy-oceánban, a Szamoa- és Manihiki-szigetek közt, a D. sz. 13° 20' és a Ny. h. 163° 30' alatt, 5 km2 területtel.

Szuvat

l. Szvat.

Szuverén

l. Souverain.

Szuvorin

Alekszej Szergevics, orosz iró és zsurnaliszta, szül. Korhevóban (Vorones kormányzóság) 1834 szept. 23. (11). Irt humorisztikus cikkeket, tragédiákat, minők: Medea (Bureninnal együtt, 1883) és Tatjana Rjepina (1887); A századvégi szerelem (1893, regény, magyar fordítása a Magyar Hirlap 1896. évf.) stb. Különösen ismeretes az általa kiadott napilapról, a Novoje Vremjáról.

Szuvorov-Rymnikszkíj

Sándor Vasziljevics gróf, utóbb Italijszkíj herceg, orosz hadvezér, szül. Finnországban 1729 nov. 25., svéd eredetü család sarja, megh. Sz.t.-Péterváron 1800 máj. 18. Már atyja Vaszilij is kitünt mint orosz tábornok és Sz. is a katonai pályára lépett. Részt vett a svéd és a hétéves háboruban, később (II. Katalin alatt) a lengyelek ellen harcolt és rohammal vette be Krakót (1768). 1773-74. a törökök ellen küzdött és kivívta a kosludcsii diadalt. Részt vett továbbá a Pugacsev-féle felkelés leveretésében. 1777. a krimi tatárok khánját kényszerítette megadásra, 1780. a leszghieket igázta le a Kaukázusban és 1783. a nogáji tatárokat birta arra, hogy a cárnő fenhatóságát elismerjék. Erre gyalogsági tábornokká tették. 1787-89. a törökök ellen harcolt és része volt a Foksaninál és a Rymnik mellékén kivívott diadalokban. Jutalmul II. József császár német birodalmi gróffá nevezte ki, mire II. Katalin az orosz grófi méltóságot Rymnikszkíj predikátummal adományozta neki. A háboru folyamában Iszmail ostromlása közben is kitüntette magát. A béke helyreálltával (1791) Sz. a jekaterinoszlavi tartomány és Krim kormányzója lett és Herzonban székelt két évig. 1794. a felkelt lengyelek ellen küldték, amidőn azután nov. 4-én rettenetes rohammal Prágát (Varsó fellegvárát) bevette és vérözönben fojtotta el a felkelést. Katalin jutalmul tábornaggyá tette. 1799. I. Pál cár Felső-Olaszországba küldötte, hogy az osztrákokkal kezet fogva, a franciákat onnan kiűzze. Itáliában is győzött, igy ápr. 27-én Cassanónál, jul. 17-19. a Trebia mentén és aug. 15-én Novi mellett, ugy hogy a franciák Itáliából kiszorultak. Erre a cár Italijszkíj néven hercegi rangra emelte. De midőn most részben járatlan utakon s életveszély között hadaival a Szt.-Gotthárdon át Svájc szivébe vonult, hogy Hotze osztrák és Korszakov orosz tábornokkal egyesülvén, onnan is kiverje a franciákat, balsors érte. Még mielőtt ugyanis oda ért, Masséna már megszalasztotta volt a szövetségeseket, ugy hogy Sz. kénytelen volt seregének maradványait (a sereg java az elemeknek esett volt áldozatul) Graubündenen át Itáliába visszavezetni. Sz. ugyan az osztrák táborkart vádolta mint a balsiker okozóját, de ebben nem volt igaza. Mint Károly főherceg imént közzétett jelentéseiből és e háboruról irt történeti rajzából kitetszik, a kudarc fő oka Sz.-ben keresendő, ki a maga szeszélyes és ingatag modorában célszerü hadi terv kidolgozását szinte lehetetlenné tette. Kutuszov és Hotze veresége és az elemi csapások teljessé tették a vakmenő svájci expedició kudarcát. Alig hogy Sz. Itáliába visszatért, I. Pál seregestül hazahivta. Ekkor a cár még jó indulattal viseltetett Sz. iránt, de midőn Sz., irigy ellenfelei által terjesztett ama hir hallatára, hogy a cár kegyét tőle megvonta, útközben Krakóban súlyosan megbetegedett, I. Pál ezt engedetlenségnek magyarázta és Sz.-jel megérkezése után haragját éreztette. Erre az agg hadvezér újra megbetegedett és búbánatában nemsokára elhalt. 1801-ben szobrot emeltek neki Szt.-Péterváron. Sz. rendkivüli ember volt: mérsékletes, igénytelen és munkaszerető, de szeszélyes hajlamu; maga iránt is szigoru volt, de katonái iránt százszorta szigorubb és mindenképen kiméletlen. Mint sztratega a támadó hadviselésnek volt föltétlen hive és vakmerő támadásaiban nem igne kimélte katonáinak vérét.

Szuzdal

az ugyanily nevü járás székhelye Vladimir orosz kormányzóságban, a Kamenka mellett, (1894) 7210 lak., számos templommal, kolostorokkal, püspöki palotával; nagy zöldségtermeléssel, faggyuolvasztással, bőrcserzéssel és vászonszövéssel. Egykoron független fejedelemségnek volt székhelye, amelyet 1390-ben csatoltak Moszkvához. Hires festőiskolája most teljesen megszünt. A névtelen Jegyző, Kézai, Márk és Thuróczy krónikája szerint a hunnok, utóbb pedig a magyarok serege a besenyők és fehér kunok országai felől Sz.-on keresztül vándorolt volna Kijev felé. A IX. sz. végén azonban Sz. még aligha állott. Hagyomány szerint csak közel egy század mulva, 997. ment oda Nagy Vladimir s akkor vetette meg ott a kereszténység első templomának alapját a Kremlben. Téved tehát Hunfalvy Pál (Éthnogr. 288), ki szerint az orosz évkönyvek először csak 1024. emlékeznek róla. A város mindenesetre igen régi. 1097. Msztiszláv itt győzte le Oleget. 1146. egy külön fejedelemségnek fő- és székvárosa, de pár év mulva (1152-55) Rosztovval együtt már ahhoz a vladimiri fejedelemséghez csatolták, honnan a magyar Domonkos-szerzetesek tudósítása szerint 1230 táján a szomszéd mordvinek keresztény papokat kértek. 1237., 1281. és 1293. a tatárok ismételve elfoglalták. 1390. a moszkvai nagyfejedelemséggel egyesítették.

Szuzerenitás

l. Suzeraineté.

Szuzu-néger

l. Mandingo.

Szűcs

prémes bőrök feldolgozásával foglalkozó iparos. A szűcsipar hazánkban elég jelentékeny; van összesen 6957 önálló vállalat (6867 férfi és 90 nő), melyekben alkalmazva van 11 tisztviselő, 169 családi kisegítő, 1951 segéd, 1228 inas, 1 munkás 16 éven alul, 49 azon fölül, 15 napszámos, 38 szolga, összesne tehát 3462, ezek között 3385 férfi és 77 nő. A csűcsipar az ország némely részeiben még házi ipar jellegével bir.

Szűcs

1. István, jogtudományi iró, szül. Tisza-Derzsen (Heves) 1811 máj. 1., hol atyja ref. lelkész volt, megh. 1891 dec. 23. A bölcsészeti, hittani s jogi tanulmányokat a debreceni kollgéiumban végezte. A mezőtúri ref. gimnáziumhoz ment mint igazgató-tanár, de a jogi pályára érezvén kiváló kedvet s hivatást, előbb Heves vármegyébe, majd az eperjesi kerületi táblához ment joggyakorlatra, 1838. ügyvédi oklevelet nyert, 1839. a pozsonyi országgyülésen tartózkodott, ismeretei bővítése végett; az év végén az udvari kancelláriánál nyert gyakornoki alkalmazást s a bécsi főiskolákban az osztrák polgári s fenyítő jogot és váltójogot hallgatta. Onnét hivatott meg a debreceni kollégiumban megürült jogtanári szék elfoglalására s azt, előre bocsájtott német-, angol-, franciaországi és svájci utazás után, 1840 nov. 8. el is foglalta s 1848-ig egymaga tanította a hazai polgári, váltó-, büntető-, bánya- s egyházi jogot és jogtörténetet. 1841. váltóügyvédi oklevelet is nyert. 1842. a tisztántúli ref. egyházkerület kebelében a tanrendszer időnkénti reformjainak javaslására kiküldött választmány tollvivője s a kollégiumban alakult ifjusági olvasó társaság elnöke lett; 1846. Szabolcs vármegye táblabirájává neveztetett s ugyanezen év dec. 18. a magyar tud. akadémia törvénytudományi osztályának levelező tagjává választatott, ahol székét A tételes jog filozofiájának történeti fejlődéséről s korunkban a polgárság javára kivívott haladásáról szóló értekezéssel foglalta el. 1847. a tiszántúli egyházkerületi tanács jegyzőjévé is felkéretett. Nyomtatásban megjelent munkái: Versek a debreceni Lant 1832-35-iki évfolyamaiban, tanári székfoglaló értekezése a Magyar jogtan állásának a multkori viszonyairól s korszerü haladásáról (Debrecen 1840); Töredékek egy utazó naplójából (Athenaeum 1841); Vázolatok az észtani jogtörténetrajz köréből (u. o. 1843); Elemi magyar magánjog, elébe tűzve a magyar közjognak és utána téve a magyar váltójognak rövid vázlatát (Debrecen 1845); a második kiadás címe: Magyar polgári törvénytudományi kalauz (u. o. 1846); Kis törvény, vagy népszerü törvénytudomány (u. o. 1845); ugyane munkák második javított s bővített kiadása (u. o. 1846); említett akadémiai székfoglalója (Pest, M. Akad. Értesítő 1846). Azután az új rendszer szerint felállított debreceni jgoakadémia igazgató-tanára lett, melynek sok nehézséggel kellett megküzdeni, míg a nyilvánosság jogával felruháztatott. Az 1856-57-iki iskolai évben Sz. a teologusoknak adta elő az egyházjogot és jogbölcsészetet; azután a tanári pályát elhagyta s az állam szolgálatába lépett. A Thun-féle hirhedt pátens idejében, Szoboszlai szuperintendens oldalánál, ki őt titkárul használta, ezzel együtt közvetítő szerepet vitt a hatalom szándékai és az egyházkerület között, többször megfordult Bécsben és Budapesten, részt vett az előzetes tanácskozásokban s népszerüségét tönkre tette. Nem sikerült nekik az egyházkerületet megpuhítani s megnyerni Thun miniszter terveinek, de azt megnyerte, hogy 1857 szept. kinevezték iskolatanácsossá s a nagyváradi kerületbeli ref. és evang. iskolák felügyelőjévé s a hatvanas évek elején visszatért Debrecenbe mint a kerületi tábla birája; az alkotmány visszaállítása után pedig biró lett a debreceni királyi törvényszéknél. Jogtudományi munkát többé nem irt, hanem éveken keresztül Debrecen monográfiájához gyüjtött adatokat. e munka egyes elkészült részleteit kiadta már 1849-ben az Alföldi Hirlapban, 1850-ben a Csokonai-lapokban, 1853. Palugyay Imre Magyarország legújabb leirásában s a Hortobágy c. hirlapban; 1870. pedig sajtó alá adta rendkivüli fáradsággal bevégzett nagy munkáját: Szabad királyi Debrecen város történelmét (a legrégibb kortól a mai időkig, 3 köt., 1871-72). Élte vége felé birói hivatalából nyugalomba lépve, kizárólag csak egyházának élt és 1886 márc. a debreceni réef. egyház s főiskola főgondnokává választották meg. A magyar tud. akadémiában Ballgai Géza tag tartott felette kimerítő emlékbeszédet (1893 jun. 26.).

2. Sz. János, l. Debreceni Szücs.


Kezdőlap

˙