Tamarindus

Tourn. (növ.), a Caesalpiniaceák fajaszakadt faja. A T. Indica L. (l. az Orvosi növények II. mellékletén) mintegy 25 méter magas; örökzöld, váltakozó, párosan szárnyalt levelekkel, lehulló pálhákkal, ágtetőző virágfürttel; nyeles, hosszukás, többrekeszü, nem kovadó becővel (fructus tamarindi), melynek törékeny kérge sötétszinü ízzel van telve. Ez a T.-bél (pulpa tamarindorum) könnyü hashajtó szer. Az indiai T.-t (T. indica L.), Kelet-Indiában, Arábiában és K.-Afrikában gyüjtik. A T.-íz vagy idegen, indiai lekvár feketés-barna szinü, borízüen savanykás, néha kissé kesernyés. A nyugatindiai, mivel sziruppal keverik el, édes. Szilárd, kemény fáját a szú nem fúrja, amiért sokfélekép értékesítik.

Tamariska

(atán, atány, Tamarix L.), a róla nevezett család cserjéje. Levele apró pikkelnemü, mint a ciprusé, virága poros vagy fehér fürtös, ötöstagu, 5, 4 vagy 10 szabad himü; termése tok. 60 faja az óvilág északi részén, kivált a mediterrán flórában és Afrika déli részén terem. Leveleiből a mongol teaféle italt készít, fáját pedig a tibetiek gyógyító hatásunak tartják. A francia T. (T. Gallica L.) apró virágu, piros, jóillatu. A Földközi-tenger folyói körül tenyészik. Fajtája, a manna-T. (T. Gallica mannifera Ehrenb., mannacserje vagy mannafa, tarfafa), Arábia sziklás tájékain nő, a kabócsa szúrása következtében cukros nyálkát bocsát ki, amely megszáradva lehull, sőt a szélben egész felhőképen száll odább. Ezért némelyek a zsidók mannájának tartják. A T. Africana Poir., T. tetrandra Pall. Keletről és T. Chinensis Lour. fajt Kelet-Ázsiából gyakran ültetik. A T. testvére a csermelyciprus (l. o.).

Tamariskafélék

(növ., Tamaricaceae), kétszikü, mintegy 40 fajt összefoglaló családja az ibolyaképüeknek. Fás növények, ritkábban kórók, lepelök apró, mint a ciprusfáé, deres szinü, váltakozó. Virága csillagos tervü, pároséltü, 4-5-ös tagu, füzérré, fürtté, gömbbé vagy ágboggá csoportosodik. Tokja szögletes, többnyire háromcsappantyus. Magva sok s a rokon családoktól épen a szőrüstöke különbözteti meg. Az északi mérsékelt öv melegebb vidékének, kivált a mediterrán flórának sajátja, cserzőanyagok és keserüséget termel. Ide tartozik a csermelyciprus. A Reaumurieák meg a Fouquiereák kis csapatját is szokták ide számítani.

Tamarix

L. (növ.), l. Tamariska.

Tamás

1. szent, apostol, Jézus tizenkét tanítványának egyike. Szt. János evangeliumában Didymus (a. m. iker) mellékneve van. Valószinüleg Galileából származott. Ő volt az, aki Krisztus feltámadásában hinni nem akart, innen a közforgó kifejezés: hihetetlen T. A hagyomány szerint Parthiában, Indiában és Etiopiában terjesztette a kereszténységet és Indiában vértanui halált szenvedett. Holttestét Edesszába, később Ortonába (Olaszország) vitték. A latin egyház dec. 21-én, a görög jun. 3-án ünnepli emlékét. L. még Apokrif könyvek és Nestorius.

2. T. (aquinói), szent, a legnagyobb skolasztikus, Domokos-rendi áldozópap, szül. roccaseccában (Nápoly) 1226-ban grófi nemzetségből, megh. Fossanovában 1274 márc. 7-én. Első oktatását a montecasinói bencésektől nyerte és azután a nápolyi egyetemen tanult. Miután filologiai és filozofiai tanulmányait befejezte, 1243. a Szt.-Domokos-rendbe lépett Nápolyban. Anyja elől, ki nem volt e lépésével megelégedve, előbb Rómába támvozott, később Párisba indult, de fivérei útközben elfogták és szülőhelyére vitték, ahol a családi vár egy tornyában kapott lakást és folytonos őrizet alatt állott. Csak két nővérének volt szabad őt meglátogatni, azzal a feladattal, hogy a rend elhagyására birják, de siker nélkül; sőt ők is kedvet kaptak a magasabb szellemi élethez. T. fogságának ideje alatt a szentirást, Lombardus Dententiáit és Aristotelest tanulmányozta. 1245 közepe táján, miután rokonságának minden kisérlete hajótörést szenvedett, visszatért Nápolyba, ahol letette a fogadalmat. Innen Kölnbe küldték és itt Albertus Magnus tanítványa lett. Hallgatagsága és szerénysége miatt tanulótársai «néma ökörnek» nevezték, de mestere, midőn T. egy nyilvános vitában fényes tehetségeiről, a jelenlevők legnagyobb csodálkozására, bizonyságot tett, igy nyilatkozott: «Mi ezt néma ökörnek nevezzük, de a tudomnyban még oly ordítást fog végbevinni, hogy az egész világ meghallja». Ugyanez évben mesterével Párisba utazott, hogy teologiai tanulmányait befejezze. 1248-ban visszatért Kölnbe mint magister studiorum és mint ilyen felolvasásokat tartott a bölcsészetről, szentirásról és Lombardus Sententiáiról. Pappá szentelték 1250-ben. A rákövetkező évben Párisba küldetett, hogy az akadémiai rangokat elnyerje. A baccalaureatust oly kitüntetéssel nyerte el, hogy az egyetemen teologiai felolvasásokkal bizták meg, aminek a legkitünőbben felelt meg. Ez időből származnak kisebb munkái, az u. n. Opusculák (de regimine Judaeorum, Responsiones ad Joh. Verc., de angolorum natura stb.). Megjegyezzük itt, hogy T. maga igen keveset irt, hanem diktált és sok ízben 2-3 irnokot foglalkoztatott. Nyilvánosan tulajdonképen 1255. lépett fel, amikor St. Amouri Vilmos De periculis novissimorum temporum c. munkájával szemben kiadta Clypeus potestatis ecclesiasticae contra Guil. de S. Amore stb. munkáját, melyben az előbbinek állításait halomra döntötte. 1256-ban hitdoktor lett és ez időtől kezdve zavartalanul tanított és irt 1261-ig, amidőn őt IV. Orbán pápa Rómába hivta. Ez időbe esnek következő nagyobb munkái: Quaestiones quodlibetales; De Veritate; Compendium theologiae; De perfectione vitae spiritualis és különösen örök becsü mesterműve: Summa contra gentiles. A pápa egyházi méltóságokkal akarta őt felruházni, sőt bibornokká szándékozta tenni, de ő minden méltóságot állandóan visszautasított és csak a Magister Palatii hivatalt fogadta el. A pápa 1264. bekövetkezett haláláig mint iró folyton működött. A pápa parancsára irta: Contra errores Gaecorum; Catena aurea és az úrnap officiumát. Ezeken kívűl: De Trinitate; Declaratio quorundam artic.; De unitate intellectus és számos kommentár Aristoteleshez. IV. Kelemen szintén igen tisztelte és szerette T.-t és a nápolyi érsekséget adományozta neki, de midőn szomoruságát és elkedvetlenedését észrevette, visszavonta a már kész kinevezési bullát. 1265. kezdte irni a Summa theologiae címü nagy művét, amelynek első részét 1267. adta ki. 1269. Párisba kellett utaznia, ahol két évi tartózkodása alatt megirta: De anima; De potentia Dei; De spiritualibus creaturis; De vitiis et virtutibus; De humanitate Christi címü műveit és szakadatlanul dolgozik a Summán. 1271. Bolognába megy és kiadja a Summa második részét. 1272. a rendi főkáptalan a mindenfelől érkezett kérelmeket, amelyekben különféle egyetemek T.-t tanárul kérelmezik, tárgyalván, őt Nápolyba küldik, ahol a királytól kezdve mindenki a legünnepélyesebben fogadja, mnt a teologusok fejedelmét. Itt ismét számos kisebb művet és kommentárt irt. 1273 dec. 6. befejezte a Summa harmadik részének 90-ik quaestióját és azóta egy betüt sem irt a Summába. Visszavonult a tudománytól és készült a halálra. 1274. a pápa kivánságára a lyoni zsinatra ment, de útközben meghalt. Halála előtt tollba mondotta még az Énekek éneke magyarázatát. Halála után mindjárt mint szentet tisztelték, a szentté avatási pör azonban csak 1319. kezdődött és 1323 jul. 18. fejeződött be. V. Pius 1567. a «doctor ecclesiae» címet adta neki. Ünnepe márc. 7. Egyik életirója igy jellemzi: «Alázatos, testében és lelkében teljesen tiszta, imádságában jámbor, a tanácsban okos, szeretetben nagy volt, értelme világos, szelleme éles, itélete biztos, emlékezete hű volt, az érzéki fölött magasan állott és a földieket megvetette», miért is «angyali tudornak» is neveztetik. Aquinói szt. T. általában véve életszentsége, tudásának sokoldalusága, gondolkodásának magas röpte, kifejezéseinek pontossága, tudományának nagyszerüsége miatt megszerezte magának a keresztény világ csodálatát és a következő századok halhatatlan tanítója, Ágostonja lett. Életét számosan irták meg és kiadták műveit. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchenlexikon (X., 911-931); Hergenröther, Kirchengeschichte (II.).

3. T. (Bradwardine), l. Bradwardine.

4. T. (canterbury-i érsek), l. Becket.

5. T. (celanói), l. Celano.

6. T. (kempisi), l. Kempis.

Tamás

több magyar főúr és főpap neve. 1. T. comes 1096. Arduin győri püspökkel Nápolyban mint Kálmán király követe járt, hogy Roger királytól megkérje Buzillát s képletesen meg is kötötte a házasságot. - 2. T., IV. István király udvari orvosa, hires méregkeverő volt, ki magát a királyt is megmérgezte, ugy hogy IV. István 1164 ápr. 11. az ő mérgezése következtében halt meg. - 3. T., az ország nádora volt 1185-86. Őlapította az ercsi apátságot a bencések számára. - 4. T., comes, a XII. sz. végén élt. Fia volt Ráfael, kitől II. András hűtlenség címén vette el Tamásit, melyet a várad-hegyfoki premontrei prépostságtól bérelt. - 5. T., esztergomi érsek volt II. András idejében. Meghalt 1224. - 6. T., II. András idejében egri püspök volt. 1217. a királlyal együtt ő is részt vett a szentföldi hadjáratban s 1222. az aranybulla kieszközlésében. III. Honorius pápa 1223-ban őt bizta meg, hogy a Bárcaságban fölállítandó főesperesség v. dékánság iránt javaslatot tegyen s 1224. meg is erősítette az általa javaslatba hozott főesperest. - 7. T., háji prépost, 1233-ban bodrogi főesperes lett. - 8. T., kalocsai érsek volt IV. Béla uralkodásának második felében, Ákos veszprémi főispán és Sol mester prépost testvére (1253-64). - 9. T., comes IV. Béla idejében, többször járt Olaszországban mint követ s magát e végből, a király 1267-iki oklevele szerint, «a levegő, tenger s utazás viszontagságainak» is kitette. - 10. T. hantai prépost, 1270. V. István klerikusa, 1271. győri kanonok. - 11. T., mester, ajtónálló volt IV. Béla idejében. 1271. említik utoljára. - 12. T., váci püspök és a királyné kancellárja 1280-tól 1289. történt megoletéséig. 1283. hűsége és odaadása miatt IV. László neki adta az Adorján fiától, Zaheustól elkobzott jószágokat. - 12. T., vasvári prépost és 1281-1282. váradi püspök. IV. Márton őt, ki magát áldozó pappá sem szenteltette föl, most püspökké szenteltette s megerősítette. 1283-ban már nem élt. - 14. T., boszniai püspök, 1298-ban mint III. András hive vett részt a pesti orszggyülésen. T. a Szente-Mágocs-nemzetségből származott, Elek fia volt s 1291. már mint boszniai püspök egyezkedett nemzetsége tagjaival. - 15. T., esztergom-hegyfoki prépost, 1291. a padovai egyemen tanulván, helyette a prépostság ügyeit maga Ladomér érsek vezette, mig mint mester nem tért haza Padovából. A prépostság élén azután 1294-ig maradt. - 16. T., spalatói főesperes, történetiró, született Spalotóban 1200-ban. Iskoláit Bolognában elvégezvén, korán spalatói kanonok lett s 1230. mint ilyet választották főesperessé. Élénk részt vett szülővárosa ügyeinek intézésében s e miatt nagy népszerüségnek örvendett; ellenségei azonban, élükön magával Guncellus spalatói érsekkel, Rómában hamis vádaskodásokkal törekedtek ártani neki. 1239-ban Guncellus halála után a káptalan majdnem egyhangulag spalatói érsekké választotta ugyan, az ellenségeitől támasztott lázadás következtében azonban erről a méltóságról önként lemondott. IV. Béla királynál kétszer járt követségben s fő művében (Historia Salonitanorum Pontificum atque Spalatensium) nagy rokonszenvvel szól hazánkról, midőn elmondja azt a szerencsétlenséget, mely e nagy király alatt a tatárjárás idejében érte. Meghalt Spalatóban 1268 máj. 8. Említett művének négy kézirata ismeretes (Spalatóban és Párisban 1-1, Velencében kettő). Először kiadta Lucius (De regno Dalmatiae et Croatiae, Amsterdam 1666), másodszor Schwandtner (Scriptores rerum hung. III., Bécs 1748). A tatárjárásról szóló részét magyarra fordította Rogerius függelékében Szabó Károly, (53-84. old.). V. ö. Békési Emil cikkét a Kat. Szemlében (1896, 722-24. old.) és Századok (1896, 54-59. old.). - 17. T., esztergomi érsek, Ladomér érseknek, alighanem anyagi ágon, unokaöccse. Mint esztergom-előhegyi prépost 1291. tanult Padovában. Két év mulva nagyprépost lett. 1303. a kalocsai érsekkel együtt Károly Róbert érdekében Rómában járt a szentszéknél; ugyanez évben az előkelő székesfejérvári prépostságot nyerte el. 1305-1321. esztergomi érsek volt. Az Anjou-háznak nem volt odaadóbb hive s az ország javának alig volt kortársai közt fáradhatatlanabb munkása T.-nál. Károly Róbert elleneit iparkodott e fejedelemnek megnyerni, s az egyházi hatalmat jelképező kulcsokat buzogány ganánt is tudta használni, mint e király megjegyzi róla. Sokat is szenvedett e kitartó buzgalomért. Már érseksége első évében kénytelen volt székhelyét a Kőszegiek (Németújváriak) elől odahagyni s annak visszaszerzésére fegyvereseket gyüjteni. 1307. az udvardi zsinaton elnököl, 1308. a kékesi tanácskozáson vett részt. Az erdélyi vajdától megszerzi a szent koronát s ezzel Károlyt 1310. végérvényesen megkoronázta. Ezentúl a rozgonyi csatában levert urakat igyekezett kibékíteni. Elpusztult várai, kifosztott egyházai végre is kárpótlásért kiáltottak Károly királyhoz. Ez előbb csak igéretben Komárom várost és vármegyét adta neki, de a vár visszaszerzése után 1317. annak birtokát is csakugyan átengedte. Meghalt 1321 elején.

Tamásda

nagyközség Bihar vármegye nagyszalontai j.-ban, (1891) 1441 magyar és oláh lak.

Tamás és Bálint

ferencrendi bibliafordítók, l. Bálint (2) és Bécsi kódex.

Tamásfalva

nagyközség Torontál vármegye csenei j.-ban, (1891) 1532 magyar és német lak.

Tamáshida

(Pons Thomae), a mai Tamásda Biharban, a középkorban azonban Zarándban, a Fekete-Körös mellett. 1169. III. István megerősítette a szentjobbi apátságot II. Gézától itt nyert javaiban. 1241. már nagy német város, mely erősen, de sikertelenül védekezett a tatárok ellen. Árpád-kori templomának romjai ma is tekintélyesek. 1332-37. már plébánia, 1421-ben vámszedőhely. 1341. külön vizsgálat bizonyította be, hogy nem egy és ugyanaz Endrelakával és hogy Széchenyi Tamás erdélyi vajdának fiai atyuktól örökölték. 1520 óta néha már Biharhoz számították. 1540. Erdély rendei felai közt tartottak egy országgyülést, 1552-ben 17 portája volt Báthory Endre és Perényi Gábor kastélyaival. Most Tamásdának nevezik (l. o.). V. ö. Márki, Arad története (I.).


Kezdőlap

˙