Territelariae

a pókok egyik csoportja (l. o.).

Territet

(ejtsd: terité), község Waadt svájci kantonban a Genfi-tó és vasút mellett, gyönyörü fekvéssel és elegáns villákkal; hegyi vasúttal Olionba. Újabban számosan keresik föl mint klimatikus gyógyhelyet. 1893. a magyar király és királyné, 1897. pedig Ferenc Ferdinánd főherceg időzött itt.

Territio

(lat.), kínvallatással való fenyegetés.

Territoriális jogrendszer

az a rendszer, amelynek értelmében az egyes államoknak minden lakosai annak a jogrendszernek, azoknak a törvényeknek alvetvék, amelyek az illető államban érvényesek. A régi népjogok éppen az ellenkező elven nyugodtak. L. még Területiség elve.

Territorium

(lat.) a. m. terület; extraterritorialitás a. m. területkivüliség (l. o.).

Terrorismus

(a lat. terror a. m. ijedség szótól) a. m. rémuralom; terrorizál, megrémít; terroristák, az orosz anarkisták és nihilisták pártja.

Tersane

(arab eredetü török), jelenti a tengerészeti palotát, az admiralitást és T. náziri ennek a felügyelőjét.

Tersatica

Fiume régi neve, mely alatt mint Liburnia fővárosa szerepelt; Nagy Károly idejében 799. feldúlatott s romjaiból épült a mai Fiume (l. o.).

Tersatto

(Tersato, Trsat, Terszat), politikai község Modrus-Fiume vármegye susáki járásában, közvetlenül Susák fölött, jelentékeny magaslaton, (1891) 3914 horvát lak., Ferenc-rendi zárdával, melynek temploma a tengerészek látogatott búcsujáró helye; e templom helyén a monda szerint 1291 máj. 10. egy házat találtak, melyről az a hir terjedt el, hogy az a boldogságos Szűz egykori lakóháza és angyalok hozták volna el Nazaretből; 1294 dec. 10. azonban a ház eltünt s azt Loretóba vitték az angyalok, T.-ban pedig csak egy ciprusfára festett kép maradt meg, melyet Lukács evangelista festett fára. E helyen Frangepán Miklós gróf kápolnát építtetett, melyet Frangepán Márton 1453. a Ferenc-rendnek adott át. A templomhoz Susákból. a Recina hídja felől 504 fokból álló lépcső vezet fel. A templom közelében T. héttornyu vára van, melynek bástyáiról elragadó kilátás nyilik Fiuméra és a tengerre. A vár a Frangepán-család ősi fészke volt; az utolsó Frangepán kivégeztetése után a vár 1671. a kincstárra szállott, 1826. I. Ferenc Nugent gróf tábornagynak ajándékozta, ki nejével együtt a várban van eltemetve.

Terschelling

(ejtsd: terszhelling), a nyugatfrízföldi szigetek egyike az Északi-tengerben, 100 km2 területtel, 3 faluban 3810 lak., akik földmíveléssel, állattenyésztéssel és halászattal foglalkoznak. É-i Holland tartományhoz tartozik.


Kezdőlap

˙