Thisted

az ilyen nevü dán járás főhelye, a Limfjord északi partján, 5421 lak. Importja: kőszén, kézmű- és rövidáru, só, cukor, petroleum, dohány, zab és korpa. Exportja: állattenyésztési és gazdasági produktumok, halászat. Több külföldi konzulátus székhelye.

Thiva

l. Téba.

Thiviers

(ejtsd: tivié), város Dordogne francia départementban, 24 km.-nyire Nontrontól, vasút mellett, (1891) 3765 lak., vasolvasztóval, faience-, papiros- és kocsigyártással, sajtkészítéssel; Vaucocour nevü XV-XVIII. sz.-beli kastéllyal.

Thizy

(ejtsd: tizi), város Rhône francia départementban, 32 km.-nyire Villefranchetól, a Tramouze melletti magaslaton, vasút mellett, (1891) 4880 lak., pamutiparral, hamis arany- és ezüstékszerkészítéssel; szép modern templommal.

Thlinkitek

amerikai néptörzs, más néven koljusok (l. o.).

Thnaina

nép, l. Kenai.

Thoas

Taurisz királya abban az időben, mikor Iphigeneia (l. o.) ott Artemis papnője volt. Mikor azután Iphigeneia Orestesszel megszökött, ez utóbbi agyonütötte T.-t. A lemnoszi T.-ról l. Hypsipyle.

Tholdalagi

-család (nagyercsei gróf és nagyiklódi nemes, Erdély régi, történeti szerepet játszott családainak egyike, mely 1268-ban szerezte meg Toldalag birtokát Maros-Torda vármegyében, honnan nevét vette. 1380. Péter fia János mint királyi ember szerepel a nagyiklódi Szentiványi-család Szent-Ivány birtokába beiktatásakor. 1456. Toldalag birtoklására királyi megegyezést (concensus regius) nyertek V. Lászlótól. Ez időtájban kaphatták a szomszédos Nagy-Ercsét is, honnan előnevöket irják. A család másik, már kihalt ága viszont Nagy-Iklód szolnokdobokavármegyei falutól irta magát. A család harmadik ismert tagja Tamás, aki a Hunyadiak egyik adománylevelében mint kir. ember (homo regius) említtetik. A család származási rendje a XVI. sz. végétől ismeretes T. máskép Gáltői Balástól, kinek Bessenyei Borbála volt a neje s fia T. I. Mihály, az ismeretes emlékiró (emlékirata 1613-26-ból megjelent a Mikó Imre gróf szerkesztette Erdélyi történeti adatok I. köt. 221-258. old.). Mihály egy ideig az Orbai szék alkirálybirája, Székely Mózes párthive volt. Kiválóbb történeti szereplése Bethlen Gábor fejedelemségével kezdődik, ki 1614. követül küldi a portára. Ez időtől fogva 1639-ig többször jár követségben a portára és egyebüvé. 1622. a porta és lengyelek közti egyezkedésben, 1625. és 1627. a gyarmati s szőnyi békekötésben vesz részt, 1630. az erdélyi fejedelemségre vágyó Csáki István párthiveit Marosszék hadaival kiveri, 1636. a koronkai mezőn a marosszéki székelyeket lusztrálja s ugyanez időben a fejedelemtől a királyi jognak a Székelyföldön érvénytelenségét elismerő kiváltságlevelet eszközöl ki; azután ismét a portára megy s I. Rákóczi Görgy jogait erélyesen védelmezi Bethlen István ellenében, 1639. a francia királlyal a német császár ellen kötendő szövetség ügyében fáradoz fejedelme megbizásából; közben törvényhozó és tanácsúri működésben fáradoz. Érdemei jutalma nem marad el, magas méltóságokra emelkedett s ő emelte családját a főurak közé. 1620. Marosszék, majd 1636. Háromszék főkapitánya, tanácsúr, országos elnök, főlovászmester lett. Torda vármegye főispánságát is viselte. Előbb unitárius vallásu volt, majd katolikus lett. Meghalt 1642 márc. 24. Fehérváron a székesegyházban temettetett el. Kétszer nősült; első neje a gazdag gelencei Mihálcz Erzsébet volt (1612), a második özv. Szentpáliné Petky Erzsébet, kivel 1640. tartott lakodalmán jelen volt a fejedelem s a két oláh vajda is. Ez a T. Mihály volt a főúri T.-család tulajdonképi megalapítója, vagyonának és tekintélyének megalkotója. Első házasságából nyolc leány- és egy fiugyermeke II. Mihály származott, aki szerencsétlen politikus volt, mint Barcsai Ákos hive II. Rákóczi György ellenében végre is a budai pasához kellett menekülnie, amiért jószágaiban sok kárt szenvedett. Előbb unitárius, később ref. vallásu volt. 1660. Segesvárnál a szászok ölték meg. Nejétől abafái Huszár Margittól két fia maradt: I. János és III. Mihály, aki Rákóczi Józseffel való összeköttetés és levelezés gyanuja miatt Fogaras várába záratott 70 éves és majdnem egészen világtalan korában; ott is halt meg 1738. A családot bátyja I. János fejleszté tovább, kinek nejétől Stépán Erzsébettől II. János fia (meghalt 1722.). Krisztina leánya (Ugron Jánosné) és IV. Mihály fia született. Ez a IV. Mihály szerezte a grófi címet, melyről az oklevél 1744 nov. 13. kelt Mihály és gyermekei: László, János, Ferenc, Pál, Erzsébet, Katalin és Sára részére. A grófságot nyerő Mihály fiai közül I. László 1758. kir. táblai ülnök, 1777. nyugalomba lépett s 1779. meghalt; nejétől csegei Vasa Katalin grófnőtől két leánya és két fia: I. István és II. László maradt (ez utóbbi szül. 1748 okt. 23., megh. 1806 márc. 5.); III. János kapitány volt a Kálnoky-ezredben, részt vett a porosz háboruban, nejétől Barcsay Katalintól két fia Farkas s Lajos korán elhalt, csak leányai maradtak: Klára, Fekete Lajosné s Sára, Brencsán Jánosné; I. Ferenc 1776. kir. táblai ülnök, 1789. Marosszék főkirálybirája (még 1794. is). Ennek ága maradt fenn mostanig, a többié kihalt. Fiának V. Mihálynak (1815. kir. táblai ülnök) nejétől Zeyk Borbálától gyermeke nem maradt; másik fiának II. Zsigmondnak (1815. marosszéki ref. egyházkerületi felügyelő) nejétől Vay Katától öt leánya és két fia maradt, u. m. II. Ferenc (szül. 1803 jan. 15.) csász. és kir. kamarás, 1848. Marosszék főkirálybirája, Koronkán (Maros-Vásárhely mellett) lakott, hol kastélya 110 holdnyi park közepette áll, megh. Bécsben a fürdőben 1864 jun. 16.; és VI. Mihály, szül. 1818 márc. 17-én., 1841. nőül vette Bethlen Janka grófnőt, lakott Nyárád-Szent-Benedeken. II. Ferencnek nejétől Katona Annától három leánya és egy fia maradt: Viktor (született 1829 febr. 4., megh. 1881 jan. 24. Maros-Vásárhelyen), csáz. kir. kamarás, neje Bánffy Anna bárónő (1860 ápr. 11-től), fiok III. László (szül. 1865 jun. 15.), neje Zeyk-leány. VI. Mihálynak fiai: I. Zsigmond (szül. 1847 máj. 29., megh. 1896.), Tibor (szül. 1854 okt. 28.), huszártiszt. Zsigmond fricsi Fekete Zsófiától született fiai: II. Zisgmond (szül. 1872), cs. és kir. főhadnagy és Sámuel (szül. 1873.), r. kat. áldozópap.

A T.-család másik, már kihalt ága a szolnokdobokamegyei Nagy-Iklódról irta előnevét. A család első ismert őse Péternek fia János, ki 1380-ban a Szentiványi-családnak Iklód-Szent-Iványra visszahelyezésénél királyi tanuként (homo regius) szerepel. A XVI. század derekén három T. testvér: Gáspár, Mihály és András Radó György három leányát vevén nőül, ezek által jutottak Nagy-Iklód birtokába. Andrástól származott le aztán a család e század közepéig. Ennek I. Ferenc fiától származott unokája I. János, 1683. Erdély itélőmestere, kir. jogügyigazgatója és Doboka vármegye főispánja. Ennek fia II. Ferenc 1647-48. Doboka vármegye főbirája, 1644-55. a nagyiklódi unitárius egyház pártfogója, neje Apafi Kata. Egyik fia II. András, ki 1695. Koncz Boldizsár «könyörgéses» munkáját saját költségén kinyomatta, 1703. halt meg. Neje Göcs Sára a kolozsvári unitárius pap leánya volt; egyetlen leányuk Mária, Naláczy Lajosné; II. Ferenc másik fia II. János, Torda vármegye főispánja, 1692. tanácsúr, 1693-ban meghalt. Nejétől Kapy Jankától való fia I. György, 1718-20. Doboka vármegye alispánja. Ennek fia (nejétől Almády Annától) II. György, 1771-ben Torda vármegye alispánja; fia Kapy Évától III. György, megh. 1822. Nejétől Lázár Anna grófnőtől egyetlen fia IV. György maradt, ki a család fiágát sírba vitte; leányai Zsuzsána, Korda Ádámné és Druzsiána, Tholdy Lőrincné voltak.

Tholdy

-család (nagyszalontai és feketebátori). Nevét ősi birtokáról, a biharvármegyei Told helységről vette. Biztos adatok szerint I. Ferdinánd korában (1552) egy portán kivül az egész Told az övék volt. Nógrád vármegyében is volt egy, szintén Told nevü helységről elnevezett ilyen nevü már rég kihalt család, mely azonban semmi rokoni viszonyban nem állott a biharvármegyei T.-akkal. E két család az, mely a hires T. Miklóst ősének tartotta. Ilosvai, ugy látszik, a hős T. Miklóst a bihariak közé sorozza. A nagyszalontai T.-család nemzedékeiről a XVI. sz. közepéig nincs adatunk; ekkor négy T.-t találunk Bihar vármegye leggazdagabb birtokosai között külön előnevekkel: szalontai Mihályt, feketebátori Tamást, nagyfalusi Miklóst és kistoldi Miklóst. Az előnevet adó Nagyfalut, Szalontát és Fekete-Bátort egészen, Toldot is Büdi Mihály eg portáján kivül egészen ők birták. E négy T. közül a nagyfalusi T. Miklós birta még Talpas várát is, de Izabella királyné hive lévén, miután Tahi Ferenc elfogta, Zaberdin Mátyás váradi püspök 1554. lefejeztette. Férfiágon csak a szalontai T. Mihály családja maradt meg. E család nagyobb birtokokat kapott Báthory Zsigmondtól, Bethlen Gábortól; Mária Terézia 1755 aug. 26. a család két ivadékát, Zsigmond középszolnokvármegyei főispánt és cs. és kir. kamarást, s Ádámot grófságra emelte. A T.-család utolsó sarja az 1862. kihalt T. Sámuel gr. volt, aki 1858 márc. 31. felsőbb beleegyezéssel nagybátyjának, néhai T. Ádámnak leányától T. Mária grófnőtől született unokáját Petrichevich Horváth János Miklós báró altábornagyot fiául fogadta, ugy hogy az birtokait örökölve s a T.-cimert a Horváth-címerrel egyesítve, Horváth-Tholdy gr. névvel élhessen.

Tholnay

1. Gábor, 1848-49-iki honvédőrnagy és országgyülési képviselő, szül. Folyfalván (Maros-Torda) 1820., megh. Budapesten 1895 máj. 24-én. Maros-Vásárhelyen hallgatott bölcseleti és jogi tantárgyakat s a királyi táblánál kancellista lett s egy ideig a nagyszebeni kincstári hivatalnál szolgált. A szabadságharc kitörése őt is a küzdők sorába szólította s itt őrnagyi rangig emelkedett s több ütközetben, különösen a temesvári csatában kitüntette magát. A szabadságharc leveretése után egy ideig fogva tartották Nagy-Szebenben és Kézdi-Vásárhelyen; innen kiszabadulva, magánéletbe vonult. 1865-ben Maros-Torda országgyülési képviselője, 1869-ben honvédalezredes s a gyulafehérvári 20. honvédzászlóalj parancsnoka lett, később mint segédtiszt a honvéd-főparancsnoksági katonai irodába osztatott be. 1874. kilépett a katonai kötelékből. 1881. újra mandátumot vállalt előbbi kerületétől. 1884. az ákosfalvai kerület választotta meg képviselőjének. A nyárád-gálfalvai családi sírboltban temették el. V. ö. Égervári Ö., M. kir. honvédtörzstisztek albuma (Pest 1870, arcképpel). - 2. T. Máté, l. Pannonhalma.


Kezdőlap

˙