Tiberias

(arabul Tabarijeh), város Galileában (Palesztina). Herodes Antipas alapította, még pedig Tiberius császárnak tiszteletére Kr. u. 25. a Genezaret tavának nyugati oldalán. A város szervezete egészen hellenisztikus volt, habár lakosai túlnyomóan zsidók valának. Ez okozta, hogy dacára uralkodó szerepének (Galilea fővárosa volt), a zsidóknak 66. kitört lázadásakor mégis ingadozó magatartást tanusított. A III-IV. sz.-ban központja volt a zsidó tudományos köröknek, melyeknek szine-java itt állította össze a Misnát. 1099. a normannok fészkelték be magukat T.-ba, kiknek fejedelme, Tankréd, Galilea fejedelmévé kiáltatta ki magát. De már a következő évben T.-nak fellegvára Szaladin szultánnak kezeibe jutott. 1750. falait újból helyreállították; ezek azonban 1759. és 1837. földrengés által nagyon sokat szenvedtek. Legújabb időben a város déli részén felbuzgó főforrások csábítják T.-ba az idegent.

Tiberias-tenger

l. Genezaret.

Tiberinus

ősrómai isten, a Tiberis folyónak megszemélyesítése. A vallásos hagyomány szerint Capetusnak fia és albai király volt, aki az Albula folyóba fulván, az utóbbit róla nevezték el Tiberisnek. Sanctus Paternek nevezték és a Tiber folyó szigetén épült szentéllyel tisztelték meg, melyben dec. 8. áldoztak neki.

Tiberius

1. Claudius Nero, római császár, szül. Kr. e. 42 nov. 16., megh. Misenum közelében Kr. u. 37 márc. 16. Atyja T. Claudius Nero, anyja Livia Drusilla volt, aki később Augustus császárnak felesége lett. Egymásután emelkedett a legfelsőbb tisztségekre és Kr. e. 15. öccsével Drususszal (l. o.) egyetemben megtörte az alpesi hegylakókat, amiért aztán konzul lett. Livia, aki mindenképen azon volt, hogy T.-nak a trónra való útját egyengesse, Agrippa (l. o.) halála után Kr. e. 12-ben rábirta Augustust, hogy parancsolja meg T.-nak, mikép váljék el feleségétől Vipsania Agrippinától és vegye el Agrippa özvegyét, a császár leányát Juliát, ami 11. meg is történt. Időközbena pannonok Agrippának halála hirére újból fellázadtak. Augustus T.-t küldte ellenük, aki a lázadókat a Száva torkolata körül lakó kelta szkordiszkok segítségével levervén, rendkivül keményen járt el. Midőn a pannonok 11. a dalmatákkal vállvetve újból felkeltek, T. mind a két népet legyőzte, Augustus pedig a dunamelléki provinciákból megalakította Illyricumot. Ezen szervezés idejében T. Galliában tartózkodott, midőn azonban a dákok Pannoniát megrohanták s a dalmaták szintén fegyverhez nyultak, Augustus tüstént a Száva mellékére küldte T.-t, aki kemény küzdelmek árán nemcsak a dalmatákat és pannonokat hódoltatta meg végkép, hanem a Dunán átkelve saját földjükön kereste fel a dákokat és arra kényszerítette, hogy a római nép fenhatóságát ismerjék el. Kr. e. 9. a Duna melléke teljesen csöndes volt, Illyricum határa a Dunáig terjedt, T. méltán megtarthatta a diadalmenetét. Augustusnak abbeli megbizatását, mikép Armeniát a pártusok kezéből kiragadja, el nem fogadta, sőt inkább önkéntes száműzetésbe ment Ródus szigetére. Itt több évet töltött görög irodalmi tanulmányokba, de mellékesen csillagjóslásba merülten, mig Augustusnak haragja lecsillapodott s Livia, kinek időközben Juliát megbuktatnia sikerült, kieszközölte, hogy T. Rómába visszatérhessen (Kr. u. 2.). Ettől fogva T. mint magánember élt a fővárosban, majd mikor az uralkodó legközelebbi rokonai meghaltak, Augustus egyrészt alkalmasabb egyén hiányában, másrészt Livia rábeszélésére, Kr. u. 4. örökbe fogadta T.-t, aki viszont ugyanezt cselekedte unokaöccsével Germanicusszal. Nyomban erre T. Germániába ment, átkelt a Visurgis (Weser) folyón, viz felől támadta meg az északi tengerpartot, sőt az Elbáig hatolt, midőn a Pannoniát és általán a dunai tartományokat fenyegető veszedelem, Maroboduus terjeszkedése folytán a germánokkal szemben minden további akcióval fel kellett hagynia. Augustus félelmetesnek találta azt a hatalmat, melyet Maroboduus (l. Markomannok) a mai Csehországban alapított. Kr. u. 6. kétfelől is támadásra készültek a rómaiak, még pedig ugy hogy T.-nak dél felől kellett volna Maroboduust megtámadnia. El is indult Carnuntumbó, átkelt a Dunán és csak öt napra volt már az ellenség előőrseitől, midőn hire jött, hogy az egész Száva vidéke, melynek helyőrségét T. magával vitte volt, fellázadt. A lázadás akkora arányokat öltött, hogy Maroboduusszal hirtelen fegyverszünetet kötöttek, T. pedig teljes erejével az ellenségre vetette magát, melynek egy része (a breukok) Sirmiumot (Mitrovica) ostromolta, másik része Apolloniáig fosztogatta a tengerpartot. Pannonia lecsendesítése inkább a fellázadt barbárok belső egyenetlensége, mint T. valamely kiváló ténye folytán következett be. Még tovább tartott a küzdelem Dalmáciában, melyet T fővezetése alatt északról délre haladva pacifikáltak a rómaiak. A pacifikáció épp a kellő időben ért véget, mert T.-nak a teutoburgi erdőben szenvedett vereség következtében a Rajna mellékére kellett sietnie, hol a limes Germanicust biztosítota, de a szabad germánokkal szemben nagyon óvatosan viselkedett és a főparancsnokságot már a következő évben átadta Germanicusnak. T. Kr. u. 12 jan. 16. fényes diadalmenettel ülte meg pannoniai győzelmét. Ezen diadalt ábrázolja a bécsi onyx camea (l. a Gemmák mellékletén). Augustus a triumfuson kivül is bőkezüen jutalmazta T.-nak a birodalom védelme körül szerzett érdemeit s Kr. u. 1. bekövetkezett halálakor ráhagyta a birodalmat. T. egy ideig kérette magát a szenátustól, amig a főhatalmat elfogadta, de aztán Augustus szellemében uralkodott és csak akkor mutatta az utókor szemében annyira kárhozatos zsarnoki vadságát, midőn 23-ban fiát és unokáját elvesztette. Egyáltalán T.-nál a császárnál különbséget kell tennünk fővárosi (római) és provinciális (vidéki) politikája között. A provinciák javát szivén hordta, anyagi jólétökről gondoskodott. Igy történt, hogy Kr. u. 33-34. az Aldunát, illetve annak zuhatagjait a hajózás érekében szabályozni kezdte, mely munkálatokban a kivitel a Legio IV. Scythica és Legio V. Macedonicának jutott. A mű emlékét a Goszpodinnál, továbbá az Izlás zuhatag irányában a Lepanszka sztena falában levő táblás feliratok őrizték meg. Másként alakult azonban viselkedése saját családjával, a szenátussal és a római társadalomnak addig kiváltságos osztályaival szemben. Saját családjával szemben ugy látszik tervszerü boszura gondolt, ama sok keserüségért és csalódásért, mely őt a multban legközelebb állói részéről érte. E sötét családi gyülölködésnek esett áldozatul Agrippina, Germanicus özvegye és két fia, sőt magának T.-nak fia Drusus is, kit a mindenható kegyence Sejanus (l. o.) tett el láb alól. A szenátust nemcsak azzal gyöngítette, hogy minden jogos véleménynyilvánítást felségsértésnek minősített, s besúgói (delatores) útján tudomásul vevén, a legkiméletlenebbül üldözött, hanem az által is, hogy a testőrsereg útján katonai ököljogot helyezett ama testülettel szembe, melyet még Augustus is csak legnagyobb tisztelettel használt fel eszközül. Hasonló irtóháborut folytatott az előkelő római világ ellen s amig Sejanus mindezt intézte, T. pedig 26-31. Capri szigetén a legundokabb kicsapongásokkal szennyezte be a császári bibort, majd Sejanusban is csalódván, egészen az őrjöngésig fokozta zsarnokságát. Amilyen volt élete, olyan volt halála is. Rómába utazván, Campaniában súlyosan megbetegedett. Ájulásból ájulásba esvén, azt hitték, hogy haldoklik és hamarjában kikiáltották Caligulát, aki utódjául fogadott volt. De alig történt ez meg, midőn T. egészen váratlanul magához tért, mire Macro, Sejanus utóda, párnákkal megfojtotta.

2. T. (I.) Konstantin, bizánci császár (578-582), Trákiában született és már II. Justinusnak uralkodása alatt annyira kitünt a csatatéren, hogy a császár 574 szept. 7. kinevezte cézárnak. Mint ilyen a persák ellen megvédte az országot, amiért aztán Justinus halála után neki jutott a trón. Hogy a persák ellen teljes erővel védekezhessék, az avaroktól pénzen vásárolt békét. Csakugyan a rómaiak, különösen Maurikios vezetése alatt, győztesen mérkőztek a persákkal, kiket békére szorítottak. A békeszerződést azonban utóbb megszegték és a háboru változó szerencsével folyt, ugy hogy T. halálakor eldöntetlenül állott a persa-római mérkőzés ügye.

3. T. (II.) Apsimar, bázánci császár, 698-705. uralkodott; éppen katonai parancsnok volt Kilikiában, midőn a sereg Leontios halála után császárrá kiáltotta ki. Mint ilyen Konstantinápoly ellen inult, melyet hatalmába kerített. Testvére Heraklios is győzedelmesen harcolt az arabok ellen. 705. márc. azonban megfordult a kocka. II. Justinianus császár, akit Leontios elűzött volt, a bolgárok segítségével visszafoglalta Konstantinápolyt, T.-t elfogatta és kivégeztette.

Tibeszti

vagy Tu, hegyekkel takart vidék a Szaharában; a Fezzánt D-en határoló Tümmo-hegységtől 700 km.-nyi hosszuságban Borkuig nyulik és a Tarszóban (2400 m.) kulminál. Belseje egészen ismeretlen. Lakóinak a tibbuknak száma mintegy 12,000, akik leginkább a DNy-i részek vadijaiban laknak, ahol datolyapálma-, gránátalma- és fügefák teremnek és ahol tevéket, szamarakat, nagy fekete juhokat és kecskéket tenyésztenek. Fő helyei: Tao és Bardai.

Tibet

földünk legnagyobb fensíkja Közép-Ázsiában, az É. sz. 28 és 36° megh a K. h. 69 és 102°-a közt, a Kuku-nor környékének beszámításával mintegy 2.000,000 km2 ter. D-en a Himálaja, Ny-on a Karakorum és Kuen-Lün alkotta szöglet és K-en Sze-csuan hegyei határolják. DK-en a határ bizonytalan; itt a Szaluen, Mekog és Jang-ce völgyeit tekintik határul. Azelőtt É-on a Kuen-Lünben látták a határt, azonban az újabb felfedezések kiderítették, hogy e hegység láncai T.-be is mélyen belenyulnak. T. tehát tulajdonképen összegyüremlett hegyes vidék, amelynek hegyláncai KDK-i irányt követnek és köztük a földet e hegyek törmeléke, homok és por takarják. Igy keletkeztek azon fensíkok, amelyet 3500-5000 m. magasak; a K. h. 90°-ától Ny-ra nagyobbára lefolyás nélküliek; K-i részökben pedig a khinai és hátsó-indiai folyók öntözik, mig legdélibb részeiben az Indus és a Brahmaputra folynak. Ezen síkságok és tavak fölött (a Tengrinor 4630 m. magas) a hegyláncok 6000-7500 m. magasak; a legnagyobb hegycsúcs a Dupleux-láncban van (l. Kuen-lün). A hegyláncok nagyobbára kristályos, archaikus palákból, szilur- és devonképződményekből állanak; fiatalabb geologiai képződmények, amint látszik, teljesen hiányzanak. Az éghajlat száraz, télen nagy a hideg és nyáron aránylag jelentékeny a hőség; az éjjelek és nappalok közt a hőmérsékleti különbség igen nagy. A hőmérsékleti különbségek legnagyobbak tavasszal, legcsekélyebbek ősszel. A Kuku-nor jégtakarója áprilisban olvad el. A szélviharok gyakoriak. Az évi csapadék mennyisége alig 200 mm.; csak K-en és DK-en van több eső. Az örökös hóhatár 5000 m.-nél magasabban van és az 5000 m. magas hágókon nyáron nem találni havat. A növényzet szegényes és sok helyen a föld felszine egészen kopár; csakis K-en találni erdőket. A pusztai gyepes helyeken nagy számmal találni vadon élő állatokat; a jak-tulok néhol ezrével legelész együtt; azonkivül találni T.-ben szajga- és egyéb antilopokat, mósuszállatokat, argalit, a T.-i farkast, marmotát, T.-i medvét (Ursus lagomyiarius), vad szamarat (Asinus kiang) stb. A lakosok É-on nomádok, D-en és K-en földmívelők; mindannyian a mongol fajtához tartoznak. (Egy benszülött szines képét l. az Ázsiai népfajok mellékleten.) Az É-i lakosok sötétebb, a D-iek világosabb szinüek. A lakosság sűrüsége nagyon csekély; D-en és K-en 10-25 esik 1 km2-re, É-on csak 1-10; ÉNy-i részek és É. némely helyei csaknem lakatlanok. Politikai szempontból T. 3 részre oszlik; a legmesszebb Ny-ra eső csücske brit birtok (Ladak stb.) Leh fővárossal; a K-i rész Sze-csuan khinai tartományhoz tartozik Batang főhellyel; a többi khinai tartomány 1.912,000 km2 ter., 1.165,000 lak., Lhassza fővárossal. A kivitel cikkei: gyapjuáruk, nemez, arany, drágakövek, mósusz, prémek és egyéb állati termékek; a bevitelé: tea, különösen téglaalakban, főképen Han-kouból és Sze-csuanból, dohány, selyemkendők. A khinai rezidens Lhasszában székel; khinai helyőrségek minden nagyobb helyen vannak. T. Ny-i vidéke Khor vagy Ngari, a K-i Minjak, a D-i Bodjul nevet visel; ez utóbbit felosztják Cang, Vei vagy Ü és Khan nevü vidékre; az ÉNy-i részt Kacsinak, az É-it Zajdamnak és Kuk-nornak hivják. T. és Kuen-lün átkutatása egészen az újkor műve. 1856. a Kuen-lün Ny-i részén a Schlagintweit testvérek hatoltak át; őket e téren angolok és oroszok követték; ezek közül kiválnak: Hayward (1868-70), a Porsyth két expediciója (1870. és 1873-74.), Grombcsevszki (1888-90) és Bogdanovics (1889). A középső Kuen-lün láncait először Prsevalszkij ismertette, kivüle az A-k-pöndit (Kisen-Szingh 1879-82), Carey és Dalgleish (1885-87), Rockhill (1889), Bonvalot és Henri d'Orléans (1889-1890), Pjevcov expediciói (1889-90) és Széchenyi gróf (1879-80) járták be a vidékeket. A K-i rész megismertetésében legnagyobb része van Richthofennek. Mindezek dacára azonban T. és a Kuen-lün földünk egyik legkevésbbé ismert része.

A T.-i hagyományok szerint a T.-i birodalom bölcsője a mai Sze-csuan tartományban a Ja-lung-kiang környéke volt. Ennek királyai az indiai Szakja-törzsből származtak. A Kr. e. I. sz.-ban a ladaki királyok elseje Buddha-szri vagyis Nya-Khri-Can-po nevet viselt. A khinaiak már 115. megkezdték ellenök hódító hadjárataikat, de ezek állandó eredményt felmutatni nem tudtak. A 25. király alatt 463 körül terjedt el a Buddha tana. A 29. király Nam-Ri-Szrog-Can (578-629) alatt a birodalom határai Indiáig nyultak. A VII. sz. után Baltisztán is T.-i uralom alá jutott, sőt a Tarim-medencében is megjelentek a T.-i hódítók. A VIII. sz.-ban azonban T. több kisebb országra oszlott. Ezek ellenségeiknek nem igen birtak ellenállani és 1125. a T.-iek meghódoltak a khinai császárnak. Ennek uralmát azonba későbben a mongolok döntötték meg T.-ben; ezeknek uralma alatt 1260. a buddhisták Pagszpát ismerték el egyházuk fejének. Miután a mongolokat Khinából kiűzték, a papi uralmat világi váltotta fel és a XIV. sz.-ba a régi királyi családból való Conkha-pa lett a fő láma. A XVI. sz.-ban megkezdték támadásaikat a Ny-i mongolok. 1566 körül T.-et a K-i mongolok vetették uralmuk alá. A XVII. sz.-ban Lhasszában a dalai láma, Sigacéban pedig a kusi-khánok egyik utódja kormányzott. 1709. és 1717. T. belsejét a szöngarok hódították meg, akiket azonban már 1719. a khinaiak által segített khosotok űztek el. Ez idő óta t. a khinaiak fő uralma alatt állott, 1747. pedig khinai helytartókat is kapott. 1786-92. Nepal ellen viseltek győzelmes háborut. A jelen században a 60-as és 70-es években a T.-iek a khinai uralom ellen több ízben felkeltek, de minden eredmény nélkül; ennek következtében a khinaiak T.-et minden idegen befolyás elől szigoruan elzárják és a keletindiai brit kormány csakis indiai benszülöttek (pönditek) által volt képes az ország ismeretét fejleszteni. A Szikkim és Dardsiling közti határsurlódások miatt 1893 dec. 5. Dardsilingben a keletindiai és khinai kormány egyezséget kötött, amely szerint a T. határán való átkelés valamivel könnyebbé lett. V. ö. Schlagintweit, Die Könige von T. (München 1866); Ganzenmüller, T. (Stuttgart 1878); Feer, Le T. (Páris 1886) és a fentebb említett utazók utleirásait.

Tibet

l. Szűcsáruk.

Tibeti nyelv és irodalom

A tibeti nyelv Kelet-Ázsia egy tagu nyelvei közé tartozik, Az ind devanagari irásból alkotott betükkel irják. Már a XII. sz. óta használják mint irodalmi nyelvet. Kevés nyelvben van akkora különbség az irás és kiejtés közt, mint a tibetiben, mert az irodalom nyelve a tibetinek régibb állapotát tükrözi vissza. Hazánkfiát, Kőrösi Csoma Sándort (l. o.) illeti az első tudományos tibeti nyelvtan és szótár megirásának a dicsősége: A grammar of the Tibetan language in English by Alexander Csoma de Kőrös (Kalkutta 1834) és Essy towards a dictionary Tibetan and English (u. o. 1834). Tibeti nyelvtanokat irtak még: Schmidt, Grammatik der tibetischen Sprache (Szt.-Pétervár 1839); Foucaux, Grammaire de la langue tibétaine (Páris 1858); Jäschke, Short practical grammar of the Tibetan language (2. kiad. London 1883); Sandberg, Handbook of colloquial Tibetan (Kalkutta 1894). Szótárak: Schmidt, Tibetisch-deutsches Wörterbuch (Szt.-Pétervár 1841); Jäschke, Handwörterbuch der tibetischen Sprache (Gnadau 1871) és ugyanattól Tibetan-English dictionary with special reference to the prevailing dialects (Lodon 1881). A tibeti irodalom nem mondható eredetinek, mert jobbára szánszkritból fordított művekből áll. Két óriási gyüjtemény foglalja magában a buddhista iratokat: I. Kandsur vagy helyesebben Kan-gjur, mely a buddhista Tripitaka fordítása száz kötetben; II. Tandsur (tibeti nyelven Sztan-gjur) az előbbinél újabb keletü gyüjtemény 225 kötetben. A rituális dolgokon kivül általános irodalmi értékü ind művek tibeti fordítását is tartalmazza. Tibeti szövegeket adtak ki és fordítottak: Kőrösi Csoma, Schmidt, Foucaux, Feer, Huth, Jäschke stb. V. ö. Hodgson, Essays on the languages, literature and religion of Nepal and Tibet (London 1874); Duka, Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai (Budapet 1885); Waddell, The Buddhism of Tibet or Lamaism (London 1895).

Tibia

(lat.) a. m. sípcsont (l. o.); továbbá a rómaiak fuvolája.

Tibiscus

l. Tisza.


Kezdőlap

˙