Totana

az ugyanily nevü járás székhelye Murcia (ettől 38 km.-nyire) spanyol tartományban, a Sierra de Espuna lábánál, a T. és vasút mellett, 9650 lak., vászonszövéssel és agyagiparral; igen termékeny környékkel. Lakói közt sok a cigány, akik a közeli hegyek havával és a közeli salétrombányák termékével űznek kereskedést.

Tót árpa

(növ.), l. Árpa.

Tót bab

l. Bab és Disznóbab.

Totem

(tulajdonképen ote s birtokragozva otem), a kanadai indusok kézjegye, mellyel törzsfőnökeik névaláirás helyett élnek. E szó a néprajzi tudományban tágabb értelemmel vált közkeletüvé s egyáltalán törzsjelet értenek rajta, aminőkből fejlődtek a családi és országcímerek is. A T. rendesen az illető törzs nevét, s minthogy a törzsek többnyire valamely állat nevével jelölik magukat, tehát az illető állatnak a kezdetleges rajzu képét ábrázolja. E szerint valóságos hieroglif jegye az ilyen nevének. Minthogy azonban a művelődés e kezdetleges fokán a címerállat még a törzs hite szerint annak valóságos őse is és mint ilyen vallásos tisztelet tárgya: erre a felfogásra való tekintettel Lubbock óta a T. körülbelül olyan értelemben használatos az etnologiában és az összehasonlító vallástudományban, mint a fétis (l. o.). A totemizmus mintegy középhelyen álló vallásfejlődési fokozat a legnyersebb fétisizmus s a szellemibb felfogásu samánizmus és politeizmus között. Annyiban csakugyan fölötte áll a fétisizmusnak, hogy nem magát a T.-et tekinti a természetfölötti erejü felsőbb lénynek, hanem azt, amit vagy akit a T. ábrázol. Csakhogy ez lehet még akár állat, növény, hegy, kő, patak, folyam, égi test, vagy bármi más elő avagy élettelen dolog, melyet az emberre nézve hasznos vagy káros, de egyáltalán hatalmas volta vallásos tisztelet tárgyává emelt az ő képzeletében. A totemizmus alapján áll az északszibériai népeknél meg a japáni ainóknál s némely amerikai indus törzseknél még ma is igen elterjedt, az ókorban pedig a görögöknél is kumutatható medvetisztelés, valamint részben az egész földkerekségen annyira elterjedt kigyótisztelet is. L. Kigyóimádás.

Totemizmus

l. Totem.

Tótfalu

1. nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye pilisi felső járásában, a szentendrei szigeten, (1891) 2250 magyar lak. Hozzá tartozik Tahi puszta. - 2. T. (Wünschendorf, Slovenska ves), kisközség Szepes vármegye késmárki j.-ban, (1891) 973 tót és német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral; lakói sok juhsajtot és halinát készítenek.

Tótfalusi Kis

Miklós, nyomdász, betümetsző és iró, szül. Alsó-Misztótfaluban (Szatmár) 1650., megh. Kolozsváron 1702. Nagybányán és Nagy-Enyeden tanult, egy darabig Fogarason tanító volt. 1670-ben Amsterdamba ment, hogy ismereteit gyarapítsa s egyszersmind Tofaeus Mihály erdélyi református püspöknek megbizásából az ott készülő magyar bibliakiadás korrekturájára fölügyeljen. Itt megtanulta a betümetszést és föltette magában, hogy ő maga fogja kinyomtatni és kiadni a magyar bibliát. Tervét csakhamar megvalósította s 1690. Bibliájának, Új-testamentomának és a Zsoltáros könyvének nagy számu példányaival Kolozsvárra ment, ahol nagy kitüntetéssel fogadták. Ettől fogva sokat fáradozott a latin iskolai tanítási nyelvnek magyarral való fölcserélésén, ami és Apologia Bibliorum címü műve ellene zúdította a papság meg a professzorok nagyobb részét. Mivel a bibliában ortográfiai meg egyéb jelentéktelen javításokat tett, azzal vádolták, hogy annak a szövegét meghamisította. A folytonos vádaskodások 1698-ban M. Tótfalus Kis Miklósnak, maga Személlyének, életének és különös tselekedeteinek Mentsége, stb. címü könyve megirására késztették; azonban még ebben az évben zsinat elé idézték, amely arra kényszerítette őt, hogy Apologiáját és Mentségét visszavonja. T. különösen mint betümetsző tett nagy hirnévre szert. Európa mindenik országából kapott rendeléseket betük metszésére, sőt, dacára protestáns voltának, még a pápától is. Mint nyelvbuvár különösen Ratiocinatio de Orthographia c. munkájával szerzett érdemeket, amely művében nagyjából azokat az elveket vallja, amelyek most is irányadók. V. ö. Dézsi L., Tótfalusi Kis Miklós ismeretlen műve 1689-ből (Budapest 1895), ahol a bibliográfia is össze van állítva.

Tóth

1. Ágoston (felsőszopori), honvédezredes, hadtudományi iró, szül. Marcaliban (Somogy) 1812 márc., megh. Grazban 1889 jun. 9-én. Katonai intézetben nevelkedve, 1843. már főhadnagyként a törzskarba osztatott be, hol különösen térképkészítéssel foglalkozott. 1848-ban a 31-ik honvédzászlóalj szervezése után Bem alatt szolgált, több csatában vett részt s végül Erdély katonai kormányzója lett Kolozsvár székhellyel. A háboru befejezése után a hadi törvényszék 18 évi fegyházra itélte, melynek nagy részét Olmützben töltötte el, honnan visszatérve, csakhamar a budai államnyomdánál nyert alkalmazást. Több térképnek készítése mellett iratai is jelentek meg, igy: A magyar katonai nevelés és a Ludoviceum felállításának ügye (Pest 1869); Szózat Magyarország harcra termett ifjuságához (a hadtudományi tanfolyam megnyitásakor a pesti egyetemen elmondott beszéd, u. o. 1869); A helyszinrajz és földképkészítés történelme, elmélete és jelen állása (u. o. 1869). A m. tud. akadémia 1871 máj. 30. levelező tagjává választotta. Hollán Ernő altábornagy s akadémiai rendes tag, részben munkatársa, tartott felette emlékbeszédet, felhasználva érdekes naplóit, 1890 jan. 27. V. ö. Akadémiai Emlékbeszédek (VI. köt. 4. sz., 1890); Magyarország és a Nagyvilág (1868, 34. sz., arcképpel); Vasárnapi Újság (1869, 22. sz., arcképpel).

2. T. Béla, szépirodalmi és hirlapiró, T. Kálmán költő és Majthényi Flóra irónő fia, szül. Pesten 1857 okt. 20., ahol a gimnáziumot elvégezvén, természetrajzi és orvosi tanulmányokkal foglalkozott; már egészen ifjan beutazta Bulgáriát, Macedoniát, Görögországot és Egyiptomot, s 1877. tagja volt az egyetemi ifjak küldöttségének, mely Konstantinápolyban Adbul-Kerim pasának díszkardot vitt. Korán hirlapiró lett s első műve 15 éves korában jelent meg: János barát (verses elbeszélés, 1873). Különösen tárcákat, rajzokat irt, részint úti, részint társadalmi tárgyuakat, gondos, választékos prózában, fonoman élezett szellemmel. Ilyen gyüjteményei: Konstantinápolyi emlékek (1877); Tollheggyel (tárcák, 1882); Török históriák (1887); Tárcalevelek (1892). Egyike azoknak a ritka hirlapiróknak, akik könnyünek látszó foglalkozásukat nagy előkészület alapján stilisztikai, történeti és természettudományi gondos tanulmánnyal folytatják; ehhez járul európai műveltsége és nagy nyelvismerete. 1877 óta vagy 1000 tárcacikket irt a lapokba s mintegy 50 kötetnyi szépirodalmi és egyéb munkát fordított franciából és olaszból (Alph. Daudet, P. Bourget, André Theuriet, Georges Ohnet, Camille Flammarion, Guy de Maupassant, François Coppée stb.; Edmondo De Amicis, G. Verga, Ma Serao, Antonio Barrili, Salvatore Farina stb.). Újabb művei: A mi urunk Jézus Krisztus gyermekségéről irott könyv (1893 és még három kiadás); Szájrul-szájra (a magyarság szálló igéi, 1895., alapos prozologiai munka); Mendemondák (a világtörténet furcsaságai, 1896); A boldogasszony dervise és egyéb históriák; sajtó alatt: Magyar ritkaságok (Curiosa hungarica); A magyar anekdotakincs, mely mintegy 100 nyomtatott ívnyi terjedelmével a legnagyobb s egyszersmind kritikai gyüjtemény lesz. T. egyike azon szépiróknak, kik a Nyelvőr nyelvtisztító törekvéseivel egyetértenek, maga is munkatársa a Nyelvőrnek, hol annak kimutatásával foglalkozik, hogy a magyar stílművészet ellehet a nyelvújítás korcsai nélkül. Mint irónak kivált két érdeme emelkedik ki: stílművészete, továbbá a közönség tudatában levő bizonyos nyelvi s gondolatkészlet (frazeologia, anekdotakincs, történeti mondák stb.) kritikai buvárlata. Mint önálló szépirodalmi iró, főleg a tárcát fejlesztette tovább. Munkatársa e Lexikonnak is.

3. T. Ede, népszinműiró, szül. Putnokon (Gömör) 1844 okt. 4., megh. Budapesten 1876 febr. 26-án. Atyja jómódu ref. vallásu szabómester volt, ki a szép tehetségü fiát taníttatni akarta s a gimnázium első osztályába Iglóra adta. 1855. T. a német nyelvet megtanulta, de az év végén gyenge bizonyítványt kapott, s az apa célszerünek látta kereskedői pályára adni. A gyermek kedve ellenére boltosinas lett egy putnoki vegyeskereskedésben. Három év mulva felszabadulván, atyja 1860. a Posner-féle papirkereskedésben szerzett neki alkalmazást. Az üzleti élet itt is börtön volt neki, de legalább a fővárosban volt, többféle emberrel ismerkedett meg, közelből látta a politikai eseményeket, többet olvashatott és mehetett szinházba. Két év mulva elhatározta, hogy elhagyja az üzletet és Sárospatakra megy folytatni tanulását. Anyja segítségével nagy nehezen megnyerte az indulatos apát e tervnek, s 1862 őszén három osztályból pótvizsgálatot tevén, felvették az 5-ik osztályba. Itt szorgalmasan tanult, a következő évben feljutott a 6-ik osztályba s az önképzőkörben feltünést keltett verseivel, de akkor meg kellett szakítania tanulói pályáját. Anyja ugyanis időközben meghalt, s ez a csapás nemcsak kedélyét sujtotta érzékenyen, hanem továbbra is a szenvedések forrása lett reá nézve. Az iskolai év közepén (1864 febr. 8.) sok nyomorgás után elhagyta a kollégiumot azzal az elhatározással, hogy szinész lesz. Tokajba sietett, de az ott játszó társaság igazgatója nem fogadta el ajánlkozását. Tokajból kemény téli időben Kisvárdára gyalogolt, ahol febr. 11. csakugyan felvették, s ezzel megkezdte szinészi pályáját a sárospataki diákéletben nyert Lantos név alatt. Szinlaposztó volt és kisebb szerepeket játszott a felsőbb vármegyékben kóborló szinésztársulatokban, egyiktől a másikhoz vetődve, mig 1864 dec. Kétszeri József Rozsnyón működő, aránylag jobb társulatához jutott. Ekkor apja mint országos csavargót hatóság útján be akarta sorozni katonának, s e bajtól csak nagy nehezen tudott megmenekülni. Éveken át küzdött és nyomorgott, még mint gyalogszinész, egy-egy társulatot háromszor is felhagyva s ismét hozzászegődve és bejárva a fél országot. Sokszor volt a kétségbeesés, a megsemmisülés szélén, éhenhalásnak, megfagyásnak kitéve; csak hivatásában való törhetetlen hite tartotta fenn. Hivatása azonban nem a szinészetre volt, hanem a szinköltészetre. Sebes beszéde, kifejezéstelen arca és igénytelen alakja miatt nem jutott jobb szerepekhez. Azonban kisebb költeményeket folyton irogatott, melyek itt-ott megjelentek, s alkalmi szinműveket is készített vidéki szinpadok számára. Ily napi éltü kisérletek voltak: Az oltár előtt vagy egy lengyel néptanító, Schneider Fáni, továbbá Kerekes András és szeretője Piros Panna, mely hebekorba később is szinre került, Önkénytes tüzoltók, Bécsi krach (bohózat). Helyzete időjártával javult, mint rendező vagy titkár nyert alkalmazást a társulatoknál, s 1871. egybekelt Benedek Mária Veronika szinészleánykával. 1873. haza kellett mennie, s a család vagyoni ügyeinek rendezése végett hosszabb időt Putnokon töltenie. Itt, Teréz nénje házánál sokat dolgozott s itt koncipiálta a Falu rosszát is. Fölvevén a kielégítési összeg egy részét, karácsony után újra megindult állást keresni. Ekkor vette hirét a nemzeti szinház igazgatóságától 1874 jan. 8. hirdetett népszinműpályázatnak. Falu rossza c. művét átdolgozva a határnap (aug. 16.) előtt benyujtotta. A 24 versenymű közül Margitay Dezsőnek Cserebogár címü és Abonyi Lajosnak Panna asszony leánya címü népszinműve ellenében a Szigligeti Ede elnöklete alatt működő bizottság (Gyulai Pál, Vadnai Károly, Szigeti József és Feleki Miklós) szótöbbséggel a Falu rosszának itélte a 100 arany pályadíjat (szept. 30.). Ez esemény egyszerre kiemelte a szegény szinészt az ismeretlenség homályából. Szigligeti gondoskodott róla, hogy Pestre kerülhessen, s a nemzeti szinháznál jelmeztári felügyelőül alkalmazta (1875 ápr.), művét pedig előadatta. 1875 jan. 15-én volt az első előadás a nemzeti szinházban Blahánéval, Tamássyval és Újházyval a főbb szerepekben; s a közönség is oly tetszéssel fogadta a darabot, amely a legritkább diadalok közé tartozott. A már hanyatlóban levő népszinmű új életre támadt e műben, mely kitünő magyar alakjaival bejárta az országot. Azonnal lefordították idegen nyelvekre is, németre Sturm Albert: Der Dorflump címen, finnre Jalava Antal: Kilän heittiö címen. A költőt ekkor elfogta az alkotás ambiciója. A nemzeti szinház 1875-iki népszinműpályázatán újra részt vett, s műve, a Tolonc nov. 20-án 29 versenyző közt egyhangu itélettel elnyerte a 100 arany pályadíjat. 1875 tavaszán átdolgozta A kintornás család címü népszinművet is, mely 1876 jan. 27-én került szinre nagy tetszéssel a népszinházban. Ennek diadalát még látta a költő, de az 1876 máj. 26-án szinre került Tolonc nagyszerü fogadását már nem érte meg. Mikor ugyanis már Pestre került, anyjától öröklött baja, a tüdővész, a sok átélt nyomor következtében erősen megtámadta szervezetét s minden gyógyítás, fürdőzés dacára elragadta a halál, miután két évtizednyi küzdés és nyomoruság után öt negyedévig élvezte a siker dicsőségét. Művei közül a Falu rossza és a Tolonc népszinműköltészetünknek legértékesebb gyöngyei. Irt egy Névtelen hősök c. népies dalművet is. Összes műveit halála után három követben adták ki. V. ö. Pap Károly, T. élete és művei (Kolozsvár 1894); Abafi, T. (Figyelő, 4. kötet). Önéletirási töredékei (Petőfi-társ. Évlapjai, 1877, 2. köt.) és Petőfi-társ. lapja (1877, 17. sz.); Szini Világ (II. évf., 1876).

4. T. Endre, költő, szül. Petriben (Szabolcs) 1824 nov. 30., megh. Vattán (Borsod 1885 jun. 5-én. Atyja ref. vallásu gazdatiszt volt s a jogi pályára szánta. Sajátos nézeteihez képest majdnem minden osztályt másutt járatott vele: Debrecenben, Nagy-Károlyban, S.-A.-Újhelyen, Nagyváradon, Szatmárt és Kassán. A jogot Egerben végezte. 1846. Pesten ügyvédi vizsgálatot tett, de lelke már régebben is inkább a szépirodalomhoz vonta. 1847. Borsod vármegye tiszteletbeli ügyészévé választották. Itt érte a szabadságharc, melynek küzdelmeiben 1849 jan. végéig szolgált a borsodi önkéntes honvéd zászlóaljban, mig a kassai táborozás alkalmával lábai megfagytak s később csak tábori küldetésekben tehetett szolgálatot. Világos után lappangott s bujdosásában Vattára vetődött, hol dec. 25 nőül vette Okolicsányi Krisztinát. Azóta a nejével kapott kis földbirtokon élt. Verseivela szabadságharc éveiben tünt fel, majd egyike lett az 50-es évek kedveltebb és termékenyebb lirikusainak. Nem állott a kor divatja szerint Petőfi sok követői közé, nem népieskedett, hanem az ábrándos és érzelmes stílü műdalt képviselte; verseit kivált a nőies és lágy kedélyek szerették. Művei: Zengő bokor (2 köt., Pest 1853); Angyal Bandi (költői beszély 6 énekben, u. o. 1856, egyetlen népies irányu műve); Harangvirágok (u. o. 1862). Ettől fogva a fővárostól távol, gazdasága bajaival elfoglalva elégedetlenül senyvedt tehetsége, csak akkor újultak fel ismét irodalmi összeköttetései, mikor a Petőfi-társaság alakulása után őt is tagjául választotta. V. ö. Szász Károly, Vasárnapi Újság (1885).

5. T. Ferenc, ref. püspök és iró, szül. Vörös-Berényben (Veszprém) 1768 nov. 19. jobbágy szülőktől, megh. Pápán 1844 szept. 2. Korán árván maradt, felsőbb tanulói pályáját a debreceni ref. kollégiumban végezte (1788-94), ott hallgatta Sinait a nagy történetbuvárt. Teleki Sámuel gróf erdélyi korlátnok családjánál nevelő, növendékével Bécsben tartózkodott, majd meglátogatta a göttingai egyetemet. Előbb hittanár 1801-től a pápai ref. kollégiumban; 1817. pápai lelkész, 1823. esperes, 1827. a dunántúli egyházkerület püspöke. Mint lelkész indítványozta (1821) a kerületi levéltár felállítását, felhivására nevezetes történeti okmányokkal gazdagodott az. A göttingai egyetem teologiai doktori oklevéllel tisztelte meg (1840) tudományos érdemeiért; volt tanítványai pedig acélmetszetü arcképével lepték meg. V. Ferdinánd király díjmentesen nemességgel ruházta fel (1836). Mint püspök keresztül vitte (1834) egy jogi tanszék alapítását és a kollégiumnak könyvnyomdát szerzett (1838). Felette termékeny és szerencsés iró, nyomtatásban 32 műve jelent meg. Nagybecsü szuperintendensi naplója (kézirat, közel ezer tömött oldal, kora és köre eseményeire adattárház), ugyszinte az Oklevéltár (Archivum), a Protestáns iskolák története, a Somorjai egyházkerület története, melyek kéziratban maradtak. Művei: Homiletika (Komárom 1802, 2. kiad. Győr 1814); Keresztény hittudomány (Győr 1804); Lelkipásztori gondviselés (u. o. 1806); A helv. hitv. túl a dunai püspökök élete (u. o. 1808); A pápai református ekklésia históriája (Komárom 1808); A magyar és erdélyországi protestáns ekklésiák históriája (u. o. 1808., terjed a linzi békéig); A helvét hitvallásu túl a tiszai református püspökök élete (Győr 1812); Liturgika (u. o. 1810); Az úri szent vacsorához készítő katekizmus (u. o. 1812, 20 kiadást ért); Keresztény erkölcstudomány (Pest 1819); Kis katekizmus (Győr 1819, 27 kiadást ért, ma is használatban van); Éneklő kar (a reformátusok énekeskönyvében levő dicséretek szerzőit sorolja fel, Pest 1823); Utmutatás a tanítóknak (Komárom 1824); Magyar ábécé (utoljára 1876. nyomva); A szent históriának rövid summája (Pápa 1840, 22 kiadása van); Alkalmi beszédei 16 füzetet tesznek ki, külön kiadások.

6. T. Géza, az Adria magyar tengerhajózási részvénytársaság igazgatója, szül. Nagy-Bócsán (Pest) 1845-ben. 1873. a kisbirtokosok földhitelintézetének főkönyvelője, 1884. az Adria tengerhajózási társaság igazgatója. Fő eredménye a társaság újjászervezése, mely hazánknak legvirágzóbb tengerhajózási társulata. T. a fiumei magyarságnak legbuzgóbb zászlóvivője s a fiumei magyer egylet elnöke.

7. T. Gyula, kémikus, szül. Győrött 1859 ápr. 24. Középiskoláit Győrött, műegyetemi tanulmányait pedig Budapesten és Bécsben végezte, hol 1881. vegyészi oklevelet nyert. 1882. az állami vegykisérleti állomás vegyésze, 1895. pedig az országos kémiai intézet fővegyésze lett. Dolgozatai: A nátronmész behatása a fehérjékre (Zeitschrift f. Thierchemie 1885); Uj módszer a kenőolajok és gázolajok vizsgálatára (Közgazdasági Értesítő 1885); A fluor meghatározásáról (u. o.); Új módszer a fenol meghatározására (Chemische Zeitung 1886); A hőfok befolyása a kémiaia folyamatok gyorsaságára (Vegytani Lapok); A borkősavas mész értékmeghatározása (Chemische Zeitung); Újabb adatok a nyers karbolsav vizsgálatához (u. o.); Összehasonlító vizsgálatok a borkősav vizsgálatára (u. o. 1890); Adalék a jódkeményítő kémiai szerkezetéhez (u. o. 1891); A sárga foszfornak új mennyileges meghatározási módszere (Math. és Term.-Tud. Értesítő 1893); A budapesti kenyér timsótartalmáról (Magyar Chemiai Folyóirat 1895); A viztisztításról (u. o. 1896); Az aszfaltanyagok vizsgálatáról (u. o. 1897).

8. T. Imre, a nemzeti szinház főrendezője, a nagy T. József fia, szül. Pesten 1857 okt. 27. Már 17 éves korában a nemzeti szinház képző-iskolájába (akkor még szinészeti tanoda, ma országos szinművészeti akadémia) lépett, honnét 1876-ban egyenesen a nemzeti szinházhoz szerződött. Itt ugy kisebb szerepekben, mint a rendezés körül olyan szolgálatokat tett s oly képességeket mutatott, melyek alapján 1884. a nemzeti szinház rendezője s végre 1896. főrendezője lett. A millenáris évben rendezői munkásságáért a koronás arany érdemkereszttel tüntették ki.

9. T. János, kat. áldozópap, egyházi iró, szül. Nagysurányban (Nyitra) 1856 jul. 26. Középiskoláit Érsekújvárott, Győrött és Nyitrán, a teologiát Bécsben a Pazmaneumban végezte. Pappá szentelték 1879. Káplán volt Kovarcon, Felső-Elefánton, Szkacsánban, 1881. a bécsi Augustineumba küldték, hol 1884. teologiai doktor lett. 1885 jan. a Magyar Állam belmunkatársa, 1885 szept.-től a mai napig az egyházjog és történelem tanára a nyitrai papnevelő intézetben, egyúttal a több mint 60,000 kötetes nyilvános Roskoványi-könyvtár kezelője. Számos tudományos értekezésein, úti tárcáin és francia, angol, olasz, spanyol és orosz nyelvből fordított elbeszélésein kivül önálló művei: Callista (angolból, Budapest 1883); Nyitráról Lourdesba és Párisba (Nyitra 1887); Az egyház Észak-Amerikában (Budapest 1892).

10. T. József, kitünő szinész, az előbbinek apja, szül. Szentesen 1823 jul. 5., megh. Budapesten 1870 márc. 1. Iskolai tanulmányait Szentesen végezte, hol nagy kedvet és tehetséget érezve a szinészet iránt, 1843. szinésszé lett. Sok nélkülözéssel játszott a vidék kisebb-nagyobb városaiban 1850-ig, mikor is a budapesti nemzeti szinházhoz szerződtették. A jellem és cselszövő szerepeiben tünt ki legkiált óriási erejével és páratlan egyszerüségével. Nagy szorgalommal tanulmányozta az idegen nyelveket, Shakesperet eredetiben olvasta és fordította. Egyike volt legjelesebb szinészeinknek, kiknek a magyar szinészet sokat köszönhet.

11. T. József, tanfelügyelő, szül. Mezősason (Bihar) 1842. A gimnáziumot Debrecenben, a jogi tanulmányokat Budapesten végezte. 1860-76. nevelő volt a Zichy grófi s az Ürményi-családnál. 1876. nevezték ki másodtanfelügyelőnek. 1877 febr. 10. óta Pest vármegye tanfelügyelője. Hivatalos teendőin kivül tevékeny részt vett a tanügy-társadalmi mozgalmakban is. Az országos tanítói árvaházi egyesületnek megalakítása után csakhamar elnöke lett. Kerületében segélyegyesületet alkotott. Az országos tanítógyüléseken azok kezdete óta részt vett. Működik a tanügyi irodalom terén is. Vármegyéje tanügyi állapotairól szakavatott jelentéseket szokott kiadni, irt pedagogiai cikkeket a Néptaítók Lapjába, Magyar Tanügybe is. Önálló műve: Közoktatási törvények és rendeletek tára (Budapest).

12. T. Kálmán, költő, szül. Baján 1831 márc. 30., megh. Budapesten 1881 febr. 3. Atyja, György, Grassalkovich herceg uradalmi számtartója volt; anyja Nightszty Teréz. Szülei egyszerüen éltek, nem voltak gazdagok, de a népes család hajlékát szeretet és megelégedés lakta. E kedves légkörben nevelkedett a költő, kinek érzelemvilágára különösen agyjának gazdag kedélye volt hatással. Riza nénjével (l. Kempelen, 3.) együtt olvasta a 40-es évek szépirodalmi lapjait s a költők verseit, kik közül Kisfaludy Sándor dalait és Vörösmartyt nagyon szerette. Atyja 1845. bencésnek adta be Pannonhalmára, de betegeskedése miatt az év végén kilépett és Pécsen folytatta tanulmányait. Itt olvasta először Petőfi verseit, melyek költői hajlamának megfelelőbb irányt adtak. Ekkoriban volt először szerelmes egy bajai szép zsidó leányba, Spitzer Ninácska, a fiatal sziv egész rajongásával, s ez az érzés, melynek emlékeihez élte végén is visszatér, tett igazán költővé. Álnév alatt 1848. az Életképekbe is küldözgetett verseiből, s két verse ugyanez évben külön íven is megjelent Pécsett. A szabadságharc kezdetén Pestre sietett, hogy a Ludoviceumban tanult katonává képezze magát. 1849. elején a bácsaki hadosztályba lépett s Perczel Mór seregében leginkább irodalmi foglalkozással szolgált; de részt vett a csurogi és sinki ütközetekben. Világos után otthon rejtőzködött s 1851. Pestre menvén, Nagy Ignác Hölgyfutárjánál nyert alkalmazást. Ettől fogva nagy tevékenységet fejtett ki az irodalomban. Dalos természete ritka termékenységgel szólalt meg; dalai a lapokban, majd önálló kötetekben sűrüen követték egymást s T. csakhamar egyik legnépszerübb lirikusa lett az országnak. Kivált a szerelem édes epedését és gyötrő lemondását foglalta népdalszerü, könnyü hangu strófáiba, melyek eleintén élénken mutatták Petőfi hatását, később azonban egyre sajátosabb és igazabb hangot nyertek. Első kötete egy népies hősköltemény volt: Kinizsi Pál (10 énekben, Pest 1853), mely erősen emlékeztet Arany Toldijára s irodalmi körökben nem tett hatást, de a ponyván maig is fenmaradt. Voltakép lirai gyüjteményei tették hiressé nevét: Szerelmi vadrózsák (2 füzet, Pest 1853 és 1854); Tóth Kálmán költeményei (kiadta Nagy Ignác a szerző arcképével, u. o. 1861); Száz új költemény (Szeged 1865, új kiad. u. o. 1861); Összes költeményei (2 köt., Pest 1860). Különösen a nőknek lett kedves költője; számos dalát (Fütyül a szél, Sírjon-ríjjon a hegedü, Búza közé száll a dalos pacsirta, Naptól virít, naptól hervad a rózsa, Hegedülnek, szépen muzsikálnak, Benyujtottam a kalapom) a nép is eltanulta, más érzelmes dalait a művelt női közönség szerette meg és nem tudta elfelejteni maig sem (Lemondani, lemondani; Minek is van sziv s a szivben szerelem stb.); viszont hazafias lirája az 50-es évek szomoru napjaiban férfiakat és nőket egyaránt lelkesített; hires hazafias költeményei voltak, p. Losonczi özvegye, Szilágyi Erzsébet, Gara Mária, Ki volt nagyobb? Előre stb., melyeket soká országszerte szavaltak. Első szerelmi regénye a valláskülönbség és a leány férjhezmenetele miatt megszakadván, pesti tartózkodása alatt egy új viszony foglalta el szivét. Ismeretségbe jutott az előkelő, gazdag és büszke Majthényi Flórával (l. o.), aki szintén irt költeményeket; nagy hatással voltak egymásra, s talán inkább szellemük vonzódott egymáshoz, mint szivök. Miután a Majthényi-család vagyoni helyzetének megrendülése megtörte a fényesebb vőre számító anya ellenállását, 1856-ban egybekeltek. Ez a szerelmi történet, mely később (1868) válással végződött, sugallta a költő szerelmi dalainak második nagy ciklusát. Hangja egyre változatosabb lett; a fiui, testvérei, atyai szeretet is őszinte hangokban szólalt meg lantján. Nemsokára a szinköltészet terére is átlépett és nevezetes sikereket aratott. 1857. Az utolsó Zách címü tragédiáját biztatólag fogadták a nemzeti szinházban, ahol akkoriban Szigligeti, Dobsa, Kövér voltak divatban. Ezután Egy királyné c. darabjával megnyerte az akadémia 100 aranyas Teleki-díját (Szigligeti Ámosával szemben). A harmadik magyar király c. drámája 1860. került szinre. Későbbi szinműveiben általán bizonyos korszerüségre törekedett. Ezek: Dobó Katica (1862), a magyar nő honleányi hivatásának dicsőítésére; A király házasodik (történeti vígjáték, 1863); jóval későbbről: A nők az alkotmányban (1871, vígjáték). E két utóbbi vígjátéka maradt legtovább a szinpadon. Legutolsó két darabja: Az ördög párnája (népszinmű, 1876) és Kis hóbortos szinműve nem aratott sikert. Tehetsége és hatása a 60-as években állt delelőjén. Eleinte kizárólag szerelmi lirája már hazafias lira is volt, a lira mellett mint szinköltői is nevezetes lett, s mint politikai szatirikus és lapszerkesztő is nagy népszerüségre emelkedett. Az akadémia és a Kisfaludy-társaság 1861. tagjául választotta; az utóbbi helyen Mit végzett az Isten Magyarországról címü költeményével köszöntött be, de éppen akkor sajtóvétségért el lévén zárva, Pálffy Móric gróf helytartó nem erősítette meg választását; 1863. aztán választás nélkül egyhangulag megválasztottnak jelentette ki a társaság. A közszellem ébredése indította arra, hogy megalapítsa a Bolond Miska c. élclapot (1860), mely 7000 előfizetőjével roppant népszerüségre emelkedett s a maga idején valóságos hatalom volt. Jeligéje a Zrinyiből vett mondás volt: «Ne bántsd a magyart!» s az osztrák politika és bürokrácia baklövéseit tette nevetségesekké. Fő alakja Kipfelhauser volt s Kipfelhauser versei, melyeket 1861-ben külön füzetben adott ki, 10,000 példányban keltek el. Ez első politikai élclapunk a kiegyezésig virágzott, azután hanyatlani kezdett; régi témája elfogyván, a magyart a szerkesztő maga sem akarta bántani. Még egy nagy lapalapítás fűződik nevéhez, ő alapította ugyanis 1863. a Fővárosi Lapokban az első szépirodalmi napilapot, melyet sokáig maga szerkesztett, később Vadnay Károly barátjának adott át, de tuladjonosa ő maradt haláláig. E vállalatai anyagilag is jól jövedelmeztek, ugy hogy körülbelül 20,000 frt évi szabad jövedelem fölött rendelkezett, adakozó természete és jószivüsége azonban megakadályozták abban, hogy vagyont gyüjtsön. Az alkotmányosabb idők beálltával politikai pályán is szerepelt. 1865-ben szülővárosa képviselőjévé választotta s az maradt egészen 1878-ig, előbb a Deák-pártban, utóbb a szabadelvü pártban. Mikor 1878. a párttól megvált, a Baján többségben levő kormánypártiak elpártoltak tőle. Ez eset végtelenül bántotta érzékenységét. Költeményeinek újabb gyüjteményei voltak az említetteken kivül: Bolond Miska költeményei (kiadta T., Pest 1866); Huszonöt év után (T. válogatott költeményei, 2 köt. Budapest 1873); Irka-firkák (elbeszélések, emlékjegyzetek, novellák, jellemvázlatok s több effélék, u. o. 1877); T. összegyüjtött költeményei (2 köt., 1888). 1870-ben adta ki a Honvédmenház emlékkönyvét, mely 1000 frtot jövedelmezett ez intézetnek. Költői pályája 25 éves fordulóján a magyar hölgyek díszes ezüst koszoruval tisztelték meg. Ezután már keveset irt, a végső években ereje hanyatlott, tépelődések zaklatták, érzékenysége túlságig fokozódott. 1879 okt. 13. éppen nevenapján agyszélhüdés érte, mely jobb felét megbénította s bár jobban lett, de szélhüdési rohamai ismétlődtek, végre élőhalott lett. Kórágyán nemes önfeláldozással ápolta egykori neje Majthényi Flóra is, fiával együtt, kit nagy gyöngédséggel szeretett. A Kisfaludy-társaságban Vadnay Károly tartott fölötte igen szép emlékbeszédet. Szülővárosa Baja 1894. szobrot emelt emlékének. Az irodalomtörténetben pár szindarabján és politikai költészetén kivül főleg szerelmi dalai és hazafias költeményei biztosítanak neki helyet. Az 50-es és 60-as években minden szerelmi költőnk közt legtermékenyebb és legnépszerübb, aki nem rendelkezik ugyan az érzelmek nagy skálájával s kivált a forró szenvedély hangja hiányzik költészetéből, de a szerelmi panasz, lemondás, epedés, bánat körében nagy változatosságot fejt ki s érzéseinek keresetlensége, közvetlensége, kedélyének melegsége, nemes idealizmusa és formáinak könnyüsége (mely azonban gyakran téved pongyolaságba) a Petőfi utáni lirikusok közt előkelő helyre emelték. V. ö. Vadnay Károly, T. emlékezete (Kisfaludy-társaság Évlapjai, XVII. 4.); Horváth Cyrill, T. emlékalbuma (Bja 1894); Széchy K. (Beöthy Képes irodalomtörténetében); Beöthy, A magyar irodalom kis tükre és Irodalomtörténet. Rendszeres életrajza, sajnos, még hiányzik.

13. T. (Könyves) Kálmán, l. Könyves Tóth.

14. T. Lajos, orvos, miniszteri osztálytanácsos, szül. Kis-Kőrösön (Pest) 1856. Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, ahol 1879. egyetemes orvosdoktorrá avattatott. Ezután egy évig mint gyakornok működött az élettani tanszék mellett, majd egy féléven át a szemklinikán volt gyakornok. 1881. lett tanársegéd a gyógyszertani tanszék mellett. 1886-87. az általános gyógyszertanból magántanári képesítést nyert, Balogh Kálmán halála után az 1888-89-iki tanévben pedig mint helyettes a gyógyszertant tanította. 1890-91. a kolozsvári egyetemhez a gyógyszertan tanárává neveztetett ki, állását azonban nem foglalta el, mert a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz rendelték be központi szolgálatra, egyúttal miniszteri osztálytnácsossá nevezték ki. Nagy számu irodalmi dolgozatai között felsoroljuk: Az ideg és izom között mutatkozó látszólagos különbség állandó villamáram alkalmazásakor (1880); A viszonylagos alkalmazkodási szélességek vizsgálata a belső egyenes izmok elégtelenségénél (Orvosi Hetilap 1882); A heveny fertőző betegségek tanának átalakulása (1884); Kisérletek a chloroformnak bőr alá fecskendezésével (Orvosi Hetilap 1889). Az Orvosi Hetilapnak hosszu ideig belső munkatársa volt és a Magyar Gyógyszerkönyv második kiadásában a gyógyszertani részt Balogh tanárral együtt ő dolgozta ki.

15. T. László (ungvárnémeti), költő, szül. Kis-Tokajon, hol atyja reform. lelkész volt, 1788 febr. 17-én, megh. Bécsben 1820 aug. 31. Tanulmányait Miskolcon kezdte, a teologiát Sárospatakon hallgatta, 1810. pedig, növendékei kiséretében, Eperjesre ment a német nyelv megtanulása végett. Itt ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, ki őt barátságára méltatta. 1814-ben a pesti egyetemre ment s az orvostudományt tanulta, de szabad óráit ezentúl is a költészetnek szentelte, s műveit készítette nyomtatás alá, és azok egy kötetét (Versei, Pest 1816) ki is adta, melyben ódái, dalai, románcai, episztolái, meséi s epigrammjai és Narcissz tragédiája foglaltattak. Aztán következtek (Pest 1818) Görög versei, ódák, dalok s epigrammák, a görög szöveggel szemközt álló magyar fordítással, melyek a bécsi kritikai folyóiratokban igen nagy elismeréssel fogadtattak, s Oken is átvett azokból Izisébe. Itthon azonban erős polemiába keveredett sárospataki megtámadóival. 1816. Budán kat. hitre tért s 1818. Bécsbe ment orvosi tanulmányait bevégezni de az első vizsgálat letétele után, mielőtt célját elérhette volna, koleraféle bajban elhalt. Irodalmi hagyatéka eltévedt. T. volt az első, ki a pindari ódát a magyar nyelvbe bevezette, s ki szonetteket ó-görög nyelven költött, melyeket Rumy 1822. német folyóiratban ki is adott. V. ö. Toldy, Handbuch der ungarischen Poesie, II. köt., 198. old., mutatványokkal költeményeiből; Ferenczy, Magyar irók (I. köt., 594. old.); Hazai s Külföldi Tud. (1820, II. köt., 35. old.); Beöthy Zs., Irodalomtörténet (I. köt., 171. old.); Kis Áron, T. László irmertetéséhez (Petőfi-társaság lapja, 1877).

16. T. Lőrinc, jogtudományi és szépirodalmi iró nyug. kuriai tanácselnök, a főrendiház tagja, szül. Rév-Komáromban 1814 dec. 17. Gondos nevelésben részesülve, tanulmányait a komáromi ref. gimnáziumban, majd a német nyelv megtanulása végett a pozsonyi kir. akadémiában, a jogot pedig a pesti kir. egyetemen végezte, s e közben a francia és angol nyelveket is elsajátította. A jogi tanulmányokat s a szokásos gyakorlati éveket kitünő sikerrel végezve, 1838. tette le az ügyvédi, s 1841. a váltóügyvédi vizsgálatot; váltójegyzővé is kineveztetett, azonban majdnem kizárólag az u. n. kir. táblai gyakorlatra szorítkozott, s mint főúri családok s nagyobb uradalmak ügyésze dolgozott. 1839 tavaszán barátja Gorove István későbbi miniszter társaságában hosszabb külföldi utazásra ment s bejárta déli Németországot, Svájcot, a Rajna mellékét, Belgiumot, Németalföldet, Angliát, Skócia s Irország egy részét, Edinburgot, Glasgowot, Dublint stb. A telet Párisban töltve, 1840. tért vissza, s utazását leirata 6 kötetes nagy munkában, mely az akkori nevelőintézetekben olvasókönyvül is használtatott. Kősőbben még ismételve látogatta Münchent, Berlint, Drezdát és Lipcsét, még egyszer Párist, s a nagy világkiállítás alkalmával Londont, ismereteit bővíteni s látkörét tágítani igyekezve, miközben ismeretséget kötött Mittermaierrel a nagy jogtudóssal, List Fr. a hires nemzetgazdasági iróval, az angol Bowringgel, ki őt választókerületébe magával vivén, az angol élettel s viszonyokkal megismertette, bemutatták O'Connelnek, különösen tanulmányozva az esküdtszékeket s a börtönrendszereket, szorgalmasan látogatva a parlamenti üléseket s törvényszéki tárgyalásokat. Az 1885-iki börtönügyi kongresszuson Rómában mint a m. tud. akadémia küldöttje vett részt, s végignézte Róma és Firenze műkincseit, palotáit s egyházait, az akadémiában előterjesztette benyomásait, s tanulmányának eredményét. Jelen volt 1840-41.és 1843-45-iki pozsonyi országgyüléseken mint Batthyány Kázmér gróf jogtanácsosa, s távollevő főrendek képviselője, külföldi követségek s a Jelenkor és a Kossuth által szerkesztett Pesti Hirlap országgyülési tudósítója, mely célra egész irodát tartott, s mint a Hajnik Károly gyorsiró által szerkesztett főrendiházi napló revizora nyelvi tekintetben. Ugyanekkor a Batthyány Kázmér gróf elnöksége s Kossuth Lajos igazgatása alatti magyar védegyletnek titkára, s a zsurnalisztikában a megtámadásokkal szemközt védelmezője volt. Majd minden akkori nemzeti, humanitási s kulturális vállalatnak, a gazdasági egyesületnek, az iparegyesületnek, kisdedóvó-egyesületnek, szegénygyermekkórháznak, rabsegélyező, gyermekvédő, közművelődési, képzőművészeti, kertészeti stb. egyesületeknek évtizedeken át igazgatóválasztmányi tagja, s szorgalmas munkása és terjesztője volt. 1847. Breznóbánya városa választotta meg pozsonyi országgyülési képviselőjének, s mint ilyen többször szólalt fel radikális-szabadelvü szellemben, különösen a királyi városok országgyülési szavazati jogának kérésében. 1848 tavaszán tagja volt a bécsi nagy küldöttségnek, mely az akkori nagy reformokat: a nép felszabadítását, a jobbágyság eltörlését, a felelős miniszteri kormányformát, az országgyülésnek, azontúl már parlamentnek, Pestre áthelyezését István nádor főherceg, Batthány Lajos gróf s Kossuth Lajos vezetése alatt kivívta s a pozsonyi országgyülésre meghozta. A magyar felelős minisztérium megalakulása után szülővárosa Rév-Komárom választotta meg a pesti parlamentbe képviselőjévé, hol mindenkor s azután is Deák Ferenc igazságügyi miniszter őt hivta meg elnöki titkárává, osztálytanácsosi ranggal, mely hivatalában 1848 ápr. 15-ikétől fogva az ország fővárosából menekülő parlamentnek Debrecenbe áttételéig megmaradt, s mint ilyen a honvédelmi bizottmánynak egyik jegyzője volt. Debrecenben, Vukovich Sebő minisztériumában osztályvezető tanácsos s államtitkári helyettes volt. Deák Ferenc minisztériumában Szalay László kodifikácionális osztályfőnök mellett ilyen munkálatokban vett részt s többek között ő dolgozta ki francia minták után, a sajtó-esküdtszéki eljárás szabályait, s több reformjavaslatot, melyek akkor létre nem jöhettek. Debrecenben a mérsékeltebb politiki nézetekhez csatlakozott; az országgyülést, Buda visszafoglalása után, Pestre s innét Szegedre és Aradra követte.

A világosi fegyverletétel s a szabadságharcnak muszka segéllyel történt elnyomása után több ideig barátainál a Tisza vidékén tartózkodott, azonban Pesten hagyott családjánál tett látogatása alkalmával elfogták, az Újépületbe zárták, és ott mindaddig fogva volt, mig a hadi törvényszék halálra nem itélte. A bécsi kormánnyal viszálkodásba jutott Haynau tábornok teljhatalmu biztos által azonban társaival együtt a halálbüntetés alól felmentetett s szabadlábra tétetett, de szoros rendőri felügyelet alatt Pestre internáltatott. Miután azonban a szabadságharc idején a komáromi ostrom alatt mindene elégett s az ügyvédkedéstől is évekig el volt tiltva, egészen új életpályát kellett küzdenie, s ekkor lett a m. tud. akadémia pénztárnoka, mely minőségében Dessewffy Emil gróf elnök oldala mellett, az akadémia javára megindított nagy gyüjtések s az akadémia palotája építésének gondjaival volt elfoglalva, s a jogirodalommal s folyóiratok szerkesztésével és zsurnalisztai munkálkodással segített magán, mig az alkotmányos szabadság napja a kibékülés után újra felvirradt. Megelőzőleg tagja volt az Apponyi György gróf országbiró által összehivott u. n. országbirói értekezletnek, hol Deák Ferenccel, Horváth Boldizsárral, Zádor és Zsoldossal együtt a büntetőjogi szakosztályban dolgozott. Mig az alkotmány a koronázás által teljesen helyre nem állíttatott, hivatalt vállalni vonakodott, csak Pest vármegyénél fogadta el az árvaszék elnökének állását, melytől azonban az 1861-iki provizorium bekövetkeztével az egész vármegyei tisztviselőkarral együtt visszalépett. 1860-tól fogva Pest fővárosnak bizottsági tagja volt, valamint a pesti ref. egyháznak is legrégibb preszbitere évtizedeken át, különös gondot fordítva a főiskola ügyeire. E mellett egyik alapítója volt, s birói hivatala elfoglalásáig felügyelőbizottsági tagja a magyar földhitelintézetnek; alapítója s egy évtizedig jogtanácsosa az első magyar általános biztosítótársaságnak, mely jegyzőkönyvileg ismerte el érdemeit. Az 1865-1868-iki alkotmányos parlamentbe Fejér vármegye csákvári kerülete választotta meg képviselőjévé s tagja volt a 67-es bizottmánynak. 1867 márc. 15-től kezdve miniszteri tanácsos és az első (kodifikáló) osztály főnöke lett Horváth Boldizsár igazságügyminisztériumában, s e kinevezés után új választás alá vetvén magát, 1868. a csákvári kerület újból megválasztotta képviselőjének, s ez maradt 1869 jun. 1-ig, midőn a felállított semmítőszék birájává neveztetvén ki, a birói hivatallal összeférhetetlen képviselőséget letette. A semmítőszék megszüntetése után a kir. Kuria büntető osztályánál osztották be, hol mint rangban legidősb biró, többnyire elnökölt, s a sajtóügyeket referálta. E minőségében 1880 máj. 29. a Ferenc-József-rend csillagos középkeresztjével tüntették ki. 1883 dec. 1-étől a kir. Kuria rendes tanácselnökévé neveztetett, s az elnöki széken ült 1894. év szeptemberéig, midőn elgyengült látóereje miatt, nyugalomba helyezését kérte. Ez alkalommal a vaskorona-rend középkeresztjét nyerte, s 1895 tavaszán a főrendiház élethossziglani tagjává neveztetett ki, hol a legfőbb fegyelmi szék s a naplóbiráló bizottság tagja. Sokágu irodalmi működése jutalmául már 1836-ban, 22 éves korában a m. tud. akadémia levelező tagjává, 1858. pedig, az akadémia helyreállítása után, annak jogtudományi osztálybeli rendes tagjává választatott. A Kisfaludy-társaságnak legelső titkára ő volt hat évig, s rendes tagja lett 1839. Már 1882. ülte meg e társaság legrégibb tagjának T.-nak irói jubileumát, későbben pedig ismételve taggá választásának 50 éves évfordulóját, az akadémia pedig 1886. ugyanazt. Ezenkivül a Petőfi-társaság s az aradi Kölcsey-egylet is tiszteleti tagjává választotta. Irodalmi s társadalmi érdemei ki vannak emelve azon legfelsőbb kéziratokban is, melyekben rendjeles kitüntetéseit nyerte.

Az irodalmi nyilvánosság terére 17 éves korában lépett Imre János egyetemi tanár akadémiai tag halálára irt ódájával (Pest 1832). Szenvey mindjárt barátságába fogadta és fejlesztőleg hatott stilisztikai műgondjára. A Regélőbe és Társalkodóba már 1833. vettek fel tőle dolgozatokat. Az akadémiában 1835. dicséretet nyert Átok c. jambusos szomorujátékával (megjelen Budán 1835.), s 1835. Ekebontó Borbála c. drámájával (megjelent Budán 1837.). Néhány fiatalabb iróval (Garay, Vajda P., Kunoss, Szigligeti) arra egyesült, hogy a magyar történelem főbb mozzanatait drámákban dolgozzák fel; vállalatukból négy füzet jelent meg s e Magyar Történeti Szinművek első kötete az ő Vatha c. drámája volt. A 30-as években erős munkásság folyt eredeti drámairodalmunk terén. T. is a drámairásnak élt s 1836. Atyátlan c. szomorujátéka nyert akadémiai dicséretet s másodjutalmat (megjelent Budán 1839), 1839. pedig Hunyadi László c. szomorujátéka 100 arany jutalmat. Drámáin Vörösmarty iskolájának befolyása látszik, erősebb bennük a dikció, mint a cselekmény s inkább lirai, mint drámai természetüek. Irt még Pesti vőlegény címü vígjátékot egy felvonásban, Ronow Ágnes címü történeti drámát és Alkonyatkor c. bohózatot, mely két utóbbit Olympia c. könyvben adott ki (Pest 1849). E mellett mint lirai költő is feltünt, s miután 1835. segédszerkesztő lett Helmeczy Jelenkoránál, Bajza Aurorájában és Garay Hajnalában közölt lirai költeményeket, melyek nemes, tiszta, gyöngéd hangjukkal és korrekt formájukkal arattak tetszést. Gyüjteményök Szivhangok címen 1838 jelent meg.

A 40-es években a gyorsan izmosodó s új utakra tért magyar költészet túlszárnyalta az ő iskoláját, s T. inkább a gyakorlati és tudományos irodalomnak szentelte erejét. Ekkor jelent meg Uti tárca c. hatkötetes műve (Pest 1844), mely a 40-es éveknek egyik jelentős irodalmi eseménye volt s mind tartalmánál, mind stíljénél fogva kiválóbb utazási műveink közé tartozik. Még 1851. adott ki egy kötet beszélyt Úti novellák címen s már öreg korában közel 500-ra menő epigrammáit Méhek címen (Budapest 1882). Ekkoriban jelent meg újra egy kötet beszélye Sötét időből címen. Akadémiai emlékbeszédein kivül irókkal foglalkozott Magyar irók arcképei és életrajzai c. kötete (Pest 1858, 40 iró élet- és jellemrajza). A társadalmi tudományok, jog és politika körébe vágó művei: Az ősiségi s egyéb birtokviszonyokat rendező 1852 nov. 29-iki nyilt parancs ismertetése s magyarázata (Pest 1853, Marczibányi-jutalmat nyert); Az ausztriai polgári perrendtartás (u. o. 1853); Példánytár (u. o. 1853); Az örökjog szövege jegyzetekkel (u. o. 1853); Örökösödés az ausztriai polgári törvénykönyv szerint (u. o. 1854); Elméleti s gyakorlati útmutató úrbéri ügyekben (u. o. 1856); Ügyvédreform (100 arany akadémiai pályadíjat nyert, megjelent u. o. 1856); A párbaj (Akadémiai Értekezések, u. o. 1865); Ügyvédi állapotok (Pozsony 1848); A szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság rendszere a polgári törvénykezésben (Akadémiai Értekezések, 1876); A magyar felsőház reformja (u. o. 1882); Fegyházi tanulmányok (u. o. 1885 és 1887); Emlékezések a nemzetközi börtönügyi kongresszusra Rómában (u. o. 1885); A visszaesés okairól és óvszereiről (u. o. 1888); A feltételes itéletekről (u. o. 1890); Szózat a választó néphez (Pest 1865); A magyar örökösödési jog szelleme és alapelvei más jogokkal hasonlítva (Akadémiai Értesítő, 1860 és 1863). Ezeken kivül sok cikk a szaklapokban. Szerkesztette a Jogtudományi és Törvénykezési Tárt (1855-56), a Jogtudományi Szemlét (1869-70), az Uj törvénytárt, az Ujabbkori ismeretek tárának két első kötetét, a Jelenkort. Részt vett Verbőczi Hármaskönyvének (1844), később a Corpus Jurisnak (1895) fordításában. Fordította Lavaleye Kormányformák c. művét (akad., 1881), Gide Páltól A nők jogát (akad., 2 köt., 1886) és Berryer válogatott törvényszéki beszédeit (akad., 1887). Irta a jelen lexikonnak több mint 100 cikkét, többnyire élet- és jellemrajzokat. Brassai s Pulszky halála óta ő a magyar tudományosság és irodalom mindenki által tisztelt és szeretett legidősebbje. V. ö. Szász Károly, T. (Vasárnapi Újság 1882. évf., 20. sz., arcképpel); Jogtudományi Közlöny (1894. évf., 26. sz.).

17. T. Mihály, ref. lelkész és hittanár, szül. Debrecenben 1807 szept. 15-én, megh. u. o. 1879 dec. 27-én. Tanulói pályáját szülőföldén végezte 1830-ig, mint hittanvégzett két évig köztanító volt és VI. és VII. osztálynak megfelelő gimnáziumi klasszisokban, majd a kollégiumban contrascriba és szenior. Külföldre indult, Pozsonyban hallgatta az országgyülési jeles szónokokat, Bécsben a prot. teologiai intézetet látogatta Patai János hittanár alatt. Berlinbe 1835. ért, az egyetemen bölcsészetet és hittant (Twesten, Neander tanárok alatt) hallgatott. Körútja után Pesten lelkésszé avattatott; a koronaőr id. Szilassy József ajánlatára Losoncra egyik ref. lelkésznek hivatott (1836), az ottani liceumban a joghallgatóknak egyháztörténelmet is tanított. A két Kubiyi lekes hatása folytán a magyar irodalom művelésére ő is csatlakozott. Csendes munkálkodását félbe szakítá az 1849 aug. 7-10-iki Losoncot felperzselő orosz dúlás. 1857. a debreceni kollégiumba választatott meg Révész Bálint utódjául a gyakorlati lelkészettan tanárává; szülőföldén 22 éven át tanárkodott, az énekkar felügyelője volt, a hittanhallgatók segélyegyesületét kezdeményezte. Művei: Fordította Marnier tanár művét franciából: Észak-Amerika felfedezve a X. században (bevezetéssel kiadta Kubinyi Ferenc, ez megküldetett a dán régészeti társulatnak); József nádor fölötti beszéd (Pest 1847); Losonc a forradalom előtt (földrajzi, történeti és statisztikai tekintetben, és Losonc az 1849-iki hadjáratban történt feldúlatása után, megjelent a Losonci Phönix címü emlékkönyben, u. o. 1852); Ünnepi és vasárnapi egyházi beszédek (u. o. 1851); Emlékbeszéd a helvét hitvallás háromszázados évfordulati napján (Debrecen 1867, kiadta a debreceni ref. egyház, Melius Péter emlékszobrára 180 frtot jövedelmezett). Tankönyvei: Egyházszónoklattan (u. o. 1866, 2. kiad. u. o. 1878); Egyházszertartástan (liturgika, u. o. 1873); A magyar prot. egyházszónoklat történelme (a reformációtól a XVII. sz. végéig, u. o. 1864. V. ö. Balogh F., T. életrajz (a debreceni Prot. Hetilap 1880. 1. sz.); Márki Sándor (az Abafi-féle Figyelő 1880. IX. köt.); Sz. Kiss Károly, Új Magyar Athenás (VIII. füz., Budapest 1886).

18. T. Mihály, l. Könyves Tóth.

19. T. Mike, Jézus-társasági atya, főgimnáziumi tanár, egyházi iró, szül. Őrben (Ungvár mellett) 1838 szept. 25. Középiskoláit Ungváron végezte, 1854 szept. 30. lépett a Jézus társaságba és két próbaévét Nagyszombatban töltötte. 1857-58. nyelvészeti és szónoklati 1859-61. bölcsészeti tanulmányokat végzett Pozsonyban és Kalksburgban, hol egyúttal a magyar nyelvet is tanította. 1861 szept. Kalocsán a természettan és természetrajz tanára, mely két szakban tanárságának több mint 30 évét töltötte. 1865. Innsbruckban végezte a teologiát és 1868. szentelték pappá. 1869. kalocsai tanár, 1872-76. szatmári hitszónok és nőnevelőintézeti hitoktató, 1879-80. a kalksburgi intézetben a magyar nyelv és irodalom tanára. Azontúl a természettudományok tanára Kalocsán. Önálló művei: Jelenetek az 1866-iki római hadjáratból (Budapest 1869); A nagy áldozat (Szatmár 1875, már két kiadást ért és román s tót nyelven is megjelent); A keresztény nőnem diadala (u. o. 1875); A fényképészet titkai (u. o. 1875); A zárda (Budapest 1877, eddig három kiadás); A magyar síkság jövője (Kalocsa 1878); Máriahavi virány (Budapest 1878); Fő veszedelmünk (u. o. 1879, eddig öt magyar és két tót kiadás); A mikroszkóp őstörténete (Kalocsa 1881); Magyarország ásványai (Budapest 1882); A legnemesebb sziv (u. o. 1882); Virágcsokor a kat. gyermekkertből (3. kiad. Kalocsa 1883); Vasárnap (u. o. 1889, tót nyelven is); Új és gyakorlati elmélkedések (fordítás, 2 köt., u. o. 1890-92); Lélekmentő (Budapest 1895); Lelki kalauz (u. o. 1896); Idegen tájakon (fordított elbeszélések, 3 köt., u. o. 1897) stb. Kitartó irodalmi működéseért a Szent-István-társulat tudományi s irodalmi osztálya 1887. az első tagok sorába vette föl, ugyszintén az Aquinói Szent Tamás Társaság is. XIII. Leo 1888. a Pro Ecclesia et Pontifice arany kereszttel tüntette ki. E lexikonnak is munkatársa.

20. T. Pál, pedagogus, szül. Miskolcon 1843 dec. 6. Elemi s gimnáziumi tanulmányait Miskolcon végezte. A filozofiát és teologiát Sárospatakon hallgatta. 1867. Erdélybe ment nevelőnek Bethlen Sándor gróf családjához. Három év mulva 1870. a pesti egyetemre iratkozott be s itt Toldy Ferencet, Greguss Ágostot, Szepessy Imrét hallgatta. 1871. a Szatmár-Németiben levő ref. gimnáziumhoz tanárnak választották, innen 1872. a tiszáninneni ev. ref. egyházkerületi felsőbb leánynevelő intézet igazgatójának hitták meg Miskolcra. Irodalmi munkássága: Ifju lányok könyve (1875); Gyöngyvirágok (imakönyv, 1881); Erkölcstan (1881); Irodalomtörténet (1882); Leányaink és jövőjük (fordítás németből, 1883); Lorántffy Zsuzsanna (1886); Iránytan (1891); Költemények (1892).

21. T. Riza, l. Kempelen (3.).

22. T. Sámuel, ref. teologiai tanár, szül. Tisza-Lökön 1838 jun. 27., hol tanulni is kezdett. Iskoláig Tokajban, Nánáson és Debrecenben folytatta, honnan 1864. külföldre menvén, két tanévet a zürichi, heidelbergai, göttingai és jenai egyetemeken töltött. 1866. debreceni teologiai tanár lett s azóta ebben az állásban működik, dogmatikai tárgyakat adva elő. A tiszántúli egyházkerület 1869. al-, 1872. pedig főjegyzőjévé választá; e hivataláról 1897. lemondott. Tagja volt ugy a debreceni, mint a budapesti zsinatnak, ugyszintén állandóan tagja a konventnek, amely testületek mindenikének egyszersmind jegyzője is, mint ilyennek számtalan jegyzőkönyv és több törvénytervezet kerülvén ki tollából. Irodalmi téren nagy mérvü jegyzői elfoglaltsága nem igen engedte működni. Szerkesztésében jelentek meg: Az egyházakat s belhivatalnokokat legközvetlenebbül érdeklő országos törvények, kormányrendeletek, egyházkerületi rendszabályok és intézkedések kivonatos gyüjteménye (Debrecen 1875); A magyarországi ev. ref. egyház egyetemes névtára (Budapest 1887); ugyszintén a Debreceni Protestáns Lap (1881-1886), melyben több kisebb dolgozatát is közölte. Munkái székfoglaló értekezésén és Balogh Péter emlékére tartott beszédén kivül a következők: Adalékok a tiszántúli ev. ref. egyházkerület történetéhez (2 füzet, Debrecen 1894); Bécsi tanácskozás a magyarországi protestáns egyház szervezete ügyében (u. o. 1894).

23. T. Vilmos, a főrendiház elnöke, szül. 1832 aug. 28. régi, de szerény sorsu felsőmagyarországi köznemes családból, Középiskolai s bölcsészeti tanulmányait Aradon, Temesváron s Nagyváradon, a jogiakat a pesti egyetemen végezte. Ügyvédi oklevelet nyerve Nyitrán telepedett meg mint gyakorló ügyvéd, hol csakhamar a vármegye tiszteletbeli aljegyzője s 1860. ugyancsak tiszteletbeli főjegyzője lett. Szónoki tehetsége által kitünvén, a vármegye, hol a szabadelvü párt vezértagja és legékesszólóbb bajnoka volt, az 1861-iki országgyülésre képviselőjévé választotta meg; mint ilyen, a felirati (Deák-) párthoz csatlakozott s előkelő parlamenti szereplésével, szónoki erejével, ügyes tollával azonnal magára vonta a közfigyelmet, mely őt magasb szerepre jelölte. Az 1861-iki országgyülés feloszlása után visszament Nyitrára, ügyvédi s ellenzéki munkásságát folytatni, de 1865. ismét az országgyülésre küldetett s most már a képviselőház egyik jegyzőjévé választatott s Deák politikájának egyik legerősb hive és szószólója volt. 1867. a magyar felelős minisztérium megalakításakor a belügyminisztériumban alkalmazták osztálytanácsosi rangban, mely állásában megmaradt Szlávy József államtitkár lemondásáig, kinek azután helyébe lépett. Ezen a lajtorján haladva, 1871 febr. 15. kineveztetett belügyminiszterré s e magas állást töltötte be 1873 márc. 15-ig, ekkor kapta meg a b. t. tanácsosi méltóságot. Néhány évi szünetelés után 1879 okt. a bécsi közös államszámvevőszék elnökévé nevezetett ki s e hivatalát 1895-ig viselte, midőn e minőségében nyugalmaztatván, a főrendiház tagjává, 1896 nov. 22. pedig az elbetegesedett Szlávy József helyébe, ennek lemondása után, ugyanannak elnökévé neveztetett ki. Első eset, hogy a középosztály nagyobb családi összeköttetéseket nélkülöző és a magasb arisztokráciához nem tartozó, bár önérdeme által fő hivatalokat viselt fia azon büszke testület elnöki székére emeltetett, melyet 1848-ig az ország nádorai töltöttek be. Birja a Lipótrend nagykeresztjét s a német császártól az első osztályu vörös sasrendet. V. ö. Ország Tükre (1862, 13. sz., arcképpel Marastonitól); Magyarország és a Nagyvilág (1866, 12. sz., s 1871, 9. sz.); Vasárnapi Újság (1866, 19. sz.); Hazánk s a Külföld (1871, 8. sz.); Pesti Napló (1871, 36. sz.).

24. T. Vilmos (Paulinyi), l. Paulinyi.

Tóthfalussy

Béla, kat. áldozópap, egyházi iró, szül. Budapesten 1857 márc. 28. Középiskoláit és a teologiát Budapesten végezte. Pappá szentelték 1880 aug. 16. Káplán volt Budapest-Józsefvárosban és Budapest-Erzsébetvárosban, 1894 óta az utóbbi helyen plébános. Irodalmi munkássága: 1892-94. szerkesztője volt a Szt.-István-társulat kiadásában megjelenő Társulati Értesítőnek. Önállóan kiadott művei: A katolikus hitoktatás kézikönyve (fordítás, 3 köt., Budapest 1891); Szabó Imre egyházi beszédei (3 köt., u. o. 1893).

Totilas

a keleti gótok királya (541-552). Rövid idő alatt visszafoglalta Belizártól a megszállott Olaszországot és kemény ostrom után (546) magát Rómát is. Belizár ugyan Rómát visszafoglalta (547), de már 549. ismét T. kezében volt, eki ezúttal székhelyét is oda tette át. Erre aztán Szicilia, Szárdinia és Korzika is visszakerült a gótok hatalmába. Nemsokára azonban Narses, az uj bizánci főparancsnok, Tagina mellett a gótok hadait teljesen szétverte; a csatában maga T. is elesett (552).


Kezdőlap

˙