Tritonus

v. tritono, a régi zenerendszer szerint a ma is érvényes bővített negyed hangköz neve, amely három egész hangot foglal magában, p. f-h vagy b-é. E hangköz a régi egyházi zenéből teljesen ki volt zárva s még ma is csak igen óvatosan (előkészítve) használják.

Triumfus

(lat.), Rómában a legfőbb katonai kitüntetés érdemes hadvezérek részére. Fontossága kiviláglik azokból a nehéz feltételekből, melyekhez kötve volt. Az illető hadvezérnek mindenekelőtt egészen önálló rendes magisztrárusi imperiummal kellett birnia, a háborut teljesen be kellett fejeznie, valamelyik csatában legalább 5000 ellenséget elejtenie és eredményül a birodalom határait kibővítenie. Csak mindezek alapján kérhette a T.-t a szenáustól. Mivel a hadvezér a T.-t megelőzőleg a város területére nem léphetett, a szenátus az ő kedvéért a falakon kivül, rendesen Bellona templomában gyült össze, hogy a vezér jelentését meghallgassa. A szenátustól meghatározott napon a hadvezér fényes kisérettel vonult be a diadalkapun (porta triumphalis). Maga aranyos diadalszekéren ült, melyet 4 fehér ló vont, melyek egy sorba voltak fogva. Gyermekei (ha voltak) körülötte foglaltak helyet a kocsiban, melynek közvetlen környezetében a hadvezér többi rokonai és kliensei haladtak fehér tógában. Magán a vezéren a kapitoliumi Jupiter díszöltönye volt (tunica palmata, toga picta, babérkocszoru). A vezér háta mögöt a kocsiban egy nyilvános (állami) rabszolga állott, aki feje fölé arany koronát tartott és hangosan figyelmeztette, hogy szerencséjében el ne bizza magát. A tulajdonképeni menet előtt kocsikon vitték a hadi zsákmányt, a meghódított népek nevét, az elfoglalt tartományok és városok képét, jellemző állatokat s az előkelő hadi foglyokat (királyok, fejedelmek) vezették néha aranyos bilincsben. Ez utóbbiak azonban csakis a forumig kisérték a diadalmenetet, ott aztán az államfogházba zárták, sőt néha nyomban ki is végezték őket. A foglyok után következtek a kapitoliumi Jupiternek szánt ajándékok, majd ismét (közvetetlenül a diadalszekér előtt) a lictorok a megkoszoruzott fascesekkel, körülöttük a zenészek (cornicines) és énekesek, akik diadalmi énekeket zengettek. Igy haladt a menet a kapitoliumig, ahol a fehér ruhába öltözött szenátorok már előzetesen összegyültek. Itt a hadvezér Jupiternek ünnepélyes áldozatot mutatott be, arany koronáját s az erre szánt zsákmánybeli részt letette az isten oltárára, azután a hadseregnek adta ki a maga részét és elbocsátván katonáit, fényesen megvendégelte a jelenvoltakat (egyszer-másszor az egész népet is). Az utolsó T., mely történetileg igazolható, Kr. u. 304. volt Diocletianus és Maximianus idején. A T.-okról külön állami lajstromokat vezettek (fasti triumphales). Egyes T.-ok emlékére különös jellegzetes diadalkapukat is építettek, melyeknek alakja olyan császárok tiszteletére is divatos lett, akik T.-t nem tartottak (l. Diadalív s az Építészet VII. mellékletén Konstantin diadalívét Rómában). A T.-nak részletes leirását adja Drumann, Gesch. Roms (IV. köt. 485. s köv. old.); azonkivül Goell, De triumphi Rom. origine, permissu, apparatu, via (Schleiz 1854); Peine, De ornamentis triumphalibus (Berlin 1885) és Olejovics János, A római T.-ról (temesvári programmértekezés 1882-83).

Triumviratus

(lat.), római hivatal, a triumvirek kollégiuma; különösen nevezetes a Julius Caesar, Pompejus s Crassus T.-sá való egyesülése Kr. e. 60. és annak ismétlése Kr. e. 56., mely kollégium azonban magánjellegü volt. A 43. szervezkedett T., melynek tagjai Antonius, Octavianus és Lepidus voltak, már a törvény által nyerték mint triumviri reipublicae constiuendae (meghatalmazottak az állam újjá szervezésére) előbb öt, majd tiz évre megbizásukat. Ők tehát az államnak tényleges, habár rendkivüli tanácsosai voltak, korlátlan hatalommal.

Triumviri

l. Tresviri.

Trivia

Hekate (l. o.) mellékneve.

Trivium

(lat.) eredetileg a. m. keresztút; a középkori iskolákban egyik tagozat (l. Artes liberales); trivialis, mindennapi, közönséges, elcsépelt.

Trivulzio

(ejtsd: - cio), Milanóból származó hires olasz család, mely a XVI. sz.-ban virágzott. Kiválóbb tagjai: János Jakab, vigevanói márquis, szül. Milanóban 1436., megh. 1518-ban. 1466. részt vett aFranciaország elleni hadjáratban, 1476. a ghibellinek felkelését Genovában elnyomta, 1486. a nápolyi király szolgálatába, 1494. pedig francia szolgálatba szegődött; 1499. elfoglalta Milanót és területét, mely érdemeiért francia marsallá s később Milano kormányzójává tették. Később azonban azzal gyanusították az udvarnál, hogy Velencével és Svájccal cimborál és ekkor kegyvesztessé lett. Midőn pedig 1518. önigazolása végett Párisban az udvarnál megjelent, oly hidegen fogadták, hogy e fölötti bánatában meghalt. V. ö. Rosmini, Istoria della vita e della gesta di T. G. T. (2 köt., Milano 1815). - Öccse René ghibellinpárti volt s velencei szolgálatban halt meg. Ennek unokaöccse Tivadar francia szolgálatba lépett s 1524. Milano kormányzója lett, majd francia marsal és Genova kormányzója. Mint Lyon kormányzója halt meg 1531.

Trnova

(Tirnova, Trnovo), az ugyanily nevü bolgár kerület fővárosa, metropolita székhelye, romantikus vidéken, a Balkán É-i kiágazásai, a Jantra-völgy sziklás lejtőin, sztrategiailag fontos utak csomópontjában, ahol a Szisztovából és Ruszcsukból jövő utak találkoznak és ahonnan a Sipka-szoros és Szlivno felé vezető utak kiindulnak, (1888) 11,314 lak., egykoron jelentékeny posztószövéssel, amely most hanyatlóban van; fontos kereskedéssel, a közei Lyaszkovec-kolostorban teologiai iskolával. T., amelyről a IX. sz.-ban történik először említés, 1186-1393. a bolgár birodalomnak volt fővárosa, a bolgár királyok koronázó helye és bolgár érsek székhelye. A törökök 1393. foglalták el. 1879. itt tartotta üléseit az a nemzetgyülés, amely Bolgárországnak az új alkotmányt adta, valamint az a nagy szobranye, amely 1879 ápr. 29. Battenberg Sándort választotta fejedelemmé.

Trnovitica

község Belovár-Kőrös vármegye garesnicai j.-ban, (1891) 1658 lak.

Troasz

ókori tájék Kis-Ázsiában, voltaképen Trója (l. o.) meghódolt földbirtoka. Kis-Ázsiának északnyugati kiszögellését foglalta magában egyfelől a Helleszpontosz és Márvány-tenger, másfelől az Ida-hegység utolsó láncszemei és az adramittiumi öböl között. Nevezetes hegyfok a szigeumi, melynek közelében Achilleus és Patroklos sírját mutogatták; folyók a Szimoeisz és a Szkamander. A tizéves trójai háboru mérkőzéseinek hagyományos szinhelye. Nevét a trójaiak történelemelőtti népétől vette, melyet a tengerpartok mentén a Peloponnezusból bevándorolt achájok s beociai eolok telepesei tarkítottak s szorítottak ki, de a tájék belsejében viszont erősbítettek, sőt a persa háboruk idejéig túléltek a rokon dardanok v. teukrok. A diadochok korában T. Miziához került, de nevét megtartotta. A római korban Provincia Asia egyik alkotó része lett; most Csanak-Kalesszi liva.


Kezdőlap

˙