Trombidiidae

(állat), l. Atkafélék.

Trombita

(ol. tromba vagy clarimo, lat. tuba, franc. trompette), réz fúvóhangszer, melyet a legrégibb időktől különféle nagyság és szerkezetben részint vallási, részint harci és népünnepi célokra használtak. Eredeti alakja hosszukás volt, lefelé mindig szélesbülve s alul kiszélesedő hangtölcsérben végződve. Az idők folyamán aztán alkalmasabb használhatóság tekintetéből, más réz fúvóhangszerek példájára, a T. is hajlított alakot nyert. Anyaga rézből van, felül kivehető s beilleszthető fúvókával ellátva, mely a szerint változik, mint a kürtöknél, amint eme v. ama hangnemben céloztatik a használata. Fő faja az u. n. natur-T., melynél hiányzanak ugy a hangnyilások mint a mesterséges légzárkák s a dimenziójában fekvő természetes hangok csakis a belefuvás változatossága szerit érvényesülnek. E természetes hangok egymásutánja a következő:

[ÁBRA]

Az egyvonásos c-től kezdve a hiányzó kromatikus hangok is kihozhatók változatos ajknyomás és a hangtölcsérbe illesztett kézbefödés segítségével, melyek azonban távolról sem oly hatásosak, mint a természetes hangok, általában a natur-T. igazán érvényesülő terjedelme a kis nyolcadu g-től kezdve érvényesül, az alsóbbak v. csak nehezen v. általában ki sem hozhatók. Hogy a T. minden hangnemhez alkalmazható legyen, különböző nagyságban állíttatik elő, amelyek aztán minden alaphangra támaszkodhatnak. A T.-regiszter az orgonáknál is hatásosan érvényesül, rendesen 8, ritkábban 16 vagy 4 láb síphosszuságban, s épp ugy alkalmaztatik a manuálban, mint a pedálban; a manuálban alkalmazni szokott 8 lábas T.-regiszter igen alkalmas a felső dallam, a cantus firmus vezetésére. Az újabb technika ventil-T.-kat is produkál zárkákkal, mi által minden kromatikus hang kihozható.

Trombitafa

(növ., Catalpa Scop.), a róla nevezett család fája v. cserjéje. Levele hosszunyelü, széles szívforma vagy tojásdad, virágzata tekintélyes, fehér, sárga vagy sötétpiros; tokja becőalaku, hosszukás hengerded, sokmagu. Hat faja Kelet-Ázsiában, Észak-Amerikában és Nyugat-Indiában terem. A C. bignonioides Walt. (C. syringaefolia Sims., Bignonia Catalpa L.). Hazája Georgia, Florida és Japán; hazánk ültetett fáinak egyik szebbike, 6-16 m. magas. Kellemetlen szagu gyökere állítólag mérges. Keményebb természetü a C. Kaempferi S. et Z., az előbbihez hasonló, de alacsonyabb s a virága kisebb. A C. longissima Swartz (Antillák tölgye, chene des Antilles) Ny.-indiai, a kérge nevezetes cserző, a fáját feldolgozzák.

Trombitafafélék

(növ., Bignoniaceae, bigebecőfélék), természetes növénycsalád a kétszikü és forrtszirmu ajakosviráguak rendjében. Mintegy 450 faja a forró tartományokban terem. Amerikának liána nevü növényei közül sok ide tartozik. Maradványa már a geologia harmadkorából ismeretesek. V. ö. Bureau, Monographie des Bignoniacées (Páris 1864). Ide tartozik a trombitafa, kürtvirág, Bignonia, Jacaranda meg a Sesamum.

Trombitaizom

l. Pofa.

Trombitás madár

(Psophia crepitans L.), lásd Korgály.

Trombitavirág

(növ.) a. m. kürtvirág (l. o.).

Trombózis

(gör.), a vérereknek véralvadék (thrombus) által való szűkülése vagy eldugaszolása. Ugy a szívben, mint a verő- és vivőerekben feltalálható s akkor képződik, ha az érfal megbetegszik, belfelülete simaságát veszti s érdessé lesz, vagy pedig ha a vérkeringésbeli viszonyok megváltoznak. Többnyire mindkét tényező együtt szerepel. Ebből érthető, hogy T. fejlődik, ha valamely lobos folyamat vagy daganat az érfalra átterjed s annak belső felületét is megtámadja és hogy endoarteritisznek (l. o.) gyakori következménye. Azon trombusok, melyek valamely ér szakadása, elmetszése, lekötése, tűvel történt átszúrása alkalmával fejlődnek (traumatikus trombusok), nagyobbrészt szintén az érfal belső felületének megváltozására vezetendők vissza. Főleg vérkeringésbeli viszonyok szerepelnek öreg, lesoványodott, szívgyengeségben szenvedő egyéneknél fejlődő (marantikus trombusok) és azon trombusoknál, melyek az erek összenyomásakor és tágulásakor származnak. Utóbbiakhoz sorolandók a vivőeres, aranyeres csomókban s az érdaganatokban, aneurizmákban képződő trombusok. Ugy a megváltozott vérkeringés miatt, mint az ér belső felületének érdessége folytán a rostonya a vérből kiválik, a vérsejtekkel együtt véralvadék alakjában az ér falára lerakódik s trombust alkot. Ez kezdetben falhoz álló s az eret csak szűkíti, de folytonos növekedés folytán a lument teljesen is kitöltheti. A trombus, mely a hozzá kevert sok vörös vérsejttől vörös szinü is lehet, kezdetben puha, bőnedvű, fénylő, de néhány nap mulva tömöttebb, száraz porhanyós lesz. Később vagy genyszerüen lágyul s szétesik, vagy kötőszövetesen elváltozik, organizálódik; ritkábban elszenesedik, miáltal u. n. érkövek (fleboliták, arterioliták) fejlődnek. A T. folytán a vérkeringés gátolt s a trombustól megtámadt szervben oly nagyfoku szegényvérüséghez vezethet, hogy elhal, elüszkösödik. Klinikai tünetek közül az eldugaszolt rész mögötti vivőeres pangás és a szövetek vizenyős beszűrődése említendők. Ha a trombusból egyes részek leszakadnak, a véráram útján kisebb erekbe jutnak s azokban megakadnak, emboliáról (l. o.) szólunk.

Trombus

l. Trombózis.

Tromelin

sziget, l. Fais.


Kezdőlap

˙