Vasalások

azok a kovácsolt vasból, kovácsolható öntött vasból, ritkábban sárgarézből, bronzból, nikolból vagy más fémből és ezek ötvényeiből készített szerkezetek, melyek az ablakok, ajtók és kapuk mozgathatóvá tételére, elzárására, kitámasztására és becsukására valók.

A) A mozgást közvetítő vasalások két fő csoportra oszthatók: a) a forgó ablakok, ajtók és kapuk mozgathatóvá tételére szolgálnak a pántok, melyek a forgó, vagy a mozgó és a szilárd részre (a tokra) erősített hüvelyből és a hüvelybe illő, v. ha két hüvely van, ezeket összekötő csapból áll. A lécekből összeállított vagy a deszkákból összerótt ajtók és kapuk pántjának hüvelyét rendesen lapos vasból készítik, melynek egyik végét a csap befogadására hüvellyé görbítik, másik végét pedig az ajtóra szegezik, hogy annak laza részeit összefoglalja. Ezek az u. n.hosszu pántok. A középkorban a hosszu pánt szóban forgó szárát ugy kovácsolták, hogy több ágra oszolva, az ajtó, illetőleg kapu felszinének jó nagy részét befedte s igy azt nemcsak szilárdította, hanem díszítette is. A Vasművesség címszóhoz tartozó két tábla mellékletén román és renaissance stilusban készített hosszu pántot is találunk. A keretes ajtók elterjedésével a pánt szárát nem nyujtották többé az ajtón végig, mert erre szükség nem volt, hanem a kereten függőleges irányban ágaztatták el. Ezeket az u. n. keresztpántokat a nehéz kapuk számára ugy szerkesztik, hogy a pánt vizszintes szárát tokkal szorítják le és mind a tokon, mind a száron áthatoló csavarorsóval szorítják a fához. Manapság a pántok szárát a fába rejtik el, (u. n. vésett pánt). Vágó Ignác budapesti lakatosmester kovácsolható öntött vasból oly vésett pántokat készít, melyeknek szára villaalaku; ezt a fába nem vésik be, hanem beverik s hogy helyén maradjon, a két villa közt kiemelkedő fül lyukán keresztül szeget ütnek. Legjobb a vésett pánt akkor, ha csap forog csapon, mert akkor az ajtó legkönnyebben jár. A vésett pántok közeli rokona a csuklós pánt (charnier), melynek mindkét szárát a tok másik forgó részének felszinére erősítik. Összecsukható játszóasztalokhoz csuklós pántot nem használhatunk, mert hüvelye kiáll az asztal felszinéből; e célra legjobb a diós pánt, melynek két szárát a dió köti össze. Ki-be-nyiló ajtókhoz és nehéz kapukhoz használják a csapos pántot, melyet az ajtóra erősített kúpalaku csap és a küszöbbe sülyesztett persely alkot; jobb ha a persely van fölül és a csap alul, mert ekkor nem rakódhatik az előbbibe piszok. Ha az ajtó magas, közbül rendszerint oly pántot rendezünk el, melynek csapja felül-alul szilárdan van az ajtóhoz erősítve, a hüvely pedig a tokon van; ezt nevezzük örvös pántnak (Halsband). A vizsintes vagy függőleges síkban mozgó u. n. tolóajtók V.-i az ajtó mozgása szerint különböznek egymástól. A vizszintes síkban eltolható ajtókat rendszerint csigákra függesztik v. állítják. Mivel a csap körül forgó csiga nehezen gördül, használnak olyan felfüggesztő szerkezetet is, melynek csigája nem függ az ajtóval szervesen össze. A csigák gördülnek a vezetéken, az ajtó pedig külön léc segítségével a csigákon. L. még Redőny.

B) Kitámasztó szerkezetek. A kinyitott ablakot, ajtót, illetőleg kaput régebben horoggal támasztották ki, melyet sasszembe akasztottak. Az előbbit rendszerint a mozgó részre, az utóbbit annak tokára erősítik. Az újabb épületeken ugyszólván kivétel nélkül befelé nyiló ablakokat használnak és ezeket az u. n. csappantyuval támasztják ki. Újabban használnak oly ablakkitámasztókat is, melyek az ablakot bármily állásában rögzítik. Szorosan véve a kitámasztó szerkezetek közé tartoznak a kapukra és előszobaajtókra szerelt biztosító láncok és horgok is. Ezek az ajtónak és a kapunak csak kis szög alatt való nyitását engedik meg. Képzeljünk az ajtón láncot, melynek végén gomb van, az ajtókon pedig hüvely, melynek az ajtónyilástól távolabb eső felén akkora lyuk van, hogy a gomb belefér, ez a lyuk az ajtó felé hosszabb résben végződik, mely akkora, hogy a lánc végigcsúszhat rajta. A kinyitott ajtónak magamagától való becsukására igen sokféle szerkezetet használnak, melyek azonban kivétel nélkül azon alapulnak, hogy a szerkezetben az ajtó kinyitásakor munkát halmozunk fel, melyet az ajtó eleresztésekor a szerkezet az ajtó becsapására fordít. Az ajtóbecsapónak azt a hibáját, hogy a kinyitott ajtót nagy erővel csapják be, levegőütközőkkel küszöbölik ki; ezek ugy vannak szerkesztve, hogy nyitáskor az ütközőbe könnyen betódu a levegő, az ajtó becsukásakor pedig csak kis nyiláson, tehát lassan ömölhet ki. Ezek az u. n. pneumatikus ajtóbecsapók.

C) Záró szerkezetek. A legegyszerübb záró szerkezetek a kallantyuk (Reiber), ezeket rendszerint ablakok elcsukására használják. A tokfán van a tengely, mely körül a kallantyu karja forog és záráskor áthajlik az ablakszárnyra, melyre a lehorzsolás meggátlása, illetőleg a kallantyu jobb megfekvése céljából rúgós lemezt vagy drótot erősítenek. Ajtók és kapuk elcsukására az ugynevezett tolóreteszt (Schubrigel) használják, mely lehet rávert, ha az ajtó felszinéből kiáll és bevésett, ha abba el van sülyesztve; ez utóbbit élretesznek (Kantenriegel) is nevezik, mert leginkább az ajtó élébe sülyesztik. Az ablakoknak, illetőleg ajtóknak elcsukására legalább is két tolóretesz kell (egy felül, egy alul), ezeket igen gyakran egyesítik és központos hajtószerezettel egyszerre mozgatják; ezeket az u. n. bascule- v. pasquille-reteszeket leginkább ablakok elcsukására használják. A rudakat többnyire fogas kerékkel vagy csapos tárcsával mozgatják. A bascule-reteszeket használják a kétszárnyu ajtókhoz és kapukhoz is vakzárnak; ezek ugy szerkesztvék, hogy záráskor a zár retesznyelve a két tolóreteszrúd közé hatol s ezek visszatolását megakadályozza. Mivel a bascule-reteszek a megosztott reteszrudak következtében ott leggyengébbek, ahol legerősebbnek kellene lenniök (a hajtó szerkezet helyén), készítenek olyanokat is, melyeknek egy végigmenő csúszó rúdjuk van; újabban nagy szilárdságuk és erős zárásuk miatt nagyon elterjedtek az espagnolette- v. forgórudas ablakzárak. Újabban a forgó rudat az ütköző alá sülyesztik és csapos tárcsával, kúpkerekekkel, csavarkerekekkel vagy más módon forgatják. Jungfer Gyula műlakatos csapos tárcsát használ, melynek csapja a rúd mellé mozgathatóan megerősített pálcika nyilásába illik; ha a tárcsát forgatjuk, a csap a pálcikát emeli, de vizszintes irányban is eltolja, ugy hogy a reteszrúd mintegy 90° alatt elfordul. Páder Nándor lakatos a rúdra csappal fölszerelt hüvelyt, a tárcsába pedig golyót helyez, melynek nyilásán a csap keresztül ér. Ha a tárcsát forgatjuk, a golyó a csapot emeli, de vizszintes irányban is magával viszi. A hüvelyben rúgó van, mely a két végállásban a rudat mereven megtartja. A szellőző ablakok záró szerkezetei a leirtakhoz hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy a záró szerkezet könnyebb mozgatása és az ablak kitámasztása céljából alul kezelhető fogas kerék, emeltyü vagy más hajtó mű iktatandó be. Pick Ede budapesti lakatosmester a mondott célra emeltyü-szerkezetet használ.

D) Zárak. A szoba- és szekrényajtók, kapuk, fiókok és más effélék betörés ellen biztos elzárására használt V.-ait záraknak nevezzük. A zárak fő része olyan tolórész, melyet a zárral szervesen össze nem függő alkotó résszel, az u. n. kulccsal nyithatunk és csukhatunk. A reteszen (Riegel) kivül a szobaajtózárakon és kapuzárakon van még egy kallantyu (kilincs) vagy retesz (öltő a. m. Falle), melyet a zárral szorosan összefüggő szerkezeti résszel, az u. n. fogantyuval vagy nyomóval nyithatunk és csukhatunk; ez arra való, hogy az ajtót, illetőleg kaput az esetben is keretében tarthassuk, ha nincs a kulccsal elzárva. A hálószobaajtókon szokott még egy tolóretesz lenni, mely csak a szoba belső feléről nyitható és hárható; ez az éji retesz. A felerősítés szerint megkülönböztetünk rávert, beeresztett és bevésett zárakat. A rávert zárak egész szerkezete kiáll az ajtó felszinéből, a beeresztett záraknak csak a zárlemeze és pereme, a bevésett záraknak pedig csak a pereme látszik. Ez utóbbiakat leginkább használják és az ajtó élébe vésik be. A zár állása szerint van jobb- és baloldali; biztossága szerint pedig közönséges és biztossági vagy kombinációs zár. Azt a zárat, melyben a kulcs egysszer, kétszer, másfélszer stb. fordulhat, egy-, két-, másfél- stb. fordulásos (túros) zárnak mondjuk. Még oly zárakat is használnak, melyeknek kilincse az ajtó síkjában fekvő vizszintes vagy merőleges tengely körül forog, vagy ötlője a fogantyunak mind jobb, mind bal irányában való forgatásával nyitható. Sokszor a reteszt ugy kötik össze az ötlővel, hogy a kulcs utolsó fordulata után, a retesszel együtt az ötlő is nyilik. A ládazárak reteszének horga van, mely a fedelére erősített hüvelybe hatol (vadász-zár), a ruhaszekrényzárakat pedig ugy készítik, hogy a retesz emeltyüáttéttel másik reteszt mozgat; sokszor emeltyü- és fogaskerékáttéttel a reteszek egész sorozatát mozgatják; ilyeneket használtak a régi vasládákon. Újabban a rúgókat súlyokkal pótolják, ezek az u. n. rúgó nélküli zárak. Szóval a használt zárszerkezetek között igen sokfélét találunk, azonban valamennyi a leirt szerkezetekkel valamely közös vonást mindig elárul. A zárakat álkulccsal (Dietrich) való kinyitás ellen sokféleképen biztosítják. Az u. n. generális kulcsnak szakálla vagy tolla a közepén ugy van kivágva, hogy valamennyi zár őrlemezét párkányzásával egyetemben kikerüli. A vexir- vagy bösztör-zárak ugy szerkesztvék, hogy a kulcsnyilást csak valamely szerkezeti rész megnyomással, elfordításával, elhúzásával stb. tehetjük szabaddá, vagy a zár belseje és a kulcs van ugy alakítva, hogy az utóbbinak szakálla csak megszakított mozgás után férkőzhet a reteszhez; azonban a biztosság legnagyobb fokát ugy érhetjük el, ha nem egy, hanem több akaszt használunk, melyek igen sok állásba hozhatók, de csak egyetlenegy állásban engedik a reteszt tovább tolni, ezek az u. n. biztossági vagy kombinációs zárak. A biztosságot ugy is növelhetjük, hogy a zárat oly betéttel szereljük fel, mely a kulcsot pótolja, de csak akkor forgatható, hogyha saját kulcsával akaszait nyitó állásba hoztuk. A biztosság legmagasabb fokával birnak a pénzszekrényzárak, ezeket ugy szerkesztik, hogy a kulcs csak az akaszokat állítja, a reteszt a fogantyuval húzzák vissza (l. Vas- és fémbutorok). Vannak Chubb-, Yale- és Bramah-rendszerü pénzszekrényzárak; minden valamire való gyárosnak megvan a maga szerkezete. A lakatok oly zárak, melyeknek ütközője a retesszel szervesen összefügg. Zárás esetén az ütközőt sasszembe akasztjuk, melyre előzetesen az ajtóra erősített csuklós hüvely átlyukasztott szárnyát fordítjuk. Vannak oly lakatok is, melyek valamely szóra nyilnak. (l. Alfabet-lakat). L. még Vasművesség.

Vasallus

l. Hűbér.

Vas Andor

l. Kelmenfi.

Vasantimonfény

(ásv.), l. Berthierit.

Vásár

az a hely és alkalom, ahol előre meghatározott időben vevők és eladók tömegesen találkoznak, hogy adás-vétel ügyleteket kössenek. Különösen fontosak voltak a V.-ok a gazdasági forgalom fejletlen állapotában, amikor ezek által élvezhette a termelő és a fogyasztó a nagy és szabad forgalom hasznait. A középkor elején a keresztények nagy ünnepei alkalmával a templomozás idején, későbben pedig a búcsujárásokon gyültek össze a kereskedők s kinálták áruikat az összesereglett népnek. Amikor állandó intézménnyé vált a V.-tartás, akkor a városok rendes szervezettel biztosították annak sikerét; nevezetesen a V. idejére felfüggesztették a céhek és grémiumok kiváltságait, ilyenkor szünetelt az árumegállításnak joga és a kirakodási kötelezettség; végre a vásárosok ügyeiben gyors V.-i biráskodással intézkedtek. Amint azonban tökéletesedtek a forgalom eszközei, amily mértékben csökkentek a forgalom eszközei, oly mértékben csökkentek a kiváltságok s növekedett a vagyonbiztonság, azon mértékben csökkent a V.-ok fontossága s ma már a nagyobb városok állandó kinálata majdnem feleslegessé teszi az időszaki V.-okat. Napjainkban már csak a gyérebben lakott területeken s főleg olyan árukra nézve fontosak a V.-ok, amelyeket csak az évnek egy bizonyos részében lehet piacra vinni. A V.-ok lehetnek: a) heti V.-ok, amelyek minden héten egyszer vagy kétszer tartatnak a városokban, legtöbbnyire élelmi szerek s háztartási cikkek kerülnek ott piacra és a termelők találkoznak a folgyassztókkal; a nagyobb városokban újabban a V.-csarnokok pótolják a heti V.-okat. b) Országos V.-ok, amelyek minden községben évenként többször egy-két napig tartanak; nagyon sokféle áru kerül ott kis és nagy tömegben piacra s a termelők, kereskedők és fogyasztók találkoznak azokon. c) Nemzetközi V.-ok, amelyek egyes nagy forgalmi csomópontokon az év bizonyos napjain folynak le; ezeken csak bizonyos árucikkek kerülnek piacra és pedig termelők s gyárosok nagy tömegekben adják cikkeiket a nagykereskedőknek; nevezetesebbek a nizsnij-novgorodi prém-V., a londoni és amsterdami indigó-V., a lipcsei könyv-V. stb. - Remény V., l. Szerencsesszerződés.

Vásárcsarnok

(l. Árucsarnok), Budapesten 1897. nyilt meg a modern igényeknek megfelelő központi V. és négy fiók-V. A központi V. (alaprajzát l. az 1. ábrában, főhomlokzatát a 2. ábrában) mintegy 10,400 m2 területet foglal el. Alaprajza hosszukás négyszögü 60 méter szélességgel, melyet egy 20 méter szélességü középhajó és e mellett jobbra-balra 6-6 egyenkint 17 m. szélességü oldalhajó oszt párhuzamos távokra. Az élelmi cikkekkel a vasúti kocsik egészen a csarnokba bejöhetnek. Vertikális kiterjedésben az épület áll: a pincéből, melyben a hűtőkamrák vannak; a földszintből, hol mintegy 300 elárusítóhelyen húsárut, halakat, főzeléket, gyümölcsöt árusítanak és a karzatból, ahol a konyha és háztartás eszközei, meg a virágpiac van. A fal téglából és faragott kőből áll; a födelek, oszlopok s födémek vasszerkezetüek, a kettős deszkaborításon készült födél bádoghéjazattal van borítva. Hasonlókép igen praktikus beosztásuak a többi fiók-V.-ok is.

[ÁBRA] 1. ábra. A budapesti vásárcsarnok alaprajza.

[ÁBRA] 2. ábra. A budapesti központi vásárcsarnok főhomlokzata.

Vásárhely

kisközség Zemplén vármegye nagymihályi járásában, (1891) 1100 tót lakossal. L. még Dráva-Vásárhely, Fugyi-Vásárhely, Hódmező-Vásárhely, Kézdi-Vásárhely, Maros-Vásárhely, Somlyó-Vásárhely és Torontál-Vásárhely.

Vásárhelyi

(kézdivásárhelyi), ős székely eredetü család, melynek elődei a tatárjáráskor szerzett érdemeikért 1289. Aranyosszékben kaptak birtokot IV. Lászlótól. Ezt az adományt 1291-ben III. András és utóbb I. Lajos és Zsigmond király is megerősítette. A törzs később különböző nevü családokra oszolt s a magyarországi vármegyékben is mindenfelé elterjedt. A család egyik sarja, Ferenc, Bereg vármegyében telepedett meg s ágát maig terjeszté; később a szabolcsvármegyei Kék és Gyulaháza községekben lakott. Két unokája két újabb ág alapítója lett és Szatmár vármegyében települt meg, hol utódaik különböző megyei hivatalokat viseltek s maig virágzó családokat alapítottak. E családból származtatják magukat az aradi V.-ek is, kik közül Jonathán aradvármegyei szolgabiró, 1754. új címeres nemeslevelet szerzett. Unokája János, Arad vármegye hires alispánja s 1835. királyi tanácsos; ennek fia János 1832-42. Csanád vármegye kitünő alispánja s szabadelvü követe (megh. 1843.); ennek s Brüneck Juliának (ki V. Albertné Brüneck Juditnak, megh. 1892 ápr. 6. az aradi vértanuk vigasztaló angyalának volt testvérje) fiai közül Béla mint országgyülési képviselő, a főrendiház tagja, az arad-csanádi vasutak igazgatója, és László mint országgyülési képviselő és jeles gazda szerzett érdemeket.

V. Pál (kézdivásárhelyi), hirneves mérnök, született Szepes-Olasziban 1795 márc. 25., meghalt 1846 ápr. 8. Atyja Mátyás előbb Szepes-Olasziban kántortanító, később Miskolcon tanító volt; anyja Téglási Bekk Mária. Középiskoláit Miskolcon és Eperjesen végezte. 1814. Borsod vármegyében mint mérnökgyakornok működött, hogy a gyakorlati műszaki ismereteket elsajátítsa. Majd a pesti egyetem mérnöki intézetébe lépett, hol 1816 nov. 30. mérnöki oklevelet szerzett. 1817. és 1818. úrbéri és erdőrendezési munkálatokkal foglalkozott, 1819. pedig a helytartó tanács napidíjas mérnöknek nevezte ki a Tisza és Körös-Berettyó folyók műszaki fövételéhez. 1826. a dunai térképezés mérnökévé nevezték ki, hol annyira kitünt, hogy 1829 ápr. 14. a dunai fölmérések vezetésével és az aldunai hajózás műszaki teendőinek ellátásával bizták meg. A dunai térképezés egyike volt ez időben a legkiválóbb s legnehezebb mérnöki fölvételeknek s főként a Pétervárad és Orsova közötti szakasz térképezése, mely teljesen V. felügyelete alatt készült, okozott nagy nehézséget, részint a súlyos helyi viszonyok, részint az újorsovai török pasa ellenkezései miatt. De V. legyőzte a nehézségeket, ugy hogy 1833. a felvételeket befejezhette. Sikerei fölkeltették az 1832. hajózási és közlekedési kir. biztossá kinevezett Széchenyi István gróf figyelmét s ettől kezdve V. további működése Széchenyi nagy alkotásaihoz fűződik. Széchenyi mérnököt keresett, ki eszméit megértse, tervbe öntse és kivitelükre a módozatokat megállapítsa és e mérnököt V.-ben találta meg. Őt bizta meg, hogy az aldunai zuhatagokon és szorulatokon keresztül a hajózóút létesítésére terveket készítsen. 1832 tavaszán V. hozzákezdett e nagy munkához s rövid idő alatt nagyjából elkészült vele. Ekkor 1833 dec. Széchenyi társaságában hosszabb tanulmányútra indult Angliába, hogy a viz alatti sziklák eltávolításának módozataival megismerkedjék és a hozzá való gépeket beszerezze. A 4 hónapig tartó külföldi út nagy befolyással volt ismereteire. Látóköre kiszélesült s főként az út- és hídépítésben kitünő tapasztalatokat szerzett. 1834 ápr. hazatérvén, csakhamar tudatára ébredt, hogy a rendelkezésre álló csekély eszközökkel az Aldunán biztos hajózóút létesítése egyelőre nem lehetséges s ezért csak a főbb akadályok eltávolításában s egy vontatóút létesítésében állapodott meg. Az Alduna bal partján vezető út építéséhez azonnal hozzáfogak; ez út legnagyobb részét sziklába kellett vágni, sok helyen támasztó falakat, áthidalásokat alkalmazni. Főként 1835. volt nehézsége V.-nek e munkálattal, mert ekkor készült el az útnak a Kazán-szorosba eső része. Később a pénz hiánya miatt az építés lassan haladt, ugy hogy a világ emez egyik legszebb közútját, mely Széchenyi-út néven ismeretes, csak 1837. lehetett átadni a forgalomnak. Mig e nagy munkálat tartott, a zuhatagok szikláit is több helyen sikerrel távolíották el, főként 1834., mikor a Duna igen alacsony volt és a legtöbb szikla a vizből kilátszott. Az Izlás, Tachtalia és Grében zuhatagoknál igen sok embert alkalmazott ez időben V. s a sziklák legnagyobb részét puskaporral robbantották. Az aldunai munkálatok országos hirt szereztek nevének s a nemzeti tudós társaság 1835 szept. 14. érdemei elismeréséül levelező tagjává választotta. A munkálatok befeztével pedig 1837. az országos építési igazgatósághoz első hajózási mérnökké nevezték ki. Ez időtől kezdve új korszak állt be V. életében. Nagy szabásu irodalmi munkásságot fejtett ki s mig élt, nem történt az országban nevezetesebb mérnöki munka, melynél szakvéleményét ki ne kérték volna. Igy az 1835. megnyitott Fertőtó-lecsapoló csatorna terveit ő vizsgálta fölül; az 1838-iki pesti árviz alkalmával értékes műszaki tanáccsal szolgált; részt vett a budapesti lánchíd előkészítő munkálatiban stb. 1838 szept. 8. a nemzeti tudós társaság rendes tagjául választotta. 1841. hajózási felügyelővé nevezték k. Ugyanez évben részt vett a Száva folyó szabályozásának előkészítésében. De munkásságának legkimagaslóbb mozzanata a Tisza-szabályozás terveinek megállapítása volt, melyhez 1845. kapta a megbizást (l. Tisza, szabályozása). E nagy munkába beleönti egész lelkesedését és egész tudását. De óriási tevékenysége közben, éppen midőn a tiszavölgyi társulat értekezletén részt vett, hirtelen meghalt. Temetésén részt vett a főváros egész intelligenciája; Garay és Vörösmarty költeményekkel adóztak emlékének. A mérnöki gyakorlaton kivül kiváló irodalmi munkásságot is fejtett ki. Még 1827. jelent meg a következő két műve: Introductio in praxim triangulationis és Auflösung einiger wichtigen Aufgaben als Beitrag zum geometrischen Triangulieren. 1838-ban több értekezése jelent meg az Athenaeum-ban, melyek közül nevezetesebbek: A budapesti állóhid tárgyában; Nehány figyelmeztető szó a vaskapui ügyben stb. Legbecsesebbek azonban akadémiai értekezései. A nemzeti tudós társaság több ízben megbizta matematikai és műszaki művek megbirálásával s e megbizatásoknak mindig kiváló szakértelemmel felelt meg. 1840 jun. 1. tartotta székfoglaló értekezését, melynek címe: A Berettyó vizének hajózhatóvá tételéről a Béga vizének példájára. Az akadémia 1845-iki évkönyvében jelent meg A sebesség fokozatáról folyóvizeknél c. értekezése, melyben a vizmozgás törvényeit nagy tudással állapítja meg. V. ö. Gonda B., V. Pál élete és művei.

Vasari

György, olasz festő, építész és művészettörténetiró, szül. Arezzóban 1511 jul. 30., meghalt Firenzében 1574 jun. 27. Firenzében Michelangelo és Andrea del Sarto tanítványa volt, de leginkább Ráfael és Michelangelo nagy római falfestményeinek másolásával képezte ki magát. Firenzében nagyrészt a Medici-család szolgálatában állott. A Palazzo vecchio udvarának, nagy termének és melléktermeinek nagy freskóképeiben főleg a Medici-család történetének egyes jeleneteit ábrázolta. Rómában, a Vatikán Sala regiáját a pápák történetéből vett festményekkel díszítette, a római Cancellaria nagy termének falaira pedig III. Pál pápa történetét festette. Számos függő képe közül legnevezetesebbek: Az utolsó vacsora (Firenze, Sta Croce kolostor); Keresztelő szt. János lefejezése (Róma, S. Giovanni Battista); Ahasverus lakomája (Arezzo, akadémia); Krisztus föltámadása (sienai akadémia); Szt. Gergely (bolognai képtár); Caritas (madridi muzeum); Lorenzo Magnifico és Alessandro de'Medici, valamint saját képmása a firenzei Uffizi-képtárban stb. Jellemző módon, ha nem is éppen előnyösen mutatja be a budapesti országos képtárban levő két képe: A kánai menyegző (172. sz.) és A három grácia (173. sz.). Festményeiben vajmi kevés az igazi érzés és rendkivüli ügyessége a kompzicióban és rajzban sem elégít ki. Hirnevét azonban főleg irodalmi munkásságának köszöneti. Az olasz művészek életrajzainak nagy gyüjteménye, melyet Le vite de'piu ecellenti pittori, scultori ed architetti címmel 1550. s második javított s bővített kiadásban 1568. kiadott, hibái s hiányai dacára is még ma is megbecsülhetetlen forrása a művészettörténetirásnak (új kiad. Le Monnier, Firenze 1846-57, 15 kötet; Milanesi-Sansoni u. o. 1878-85, 9 köt.; legújabban u. o. a Sansoni-cégnél új kiadása indult meg Venturi bő magyarázataival, mig Berlinben Frey 1855 óta válogatott életrajzait adja ki egyetemi előadásokhoz való apparátussal; népies kiadás 1 kötetben, Firenze, Salani, 2. kiad. 1896; német ford. Schorn és Förstertől, 6 köt., Stuttgart 1832-49).

Vásári biráskodás

A polgári perrendtartás (1868. LIV. t.-cikk 481-494. §§) az országos és heti vásárokon felmerülő egyes viták elintézésére különös rövid eljárást szabályozott. Ez az u. n. V. A vásári biróság, jelenleg a királyi járás-biróság, a sommás eljárás szabályai szerint a legsürgősebben jár el, itéletei ellen semminemü perorvoslatnak nincs helye és azok azonnal végrehajtatnak. A meg nem elégedett félnek azonban a rendes per útja fenmarad. A sommás eljárásról szóló 1893. XVIII. t-cikk 233. §-a felhatalmazza az igazságügyminisztert, hogy a vásári birósági ügyekben követendő eljárást rendeleti úton szabályozza; ez a rendelet azonban eddig nem lett kibocsátva.


Kezdőlap

˙