Vita

(lat.) a. m. élet; vita ante acta, a megelőző magaviselet. Vita brevis, ars longa, rövid az élet, hosszu a művészet, Hippokrates aforizmáiból vett latin idézet.

Vitaceae

(növ.), l. Szőllőfélék.

Vitalianus

pápa, l. Vitellianus.

Vitaliánusok

neve azon tengeri rablóknak, kik a XIV. sz.-ban az északeurópai országok partjait nyugtalanították. Midőn Margit dán-svéd-norvég királynő 1391. Stockholmot ostromolta, a szorongatott Albrecht király rokonai, a mecklenburgi hercegek kalózokat fogadtak zsoldjukba Margit ellen. Ezeket a rablócsapatokat nevezték V.-nak, amennyiben az ostromolt Stockholmot viktuáliákkal, eleséggel látták el. Sikeres harcaik folyamán számuk is szaporodott és ekkor már nagyon is rakoncátlankodtak. 1392-ben Gotland szigetét is hatalmukba kerítették, honnan azonban Jungingen Konrád, a német lovagrend nagymestere őket hat évvel később elűzte. Erre Hamburg, Lübeck, valamint Margit királynő is közös ellenségnek jelentették ki őket. A V. egy része most hazájába tért vissza, a nagyobb rész azonban az Északi-tenger felé fordult, ahol a fríz szigeteken szivesen fogadták. Most innen dézsmálták meg a tengeri hajókat, különösen a Hanza és angol kereskedők hajóit, mignem 1401. a hamburgiak ellenében Helgoland közelében csatát vesztettek, melyben erejük megtört. 1429. kirabolták és felégették ugyan bergent, de ezentúl nevük eltünik. V. ö. Voigt, Die Vitalienbrüder (a Raumer-féle Hist. Taschenbuch 1841. évf.); Koppmann, Hanserezesse (4 köt., 1877).

Vitalis

(lat.) a. m. az életre tartozó; vitalitás, életképesség, átlagos élettartam (l. Mortalitási táblák); vitalizmus, az életerőről szóló tan.

Vitalitium

(lat.), valakit élte fogytáig megillető ellátási igény (haszonélvezet v. életjáradék). Ilyen az u. n. kikötmény (Ausgedinge), amely valamely ingatlannak átruházása alkalmával fentartott és jelzálogilag biztosított járadékban áll. V. a családi hitbizománnyal kapcsolatos apanage is. V.-nak szokás nevezni az özvegyi és hajadoni jogot is, noha ezek nem életfogytig biztosított jogok, hanem amaz csupán az özvegység, emez a hajadoni állapot idejére van korlátozva.

Vitam et sanguinem, sed avenam non

(lat.) a. m. életet és vért, de zabot nem. Az 1741-iki pozsonyi országgyülésen egybegyült nemesség e szavakkal ajánlotta volna fel a védelmet Mária Teréziának. Ennek azonban nincsen semmi historiai nyoma. A tényállást l. Moriamur pro rege stb.

Vitány vára

Komárom vármegye tatai j.-ban, Felső-Galla községtől DNy-ra, a Vértes-hegység belsejében, kiemelkedő hegyen fekvő vár, melyet a törökök 1543. elpusztítottak; romjai az erdő sűrűjében vannak elrejtve. A vár a turisták kedvelt kiránduló helye.

Vitaszta

l. Dselam.

Vitebszk

1. kormányzóság európai Oroszország ÉNy-i részében Pszkov, Szmolenszk, Mohilev, Minszk, Vilna, Kovno, Kurland és Livonia közt, 45 167 km2 területtel, 1 407 316, 1 km2-re 31 lak. Felszine dombos, Ny-i részén sík, számos vándorkővel. Fő folyója a Düna a maga mellékvizeivel, aminők a Kaszplya, Ulla, Drissza, Dobno stb. A Velikaja a Pszkovi-, a Lovat az Ilmen- és a Malta a Luban-tóba folyik. A tavak 1183 km2 területet borítanak; nagy kiterjedésüek a mocsarak is. Az erdők még mindig jelentékenyek (1 millió desszjatint borítanak). Az éghajlat mérsékelt és állandó. Az évi középhőmérséklet 4,3°, a januáriusi 8,4°, a juliusi 18,2°. A talaj agyagos és homokos; általában termékeny. A fő foglalkozás a földmívelés; különösen sok lent termesztenek. Az állattenyésztés nem jelentékeny. 39 szeszégetőn és 19 sörgyáron kivül van 847 ipartelep (dohány-, gyufa-, fémáru-, kémiai stb. gyárak). A kivitel cikkei: len, kender, épületfa, faáruk és bőr. V. 11 járásra oszlik, ezek: Drissza, Dvinszk (Dünaburg), Gorodok, Lepel, Lyucin, Nevel, Polock, Rjezsica, Szebezs, Velizs és V. - 2. V. az ugyanily nevü kormányzóság, járás és püspökség székhelye a Düna mindkét partján, ahol a Vitba ömlik bele, vasút mellett (1894) 61 998 lak., nagy bőrgyárakkal, folyami kikötővel, amelyből sót, gabonát, lenmagot stb. szállítanak el és amelybe fát meg gabonát hoznak; császári kastéllyal, több kőhiddal mezőgazdasági egyesülettel, több könyvtárral és többféle iskolával.


Kezdőlap

˙