Wells

város és püspöki székhely Somerset angol grófságban, a Mendip-Hills d-i lábánál, Bristoltól D-re, vasút mellett, (1891) 4822 lak., csipke-, papiros- és gyapjuárukészítéssel. 1214-39. korai gót ízlésben épített székesegyháza Anglia egyik legszebb temploma, gazdag faragványdísszel.

Wells-fény

800-2000 gyertyalángnak megfelelő világítóképességgel biró petrolgázfáklya. A kovácsolt vasból készült petroleumtartó teljesen zárt és légszivattyuval van kiegészítve, mellyel a tartóba annyi levegő szorítható, hogy az olajra 2-4 légkör nyomást gyakoroljon, azt a felemelkedő csőbe, illetve az annak végén levő égetőbe felnyomja, ahol hevítő láng behatása alatt gázzá lesz s mint ilyen fehér lánggal ég és a többi felnyomott olajat is gázzá változtatja. A légszivattyu segélyével ezen nyomás mindig utánpótolható. 50 m. átméretü területet teljesen bevilágítván, éjjeli munkahelyek megvilágítására igen alkalmas.

Welna

95 km. hosszu jobboldali mellékfolyója a Warthénak; Gnesen mellett ered, átfolyik a Rogowo-tón és Oberniknál torkollik.

Wels

az ugyanily nevü felsőausztriai kerületi kapitányság székhelye, egykoron a tartomány fővárosa, az itt hajózható Traun és vasutak mellett, (1890) 10 118 lak., papiros-, műmalmokkal, vasöntéssel, vas- és rézhámorral, gép-, bőr- és kétszersültgyártással; jelentékeny lóvásárokkal; a városház-téren kőkúttal; a Vorstadt-téren II. József császár emlékével. Jelentékenyebb épületei: a gót plébániatemplom (IX. sz.), eredetileg bazilika, értékes üvegfestményekkel; az erősség; szép városház, a Polheim-kastély, a nagy lovaskaszárnya stb. Ezeken kívül említésre méltó az 1878. alapított szép városi park, amelyben minden második évben nagy népünnepet tartanak. V. ö. Meindl, Geschichte d. Stadt W. (W. 1878); Woerl, Führer durch W. (Würzburg 1891).

Welser

augsburgi patricius család, melynek ősei már a XIII. sz.-ban nagy tekintélyben állottak és kiterjedt kereskedésük által dúsgazdagságra tettek szert. Bertalan, V. Károly titkos tanácsosa, a Fugger-ház társaságában 12 tonna aranyat előlegezett a császárnak; Bertalan unokahugát, W. Ferenc leányát, a szépségéről és műveltségéről hires Filippinát (szül. 1527.) Ferdinánd főherceg, a későbbi I. Ferdinánd császár és magyar király másodszülött fia 1557. szerelemből feleségül vette. Midőn atyja erről értesült, száműzte őt udvarából s csak 1561. békült ki vele, miután a herceg házasságának titokban való tartására kötelezte magát s örökösödési jogáról a maga és a gyermekei számára lemondott. Ferdinánd főherceg apósát, W. Ferencet Zinnenburg néven bárói rangra emelte. Filippina férjével felváltva majd magában Innsbruckban, majd Ambras várában lakott. Megh. Ambrasban 1580 ápr. 24. és az innsbrucki udvari templomban az ő róla elnevezett, u. n. ezüstkápolnában eltemettetett. Hiteles arcképét u. o. és Schönbrunnban őrzik. Legidősebb fia András 1600. halt meg mint biboros; második fia Károly a Magyarországban és spanyol földön viselt harcokban tünt ki és a Burgau őrgrófi rangot kapta (megh. 1618. örökösök nélkül). Márkus (szül. 1558.) fokozatosan emelkedve 1600. császári tanácsos lett és polihisztor hirében állott. Egyebek között a Peutinger- (vagy Castorius-) féle térkép kiadása által lett nevezetessé. A család a következő időben ulmi és nürnbergi ágra oszlott, melyek közül az első 1713. birodalmi bárói rangra emelkedett; ez az ág jelenleg is virágzik; ellenben a nürnbergi ág férfisarja 1878. kiveszett. Az augsburgi főág már 1797. kihalt V. ö. Kleinschmid, Augsburg, Nürnberg und ihre Handelsfürsten (Cassel 1881); Böheim W., Philippine. (Innsbruck 1896, 2. kiad.).

Welser von Welsersheimb

Zeno gróf, osztrák honvédelmi miniszter, szül. Laibachban 1835 dec. 1-én. Katonai pályára lépve (1852), hamar emelkedett fokról fokra s részt vett az 1859. és 1866-iki olasz hadjáratokban. Mint katonai attasé egy ideig az osztrák követségnél működött Párisban, 1870 óta pedig az osztrák-magyar követségnél Berlinben. Horst visszalépése után a Taaffe-kabinetben Landwehr-miniszter lett 1880. és ezt az állást a mai napig megtartotta, mig minisztertársai sorra váltakoztak. 1887 óta a 21. számu Abensberg és Traun gróf-féle gyalogezred tulajdonosa és a főrendiház tagja. 1890. táborszernaggyá nevezték ki. Az 1897 nov. 30. megalakult Gautsch-kabinetben is megmaradt honvédelmi miniszternek.

Welsh

l. Wales és Walesi nyelv.

Welsh Pool

l. Montgomery.

Welti

Emil, sávjci államférfiu, szül. Zurzachban (Aargau) 1825. Az ügyvédi pályára lépett és több éven át a svájci szövetségtanács elnöke volt. A svájci hadsereg újjászervezésének terve tőle redet, de eszméjének keresztülvitelét másokra bizta. A hadseregben ezredesi rangra emelkedett. 1869, 1872, 1876, 1880, 1884 és 1891. a szövetségtanács elnöke volt.

Welw.

latin növénynév után Welwitsch Frigyes osztrák orvos nevének rövidítése, szül. Maria-Saalban (Klagenfurt mellett) 1806., megh. Londonban 1872. Lisszabonban a botanika tanára volt. A portugál kormány megbizásából Afrika növényzetét kutatta s ekkor találta a róla nevezett csodálatos növényt.


Kezdőlap

˙