Weser-hegység

közös neve azon hegyes és dombos vidéknek, amely a Wesert Mündentől Mindenig kiséri és amelyet a folyó az osztfáliai és vesztfáliai hegyes vidékre oszt. K-en a Leine völgye határolja, D-en a hesseni hegyes vidékkel és Dny-on az alsórajnai hegységgel áll kapcsolatban. A W.-ben szén-, só-, vasérc- és kőbányák is vannak. Ásványvizforrások a pyrmonti, rehburgi s nenndorfi. A lakosok fő foglalkozása azonban a mezőgazdaság. V. ö. Grieben, Führer durch die Wesergebirge (Berlin 1893); Wittschieber, Führer in d. Wesergebiet (Hildesheim 1894).

Weske

Mihály, észt születésü nyelvész, megh. 1892. mint a kazáni egyetem tanára. Három munkája érdemel említést: Untersuchungen zur vergleichenden Grammatik des finnischen Sprachstamms (Lipcse 1873); Cseremisz nyelvjárási tanulmányok (oroszul, u. o. 1890).

Wesley

(ejtsd: vezlé) János, a metodista felekezet alapítója, szül. Epworthban (Angolország) 1703 jun. 17., megh. 1791 márc. 2. Elődei puritán lelkészek voltak az anglikán egyházban. 1725-ben diakonussá avattatott fel, az oxfordi egyetemen végezvén teologiai tanulmányait, s a következő évben a görög nyelvből felolvasóvá s az osztályok elnökévé lett, mig 1728. pappá avattatott. Visszatérvén Oxfordba, öccsével Károllyal együtt tevékeny részt kezdett venni azon vallásos társulati mozgalmakban, melyekből a metodizmus eredt. 1735. kiutazott Georgiába, hogy az ottani indusok és gyarmatosok között prédikáljon, s együtt utazván több morva-testvérrel, ezek nagy befolyással voltak vallásos buzgalma felébresztésére. Két évet töltött ezen északamerikai államban, amikor visszatérvén Angolországba, nagy buzgalommal kereste a morva-testvérekkel való összeköttetést. 1738 máj. 24. egy társaságos összejövetelen, hol valaki Luthernek a rómabeliekhez intézett levélhez irott előszavát olvasta, W. olyan változást tapasztalt vallásos érzületében, hogy megtérését ezen pillanattól számította. Ezután fölkereste Herrnhutban a morvatestvéreket, megismerkedett Zinzendorffal. Visszatérvén Angolországba, egyesült régi barátjával Whitefielddel s ennek példájára 1739. elkezdett a szabad ég alatt prédikálni. Ettől kezdve az ő élettörténete meglehetősen eggyé lett a metodizmus történetével. 1740. ünnepélyesen elszakadt a morva-testvérektől, mint akiktől lényeges hitelvi pontokban különbözött, majd ugyanezen évben Whitefieldtől is elszakadt, ami miatt a metodista felekezet két árnyalatra, kálvinista és arminiánus metodistákra szakadt. Több polemikus és vallásos tartalmu művet irt. Angolország vallási viszonyai fejlődésére olyan hatást, aminőt ő, senki más soha nem gyakorolt, s befolyása kiterjedt a világ legtávolabbi részeire is. V. ö. The works of the Rev. John W. (16 kötet, London 1809); Dr. Coke és Mr. Moore, Life of the Rev. John W. (London 1792); Burchard, Vollständige Geschichte der Methodisten in England (2 kötet, Nürnberg 1796); Warga Lajos, A keresztény egyház történelme; Balogh Ferenc, Keresztyén egyháztörténelem.

Wesm.

természetrajzi nevek után Wesmael Konstantin belga entomologus nevének rövidítése, szül. 1798., megh. 1872. A brüsszeli egyetem tanára volt s főleg a rovarok tanulmányozásával foglalkozott.

Wessel

(Gansfort) János, németalföldi tudós, a reformáció előmunkása, szül. Groningenben (Hollandia) 1420 körül, megh. 1489 okt. 4. A Zwolléban levő «közösen együtt élő testvérek» körében, azok vallásos szellemében növekedett fel, később Kölnben, Löwenben, Heidelbergában és Párisban a bölcsészetet tanította, utolsó éveiben szülővárosába vonult vissza, hol bevégezte viszontagságos életét. Barátai mint a világ világosságát (lux mundi) tisztelték; ellenfelei a skolaszticizmussal folytatott küzdelmeiért Magister contradictionumnak címezték. W. már határozottan kimondja, hogy a keresztény vallás és hittudomány alapja kizárólag a biblia. Műveinek egy része ily cím alatt jelent meg: Farrago rerum theologicarum (1522), melyhez Luther irt bevezetést. Művei teljes kiadását Lydius János eszközölte (1617); élete történetét megirták Ullmann (1866) és J. Friedrich (Regensburg 1862).

Wesselburen

község Schleswig porosz kerületben, 5 km.-nyire az Északi-tenger partjától, vasút mellett, (1890) 6414 lak., cukorgyárral, gabona- és marhakereskedéssel, Hebbel költő emlékével.

Wesselényi

-család (hadadi báró). Régi magyar nemzetség, amelynek eredete felett azonban vitatkoznak. Több genealogus cseh eredetünek mondja, azonban valószinübb, hogy magyar és a nógrádvármegyei Wesselény helységtől vette nevét. A család történetét a XVI. sz.-tól kezdve követhetjük biztosan, amikor Erdélybe költözött és ott Farkas két fia I. Miklós s I. Ferenc előkelő szerepet játszottak. I. Miklós (szül. 1504., megh. 1584 márc. 10.) János királynak volt belső embere és vele harcolt több ízben. János Zsigmond alatt mint erdélyi itélőmester szerepelt. Ott találjuk a Békés Gábor hivei ellen indított perben is. A Fejes-család magvaszakadtával nyerte a gyekei uradalmat. Fia Gáspár, unokája Boldizsár dobokai főispán volt s utóbbiban a gyekei ág fiágon kihalt. I. Ferenc a szentpáli csata után menekült, később Báthory István megkegyelmezett neki, sőt kincstartóvá tette és megajándékozta a hadadi birtokkal, amelytől előnevét nyerte a család. Ezen I. Ferenc harcolt az oroszok ellen is, melyért lengyel honfiusítást és 1582. báróságot nyert. Nejétől Sárkándi Annától két fia maradt: I. István és I. Pál. Az előbbi kezdé meg a családban a főispánok sorát Közép-Szolnok vármegyében, melyet majdnem a jelenkorig viseltek a család tagjai. Volt szerémi bán is és tanácsúr. I. Istvánnak fia II. Ferenc, a nagyhirü nádor (l. o.), akinek két fia maradt: László, szendrői kapitány és Ádám, füleki kapitány. Egyiknek sem maradt gyermeke. I. Pál erdélyi kincstartónak fia volt II. István, K.-Szolnok fő ispánja, ennek fia II. Pál, ki a Thököly-pártnak volt éltető lelki és hires tábornoka. II. Pálnak egy fia maradt III. István, hűséges embere az uralkodóháznak. A Rákóczi-harcokban mint ellenfelük működött. Elnyerte a v. b.t. tanácsosi rangot, volt kormányszéki tanácsos, Külső-Szolnok főispánja stb. Gyermekeiben III. Ferenc és IV. Istvánban a család két ágra vált: idősebb és ifjabb ágra.

[ÁBRA] Wesselényi-család címere.

Idősebb ág. Megalapítója III. Ferenc (szül. 1705 szept. 6. Szebenben, megh. 1775 márc. 25.). Szintén K.-Szolnok főispánja volt. 1736-ban cs. kir. kamarás, 1760. v. b. t. tanácsos lett. Főgondnoka volt az enyedi kollégiumnak. Fia Farkas, atyja székét foglalta el mint főispán.

Ifjabb ág. Megalapítója IV. István (szül. 1708., megh. 1758.) gyalogsági kapitány volt. Viselte a kolozsvári ev. ref. főiskola és az egyházkerület gondnoki tisztét. Nejétől vargyasi báró Dániel Polixenától 12 gyermeke maradt, különösen nevezetes II. Miklós (l. o.). Ennek fia III. Miklós (l. o.). III. Miklósnak fiai: IV. Miklós (szül. Zsibón 1845 dec. 13.), a főrendház tagja, megalapítója a W.-kulturegyesületnek, melynek célja a magyarosítás. Béla (szül. Zsibón 1847 márc. 11.) szintén főrendiházi tag.

1. W. Ferenc gróf, szül. 1605., megh. Lipcsében 1667 márc. 23. W. István, II. Ferdinánd király udvari tanácsosának fia volt. A jezsuiták nagyszombati iskolájában nevelkedett, hol kat. vallásra tért. Hatalmas testi ereje s heves vérmérséklete katonai pályára vitték. Nagyon fiatalon részt vett több csatában a törökök ellen. IV. Ulászló lengyel királynak is segítségére volt egy magyar csapattal az oroszok és tatárok ellen, amely tettéért lengyel indigenátust és 100 000 tallér értékű uradalmat nyert. II. Ferdinánd grófi rangra emelte s Fülek várának parancsnokává nevezte ki. 1647. Magyarország főtábornagyává lett, s mint ilyen harcolt a svédek, később Rákóczi György ellen. 1644. bevette Murányt, még pedig Széchy Mária segélyével, akit feleségül is vett. Ferdinánd király e tettéért neki ajándékozta Murány várát és Balogot. Az 1655 márc. 15-iki pozsonyi országgyülés nádorrá választotta s mint ilyen jelen volt I. Lipót koronázásán. 1661. a császári seregekkel volt baja, melyek lázongtak, nem akarták elhagyni az országot. 1662. a protestáns ügyekben ő is tevékeny részt vett, még pedig az ország javára. 1663. a törökök ellen harcolt. 1665. a trencsényi és zólyomi fürdőkben tárgyaló összeesküvőkhöz csatlakozott, de még az összeesküvés felfedezése előtt meghalt.

2. W. Miklós báró id., szül. Zsibón 1750 dec. 11-én, megh. u. o. 1809 okt. 25. Atyja W. István, anyja vargyasi Dániel Polixena bárónő. Mint minden W., ugy ő is igen erős testalkatu volt, e mellett anyjának heves, parancsoló természetét örökölte. Nevelői Cornides Dániel és Deáki Pál éppen nem tudtak hatni lelkére. 17 éves korában a Bethlen-huszárok közé lépett, s 1772. már kapitányként volt jelen a Lengyelországból Mária Teréziára jutott résznek az elfoglalásánál. Galiciába jutott helyőrségbe s itt mint hires vívó és szép férfi vált ismeretessé. Lelkében a nemes indulatok és a legszélsőségesebb szenvedélyek uralkodtak, s olyan tetteket vitt véghez, melyek végre is katonai állásáról lemondásra kényszerítették. 1777. a szebeni zárdából elrabolta Cserei Ilonát és feleségül vette s ezentúl Zsibón élt. Tetteiben itt is megnyilatkoztak a lélek nagysága és az indulatosság legmagasabb foka. Férfias, de sokszor túlhajtott mulatságokkal és testedzéssel töltötte idejét, vendégül hiván a környékbeli urakat, a mellett foglalkozott a francia irókkal, különösen Voltairerel. A szabadságeszmék iránt lelkesült s éppen ez hozta összeütközésbe Haller gróffal, ki nagyon aulikus természetü volt. Ellenszenvét ugy fejezte ki irányában, hogy formálisan hadat vezetett ellene s a Haller-vár védőjét, egy kapitányt, elfogta. Ez jogsértés volt és II. József meg is büntette érte. Elzáratta Kufsteinben. 1789 dec. 15-én nyolc évi fogság után szabadult ki neje közbenjárására. 1791. az erdélyi országgyülésen jelent meg és tüzes szónoklataival az ellenzéket maga mellé vonta. Innen kezdve 1809-ig minden országgyülésen szerepelt. 1804. Közép-Szolnok főispáni helytartója lett, s nézeteit ezentúl is megtartotta, bár nem állott oly nyilt ellentétben a kormánnyal. Mint adminisztrátor igen pontos ember volt. Az irodalom vezérembereibel élénk összeköttetésben volt. 1809. hirtelen visszavonult Zsibóra, azon való megsértődésében, hogy a leopoldi diplomával nyert szabadsággal nem őt választották az erdélyi rendek a «mezei hadak tábornokának», s a fogságban kapott betegsége nemsokára megölte.

3. W. Miklós báró, ifj., szül. Zsibón 1796., megh. Pesten 1850 ápr. 21. Az id. W. Miklós és Cserei Ilona fia. Örökölte apja hatalmas erejét s észtehetségét és anyja nemes szivét. Nevelője Pataky Mózes a legjobb irányban nevelte. Korán fejlődött testileg ugy mint lelkileg. Közpályát 1818. kezdte a vármegyegyüléseken, hol a politikai helyzet megvitatása volt a fő téma. 1823. hosszu szünet után újra a politikai események kerülnek felszinre. Ez időben ismerkedik meg Széchenyi Istvánnal és angol-francia útjára társává lesz. Visszatértük után az országgyülési főrendü ellenzék vezéreiként találjuk őket. Céljaik kivitelében eltértek s azért W. más úton indult, de ő maradt az ellenzék vezére. 1833. jelent meg a Balitéletek (Bukarest), mely sokáig tiltott könyv maradt. 1834. az országgyülésen viszi a legnevezetesebb szerepet, mely után a magyar és erdélyi királyi táblák perbe fogják. Az előbbi azért, mert kőnyomdát állított és az országgyülés tárgyalásait lenyomatta, az utóbbi pedig egy beszédéért, melyet a szatmárvármegyei közgyülésen az örökváltság tárgyában mondott. A perét Kölcsey védelmezte. Elitéltetése előtt 1838. a pesti árviz alkalmával még növelte hires nevét. Itélete kihirdetése után a budai várban, majd önkéntes számüzetésben Gräfenbergben töltötte fogságát, hová szembaja miatt ment. Pár év mulva azonban megvakult. Érdemei vannak a kisdedóvás elterjesztése, a selyemtenyésztés meghonosítása és a földmívelés, állattenyésztés körül. Hosszas távollét után az 1848-iki események szólították haza, de már nem tudott ugy hatni, mint 18 évvel azelőtt. Visszavonult újra Gräfenbergbe, s midőn 1850. vissza akart térni hazájába, az úton meghűlt s Pesten meghalt. Művei: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében (Lipcse 1823); A régi hires ménesek egyike megszünésének okairól (Pest 1829).

Wesselényi-féle összeesküvés

első inditó oka a vasvári béke volt. Az ezen béke által okozott ingerültség napról napra nőtt, annyival is inkább, mert a magyar nemzet mindinkább meggyőződött arról, hogy a békekötés tulajdonképeni oka az volt, hogy az alkotmányellenes törekvések keresztülvitele minél könyebben sikerüljön. A bécsi udvar legújabb intézkedései semmi kétséget nem hagytak fenn az iránt, hogy ugy a vallási, mint a politikai szabadságot veszély fenyegeti. Hogy a helyzet csakugyan ilyen volt, leginkább az mutatja, hogy éppen az ország azon fő emberei estek leginkább kétségbe, kik hivatalos állásuknál fogva legközelebbről itélhették meg a tényeket s nem találtak más utat a szabadulásra, mint az összeesküvést. Maguk a német s a katolikus párt fő emberei kezdték meg az összeesküvést, melynek élére Wesselényi Ferenc nádor állott. Részt vettek még benne Zrinyi Péter horvát bán, Nádasdy Ferenc országbiró, Frangepán Ferenc és Rákóczi Ferenc. Értekezéseket tartottak a stubnyai fürdőben, utóbb Sárospatakon és Munkácson, melyeken Apafi minisztere Teleki Mihály is megjelent s mely összejöveteleken az összeesküvés tagjai a nádor tanácsára abban állapodtak meg, hogy előbb még felszólítják Lipótot az alkotmány megtartására s ha ez nem segítene, fegyverhez nyulnak. A kivitel eszközeit illetőleg abban állapodtak meg, hogy Apafi fejedelem közbenjárásával a szultánhoz folyamodnak s az ezáltal nyujtandó segítségért 60 000 arany évi adófizetést ajánlottak fel. Apafi el is vállalta a közbenjárást, de a török el lévén foglalva Kréta ostromlásával s tekintettel is lévén a nemrég kötött vasvári békére, nem tartá tanácsosnak ilyen vállalatba kezdeni. E közben 1667 márc. meghalt Wesselényi s halálával más fordulatot vett az összeesküvés. Most Nádasdy Ferenc állott az összeesküvés élére. Nádasdy első sorban a maga hasznát kereste s meg akarta szerezni a nádori méltóságot, mig Zrinyi az erdélyi fejedelemség után vágyott. Nagy bajt okozott az is, hogy a bécsi udvar tudomást vett az összeesküvés létezéséről. Az összeesküvők látván, hogy a szultán ügyüket nem akarja támogatni, XIV. Lajos francia királyhoz fordultak, aki kezdetben biztatta őket, de az aacheni béke megkötése után ő is elmaradt s midőn segélyét kérték, ezt Lipót megtudta s ekkor mind Zrinyi mind Nádasdy ugy akartak magukon segíteni, hogy egymást Lipótnál kölcsönösen bevádolták. Lipót nemcsak megkegyelmezett nekik, de még hivatalaikban is meghagyta. A királyi kegyelem, mely azonban csak szinleges volt, tőrbe csalta Zrinyit és Nádasdyt. Most ismét felújíthatni vélték a haza felszabadításához kapcsolt önző terveiket. Zrinyi nagyravágyásában annyira ment, hogy Magyarország fejedelmévé akart lenni. Bár tudták, hogy a bécsi udvar minden lépésüket figyelemmel kiséri, követeket küldtek a portához, melytől Magyarországot Zrinyinek, Erdélyt Rákóczinak kérték s ezáltal Apafit is halálosan megsértették, aki elkeseredve ajánlotta fel támogatását Lipótnak. Ily körülmények között - bár a török megtagadta a segítséget - 1670. kitűzték felkelés zászlaját. Zrinyi és Frangepán Ferenc Csáktornyán, Rákóczi Ferenc pedig az északi vármegyékben jelent meg hadaival. Fellépésüknek nem volt semmi sikere, Zrinyi és Frangepán megadták magukat, Rákóczi szintén letette a fegyvert. A kormány egymásután fogatta el a mozgalom fő részeseit, egy bizottságot állíttatott fel Lőcsén a lázadás részeseinek bővebb kinyomozására. A fő bűnösök a Bécsben szervezett törvényszék elé állíttattak s Nádasdyt, Frangepánt és Zrinyit méltóságuktól és vagyonuktól megfosztották és lefejezték. A kisebb bűnösök felett egy Pozsonyban felállított törvényszék itélt, mely kettőt kivégeztetett s mintegy 300-at jószágvesztésre itélt.

Wessely

Jozefa, német színésznő, szül. Bécsben 1860 márc. 18-án. 1876. lépett fel először a lipcsei szinházban, melynek 1879-ig tagja volt. Vendégszereplései révén nagy hirnévre tett szert s 1879. tiz évi szerződéssel a bécsi Burgszinház tagja lett. 1884. cs. kir. udvari szinésznő. Különösen fiatal drámai szerepekre nagy volt a hivatottsága, mint Margit (Faust), Lujza (Ármány és szerelem), Mária (Clavigo) stb.

Wessenberg

régi svájci család, mely a XIV. sz.-ban Elzászba és Breisgauba költözött s 1681. nevét és címerét az Ampringen-családéval egyesítette. Tagjai közül említendők: W.-Ampringen János Fülöp, ampringeni báró, szül. 1773 nov. 28., megh. breisgaui Freiburgban 1858 aug. 1-én. 1797. mint diplomata osztrák szolgálatba lépett, 1808. berlini, 1811. müncheni osztrák követ lett. 1813. megkötötte a szövetséget Angliával Napoleon ellen és tevékeny részt vett az első és második párisi béke megkötésében és a bécsi kongresszus tárgyalásaiban. Metternich elveivel ellentétbe jutva, visszavonult, de 1830. németalföldi követnek neveztetett ki. 1831. ott hagyta hivatalát s elvonultan élt, mig csak 1848. osztrák miniszterelnökké s külügyminiszterré ki nem neveztetett. A bécsi forradalom kitörése után Olmützbe kisérte Ferdinánd császárt; ott azonban nov. 21. újra lemondott s visszatért breisgaui Freiburgba. V. ö. Briefe von Johann Phil. v. W. aus den Jahren 1848-58 an Isfordink-Kostnitz, österreichischen Legationsrat (2 köt., Lipcse 1876); Arneth Alfréd lovag, J. Freih. von W. Ein österreichischer Staatsmann (2 köt., Bécs 1898, Arneth hagyatékából).

W. Ignác Henrik Károly báró, német püspöki általános helynök, választott konstanzi püspök, született Drezdában 1774 november 4-én, megh. Konstanzban 1860 aug. 9. Tanult Würzburgban és Bécsben. Már tanuló korában különféle javadalmakat élvezett. 1798. konstanzi kanonok, 1802. a konstanzi püspökség általános helynöke. A pápa tiltakozott ez ellen és megtiltotta neki hivatala gyakorlását, mert az u. n. humánus vallás után áhítozott, melyben titkok, dogmák nincsenek és az erkölcs is csak természetes indító okokon nyugszik. A protestáns kormánytól támogatva, nem törődött a pápai tilalommal és sok kárt okozott a vallásnak, amennyiben a régi, kedvelt ájtatosságokat, p. a szent olvasót, a különféle jámbor társulatokat, búcsujárásokat, körmeneteket eltörülte, a szentségek felvételét megnehezítette. Ennek következtében szakadás állott be a papságban, bár legnagyobb része nem csatlakozott W.-hez. VII. Pius már 1807 febr. panaszkodott, hogy W. a kat. egyházat tönkreteszi és 1814 nov. elmozdítását kérte. Ennek dacára a püspök elhalálozásakor a káptalan W.-et választotta meg káptalani helynöknek. A pápa semmisnek nyilvánította a választást, de a nagyherceg meghagyta W.-et helynöki állásában. W. erre Rómába utazott, de siker nélkül és megmaradt kétséges helyzetében, sem visszavonni nem akarta rendelkezéseit és téves tanait, sem az egyháztól nem akart elszakadni, hanem tovább folytatta romboló munkáját. Végre 1827., midőn a konstanzi püspökség megszünt, visszavonult a magánéletbe. A bedeni kamara képviselője volt és irodalommal foglalkozott. Munkái közül felemlítendők: Die Elementarbildung des Volks (2. kiad. Konstanz 1835); Die Bergpredigt Christi (6. kiad. St. Gallen 1861); Die christlichen Bilder (2 köt., Konstanz 1827); Über Schwärmerei (Heilbronn 1834); Die grossen Kirchenversammlungen des 15. und 16. Jahrhunderts in Beziehung auf Kirchenverbesserung (4 köt., Konstanz 1840); Gott und die Welt (2 köt., Heidelberga 1857); Die Eintracht zwischen Kirche und Staat (kiadta Beck, Aarau 1869); W.-s sämtliche Dichtungen (7 köt., Stuttgart 1834-55). V. ö. Kath. Flugschriften Nr. 118. (Berlin 1897).


Kezdőlap

˙