Zsigárdy

Gyula, politikus, szül. Pozsonyban 1850 szept. 29. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nagyszombatban és Esztergomban, a jogaikat Pozsonyban és Budapesten végezte, mely utóbbi helyen ügyvédi diplomát is szerzett. Azután nagyobb európai közuton a jogi viszonyokat tanulmányozta, majd ügyvédkedett és Pozsony vármegye bizottsági életében játszott jelentékeny szerepet. 1896. a galántai választókerület adott neki képviselői mandátumot és ezen minőségében tagja lett az igazságügyi bizottságnak. Irodalmilag is működött kisebb cikkelyekkel és egy Kis világok, nagy világok c. nagyobb csillagászati munkával.

Zsigerek

l. Viscera.

Zsigmond

magyar király és római császár. Luxemburgi IV. Károly császár fia, szül 1368 febr. 14., megh. Znaiman 1437 dec. 9. Atyja halála után 1378. a brandenburgi őrgrófságot örökölte. Lajos király 1372 febr. 20. egyik leányát feleségül igérte neki s azért 1379-től Zs. a magyar nyelvet és szokásokat elsajátítsa. 1385. megtörtént a házasság is közötte és Mária, I. Lajos legidősebb leánya közt. Maga Zs. eleintén csak akkor volt szivesen látott férj és vő, mikor szükség volt segítségére. Kis Károly fenyegető közeledése ellen Csehországban keresett volna segítséget, de csak annak meggyilkolása után tért hazánkba, ekkor is azt kelle hallania, hogy Mária nem akar vele élni. A gyüjtött sereget tehát neje, illetőleg anyósa ellen fordította s kivitte, hogy Mária férje lőn. Nemsokára, 1386 jul. 25. neje a Horváthyak fogságába került. Zs. ez alkalmat neje kiszabadítására s egyúttal saját hatalmának gyarapítására használta fel. Már 1387 jan. az ideiglenes kormány az ország főkapitányságában hatalmat adott kezébe, s márc. végén pedig Budán királlyá választotta egy csonka országgyülés, Székesfejérvárott pedig megkoronázták. Most már kettőzött buzgalommal dolgozott nejének kiszabadításán, ami junius 4-ig sikerült is. Zs. hatalomvágyát Mária szabadulása kielégítette, mert az uralmon megosztozva, Magyarország királyának elismerve, minél kevesebb részt vett Mária továbbra a politikai dolgokban, annál nagyobb hévvel működött Zs. Hadjáratainak sorát Bosznia és a délvidék lecsendesítése nyitotta meg, 1393. elismerte a bosnyák király Zs. főúri jogát, a továbbra is ellenszegülő Horváthyakat párthiveik szétverésével minden ellenállásra képtelenné tette. 1390. és 1392. Szerbiában támadt a törökre, de apróbb győzelmei semmi különös eredményt nem mutattak fel. 1395. a Havasalföldre rontott törökön Kis-Nikápolynál aratott győzelmet. Annál leverőbb következménye volt az 1396. nemzetközinek tervezett hadjáratnak, szept. 28. a franciák hevessége miatt a nikápolyi ütközet elveszett. Zs. Konstantinápolyba menekült, onnan Dalmáciába hajózott. Innen Magyarországba jövet a nápolyi-pártiak el akarták fogni, de az ő hivei győztek s 1397 febr. 27. a nápolyi párt két fő emberét, a két Laczkyt megölték. Nemsokára az idegenek pártfogása, pazarlása, a külföldi ügyekkel való foglalkozása teljesen elidegenítették tőle a magyarok szivét, annyira, hogy 1401 ápr. 28-án az országos tanácskozás alkalmával szemére etettek visszaéléseit s a kivont kardokkal betódult nemesek elfogták és erős őrizet alatt Visegrádra szállították. Mivel azonban a magyar nemesek a helyette választandó király személyében nem tudtak megegyezni, fogságából félév mulva, okt. 26. kiszabadult s a főurak elismerték királyuknak. Első neje Mária még 1395. meghalt, a briegi hercegnővel való egybekelését 1401-iki fogsága megakadályozta. Most tehát Zs. eljegyezte magának Cillei Hermann gazdag stájer főúr 9 éves leányát Erzsébetet. Az 1401-iki fogságból Zs. nem okult. A cseh korona megszerzése végett az ország jövedelmeinek elidegenítésétől sem rettent vissza s ezt a magyar rendek megsokalva, Nápolyi László pártjára állottak s nyiltan felléptek. A fölkelés hirére Zs. haza jött, győzelmet aratott a lázadók egyes csapatai fölött, a nagyobb résszel békét kötött s amnesztiát hirdetett a bűnösöknek s ahol kellett, erőszakkal fojtotta el az elégületlenséget. E második veszedelem okosabbá és higgadtabbá tette Zs.-ot. Magyarország ügyeinek rendezésére fordította idejét; boszut állott a római pápán, amiért ez Nápolyi Lászlót párolta, jegyesével 1404. házasságra lépett; jeles törvényeket alkotott, a magyar fönhatóságot Biszniában helyreállította és Szerbia fejedelmét a magyar királyság elismerésére birván, hazánkhoz szorosabb kötelékkel csatolta. 1410-ben német (római) királlyá választatott meg, s egyezségre lépett XXIII. János pápával, őt ismervén el (a három közül) az egyház fejéül. 1412. háborut kezdett a Dalmácia egy részét vétel útján elfoglaló velencei köztársaság ellen. Ennek fegyverszünettel végét vetvén, fő gondját a nyugati nagy egyházszakadás megszüntetésére fordította s ez a konstanzi zsinaton (l. o.) sikerült is. Kevéssel ezelőtt 1414 nov. 8. Aachenben római (német) királlyá koronáztatta magát. Az egyházszakadás megszünetése véget nagy utazásokat is tett Zs. Aragoniában, Francia- és Angolországokban és csak négy év mulva érkezett vissza hazánkba s itt kénytelen volt hűtlen nejét megbüntetni. Vencel nevü testvérének halála után Csehország megszerzésén fáradozott. 1420 jul. 28. meg is koronáztatta magát cseh királlyá, de pár nap mulva a husziták támadásai miatt kénytelen volt visszavonulni Prága alól. Öt évig küzdött ezután Zs. a husziták ellen, de sikertelenül. Ekkor egy kis ideig Magyarországra fordította figyelmét. 1426. Erdélybe ment s hadvezéreivel Dán oláh vajdát visszahelyeztette a havasalföldi fejedelemségbe. 1428. Galambócot ostromolta és ott a törököktől nagy vereséget szenvedett. Élete is veszedelemben forgott, de Rozgonyi István s neje Szentgyörgyi Cecilia megmentették. Többé nem is vezetett személyesen hadat a török ellen. Most már újra a hazánkat is szörnye pusztító, égető husziták ügye foglalkoztatta s a baseli zsinaton kivette, hogy a husziták egy része (a kelyhesek) bizonyos feltételek alatt kibékül az egyházzal. 1433-ben Zs. Milanóba s majd Rómába ment. Az előbbi helyen olasz királlyá, az utóbbi helyen római császárrá koronáztatott. Visszajövet új alapra fektette a magyar honvédelme s hossza alkudozás után kibékült a csehekkel. Prágába ment, de ott új bajok, összeesküvések vették körül. Ennélfogva sietett hű magyarjai közé, de útközben Nagyváradon első neje mellé temették. Második nejétől Cillei Erzsébettől egy leánya született: Erzsébet, Albert osztrák herceg, utóbb (1438-39) magyar király neje. Ifju korában kissé könnyelmü s az ország törvényeivel nem sokat törődő király vala, később megváltozott, de ekkor meg olya nagy vállalatokba fogott, amelyek minden idejét elvonták hazánk ügyeitől s igy hosszu uralkodása alatt hazánk inkább gyöngült, mint erősödött, területileg pedig határozottan kisebbedett. Azonban eszét, ha szükséges volt, személyes barátságát, szervező tehetségét mindenkinek el kell ismernie. A tettek embere volt, de gyorsasága sokszor meggondolatlansággá fajult. Roppant fényes pályájának állandó sikere, éppen azért, mert sokfelé kapkodott s egységes célt maga elé nem tűzött, nem volt. Zs. aranyforintjának, dénárának, obulusának és széles garasának képét l. az Érmek mellékletén.

Zsigmond

1. (I.) lengyel király, szül. 1467 jan. 1., IV. Kázmér király legifjabb fia, megh. Krakóban 1548 ápr. 1. Mint herceg Glogau és Oppeln hercegséget kormányozta és a litvánok által nagyherceggé választatott, 1506. azután bátyja, Sándor király halála után a lengyelek királya lett és 1507. Krakóban megkoronáztatott. Megfékezte a rakoncátlan nemeseket és lecsöndesíté a minduntalan háborgó Litvánitát. A tatárok és Bogdán oláh vajda ellen is kellett küzdenie. Lengyelország alatta tetemesen nagyobbodott. Unokaöccse, Albrecht, a német lovagrend nagymestere, kilépett a rendből, amit Zs. helyeselt, amennyiben Albrecht a rendnek világosított birtokát, a porosz hercegséget ő tőle hűbérül vette. Később Mazóvia is került a lengyel koronához. A reformáció elterjedését s türelmes Zs. nem akadályozta meg. A külső politika terén tétovázott. Kezdetben a török veszéllyel szemben II. Ulászló magyar királlyal és a magyar rendekkel akart védő- és támadó-szövetségre lépni, és Borbálát, Szapolyi István leányát szemelte ki hitvesül. I. Miksa császár azonban, aki ezek által a magyar koronára táplált igényeit veszélyeztetve látta, Zs. ellen Vasziljevics Iván cárral szövetségre lépett, ki erre Lengyelországba tört, hol ugyan Orszánál 1514. csatát vesztett, de Szmolenszket mégis elragadta és meg is tartotta. Miksa erre a pozsonyi találkozáson (1515) örökösödési és családi szerződések utján nyerte meg II. Ulászló királyt a maga részére, sőt arra is törekedett, hogy Zs.-ot is elvonja a Szapolyaiaktól. E célból Sforza Bonát ajánlotta Zs.-nak mint második feleséget, ki ezt a kapzsi és romlott nőt csakugyan elvette (1516), aki mind Zs.-ra, mind Lengyelországra sok bút hozott. II. Lajos királyunkat Zs. 1526.. nehány ezer katonával segítette. Később mint békeközvetítő fáradozott I. Ferdinánd és Szapolyai János között, majd a menekülő János királynak ismételten menedékhelyet nyujtott Tarnovban. Az t is megengedte, hogy János zsoldosokat toborozhasson Lengyelországban. 1539. második nejétől született leányát, Izabellát, János királynak nőül is adta, akitől azután János Zsigmond herceg született. Zs. a tudományokat és művészetet is pártolta. A lengyel történetirók a nagy fejedelmek sorába vették föl.

2. Zs. (II.) Ágost, lengyel király, az előbbinek egyetlen fia, szül. 1520. aug. 1., megh. Knyszynban 1572 jul. 1. A rendek még atyja életében (1530) koronázták meg királlyá, azonfelül pedig (1544 óta) Litvániát kormányozta. 1548. atyját követte a trónon és ekkor Radzivill Borbálával titkon kötött házasságát is köztudomásra hozta, ámbár anyja, Sforza Bona, mindent elkövetett, hogy a rendek ezt a házasságok megsemmisítsék. Anyja egyáltalában sokféle módon okozott bajt, mignem végre 1555. Olaszországba távozott, ahol egyik szeretője őt megmérgezte. A magával vitt lengyel kincsekből megelőzőleg 320 000 aranyat kölcsönzött II. Fülöp spanyol királynak, aki ezzel a roppant összeggel Lengyelországnak adósa maradt. Zs. korában a reformáció egyre terjedt és bár Zs. maga hű maradt hitéhez, az 1572-iki varsói országgyülésen a rendek kivánsága szerint mégis kihirdette a vallásszabadságot. Háboruiban Zs.-ot szerencse kisérte. Midőn Litvániával szövetségre lépett, Vasziljevics Iván (II.) cár oda betört, de ekkor a kardrend nagymestere, Kettler, Livóniát a lengyel királynak engedte át, minek fejében Kurföldet és Semgallent kapta hűbér gyanánt Lengyelországtól. Az 1569-iki lublini országgyülésen végre sikerült Litvániát, a porosz tartományt, Volhiniát, Podoliát és Ukrajnát (azok vonatkozása dacára) szorosan Lengyelországhoz csatolni (lublói unió) és ekkor érte el Lengyelország legnagyobb kiterjedését. A tudomány és különösen az irodalom is Zs. idejében élte fénykorát. Hazánkkal Zs. annyiban lépett összeköttetésbe, hogy hugát, Izabella erdélyi fejedelemasszonyt és fiát, János Zs.-t 1551. szivesen fogadta és utóbbit 1556. az erdélyi trónra való visszatérésekor támogatta. Később azonban nőül vette I. Ferdinánd egyik leányát és azóta a Habsburg-házhoz szított. II. Zs.-ban kihalt a Jagello-család.

3. Zs. (III.), lengyel és svéd király, szül. 1566 jun. 20-án, III. János svéd király és nejének, Katalin lengyel hercegnő, II. Zsigmond király hugának fia, megh. Varsóban 1632 ápr. 30. Anyja őt abban a reményben, hogy a Jagellók kihaltával a lengyel korona Zs.-ra száll, a kat. hitben neveltette. Báthory István halála után Zamojski János Zs.-t 1587. csakugyan lengyel királlyá proklamáltatta és annak versenytársát, Miksa osztrák főherceget elfogta és igényeiről való lemondásra szorította. Zs. fő törekvése arra irányult, hogy a katolicizmus hatalmát és befolyását Lengyelországban visszaállítsa, amiben őt különösen a jezsuiták támogatták, mig a lengyel nemesekre nem igen hallgatott, sőt azok elől jóformán elzárkózott, ami elégületlenséget szült. Atyja halála után (1592) Svédország koronáját is örökölte, a protestáns svédek azonban nemsokára arra kényszerítették, hogy nagybátyját, a protestáns hitü, népszerü Károlyt bizza meg a kormánnyal, aki utóbb trónkövetelőnek is fellépett. Zs. erre lengyel haddal Svédországba tört, de Stengeborgnál 1598. vereséget szenvedett és 1604. a rendek által letétetett. Zs. azonban most sem nyugodott meg sorsában, a mivel Lengyelország és Svédország között hosszadalmas háborut okozott, melynek folyamában Gusztáv Adolf svéd király Livoniát és a porosz hercegség nagyobb részét hatalmába kerítette. Zs. csak akkor kapta vissza e hódítások egy részét, midőn Gusztáv Adolf, hogy Németországban szabad kezet nyerjen, 1629. Zs.-dal békét kötött. Lengyelországban sem volt Zs. szerencsés. Előbb Zebrzydovski nemes szitott ellene lázadást, melyet csak nagy erőmegfeszítéssel lehetett elnyomni. Azután Oroszországgal keveredett háboruba, abból az alkalomból, hogy ál-Demetrius trónkövetelőt támogatta, kitől a katolicizmus visszaállítását remélte. De ez a remény éppen oly kevéssé valósult, mint abbeli várakozása, hogy a görög nem egyesült kozákok elismerendik a pápa fenhatóságát. Midőn Zs. nem tágított, a kozákok fel is keltek ellene. Azonfelül törökök, tatárok és az oláh vajdák is viseltek Zs. ellen háborukat. Hazánk történetében is akadunk Zs. nyomaira. Mint II. Ferdinánd császár és király sógora, esküdt ellensége volt Bethlen Gábornak, kinek versenytársát, Homonnayt pénzzel és fegyverrel támogatta. Midőn pedig Ferdinándot a törökök ellen is segítette, Oszmán szultán bosszuhadjáratot indított Lengyelország ellen, melynek folyamán a török csapatok az országot tűzzel vassal pusztították. Csak 1621. sikerült a lengyel vezéreknek a törököket Khocimnál legyőzniök, de Zs. mégis sietve békét kötött a szultánnal (1621). Zs. Varsóban halt meg, ahová a királyi székhelyt (Krakkóból) áttette volt.

Zsigmond Ágost

l. Zsigmond (2).

Zsigmondfalva

kisközség Torontál vármegye nagybecskereki j.-ban (1891) 1094 német lak., vasúttal és táviróhivatallal.

Zsigmondháza

1. nagyközség Arad vármegye aradi j.-ban, (1891) 1000 német, oláh és magyar lak. - 2. Zs. (Orlové), kisközség Trencsén vármegye vág-besztercei j.-ban, a Vág partján, (1891) 413 tót lak. Szép kastélyát, mely a Vág egy kanyarulatánál fekszik, 1612. Balassa Zsigmond építtette; termeiben és kápolnájában sok Balassa-féle régiség van; most a Lord-család birja.

Zsigmond-ízlés

A lengyelek az olasz renaissance-stílust nevezik igy, amely nálunk I. Zsigmond (1506-48) és Zsigmond Ágost (1548-72) lengyel királyok korában terjedt el s még sűrün a csúcsíves stílussal karöltve alkalmaztatik.

Zsigmondy

Vilmos, bányász, szül. Pozsonyban 1821 máj. 25., megh. Budapesten 1888 dec. 21-én. 1838-42. Selmecbányán végezte a bányászati és kohászati tanulmányokat. 1843. Selmecbánya mellett, Széleknán gyakornok a mérnöki hivatalban. 1844. Bécsben hallgatta Haydinger előadásait s egyszersmind a központi bányaigazgatóságnál is működött; összeállította Magyarország és Ausztria bányászatának 1842. végéig terjedő 25 évről szóló statisztikáját. 1846. tanulmányutat tett Stíriában, Cseh- és Morvaországban és Sziléziában; ugyanez évben kinevezték Resicára bányagondnokká. 1848 végével ugyanoda főnökké nevezte ki a magyar kormány. Karácsony estéjén elpusztítván az oláhok Resicát, Zs. menekült és a mű pénztárát 33 000 frttal beszolgáltatta Oravicán a főpénztárba. 1849. a magyar kormány ismét Resicára rendelte, hol 3 hónappal a világosi katasztrófa után elfogatván, vasban töltendő 6 évi fogságra itéltetett és az olmützi várba küldetett. Innét 1850 vége felé kiszabadulván, Sándor gróf annavölgyi kőszénbányáját kezelte; 1860 pedig apjának Resica mellett fekvő szekuli kőszénbányáját rendezte, mig végre ugyanazon év végén állandóan Budapestre tett át lakhelyét mint bányászati ügyvivő. Élénk részt vett az 1861-iki országbirói értekezletnek a bányajogra vonatkozó tanácskozásaiban. 1864-ben irta meg Bányatanát. 1865. a harkányi hévforrást egy 37,8 m. mély fúrólyukkal szerencsésen felfogta. Ezután gyorsan következtek mély fúrásai: a margitszigeti (1866-67) 119,5 m., a lipiki (1868-1870) 234,5 m., az alcsuti (187) 183 m. mély és végre a budapesti városligeti (1868;78) 970 m. mély kútnak fúrása. A hetvenes évek közepe felé elvesztette bal szemének világát. Az országgyülésen 1875-től 1888 végéig Selmec- és Bélabánya képviselője volt. Leginkább az ő fáradozásainak köszönhető az elaggott bányászok és özvegyeik s árváik ellátására vonatkozó szabályzat életbeléptetése. Az 1873-iki bécsi, a később rendezett párisi, továbbá a székesfejérvári és az 1885-iki budapesti kiállításokon mint juror működött. Az ő kezdeményezésére jött létre 1885. a bányászati kongresszus, melynek elnöke is volt. Tagja volt 1875 óta a képviselőháznak és a fővárosi közmunkák tanácsának. A magy. tud akadémia 1868. választotta tagjává; ugyanez évben a király a Ferenc-József-rend lovagkeresztjével díszítette fel; 1878. pedig a francia becsületrend lovagkeresztjét nyerte el. 1872. királyi tanácsos lett. 1884. Selmec- és Bélabánya városok díszpolgárukká választották.

Zsil

a Duna mellékfolyója, mely Hunyad vármegye féli részében két ágból ered; a Magyar-Zsil a vármegye DK-i határán, a Kudrisi havasok D-i oldalán fakad és DNy-i irányban folyik, majd Petrosenytől D-re fordul; Alsó-Borbatyénnél egyesülve az Oláh-Zsillel; ez utóbbi Hunyad vármegye déli határán, a Retyezát hegység Paltina csúcsa alatt fakad, s KÉK-i irányt követ. Az első hossza 20 km., az utóbbi mintegy 50 km. Az egyesült Zsil kevéssel Borbatyénen alul Románia földére lépt át és DK-i irányban siet a Duna felé. Nevezetes a Zsil völgye azon nagy kiterjedésü kőszéntelepekről, melyek ott feltárva és mívelés alatt vannak (Petroseny, Petrilla, Lupeny, Urikány).


Kezdőlap

˙