Zsilinszky

Mihály, vallás- és közoktatásügyi államtitkár, szül. Békés-Csabán 1838 máj. 1. Elemi iskoláit szülőhelyén és Orosházán, a gimnáziumot Szarvason végezte, 1858. a pesti protestáns teologiai akadémia hallgatója lett, fő óhajtása lévén atyjának, hogy fia pap vagy tanár legyen. Két év multával, miközben Fabiny Teofil családja körében is egy ideig mint nevelő működött, a hallei, majd a berlini egyetemek hallgatója lett; de ezeken kivül Németország és Svájc több egyetemét is meglátogatta, később pedig Francia- és Olaszország különböző részeiben tett tanulmányutakat. A külföldről hazatért 23 éves ifjut a szarvasi főgimnáziumhoz választotta meg az iskola fentartó testülete történelem és magyar irodalom rendes tanárául (1861), hol csakhamar több alkalmas, az újabb kor kivánalmait s kutatásait figyelembe vevő tankönyv készítésével öregbített a tanári széken szerzett érdemeit. Ezenkivül az egyházi szószéket is gyakran felhasználta az evangeliumnak és a magyar nemzeties szellemnek az ottani magyar és tót ajku gyülekezet körében való erősítésére. 1874. családi okokból tanári állásáról lemondott, de csak azért, hogy a közügyet annál nagyobb buzgalommal szolgálja. Ekkor kezdett tevékenyebb részt venni a vármegyei gyüléseken, hol első szónoki sikerei után a főispán országgyülési képviselőséggel kinálta meg; de ő idejének legnagyobb részét a tudománynak és a protestáns egyháznak szentelte. Előbb a csabai egyház, majd az egész országban legnagyobb kiterjedésü békés-csanádi evangelikus egyházmegye választotta meg felügyelőül. 1875., mikor a jobb és baloldali fuziójából Tisza Kálmán vezetése alatt megalakult a szabadelvü párt, Zs. a családjában előfordult gyászesetek által lesujtva, a politikai élet zajában keresett vigasztalást. A legközelebbi képviselőválasztás alkalmával elfogadta a gyomai választókerület mandátumát. Két időszak alatt ezen kerületet, majd utóbb szintén két ülésszakon át szülővárosát, Békés-Csabát képviselte az országgyülésen, melynek tagja maradt 1887-ig, élénk részt véve kivált a tanügyi és gazdasági kérdések vitatásában. Tagja volt a horvát regnikoláris deputációnak és az alapok és alapítványok jogi természetének meghatározására többször kiküldött bizottságnak; egy ideig mint a képviselőház jegyzője is működött. 1889. Csongrád, 1892. Zólyom vármegye főispánjává, 1895 febr. 20. vallás- és közoktatásügyi államtitkárrá neveztetett ki. Bokros hivatalos teendői mellett irodalmilag is foglalkozott a tudományokkal, ezért a m. tud. akadémia 1878. levelező tagjául választotta, mely alkalommal Nagy emberek szerepe a történelemben c. dolgozatával foglalta el székét. A magyar történelmi, földrajzi, régészeti és pedagogiai társulatoknak, a protestáns irodalmi társaságnak egyik legmunkásabb választmányi tagja, ez utóbbinak egy ideig titkára is volt: Művei: Az egyetemes történelem főbb eseményei, életirati vázlatokban (Pest 1867, 2. kiad. 1872); A magyar költészet és szónoklat kézikönyve (u. o. 1868), mely arról is nevezetes, hogy a szónoki beszédek között közölte Zs. Kossuthnak István főherceg üdvözlésére mondott és 1848 jun. 11-iki országgyülési beszédeit s ezekből ismertette meg Rimély püspök Rudolf főherceggel is Kossuth beszédeit és páratlan szónoki tehetségét- Magyarország történelme (a Dierner-féle átdolgozva 1870); összegyüjtötte a Kossuth-dalokat (1870); Vilim János békéscsabai tanító életrajza (Gyula 1871); Magyar hölgyek (történelmi élet- és jellemrajzok, Pest 1871); A széptan előcsarnoka (u. o. 1882 és 1897); A keresztény hit- és erkölcstan vázlata (u. o. 1872); Szarvas város története (magyar és tót nyelven, 1872); A felvilágosodás keletkezésének és befolyásának történelme Európában (Lecky angol művének fordítása, 1872-73); Az 1848-iki francia forradalom története (Lamartine után); Békés vármegye történeti emlékei (Monumenta diplomatica comitatus Békésieusis, Haán Lajossal együtt); A magyar országgyülések vallásügyi tárgyalásai (I. köt. A reformációtól a bécsi békéig, Budapest 1880; II. köt. A bécsi békekötéstől a linci békekötésig 1606-45, u. o. 1891; III. köt. 1647-87, u. o. 1893; IV. köt. 1687-1712, u. o. 1897, kiadta a magyar protestáns irodalmi társaság); Egyforradalmi zsinat története 1707-15. (Budapest 18899; A linzi békekötés és az 1647-iki vallásügyi törvénycikk története (u. o. 1890); Csongrád vármegye története (az ezredélv emlékére, u. o. 1896); Tájékoztató a külföldi egyetemeken magyar protestáns ifjak részére tett alapítványi ösztöndíjakról (u. o. 1897). Ezeken kivül irt tanulmányokat és életrajzokat Békés vármegye multjából, a Pero-féle lázadásról, a békés-vármegyei jakobinusokról, Ajtóssy Ajtós Antalról (Dürer atyja), Patócsy Ferencről, Károlyi György gróftól, Wenckheim Béla báróról, Terényi Lajosról, Székács Józsefről, Győry Vilmosról, Tatay Istvánról és Haán Lajosról. Továbbá irt művészettörténeti tanulmányokat Ferenczy szobrászról, Kupeczky festészről, Kaulbachról, Haán Antalról és Munkácsyról. Történetirók közül: Heltai Gáspárról, Bonfiniusról, Székely Istvánról, Szerémi Györgyről, Verancsics Antalról, Virág Benedekről, Horvát Istvánról, Palaczky Ferencről és Taine Hyppolitről; legújabban politikai tanulmányokat ezen cím alatt: Gróf Széchenyi István és a nemzetiségi kérdés, Báró Wesselényi Miklós és a nemzetiségi kérdés. Szerkesztette 1874. a Békés c. lapot; a Békésvármegyei régészeti és művelődéstörténelmi társulatnak részben Zs. volt a megalkotója, tizenkét éven át titkára és Évkönyvének szerkesztője. A körös-völgyi árvizkárosultak felsegítésére szerkesztette a Részvét c. emlékkönyvet.

Zsilip

oly szerkezet, mely a viznek valamely nyiláson való kibocsátására szolgál. Rendesen ott szokták alkalmazni, hol a kibocsátandó viz mennyiségét a körülményekhez képest szabályozni, vagy néha éppen megszüntetni kell. Anyagára nézve lehet fa, vas, kő, tégla vagy beton; legtöbbször azonban e felsorolt anyagokat vegyesen alkalmazzák. Három fő alkatrésze van: a fenék, az oldalfalak és a rekesztő tábla. A fenék és oldalfalak legtöbbször négyszögletü nyilást vesznek körül s arra szolgálnak, hogy a viz kifolyását csakis a nyiláson engedjék meg. Az oldalfalak és fenék rovátékába a rekesztő tábla illik, melyet vagy kézzel emelnek (kisebb szerkezetnél), vagy külön emelő készülékkel, mely a Zs. nagyságához és egyéb körülményeihez képest igen bonyolódott szerkezetü is lehet. A kisebb Zs.-et tiltónak nevezik. Néha a Zs. csőalaku s ekkor cső-Zs.-nek hivják. A hajózáshoz használt, kamrával és kapukkal ellátott Zs.-nek csege (l. o.) a neve. L. Bukógát és Duzzasztógát.

Zsinagóga

(görög, héb. bét-hákneszet a. m. gyülekező hely), a zsidó imaház, mely a babiloni számkivetés alatt és még inkább utána a zsidó vallásos élet szabályozására tartott gyülekezetből fejlődött és az áldozatok mellőzésével az imádságba fektette az istentisztelet fő súlyát. Már az Ezra (l. o.) utáni első században Judea majdnem minden városában léteztek bizonyos helyiségek, hol szombat- és ünnepnapokon, valamint hétfőn és csütörtökön, mint vásárt- és törvénykezési napokon, Mózes 5 könyvéből tartottak felolvasásokat. Az illető fejezeteket eleinte szabadon választották, rendesen aram fordítással (l. Targum) és magyarázattal kisérték, később a prófétákból vet fejezettel (l. Haftora) megtoldották; az ez alkalommal elmondott imádságok a Zs. imarendjének alapja. Az ilyen Zs.-k már a második jeruzsálemi templom fennállása idején Palesztinán kivül is léteztek, közülök a leghiresebb az egyiptomi u. n. Óriás-templom, hol a gyülekezetet, mely a csarnok rendkivüli nagysága miatt az előimádkozó szavát nem érthette, a hagyomány szerint zászlók lengetése által figyelmeztették, valahányszor áment kellett mondani. A Zs. mellett rendesen iskolaház volt, melyben a törvényt tanították; gyakran maga a Zs. szolgált e célnak, mi még a középkorban is szokásos volt. Innét a Zs. később befogadott elnevezése: zsidóiskola (schola Judaeorum, Judenschule, a nép nyelvén idővel egyszerüen: Schull. Az V. sz. óta a Zs.-k építését megnehezítették, helyre, nagyságra és számra nézve bizonyos korlátok közé szorították s a zsidóknak már csak azért is, hogy a keresztények v. mohammedánok érzékenységét és féltékenységét ne ébresszék, be kellett érniök a legigénytelenebb külsejü és berendezésü Zs.-k építésével; csak az újabb időkben találkozunk nagyobbakkal és díszesebbekkel, aminők hazánkban a pesti (dohányutcai), szombathelyi, pozsonyi (ortodox) és pécsi. Európában a legrégibb a prágai Altneuschul. A Zs. rendesen előcsarnokból és a tulajdonképeni templomból áll; az előbbiben, hol régebben a vallás ellen vétőket, vagy nagyobb botrányt elkövetőket kikötötték, mosdókészülék szokott lenni, melyet a belépő hivek kézmosásra használnak. Az utóbbinak kelet felé néző bejáratával szemben van a régi frigyládát helyettesítő, függönnyel (poroket) elfödött «szentség-szekrény» (arón-hákódes), mely a tóra- (l. o.) tekercseket tartalmazza. Előtte függ az «örök mécses» (nér-tamid), mellette rendesen a rabbinak ülése; régi és jelenleg az ortodox Zs.-kban tőle jobbra van az előimádkozó hely, mig a tóra felolvasását a templom közepén levő emelvényen (bima, álmemor) végzik, melynek a modern Zs.-ákban közvetlen a «szentség szekrény» előtt van helye; rendesen ott áll a szószék, valamint az asztal (sulkhan), melyre a felolvasásra használt tórát fektetik és mely mellett az előimádkozó (kántor) és többnyire a kar is végzik funkcióikat. Férfiak és nők elkülönítve ülnek, a férfiak a földszinten, a nők a karzaton, hol olyan nincs, sűrü rácsozat választja el a férfiakat a nőktől; újabb idő óta azonban itt-ott (hazánkban Kis-Cellen) a férfiak már együtt ülnek a nőkkel. Az ülőhelyek, amennyire csak szerét ejthetik, kelet felé néznek. Az isteni tisztelet megtartására legalább egy «minján», azaz tiz 13. életévét betöltött férfiu jelenléte szükséges. Modern Zs.-ban orgonaszó kiséri a karéneket és a héber imák mellett az ország nyelvén is, nálunk kizárólag magyar nyelven, végeznek imádságokat, kivált a szombat- és ünnepnapokra előirt imái «királyért és hazáért». Különben a Zs.-t a legnagyobb egyszerüség jellemzi, szobrok vagy festmények nem találhatók benne, mivel a zsidó felfogás az előttük való imádkozást szigoruan eltiltja. Csak a tórán lévő arany és ezüst ékszereket (klé-kódes) és a szentség szekrénye függönyét szokták díszíteni, rendesen koronával (kether), melyet oroszlánok és szarvasok, a hiterősségnek és buzgalomnak jelképei és csillagok vesznek körül, mely díszítések ellen azonban a régi szigoru zsidó felfogás soká folytatott makacs küzdelmet. A Zs. falaira a szentirásból vett verseket szoktak irni, vagy külön táblákon felaggatni. Átvitt értelemben a Zs. alatt értik a zsidóságot, ellentétben a kereszténységhez (ecclesia). Nagy Zs. (keneszet hágdóla), rabbinikai források szerint, az a 120 tudós tagból álló gyülekezet, mely Ezra (l. o.) elnöklete alatt a vallásos viszonyokat szabályozta, a szent könyveket gyüjtötte, rendezte és összeállította, a zsidó rituálét megállapította és a zsidó hagyománynak és törvénytudománynak kiváló ápolója volt; mint utolsó tagját a Kr. e. 292 körül meghalt Simon főpapot (az igazságost) említik.

Zsinagógai átok

a régi zsidó büntető eljárásnak neme, mely a vallás, az erkölcs és a társadalmi rend ellen vétő egyént kiközösíti a gyülekezetből. Azon időkből eredt, midőn a zsidóság állami önállóságát elvesztette és ezzel körében megszüntek ama büntető eszközök alkalmazásai, melyek a különféle kihágásokat megtorolni hivatvák. Fajtái: 1. Megfenyítés (nezifá), mellyel a nászi (l. o.) vagy egy törvénytudós férfi illette a tanulót, vagy az alantas hivatalnokot, ki tanítója, illetőleg följebbvalójával szemben illetlenül viselkedett. A megfenyítettnek 1-30 napig kerülnie kellett a nyilvános életet, szobafogság volt számára kiszabva. 2. Kis átok (niduj sámtá), mey rendesen 30 napra terjedt; ennek elteltével annak, ki ez átkot elrendelte (nászi, városi hatóság, tudós), kellett azt megszüntetni. A nászi átka érvényben volt az egész zsidóságban, mig a városi hatóságé csak helyi jellegü volt, a törvénytudós pedig csak a vele egyrangu vagy nálánál alantasabb egyént sujthatta, de sohasem följebbvalóját. Az átkozottal, családbeli hozzzátartozóin kivül, négy rőfnyi távolságon belül közlekedni tilos volt; ismertető jele volt, hogy szennyes ruhában, nyíratlanul és mezítláb járt. Nagyobb kihágásoknál kürtszó (sófár) kiséretében, nyilvánosan hirdették ki az átkot, melynek rendes kihirdetési formája volt: legyen N. N. átokban. 3. Nagy átok (kherem, a görög anathema), melyet az esetben alkalmaztak, ha a bűnösnél a kis átokkal célt nem lehetett érni. Ritkán éltek vele, mivel az ily átok alatt levő egyén, minthogy teljesen ki vala zárva a zsidóságból, sokszor áttért a keresztény vagy mohammedán hitre. Ez is felbontható tiz, illetve három tudós által, kik előtt a bűnös megbánja vétkes tettét, mezítláb a jelenlevőktől négy rőfnyire a földön ülve. Az átok felbontása e szavakkal történt: «Testvérünk vagy! testvérünk vagy! mert alávetéd magad a büntetésnek.» A középkorban a Zs. az átkozottnak családjára is kiterjesztetett hozzátartozóit nem részesítették a zsidó temetésben, az iskolából kizárattak, gyermekeik körülmetéletlenek maradtak, aki velök közeledett, az maga is a nagy átok alá esett. Az átok kihirdetésének egyik faja a következő volt: a bűnöst a zsinagógába vezették az előimádkozó mellé, ki a frigyláda alatt a torát tartotta kezében. Ezután egy halotti hordszékre felfújt tömlőket, vagy egy letakart kakast helyeztek, gyertyákat gyujtottak, zsákokat és hamut tettek gyász jeléül a bűnös lábai elé. Erre megfújták a kürtöket, a gyertyákat kioltották, a tömlőket megrepesztették és a sötétségben felhangzott a biró szava: «Amint a gyertya lángja elalszik, aludjék el életvilágod, amint a levegő elszáll a tömlőktől, ugy szálljon el lelked testedből, ha terhel a bűn, mellyel vádoltatol.» Ekkor a törvényszék feje elmondja az átokformát: «Az égi és földi biróság nevében megátkozzuk, kiközösítjük a bűnös N. N.-t; szálljanak fejére mindazon átkok, melyeket e tóra tartalmaz, vonuljon az átok testének 248 ízébe» stb. A bűnös és a jelenlevők erre rámondják az ament. Érvényben maradt a zsidók közt még jelenleg is a XI. sz.-beli Gerzson rabbinak átka, mely azt éri, ki bigamiában és aki nejét a válásra kényszeríti. A kis és nagy átkot a zsidók képletesen kígyónak (náchás, rövidítése a niduj, kherem, sámtá szavaknak) nevezték. Az osztrák magyar monárkiában II. József szüntette meg 1783. a zsinagógai átkot. V. ö. Wiesner J., Der Bann (Lipcse 1864).

Zsinagógai költészet

l. Zsidó irodalom.

Zsinat

(gör. synodos, lat. concilium) a. m. egyházi ügyekben való összegyülekezés. A római katolikus egyházban ismernek: 1 Köz-Zs.-ot (concilium oecumenikum), amely az egyháznak a római pápa követett vagy közvetlen meghivására összegyült püspökeinek (bibornokok, érsekek, püspökök, praelati nullius, rend- és vezérfőnökök) a pápa vagy helyettesének elnöklése alatt egybegyülése, a hitágazatok kifejezésére és az összes egyházfegyelem megállapítására. Véleményező vagy tanácskozó joggal meghivhatók még az egyház egyes jelesei, egyházjogi tudósok (világiak is), fejedelmek stb. Ha a köz-Zs. folyamán a pápa meghal: a Zs. az új pápa választásáig elnapoltnak tekintendő. 2. Nemzeti Zs.-ot, amely valamely ország vagy nemzet főpapjainak közös egyházügyek feletti tanácskozás végett való egybegyülekezete, az illető ország primásának, nálunk tehát a hercegprimás elnöklete alatt. Az ilyen Zs.-ra ugyanazok hivandók meg, mint a köz-Zs.-ra; a Zs. határozati azonban csak a pápa megerősítése után lesznek kötelezőkké. 3. Tartományi Zs.-ot, amely valamely érseki egyházmegye papjainak egybegyülése egyházmegyéjük ügyeinek megbeszélése végett. Tartományi Zs.-ot egyházi büntetés terhe alatt minden harmadik évben kell tartani. E Zs.-ot az érseki palliummal már biró érsek, az érseki szék üresedése esetén az egyházmegye legidősebb püspöke hivja össze és vezet. Csak hitágazati határozatai szorulnak a római szentszék megerősítésére. Végül vannak 4. vármegyei Zs.-ok, melyeket a püspök, mint egyedül határozó, meghallgatja összehivott presbiteriumának tanácsát. E Zs-ok fő célja a vármegyei látogatás alkalmával felmerült hiányok megbeszélése, utasítások adása, tartományi Zs.-i határozatok, pápai rendeletek kihirdetése stb. Újabban sokkal ritkábban tartanak Zs.-okat, mint azelőtt, noha különösen Magyarországot illetően IX. Pius pápa 1855 nov. 5-iki bullájával (Optime noscitis) nagyon szivére kötötte a főpapságnak a Zs.-ok tartását. A prot. egyházban a Zs. az egyházi önkormányzat legfelsőbb közege, amelyet az egyházi törvényhozás és utolsó fokban az összes kormányzati tennivalók illetnek meg.

Zsinati rendszer

valamely országos vagy tartományegyháznak olynemü szervezete, amely szerint a különböző fokozatu egyházkormányzói s törvényalkotói jog voltakép az egyházegyetemet illeti, mely ezen jogát általa szabadon választott egyének, testületek, legfelsőbb fokon az egyes gyülekezetek követett vagy közvetlen választása folytán megalakuló zsinatok által gyakorolja. Ily Zs. van a kálvinista egyházak legnagyobb részében, valamint a magyarországi evangelikus egyházban is. L. Presbiteriánizmus.

Zsindely

gyulékony fedőanyag; 35-40 cm. hosszu, 8-10 cm. széles hasított falemez, egyik hosszu oldalán horonyszerü bevájással, hogy az egymás mellé fektetett lemezek egymásba kapaszkodhassanak. L. Fedél.

Zsineg

l. Fonal és Kenderfonás.

Zsinegelés

l. Megfojtás.


Kezdőlap

˙