Olasz Lajos

Nemzet és etnikum keresztény-konzervatív szemmel

(Somogyi József politikai nézetei)

Somogyi József politikai írásai tulajdonképpen egyetlen, bár igen sokrétű, szerteágazó témakörrel foglalkoznak: a nemzetállamiság, a nemzeti identitás, a kisebbség és az asszimiláció kérdéseivel. Ez a kérdéskör a két világháború közötti időszakban a magyar szellemi élet egyik legtöbbet vitatott és legtöbbet publikált problémájának számított. Különösen így volt ez 1938-1941 között, a trianoni döntés nyomán elveszített területek egy részének visszacsatolása, illetve a világháború kirobbanása és a magyar hadbalépés idején. Somogyi maga 4 könyvet és mintegy 12 kisebb-nagyobb cikket, tanulmányt szentelt ennek a témakörnek. Írásaiban mindenekelőtt korrekt tudósi magatartás, a szakmaiság következetes érvényesítésének szándéka tükröződik. Rendkívül széles ismeretanyagra, naprakész tájékozottságra alapozva mindig tényekkel, érvekkel alátámasztva fejtette ki gondolatait. A maga részéről határozottan elítélte, hogy a nemzeti kérdés kapcsán kibontakozó vitában eluralkodjanak az emberek érzelmeivel, indulataival manipuláló aktuálpolitikai törekvések.1

Somogyi politikai nézetei a keresztény-konzervatív szellemiségben gyökereztek. A nemzet fogalmával, szerepével kapcsolatban kifejtett elmélete részben a 19. századi német politikai gondolkodás: a német romantika (Fichte) és a konzervatív társadalomfilozófiai iskolák (Rehberg, Savigny) szellemi bázisára épült, részben pedig a magyar konzervatív hagyományból (Kemény Zsigmond, Asbóth János) táplálkozott. Nagy hatást gyakorolt rá a századforduló után kibontakozó hazai szellemtörténeti irányzat, s az ezzel szorosan összekapcsolódó reformkonzervatív társadalomszemlélet és nemzetfelfogás (Szekfű Gyula, Joó Tibor) is. Somogyi azonban végig megőrizte sajátos szuverén gondolkodásmódját, nem annyira átvette, mint inkább átformálta, továbbgondolta mások nézeteit.

Politikai gondolkodásának centrumában a nemzet kategóriája áll. Egyetértett azokkal a nézetekkel, melyek szerint az emberek alapvetően nemzeti meghatározottságban élik le az életüket.2 Számára a 20. században a nemzet a leginkább organikus társadalmi közösség. Ez jelenti az egyes ember számára a politikai cselekvés természetes keretét, terrénumát. A nemzet köti össze, közbülső láncszemként, az egyén aktivitását a globalizálódó világ általános emberi törekvéseivel - az egyén gondolkodásmódját, szemléletét egy egyetemes értékrendhez igazítja. A nemzet tehát része egy nagyobb integrációnak, s ugyanakkor következetes befogadó szándékával maga is integrál. Somogyi elutasít minden elzárkózást vagy kirekesztést hangsúlyozó nemzetfogalmat. Vitatja azokat a nézeteket, melyek a nemzet lényegeként valamiféle faji vagy etnikai szubsztanciát neveznek meg. Műveiben szakmai érvek sorát állítja szembe a 30-as években szerte Európában gyorsan teret nyerő faji ideológiákkal és az etnizáló populizmus nézetrendszerével. A fajelmélet számára a "tudománytalanság prototipusa".3

Felfogása szerint a származás, a rassz-jelleg semmiképp sem tekinthető nemzetalkotó tényezőnek. A genetikai kapocs révén kétségtelenül átöröklődnek bizonyos fizikai és lelki hajlamok. Ezek a lelki hajlamok azonban csak, mint "jellemcsírák", diszpozíciók jelennek meg, melyek nem determinálják döntő mértékben az ember kialakuló jellemét, habitusát. A jellem, a magatartás, a szemlélet alakulásában számos más tényező, mindenekelőtt a környezet, a nevelés, a szocializációs hatások játszanak meghatározó szerepet. Az átöröklés révén szerzett lelki hajlamok legfeljebb csak elősegítik vagy éppen késleltetik, nehezítik bizonyos környezeti hatások, szocializációs folyamatok érvényre jutását. Lelki hajlamok átöröklődése egyébként is csak egyénekre vonatkozik és nem a közösségekre. Az azonos környezet, a hasonló életmód, a közös történelmi és kulturális hatások kialakíthatnak ugyan bizonyos lelki sajátosságokat, melyek az adott közösség tagjainak többségénél kisebb vagy nagyobb mértékben megfigyelhető, de ezeknek a hordozója mindig az egyén, és nem a csoport. Ráadásul, ezek a lelki sajátosságok nem állandóak, a környezet, az életforma, a belső viszonyok megváltozása nyomán maguk is átalakulnak. Nem lehet tehát genetikailag kódolt "faji lelkiségről" beszélni, olyan faj-specifikus közösségi meghatározottságról, amely valamiféle magasabbrendűséget vagy alacsonyabb-rendűséget hordozna. A faj semmi esetre sem értékkategória.4

Így a rasszista ideológiákban a legfőbb emberi értékek kizárólagos hordozójaként megjelenő "tiszta faj" csak tetszetősen kiagyalt jelszó - tudományos értelemben viszont teljes képtelenség. Néhány teljes elszigeteltségben élő természeti nép kivételével a 20. században már nincsenek biológiai szempontból homogén rasszok, nem élnek olyan népek, melyek az elmúlt évezredek során ne estek volna át számos vérségi keveredésen. Maga Európa: sokféle emberfajta "bonyolult keverékének tarka mozaikja".5 Semmilyen egzakt érv sem támasztja alá egy tiszta "árja" faj létezését, melyet Németországban az áltudományosság minden rekvizítumának felvonultatásával meghatározó emberi minőségként és kizárólagos nemzetalkotó tényezőként kezelnek. S ahogyan nem létezik ez a magasabbrendű árja faj, ugyanúgy nem létezik az első számú közellenségnek kikiáltott homogén zsidó faj sem. A német nép, miként a zsidó nép is számos európai és Európán kívüli rassz keveredése nyomán alakult ki. Nincsenek olyan öröklődő faji vonások, melyek minden németet, és csakis a németeket, vagy melyek minden zsidót, de csakis a zsidókat jellemeznének.6

A fajközösség misztikuma, a genetikai kapcsolat kizárólagos társadalmi kohézióként való értelmezése csupán egy belső válsággal küzdő, szélsőségesen atomizálódó társadalom számára felkínált hamis kollektivizmus és a kiválasztottság veszélyes illúziója. A faji eszme alkalmatlan a jelentkező társadalmi konfliktusok kezelésére, inkább csak utat nyit a totalitárius politikai törekvések előtt, s ezáltal további belső és külső konfrontációhoz vezet. Somogyi tudósi tisztességéről és erkölcsi bátorságáról tanúskodik, hogy a fajelmélettel szembeni kritikai nézeteit német nyelven, Németországban is megjelentette. "Begabung im Lichte der Eugenik" című könyvének megállapításai a rasszizmus eluralta Harmadik Birodalomban egészen különleges akusztikát kaptak.

A két világháború között a magyar politikai életben is megnövekedett a faji szemlélet befolyása. Egymás után jelentek meg a kisebb-nagyobb "fajvédő" csoportok, mozgalmak, melyek valamiféle magyar faji minőséget próbáltak megfogalmazni, hogy azután ennek védelmére kelhessenek az asszimilációs hatásokkal szemben, illetve ezzel igazolják a revíziós igények jogosságát, a kulturális fölény elméletét vagy a regionális vezetőszerep kisajátításának szándékát. A tiszta "magyar faj" - melyet egyesek bizonyos kelet-balti gyökerekből, mások viszont valamilyen turáni vérközösségből származtattak - Somogyi véleménye szerint csupán puszta fantáziatermék.7 A magyarság antropológiai szempontból már a honfoglalás korában igen vegyes összetételű volt. A Kárpát-medencében élő, különböző rasszokhoz tartozó népcsoportok beolvadása révén, majd pedig a későbbi történelmi eseményekhez kapcsolódó etnikai hatások nyomán (mediterrán kapcsolatok, tatár, kun, török jelenlét stb.) csak még összetettebbé vált a magyarság antropológiai képe. A magyar nemzet egész története eltérő rasszokhoz tartozó népcsoportok együttélésére, s az ebből kisarjadó közös társadalmi és kulturális hagyományra épül. A faji szemlélet viszont a magyarsághoz való tartozást öröklődő biológiai adottságként értelmezi, és ezzel átléphetetlen határvonalú kasztokat akar teremteni a társadalomban. Megkérdőjelezi, leértékeli számos ember nemzeti identitását, szinte beléjük szuggerálja, hogy ők nem igazi, nem 100 %-os magyarok, inkább csak megtűrt idegenek ebben a hazában. Vajon mi lenne - teszi fel a kérdést Somogyi - ha egyszer a nagyhatalmak éppen a hazai fajvédők nézeteire hivatkozva Magyarország határait a tiszta vérű "törzsökös" magyarok számának függvényében jelölnék ki? Azonnal kiderülne, hogy ilyen magyarok egyáltalán nem is léteznek, s akkor a faji gondolat abszolutizálása egyet jelentene a magyar államiság megszűnésével, a magyar nemzet menthetetlen szétforgácsolódásával.8

A 30-as évek második felében, részben éppen a tudományos ellenérvek hatására, a faji eszme több "kompromisszumos" változata is megjelent a hazai politikai gondolkodásban. Egyes értelmezések szerint a tiszta magyar faj tulajdonképpen egy sajátos "faj-ötvözet", s mint ilyen hordoz öröklődő tulajdonságokat. Más magyarázat szerint, különböző népek tartós együttélése folyamán alakulhatnak ki olyan közös lelki sajátosságok, melyek azután genetikai szintre transzformálódva öröklődő jellemvonásokká válhatnak.9 Somogyi ugyanolyan következetességgel utasította el ezeket a nézeteket, mint a faji ideológia "árja" változatát. A személyét ért szélsőjobboldali sajtótámadások ellenére határozottan fellépett a faji gondolat mindenféle megnyilatkozási formájával szemben.

A fajelmélet bírálata mellett szigorú kritikával fogadta a korszak másik nagy radikális politikai eszmeáramlatát, a "nép-nemzeti" irányzatot, az idealizált etnikai minőségre építő nemzetfelfogást. Somogyi értelmezésében a nép, az etnikai közösség alapvetően kulturális tényezőként jelenik meg és nem, mint a politika önálló szubjektuma. Bár a népi hagyományt a nemzet fontos alkotórészének tekinti, de nem kizárólagos vagy minden más elemnél nagyságrendekkel fontosabb szubsztanciális alkotórésznek. A népi jelleg alapvetően a mélykultúra hagyományaira épülő értékekben, normákban, magatartásformákban ragadható meg, melyhez vélt vérségi kapcsolatból vagy mitizált történelmi eseményekből eredeztetett közösségi érzés párosul, a "mi-tudat" sajátos jelképrendszerével.10 A néphez való tartozás az egyén számára öröklött adottság, állapot, ami semmiféle választást, döntést nem igényel tőle. A népi hagyományteremtés, hagyományőrzés ösztönös - a nép, mint közösség nem akar valamilyenné válni, nem tervez, csak éli a maga mindennapi életét. Ilyen értelemben a népi hagyomány a jelenben befejeződő múltat képviseli.

Somogyi a nép-nemzeti irányzat nézetei közül mindenekelőtt a "tiszta népiségnek", mint abszolút minőségnek a mértékül állítását utasította el, s az ehhez szorosan kapcsolódó etnikai partikularizmust. Érvelése szerint: ahogy nem létezik politikai értelemben faji szubsztancia, ugyanúgy nem létezik vegytiszta népiség sem. A népi sajátosságok, közös hagyományok nem ősidők óta adott és évszázadokon át változatlan formában átöröklődő szellemi kövületek, hanem maguk is folyamatosan átalakulnak. A történelem során eltűnnek vagy megváltoznak bizonyos elemek, illetve a szomszédos népekkel való állandó kölcsönhatás révén megjelennek és meggyökeresednek idegen hagyományok. Még a népi kultúra legmélyebb rétegeiben, a tájnyelvben vagy a népmese- és népdalkincsben is számos helyen felbukkannak az ilyen átvételek. A hagyományok, szokások alakulása mindig szoros kapcsolatban áll a környezettel, egy szűkebb régió adottságaival, történelmével. Ezért az egyes népek hagyománykészlete nem homogén, egy-egy népen belül tájegységenként jelentősen eltérő néprajzi sajátosságok tapasztalhatók. Nem lehet tehát valamiféle önmagában létező, állandó formában megjelenő és minőséget hordozó népjellemről, népkarakterről beszélni, amire a népi irányzat hívei végső érvként mindig is hivatkoztak. A legtöbb nép ugyanazokkal a jó tulajdonságokkal dicsekszik és ugyanazokban a hibákban, hiányosságokban marasztalja el önmagát.11

A nép-nemzeti eszmekör egyik fő tételének számított a nemzeti nyelv közösségteremtő, nemzetmegtartó szerepének hangsúlyozása. Sokan már egy új nyelvi harcot sürgettek, részben a külső nyelvi hatások visszaszorítása, részben pedig az itt élő nemzetiségek, etnikumok nyelvi asszimilációjának felgyorsítása érdekében. Somogyi nem értett egyet a magyar nyelv kulturális és politikai túlsúlyát vagy kizárólagosságát szorgalmazó nézetekkel. A nyelvet szerinte is ápolni kell, de nem egy archaikus állapot fenntartásával, esetleg mesterkélt szóképzés, szómagyarítás révén, hanem biztosítva a nyelv organikus fejlődését, és átvételek útján való színesedését. Bizonyos történelmi szituációkban, mint például a közép-kelet-európai népek nemzetté válásának időszaka, a "nemzeti" nyelv meghatározó politikai szimbólummá válhat. Ez a szerep azonban sohasem tartós, mert a legtöbb nemzet belső stabilizációja, fejlődése éppen a többnyelvűség elismerésére épül - mint ahogy erre már Eötvös József is felhívta a figyelmet.12

Somogyi véleménye szerint sem egyetlen nyelvben, a többség nyelvében él a nemzet, legfeljebb valamikor e nyelv segítségével született. Ugyanazt a nyelvet beszélők is vívhatnak eltérő nemzeti céljaikért ádáz háborúkat egymás ellen, amit az Egyesült Államok története jól példáz. Ugyanakkor más nyelvi, etnikai közösségből érkezők is lehetnek jó polgárai, önfeláldozó fiai egy nemzetnek, ahogyan azt az aradi vértanuk esete meggyőzően bizonyítja. A nemzet erejét, fennmaradását, a nemzet előtt álló feladatok sikeres megoldását nem elsősorban egy közös nyelv, hanem a közös gondolkodás, a társadalom alapvető céljaival kapcsolatos közmegegyezés és e célok megvalósítása során megnyilvánuló együttműködési szándék biztosíthatja. Valamint az a közös szabadság, mely adott esetben éppen a kulturális autonómiában, a nemzet különböző etnikai csoportjainak szabad nyelvhasználatában ölt testet. A magyar nyelv erőszakos terjesztése nem a nemzeti célokat támogató honpolgárok számát növeli, hanem inkább csak magyarul tudó ellenségeket teremt.13

A két világháború közötti Magyarország egyik súlyos társadalmi problémájának számított a középosztály belső válsága. A nép-nemzeti irányzat hívei a középosztály erkölcsi, szellemi megújítását, sorainak feltöltését etnikai alapon kívánták megoldani. Nézeteik szerint az utánpótlást elsősorban a parasztság köréből kell biztosítani, mert a parasztság őrizte meg leginkább érintetlenül, "romlatlan formában" az igazi magyar jellemet, lelkiséget. Ez a felfogás, bár különböző hangsúlyokkal, széles körben elterjedt volt a magyar politikai gondolkodásban. A népi írók, szociográfusok (Féja Géza, Veres Péter) munkái vagy a "nemzeti radikalizmus" közismert személyiségeinek írásai, Szabó Dezső és Bajcsy-Zsilinszky Endre művei mellett hasonló gondolat jelent meg Szekfű Gyula több cikkében - de akár bizonyos szélsőjobboldali mozgalmak (a Böszörményi-féle "Kaszás-keresztes" mozgalom) frazeológiájában is. Más politikai irányzatok inkább a középosztály önreprodukciójára helyezték a hangsúlyt. Ezek a zsidó-törvényekhez hasonló korlátozó intézkedéseket szorgalmaztak a többi magyarországi etnikummal, mindenekelőtt a németekkel szemben is. A Sárkányos Mozgalom például egyenesen egy "Numerus Hungaricus" bevezetését követelte, vagyis a magyar származásúakat előnyben részesítő kvóta-rendszer alkalmazását az értelmiségi és közalkalmazotti pályákon.14 Ezen elképzelések szerint más etnikumokhoz tartozóknak csak akkor lesz szabad útjuk a középosztály felé, ha már teljesen elmagyarosodtak, nevet, nyelvet, kultúrát váltottak.

Somogyi nem vállal közösséget ezekkel a nézetekkel, bár maga is fontosnak tartja, hogy a középosztály tagjai körében szilárd nemzeti identitás, öntudatos és áldozatkész hazafiság jelentkezzen. Szerinte azonban a nemzet gerincét alkotó középosztály problémája nem faji vagy etnikai kérdés, nem lehet pusztán származási szempontok érvényesítésével megoldani.

Belső szemléletváltásra, erkölcsi megújulásra van szükség, amely egy igazságosabb társadalmi szerkezet kialakítását szolgáló, átgondolt és megfelelő mederben folyó reformfolyamattal kell, hogy összekapcsolódjon. Ebben a folyamatban a középosztály egyenértékű tagjává válhat bárki, származásától és kulturális gyökereitől függetlenül akit képzettsége, műveltsége erre alkalmassá tesz, aki elkötelezetten szolgálja a nemzet céljait, aki kész a "köz javát" a saját egyéni boldogulása elé helyezni - s mindezzel mértéket, mintát állít az egész társadalom számára. Amilyen hiba lenne a középosztály feltöltése jól képzett, ambiciózus, de a magyarság nemzeti törekvéseit egészében nem vállaló, idegen szellemiségű személyekkel - ugyanolyan hiba lenne garantáltan magyar származású, de megfelelő tudással, rátermettséggel, szorgalommal nem rendelkező személyek alkalmazása is.15

Somogyi József gondolkodásában a nemzet fogalma kettős természetű. Egyrészt, szellemi létező - mondhatni, az isteni akarat megnyilvánulása, mely az emberi természet közösségszervező törekvésén keresztül jut érvényre. A nemzet tagjai között kialakuló szellemi, lelki kapcsot azonban nemcsak a történelmi és kulturális hagyományok teremtik meg, hanem a felismert és tudatosan vállalt nemzeti feladatok megvalósítása, s az ennek során kialakuló értékek, normák, magatartásformák. Így válik a nemzet egyben társadalmi létezővé is, megújuló hagyományokra, közös célokra, belső szolidaritásra épülő politikai közösséggé. A nemzet, Somogyi szellemtörténeti megközelítésében élesen elválik a társadalmi élet állami-politikai szférájától, s annak hétköznapi konfliktusai felett álló közösségi gondolatot képvisel. A közéletben jelentkező hierarchikus szemlélettel és a társadalmi szegregációval szemben teljes egyenjogúságra épül. Míg az állampolgárok között számos különbség jelenik meg: vagyon, tekintély, beosztás, képzettség alapján - addig a nemzethez való tartozás szempontjából mindenki egyenértékű, itt nem játszik szerepet sem a rang, sem a vagyon. A nemzet éppen azt fogalmazza meg, ami az együtt élő népességben közös.16

A nemzet fő kohéziója a hivatás, az adott nemzeti közösség előtt álló feladatok. Minden nemzetnek megvan a sajátos történelmi hivatása, amivel hozzá teheti a maga részét egy szélesebb közösség - Európa, vagy akár az egész emberi nem törekvéseinek megvalósításához. Az ilyen feladatok megoldása mindig egy adott néphez kötődik, melyet külső körülményei (földrajzi, gazdasági, politikai helyzete), illetve belső alkalmassága (kultúrája, tudatossága, szervezettsége) predesztinál erre. Éppen ezért másik nép nem játszhatja el ugyanakkor, ugyanott, ugyanazt a szerepet. A magyarság történelmi hivatása, Somogyi szerint a Kárpát-medence kis népeinek összefogása, életképes egységbe szervezése. Béke, stabilitás, kölcsönös együttműködés megteremtése a régióban. A magyar hivatás egyszerre "határ" és "híd" szerep - védelmezi Európát kelet felöl, ha kell, de egyúttal össze is köti a Kelettel.

A nemzet tehát, szemben a különböző partikuláris közösségekkel, az egyetemesség szerves alapegysége. Lényege éppen abban nyilvánul meg, amit hozzátesz a kontinens, vagy az emberiség anyagi, szellemi értékeihez, békéjéhez, boldogulásához. Somogyi szerint egy-egy nemzet sorsa, s köztük a magyarság fennmaradása is attól függ, hogy megtalálja és következetesen alkalmazni tudja a megfelelő arányt a saját társadalmi törekvések és az európaiság követelményei között. Ebben az összefüggésben idézi István király "Intelmeit". A mondás, hogy gyenge és törékeny az egy nyelvű, egy szokású ország, a 30-as évek Magyarországán szinte közszájon forgott. Sokan sokféleképpen értelmezték, általában történeti összefüggéseiből kiragadva napi politikai aktualitást igyekeztek neki adni, s hol a kisebbségi politika irányelveként, hol a revíziós igények jogalapjaként emlegették. István király gondolata Somogyi számára általánosabb érvényű: a népi (gentilis) partikularizmus, a régi hagyományokba való bezárkózás elutasítását és a keresztény univerzalizmus, a keresztény kultúrára épülő európai szellem melletti elkötelezettséget jelenti.17

A nemzet nem kötődik feltétlenül országhatárhoz. Élhet egy nemzet másokkal együtt közös birodalmi vagy szövetségi állami keretben, de összetartó ereje érvényesülhet akkor is, ha egyes csoportjait politikai kényszer szülte határok választják szét. A nemzet azonban saját belső természetéből következően törekszik az önálló államiságra. Somogyi József a "nemzetállamot" tekinti a leghatékonyabb politikai közösségnek, mert az a közös nemzeti célokra épülő széles konszenzus alapján egyesíti a területi-bürokratikus kormányzati elvet, a gazdasági, társadalmi racionalitást egy sajátos szellemiségen alapuló közösségi identitással. A modern nemzetállamok kialakulása során milliós tömegek szabadultak fel alattvalói sorból, és váltak - jogi, politikai és spirituális értelemben egyaránt - önállóan cselekvő, gondolkodó, a közösségért önként és tudatosan felelőséget vállaló honpolgárokká.18

Mindezekkel a nézetekkel Somogyi a kortárs magyar keresztény-konzervatív gondolkodás nemzetfelfogásának mintegy összegzését adja. A nemzet fogalmával, kialakulásával, feladataival kapcsolatos megállapításai sorra visszaköszönnek a kor számos más konzervatív közéleti személyiségének (Márai Sándor, Ravasz László) írásaiból is. Ugyanakkor Somogyi a konzervatív táboron belül is vitában áll az olyan nézetekkel, melyek valamilyen szempontból leszűkítik vagy hierarchizálják a nemzet fogalmát. Bírálja például Joó Tibor azon kijelentéseit, mely szerint a nemzetet valójában csak annak "legjobbjai", a magas szellemi színvonalon álló kiválasztottak alkotják. Ugyanígy elutasítja Kornis Gyula felfogását, hogy a nemzet életét minden szempontból a középosztály sorsa, tevékenysége határozza meg. S bár hithű katolikus volt, nem értett egyet azokkal a nézetekkel sem, melyek a katolikus egyházat, a római vallást tekintették a nemzet egyedüli támaszának, fenntartójának.19

A nemzeti gondolat tartalma és a nemzeti mozgalmak jellege szempontjából Somogyi élesen megkülönböztet kétféle nézetrendszert: a nacionalizmust és a patriotizmust. A nacionalizmus megfogalmazása során szigorú liberalizmus-kritikát gyakorol. Szerinte a klasszikus liberalizmus abszolút szabadságeszméje csak szétrombolta a korábbi társadalmi kötelékeket, és szélsőséges individualizációhoz, a társadalom atomizálódásához vezetett. A hiányzó organikus közösségek helyébe a liberalizmus az "állam-nemzetet" állította. Ebben a közösségben azonban mindent háttérbe szorító utilitarista szemlélet érvényesül - a hasznosság, az eredményesség, a gyakorlati siker válik meghatározó értékké. A korlátlan szabadverseny szelleme éket ver az egyes polgárok közé és a különböző társadalmi csoportok közé is. A piacok felosztásáért folytatott verseny pedig állandó ellenségeskedést szül az egyes országok, egyes nemzetek között. A nacionalista államban a "közjó" maga is csak a kollektív önzés terméke, mely már régen nem illeszkedik egy nagyobb közösség békés fejlődését, stabilitását szolgáló törekvésekhez. Az ilyen állam természeténél fogva mindig expanzív. A saját felsőbbrendűségét, civilizációs primátusát hirdető állam-nemzeti öntudat fokozatosan sovinizmussá durvul. A legnagyobb állami sikernek és egyben nemzeti dicsőségnek az uralom, vagy legalábbis a gazdasági, politikai befolyás más népekre való kiterjesztése számít.20

Az ilyen liberális államban az állampolgárság összemosódik a nemzeti identitással. A nemzethez való tartozás már nem jelent többet egy egyszerű jogi-adminisztrációs viszonynál, ami az egyén szándékai (pillanatnyi érdeke, boldogulása) alapján tetszés szerint változtatható. Somogyi számára elfogadhatatlan, hogy a nemzeti hovatartozás az aktuális helyzetre vonatkozó szubjektív vélemény nyilvánításon alapuljon. Ezért nem fogadja el az ismert konzervatív-liberális gondolkodó, Renan sokat idézett kijelentését, hogy egy nemzet élete "mindennapos népszavazás". Sokkal inkább egyetért Halasy Nagy József megfogalmazásával, mely szerint: a nemzet nem "részvénytársaság", hogy bárki pillanatnyi szándék szerint belépjen, vagy kiváljon.21 Somogyi szerint a szubjektív vélemény, az önbevallás érvényessége mindig erősen vitatható és általában csak primitív racionalizmuson alapszik, nincs benne igazi közösségi lelkiség, erkölcsiség, nincs benne valódi közösség-összetartó erő.

A nacionalizmus történelmi kudarcával szemben Somogyi a patriotizmust tekinti korszerű nemzetépítő eszmének. A patriotizmus, ahogy az már Széchenyi Istvánnál vagy Kemény Zsigmondnál megfogalmazódott egy természetes közösségi érzésen alapuló szellemi kapocs. Egy sajátos "mi-tudat", mely a nemzeti feladatok megvalósítása során formálódó normákban, értékekben, kulturális sajátosságokban és közösségi szolidaritásban jelentkezik. A nemzeti hovatartozás tehát nem csupán a jelenre érvényes állásfoglalás, hanem inkább a jövőre vonatkozó feladatvállalás. Ebben az addig leélt életút, a környezet, a közösség hatása, befolyása is érvényesül. Nem válhat valaki egyik napról a másikra valamely nemzet tagjává, csak ha már valóban a sajátjává váltak az adott nemzet sajátos szokásai, szemlélete, értékrendje, közösségi törekvései.22

A nemzet tagjai nem feltétlenül azonosak az állampolgárok összességével. Élhetnek egy országban olyan bevándorlók, kisebbségi csoportok, akik jó állampolgárnak számítanak, de nem képezik részét a többségi nemzetnek. Ugyanakkor a nemzeti összetartozás fennmaradhat olyanok esetében is, akik különböző politikai események nyomán idegen állam fennhatósága alá kerülnek. A patriotizmus tehát nem országhatárhoz, hanem egy "szellemi hazához", egy évszázados történelmi hagyományok és a közös jövőre való szövetkezés szándéka által felrajzolt "haza" képhez kötődik. E szellemi haza határai a közösség tagjainak tudatában, lelkében léteznek, s ezek aktuálpolitikai események hatására nem bővülnek és nem szűkülnek. A patrióta sosem feledkezhet meg egy nagyhatalmi döntés nyomán idegenbe került nemzetrészekről. A patriotizmus azonban nem szül hódító politikát, mert az olyan terület, népesség, piac megszerzése, amely nem képezi szerves részét ennek a spirituális hazának nem jelenthet sem örömet, sem büszkeséget a nemzet tagjai számára.23

Ezek a gondolatok az adott időszakban természetesen konkrét politikai állásfoglalást is tükröztek. Somogyi maga is indokoltnak és jogszerűnek tekintette a Trianonban elszakított országrészek legalább részbeni visszacsatolását, hiszen ezek a területek és az ott élő emberek integráns részét képezték a magyar nemzet szellemi, lelki hazájának. Ugyanezen az alapon azonban elutasította a világháborúvá szélesedő expanzív törekvéseket, és súlyos szerencsétlenségnek tartotta, hogy Magyarország az erősödő német befolyás hatására végül maga is hadba lépett. Patriotizmusa, szemben a nacionalizmus partikuláris szemléletével, egy nagyobb közösségben keresi saját nemzete helyét. Széles nemzetközi együttműködést szorgalmaz, mely kioltja a versengő nacionalizmusokat. Maga a patriotizmus azonban nem tűnik el egy majdani európai integráció megvalósulása során, hiszen egy szellemi hazához való kötődés nem áll útjában semmilyen gazdasági, politikai vagy kulturális együttműködésnek sem, sőt ehhez sajátos színt adhat, sajátos közösségi energiákat mozgósíthat.24

A nemzetek fennmaradásának, belső megújulásának, a változó világhoz való megfelelő alkalmazkodásának Somogyi szerint egyik igen fontosabb tényezője az asszimiláció. Az asszimiláció azonban nem egyoldalú beolvadást jelent, a nyelvi, kulturális hagyományok végleges elvesztését és a többségi nemzet tagjaihoz való teljes hasonulást, hanem természetes kölcsönhatást a két népesség között. A beintegrálódó csoportok magukkal viszik népi sajátosságaikat, hagyományaikat, melyek egy része szervesen beépül a befogadó közösség értékrendszerébe. Az asszimiláció tehát nemcsak létszámában, gazdasági erejében erősíti a nemzetet, hanem gazdagítja, színezi társadalmi szokásait, kulturális közegét. Az asszimiláció csak akkor lehet sikeres, ha mindenféle külső kényszer nélkül, természetes folyamatként valósul meg. Különböző adottságok, környezeti hatások természetesen gyorsíthatják, vagy éppen lassíthatják az asszimilációs folyamatok lezajlását. A beintegrálódást általában megkönnyíti a nyelv, a kultúra rokonsága vagy a tartós történelmi együttélés. Hasonló hatása lehet különböző civilizációs tényezőknek, az indusztrializációnak, az urbanizációnak, a társadalmi szerepek tekintetében történő előrelépésnek.25

Az asszimilációs folyamatnak nyitottnak kell lenni mindenki számára. A magyar nemzet teljes értékű tagjává válhat bárki - aki tudatos vállalással kész együttműködni a nemzet előtt álló feladatok, hivatás megvalósításában és ennek során a közösség által elismert, elfogadott "közjó" követelményeit kötelezőnek tekinti a maga számára. Akinek sajátjává válnak azok a normák, magatartásformák, melyeket a nemzet mértékként állít tagjai elé, s akinek a világhoz való viszonyulását alapvetően nemzeti identitása határozza meg: magyarként erdélyi székely, Tisza-menti kun vagy baranyai sváb - magyarként európai.26 Ezt a folyamatot csak megnehezítheti, eltorzíthatja a kormányzati kényszer, a politikai vagy kulturális nyomás alkalmazása. Az államhatalmat semmi sem jogosítja fel arra, hogy megfossza egyes polgárait saját hagyományaitól, etnikai kötődésétől és rájuk erőltessen egy számukra idegen kultúrát, szokásrendszert. Az erőszakos asszimilációval csak hit nélküli és hiteltelen, külsődleges alkalmazkodást lehet elérni, nem pedig annak a nemzeti érzésnek, közösségi szolidaritásnak a kialakulását, mely minden nemzetnek a legfőbb összetartó ereje. Sohasem lesz jó magyar abból, aki "fogcsikorgatva" magyar - mondja Somogyi. Éppen ezért bírálja a századforduló magyarosító törekvéseit, s azokhoz képest sokkal elfogadhatóbbnak tartja kora kormányzati politikáját, amely - legalábbis szándékai szerint - nem akarja a kényszer eszközével rövid távon beolvasztani a hazai kisebbségeket, hanem bizonyos kulturális autonómiát biztosít nekik.

Az asszimiláció azonban nemcsak erősíthet egy nemzetet, hanem veszélyeket is hordozhat magában. Somogyi ilyen veszélynek tekinti a "pszeudo-asszimilációt", a kényszerből vagy előnyszerzés érdekében csak formálisan, felületesen asszimilálódó csoportok megjelenését. Ezek végig megőrzik saját érzelmi, szemléleti kívülállásukat, nem erősítik a nemzeti kohéziót, hanem az első komolyabb válsághelyzet jelentkezésekor már disszimilációs, sőt szeparatista törekvések jelentkezhetnek náluk.27 Különösen nagy gondot okozhat, ha a társadalom vezető rétegeiben, az elitben és a középosztályban jelennek meg nagy számban ilyen felületesen asszimilálódott csoportok. Ezek ugyanis egy látszólagos integráció (pl. névmagyarosítás) mögé bújva mindennapi tevékenységükben egy idegen szemléletet érvényesítenek, a nemzet céljaitól, sajátosságaitól alapvetően eltérő idegen irányt követnek.

Ez a probléma egyébként felbukkan szinte minden kortárs gondolkodó írásaiban, Szabó Zoltán a "kontra-asszimiláció", Joó Tibor az "asszimilációs nacionalizmus" fogalmával írja le ezt a jelenséget, Csekey István pedig az asszimiláció kapcsán egyfajta mameluk magatartásról beszél28 A felületes asszimiláció okozta veszélyek a kor keresztény-konzervatív közfelfogása szerint elsősorban a németség és a zsidóság fokozott társadalmi szerepvállalásában rejlettek. A zsidó kérdést Somogyi is asszimilációs problémaként értelmezi. Véleménye szerint, a zsidóság is asszimilálódhat bármely nemzetbe, éppen úgy, mint a többi etnikum. Tehetséges, rátermett, becsületes zsidó polgárok befogadásával minden nemzet csak erősödhet, gazdagodhat.29 Gond csak akkor jelentkezik, ha a gazdasági, társadalmi, kulturális élet kulcspozícióiba nagy számban kerülnek be teljesen még nem asszimilálódott, lelkileg, szellemileg kívülálló személyek, akiknek bár a szakértelme vitathatatlanul értékes, de egy válsághelyzetben nem tudnak, nem akarnak nemzet- összetartó, nemzet-megújító szerepet magukra vállalni.

A felszínes asszimiláció okozta társadalmi problémák megoldására, a középosztály válságának kezelésére Somogyi szerint a származási diszkriminációt megfogalmazó zsidó-törvények nem alkalmasak. Jobb megoldást jelente, ha inkább támogatnák a zsidóság valódi asszimilációját, hogy a magyarsághoz való tartozásuk egy bensőben megélt szellemi, lelki kapoccsá váljon, hogy elfogadják azt a szemléletmódot, amivel a magyarság közelít szűkebb és tágabb környezetéhez, s hogy magukénak érezzék azokat a nemzeti feladatokat, melyeket egy széles társadalmi közmegegyezés jelölt ki. Az ilyen módon asszimilálódó személyeket a magyar nemzet integráns részének kell tekinteni és a csak felszínesen asszimilálódottak helyett ezek társadalmi szerepvállalását kell elősegíteni. Azoknak a személyeknek, csoportoknak pedig, akik végképp nem akarnak vagy nem tudnak beintegrálódni a magyar társadalomba, nem vállalják a nemzeti törekvések, célok szolgálatát, lehetővé kell tenni a kivándorlást. Somogyi támogatja a cionista mozgalom célkitűzéseit, hogy a nagyhatalmak közreműködésével Palesztinában hozzanak létre egy önálló zsidó nemzeti államot.30

A kisebbségi kérdéssel kapcsolatban Somogyi szerint a magyar közgondolkodásban sajátos kétarcúság érvényesül. Ugyanazok, akik az itt élő nemzetiségek, etnikumok kisebbségi jogaival igen szűkmarkúan bánnának és számukra az asszimilációt jelölik meg követendő magatartásként, hevesen tiltakoznak a szomszéd országokba átkerült magyarsággal szembeni beolvasztó törekvések ellen, és széleskörű autonómiáról, sőt időnként az önrendelkezési jogról beszélnek, mint a kisebbségi problémák legfőbb orvosságáról.

Somogyi különbséget tesz az etnikai és a nemzeti kisebbségek helyzete, szerepe, viszonyai között. Az etnikai kisebbség általában szerves részét képezi a nemzetnek, a közös hazának. Az együttélés, a kisebbség és a többség részéről egyaránt széles toleranciát igényel, mely tudatosan vállalt önkorlátozáson, konszenzuskeresésen alapul. Az etnikai kisebbségnek széleskörű kulturális autonómiát kell kapnia, cserébe nem érvényesíti önrendelkezési jogát, elfogadja a többség történelmileg kialakult integráló szerepét, csatlakozik ahhoz a programhoz, amit a többség szellemisége jelöl ki számára.31 Más a helyzet a nemzeti kisebbséggel, amely saját hagyományait őrző, saját hivatását kereső, saját nemzetiségi identitással rendelkező közösség. Ez nem része egy másik nemzetnek, de része egy másik nemzet által irányított országnak. A felvetődő nemzetiségi problémák megoldására nem lehet egységes receptet adni. Ahány kisebbség, annyiféle helyzet, annyiféle történelmi út. Attól függően: hogy önként, vagy kényszerből került a kisebbség az adott országba, hogy ott él teljes etnikuma vagy van a szomszédságban önálló nemzetállama, hogy milyen fokú a nemzeti öntudata - eltérő megoldásokat kell keresni a konfliktusok rendezésére. Ilyen megoldás lehet egy széleskörű területi-politikai autonómia megteremtése vagy egy szövetségi állami struktúra kialakítása.

Más esetben csak az önrendelkezés biztosítása segíthet a konfliktusok felszámolásában. Ennek számos technikája lehet, a lakosság-cserétől a nemzetközi döntőbíráskodáson át a népszavazás útján hozott elszakadási döntésig. Az önrendelkezés érvényesítése azonban, bármilyen úton valósuljon is meg, rendkívül komoly problémákat okozhat, melyekkel előre számolni kell. Gazdasági hátrányok, politikai indulatok, személyes sérelmek, kiszolgáltatottság, jogvesztés kísérhetik ezt a folyamatot, ha megfelelő előkészítés nélkül, az elváló két társadalom békés megegyezésének hiányában kerül rá sor. Az önrendelkezés tehát elvitathatatlan jog, de csak a legvégső eszköz. Alkalmazására akkor kerülhet sor, ha egy kisebbség erőszak következtében került egy adott állam keretébe, vagy vele szemben államszinten súlyos etnikai diszkrimináció érvényesül. Valamint akkor, ha különböző tényezők hatására az állam elveszíti stabilitását és erőteljes belső bomlási folyamat indul. Az önrendelkezés fő szempontja azonban ezekben az esetekben is a magas fokú nemzetiségi öntudat, az önálló élethez való gazdasági, társadalmi alkalmasság és politikai felkészültség.32

Somogyi József a két világháború közötti keresztény-konzervatív politikai gondolkodás egyik markáns egyénisége volt. Társadalomról, nemzetről, kisebbségről vallott felfogása a kor uralkodó eszméinek főáramába tartozott. Nemzetfogalmának jövőorientáltsága, integrációs szemlélete, a társadalmi konszenzus és a társadalmi reform iránti igénye révén, valamint a szélsőséges politikai törekvések következetes elutasításával a konzervatív eszmekörön belül korszerű, progresszív nézeteket képviselt. Szerinte a nemzet tekinthető a leginkább emberi léptékű politikai közösségnek, mely összeköti az egyén társadalmi törekvéseit az emberiség általánosabb céljaival, összekapcsolja egy közösség megélt múltját annak jövőbeni lehetőségeivel. Ez a nemzet nem származás, nem etno-kulturális hagyomány, nem állam-nyelv és nem országhatár függvénye. Sokkal inkább közös szellemiségre, a világhoz való sajátos viszonyulásra, belső társadalmi normarendszerre épül, s erre alapozva a felismert és vállalt nemzeti hivatás szolgálatára. Egy nemzet tagjának lenni nem más - mondja Somogyi - mint felelőséget vállalni, mindenkinek a maga helyén, a közösség jövőjéért, boldogulásáért.

Jegyzetek







A tanítás és a tanulás felelőssége




Bereczki Sándor

Somogyi József pedagógiai munkássága

Dr. Somogyi Józsefről, a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Filozófia-Pedagógia Tanszékének tanszékvezető tanáráról, címzetes nyilvános rendkívüli egyetemi tanárról az 1979-ben megjelent Pedagógiai Lexikon még nem tesz említést. Az 1997-ben kiadott Pedagógiai Lexikon már szerepelteti munkásságát a filozófia, antropológia, filozófiatörténet, pszichológia és etika területén, s megemlíti, hogy e tudományokban végzett tevékenysége külföldön is ismertté tették a nevét. A lexikon címszavának írója, Kékes Szabó Mihály utal arra, hogy Somogyi nevével a Reformpedagógia Magyarországon címszó alatt is találkozunk. Itt Pukánszky Béla e sorokat írja Somogyiról: "Egyre szaporodnak a mozgalmat érő kritikák is. Somogyi József szerint a munkaiskola »az oktatás terén a legnagyobb zavart, bizonytalanságot eredményezte«."

Somogyi pedagógiai munkásságát több kiindulási pont alapján is elemezhetjük:

1. Vizsgálhatjuk tanári, oktatói tevékenységét, mint az akkor érvényes főiskolai tanterv pedagógiai tantárgyainak előadóját.

2. Összehasonlíthatjuk pedagógiai felfogását, gondolkodását kora pedagógiai tudományának irányzataival, fejlettségi fokával.

3. Összevethetjük pedagógiai munkásságát kortársainak, az 1930-tól 1948-ig az egyetemek neveléstudományi tanszékein pedagógiát, pszichológiát előadó egyetemi tanárok tevékenységével.

4. Halála után 50 évvel összegezhetjük pedagógiai munkásságának értékeit, gondolatainak, véleményének utóhatását, jelentőségét a magyar pedagógia tudományának történetében.

E kiindulási lehetőségek természetesen szorosan összefüggnek egymással, s az elemzés során sem lehet mereven elhatárolni az egyes kérdéskörök tartalmát.

Nézzük meg először, hogy mint a filozófia-pedagógia tanszék tanárának mit kellett tanítania a polgári iskolai tanárképző főiskolán a pedagógiai tárgyakból.

Somogyi, amikor 1930-ban a főiskolára kinevezést nyer, az 1928-as tanterv alapján tartja előadásait. Ezt a tantervet a Budapestről Szegedre helyezett, a férfi és női tanárképző főiskola összevonása és az egyetemmel kapcsolt, ún. kooperált képzés bevezetésekor dolgozták ki. A korábbi hároméves képzést négyévesre módosítják, és az egyes szaktárgyak tanterveit ennek megfelelően dolgozzák át. Somogyinak a következő tárgyak óráit kellett megtartania a minden szakcsoportra kötelező tárgyak közül:

1. Bevezetés a filozófiába, pszichológiába és logika: I. évf. 3 óra;

2. Pedagógia: II. évf. 3 óra;

3. A filozófia története: III. évf. 2 óra;

4. A pedagógia története: IV. évf. 2 óra;

5. Etika: IV. évf. 1 óra;

6. Gyakorlati tanítás: II. évf. 2 óra; III. évf. 4 óra ; IV. évf. 1 óra.

Ez összesen heti 18 óra, bár az 1928-as szervezeti szabályzat csak 12 óra kötelező megtartását írta elő. Két megjegyzést feltétlenül meg kell tenni. Az egyik: az 1928-ban bevezetett egyetemi kooperáció pontosan körülhatárolta az egyetemi és a főiskolai előadások célját és feladatát. E szerint a főiskolán a tanterv előírásainak megfelelően a szaktudomány teljes, enciklopédikus anyagát elő kellett adni, míg az egyetemen heti 3-5 órában a hallgatók az általuk választott tudományágnak csak egy részletét hallgatták tudományos mélységeiben. Az egyetem nem egyszer figyelmeztette a főiskola tanárait, hogy előadásaikban ne lépjék túl az anyag feldolgozásának enciklopédikus jellegét. Így Somogyi is a tanterv teljes anyagát dolgozta fel az előbb felsorolt tantárgyaknál. Az egyetem figyelmeztetése Somogyit 1930-ban még nem érintette, mivel csak az 1933-ban kiadott szervezeti szabályzat engedélyezi azt, hogy a főiskola hallgatói szaktárgyuk helyett filozófiát, illetve a pedagógiát választhatták, az egyetemen is hallgatott tantárgyként. A másik megjegyzés: azokban az időkben a főiskolai tantervek sem jelentek meg nyomtatásban. A minisztérium gépelt lapokon küldte meg a tanterveket, amelyek keretjellegűen jelölték meg az adott szaktudomány tanítandó főbb témaköreit. Ennélfogva a tanároknak csak bizonyos mértékig volt lehetőségük a tanári szabadság érvényesítésére. A Laczó Katalin - Galgóczi Anna szerzőpáros kiadásában megjelent "Somogyi József emlékkönyv" idéz néhány egykori tanítványt, akik megemlítik, hogy Somogyinak voltak saját filozófiai, pszichológiai, pedagógiai jegyzetei, s a hallgatók ezeket használták a vizsgára készülés alkalmával. E gépírásos jegyzetek azonban ma már nem állnak rendelkezésünkre.

A tanterv azonban rögzíti a pedagógia témaköreit is. Az 1928-as tanterv pedagógia tudományának témakörei a következők voltak:

"II. évfolyam. Heti 3 óra. A neveléstudomány fogalma és felosztása. A pedagógia segédtudományai. A nevelés fogalma, ágai, egymáshoz való viszonyuk. A nevelés célja, tényezői, határai. A nevelő személyisége. A testnevelés és az iskolai egészségügy. Az értelmi nevelés. Az akarat- és jellemnevelés: önismeret és önnevelés. Belátásösztönzés, szoktatás, jutalmazás és büntetés. Az esztétikai nevelés feladata és eszközei. A vallásos nevelés és oktatás. A nemzeti nevelés. A szociális szellemben való nevelés. Az oktatás fogalma és feladata alaki és tárgyi szempontból. A tanítás anyagának kiszemelése: általános és szakműveltség. A tanítás anyagának elrendezése: a tanterv, a tanmenet és órarend. A tanítás módszere: figyelem és érdekeltetés, megértés, megerősítés. A tanítási fokozatok elmélete. A tanítás alakja: közlő, kérdve-kifejtő, ösztönző. Az egyes tantárgyak módszere. Szervezettani kérdések. Polgári iskolai tanterv és utasítás."

A IV. évfolyamon szerepelt a neveléstörténet tanítása, heti 2 órában. Anyaga:

"A neveléstörténet fogalma, forrásai, irányai. A görög nevelés eszményei, irányai és elmélkedői. Jézus mint pedagógus, az egyházatyák, Szt. Ágoston. A középkori nevelés egyházi és világi intézményei. A renaissance-kori nevelés. Humanisztikus irány: Sturm, a jezsuiták. Realisztikus irány: Vives, Ratke, Comenius, Montaigne, Locke. A naturalizmus: Rousseau, a filantrópok. Pestalozzi és a népoktatás. A tudományos pedagógia: Herbart és követői. Jelenkori irányok és törekvések. A magyar nevelés története. Realisztikus törekvések: polgári iskola."

A pedagógiai elméleti előadások mellett a főiskola pedagógia tanárának feladata volt a szervezeti szabályzat szerint a gyakorló polgári iskolában tanító tanárjelöltek tanítási tervezeteinek átolvasása, a gyakorló tanításon való részvétel, a jelölt tanításának elemzése, értékelése.

Somogyi 1930. szeptember 1-én kezdi meg tanítását a főiskolán, s már 1931 februárjában a főiskola tantestületi megbeszélésén javasolja, hogy a pedagógia eredményesebb oktatása érdekében a felvételi vizsgák alkalmával a pedagógiai tárgyak esetében magasabb követelményeket állítsanak. Azzal érvel, hogy ebben az esetben az előadó tanárnak kevesebb időt kellene fordítania a hallgatók hiányos ismereteinek pótlására. Tudnunk kell e javaslat megértéséhez, hogy a Budapesten működő Pedagógiumban és Erzsébet Nőiskolán a hallgatók zöme tanítóképzőt végezve tanult tovább a polgári iskolai tanárképző főiskolán. A tanítóképzőben magas szintű volt a pszichológia, pedagógia oktatása, s így a főiskolai hallgatók alapos felkészültséggel kezdhették meg főiskolai pedagógiai, pszichológiai tanulmányaikat. A Szegedre helyezett főiskolán megváltozott a helyzet. Lényegesen csökkent a tanítói oklevéllel rendelkező hallgatók száma, s jelentősen nőtt a különböző érettségivel (gimnáziumi, felső kereskedelmi, felső mezőgazdasági) beiratkozott hallgatók száma. Ezek a hallgatók azonban sem pszichológiát, sem pedagógiát nem tanultak. Ezt kellett Somogyinak pótolni. Somogyi javaslatát a tanári kar elfogadta, és kimondta, hogy a felvételnél a tanítóképzőben használt pedagógiai, pszichológiai tankönyvek anyagát kell megkövetelni.

Az 1928-as szervezeti szabályzatot 1933-ban új szervezeti szabályzat váltja fel. Ennek alapján az eddigi négyéves négyszakos képzést négyéves háromszakos képzésre módosítják. Ez új tanterv kidolgozását is szükségessé teszi. Somogyi eddigi tantárgyai csak annyiban változnak meg, hogy az I. évfolyamon oktatott bevezetés a filozófiába, pszichológiába és logika mellé beiktatják még az ismeretelméletet is, az óraszám változatlanul hagyása mellett. Lényegesen megváltoztatják azonban az egyes tantárgyak tartalmát, témaköreit. Új témakörök kerülnek be a pedagógia tudományának akkori fejlettségét, kutatási eredményeit és aktuális problémáit figyelembe véve. Ha összehasonlítjuk az 1928-as tanterv pedagógiai és pedagógiatörténeti tantervi anyagát az 1933-as tantervével, azonnal feltűnik Somogyi részvétele a tanterv kidolgozásában. A tantervet a főiskola irányító és ellenőrző szerve, az igazgatótanács dolgozta ki, s a minisztérium hagyta jóvá. Somogyi azonban ekkor már tagja volt az igazgatótanácson kívül a tanárvizsgáló bizottságnak is, s ellátta az Apponyi Kollégium szakvezető tanári teendőit is. Módja volt tehát a filozófia, pszichológia, pedagógia, etika tantervi témaköreinek kidolgozására. Ugyanakkor az 1930-as években jelennek meg Somogyi jelentős tudományos művei is. Pl.: A kultúrfölény problémája, 1931; A tehetség megállapításának problémája, 1933; Tehetség és eugénika, 1934; stb. Természetes, hogy e témakörök helyet kapnak az új pedagógiai tantervben is. Az 1933-as tanterv bevezetése után azonban neki is be kellett tartani a kooperáció fő elvét, hogy a főiskola tanára az enciklopédikus anyagközlést nem lépheti túl, mivel - mint már említettem - 1933-tól a főiskolai hallgatók az egyetemen heti 3-5 órában a pedagógia tudományát is választhatták egyetemi tantárgyként. Feltételezhető azonban, hogy Somogyi az általa kutatott és publikált témakörökkel részletesebben foglalkozott, mint a többivel, bár a teljes anyagot tanította.

Az 1933. évi tanterv pedagógia tantárgyának témakörei:

"II. évfolyam. Heti 3 óra. A pedagógia mibenléte. A pedagógia segédtudományai. A pedagógia viszonya a többi tudományhoz. A pedagógia módszerei. A pedagógia felosztása. A pedagógiai elmélet és a gyakorlat viszonya. A nevelés meghatározása. A nevelés célja. A nevelés lehetősége és korlátai. Átöröklés és nevelés. Az eugénika. A környezet hatása. A pedagógiai pszichológia főbb problémái. A gyermeki lélek kialakulása. Tehetség, tehetségvizsgálat, tehetségvédelem. A testi, erkölcsi és értelmi nevelés összefüggése. A testi nevelés. Az iskolai egészségügy. A fontosabb iskolai betegségek. A túlterhelés. Az erkölcsi nevelés. Az egyes tantárgyak nevelő hatása. Vallásos, hazafias, szociális nevelés. A sexuál pedagógia. A koedukáció. A nevelő egyénisége. A fegyelmezése és eszköze: tekintély, jutalmazás, büntetés, szoktatás, felügyelet. Az esztétikai nevelés. Az értelmi nevelés. Általános és szakoktatás. Alaki és tárgyi képzés. A tanítás anyagának kiválasztása és elrendezése. Tanterv. Tanmenet. Órarend. Koncentráció. A tanítás módszere. A formális fokozatok. Szemléltetés. Magyarázat. Megerősítés. A tanalakok. A munkaiskola. A kérdés. Iskolai és házi dolgozatok. Iskolai kirándulások és ünnepélyek. Az osztályozás. A családi, nevelőintézeti és iskolai nevelés. A hazai közoktatásügy szervezete."

Most nincs lehetőség a két tanterv pedagógiai anyagának részletezésére, összehasonlítására, de így is felfedezhetjük Somogyi hatását. Az összehasonlítást érdemes lenne megtenni az egyetemeken oktatott pedagógia anyagával, témaköreivel is.

A korábbinál részletezőbb és sok új témakört tartalmaz a III. évfolyamon tanított pedagógiatörténet is. Az óraszám itt is változatlan: heti 2 óra.

"A pedagógia történetének feladata. A keleti népek nevelésének története: kínaiak, egyiptomiak, hinduk, perzsák, zsidók. A görög nevelés története. A spártai nevelés. Az athéni nevelés. A görög nevelés elmélkedői: Xenophon, Platon, Aristoteles, Plutarchos. A római nevelés története. A római nevelés elmélkedői: M. Portius Cato, M. Terrencius Varro Cicero, Seneca, Quintilianus. A keresztény nevelés története. A görög és latin egyházatyák. Szt. Ágoston. A szerzetesi nevelés kialakulása: Szt. Benedek. Cassiodorus. Nagy Károly. A középkori egyházi nevelés intézményei: a kolostori, székesegyházi és káptalan iskolák. A középkori világi nevelés intézményei: a lovagi nevelés, a céhek, a városi iskolák. A középkori nőnevelés. A scholasztika. Az egyetemek. A renaissance és humanizmus nevelési eszméi. Olasz renaissance-kori nevelők és nevelési elmélkedők. A magyarországi humanizmus. A francia humanizmus: Rabelais, Ramus, Montaigne. Az angol humanizmus: Morus, Vives. A német humanizmus: Erasmus. A reformáció: Melanchton, Trotzendorf, Sturm. A jezsuiták. Comenius. A Port-Royal iskolái. Locke, Rousseau. A francia forradalom. Peitisták. Filantropisták. Pestalozzi. Herbart. Újabb pedagógiai irányok. Magyarország közoktatásügyének kialakulása: Apáczai Csere János, Mária Terézia és II. József, a Ratio Educationis, a Norma Regia és Erdély közoktatásügye, újabb reformtörekvések."

Látható, hogy a pedagógiatörténetben Somogyi kizárólagosan Fináczy Ernő neveléstörténeti munkáit vette alapul.

Néhány gondolat erejéig szeretnék foglalkozni Somogyi tudományos pedagógiai munkásságának elemzésével is. Az elméleti, tudományos pedagógia területén Somogyi nem alkotott új rendszert, nem dolgozott ki új irányzatot. Érdeklődése elsősorban a filozófia iránt mutatkozott meg, már első tudományos munkájától kezdve. (Az indukció elmélete, 1921. Bölcsészdoktori értekezése). "A filozófia ismeretelmélete és logika" című tárgykörből 1927-ben nyeri el az egyetemi magántanári habilitációt, s ezt 1933-ban terjesztik ki a pszichológia és a metafizika tárgykörére is.

Nincs könnyű helyzetben, amikor 1930-ban, 32 éves korában a főiskola tanára lesz. A magyar pedagógia tudományának nagynevű, tudományos tekintéllyel rendelkező elődök után lesz a tanszék vezetője: Gyertyánffy István, Kiss Áron, Imre Sándor, Mester János. Elsősorban Imre Sándor nemzetnevelési koncepciója volt meghatározó jelentőségű a korszak pedagógiai gondolkodására.

Somogyi pedagógiai elméleti munkásságát nem vizsgálhatjuk anélkül, hogy ne helyeznénk bele korának tudományos pedagógiai helyzetébe, irányzataiba, eredményeibe. E kérdés vizsgálata azonban nem könnyű, mivel a huszadik század első évtizedeinek - éppen azoknak az évtizedeknek, amikor Somogyi a főiskola tanára lesz - pedagógiai irányzatai rendkívül bonyolult, összetett, szerteágazó képet mutatnak. Nem feladatom e bonyolultság részletezése, kibontása, értékelése. Csupán Somogyi pedagógiai munkásságának megértése érdekében kell utalnom néhány vonására. Ezekben az évtizedekben Magyarországon is éreztetik hatásukat az ún. reformpedagógia mozgalmak. Nem mindegyik, és nem egyenlő erősséggel sem. Néhány közülük azonban Magyarországon is követőkre, lelkes hívekre, illetve elutasítókra talál. Így többek között pl- a kísérleti pszichológia és pedagógia, az individuális nevelés, oktatás, a munkaiskola, a pragmatizmus stb. Ezek a reformpedagógiai irányzatok Magyarországon e század húszas-harmincas éveiben jelentkeznek meglehetősen gyenge utóhatásaként a nyugati országok pedagógiai mozgalmaihoz képest, s az ottani több évtizedes tapasztalat, összegzés és értékelés után. Ugyanakkor Magyarországon érvényesül a keresztény, nemzeti szellemű pedagógia elméleti és gyakorlati hatása is. Ezek mellett nagyon erős még a herbarti konzervatív pedagógiai elméleti és gyakorlati felhasználása is. E sokféle pedagógiai irányzat között hol a helye Somogyi Józsefnek? Hogyan fogadja ezeket a pedagógiai elméleteket, mit használ fel belőlük, melyiknek válik követőjévé?

Somogyi életkorát tekintve akkor lesz a szegedi főiskola filozófia-pedagógiai tanszékének tanára, amikor az egyetemeken már olyan tanárok tanítanak, akik kidolgozták filozófiai-pszichológiai-pedagógiai rendszerüket. Somogyi 20-30 évvel fiatalabb, mint kortársai a hasonló tanszékeken. Imre Sándor nemzetnevelési pedagógiája éppen a szegedi egyetemen, ugyancsak a szegedi egyetemen Schneller István személyiségpedagógiája, vagy a tanszéken közvetlen elődjének, Mester Jánosnak az olasz pedagógia rendszerének ismerője és követője, a budapesti egyetemen Fináczy Ernő nagy értékű neveléstörténeti munkássága, értékelméleti idealizmusa, ugyanitt Weszely Ödön kultúrpedagógiája, valamint Prohászka Lajos kultúrfilozófiára alapozott pedagógiája, s a debreceni egyetemen Mitrovics Gyula esztétikára épített pedagógiai rendszere és végül, ugyancsak a debreceni egyetemen Karácsony Sándor társaslélektani alapokra épülő s a magyar nemzeti értékeket tartalmazó pedagógiai koncepciója már nagyon kidolgozott és ismert pedagógiai rendszerek ezekben az évtizedekben.

Néhány vonásában vizsgáljuk meg Somogyi József viszonyát, elvi és gyakorlati hozzáállását, értékelését e sokszínű pedagógiai irányzatokhoz.

Somogyi egyik irányzatnak sem válik követőjévé. Nem mondhatjuk rá, hogy pedagógiai felfogása konzervatív, hiszen pl. az 1933-as tanterv kidolgozásakor Herbartot már nem szerepelteti úgy, mint a pedagógia tudományának megteremtőjét., ahogyan ez az 1928-as tantervben még megvolt. Felfigyelhetünk azonban arra is, hogy pedagógiai vonatkozású műveiben egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben hivatkozik az előbb felsorolt pedagógiai tudományos koncepciókra. Különösen érdekes ez Imre Sándor nemzetnevelés esetében. Somogyi 1941-ben megjelent "A nemzeteszme" című könyvében a sok forrásmunka között meg sem említi Imre Sándor nevét.

Ez a megjegyzés nem jelenti azt, hogy Somogyi nem ismerte ezeket a pedagógiai tudományos rendszereket. Pedagógiai műveinek irodalma alapján éppen azt állapíthatjuk meg, hogy egy-egy problémát rendkívül széles szakirodalmi tájékozódás alapján közelít meg és elemez. Nagy tájékozottsággal rendelkezett a külföldi szakirodalomban is. E széleskörű kitekintés, összehasonlítás, tárgyilagos és nagyon elmélyült gondolkodás jellemzi Somogyi tudományos magatartását kora pedagógiai törekvéseihez: a kritikai megközelítés. Nagyon helyesen ismeri fel az egyes pedagógiai irányzatok pozitív és negatív értékeit, s mivel feltételezhetően ilyen megközelítésben tartotta előadásait, a hallgatóiban is ezt a pedagógiai gondolkodásmódot nevelte ki. Lényegében azt, hogy kritikátlanul nem szabad elfogadni s főleg követni a tetszetősnek tűnő, a pedagógiai elmélet és gyakorlat múltbeli értékeit elvető, divatos pedagógiai törekvéseket. Ugyanez a magatartása és felfogása mutatkozik meg a korszak politikája által megkövetelt keresztény-nemzeti szellemű pedagógiával, a kultúrfölény elmélettel kapcsolatban is.

Néhány példát szeretnék bemutatni e megállapítások igazolására. Somogyi több alkalommal is foglalkozik az amerikai pragmatista pedagógia alapján kibontakozó ún. munkaiskola reformpedagógiai irányzatával. 1937-ben jelenteti meg a Nevelésügyi Szemle című folyóiratban "A munkaiskola és a régi iskola" című tanulmányát. Ennek egyik mondatát idézi az 1997-ben megjelent Pedagógiai Lexikon is. Somogyi rendkívül alapos történeti áttekintés, a hazai és a külföldi törekvések több évtizedes tapasztalatát elemezve fejti ki véleményét a munkaiskolák pedagógiájával kapcsolatban. Megállapítja: "A munkaiskola különböző árnyalatait más és más névvel jelölték, így akarták megszüntetni a zavart, amely e pedagógiai irányzat alapján kialakult. Így jött létre a cselekvő iskola, a tett iskolája, az aktív iskola, az alkotó iskola, a munkáltató iskola, az öntevékenység iskolája, az élet iskolája, az új iskola stb. elnevezés. Így vált a munkaiskola a pedagógia történetének egyik legnagyobb hatású, de egyúttal leghomályosabb, legzavarosabb mozgalmává, melyet végül ma szinte mindenki a maga egyéni értelmezése szerint próbál magyarázni. Egyes helyeken, főleg Németországban ellenhatásként valósággal ellenséges hangulat kezd vele szemben kialakulni. Nálunk is kezdik már óvatosabban megítélni a munkaiskola jelentőségét. Még az irányzatnak oly elszánt híve is, mint Szenes Adolf aggódva látja a munkaiskola körül fenyegető zavarokat, és iparkodik a munkaiskolát a "régi" iskolával bölcsen összebékíteni." Ez utóbbi megjegyzése Somogyinak azért érdekes, mivel Szenes Adolfnak, a főiskola gyakorló iskolája igazgatójának nevéhez fűződik a rendkívül nagyhatású cselekvő iskola pedagógiájának kidolgozása és alkalmazása a gyakorló iskolában, valamint a Cselekvés Iskolája című folyóirat kiadása. Somogyi pedig mint a filozófia-pedagógia tanszék vezetője a gyakorló iskolában folyó munka, gyakorlati kiképzés fő irányítója volt. Somogyi tárgyilagosan elismeri a munkaiskola mozgalmának pedagógiai értékeit: naturalizmusát, gyakorlatiasságát, hasznossági elvet követő rendszerét, s azt, hogy nagy mértékben felfokozta az érdeklődést a pedagógiai problémák, főleg a didaktika, a módszertan kérdései iránt. Nagy hibája ugyanakkor az oktatás terén kiváltott zavar, bizonytalanság. Különösen kiemeli azt, hogy ez a reformpedagógiai irányzat is abba a hibába esik, hogy "túlzott fontosságot tulajdonít az iskolának, mivel követői úgy gondolják, hogy ettől függ az egyének, sőt az egész fajok minden boldogulása, egész életereje. Az iskola minden esetre sokat tesz, de nem mindent." Gondos neveléstörténeti elemzéssel bizonyítja azt is, hogy a munkaiskola hívei által "felfedezett" pedagógiai elvek, mint pl. a tanulók önmunkássága, aktivitása, cselekvő együttműködése, az ún. gépies tanulás elvetése, alkotó munkára nevelése nem jelentenek új elveket. Somogyi végigtekinti az 1777-es I. Ratio Educationis óta megjelent tanterveket, utasításokat, hogy igazolja e pedagógiai célkitűzések jóval korábbi jelentkezését. Tanulmánya befejezéseként két megjegyzést tesz. Az egyik: "Arra a következtetésre jutunk, hogy az ún. régi iskola és a munkaiskola eljárásai megfelelő helyen és mértékben egyaránt alkalmazhatók, sőt alkalmazandók is. Kérdés: melyik módszert mikor és milyen mértékben kell alkalmaznunk? Erre a legáltalánosabban a következőket felelhetjük: mindent éppen úgy kell tanítanunk, hogy azt a legrövidebb idő alatt, legkevesebb fáradsággal és legjobban megtanulják a tanulók. E három tényezőnek, a gyorsaságnak, könnyűségnek és a minőségnek maximuma azonban sokszor nem egyeztethetők össze egymással. Követelményünk tehát nem a maximumra, hanem az optimumra, vagyis az együttesen legkedvezőbb eredményre vonatkozik. Aránylag legrövidebb idő alatt, aránylag legkönnyebb munkával, aránylag legjobb eredményre kell törekednünk." Azt hiszem, nem kell hangsúlyozni: 1941-ben Somogyi megfogalmazza a modern tanuláselmélet mások által jóval később "felfedezett" alapelvét. A másik következtetése is mindmáig figyelemreméltó: "Korunk hajlandó a munkát, a cselekvést túlbecsülni, legfőbb, szinte egyedüli értéknek tekinteni. A folytonos sürgés-forgás azonban könnyen a lélek mélyebb életének elsekélyesedésére vezet. Éppen ezért a cselekedtető nevelés mellett szükséges az elmélkedtető, kontemplatív pedagógia is, mert sok nagy érték van, amit cselekvéssel sohasem érhetünk el."

Kritikusan elemzi Somogyi a korszak hivatalos politikai irányzatát, a kultúrfölény elméletét is 1932-ben megjelent munkájában: "A kultúrfölény problémája. A kívánatos kultúra." Tegyük hozzá: Somogyi az egyetlen, aki a Horthy korszaknak ezt a célkitűzését és politikai jelszavát a pedagógia, a kultúrpolitika szempontjából nagyon gondosan szemügyre veszi és elemzi. Először is megfogalmazza, hogy e fogalmat általában hogyan értelmezik: "Sokan úgy gondolják a kultúrfölényt: tanuljon mindenki minél többet, így biztosítjuk azt, hogy nagyok, gazdagok, hatalmasak legyünk. Eszerint a kultúrfölény a maximális kultúra volna, vagyis szám szerint minél több egyénnek minél magasabb képzettsége, ami számokban egyszerűen az egyének és a végzett iskolák szorzatával volna kifejezhető." Majd így folytatja: "Nagyon is vitatható azonban, hogy a kultúrának ilyen, minden rendszer és terv nélkül való és a minőségi szempontok mellőzésével csupán a mennyiségre tekintő fokozása valóban biztosítaná a kívánatos fölényes kultúrát." Véleménye szerint "Az igazi kultúrfölényhez közelebbről meg kell állapítanunk a kultúra mértékét és elosztását. A kultúrának ezt a kívánatos mértékét és helyes, célszerű elosztását nevezzük éppen kívánatos kultúrának." Tanulmánya következő részeiben sorra veszi a kultúra széleskörű kiterjesztésének veszélyeit, káros következményeit genetikai, társadalmi, politikai, gazdasági, szociális, etikai, közoktatási szempontból. Minden megközelítésben azt bizonyítja, hogy a túlméretezett kultúra elterjedését meg kell akadályozni. Nincs hely valamennyi megállapításának idézésére, egy példa azonban jól mutatja egész okfejtésének logikai menetét: "A legműveltebb népek és a legmagasabb műveltségű néposztályok úgyszólván kihalásra vannak kárhoztatva." Minden ilyen és ehhez hasonló tételét hazai és nemzetközi statisztikai adatokkal támasztja alá. Nem véletlen, hogy tanulmányának megjelenése után azonnal rendkívül erős felháborodást váltott ki, s az is érthető, hogy 1945 után - figyelembe véve Somogyi pedagógiai munkásságának értékeit - nem tudták összeegyeztetni a közoktatáspolitika célkitűzéseit a Somogyi által megfogalmazott kívánatos kultúra gondolatával. Somogyi mellőzöttségének és elhallgatásának egyik oka a kívánatos kultúráról kidolgozott nézete.

1942-ben jelenteti meg tanulmányát a főiskola "Sorsforduló" című ifjúsági lapjában "Ázsiaiak vagyunk-e?" címmel. Ebben a fajelmélet és az azzal összefüggő pedagógiai irányzatokkal szemben fejti ki véleményét: "Nincs egyetlen nép vagy nemzet sem, amelynek minden tagja csupán olyan ősöktől származott volna, kik már évezredekkel ezelőtt valamennyien ugyan e nép vagy nemzet tagjai lettek volna. Ezért a vér, a faj egysége nem lehet az egy néphez, nemzethez való tartozás döntő kritériuma, bár a több nemzedékre visszaható vérségi kötelék nagyban erősíthetik a néphez vagy a nemzethez tartozás tudatát. Maga a nép vagy nemzet azonban inkább szellemi közösség. Éspedig a nép elsősorban kulturális hagyományokon, a nemzet pedig politikai hagyományokon alapuló közösség."

A reformpedagógia irányzatai közül Somogyi Foerster morálpedagógiai felfogását fogadja el leginkább. Minden pedagógiai vonatkozású munkájában kitér az erkölcsi nevelés fontosságára, valamint arra, hogyan lehet a morálpedagógia tételeit a nevelés-oktatás során érvényesíteni. Főiskolára kerülése után 1 hónappal, 1930 októberében részt vesz a gyakorló polgári iskola módszertani értekezletén, amelyen a "Korszerű problémák a történelem tanításában" című témát vitatják meg. Somogyi hozzászólásában többek között ezeket mondja: "A történelem az erkölcsnevelés terén töltheti be igazán hivatását. Az erkölcsi nevelés tudományos véghezvitele súlyos feladat, mellyel hallgatóink általában nehezen küzdenek meg. A hazaszeretet nevelése terén nem támaszkodhatunk a megszokott üres szólamok hangoztatására. A munkaiskola elve nem szorítkozhatik fizikai tevékenységre, így a történelemnél szellemi aktivitást kíván, főleg az események és cselekmények elbírálásában és az erkölcsi tanulságok kiépítésében."

Irodalmi munkássága rövid ismertetésében - amely a Somogyi József emlékkötetben szerepel - Somogyi pedagógiai vonatkozású témái között megemlíti a magyar közoktatásügy szervezetével foglalkozó műveit. Ezeket írja: "Hazánk közoktatásügye" c. könyvemben részletesen ismertetem közoktatásügyi intézményeink kialakulását, jelen szervezetét, ugyane könyv második, átdolgozott kiadásában, mely 1944-ben jelent meg, közoktatásügyünknek közvetlenül az összeomlást megelőző helyzetét tüntetem fel. A Bureau International d'Education kiadásában Genfben 1944 őszén megjelent L'instruction publique en Hongrie c. könyvem ez idő szerint a legutolsó tájékoztatás külföld felé hazánk közoktatásügyéről." Mind a három, Somogyi által említett mű rendkívül alapos, adatokban pontos leírását adja a magyar közoktatásügynek. A "Hazánk közoktatásügye" című mű első kiadása 1942-ben jelent meg. Érdekes, hogy itt nem érvényesül Somogyi kritikai tárgyalási módja, mint a reformpedagógia egyes irányzatainak ismertetésénél. Változatlannak fogadja el és írja le a magyar iskolarendszert, jóllehet az már évtizedek óta a viták kereszttüzében állt, és több iskolareform terv, javaslat készült el. Nagy László, Imre Sándor, a népi írók, Földes Ferenc stb. komoly tudományos érvekkel bizonyítják be a magyar iskolarendszer elmaradottságát, antidemokratikus jellegét. Somogyi művei megírásakor nem használja fel a reformpedagógia egyik nagyon fontos irányzatának, a szociálpedagógiai irányzatnak tudományos tételeit s főképpen pedig szemléletmódját. Ez megmutatkozik "A középiskolai végbizonyítványok viszonylagos értéke" című, 1942-ben megjelent tanulmányában is. Ebben a munkájában a szegedi tanárképző főiskolára felvett hallgatók tanulmányi eredményeit hasonlítja össze a középiskolai tanulmányi eredményeikkel az 1932-1941 közötti években. A statisztikai adatok alapján két következtetést vont le: 1. nincs jelentős eltérés a középiskolai tanulmányi eredmények és a főiskolai osztályzatok között; 2. megállapítja: "A főiskolákra vagy egyetemekre lépő ifjúság középfokú végbizonyítványa legfeljebb csak hozzávetőleges tájékoztatást ad a tényleges felkészültséget illetőleg." Mindkét megállapítás didaktikai vonatkozású, jóllehet Kemény Gábor már 1934-ben megjelent az "Iskolai értékelés és kiválasztás" című munkájában feltárja az osztályozás, értékelés társadalmi hátterét, összefüggéseit. Irodalmi munkásságát összegző ismertetésében Somogyi utal arra, hogy milyen tanulmányai vannak még kéziratban. Pedagógiai vonatkozásút kettőt említ meg: a "Család és nevelés", valamint "Az emberi méltóság" címűt. Örvendetes lenne, ha ezek is megjelennének.

Somogyi fiatalon, 50 éves korában halt meg. 18 évig volt a filozófiai és pedagógiai tanszék vezetője, nagy elődök után és jelentős kortársak között. Természetesen az első években sok energiát vont el tőle a négy évfolyam tantervében előírt többféle tantárgy előadásainak megtartása. Pedagógiai jellegű műveinek zöme az 1933-34-es évektől kezdődően jelentek meg. Ezek a pedagógia tudomány különböző területeinek részproblémáival foglalkoznak. Kár, hogy korai halála miatt nem jutott el - kortársaihoz hasonlóan - egy pedagógiai szintézis, rendszer megteremtéséhez. Felvetődhet azonban a kérdés, hogy 1945 után a megváltozott társadalmi, politikai körülmények között, új pedagógiai elméletek jelentkezésével milyen irányban haladt volna emberi fejlődése és pedagógiai tudományos tevékenysége.





Pukánszky Béla

Somogyi József, a tankönyvíró

Somogyi József 1930-1948 között állt a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola filozófia-pedagógia tanszékének élén. Oktatói teendői közé tartozott az előadások tartásai a főiskola hallgatói számára - a kor felsőoktatási gyakorlatának megfelelően - egyedül adta elő az összes filozófiai, pedagógiai és lélektani tantárgyat évfolyamelőadások keretei között.[201]

Az előadások szövegét - akárcsak manapság - a hallgatók buzgón jegyzetelték, a gyorsírni tudó hallgatók szinte szó szerint rögzítették, s ezeknek a jegyzeteknek a gépiratos változata segítette a főiskola hallgatóit a vizsgára való készülésben. (A főiskolai-egyetemi előadásoknak gyorsírásos formában való megörökítése, majd gépiratban való terjesztése közkedvelt gyakorlat volt akkoriban, amikor még nem álltak rendelkezésre előre megírt, sokszorosított jegyzetek. A szegedi egyetem neves pedagógus-professzorának, Imre Sándornak számos - máig publikálatlan - előadása maradt fenn szorgalmas tanítványa Tettamanti Béla lejegyzésében. Ezeket a jegyzeteket maga Imre Sándor professzor is szignálta - jelezve ezzel a szövegek megbízhatóságát, autentikus mivoltát.)

A hallgatók által készített és sokszorosított jegyzetek azonban így is magukban hordták az apróbb tévedések, "elhallások", pontatlanságok veszélyét. Feltehetően ezt érezhette Somogyi professzor is, amikor egy új kötet megírására vállalkozott. 12 év előadásainak anyagát továbbfejlesztve 1942-ben jelentette meg a "Hazánk közoktatásügye a második világháborúig" című monográfiáját. Ez a könyv - a szerző maga fogalmaz így - "tankönyvszerű", tankönyvet helyettesítő munka, amelyet azonban a szélesebb olvasóközönség is haszonnal forgathatott. A mű világos, jól áttekinthető szerkezete, a szerző olvasmányos stílusa lehetővé tette, hogy ezt a munkát használhassák a pályaválasztásra készülődő fiatalok, szülők és az ország iskolaügye iránt érdeklődő egykori és mai kutatók egyaránt.

A könyv tehát a háború kellős közepén, 1942-ben jelent meg első ízben. A szerző hamarosan átdolgozta, az újabb statisztikai adatok birtokában frissítette tartalmát (erre főleg a terület-visszacsatolások következtében meggyarapodott ország újabb tanügyi statisztikái adtak okot), majd 1944-ben újból kiadta könyvét.

Somogyi professzor a kötet előszavában jelzi, hogy művének szellemi elődje a korszak kiváló kultúrpolitikusának, Kornis Gyulának a nagyszabású monográfiája volt, amely "Magyarország közoktatásügye a világháború óta" címmel jelent meg 1927-ben. Amíg azonban Kornis Gyula - több mint 550 oldalas - könyvében aprólékos műgonddal elemzi a magyar iskolák történetét, és részletgazdag képet fest a 20-as évek közepének iskolaügyéről, (jellemző módon még a különböző iskolatípusok tanterveit is közli!), addig Somogyi József 308 lapon a lényegre koncentrál, tömör leírásokat ad, átfogó képet nyújt.

Somogyi József könyvének jelentős sajtóvisszhangja volt. A Szegeden megjelenő Nevelésügyi Szemle című folyóirat 1942. évfolyamának több számában jelentek meg róla recenziók: Alpár Gyula, Bihari Ferenc és Kiss Lajos tollából. Ugyancsak ismertetést közölt a műről Kratofil Dezső, a polgári iskolai tanárképző főiskola gyakorló iskolájának igazgatója, aki a Cselekvés Iskolája című pedagógiai folyóiratot szerkesztette. Érdekes, hogy a Kereskedelmi Szakoktatás című folyóirat is közölt recenziót az új Somogyi-könyvről: ennek szerzője Verbéni László volt. (Összehasonlításul: Kornis Gyula közoktatásüggyel kapcsolatos nagymonográfiájáról a Magyar Középiskola, a Protestáns Tanügyi Szemle és az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny lapjain jelent meg 1928-29-ben egy-egy recenzió.)

Somogyi József művének recenzensei a könyv erényeit sorolva kiemelik annak világos, áttekinthető szerkezetét, a tankönyv-jellegből adódó erényeket. Kratofil Dezső szerint "az illusztris szerző a főiskolai előadásokra jellemző precizitással, gondosan összegyűjtött adatok tárgyilagosságával és világos, áttekinthető rendszerezéssel dolgozta fel a magyar közoktatásügy szervezetére vonatkozó lényeges adatokat".[202] Alpár Gyula egyenesen a nevelők körében élő tájékozatlanságról ír a Nevelésügyi Szemlében: "Bevallhatjuk - írja -, hogy a nevelők közül sokan már nem voltak tisztában hazánk közoktatásügyének mai szervezetével. Világosan csak azok láttak, akik behatóan foglalkoztak vele. Értéke tehát mindenekfelett az, hogy külön tanulmányozás nélkül a mű segítségével azonnal feleletet kapunk felmerülő kérdéseinkre, esetleges kételyeinkre. [ ...] Feleslegessé tesz sok-sok keresgélést a rendelkezések bonyolult világában. Haszna: segítségével és útbaigazításával a legmegfelelőbb életpályára irányíthatjuk a kezünkön lévő fiúkat. [ ... ] Somogyi alapos tudással, nagy rendszerező képességgel megírt munkája nem hiányozhatik egyetlen iskola igazgatói irodájából, tanítói, ill. tanári könyvtárából sem."[203]

A mű pragmatikus hasznát, értékeit bemutató recenziók után tekintsük át röviden a könyv felépítését, szerkezetét.

Az első fejezetben a szerző a közoktatásügy általános alapelveivel ismerteti meg olvasóit. Azt mutatja be, hogyan alakult a történelem során a gyermeknevelés joga, az eredendően szülőket illető jog hogyan terjedt ki fokozatosan a közösségekre, az egyházra és az államra. Ezt követően foglalkozik a közoktatási intézmények, az iskola fejlődésének általános tendenciáival. Külön kitér a kultúrfölény kérdésére, amelynek fontos szerepet tulajdonít a népek egymás közötti békés versengésében. Véleménye szerint "ettől függ a nemzet gazdasági boldogulása, nemzetközi tekintélye, politikai, sőt katonai súlya is. A műveletlen nép könnyen válik nemcsak lenézetté, hanem elnyomottá, kizsákmányolttá is" - írja Somogyi, mintegy tömören értelmezve-igazolva ennek a - húszas évek klebelsbergi kultúrpolitikájában gyökerező - kultúrfölény-felfogásnak a létjogosultságát.[204] Az ezután következő fejezetek az egymásra rétegződő, egymásra épülő korabeli magyar közoktatásügyi intézményrendszer egyes fokainak tömör, frappáns jellemzését nyújtják az olvasónak.

A szerző minden egyes fokozat bemutatását a történeti fejlődés felvázolásával kezdi. Az olvasó jobban tudja értékelni saját kora intézményrendszerét, ha egy röpke pillanatra történelmi távlatokból mutatják be neki a fejlődés ívét. Így jár el a szerző a csecsemő- és kisdednevelés esetében is: az egyházak középkortól eredeztethető karitatív tevékenységének említése után mutatja be a gyermekvédelem szervezett formáinak kialakulását a 18. század végétől a Stefánia Gyermekkórház alapításán keresztül az Országos Gyermekvédő Liga megalakulásáig (1906) és a Zöldkereszt mozgalom (1927) kibontakozásáig. Ezt követően ejt szót az anya- és csecsemővédelem jelentőségéről. Élénken foglalkoztatja az öröklődés, a tehetség problematikája - erről egyéb publikációi tanúskodnak - ennek a kérdéskörnek ebben a fejezetben is szentel egy bekezdést. Kitér az eugenikára is, amelyet a nép "átöröklési anyagának kedvező irányításával" foglalkozó tudományként definiál.[205]

Az anya- és csecsemővédelem feldolgozásakor követett módszer szerint jár el a kisdedóvók esetében is: előbb a történeti háttér, majd a jelenlegi helyzet bemutatása, amelyből még az óvodai foglalkozások anyagának lényegre törő ismertetése sem hiányzik. A magyar óvodákban alkalmazott pedagógiai elvek, eljárások felsorolásakor külön hangsúlyozza az olasz orvos-pedagógus, Maria Montessori hatását. Különösen értékelendő ez a gesztus, ha figyelembe vesszük, hogy Somogyi József nem tartozott a reformpedagógia elkötelezett hívei közé.

Hasonló a népoktatással és középszintű oktatással foglalkozó fejezetek felépítése is: az intézményrendszer kialakulását, fejlődését a "mába torkolló történelem" jelenségeinek bemutatásával teszi érzékletessé, áttekinthetővé. Az olvasó dolgát jócskán megkönnyíti kristálytiszta logikája, lényegkiemelő képessége. Egy pillanatra sem érezzük úgy, hogy a történeti bevezetés öncélú volna, hiszen az olvasó saját kora helyzetképének gazdagítására irányul. Éppígy megvan a funkciója minden statisztikai adatnak, táblázatnak, sohasem érezzük úgy, hogy elveszünk a számok tengerében.

Érdekes paradoxon: az előzőekben már említett Kornis Gyula 1927-ben megjelentetett grandiózus iskolaszervezettani művében még nem számolhatott be a klebelsbergi kultúrpolitika sikereiről: a nagyszabású népiskola-építési programról, a tanyasi-érdekeltségi iskolák számának rohamos növekedéséről, melynek következtében 1926-30 között mintegy 3500 tanterem és 1500 tanítói lakás épült fel az országban, javarészt tanyákon. Somogyi József 1941-ben erről már írhatott, sőt hírt adhatott a nyolcosztályos népiskolák megjelenéséről is, bemutatva ennek az iskolatípusnak a terjedését, és a nyolcosztályos iskoláról szóló 1940. évi 20. törvénycikket. A kötet függeléke statisztikai adatokat tartalmaz a két bécsi döntés (1938, 1940) következtében megnagyobbodott ország iskoláiról, tanulóinak létszámáról. Ebből kitűnik, hogy az 1940/41. tanévben 2019 nyolcosztályos népiskola működött az ország területén. (N. B. Ez a nyolcosztályos népiskola-típus nem tévesztendő össze az 1945 őszén megszülető általános iskolával, mely utóbbi döntő különbsége a szaktanári rendszer kiépítésében érhető tetten.)

Somogyi a középfokú iskolák között mutatja be a polgári iskolát, jól érzékeltetve az eredetileg hatosztályos iskolatípus négyosztályos iskolaként való meggyökerezését a magyar közoktatási intézmények rendszerében. Mint a népiskoláknál, itt is közli a fiú- és leánypolgári iskolák óratervét, ezzel is érzékeltetve ennek az iskolatípusnak a sajátos gyakorlatias jellegét, szerepét a polgári rétegek művelődésében, életre való felkészülésében.

A középiskolákról szóló fejezetet olvasva világos képet alkothatunk magunknak ennek az iskolatípusnak a fejlődéséről, a húszas évek differenciálódást szorgalmazó klebelsbergi törekvései nyomán meghonosodó háromtagú fiú-középiskola rendszerről, amely a görögös-latinos képzést nyújtó humán gimnáziumból, a modern nyelvi, természettudományos képzést adó reáliskolából és a kettejük közé ékelődő szintetizáló jellegű reálgimnáziumból tevődött össze. Ugyanígy megismerteti olvasóit a fő a leányiskola-típusokkal: a leánygimnáziummal, leánylíceummal és a leánykollégiummal. Ezt követi a harmincas évek Hóman Bálint kultuszminiszter nevéhez kötődő egységesítő törekvéseinek a jellemzése, az 1934-es középiskolai törvény nyomán kialakuló egységes fiú- és leánygimnázium bemutatása. Közli az óraterveket is, amelyekből kitűnik, hogy a görög nyelv itt már csak az ötödik osztálytól kezdve szerepel, és helyette egy másik élő idegen nyelv is választható a tanulók hajlamai szerint. Ezekkel együtt megnőtt az ún. "nemzeti tárgyak" szerepe, súlya.

Különleges erénye a kötetnek, hogy nem csak az általánosan képző iskolatípusokat tárja az olvasó elé, hanem foglalkozik a középszintű szakiskolákkal is. Az 1938. évi 13. t. c. rendelkezett a gyakorlati irányú líceum megteremtéséről, melyet a tanítóképzéssel kívántak összekapcsolni. Ugyanez a törvény szabályozta a gazdasági középiskolák (mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari középiskolák) helyzetét is.

A felsőoktatással foglalkozó fejezetben - az egyetemek bemutatása mellett - a szegedi professzor tág teret szentel a polgári iskolai tanárképzésnek. Itt tesz említést arról a termékeny kapcsolatról, amely a főiskola és a szegedi egyetem között alakult ki a tanárképző főiskola Szegedre telepítését követő évektől fogva: "A főiskola hallgatói - írja Somogyi -, a tanárképző tanulmányi rendjében kiszabott előadásokon kívül, választott szakcsoportjuk egyik szakköréből, illetve annak egyik szaktárgyából vagy filozófia- és pedagógiából a szegedi tudományegyetem bölcsészet- nyelv és történettudományi, illetve mennyiségtan-természettudományi karán is kötelesek előadást hallgatni s e célból az egyetemre rendkívüli hallgatókul beiratkozni".[206]

Az "universitas"-eszme szép megvalósulása lehetett ez a két intézmény tartalmas együttműködésének keretei között.

Somogyi József iskolaszervezettan-könyvének bemutatását zárva hangsúlyozni szeretném e kötet kiemelkedő jelentőségét. Értékét bizonyítja, hogy neveléstörténeti kézikönyvként ma is kiválóan hasznosítható: a két háború közötti időszak iskolaügye iránt érdeklődő olvasó számára ez a legjobb kiindulási pont. Lényeget kiemelő, tömör leírásai nyomán gyorsan kialakíthatunk magunkban egy átfogó képet, amelyet azután már nem lesz nehéz részletekkel, színekkel, további információkkal gyarapítani.

Melléklet

Somogyi József könyvének illusztrációja a negyvenes évek magyar iskolarendszeréről



Jegyzetek





Duró Lajos

Somogyi József pszichológiai munkássága

Somogyi József sors által rövidre szabott életében (1898 - 1948) kivételes munkabírással alkotott és értékekben gazdag életművet, tudományos örökséget hagyott az utókorra. Mint a két világháború közötti időszak kiváló bölcselője annak a nagyhatású tudós tanárnemzedéknek volt jeles képviselője, amely századunk harmincas-negyvenes éveiben a filozófia, a pszichológia és a pedagógia alkotó művelésével máig ható érvényű eredményekkel gazdagította a tudományt, a felsőoktatást, a tanárképzést. Ebben a történelmi időszakban e tudósnemzedék olyan nemzetközileg ismert alkotói művelték egyszemélyben ezeket a humántudományokat Szegeden / a Tudományegyetemen és a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán, mint Mester János, Várkonyi Hildebrand és Bognár Cecil.

E korabeli jeles szegedi tudásportré-együttest sajátos értékekkel gazdagította Somogyi József eredeti, markáns, kutatói, tanári és emberi egyénisége. Széleshorizontú és elmélyült tudományos munkásságának fő irányát a bölcseleti emberismeret problémáinak szenvedélyes kutatása és fejlesztése alkotta. Alapkoncepciójának eredetiségét a sokoldalú megközelítés hitelesíti, amelyben sajátos egységben integrálódnak a filozófiai, antropológiai, ismeretelméleti, logikai, etikai, pszichológiai és pedagógiai nézőpont különböző aspektusai. Irodalmi munkásságának rövid ismertetőjében írja a következőket: " Munkásságom nagy része egy széleskörű filozófiai antropológia kiépítése körül forog, melynek folyamán az emberről iparkodom minden vonatkozásban egy filozófiailag megalapozott egységes képet adni."[207] Ennek az egységes emberképnek a kidolgozásához egyik nélkülözhetetlen "vonatkozásként" alkalmazta a pszichológiai nézőpontot, amely kimutathatóan átszövi egész szakmai tevékenységét. Adott keretek között csak arra vállalkozhatunk, hogy felidézzük a pszichológiához vezető útjának főbb szakaszait, értékeljük a tehetség és a jellem pszichológiájával foglalkozó kutatásait és jelezzük pszichológiai kritikai munkásságának jelentősebb irányait.

Somogyi József pszichológiai érdeklődésének kialakulása és fejlődése szervesen összefügg emberképének tudományos megalapozásával, az emberi lélek és személyiség megismerése iránti szenvedélyes vágyával, melynek összetett problematikája korai diákéveitől kezdve fokozódó intenzitással foglalkoztatta. Már hatodikos gimnazista korában rendkívüli élményt jelentett számára az az eset, amikor egyik tanára kezébe adta Foerster H.V. könyvét. " Ez a problémák olyan világát tárta fel előttem, - írja visszaemlékezésében - amire azelőtt nem is gondoltam. Majd Prohászka könyveit kezdtem szenvedélyes érdeklődéssel tanulmányozni. Ezzel megkezdődött a filozófia iránti folyton fokozódó érdeklődésem, amit elősegített az is, hogy osztályunkban a filozófiát - kivételesen - szaktanár tanította. Mindez erkölcsi és világnézeti fejlődésemre is igen nagy hatással volt."[208]

Pályafejlődésének meghatározó szakasza volt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatott tanulmányok, ahol matematika - fizika - filozófia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett (1920).[209] Ezekben az években filozófiai indulására (különösen az ismeretelmélet és logika, valamint az indukcióelmélet, és intuíció-felfogása terén) maradandó hatást gyakorolt a századelő jelentős hazai bölcselője Pauler Ákos. Később így emlékezett mesterére a legtehetségesebb és legeredetibb gondolkodó tanítvány: " Pauler bölcselete valóban európai színvonalra emelte a magyar filozófiát. Érdeme azonban nem csupán ez. Sőt talán még nagyobb érdeme, hogy megtanított bennünket a tudományos munka legmagasabb etikájára, bemutatva nekünk az igazi bölcselkedést és saját életével demonstrálta a filozófia nagy lélekformáló hatását."[210] E lélekformáló hatás felismerésének is jelentős szerepe lehetett abban, hogy bölcsészdoktori szigorlatán főtárgy a filozófia volt s melléktárgyként a pszichológiát és a pedagógiát választotta (1921).[211]

Ezt követően minden vizsgakötelezettségtől függetlenítette magát. Szenvedélyes tudásvágyát követve hazai és külföldi egyetemek különböző fakultásain az őt leginkább érdeklő tudományokkal foglalkozott. Előbb a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karának volt hallgatója (1920-1921). "A fenomenológia történeti és kritikai vizsgálata" című művéért elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Lukács Krisztina pályadíját, amely biztosította számára a feiburgi és müncheni egyetemi tanulmányok folytatását (az 1923 - 1924-es téli szemeszterben).[212] Az akkori időszak olyan nagytekintélyű tudósainak az előadásait hallgathatta mint Husserl, Becker, Ebbinghaus és Geyser. A lélektani problémák iránti érdeklődésének fokozódását jelzi az, hogy a filozófia, a fenomenológia, a logika mellett több pszichológiai kurzus is szerepelt önképzési programjában. A külföldi tanulmányok után egy évig (1926) a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának hallgatójaként gazdagította az emberrel kapcsolatos tudományos ismereteit.

Jelentős szakmai elismerés volt Somogyi József számára a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán megszerzett egyetemi magántanári habilitáció a filozófia ismeretelmélete és a logika tárgykörében (1927).[213] Tudományos eredményeit azzal honorálta a Bölcsészettudományi Kar, hogy magántanári jogosítványának tárgykörét kiterjesztette a pszichológia és a metafizika területére (1933) s később a filozófia egész tárgykörére (1942).

Közben a már viszonylag fiatalon országos jelentőségű filozófus tevékenyen részt vett a tudományos közéletben: előbb a Magyar Filozófiai Társaság folyóiratának az Athenaeumnak lesz szerkesztő bizottsági tagja (1921), majd a Társaság titkárává (1923 - 1931) választják. Ekkor már pszichológiai munkásságának elismerését jelentette az a körülmény is, hogy alapító tagja lett a Magyar Pszichológiai Társaságnak. Az alakuló ülésen a Választmány tagjává választották (1928)[214] s az egymást követő közgyűlések egész életében megerősítették e tisztségében. Székfoglaló előadását "A lelki átöröklés" címen tartotta meg (1935. március 16.).[215]

Sokirányú érdemes munkássága alapján méltán kapott tanszékvezető főiskolai tanári kinevezést a Szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Filozófia - Pedagógia Tanszékére[216], amelyet 18 évi működése idején a tudományos kutatás és a tanárképzés rangos műhelyévé fejlesztett. Kivételes munkabírásának és kiváló felkészültségének köszönhetően egyedül adta elő a képzési tervben szerepkő filozófiai, pszichológiai és pedagógiai tárgyakat, - magas fokú igényességgel, meggyőző hitelességgel és elismert eredményességgel.[217]

Az eddigiekből következően megállapítható, hogy Somogyi József egyre mélyülő érdeklődése a pszichológia iránt nem véletlenszerű jelenség, hanem tudatos, felkészülési és alkotói folyamat eredménye. Életútjának és pályafejlődésének vázlatosan ismertetett fontosabb szakaszai mintegy hiteles keretül szolgálnak eddig még feltáratlan pszichológiai munkássága megismeréséhez. Mélységesen humanista beállítódása és emberközpontú gondolkodásmódja a lelki élet jelenségeit nem elszigetelt funkciókként, hanem átfogóbb, egyetemes összefüggésének részeként értelmezte. Jellegzetes ismérve ennek a megközelítésnek az, hogy - szintetizáló habitusú kutatóhoz méltóan - munkásságában át meg átszövik egymást egy nyitott összefüggésrendszerben a filozófiai, a pszichológiai és pedagógiai gondolatok. E rendszer integrációs tényezője a bölcseleti antropológiai alapvetés. Meggyőződése szerint "... az igazi filozofálás az összes tudományok szintézise, szerves egységbe foglalása."[218] Ez a szerves egységbe foglalás Somogyi József kutatói felfogása szerint azt jelenti, hogy minden összetevőnek, elemnek, részletnek megvan a maga sajátos szerepe, jelentősége az adott tárgy, jelenség, történés, cselekmény vagy személy megismerésében.

Kitűnően példázza ezt a szintetizáló tendenciát "... az intuíciónak nevezett homályos ismeretforrás" sokoldalú elemzése: "Rámutatok e fogalom körül felmerült zavarok forrására, disztingválom az intuíció különböző értelmét, fejtegetem az intuitív megismerés lehetőségének kérdését, tárgykörét, viszonyát az egyéb ismeretforrásokhoz, szerepét a tudományos, valamint a vallási megismerésben."[219]

Ily módom az ismeretelméleti megközelítésben vizsgált meglehetősen bonyolult problémakör számos pszichológiai vonatkozásra irányítja a figyelmet. Különösen fontosnak ítéljük az intuitív és racionális gondolkodás kölcsönös viszonyának, együttműködésének differenciált bemutatását a megismerésben. Az intuíció működését kétségtelenül sokoldalúan árnyalja, színezi és érvényesülésének vonzását növeli a különböző pszichikus funkciók beépülése a megismerés folyamatába (figyelem, észlelés, emlékezet, képzelet, gondolkodás, érzelem, élmény, akarat). Aligha vitatható az az okfejtés, hogy a megismerésben szükségünk van az igazság előzetes megsejtéséhez, szubjektív megérzéséhez bizonyos intuícióra, de mégsem beszélhetünk "...teljesen irracionális, minden értelmi mozzanatot nélkülöző megismerésről. Hiszen az igazságnak ez az intuitív megragadása is csak akkor válik ismertté, ha az értelem azt felfogja, elgondolja, ha az intuíció irracionális folyamata az értelmi gondolkodásba már beletorkollott."[220] Amíg ez nem következik be, addig az intuitív úton szerzett ismeret csak hipotetikus lehet.

Somogyi József rámutat arra, hogy az intuíció mint beleélés, beleérzés fontos, sőt esetenként nélkülözhetetlen tényezőként működik főleg bizonyos pszichológiai és történeti jellegű megismerésben. Hangsúlyozza azt, hogy: "Minél teljesebben akarunk valamely személyiséget megragadni, minél mélyebben akarunk másnak lelkivilágába behatolni, minél alaposabban igyekszünk gondolatainak, cselekedeteinek emocionális indítékait megismerni, érzelem- és ösztönéletét megvilágítani annál nagyobb mértékben szorul az értelmi gondolkodás irracionális, intuitív elemekkel való kiegészítésre."[221]

Természetesen ez a kiegészítés annál eredményesebben működik, minél inkább rendelkezünk azzal a beleélőképességgel, melynek sajátos összetevőiként a gazdag lelkivilágot, a saját élmények, tapasztalatok gazdagságát és az élénk fantáziát említi a szerző. Óvva int bennünket, hogy önmagában ezúton sem juthatunk minden esetben megbízható ismeretek birtokába. Köztudott, hogy ugyanazon személyek egyéniségét, jellembeli tulajdonságait művészek vagy pszichológusok egymástól teljesen eltérő módon ítélik meg. Minden egyénnél sajátosan differenciálódnak a személyiségtulajdonságok s ezek megismerésében hajlamosak vagyunk saját lelkivilágunk analógiáját követni. Még inkább bonyolítja a helyes ítéletalkotást az a körülmény, hogy saját lelki állapotunkat - belső szemléletünk, élményünk ellenére - rendszerint csak homályosan ismerjük. Ezért meggyőző az a megállapítás, mely szerint az összetettebb tárgyak, jelenségek intuitív módon nem ismerhetők meg: "Így a lelki jelenségek nagy része vagy határozatlanságunk, vagy tünékenységük, változékonyságuk, avagy bonyolultságuk miatt kívül esik az intuitív evidenciával megismerhető tárgyak körén."[222]

Ugyanakkor a szerző kiemeli az érzelmeknek, különösen az érzelmi élményeknek - mint az intuíció egyik alkotó elemének - fontos szerepét bizonyos tevékenységi szférák (etikai és esztétikai értékek, emberi cselekedetek indítékai) megismerésében. Véleménye szerint az érzelmi átélések fölénye a "száraz" értelmi érvelésekkel szemben abban nyilvánul meg, "... hogy hatékonyabban belemarkolnak gyakorlati életünkbe, akaratunk cselekedeteink irányításába ... Ilyenek elsősorban a vallási és erkölcsi igazságok, melyek nem csupán értelmi állásfoglalást kívánnak, hanem egész lényünket, érzelmünket, akaratunkat, cselekedeteinket is érintik."[223]

A fentiek alapján megállapítható, hogy a racionális és intuitív gondolkodás pszichológiai mozzanatokkal árnyalt kölcsönhatásának Somogyi által értelmezett modellje a maga korában új megközelítést jelentett e sokat vitatott témakörben és ma is konstruktív szemléleti alapul szolgálhat a tudományos és gyakorlati emberismeret fejlesztésében.

Ehhez a problémakörhöz kapcsolódik - az emberismeret fontos területeként - a Somogyi életmű egyik jelentős irányultságát reprezentáló tehetségkutatás. A két világháború közötti időszakban a szűkebb szakmai és a szélesebb társadalmi közvéleményt élénken foglalkoztatta a tehetséggondozás és tehetségvédelem problémája, mint a nemzeti felemelkedés egyik lehetséges eszköze. Ezekről a kérdésekről részletes tájékoztatást kapunk a "Tehetségmentés az iskolában 1920 - 1944" című kötetben,[224] amely jelzi a vitatott problémákat, a feladatokat és a tehetségfejlesztő mozgalom alakulását.

A tárgyalt időszakban több pszichológus / Boda István, Harsányi István, Nagy László, Mérei Ferenc, Ranschburg Pál, Révész Géza / közleményeivel együtt jelentős orientáló, szemléletformáló szerepet töltöttek be Somogyi József munkái: a korabeli tudományosság szintjén állást foglaltak a vitatott kérdésekben, inspirálták a kutatásokat, segítették a pedagógiai munka eredményességének növelését. A tehetségfejlesztés fontos előfeltételeként hangsúlyozza a gyermekek pszichológiai megismerését. Csak az a nevelő "... végezhet igazán szakszerű, eredményes pedagógiai munkát, aki ismeri a rábízott gyermek eredeti, természet adta sajátosságait, hajlamait, tud azokhoz alkalmazkodni és tudja nevelői munkásságának céljait is az így megadott keretek szerint kitűzni".[225] Meggyőzően érvel amellett, hogy a modern örökléstan nem zárja ki a nevelés lehetőségét, csak jelzi annak korlátait. Az öröklött hajlam nem más, mint "kifejlesztésre szoruló diszpozíció", amely csupán a valamivé válás lehetőségét határozza meg s nem azt, hogy az egyénnek mivé kell lennie. A pszichológiailag megalapozott gyermekismeretre épülő nevelés "... arra törekszik, hogy mindenkinek ne csak a ruhája, cipője, hanem az iskolája is méretek után szabott, vagyis tehetségének ideálisan megfelelő legyen."[226]

Többéves elmélyült kutatás szintéziseként jelent meg egyik alapvető - a pszichológiából főművének tekinthető - munkája "Tehetség és eugenika" címen, amelyben a tehetség biológiai, pszichológiai és szociológiai vizsgálatának átfogó, rendszerezett feldolgozását adja közre. A könyv második része "A tehetség pszichológiája" (175 - 296. o.) önálló kötetként is jelentős tudományos munkának minősül. Az egész könyv témája pedig "... a filozófiai antropológiának, a bölcseleti emberismeretnek egy jelentékeny, alapvető fejezete."[227] A három részre tagolt és sokfelé szétágazó feldolgozás közötti összeköt kapocs "... az emberi egyéniség végső alapjait jelentő diszpozíció, a tehetség."[228] A szerző a bevezetőben kifejezi azt a szándékát, hogy munkája során a legkényesebb problémákat sem fogja elkerülni, amelyekről éles viták folynak és bizonyára még sokáig megoszlanak a vélemények. Ilyen vitatott kérdés a tehetség mibenléte, az intelligencia, a tehetség emocionális tényezői, a tehetség fokozatai és kialakulása, a lángész, a tehetségvizsgálatok módszerei.

Alapkoncepciója szerint az öröklött hajlamokra épülő - a környezeti tényezők s főleg a nevelés hatására kibontakozó - tehetség a személyiség pszichikus struktúrájának szerves része, kölcsönös összefüggést mutat a speciális képességekkel, az érzelmi és akarati élet szerveződésével, megismerhető és fejleszthető. A rendszerelvű felfogás az egész téma vizsgálatában érvényesül. Ez a szemlélet egyik kétségtelenül fontos jellemzője Somogyi alkotói habitusának: "... a tehetségek illetve képességek nem mozaikszerű, egymástól független egységeknek mutatkoznak, hanem egymást kölcsönösen áthatják, szervesen kiegészítik. Ezért az egyéniség nem csupán a nagyszámú lelki jegyek halmaza, szervetlen kötege, hanem sajátszerű szerves egysége."[229]

Ezen a szerves egységen belül különösen figyelmet érdemel a tehetség pszichológiai összetevőinek árnyalt elemzése, amellyel alig foglalkozik a korabeli szakirodalom. Ebben az összefüggésben Somogyi kiemeli az intelligenciának, mint "általános formai tehetségnek" a szerepét. Mivel működésében egyénenként változó minőségi különbségek tapasztalhatók, ezért más és más oldalak kiemelésével a következő intelligencia-típusok állapíthatók meg: receptív vagy reproduktív, produktív vagy invenciózus, kritikai típus. A három változat jellemző vonásai minden egyénnél előfordulnak valamilyen arányban. Más szempontok szerint megkülönböztethető két típus: analitikus és szintetikus, elméleti és gyakorlati. Ezek a típusok sem különülnek el mereven. Az intelligencia-típusok az egyéni különbségek jelzésével segítik a gyakorlati emberismeret fejlesztését.

Értékes vonása Somogyi gondolatmenetének az, hogy az értelmi tényezőkkel összefüggésben részletesen elemzi a tehetség érzelmi (irracionális) összetevőit, különös tekintettel a hivatástudat, az érdeklődés, a becsvágy, az akarat, a szorgalom és a kitartás ösztönző szerepére. Felhívja a figyelmet a tehetség és az érzelmi tényezők kölcsönös viszonyának helyes értelmezésére: e tényezők nem pótolhatják a tehetség hiányát, de jelentős mértékben serkenthetik működését. Ezért például hiba lenne a szorgalom, az akarat és a kitartás szerepének mellőzése, mivel "... a tehetség önmagában csak hajlam, csak lehetőség, csiszolatlan gyémánt, ami kemény fáradtságos munka árán lehet csak valódi értékké, ragyogó drágakővé... Ezért a nagy tehetségek legtöbbször a nagy szorgalom, kitartás, akarat emberei is, akik olykor bámulatra méltó munkássággal, valóságos aszkézissal hozzák létre zseniális alkotásaikat."[230]

Ezek az érzelmi tényezők nem elszigetelten, hanem rendszerint bonyolult kölcsönhatásban együttműködve töltik be ösztönző szerepüket, s e minőségükben nélkülözhetetlen pszichológiai feltételkén jelentősen befolyásolják a tehetség megnyilvánulásának és az egyén önmegvalósítási törekvéseinek eredményességét. Ennek érdekében fontos feladata a tehetségfejlesztésnek az ösztönző rendszer állandó erősítése, intenzitásának fokozása, amely magában foglalja a személyiség ambíciójának önfejlesztés útján történő alakítását is.

E vizsgált kérdések több vonatkozásban érintik a tehetség etikájának problémáját. Somogyi József igen határozottan foglal állást a szélsőséges intellektualizmussal szemben, "... amely minden értéket az értelmi teljesítményben látja és elhanyagolja a morális értékeket. Ennek alapján minden jogot a tehetségnek követel."[231] Mindez súlyos következményekkel jár a gyakorlatban. A különleges jogokkal felruházott tehetséges egyén teljesítményének értékét jelentősen csökkenti a személyiségtorzulássá rögzült önteltség, beképzeltség, fölényes magatartás.

Ezzel ellentétben Somogyi különösen fontosnak tartja annak a tudatosítását, hogy a tehetség nem jelent előjogokat, hanem fokozott kötelezettségekkel jár: "A tehetség még nem érdem, csak ingyen kapott ajándék, mégpedig olyan ajándék, amellyel súlyos kötelezettségek is járnak, amit tehát nem használhatunk tetszésünk, kényünk - kedvünk szerint, hanem egykor szigorú elszámolást kell adnunk róla. Érdemmé csak úgy lesz, amint felhasználjuk."[232]

Ebből következően a tehetséges emberek számára nincs külön erkölcsi értékrend: rájuk is vonatkoznak az emberi kapcsolatokat szabályozó egyetemes etikai alaptörvények. A megítélés alapja a magatartás, a cselekedetek objektív morális értéke lehet. Somogyi a korabeli társadalmi közvélemény morális orientálása érdekében fokozott felelősséget és kötelezettséget támaszt a tehetséges emberekkel szemben: "Korunk erkölcsi válságát, megrendült tekintélytiszteletét elsősorban a tekintélyeknek, a kiváló tehetségeknek kell helyreállítaniok megfelelő erkölcsi példaadással... A vezető egyéniségek nem csak a maguk cselekedeteiért, hanem a vezetett tömegekért is felelősek."[233]

E magas szintű moralitással együttjáró felelősséget Somogyi önmagára is vonatkoztatta, melynek következetes érvényesítését egész életével és munkásságával hitelesítette. Bizonyára nem véletlen, hogy a tehetséggel foglalkozó "valóban korszerű munkáról" Ranschburg Pál írt igen tartalmas elismerő bírálatot. Somogyi József: "Munkájában a rendkívül világos stílus mellett a mű nagyszabású alapvetése és tervezete érdemel elsősorban elismerést. A felvetett kérdések megoldásának szolgálatában a tudás és gondolkozás minden körét érinti, a legkényesebb, ma politikai viták hullámostorát álló kérdésekben is objektivitását megőrizni igyekszik, viszont saját, jól megfontolt véleményét sehol véka alatt nem tarja."[234]

A tehetség pszichológiai kutatásához sok szálon kapcsolódik - a személyiség egyéni sajátosságait különösen kifejező - jellem természetének vizsgálata. A jellem kettős rétegéről Somogyi által kidolgozott elmélet eredetiségének lényegi ismérve: "Elsődleges jellemképünk fölé egy másodlagos rajzolódik, oly módon, hogy teljes jellemünk végeredményben kettős rétegből áll, egy örökölt, velünk született, eredeti rétegből és egy e fölé rakodott, szerzett, másodlagos rétegből."[235]

Szerzőnk szerint a jellem két rétege között többnyire nagyfokú megegyezés tapasztalható. Ennek az a magyarázata, hogy dominálóan az elsődleges hajlamaink határozzák meg a másodlagos jellemvonások megnyilvánulásának lehetőségeit és mozgásterének határait. E tendenciával együtt az elsődleges jellem nem zárt, merev kategóriaként működik, hanem nyitottsága révén sok lényeges, tartós módosítást enged megvalósulni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyén eredeti természetét teljesen és tartósan meg lehetne változtatni. Ugyanakkor a jellem két rétege között - önmegfigyelések tanúsága szerint is - bizonyos eltérések adódhatnak. Előfordulhat, hogy csak másodlagos jellemvonásaink tartanak vissza eredeti hajlamaink által inspirált cselekedetektől. Tapasztalat szerint a két jellemréteg eltérései miatt van jelentősége olyan erényeknek, jellemvonásoknak, mint például az önuralom, türelmesség, frusztrációtolerancia.

A jellem kettős rétegű modelljének elmélete új megvilágításba helyezi a személyiség- és karakterológiai vizsgálatokat és felhasználhatónak ítéli szerzője az etika, a neveléstan, a büntetőjog és a szociológia területén is.

Somogyi József pszichológiai munkásságának sajátos területét jelenti kritikai tevékenysége, amely szervesen összefügg széleskörű érdeklődésével s az ember megismerését szolgáló tudományos eredmények iránti fogékonyságával. A pszichológia különböző területein - általános lélektan, gyermeklélektan, karakterológia, neveléslélektan, pályalélektan - megjelent hazai és külföldi kiadványok értékelő bírálatának jellemzője a tudományos igényesség, a tárgyilagosság, a fejlődést ösztönző értékítélet.

Az elmondottak alján levonható következtetésünk: Somogyi József a kiváló filozófus a bölcseleti emberismeret bázisán jelentős pszichológia kutatási eredményekkel gazdagította a korabeli tudományos gondolkodást, a személyiségfejlesztés gyakorlatát, az interdiszciplináris együttműködést. Munkássága a hazai pszichológia történetének megkülönböztetett figyelmet érdemlő értéke, melynek számos, mának szóló üzenete ösztönzője a tudományos fejlődésnek.

Jegyzetek







Forráselemzések




Galgóczi Anna - Laczó Katalin

Somogyi József és az Athenaeum

A magyar művelődéstörténetben több "Athenaeum" című lapot tartanak számon. Az első 1837. január 1-én indult és 1843-ig jelent meg. Tudományos, kritikai és szépirodalmi lap volt. Bajza József irányításával [Toldi] Schedel Ferenc és Vörösmarty Mihály szerkesztette.

A második Athenaeum 1873-74-ben jelent meg. Rövid életű politikai, szépirodalmi és művészeti hetilap volt Beöthy Zsolt szerkesztésében.

A harmadik Athenaeum, mely a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Filozófiai Társaság lapja volt 1892-ben indult, 1914-ig a 23. számig jutott el, majd 1915-ben "új folyam" szerepelt a címlapján. 33 száma jelent így meg, s 1947-ben szűnt meg. A hatvanöt év alatt a lap főszerkesztői voltak: Pauer Imre, Alexander Bernát, Nagy /majd Halasy-Nagy / József, Kornis Gyula, Dékány István, Prohászka Lajos, Révay József, Faragó László, Pozsonyi Frigyes, Vajda György Mihály.

A negyedik Athenaeum 1991-ben jelent meg humántudományi folyóiratként.

A lapok mellett megemlítjük még az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.-t /1868-1948/, mint az első és legnagyobb kiadói és nyomdai részvénytársaságot, ahol Somogyi Józsefnek is jelent meg könyve.

Somogyi még egyetemi hallgató korában kerülhetett kapcsolatba az Athenaeummal, a Magyar Filozófiai Társaság lapjával, hiszen annak egyik szerkesztője akkor Pauler Ákos, Somogyi professzora volt. /Főszerkesztője Nagy József, társszerkesztője Kornis Gyula/.

Somogyi neve 1921-ben jelent meg a lap impresszumában. Akkor a lap munkatársai voltak: Albert Anna, Boda István, Dékány István, Enyvvári Jenő, Hornyánszky Gyula, Huszti József, Kornis Gyula, Magyar Erzsébet, Nagy József, Pauler Ákos, Somogyi József, Szelényi Ödön és Várkonyi Hildebrand. A szakma jelentős képviselőivel szerkesztette tehát a lapot.

Később a munkatársak névsora egyre bővült. Az évenkénti szerkesztőséget nézve feltűnik, hogy több olyan tagja van, akik kapcsolatban voltak Szegeddel. Huszti József 1923-tól 1934-ig volt a Ferencz József Tudományegyetem tanára, közben az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Igazgató Tanácsának elnöke. Halasy-Nagy József, Várkonyi Hildebrand, Moór Gyula, Kerényi Károly, Bognár Cecil és Bartók György is a szegedi egyetem tanárai voltak. Mester János - aki később jelent meg a munkatársak között - először az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Filozófia-Pedagógia Tanszékének tanszékvezető professzora volt Szegeden /1928-1930/, majd a Ferencz József Tudományegyetem tanszékvezetője /1930-1949/.

Somogyi József munkásságát végigkísérte az Athenaeummal való kapcsolata. Somogyi filozófiával, pedagógiával és pszichológiával is foglalkozott, a Magyar Filozófiai Társaság lapjában elsősorban filozófiai jellegű írásai jelentek meg. Első írása a folyóiratban 1921-ben "Az indukció elmélete" című tanulmánya, mely bölcsészdoktori értekezése volt. Ő maga így írt e munkájáról kéziratban maradt feljegyzéseiben: "Eleinte főleg logikai és ismeretelméleti problémákkal foglalkoztam. Ilyenről szól Az indukció elmélete c. bölcsészdoktori értekezésem, melyben a probléma történetének ismertetése után megállapítom az indukció különféle típusait és az induktív általánosítást újszerű logikai alapokra iparkodom építeni, melyeket kapcsolatba hozok a Pauler-féle logikai alapelvekkel."[236]

Már itt megjelent az írásaiban később is alkalmazott módszer, hogy cikkei elején a téma történetének feldolgozását is adja. Az indukciónál pl. Szókratésztől indul. Nála azonban - írja- "az indukció csak a fogalmak megállapítására szolgál." Ezután Baconra, Millre, Friesre, Jevonsra, Sigwartra utalás után tért át a probléma igazi elemzésére.

Tanulmányai közül az Athenaeumban jelentek még meg a következők: A lényeg problémája /1926/, Prohászka Ottokár + /1927/, Geyser József /1929/, Az intuíció /1929/, Az ideák problémája, /1931/, Az igazság eszméje Pauler bölcseletében /1933/, Jendrassik Aurél /1934/, Edmund Husserl /1938/, A jellem kettős rétege /1939/, Husserl fenomenológiájának kritikai méltatása /1939/, A közjó /1943/. A fentiek azok a tanulmányok, melyeket Somogyi is feltüntetett általa összeállított és kéziratban maradt bibliográfiájában.[237]

Az Athenaeumban e cikkeken kívül 1921 és 1947 között 35 recenziója jelent meg. Írt Terlanday József, Wolkenberg Alajos, T. K. Oesterreich, Joseph Geyser, Max Scheler, Nicolai Hartmann, Walter Ehrlich, Trikál József, Várkonyi Hildebrand, J. Baptist Rieffert, Moritz Schlick, Erich Becker, Schütz Antal, HJ. Mellin, Vajnóczky István, J. E. Salomaa, Kretschmer, Brandenstein Béla, Fr. Kintelen, Noszlopi László, Hézser László, Varga László S. J., Eickstedt Egon Freiherr von, Etcheverry Auguste, Rüfner Vinzenz, Karl Anton Prinz Rohan, Kecskés Pál, Nink Caspar könyvéről. A névsor bizonyítja, hogy tájékozott volt a külföldi filozófiai irodalomban is.

A szerzők munkáinak elemzésekor mindig tudott azok korábban megjelent műveire is utalni. A külföldi szerzők könyveinek ismertetéséhez biztonságot nyújtott neki tökéletes nyelvtudása. Így a német nyelvterületen megjelent filozófiai jellegű munkák jórészének ő volt a recezense.

Könyvismertetéseiben a könyv bemutatása mellett mindig megtalálható a saját véleménye is az ismertetett műről. Logikai, pszichológiai, kultúrfilozófiai, etikai, természetfilozófiai, filozófiatörténeti és a megismerés körébe tartozó művek egyaránt megtalálhatók recenziói között.

A filozófiatörténet témakörébe tartozó művek közül különösen ajánlja olvasásra Schütz Antal "A bölcselet elemei Szent Tamás alapján" című könyvét. "Első rendszeres és teljes magyar nyelvű összefoglalása a schola bölcseletének"- írja Somogyi. A Schütz iránti teljes elismerés jele, hogy azt ajánlja mindazoknak, akik magasabb filozófiai műveltség után vágyódnak, hogy "tanulmányaikat valamely kiforratlan, divatos bölcseleti irányzat helyett e könyvvel kezdjék."[238] Hézagpótló munkának nevezi, és szívesen ajánlja "a magyar művelt nagyközönség"-nek és a "tudományos körök"-nek a skolasztika legfőbb tételeit, mert nem marad meg a középkori felfogás szintjén, a modern tudományos eredményeket is felhasználja a logika és az ismeretelmélet területén. Schütz az etikai, esztétikai és politikai kérdések esetében összeveti Szent Tamás nézeteit az újabb elméletekkel. Istennel és a vallással kapcsolatos fejtegetéseit a korábban megjelent Dogmatikájából vette át.

Báró Brandenstein Béla Kierkegaard tanulmányát elismeréssel fogadja, mert Brandenstein nemcsak a bölcselő filozófiájának rendszerbe foglalását mutatja be, hanem irodalmi munkássága segítségével élet- és lélekrajzot ad róla. A befelé forduló, szigorú erkölcsös életet élő protestáns filozófus elégedetlen kora kereszténységével, mert világiassá, kényelmessé tette a vallást. Esztétikai, etikai és vallásbölcseleti témájú írásaiban lelki vergődése nyer kifejezést. "Tanulmányának egyes részletei - írja Somogyi - szinte érdekfeszítő regényként hatnak."[239]

Az okkult tudományok körébe tartozik Oesterreich és Wolkenberg könyve. Oesterreich /Der Okkultismus im modernen Weltbild/ kapcsán említi, hogy az okkult problémák iránt igen nagy az érdeklődés.[240] Hasonló jellegű Wolkenberg Alajos Teozófia és antropozófia című könyve is. Somogyi megállapítja, hogy Wolkenberg - aki katolikus teológus volt - a katolikus vallás szempontjából vizsgálja az okkult tudományokat. A teozófiával kapcsolatban Somogyi álláspontja: "Mindenesetre csodálatos, hogy vannak az európai kultúra körében felnőtt, egyébként intelligens emberek, akik el tudják fogadni ezeket az értelmetlenségeket, melyeket legfeljebb a merész képzelődésekben buja termékenységű keleti gondolkodás vehet komolyan."[241]

Néhány pszichológiával foglalkozó munkáról is írt bírálatot. Ezek közül különösen érdekes Kretschmer "Geniale Menschen" című művének kritikája. Bemutatja a marburgi pszichiátert, aki a tehetség és lángész fajait vizsgálja pszichológiai, pszichopatológiai és biológiai szempontból. E recenzió is kapcsolódik a Somogyi-életműhöz, hiszen Somogyi József több tanulmányában vizsgálta a tehetség kérdését. Bírálatában hangsúlyozza a téma fontosságát: "E nehéz problémákról valóban szakember szól hozzánk e könyvből, aki elsősorban hivatott arra, hogy az emberiség ez egyik legnagyobb és legérdekesebb kérdésére, a tehetség pszichológiai és biológiai problémájára fényt derítsen."[242]

Joseph Geyser több könyvéről is írt recenziót. Ismeretelméletéről írva /Erkenntnistheorie, 1922/ megállapítja, hogy "a fenomenológiával szemben elutasító az álláspontja. ... A fenomenológián azonban nyilván annak csak egyik, a Husserl-féle irányát érti"- írja Somogyi.[243] E véleménye azért érdekes, mert tudjuk, hogy Somogyi Geysernél és Husserlnél hallgatott előadásokat, s Husserl fenomenológiáját elemezte két cikkében is. Azokban a tanulmányaiban összehasonlította Geyser és Husserl álláspontját erről az irányzatról.

Trikál József "A gondolkodás művészete" című művét azért ajánlja olvasásra, mert népszerűsítő jellegű műnek találja. Nem csatlakozik semmiféle szélsőséges irányzathoz.[244]

Hasonlóképpen népszerűsítő jellegűnek ítéli Terlanday József "A világmindenség problémája" című, természetfilozófiai jellegű könyvét is, de erről aggályait is elmondja: "A szerző a világegyetemre vonatkozó néhány problémának inkább népszerű, mint tudományos fejtegetését adja... újszerű megállapításai is inkább merészeknek, kellően meg nem alapozott, önkényes feltevéseknek látszanak, melyeknek megokolását vagy teljesen mellőzi, vagy legalább is elégtelen bizonyítékokat hoz fel ahhoz, hogy azokat szigorúan véve megokoltnak tekinthessük."[245]

Moritz Schlick "Naturphilosophie" című munkája része volt egy Berlinben megjelent, 958 oldalas, "a filozófia minden részét összefoglaló, áttekintő és rendszerező munká"-nak, mely "a modern természettudomány világszemléletének rövid vázlata." Schlick különösen a modern fizika két, akkor aktuális problémájával, a relativitáselmélettel és a kvantumelmélettel foglalkozott. Somogyi bírálja a bécsi professzort, mert szerinte "fejtegetése közben állandóan érezzük, hogy szerzőnk túlságosan a modern matematikai természettudományok hatása alatt áll. Az egyes elméletek helyességének kritériumát egyedül a matematikai számításokkal való megegyezésben találja." Somogyi szerint "a természetbölcseletnek az exakt természettudományokkal szemben éppen az lenne a feladata, hogy a természeti jelenségeket matematikai műveletekkel való operálás helyett ontológiailag magyarázza és így a panmatézissel szemben a természettudományok ontológiai alapjait védelmezze. Schlick inkább természettudósnak, mint természetbölcselőnek látszik; munkája mindamellett értékes és igen érdekes része a könyvnek."[246] Moritz Schlick a bécsi egyetem bölcselője volt. Többek között a magyar Jendrassik Aurélra is nagy hatással volt, akiről 1934-ben Somogyi szép nekrológot írt az Athenaeumban.[247]

Örömmel üdvözli azokat a könyveket, melyek a tudományok határterületén vannak, interdiszciplináris jellegűek. Így pl. Vajnóczky István "A matematika Pauler Ákos rendszerében" című könyvéről írt ismertetésében megjegyzi, hogy "igen érdekes vizsgálódásokra vezetne pl. a matematika pszichologisztikus felfogásának behatóbb kritikája, vagy a matematika módszerének részletesebb fejtegetése Pauler bölcselete alapján."[248]

Érdekes számunkra a később szegedi egyetemi tanár Várkonyi Hildebrand "Az indukció filozófiája" című könyvének ismertetése azért is, mert Somogyi maga is behatóan foglalkozott az indukció kérdéseivel. Elismerően írt Várkonyi Hildebrand könyvéről: "Szerzőnk e sok eszmekeltő gondolatot tartalmazó és nagy alapossággal megírt munkája... komoly értéket képvisel a magyar filozófiai irodalomban."[249]

Dicsérően írt a finn Salomaa két könyvéről is. Mintaszerűen világos, könnyen érthető munkának mondja Salomaa "Idealismus és Realismus in der englischen Philosophie der Gegenwart" című művét. Az angol filozófiának kiváló összefoglalása Somogyi szerint. "Előadása mindvégig mintaszerűen világos, könnyen érthető. Könyvét bátran ajánljuk mindazok figyelmébe, kik az angol bölcselettel behatóbban meg akarnak ismerkedni."[250]

Salomaa másik könyvéről /Das Problem der Wahrheit/ is elismerően írt: "Az újabb logikai és ismeretelméleti munkák között keveset találunk, mely az aktuális problémákat oly világosan, oly könnyen érthető, józan beállításban tárgyalná, mint a finn bölcseletnek e kiváló terméke."[251]

Somogyi József műveiről három alkalommal jelent meg ismertetés, kritika az Athenaeumban. 1931-ben jelent meg "Az ideák problémája" című tanulmánya[252], és Berky Imre bírálta a következő évfolyamban.[253] Erre Somogyi "Még egyszer az ideákról" címen válaszolt. Pontról pontra visszautasította az ellenvetéseket, és megmagyarázta tételei helyességét. Írt Platon ideatanáról, az ideák megismerésének nehézségeiről, az absztrakcióra és az érvényességre vonatkozó elméletéről, az ideális tárgyak problémaköréről. Végül megjegyzi, hogy az igazságot tartja a legfontosabbnak, nem a maga igazát, ezért szívesen veszi a hozzászólást és a kritikát. "De nem gondolom, hogy Berky fejtegetései egyetlen pontban is megcáfolták vagy megjavították volna elméletemet"- írja Somogyi.

Somogyi "Tehetség és eugenika" című munkája 1934-ben jelent meg.[254] Báró Brandenstein Béla méltatta az Athenaeumban. Fontos és aktuális kérdésnek tartja a tehetség biológiai, pszichológiai és szociológiai vizsgálatát. "Somogyi könyve a hatalmas problémaanyag modern tudományos feldolgozását sokoldalúan és igen részletesen, alapos tudással foglalja össze és a tárgyalt kérdések mai tudományos állásának ismertetését saját tehetségvizsgálatainak eredményeivel is kiegészíti."[255]

Amikor a könyv német nyelvű kiadása megjelent "Begabung im Lichte der Eugenik" címmel[256], Faragó László ismertette a folyóiratban.[257] Tiszteletreméltó és nem csekély bátorságnak tartotta a német közönség elé tárni ezt a művet. "Érdeklődéssel várjuk a visszhangot"- írta Faragó László.

A visszhang a vártnál is nagyobb volt. Ezt bizonyítja pl. New Yorkban a hatvanas években készített bibliográfia /Bibliographie der Rezensionen. Internationale Bibliographie der Zeitschriftenliteratur/, mely a harmincas évek könyveiről készült recenziókat rendszerezi. Ebben hivatkoznak e könyvére Lipcsében, Berlinben, Varsóban, Rómában, Bécsben, Frankfurtban, Freiburgban, Zürichben, Chicagóban, Londonban és Párizsban is. A könyv sikerét mutatja, hogy második kiadására is sor került.

A könyv szegedi visszhangjához tartozik, hogy A Cselekvés Iskolája, az Állami Gyakorló Polgári Iskola pedagógiai folyóirata 1934/35. számában az ajánlott irodalom között szerepel a Tehetség és eugenika. A lap szerint "sokoldalúan elmélyedő, alapos, világos és érdekes fejtegetései igényt tarthatnak minden művelt ember, főleg minden pedagógus érdeklődésére."[258]

Az Athenaeumból kaphatunk információt arról is, hogy a Magyar Filozófiai Társaság vitaülésén két alkalommal tartott előadást Somogyi József.

1938. december 13-án "Husserl fenomenológiájának kritikai méltatása" címmel hangzott el előadása.[259] A fenomenológia problémájával régóta foglalkozott. 1926-ban adta ki a Budavári Tudományos Társaság "A fenomenológia történeti és kritikai vizsgálata" című könyvét. Az előzményekhez tartozik még, hogy e filozófiai irányzattal 1923/24-ben magánál Husserlnél ismerkedett a freiburgi egyetemen. 1938-ban jelent meg az Athenaeumban "Edmund Husserl. 1859-1938" című tanulmánya. Ebben a műben is részletesen foglalkozik a fenomenológia történetiségével, a husserli felfogás sajátosságaival, mely nem kapcsolódik egyik korábbi felfogáshoz sem, új filozófiai irányt képvisel. A felolvasó ülésen méltatta Husserl bölcseletét, tömören megfogalmazta fenomenológia-felfogásának lényegét: "A fenomenológia a transzcendentális tiszta tudat által konstituált tiszta ideális lényegeknek intuitív lényegszemléleten alapuló vizsgálata."[260] A továbbiakban a lényeg problémájának sokoldalú kifejtését adja. Az előadáshoz hozzászólt Baránszky-Jób László, Lehner Ferenc, Mátrai László, Pozsonyi Frigyes, gróf Révay József és báró Brandenstein Béla.

Az 1943-as vitaülésen került bemutatásra "A közjó" című értekezése.[261] Előzményének tekinthető az 1939-ben megjelent, "Az egyén viszonya a közösséghez" című cikke.[262] Somogyi az egyén és a közösség viszonyának kiegyensúlyozatlanságában látja kora világnézeti problémáinak legfőbb okát. Egyik oldalon az egyén teljes szabadságának a követelése, a liberalizmus áll, a másik pólus a kollektivizmus eszméjét bálványozza, a közösséget / a fajt, a népet, nemzetet, államot / tekinti a végső célnak.

Az egyén és a közösség viszonyának sokoldalú bemutatása után vonja le a következtetést: "A közösség rendeltetése tehát a közjó megvalósítása. E közjó azonban nem egyszerűen az egyéni javak összege, hanem elsősorban azokból az intézményekből áll, melyek a közösség minden tagját segítik, támogatják boldogulásában, egyéni céljának elérésében."[263] Azonban az egyénnek is vannak kötelezettségei a közösség felé: "A közösségnek a közjó érdekében joga van tagjaitól megkövetelni a közreműködést, sőt a szükséghez mért áldozatot is, mert a közösség nemcsak egyik vagy másik tagjáért, hanem a közjóért, valamennyi tag javáért van."[264]

"A közjó" című előadását a közösség és az egyén viszonyával, a közjó, mint a közösség célja, rendeltetése és létalapja fogalmával vezeti be. Azután rátér történeti bemutatására az etika és a társadalombölcselet területén. Vizsgálja az egyéni javak, az általános jólét, az egyén segítése, támogatása a közösség részéről, lemondás, áldozat a közösség javára /az egyéni szabadság problémája/ és a közjó viszonyát. Az erkölcsi törvények elsődlegesek a közjóhoz képest, a cél nem szentesíti az eszközt. A közjó és a közösségek hierarchiáját vizsgálva az államot sem lehet a legmagasabb rendű közösségnek tekinteni, van államok feletti közjó, az egész emberiség közjava. Ez olyan közös szervet igényel, amely az egyes államokat maga alá rendeli. "Sikeres megoldást azonban csak akkor várhatunk, ha a nemzetközi közvéleményben is érvényesül a nemzeti önzés helyett az az elv, hogy az egész emberiség érdekeit szolgáló közjó megelőzi az egyes nemzetek érdekeit."[265]

Somogyi nevét azonban nemcsak cikkeinél találjuk meg az Athenaeumban, hanem a Magyar Filozófiai Társaságnak a híreiben is. 1922-ben Somogyi a Társaság másodtitkára lett, majd 1923. március 16-án, amikor Enyvvári Jenő lemondott, akkor őt választották meg titkárnak.[266]

A titkári tevékenységet 1931-ig végezte. Lemondását az 1931. június 2-án tartott közgyűlésen jelentette be. "Hivatalos elfoglaltságom vidékre szólított és így a titkári teendőket, melyeket a Társaság bizalma folytán közel egy évtizeden át végeztem, a jövőben nem vállalhatom. E hosszú és küzdelmes évek alatt a Társasággal érzelmileg is mélyen egybeforrtam, büszkén és örömmel viseltem a titkári tisztséget, mellyel a Társaság még mint kezdő, leendő filozófust kitüntetett és amire mindenkor örömmel fogok visszaemlékezni. A kényszerítő körülmények miatt azonban a tisztségről most őszinte sajnálattal lemondok. Nagyon köszönöm a Társaságnak hosszú időn át élvezett bizalmát és kérem lemondásom tudomásul vételét."[267] A lemondásra bizonyára Szegedre költözése miatt került sor. Ekkor, pontosabban 1930. szeptember 1-től nevezték ki Szegeden az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárává a Filozófia - Pedagógia Tanszékre, s Szegedről már nem tudta vállalni a megbízatást. A Társaság választmányának azonban tagja maradt.

Az Athenaeumból tudhatjuk meg azt is, hogy milyen előadásokat tartott Somogyi József Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1937-ben ugyanis a Pázmány egyetemen a filozófia címzetes, nyilvános, és rendkívüli tanára lett, s attól kezdve haláláig tartott ott előadásokat.

Az 1929-es Athenaeumban olvashatjuk, hogy 1927/28-ban az I. és II. félévben "Bevezetés az ismeretelméletbe és az ismeretelméleti irányokba", 1928/29-ben az I. félévben "Bevezetés a fenomenológiába. Az indukció problémája", a II. félévben "A fenomenológia kritikai vizsgálata. Igazság és bizonyosság" címmel tartott előadásokat.[268]

Somogyi József tehát az egyetem elvégzésétől haláláig sokoldalú kapcsolatban volt a Magyar Filozófiai Társasággal és az Athenaeummal. A sors furcsasága, hogy az Athenaeum 1947-ben szűnt meg, Somogyi viszont 1948. január 24-én hunyt el Szegeden. Ötven évvel ezelőtt.

Azóta csend vette körül emlékét és munkásságát. 1992-ben kezdtük el életének és munkásságának kutatását Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. És 1991-ben ismét útjára indult egy Athenaeum.



Az Athenaeumban jelentek meg még az alábbi recenziói:

1. Max Scheler: Vom Ewigen im Menschen. Der neue Geist-Verlag. Leipzig. 1921. 725. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1924. 55-57. l.

2. J. Geyser: Augustin und die phänomenologische Religionsphilosophie der Gegenwart. Münster. i. W. 1923. XI + 241 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1924. 53-55.l.

3. Nicolai Hartmann: Grundzüge einer Metaphysik der Erkenntnis. Vereinigung. Wissenschaftlicher Verleger. Berlin und Leipzig. 1921. 389 + XII. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1925. 35-36. l.

4 Dr. Walter Ehrlich: Kant und Husserl. Kritik der transzendentalen und der phänomenologischen Methode. Max Niemeyer, Halle, /Saale/, 1923, IX. + 165. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1925. 36-37. l.

5. Joseph Geyser: Auf dem Kampffelde der Logik. Logisch-erkenntnistheoretischen Untersuchungen. Herder und Co. Freiburg i. B. 1926. IX.+ 288 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1926. 222-224. l.

6. J. Baptist Rieffert: Logik, eine Kritik an der Geschichte ihrer Idee. 1-294. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1927. 186. l.

7. Erich Becher: Einführung in die Philosophie. Verlag von Duncker und Humblot. München u. Leipzig. 1926. XII + 310 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1927. 201-203. l.

8. HJ. Mellin: Das Zeit-Raum-Problem und das Gravitationsgesetz. Helsinki. 1928. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1928. 179-182.l.

9. Br. Brandenstein Béla: A teljes tudat, tudatvilágunk lelki alapja. Budapest, Athenaeum, 1930. 1. füzet és Szt. István Akadémia 1930. 52 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1930. 197-198. l.

10. Geyser Joseph: Das Prinzip vom zureichenden Grunde. Eine logisch- ontologische Untersuchung Regensburg. 1929. Habbel. 136. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1932. 258-259. l.

11. Kintelen, Fr. J. v.: Die Bedentung des philosophischen Wertproblems. Regensburg, 1930. Habbel. - Über wertphilosophische Strömungen der Gegenwart. Aus "Deutsche Vierteljahrsschrift für Literaturwissenschaft und Geistesgeschichte. 1932. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1932. 259. l.

12. Noszlopi László: A szeretet. Etikai tanulmány. Az Akadémia Filozófiai Könyvtára. 6. Budapest. M. Tud. Akad., 1932. 173. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1932. 262-263. l.

13. Hézser László: Az átöröklés mint végzet. Budapest, 1932. Novák. 228. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1933. 161-162. l.

14. Geyser Joseph: Das Philosophische System von -. Eigene Gesamtdarstellung. /Deutsche systematische Philosophie nach ihren Gestaltern. Hrsg. v. H. Schwarz. Sonderausgabe aus Bd. 2. / Junker und Dünnhaupt. Berlin, 1934. 62. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1934. 89-90. l.

15. Varga László S. J.: Társadalmi etika. Szeged, 1935. Szerző kiadása. I. rész. 230. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1935. 311-312. l.

16. Eickstedt, Egon Freiherr von: Grundlagen der Rassenpsychologie. Stuttgart, 1936. Ferd. Enke. 164 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1936. 107. l.

17. Etcheverry, Auguste: L'idealisme francais contemporain, Paris, 1934. F. Alcan. 376. l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1936. 93-93. l

18. Rüfner, Vinzenz: Die Natur und der Mensch in ihr. Bonn. 1934. Peter Hanstein Verlangsbuchh. 82 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1936. 235-236. l.

19. Karl Anton Prinz Rohan: Schicksalsstunde Europas. Erkenntnisse und Bekenntnisse, Wirklichkeiten und Möglichkeiten. Graz. 1937. Leykam-Verlag, 432 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1937. 176-177. l.

20. Kecskés Pál: A keresztény társadalomelmélet alapelvei. Budapest, 1938. Sz. István - Társulat, 391 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum. 1938. 271-272. l.

21. Nink, Caspar: Sein und Erkennen. Untersuchungen zur inneren Einheit der Philosophie. Leipzig. 1938. Hegner 400 l. Ismertetés: Somogyi József. Athenaeum, 1938. 249-251. l.

Jegyzetek





Lotz Antal*

Somogyi József a korabeli katolikus folyóiratokban

Mások Somogyi Józsefnek a nagyobb, könyv alakban publikált munkásságát veszik elő, magam a folyóiratokban megjelent írásait ismertetem. Ez egyfelől historikus, másfelől könyvtárnoki feladat, és én mindkettőben otthon vagyok. Ezért átnéztem a Papi Lelkiség, a Magyar Kultúra, és a Katolikus Szemle 1930-tól 1948-ig terjedő évfolyamait. Ezekben találtam teljes névvel megjelölt dolgozatát.

Dolgozatom első részében megadom Somogyi József azon cikkeinek és recenzióinak a bibliográfiai adatait, amelyeket a katolikus lapokban találtam, míg a második részben megkísérlem Somogyi Józsefet mint naprakész szaktudóst bemutatni.



I. Bibliográfiai adatok

a.) Önálló tanulmányok

1. A biotheizmus embere, in: Papi Lelkiség,[269] 1944/47. (16. szám) 1-6. old.[270]

2. Az asszimiláció lélektani alapjai, in: Katolikus Szemle, 1939. I. köt. 321-330. old.

3. A fajmítosz szellemtörténeti háttere, in: Magyar Kultúra, XXV. évfoly., 1938/5. sz. 139 - 142. old., 1938/6. sz. 170-173. old.

4. Az egyén viszonya a közösséghez, in: Magyar Kultúra, XXVI. évfoly., 1939/11. sz. 330 - 334 old.

5. Melyik a magyartalan magyarság? in: Magyar Kultúra, XXVII. évfoly., 1940/11. sz. 184 - 185. old.[271]

6. Hazafiság és kereszténység, in: Magyar Kultúra, XXIX. évfoly., 1942/9. sz. 135 - 137. old.

b.) Recenziók (valamennyi a Katolikus Szemlében jelent meg)

1. Wilhelm SCHMIDT: Rasse und Volk. (2. teljesen átdolg. kiad., Pustet, Salzburg - Leipzig), - P. Schmidt a nép és a faj mibenlétéről, in: Katolikus Szemle, LI. évfoly., 1937. I. köt. 106 - 107. old.

2. KALMÁR Gusztáv: Népek és fajok harca a megélhetésért és a hatalomért (Szent István Könyvek 127. sz.), - Dr. Kalmár Gusztáv könyve, in: Katolikus Szemle, LI. évfoly., 1937. I. köt. 294 - 295. old.

3. Franz RIEDL: Ungarn. Land der Stefanskrone. (R. Schneider Verlag, Reichenau i. Sa), - Német könyv rólunk, in: Katolikus Szemle LII. évfoly. 1938. I. köt. 169. old.



II. Somogyi József mint naprakész szaktudós

A tudományos munkákban a naprakészség általában azt jelenti, hogy valaki nem a csak hosszú időt igénylő és a nyomdákban lassan áthaladó szakkönyveket írja. Ez is fontos, de vannak esetek, amikor aktuális események és kiadványok kapcsán szükség van szakszerű, egyben azonban közérthetően megírt állásfoglalásokra. Vagyis helyre kell igazítani a napisajtó sokszor felületes, felkészületlen információit. A fenti cikkekből már láthatjuk, hogy szerzőnk a katolikus folyóiratokban szinte nem is foglalkozott mással, mint a hitlerista demagógia cáfolatával. - (Római katolikus részről e téren a legalaposabb munka Nyéki /Klemm/ Kálmán könyve volt.[272] Ám ezt is sok apróbb dolgozat előzte meg.)

I. A múlt kutatása

Miképpen vált a XIX. század filozófiai irányainak egyes félideológiává lett kísérleteiből Németországban a "nemzeti bibliává" a fajelmélet?

Somogyi - nyilván a néprajz legnagyobb akkori mestere, Wilhelm Schmidt nyomán - pontos fogalmakat alakított ki a nép és a faj mibenlétéről. A faj biológiai közösség, a nép viszont egy közös történelmet átélt és egyformán gondolkozó közösség. A kettő csak egészen kis törzseknél fedi egymást. De még a fajról sem állíthatjuk, hogy egy megmerevedett alakulat. Alá van vetve környezeti változásoknak. Európában minden faj már keverék. Helytelen egy "északi faj" imádása, sőt aki ezt teszi, az vét a saját népe ellen. Példának emeli ki, hogy a legnagyobb fajegyesítő Szent Bonifác volt, aki angolszász barátait hozta a kontinensre germán fajtestvérei megtérítésére. Míg a legnagyobb - a germánt a másik germántól elválasztó - maga Luther volt.[273]

A baj onnét adódott, hogy a XIX. sz. század embere a kivételt nem ismerő törvényszerűségekben hitt. Úgy gondolta, hogy a biológia is mechanizmus, törvényszerűen kitenyészthető lesz az Übermensch. Driesch volt az első, aki szembeszállt eme nietzschei elvvel. Ezzel szemben Rosenberg és Hauer, kiket idézett művében magyarul Nyéki már cáfolt, teljesen a "nietzschei birodalom" hirdetői voltak. Somogyi még megemlít két, nálunk kevésbé ismert 1925 után fellépő ideológust: Bergmannt és Lundendorffnét. Ők már addig jutottak, hogy az istenséget is a vér és faj hozza létre. Az olvasói ebből is már láthatták, hogy e téren nem komoly észérvek csaptak össze, hanem inkább érzelmek és hangulatok. Megállapítja, hogy a hátteret oly mítoszok alkották, ahol a gyökér a determinizmus, egyes antropológusok, és egyes összehasonlító nyelvtudósok. Gobineau volt az első, aki élesen támadta Rousseau elvét, miszerint csak a körülmények folytán jött létre különbség az emberek között. A faj vagy öröklődik, vagy elkorcsosul. Részben személyi okokból vette át a zeneíró Wagner Richárd a fehér faj, abban is az árják dicsőítését. Utolsó műveiben azonban már pozitíve reagált a kereszténység középkori alkotásaira. Ezzel szemben Nietzsche a kereszténységet a zsidó faj bosszújának fogta fel. Helyébe szerinte a heroikus, amorális, a gyengéket brutálisan kiirtó, a régi hősöket újra bemutató típus kell. Chamberlain dilettáns módon elterjesztette ezeket a nézeteket. Nagyon dióhéjban, két egymást követő publikációban elemzi itt Somogyi József a 700 oldalas Rosenberg könyvet: "A XX. század mítoszát". Rosenberg kihasználta az 1918 utáni, minden veszteségért a zsidókat okoló közhangulatot. A tiszta fajjal szembeállítja a "Gegenrasse"-t, a zsidókat. Ennek az ideológiának következményei, hogy a "rosszfajúakat" sterilizálni, a "jófajúakat" tenyészteni kell. Somogyi megjegyzi: ha ez az elv igaz lett volna, akkor a németeknél is északibb skandináv-germánok között lett volna egetverő ujjongás. A fajvédelem történelmében önmagukat leginkább óvó zsidókat pedig mintaként kellett volna követni. A szomorú a dologban az, hogy a logosz helyére a mítosz lép.[274]



II. A fajelmélet lélektani elemzése

Somogyi további megfontolásai a tömeglélektanról és tömegszenvedélyről, illetve ennek aggasztó európai jeleiről.

Ehelyütt illusztris szerzőnk apologetikus gondolatait gyűjthetjük össze:

1. A német ideológusok türelmetlenek az angolszászokkal, hogy elöregedett népük, amiért miért nem adja át fiatalabb, biológiailag erősebb fajuknak a helyét. Ez teljesen logikátlan, mert akkor ők miért nem adják át a még fiatalabb szlávoknak? Az élet érték, de nem a legfőbb eszköz más faj legyőzésére.[275]

2. Teljesen önellentmondásos, hogy legjobb barátjuknak a déli spanyolokat, olaszokat, sőt a sárgabőrű japánokat tartják. Ugyanakkor a katolikus nevelést folyton maró gúnnyal illetik, mert állítólag dresszúráz. De hát milyen dresszúra folyt a junkereknél és a Hitler-Jugendben?[276]

3. Nekünk magyaroknak végleg nincs okunk lelkesedni értük, amikor kimondják, hogy a pángermán törekvést csak magyarok fantáziálják. A magyar városok elmagyarosodott német polgárait elítélik, a vissza-németesítőket dicsérik.[277]

4. A mi társadalom-szemléletünkben a nemzet kiszélesedett család. Ember közösség nélkül nincsen. Az egyház mindig elismerte, hogy az állam a maga ügyeiben szuverén közösség. Ha van háború, az nem azért van, mert állam van, mint ahogy a válás sem azért van, mert létezik a házasság. Minden háborús uszítást elítélünk, de ha honvédő háború van, azt is korlátok közé iparkodunk szorítani. A hazafiság nem vallás! Semmilyen erkölcs nélkül elért sikernek nem örülhetünk. Ha tehát valahol a hazaszeretet látszólag ütközik az egyházszeretettel, ott vagy a hazafiság torzult el vagy a vallásosság, esetleg mindkettő. Nem kell nagy prófétának lenni ahhoz sem, hogy megállapítsuk: önző opportunizmussal nem lesz sohasem Népszövetség, Európai Egyesült Államok, vagy Pán-Európa.[278]

5. A liberalizmus XIX. századi szemléletében az egyéni szabadság csakugyan nem ismert határt. Ezt joggal ítéli el a rasszizmus. Ám az már túlzás, hogy a helyére most a kollektivizmus valamelyik variációja kerül fel az oltárra.[279] Szélsőség, mert tömeggel egyén sohasem, csak még nagyobb tömeg veheti fel a versenyt. Azért születünk egyénnek, mert az emberiség összképét egyéni értékeink gazdagításával tesszük pompázatosabbá! Kant tagadta a lélek halhatatlanságát a tiszta ész alapján. Az erkölcsi érzék követelményeként mégis elfogadta. Örökkévalóságra egyetlen közösség sem hivatott, ez az egyén ügye. Így tehát a közösség az egyént is szolgálja, mert az ember felsőbb rendeltetésű lény. E gondolatnál Somogyi József megjegyzi, hogy valamennyi lény közül az ember a leggyámoltalanabb, és ugyanakkor a legigényesebb is. Egy állatot vagy növényt megszületésekor kész lakás és asztal várja. Nincs olyan alkotás, még a legzseniálisabb könyv sem, amit csak egyetlen ember készít el. Robinson is menekített a hajóról előző emberektől készített szerszámokat. Nagy hiba lebecsülni az előző nemzedékek örökségét, a közösség érzelmi örökségét és a család, haza, vallás, erkölcsi örökségét. A kollektivisták elvei közül helyes a közösség élő organizmushoz való hasonlítása, de helytelen tagadni, hogy valaki lehet egyidejűleg többféle közösség tagja. A közösség feladata hogy segítsen, ez nem azonos a gyámkodással.

Mindebből két dolog következik:

a.) A közösségben is megmarad az egyén önálló gondolkozásának joga;

b.) Az egyén annyira értékes, amennyire a közért munkálkodik, s egynemű javak esetén a közjó előbbre való az egyéninél.



III. A fenti elvek magyarországi következményei

a.) A helyes asszimiláció-elv.

Mély történelmi tájékozottság példáiból merítve, állítja szerzőnk, hogy hatalmas kultúrák azért buktak meg, mivel "Vezető családjaik, a legértékesebb átöröklési anyag hordozói, mindinkább kikapcsolódtak a nemzeti életfenntartó tevékenységből." Emiatt a faji jelleg is lassan módosul. A mai skandinávok egyáltalában nem a vad vikingek.

Mindenütt lehet találni értékes, ámde degenerált embert is. Az átalakulás éppen az ilyeneknek a százalékos arányától függ. Hogy az asszimiláció sem tehet csodákat, arra Somogyi már 1939-ben felhívta a figyelmet.[280] Akkorra már sok Németországból származó zsidó menekült át Angliába. Az ottani hitsorsostársaik, sőt az egész brit közvélemény előtt csalódást keltettek, mert egészen német szokások és jog, erkölcs, ízlés szerint éltek. Az átöröklés Mendel-általi szabályait Somogyi művei nem ismételik meg, ezt föltételezi, de annyit ehelyütt leszögez: vannak elsődleges, öntudatos jellem-típusok, és vannak másodlagos, a környezet és nevelés szerint kialakított, úgynevezett szerzett jellemtulajdonságok. A különféle helyzetű családokat, csoportokat normális körülmények között a település vagy a foglalkozás egységes néppé gyúrja. Ennek a megállapításnak megkeresi a pszichológiai alapjait. Vajon egyáltalán lehet-e különálló jellemeknek azonosulni? A náci ideológia épp ezt a kérdést élezte ki 1933-tól legjobban. Minden euro-kultúr-érték az északi faj "Aufforderung"-ja. Eme elv legjobb cáfolata szerinte: a kelet-porosz azonos fajú a lengyellel, a szudéta a csehvel. Anyanyelvük és érzésviláguk mégis mennyire más! Sőt, a germán és a román nyelvkülönbség sem döntő. A németeket sokszor verő francia Klébert tábornok fajilag német volt. Nagy botorság az elzásziakat vissza "disszimilálni". A Balkántól a Baltikumig 25 féle nyelv van, Somogyi írásának születésekor ezek 15 országba tartoztak. Néhol egy vármegyényi területen is 6 féle nyelv van. Az igazi Szent István-i gondolat akkor él, ha közép-európai módon gondolkozunk ma is. A honfoglaló magyar sem volt egynyelvű, de a keverék nép egyformán érzett.

b.) A fenti elvekből mi is tudósunk szerint a gyakorlati tanulság?

Felelős vezetőinknek tudniuk illik, hogy csupán az antropológiai és biológiai szempontok nem elegendők egy nemzet meghatározására. A tudósainknak tudniuk kell, hogy a rasszizmus ma (ez a ma 1940-ben volt!) már a tudománytalanság prototípusa. Amit leír, az egyezik az akkori magyar csontleleteket legjobban ismerő - és Méhelyt a katedráján követő - Bartucz professzor megállapításaival. Egy összevissza keresztezett kutyát sem lehet fajkutyának mondani. Egyetlen európai népet se fajtiszta népnek. Nemcsak a német és a magyar, de még maga a zsidó faj se tiszta. A csírasejtek keveredése nem nevezhető vérkeveredésnek, ebben Bartucz kortársára, a másik vonalon kiemelkedő Ábrahám Ambrusra hivatkozik. Ha a fajvédők ki akarnák irtani a magyarságból mindazokat, akik nem a turáni-kelet-balti típust igazolják testükben, akkor a mai magyarság 75 %-át ki kellene irtani. Sőt még a múltunkból Zrínyit, Prohászkát is.

A "Cél" című szélsőjobb folyóirat úgy látszik, behálózta a hajdan tekintélyes Méhely professzort, akivel Somogyi József egy rádióelőadásban is foglalkozott. Ezt Méhely nehezményezte.[281] Rádió-előadásának a címe a következő volt: "Mi a fajok szerepe a népek küzdelmében?" Méhely ezt egyrészt saját személye iránti támadásnak vélte, másfelől azt állította, hogy Somogyi a magyar fajiságot támadja. Somogyi szellemesen felelt: A nyelv nem faj. Létezik eszperantó nyelv, de nincs eszperantó faj. Szerinte pontosan a Méhely-féle ideológia ássa alá a Szent István-i gondolatot, amikor azt mondja, hogy "vérbeli magyarság nélkül nem lehet Magyarországot boldogítani, magyar jövőt csakis egyetlen fajjal lehet építeni."

Somogyi József végül a következőket állapítja meg:

1. Ne következzék be sohase többé fajok csatája, azaz az erősebb és az alsóbbrendű közti rasszista megkülönböztetés.

2. Ilyen faji irányba egyetlen iskolában se történjék nevelés.

3. Ne létezzen se bel- se külpolitika, melyben biológiai fajszempontok irányítják a rokonszenvet és az ellenszenvet.

4. Csakis tudományos és megbízható kutatók kezébe legyenek adhatók az akkori kor ideológusainak és azok fordítóinak művei.

Jegyzetek[FFH3]







Idegen nyelvű összefoglalók



On the Oeuvre of József Somogyi

József Somogyi (1898-1948) was a person of exceptional capabilities, working ability and character who had a tragic fate. The outstanding abundance and versatility of his oeuvre is conspicuous immediately. Quite young, at the age of twenty-three, he gets a seat on the editorial board of perhaps the most dignified cultural historical periodical of the time, Athenaeum. He writes some twenty books in his relatively short life, is a regularly invited lecturer at international conferences and a member of six scientific societies, travels between Budapest and Szeged every week (he holds a philosophical course at Pázmány Péter University while giving lectures on philosophy, pedagogy and psychology at the Szeged State Teacher Training College for Higher Elementary School). He translates one of the works of Ákos Pauler, his teacher, and also his own book written on eugenics. This latter is referred to in several countries, even the United States. After 1945 he is invited to teach in America. However, he stays in Szeged and hopes for better times to come after the reign of terror of "the purple locomotive" (extreme) race-myth and the traumas of the war. Reality, unfortunately, does not fulfil his expectations. And it is not only because of his early death (he becomes a victim of a tram accident) that he cannot experience the turn for the better, but because it is the age itself that turns toward another, negative extreme. Somogyi rejects both fascism and bolshevism, he retains his intellectual autonomy. Perhaps his whole lifework is underlined by the principle and object that state that the most important things are a willingness and ability of independent thought and a clear critical view. This latter, according to Somogyi, can best be characterised by what fashion we do not follow.

Somogyi joins the magic circle of neither liberalism nor Marxism, he is able to ascend above the then current political and ideological interests and fashions. In essence, he is a conservative, Christian thinker who is sub specie aeternitatis, that is, he wishes to analyse the specific problems in the view of eternal values.

In the scientific career of Somogyi, as in his private life (allow me to mention here the biographical data that he was a father of five) there are no breaks or twists. The road is clear and consistent; he remains loyal to his above mentioned basic principle until the end of his life and does not submit to any single political alignment or accepted systems of thought. We have a shortage of sincere, open speech and looks - he remarks in one of his writings - general hypocrisy, hiding behind masks has conquered nations and people. In his case, the famous saying, "thought and character as one", is true for his life and oeuvre. If nothing else, we could learn this leading concept from him!

After all this, we could be lead to believe that an acknowledgement fit for his merits would be given him. However, fate becomes unjust, or even cruel to him. His independent and competent way of thinking, his polished and consistent critical refinedness, his straight character, his Christian world of values are disliked by many. I believe that after all it is this that stands behind his partial and later complete neglectance. He receives humiliation during his life too. It is not he who follows Ákos Pauler at the head of the philosophy department of Pázmány Péter University (although Pauler himself believed that after his death it would be József Somogy, his most talented pupil, who would take over leading the department), and his nomination to become member of the Scientific Academy is twice rejected. After 1945, in essence until 1989, he does not even receive as much appreciation as György Bartók, József Halasy-Nagy - he becomes a completely outcast and forgotten philosopher. And this, in fact, is the real tragedy; here stands before us an enormous intellectual treasure with which until now - according to good Hungarian custom - we could not think of anything to do except waste it.

It is our professional interest and moral responsibility to finally find Somogyi's heritage. We must assign the role and significance of József Somogyi within the history of philosophy as soon as possible. And it is an inescapable task to reveal and judge his psychological and pedagogical lifework.

I hope the volume that the reader is now holding will take the initial step toward that direction. And I would like to hope that turning toward the oeuvre of Somogyi is not merely an anniversarial (i.e.: single) commemoration, but that it shall encourage regular research in many areas.



Zum Lebenswerk von Josef Somogyi

Josef Somogyi (1898-1948) ist ein aussergewöhnlich begabte, leistungsfähige, charakteristische, zugleich viel-verschlagene Persöhnlichkeit. Schon auf dem ersten Blick fallen Reichtum und Vielseitigkeit seines Lebenswerk auf. Ganz jung, mit seinen dreiundzwanzig Jahren gelangt er in die Redaktionskommission der damals vielleicht bedeutendsten Zeitschrift, Athaeneum hinein. In seinem verhältnismässig kurzen Leben schreibt er etwa zwanzig Bücher, er ist regelmässig eingeladener Referent internationaler Konferenezen, Mitglied sechs wissenschaftlicher Gesellschaften, wöchentlich pendelt er zwischen Budapest und Szeged hin und zurück, (leitet einen philosophischen Kursus an der Pázmány Péter Universität, an der Staatlichen Bürgerlichen Pädagogischen Hochschule in Szeged liest er Philosophie, Pädagogie und Psychologie für ganze Jahrgänge vor). Er übersetzt eines der Werken seines Meisters Ákos Pauler, beziehungsweise sein eigenes über die Eugenik geschriebenes Buch. Dieses späteren Werkes gedenkt man in vielen Ländern - sogar in den USA. Man lädt ihn nach 1945 in die USA zu uterrichten ein. Er bleibt aber in Szeged, glaubt daran, dass bessere Zeiten nach der Terrorherrschaft des Rassenmythos und der Weltkriegstraumen kommen können. Die Wirklichkeit beweist leider seine Hoffnungen nicht. Zunächst nicht wegen seines frühen Todes (er wurde zum Opfer eines Strassenbahnsunfalls) kann er die günstige Wende nicht erfahren, sondern denn das Zeitalter selbst wendet sich in ein anderes negative Extrem. Somogyi lehnt sowohl den Faschismus als auch den Bolschewismus ab, er bewahrt seine geistige Autonomie. Vielleicht sein ganzes Gesamtwerk umfangen das Prinzip und der Zweck, dass die selbstständige Denkfähigkeit und Vermögen, und das kritische Klarsehen am wichtigsten sind. Was für einer Mode wir nicht folgen, sagt Somogyi, charakterisiert am besten.

Somogyi stellt sich weder in den Bannkreis des Liberalismus noch des Marxismus, er kann sich über die aktuellen politischen und ideologischen Interessen und Modeströmungen erheben. Er ist wesentlich ein konservativer christlicher Denker, wer sub specie aeternitatis, also er wünscht im Zeichen der ewigen Werte die vorliegenden Fragen zu forschen.

In der wissenschaftlicher Karriere von Somogyi ebenso wie in seinem Privatleben (ich möchte hier auf die biographische Angabe verweisen, dass er ein Vater von fünf Kindern ist) gibt es keine Brechungen, Wendungen. Dieser Weg ist klar, konsequent, er bleibt seinem neulich gezeichnetem Grundprinzip bis zum Ende seines Lebens treu, ergibt sich keiner politischen Richtungslinie und keinem angenommenen Ideensystem. Das ehrliche, offene Gespräch (und Blick) ist eine Mangelware - bemerkt er in einer seiner Schriften - 'Die allgemeine Heuchelei, das Verstecken hinter der Maske wurden Herr zwischen Völkern und Nationen. Es gilt bei ihm für sein Leben und Lebenswerk der berühmteste Spruch: "Gedanke und Charakter in einem". Wenn nichts anderes, aber dieses Leitprinzip könnten wir von ihm lernen!

All nach dem könnten wir glauben, dass ihm seinen Verdiensten entsprechende Anerkennung gegeben wird. Das Schicksal wird aber unwürdig, sogar grausam zu ihm. Seine unabhängige und massgebende Mentalität, feine und konsequente kritische Gesittung, aufrichtiger Charakter, christliche Wertwelt gefallen vielen nicht. Das steht meiner Meinung nach hinter seiner partikularen später totalen Zurückgesetztheit. Schon in seinem Leben bekommt er "Ohrfeigen". Nicht er folgt Ákos Pauler an der Spitze des Philosophischen Instituts an der Pázmány Péter Universität (doch Pauler selbst meint, nach seinem Tod wird Josef Somogyi als sein begabtester Schüler die Lehrstuhlleitung übernehmen), und man lehnt zweimal seine Kandidierung für die Mitgliedschaft der Ungarischen Wissenschaftlichen Akademie ab. Nach 1945 bekommt er aber nicht so viel Würdigung, wie Georg Bartók, Josef Halasy-Nagy - wird zu einem ganz ausgeschlossenen und vergessenen Philosophen. Das ist hier eigentlich die echte Tragödie: Vor uns steht ein riesiger geistiger Schatz, womit wir bisher nicht anzufangen wissen - nur verschwenden.

Unser fachliches Interesse und morale Verantwortung ist endlich die Erbschaft von Somogyi zu finden. Wir müssen schnellestens die reale philosophischgeschichtliche Stelle und Bedeutung von Josef Somogyi festsetzen.Es ist eine unvermeidliche Aufgabe, sein pädagogisches und psychologisches Gesamtwerk zu erschliessen und zu beurteilen.

Ich hoffe, dieser Band, den der geehrte Leser in der Hand hält, macht die ersten Schritte in diese Richtung. Ich möchte mich darauf verlassen, dass die Wendung zum Somogyis Lebenswerk nicht nur eien Erinnerung an einen Jahrestag (also: eine enmalige) bleibt, sondern sie wird uns in vielen Fachgebieten zum regelmässigen Forschungsarbeit anspornen.




Hátra Kezdőlap