Popper Péter gyűjtéséből




KÍNAI UNIVERZISTÁK

1 - 40


● 1 ●

A Tao, amit szavakkal ki lehet fejezni, nem az örök Tao. A Név, amit meg lehet nevezni, nem az örök Név.

● 2 ●

A bölcs akarat nélkül cselekszik. Szavak nélkül tanít. Minden dolog hatását fölveszi magába. Létrehoz, de nem birtokol. Teremt, de kiengedi kezéből, amit teremtett. Művét beteljesíti, de nincs belőle haszna. Így hát semmije sincs, ezért nem is veszíthet semmit sem.

● 3 ●

Az Ég örök. A Föld maradandó. Az Ég azért örök, a Föld azért maradandó, mert nem önmaguknak élnek. Ezért a bölcs, Énjét háttérbe szorítja, így őrzi meg önmagát.

● 4 ●

A túlságosan megfeszített íj, könnyen elpattan. A túlságosan élesre fent kés, hamar kicsorbul.

● 5 ●

Megszülni, de nem birtokolni, megalkotni, de nem hasznosítani, vezetni, de nem uralkodni.

● 6 ●

A kerékagynál lévő űrtől lesz a kerék használhatóvá. Az edény a benne lévő űrtől lesz használható. A falakban lévő űrtől lesz használhatóvá a ház. Az anyagból keletkezik a forma. Az anyagtalanból a lényeg.

● 7 ●

Nézem és nem látom. Hallgatom és nem hallom. Megragadom és nem tudom megfogni. Szembe megyek vele és nem találkozom az elejével. Utána megyek és sehol sem fedezem fel a végét.

● 8 ●

A régi bölcsek észrevehetetlenek voltak. Titokzatos erők hatották át őket. Óvatosak voltak, mint aki télen befagyott folyón kel át. Méltóságteljesek, mint aki vendégségben van. Engedékenyek, mint az olvadó jég. Egyszerűek, mint egy megmunkálatlan farönk. Mindent befogadók, akárcsak a völgy. Átláthatatlanok, mint az iszapos víz. Hagyták magukat elhasználódni és nem akartak megújulni.

● 9 ●

Amikor az emberek elveszítették a Taot, szeretettel helyettesítették. Amikor kialudt bennük a szeretet, az igazságosságért lelkesedtek. Amikor már közömbös lett számukra az igazság, erkölcsössé lettek. Amikor az erkölcs sem érdekelte többé őket, akkor már csak bölcselkedtek és mindent képmutatással intéztek el.

● 10 ●

A Tao homályos és megfoghatatlan. De benne vannak a dolgok ősképei. A Tao átláthatatlan és sötét. De benne vannak a létezés csírái.

● 11 ●

Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.

● 12 ●

Légy kevésbeszédű! A szélvihar nem tart éjszakától reggelig. A zivatar nem tombol egész napon át. Ég és Föld tehát rövid ideig cselekszik. Légy kevésbeszédű.

● 13 ●

Aki lábujjhegyre áll, nem áll szilárdan. Aki túlságosan nagyokat lép, könnyen kibicsaklik a lába.

● 14 ●

Ki az, aki a Tao fele közeledik? Aki tudja, mi a férfiasság, mégis megőrzi nőiességét. Aki tudja, mi a ragyogás, mégis megőrzi homályban maradását. Aki tudja, mi a dicsőség, mégis megőrzi mellőzöttségét.

● 15 ●

Aki erővel akarja birtokolni a szellem szent edényét, nem fogja elérni a célját. A szent edényhez nem lehet hozzányúlni. Aki hozzáér - kárt tesz önmagában. Aki megpróbálja megragadni - már el is veszítette.

● 16 ●

A Tao örök és nincsen neve. A faragatlan fatuskót - legyen bármilyen kicsi - senki sem képes szolgájává tenni. Amikor elkezdődik a faragás - feltűnnek a formák és a dolgok nevei. Ha a dolgoknak van nevük - már meg lehet ismerni a határokat. Aki tudja, hol kell megállnia, elkerüli a veszélyeket.

● 17 ●

A Hatalmas Tao mindenhová szétárad, mindenütt jelen van. Minden létező szülője és sohasem tagadja meg gyermekeit. Megalkotta a világot, de nem akarja birtokolni. Véd és betakar mindenkit, de senkin sem akar uralkodni. És mert soha nem kíván semmit, megérdemli a Kicsiny Tao nevet.

● 18 ●

Amit össze akarnak nyomni, az kiterjed. Amit gyengíteni akarnak az megerősödik. Amit el akarnak pusztítani, az kivirágzik. Amit el akarnak venni, azt végül odaadják. A lágy mindig legyőzi a keményet. A gyenge mindig legyőzi az erőset. De a halnak nem ajánlatos elhagyni a neki megfelelő mélységű vizeket.

● 19 ●

Minden szertartásrend a felfordulás kezdete. Ha szertartás kell a hűséghez és bizalomhoz, akkor a hűség és a bizalom már oda van.

● 20 ●

Minden dolog a létezés által születik meg. De maga a létezés a nem-létezésből születik.

● 21 ●

A kiváló ember igyekszik elérni a Taot. Az átlagos ember részben megőrzi, részben elveszíti, amit a Taoról megtudott. A semmirevaló ember nagyot nevet, amikor a Taoról hall. Ha nem nevetne rajta, a Tao meg sem érdemelné, hogy Taonak nevezzék.

● 22 ●

Az átlagos ember szemében a világosság útja, sötétnek tűnik, az előrehaladás, hátrálásnak tűnik, a sima ösvényt, hepehupásnak látja, a tisztességet nevetségesnek tartja, az erősödésről meg van győződve, hogy gyengülés, és a szivárványról, hogy színtelen.

● 23 ●

Akkor is megismerheted a világot, ha nem lépsz ki az ajtón. Akkor is megláthatod az eget, ha nem nézel ki az ablakon. Minél többet kalandozol az országok és az emberek között, annál kevesebbet ismersz meg belőlük.

● 24 ●

Minél zsugoribb valaki, annál többet pazarol. Minél többet halmozott fel, annál nagyobb lesz a vesztesége. Aki tudja, mikor elég, az elkerüli a szégyent. Aki tudja, mikor kell megállni, az elkerüli a veszélyt.

● 25 ●

A tökéletes telítettség hasonló az ürességhez. Ami nagyon egyenes, az végül elhajlik. A túlságosan ügyes, ügyetlenül vall kudarcot. A mindig vitatkozó, hasonlítani kezd a dadogóhoz.

● 26 ●

Aki sokat tanul, napról-napra gyarapodik tudásban. A növekvő tudás cselekvésre serkent. Aki sokat cselekszik az sokszor beleütközik lehetőségeinek határaiba. Aki a Tao felé tart, napról-napra veszít vágyaiból. Végül elérkezik a nem cselekvéshez. Aki pedig nem cselekszik, annak a számára nem létezik olyan, amit ne tudna megtenni.

● 27 ●

Az erkölcs legmagasabb csúcsa: A nem cselekvő hatalom.

● 28 ●

Aki közel jutott a Taohoz, az jól bánik a jókkal és jól bánik a gonoszokkal is. Hisz a megbízhatóknak és hisz a megbízhatatlanoknak is. Olyan együgyű lesz, mint egy csecsemő. Olyan bölcs lesz, mint egy csecsemő.

● 29 ●

Aki megszületik - elindul a halál felé. Aki meghal, elindul a születés felé. De amikor elérte a Taot sem testén, sem lelkén nem lesznek "halálos helyek", ahol a Halálosztó Hatalmak megérinthetik.

● 30 ●

A Tao útja egyenes, de az emberek szeretik a mellékutakat. A Tao útja világos, de az emberek szeretik a rejtelmeket. A Tao útja biztonságos, de az emberek szeretik a kalandozást.

● 31 ●

Aki tud, az nem beszél. Aki beszél, az nem tud. Ezért azt, aki tud, sem közeli, sem távoli rokonként nem lehet kezelni, nem lehet hasznot hajtani neki, nem lehet megkárosítani, nem lehet tisztelni és nem lehet megvetni. Vagyis ő a legelőkelőbb az Ég alatt.

● 32 ●

Aki könnyen ígér, az iránt megrendül a bizalom. Aki minden dolgot könnyűnek gondol, az sok nehézségbe fog ütközni. A Tao követője mindent nehéznek tart és ezért az akadályok félrehúzódnak előle.

● 33 ●

A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.

● 34 ●

Aki irgalom nélkül akar bátor lenni, aki mérséklet nélkül akar hatalmas lenni, aki szerénység nélkül akar vezető lenni, az a pusztulásba indul.

● 35 ●

Ne gondold a nem-tudást tudásnak. Ne gondold a betegséget egészségnek. A kínzó dolgoktól csak úgy szabadulhatsz meg, ha felismered valódi lényegüket. Ha nem tudod, hogy a tudatlanságod tudatlanság - soha nem fogsz tanulni. Ha nem tudod, hogy a betegséged betegség - soha nem fogsz gyógyulást keresni.

● 36 ●

A Tao soha nem harcol, mégis mindig győz. A Tao soha nem beszél, mégis mindig válaszol. A Tao soha senkit nem hív, mégis minden lény eljön hozzá. A Tao csendben van, mégis ő irányítja a Mindenséget.

● 37 ●

Az Ég hálója végtelenül tágas. De senki nem kerülheti ki, senki nem bújhat át a szemei között.

● 38 ●

Az ember születésekor lágy és hajlékony. Halála után kemény és merev. Minden növény születésekor lágy és hajlékony. Pusztulása után kemény és merev. Ezért minden, ami az élet követője - lágy és hajlékony. Minden, ami a halál követője - kemény és merev.

● 39 ●

A szenvedély azt jelenti, hogy az életért élni. Aki az élményekért él, az folyton gazdagítani akarja a személyiséget. Aki folyton gazdagítani akarja a személyiségét, az az önzést növeszti nagyra magában. Akiben növekszik az önzés, az egyre távolodik a Taotól.

● 40 ●

Az, amit önzetlenül teszünk másokért, nem válik hasznunkra, nem segíti elő szellemi fejlődésünket. Ha elősegítené szellemi fejlődésünket, akkor hasznunkra válna. Ha hasznunkra válik, akkor a cselekvés nem önzetlen.



ZSIDÓ-KERESZTÉNY SZERZŐK

41 - 60


● 41 ●

Nem zár ki örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

● 42 ●

Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza, embernek fiai. Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárásnyi idő éjjel. Elragadod őket: olyanokká lesznek, mint az álom, mint a fű, amely reggel sarjad és virágzik, estére pedig elhervad és megszárad.

● 43 ●

Egyél fiam mézet, mert jó, és a színméz édes a te ínyednek. Ha mézet találsz, egyél, amennyi elég neked, de sokat ne egyél, hogy ki ne hányd azt.

● 44 ●

Ha éhezik, aki téged gyűlöl: adj enni neki kenyeret, és ha szomjazik: adj neki inni vizet.

● 45 ●

A bosszú az enyém! - így szól az Úr.

● 46 ●

Ne légy felettébb igaz, és felettébb ne bölcselkedjél: miért keresnél magadnak veszedelmet? Ne légy felettébb gonosz, és ne légy balgatag: miért halnál meg időd előtt?

● 47 ●

Az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé, mivelhogy emlékezetük elfelejtetett. Mind szeretetük, mind gyűlöletük, mind gerjedezésük immár elveszett, és többé semmi részük nincs semmi dologban, amely a nap alatt történik.

● 48 ●

Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állat végéhez, és egyenlő végük van azoknak: amint meghal az egyik, úgy meghal a másik is, és egyazon lélek van mindegyikben, és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál. Mindegyik ugyanazon egy helyre megy, mindegyik a porból való és mindegyik porrá lesz.

● 49 ●

Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ami most történik, régen megvan, és ami következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, ami elmúlt.

● 50 ●

Sokkal jobb dolga van a kettőnek, mint az egynek. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli társát. Jaj, pedig az egyedülvalónak, ha elesik, nincsen, aki felemelje. Hogyha együtt feküsznek ketten, megmelegszenek. Az egyedülvaló, pedig mi módon melegedhet meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.

● 51 ●

Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezzen, és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez.

● 52 ●

A megholt legyek a patikáriusnak a kenetit megbüdösítik, megerjesztik. Azonképpen hathatósabb a bölcsességnél, a tisztességnél egy kicsiny balgatagság.

● 53 ●

Jó az Úr azoknak, akik várják őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Jó a férfinak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi a száját, mondván: Talán van még reménység?...

● 54 ●

A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jó és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.

● 55 ●

Az Isten lélek: és akik őt imádják lélekben és igazságban kell imádniuk.

● 56 ●

Ti szülők ne ingereljétek gyermekeiteket. Ti gyermekek legyetek elnézéssel az öregedő szülők esendőségei iránt.

● 57 ●

Nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

● 58 ●

Mindent szabad nekem. De nem minden válik javamra!

● 59 ●

Ne káromolj senkit! Mihály arkangyal, amikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!

● 60 ●

Amikor úton voltam, és eljött az esti ima ideje, egy csendes helyet kerestem, hogy nyugodtan elmondhassam a hosszú esti imát. Egy romba dőlt ház udvarára akartam betérni, de akkor szembeállott velem Gábriel arkangyal és elkergetett. Ebből három dolgot tanultam meg:

1. Az ember ne menjen a romok közé.

2. Utcán is lehet imádkozni.

3. Aki úton van, elég, ha a rövid imát mondja el.



BUDDHA ÉS KÖVETŐI

61 - 75


● 61 ●

Nehéz az emberré levés. Nehéz a születés a méhen át. Nehéz követni a Tant. Nehéz buddhává lenni.

● 62 ●

"Egy régi kétség mardos engem egyre: hogy mily sors vár az emberre, ha meghal? Némelyek azt mondják: Van másvilág is. Mások meg azt mondják: semmi sincsen. Adj választ erre. Tárd fel ezt előttem."

"Az istenek is vitatkoznak rajta. Nehéz kérdés ez. Bonyolult. Nagyon mély. Ne kívánd tőlem, hogy feleljek erre. Ritkák között is ritka, aki érti, s megértése az érvelés felett áll."

● 63 ●

Bár hónapokig egy bolond, naponta csak egy fűszálat eszik, hogy elérje a megvilágosodást, - a Célhozért tanítása szerint, mindez egy fabatkát sem ér.

● 64 ●

Az igazság útja visz a magasba, a hamisság útja visz a mélybe. Tudás vezet a felszabaduláshoz, a nem-tudás gúzsba köt. A közöny visz az ősanyagba csendet. Vad indulat sodor az újraszületésbe. Csak az önuralom teremthet benned nyugalmat.

● 65 ●

Ahogy én ismerem a tant, úgy ismered te is a tant. Hát válj nyugodtan önmagad mesterévé, önmagad beavatottjává...

● 66 ●

Íme, ezek a zavart okozók:

A kétkedés, a figyelmetlenség, a fáradtság, a rémület, a káprázat, a rosszullét, a túlfeszültség, a lagymatagság, a zaj, az énhez tapadás, és a dolgokhoz tapadás.

● 67 ●

Emeld fel fejedet! Ne kínozd tovább testedet. Élőnek útja életút. Az élet törvényét kövesd. Akiben kiapad a vér, akiben kiszárad a hús, mikor elfogy izomzata, a szelleme végleg kiszáll.

● 68 ●

A születés - szenvedés. A vénség is szenvedés. A betegség is szenvedés. A halál is szenvedés. A bánkódás, a kétségek közt sodródó levertség, a vergődés megint csak szenvedés. S az is csak szenvedés, hogy amire vágyunk, azt meg nem találjuk. Ezért nem boldog senki, sehol, soha.

● 69 ●

A szenvedés eredete a szomjúság. A kéj szomjúsága, a lét szomjúsága, a nemlét szomjúsága. Ez a szomjúság folyton folyvást újraéled. Ezért a szenvedés megszüntetéséhez a szomjúságot kell megszüntetni.

● 70 ●

Ne nézzed nagyon messziről, ne tekintsd meg nagyon közel, ha döntened kell bármiről.

● 71 ●

Harag nem old fel haragot, a szeretet mindent felold.

● 72 ●

Legyetek önmagatok fénye. A menedéket leljétek fel önmagatokban, idegen menedék nélkül.

● 73 ●

Íme a Tan Tükre, amit a tanítvány önmaga is megtalálhat:

"Legyőztem a poklot, az állati méhet, a kísértetek világát, legyőztem a tévelygést, a gonoszság rossz útját, a pusztulást, s céltudatosan haladok a teljes felébredés felé".

● 74 ●

Ki győzi majd le, vajon, ezt a földet, s az alvilágot s a mennyek világát? S a tisztán közölt tanítást, mint virágot, ki fogja mesterkézzel egybefűzni?

● 75 ●

Remek volt Gótama úr! Remek volt Gótama úr! Olyan volt ez uram, Gótama, mint amikor valaki az elesettet felemeli, vagy feltárja azt, ami le van takarva, vagy amikor a tévelygőnek valaki az utat megmutatja, vagy amikor valaki a vakoskodónak kezébe adja a mécsest, mondván, hogy akinek szeme van az a dolgokat lássa meg. Éppen így, Gótama úr is a tanítást sokféle módon tárta fel. S én most Gótama úrnál találom meg menedékemet. Tekintsen engem hívének, Gótama úr, mától kezdve, végső leheletemig.



MODERN EZOTERIKUSOK

76 - 100


● 76 ●

A szívemben isteni lelki erő van. A fejemben isteni szellemi világosság. A kezemben isteni akarati cselekvés. Erről soha nem szabad megfeledkeznem.

● 77 ●

A földi ember, az örökkévalóság legkisebb fia, mindig új életben győzi le a vén Halált.

● 78 ●

Soha ne felejtsd el, hogy honnan jöttél és miért csináltad magadnak azt a zűrzavart, amiből most szabadulni akarsz.

● 79 ●

Az emberiség fejlődésének három szakasza van. Az "első emberiség" karmája beteljesült a vízözönnel. Mi, a "második emberiség", most a következő szakaszban vagyunk, a tűzben elkövetkező vég előtt.

● 80 ●

Aki zsidót átkoz, az az Úr testét átkozza, mert az Ő húsa Izraelből való. Olyasvalakit átkoz, akit az Úr megáldott:

"Én megáldalak téged és e földnek minden nemzetségei megáldatnak tebenned."

● 81 ●

Az örök Izrael, az örökké bolygó zsidó folytonos csoda a századokon át és a népek között. Aki ezt a csodát nem látja, az egyetlen csodáját sem látja meg Istennek.

● 82 ●

Van egy pillanat, amihez ha eljut az ember, akkor hirtelen eltűnik az idő és örökkévalósággá változik. Mert az idő nem tárgy, hanem fogalom, amelyik ilyenkor kialszik a tudatban.

● 83 ●

Istent nem lehet kőből kifaragni, mert láthatatlan a szemek számára. Sem áldozatok, sem imák nem emelkednek fel Őhozzá. És semmiféle misztériumok nem hozhatják le Őt. Az emberek nem tudják, hol van Isten. És a szent könyvek hallgatnak Istenről.

● 84 ●

A teremtés Isten látomása, a világ megjelenése Isten tudatában. A világ Isten képmása. A világ Isten fia. A világ a szétszaggatott, a megfeszített Isten.

● 85 ●

Nemcsak Isten segít az embernek feltámadni, hanem az ember is Istennek. Isten és ember kiegészítik egymást. Közöttük a feltámasztó erőnek állandó cseréje megy végbe, mint szakadatlan szikraözön két elektromos pólus között. Az Isten és az emberek ugyanazt a szellemi levegőt lélegzik: Az Isten kilélegzi, az emberek belélegzik.

● 86 ●

Az élőlények mind egymásra támaszkodnak és ugyanaz a viharos törekvés hatja át őket. Az állat a növényre támaszkodik, az ember az állatra. És az egész emberiség, térben és időben, egyetlen roppant hadsereg, amely mellettünk, egyes emberek mellett elvágtat, s képes mindent, ami útjában van megsemmisíteni, és minden korlátot ledönteni, talán még a halált is.

● 87 ●

Ki tudja, hogy a sok testben folytatott létezés büntetés-e, vagy jutalom? Ha a test a szellem, a személyiség projekciója, akkor a szellem abszolút igenlése nem a "lélek halhatatlansága", hanem a hús feltámadása.

● 88 ●

Ha a szexualitásból kiirtják a szellemet, akkor a nemiség holtteste megfertőzi rothadásos bűzével az egész civilizációt.

● 89 ●

A nemi ösztön a megismerésre, a transzcendensre való szomjazás. Ádám evett a megismerés fájáról, a halál fájáról, "megismerte" Évát és meghalt. Így ismerjük meg mi is a szerelemben a halált.

● 90 ●

Az incesztus "visszafordítja az idő irányát!" Ott nemz, ahol ő maga is nemződött. Ha az idő a halálba visz, az idő "visszafordítása", a vérfertőzés - menekülés a halál elől. Ebből ered e bűn iszonyatossága: szembeszáll a Teremtéssel és a Teremtő Akarattal.

● 91 ●

Az ember nemcsak az örömöt szereti. Ugyanannyira szereti a szenvedést is. Ezért soha nem fog lemondani az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról.

● 92 ●

Napjainkban az emberiség be akarja fejezni a bábeli torony építését. De a kérdés még mindig nyitott: Istennel-e, vagy Isten ellen? Meglátjuk-e ormáról a betlehemi csillagot, vagy egy hirtelen vihar rádönti a tornyot esztelen építőire?

● 93 ●

Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz. Cselekedni: Bizonyságot tenni arról, hogy tudod. Tanítani: Emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól.

● 94 ●

Olyan gond nincs, amelyik ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.

● 95 ●

A kötelék, amely egy igazi családot összefűz, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet és az abban lelt öröm.

● 96 ●

Ha sokat bizonygatod saját korlátaidat, bizony köréd épülnek.

● 97 ●

Minden félelem - hívás. Ha nagyon sokáig és intenzíven félsz valamitől, előbb-utóbb odajön hozzád.

● 98 ●

Minden ember és minden esemény úgy került be az életedbe, hogy magad hívtad oda. Az pedig rajtad áll, hogy mit kezdesz velük.

● 99 ●

Honnét tudhatod, hogy van-e még dolgod a Földön? Abból, hogy élsz?

● 100 ●

S végül a legmodernebb ezoterikus, Pál szavai:
Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki, meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg...


Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek.


Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg.


Mert még testiek vagytok. Mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-é?...




Hamvas Béla gyűjtéséből


*   *   *



ŐSKOR ÉS KELET


*   *   *



TABULA SMARAGDINA


1. Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.

2. Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.

3. És ahogy minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból: úgy, elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.

4. Apja a Nap, anyja a Hold; a szél hordozta méhében; dajkája a föld.

5. Ez a világ első anyagának forrása.

6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.

7. Válaszd el a földet a tűztől, a durvát a finomtól, gyengéden, hozzáértéssel.

8. A földről az égbe száll, aztán pedig a földre, befogadja a magasabb és az alacsonyabb erőket. Így éred el a világ legnagyobb dicsőségét. Ettől kezdve menekül előled minden sötétség.

9. Ez a nagy erő erejének ereje: mert minden légneműt legyőz és minden szilárdat áthat.

10. Így teremtették a világot.

11. Annak, ami ezt a módszert követi, eredménye csodálatos lesz.

12. Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ tudásának három része birtokomban van.

13. Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.

Hermész Triszmegisztosz



PTAH HOTEP MONDÁSAI


Akit Isten szeret, annak fülét kinyitja; akit Isten gyűlöl, annak fülét süketté teszi. A szív az, amely az embert hallóvá vagy nem hallóvá teszi. A szív az ember élete, egészsége, üdvössége. Ha valakinek fia elfogadja azt, amit az apja mond, annak egyetlen szándéka sem vall kudarcot; gyermekeihez éppen úgy fog beszélni, mint ahogy a tudást apjától hallotta. Vigyázz arra, amit kimondasz, s amit szádon kiejtesz, hogy a bölcsek így szólhassanak: Milyen szép az, amit ez az ember beszél!



A BÖLCS PARASZT


Az igazság halhatatlan. Azt, aki megtalálta, a sírba is elkíséri.

Az ember olyan, mint a mérleg, s az ember nyelve a mérleg nyelve. Ha szádat hazugság hagyta el, ez a hazugság eltéved és nem fog átkelni a folyón. Aki a hazugsággal egy csónakba ül, az a túlsó partot nem éri el.

Ne végy fel álarcot olyannal szemben, aki rád akar nézni.

Ne taszítsd el azt, aki segítségedet kéri.

A rest nem tudja, mi a tegnap; aki az igazságra süket, nem talál barátot; a kapzsi nem ér meg egyetlen boldog napot.



AZ ÉLETUNT BESZÉLGETÉSE ÖNMAGÁVAL


Kihez beszéljek mainapság? - A testvérek gonoszak s a barátokat nem lehet szeretni.

Kihez beszéljek mainapság? - Mindenki kapzsi és az emberek egymást megrabolják.

Kihez beszéljek mainapság? - A józanság elveszett és az arcátlanság lett úrrá.

Kihez beszéljek mainapság? - Aki elégedettnek látszik, az komisz, a jóságot pedig elhanyagolják.

Kihez beszéljek mainapság? - A tegnapra már senki sem emlékszik és senki sem hálálja meg, ha vele jót tettek.

Kihez beszéljek mainapság? - Arcát mindenki elfedi és ábrázatukat egymás elől eltakarják.

Kihez beszéljek mainapság? - Az emberek mohók, s akire az ember számít, annak nincs szíve.

Kihez beszéljek mainapság? - Nincsen többé igazságos ember, a földön a gonoszak uralkodnak.

Kihez beszéljek mainapság? - Az országot a bűn árasztotta el, s ez határtalan, határtalan.



BABILONI BÖLCSESSÉG


Ha céljaidat alacsonyabbra tűzöd, az igazság útjáról letérsz.

Ha bölcs vagy, a szerényebb utat választod, hallgatsz és óvatosan beszélsz. Ha szádat kinyitod, az emberek tekintsék úgy, mintha valaki kincseskamráját nyitja ki; sértés és káromlás legyen számodra idegen; kihívó szót ne mondj, hazugságot soha; aki fecseg, azt megvetik.

Adj enni kenyeret, inni bort annak, aki alamizsnát kér, öltöztesd fel, aki szükséget szenved, és aki szegény, azt ne vesd meg, Istened szívét öröm fogja elárasztani, és megjutalmaz.

Ha ígértél, adj; akit felbátorítottál, azon segíts.



AHIKÁR TANÍTÁSAI


Ha megverlek, fiam, nem halsz bele, de ha engedem, hogy a magad feje után élj, elveszel. Verés a fiúnak, szidás a leánynak, szigorú szó a szolgának - aki így cselekszik, az cselekszik helyesen.

Emeltem homokzsákot, hordoztam sót, de mindegyik könnyebb volt, mint az adósság. Emeltem szalmát, hordoztam szénát, de mindegyik nehezebb volt, mint a jó barát.

Sok csillag van az égen, amely mind névtelen; sok ember él a földön, aki mind névtelen.



KÍNA ŐSKORÁBÓL


A helyes kormányzás alapja az erény.

Az ember védekezhet a sors csapásai ellen, de tehetetlen a saját szenvedélyei által idézett szerencsétlenségekkel szemben.

Ha valaki önkéntelenül elkövetett hibájára nem pirul el, újabb hiba.

Az embert nem az ég pusztítja el: maga öli meg magát azzal, hogy az örök törvényeket áthágja.

Az előny: az emberek között a régieké, a szerszámok között az újaké.

A legtöbb ember, ha még bölcset nem látott, látni kívánja, és ha már látta, nem nyer semmit.

Ne utasítsd el a korlátoltat és ne követeld, hogy az ember mindenben tökéletes legyen.

Az igazságot mindenki tudni véli, de mindenki csak a magáét. A sok fény viszálya - sötétség, s csak ahol egyetlen nap süt, van világosság.

Su-king


Miért titkolnám el szerelmem? Hiába rejtem el szívemet mások elől - magam hova rejtőznék előle?

A foltos gyöngyszemet ki lehet csiszolni s visszakaphatja eredeti fényét, de a könnyelműen kiejtett szónak nincs orvossága.

A szépség és a bölcsesség minden más erénnyel összhangban áll. Ez a kettő mindennek a kulcsa.

Ha barátoddal találkozol, ne mutass se szomorúságot, se komor ne légy. Ellenkezőleg: fogadd barátodat derűs arccal, meleg szavakkal, de vigyázz, nehogy kedvességeddel terhére légy.

A keleti szél langyos, könnyű, de miután elsuhant, a jeges hegycsúcsok felett nincs növény, amely ne hervadna, nincs fa, amely ne száradna ki leheletétől. Miért tanítanók a majmokat, hogyan kell fára mászni?

Középszer: házam ajtaja egyetlen keresztbe tett gerenda, azonban életemet e rozoga házban gond nem homályosítja.

Megittasodtam, nem a dicsőségtől, hanem egy holdsugártól.

Si-king



TAO-TE-KING-BŐL


A nagy taót az emberek elhagyták:
így támadt az erkölcs és a kötelesség.
Megjelent az okosság és a tudás:
így támadtak a nagy hazugságok.
A rokonok egymástól eltávolodtak:
így támadt a gyermeki kötelesség és a szeretet.
Az állam fölött úrrá lett a rendetlenség:
így támadtak a hű szolgák.

Aki mást ismer, okos,
aki magát ismeri, bölcs.
Aki mást legyőz, hatalmas,
aki önmagát legyőzi, erős.
Aki célját eléri, szívós,
aki megelégszik, gazdag.
Aki helyén marad, állhatatos,
aki a halálban sem pusztul el, él.

Az egész világ azt mondja, hogy a tao nagyszerű, de úgy látszik, nem alkalmazható.



Éppen az benne a nagy,
hogy nem látszik alkalmazhatónak.
Mert az alkalmazhatóság hovatovább kicsinyességre vezet.
Három kincsem van:
erre vigyázok s ezt őrzöm: az első a szeretet,
a második az elégedettség, a harmadik az alázat.
A szeretet bátorrá tesz,
az elégedettség nagylelkűvé tesz,
az alázat képessé tesz a világuralomra.

Az emberek ma bátrak úgy, hogy szeretetüket feladják,
nagylelkűek úgy, hogy elégedettségüket feladják,
de mindenekelőtt feladják az alázatot.
Ez a halál.
Csak a szeretet tart ki a harcban és
szilárd a védelemben.
Akit az ég meg akar menteni,
szeretettel őrizteti.

Nem kell, hogy a küszöböt átlépjed
s a világot mégis megismerheted.
Nem kell, hogy az ablakon kinézz
s az ég értelmét megértheted.
Minél távolabbra indulsz,
annál kevesebbet fogsz megismerni.
A bölcs:
Nem indul sehová, s mégis a célhoz érkezik.
Nem tekintget maga köré, mégis minden dolgot a nevén nevez.
Nem tevékeny, és mégis eléri a tökéletességet.

Lao-ce



KUNG MESTER BESZÉLGETÉSEI


Az erkölcs

A Mester így szólt:

- Sima modor és hízelgő szó ritkán az erkölcs jele.


Önvizsgálat

A Mester így szólt:

- Önmagamat naponta háromféleképpen vizsgálom: vajon tettem-e valamit szívből másokért; vajon barátaimmal való beszélgetés közben voltam-e szavammal hűtlen; vajon én megtartottam-e azt, amit másnak tanítottam.


Ismeret

A Mester így szólt:

- Nem törődöm azzal, hogy az emberek nem ismernek. Azzal törődöm, hogy nem ismerem az embereket.


Az élet tökéletes befejezése

A Mester így szólt:

- Reggel megismerni az igazságot és este meghalni.


A szülők kora

A Mester így szólt:

- A szülő éveiről az ember ne feledkezzék meg soha: azért, hogy örüljön fölötte, s azért, hogy aggódjék miatta.


Elég

Csi-ről, a bölcsről azt beszélték, hogy mielőtt cselekszik, háromszor meggondolja magát. A Mester hallotta és így szólt:

- Kétszeri meggondolás is éppen elég.


Önjellemzés

Si hercege azt kérdezte Ce Lu-tól, hogy milyen ember az a Kung-Ce. Ce Lu nem is válaszolt. Később a Mester így szólt:

- Miért nem mondtad meg neki egyszerűen: olyan ember, aki annyira keresi az igazságot, hogy enni is elfelejt, barátai közt a gyászról is megfeledkezik, és észre sem veszi, amint az öregség eléri?


A lángész

Egy miniszter azt mondta Ce Kung-nak:

- Mestered lángeszű ember. Milyen sok és gazdag tehetsége van!

Ce Kung azt felelte:

- Igaz. Ha az Ég alkalmat ad neki, lángesze ki fog tűnni. És sok tehetsége is van.

A Mester meghallotta, és így szólt:

- Honnan ismer engem ez a miniszter? Ifjúságom szigorú volt s így szereztem néhány képességet. Ez azonban mellékes. Jelent valamit, ha a bölcs sok dologhoz ért? Nem a sok a lényeges.

Lao azt mondta:

- A Mester azt mondogatta: Nincs állásom, s ezért ráérek a fontos dolgokkal foglalkozni.


A nép hite

Ce Kung azt kérdezte, hogyan kell helyesen kormányozni. A Mester így szólt:

- Gondoskodni kell, hogy elég táplálék, elég nagy hadsereg és a népben elég hit legyen.

Ce Kung szólt:

- Ha az embernek kényszerből még egyet fel kell adnia, a három közül melyiket nélkülözné a leginkább?

A Mester így szólt:

- A hadsereget.

- Ha az ember kényszerből az egyiket még fel kell adja, a megmaradt kettő közül melyiket nélkülözné inkább?

A Mester így szólt:

- A táplálékot. Örök időktől fogva úgyis mindenkinek meg kell halnia. Ha azonban a népből a hit hiányzik, minden kormányzás lehetetlen.


A szavak helyes használata

Ce Lu szólt:

- Vej herceg várja a Mestert, hogy a kormányzást átvegye. Mi legyen első teendője?

A Mester így szólt:

- A szavak helyes használatának helyreállítása.

Ce Lu szólt:

- Ez az egész? Most az egyszer a Mester hibázni fog. Miért kell a szavakat helyesen használni?

- Milyen együgyű vagy te, Jü! A bölcs mellőzi azt, amit nem ért. Ha a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros; ha a fogalmak értelme zavaros, nem lehet szabatosan cselekedni; ha nem lehet szabatosan cselekedni, az erkölcs és a művészet nem virágzik; ha az erkölcs és a művészet nem virágzik, a büntetés értelmetlen; ha a büntetésnek nincs értelme, a nép nem tudja, hová lépjen és mit tegyen. A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká s a szavakat tettekké tegye. Nem tűri, hogy szavaiban rendetlenség legyen. Minden ezen múlik.

Kung Fu-ce



A VILÁGTÖRTÉNET ÉRTELME


Sun, a nagy uralkodó azt kérdezte Csentől:

- Elsajátíthatom-e a világtörténet értelmét?

Csen így felelt:

- Még a tested sem a tiéd, hogyan akarod az értelmet a magadévá tenni?

Sun így szólt:

- Ha testem nem az enyém, ugyan kinek a tulajdona?

Az így felelt:

- Az Ég és a Föld mérte ki ezt a formát. Életed sem a tiéd. Az Ég és a Föld által számodra kimért erők egyensúlya az. Természeted, sorsod, az sem a tied. Ez az út, amit az Ég és a Föld neked szánt. Fiad és unokád sem a tied, a Föld és az Ég ezeket az utódokat szánta neked. Ezért van az, hogy megyünk, de nem tudjuk, hová, maradunk, de nem tudjuk, hol, eszünk, de nem tudjuk, miért: ez mind az Ég és a Föld nagy ereje - ki mondhatná, hogy az az övé.



A SIRÁLYOK


A partlakók közül sokan kedvelték a sirályokat. Reggelenként kimentek a tengerre és a sirályok után úsztak. Százával sereglettek arra a madarak. Valaki egyszer így szólt: Hallom, mennyi sirály úszik utánatok, fogjatok néhányat, hadd játsszam velük.

Másnap ismét kiúsztak a tengerre. A sirályok a levegőben keringtek, de nem szálltak a vízre.

A tökéletes beszédben nincsen szó.

A tökéletes tettben nincs mozdulat.

Amit az okos ember tud, az közhely.



A MAJOMBARÁT


Szung tartományban élt egy ember, aki igen kedvelte a majmokat, és egész sereget gondozott házában. Még a gondolatukat is eltalálta, a majmok pedig jól értették gazdájuk szándékát. Kívánságukat még családja rovására is teljesítette.

Egyszer azonban hirtelen drágaság lett, és kevés takarmányra futotta. Azonban nehogy a majmok megvaduljanak, ravaszul így szólt hozzájuk:

- Ha holnap reggel három köteg szénát adok nektek és este négyet, elég lesz?

Háborogni kezdtek erre a majmok, és dühbe gurultak. Akkor hirtelen így fordította a szót:

- Rendben van, reggel négy köteg szénát adok nektek és este hármat. Meg lesztek elégedve? Örültek a majmok és megnyugodtak.

Valamint a majombarát túljárt a majomsereg eszén, úgy jár túl a bölcs a balgák értelmén.



KLEPTOMÁNIA


Volt egy ember Csi tartományban. Módfelett szerette az aranyat. Kora reggel felöltözött, sapkát tett fejére, s kiment a piacra. Megállt az aranybeváltók sátora előtt, vette az aranyat és elillant.

Az őr elfogta és azt kérdezte:

- Ilyen sokaság közepette hogyan vehetted el a más aranyát?

Az pedig így felelt:

- Amikor az aranyat elvettem, nem a sokaságot láttam, hanem az aranyat.



A ZENE HATALMA


Amikor Ven citerázott, a madarak körülrepkedték, s a halak kiugráltak a vízből. Elhagyta otthonát és Sziang mesterhez szegődött. Három hosszú éven át tartotta kezében a hangszert, anélkül hogy egyetlen dalt is játszott volna. Sziang mester azt mondta:

- Menj most már haza.

Ven félretette a citerát és felsóhajtott:

- Nem az a baj, hogy nem tudok a húrokkal bánni, nem mintha nem jutnának eszembe a dallamok. Az, ami bennem él, nem a húrokon múlik, az, ami bennem él, nem a hangokon múlik. Ameddig nem éltem szívem mélyében, hogyan mondhatnám ki azt, ami benne van. Ezért nem merem a kezemet megmozdítani, ezért nem merem a húrokat megérinteni.

Kis idő múltával ismét Sziang mester elé lépett. A mester azt kérdezte:

- Nos, mi van a citerával?

Ven felelt:

- Most megtörtént. Kérlek, hallgasd meg játékomat.

Ezután tavasszal a Sang-húrt pengette, a nyolcadik fuvolahanggal kísérve. Ilyenkor egyszerű hűvös szél támadt, füvek és fák virágba borultak. Ősszel a második fuvolahang kíséretében a Csin-húrt pengette. Szelíden áramlott ilyenkor a langyos levegő, növények és fák teljes díszben pompáztak ott. Aztán a tizenegyedik fuvolahang kíséretében a Jü-húrt pengette. Most jött a zúzmara és a hó, és befagytak a tavak. Jégdarabok úsztak a folyamon. Aztán a Csi-húrt pengette és hozzá az ötödik fuvolahangot. Most a nap melege szúrós forró lett és a kemény jég egyszerre összeomlott. De végül a Kung-húrt pengette együtt a másik négy húrral, és játszi szellők zizegtek. Az égen szerencsét hozó felhő úsztak, édes harmat csepegett, és zúgtak a források.

Lie-Ce



A SZENTEK BŰNE


Amíg a ló a mezön él, füvet eszik és vizet iszik. Ha a másiknak megörül, nyakát hozzádörgöli; ha a másikra megharagszik, megfordul és kirúg. Ez az egész tudománya.

Ha a lovat befogják és hámba kötik, elkezd félénken pislogni, ugrálni, dacolni, és a zablát titokban elharapja. Így okosodik meg és tanulja meg a fogásokat. Mindez az első állatszelídítő bűne.

Az aranykorban a nép csendesen üldögélt, és nem tudta, mit cselekszik. Elment, nem tudta, hová; bendője tele volt, boldogan élt, barátja vállát veregette és sétált.

Ez volt a nép minden tudománya, amíg egyszerre csak előjöttek a szentek, és elkezdtek beszélni a rendről és az összhangról, a világ viselkedését megrendszabályozták, erkölcsi törvényeket állítottak fel, és a világot úgy táncoltatták, ahogy ők fütyültek.

Akkor a nép elkezdett sietni, futkosni, botorkálni, igyekezni, elkezdett ismeret és pénz után loholni, amíg már nem volt megállás. Mindez a szentek bűne.



A PILLANGÓ


Csuang-ce egyszer azt álmodta, hogy repkedő pillangó, boldog és egészséges és azt se tudta, hogy ki az a Csuang-ce. Amikor felébredt, ismét igazi és valóságos Csuang-ce lett. Most igazán nem tudom, Csuang-ce álmodta, hogy pillangó, vagy a pillangó álmodta, hogy Csuang-ce. Pedig Csuang-ce és a pillangó között bizonyosan van különbség. A dolgok így meg tudnak változni.



NYUGALOM ÉS BÉKE A VILÁG FÖLÖTT


Tudom, hogy a világ csak akkor élhet szépen, ha békében van. Semmit sem tudok arról, hogy a világot meg kell rendszabályozni. A világ szépen él, ha mindenki gondoskodik arról, hogy a természet benne meg ne háborodjék; szépen él, ha gondoskodik arról, hogy az igaz életet el ne hagyja. Ha a természet nem háborodik meg, és ha az igaz életet senki sem hagyja el, a világ a szabályok betöltésének teljességét elérte.

Jao, a szent király, a világot szabályozni akarta úgy, hogy vidámmá akarta tenni. Ha azonban az emberek vidámságukat tudatosan élik, a nyugalom elvész. Csie király a világot szabályozni akarta úgy, hogy szomorúvá tette. Ha azonban az emberek szomorúságukat tudatosan élik, az elégedettség elvész.

A nyugalom és az elégedettség elvesztése nem lehet igaz élet. Ha olyan helyzet támad, amelyből az igaz élet hiányzik, bizonyos idő múlva minden felbomlik. Ha az ember számára túl sok az öröm, a világosság ereje hamar elhasználódik. Ha az ember számára túl sok a szomorúság, a sötétség ereje hamar elhasználódik. Ha pedig ezekben az erőkben zavar támad, az évszakok váltakozásának rendje is megbomlik. Meleg és hideg nem tud kiegyenlítődni. Ez viszont visszahat az ember testi életére. Az ember a gyönyör keresésének és a szenvedélyes haragnak határait átlépi. Lényegében elégedetlen, gondolataiban kielégíthetetlen. A munkát félbehagyja. Így keletkezik a világban a kevélység, a rosszkedv, a becsvágy, a féltékenység. Így jutnak szóhoz a gonosztevők és az erényhősök.

Ezért a jó megjutalmazásával és a rossz megbüntetésével a világ rendjének növelése esztelenség. A világ oly határtalanul nagy, hogy a jutalom vagy a büntetés még csak nem is érinti. A történeti, feljegyzések kezdete óta az ember nem lát mást, csak csupa izgalmat. Mindenki állandóan azzal foglalkozik, hogyan jutalmazzon vagy büntessen. Így aztán nem jut idő arra, hogy a természet nyugalmában megpihenjen.

Ha valakinek a látása túl éles, a színeket fogja kiemelni. Ha valakinek a füle túl éles, a hangokat fogja kiemelni. Ezzel megzavarja az élet ősi rendjét. Az igazság művelésével megzavarja a józan észt. A szokások ápolása kifejleszti a képmutatást. Az összhang ápolása kifejleszti a mértéktelenséget. A szent élet ápolása kifejleszti a hazugságot. A tudás ápolása kifejleszti a bírálgatást.

Ha a világ a természet ősi állapotában megnyugszik, ezek a dolgok akár megvannak, akár nincsenek, hiányukat senki sem érzi. Ha azonban a világ a természet ősi állapotában nem tud megnyugodni, ezeket a dolgokat elkezdik firtatni vagy elnyomni, a világ megzavarodik és az emberek elkezdik ezeket vagy tisztelni, vagy megvetni. Az emberiség elvakul. Nemhogy szó nélkül elhaladna mellettük. Nem. Böjtöl és lemondást gyakorol, és egész nap ezekről fecseg. Egész életében ezekről énekel és ezeket tanulja. Mit tegyünk?

Ezért, ha a nagy embert arra kényszerítik, hogy a világi kormányzattal érintkezésbe lépjen, a nem-cselekvés a legjobb. A nem-cselekvés vezet a nyugalomhoz. Ez vezet a természet ősi rendjének helyreállításához. A világ fölött levő uralmat csak annak a kezébe lehet letenni, akinek saját szelleme a hatalomnál fontosabb. Ha az uralkodó belső világát nem osztja meg, hanem az ősi egységben tartja, ha értelmét nem használja, ha a viszonyok közepette olyan érzéketlen, mint a holttest - a nagy dolgok egyszerre kiemelkednek. Hallgatása néma, mint az éj, s mégis megrázza a földet, mint a mennydörgés. Szelleme az, ami sugárzik, és a természet engedelmeskedik neki. Szellemi erőit szabadon ereszti; nem cselekszik, mégis minden lény köréje sereglik. Hogyan lenne kedve az ilyen embernek a világot megrendszabályozni?

Csuang-ce



AMIN A BIRODALOM NYUGSZIK


A bölcs dolga, hogy a birodalmat helyesen kormányozza. Éppen ezért tudnia kell, hogy a zavar honnan ered, mert csak így tudja leküzdeni. Ha az okot nem ismeri, semmit sem tehet. Ha pedig az okot keresi, azt fogja tapasztalni, hogy az a kölcsönös szeretet hiánya.

Ha a gyermek és az alattvaló apját és az uralkodót nem tiszteli, az erkölcsök romlásáról beszélnek. A fiú csak önmagát szereti, de apját már nem; ezáltal apjának árt, és csak önmagának használ. Az alattvaló csak önmagát szereti, de uralkodóját már nem; ezáltal uralkodójának árt, és csak önmagának használ. Ez az erkölcsök romlása. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy a kölcsönös szeretet hiányzik.

A tolvaj és a rabló is így cselekszik. A tolvaj csak saját otthonát szereti, másét nem, ezért a másét meglopja, hogy sajátjának használjon. A rabló csak saját személyét szereti, ezért erővel a másét elveszi, hogy önmagának használjon. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy a kölcsönös szeretet hiányzik.

Ha a nagyurak egymás családjának romlására törnek, éppen így tesznek. Ha a hercegek egymás birodalmának romlására törnek, ugyanígy tesznek.

Ha a birodalom minden polgára kölcsönös szeretetben egyesülne, vajon lennének-e gonoszak? Lenne-e barátságtalan ember? Lenne-e tolvaj és rabló? Ha az ember más házát a sajátjának tekintené, vajon meglopná? Ha a másik embert valaki magával egyenlőnek érezné, vajon bántalmazná?

Ezért mondta Mo-ce:

- Ha az egyik állam a másikat megtámadja, ha az egyik család a másikkal civódik, ha az uralkodó és az alattvaló egymáshoz rideg, ha apa és fiú egymást nem kedveli - ez mind a birodalom romlását idézi.

Az ősidőktől a mai napig senki sem volt, aki Taj hegyét felemelte és a Jangce folyón átugrott. De e kölcsönös szeretetet az ősidők szent királyai már gyakorolták.

- Honnan tudjuk azt, hogy a szent királyok ezt gyakorolták?

Mo-ce azt felelte:

- Nem éltem velük egy időben, nem hallottam szavukat, de láttam, amit selyemlapokra és bambuszra írtak, kőbe és ércbe véstek és a kései utódoknak hagytak. Ven király olyan volt, mint a nap és a hold, fényét szüntelenül sugározta. Ven szeretete az egész birodalomban szétáradt, anélkül hogy az egyiknek vagy a másiknak kedvezett volna.



A PÉLDA


Ce-Hszia azt kérdezte Mo-cetől, hogy a nemes emberek között is támadhat-e viszály?

A Mester így szólt:

- Nemes emberek között viszály nem támadhat.

Ce-Hszia azt mondta:

- De a kutyák és a disznók is marakodnak. Hogyan lehet, hogy a nemes emberek között nem támadhat viszály?

A Mester így szólt:

- Szavainkkal Ven királyt dicsérjük, tetteinkkel a kutyákat és a disznókat utánozzuk? Szomorú!



A BOLOND SZOLGA


Vuma-ce kifogást emelt Mo-ce magatartása ellen, hogy olyan embereken segít, akiket nem ismer, áldozatot mutat be olyan szellemi lényeknek, akiket nem is láthat. Ez az eljárás tiszta bolondság.

A Mester így szólt:

- Tegyük fel, hogy két szolgád van. Az egyik csak akkor dolgozik, ha látod, s ha nem látod, semmit sem csinál. A másik akkor is dolgozik, ha nem látod. Melyik szolgát fogod előnyben részesíteni?

Vuma-ce azt mondta:

- Azt, aki akkor is dolgozik, ha nem látom.

A Mester így szólt:

- Tehát előnyben részesíted azt, aki bolond?



AMELY ÁLLAMNAK TÖNKRE KELL MENNI


Az az állam, amelyben a szellemi ember nem talál otthont, az a pusztulás elé megy. Ha valahol szellemi ember jelenik meg, és nem fogadják tisztelettel, annyi, mintha az uralkodót feláldoznák. Ha a szellemi embert megvetik, annyi, mintha az állam jólétéről lemondanának. Az az állam, ahol a szellemi emberről megfeledkeztek, még sohasem tudott fennmaradni.

Mo-ce



A VILÁG MEGMENTÉSE


Sun-jü Kun szólt:

- Igaz, hogy az erkölcsi szabály szerint, ha férfi és nő egymásnak valamit nyújt, nem szabad, hogy egymást megérintsék?

Meng-ce válaszolt:

- Ez a szabály.

- És ha valakinek a sógornője a folyóba esik és fuldoklik, nem szabad megfogni és kihúzni?

Meng-ce válaszolt:

- Aki fuldokló sógornőjét nem menti meg, az dúvad. A szabály az, hogy férfi és nő egymást ne érintse. Ha valakinek a sógornője fuldoklik és kezét megfogva kirántja, az a kivétel.

- A világ ma fuldoklik. Mi az oka annak, Mester, hogy nem mented meg?

Meng-ce válaszolt:

- Ha a világ fuldoklik, úgy kell megmenteni, hogy az ember az igazságot tanítja. Ha valakinek a sógornője fuldoklik, kezét meg kell ragadni és a vízből kirántani. Azt akarod, hogy a világot kezénél fogva kihúzzam?



A HASZON KÁRA


Meng-ce, Liang királya, Huj elé járult.

A király így szólt:

- Ezer mérföldet nem átallottál megtenni, öreg, hogy ide gyere; biztosan van valami tanácsod, amivel birodalmamnak használhatok.

Meng-ce így felelt:

- Miért beszélsz a haszonról, király? Tulajdonképpen az emberiességről és a jogról kellene beszélned. Mert ha egy király azt mondja: "Mi az, ami birodalmamnak használ?" - akkor a nemesek is arról beszélnek: "Mi az, ami házamnak használ?" - és a nép is arról beszél: "Mi az, ami nekem használ?" A magasrangú és alacsonyrangú mind a hasznot keresi, s így a birodalomban úrrá lesz a zavar.

Meng-ce



KÍNAI KÖLTŐK


Ablakát kinyitotta a holdnak - a bánat lépett be rajta.

Eladó lányok, ne sírjatok! Ki tudja? Talán hú szívű férfit találtok, aki majd gyakran mondogatja: megöregszünk csendben, együtt.

Isten veled, életem ura! Egy folyó sem térhet vissza forrásához, egy rózsa sem nőhet vissza a fára, amely lehullajtotta.

Az élet egyetlen bizonyossága a halál. Ma te csókolod ezt a szájat, holnap a föld; ma én játszom ezen a hárfán, holnap a tyúkok gubbasztanak rajta.

A nők mosolya elfelejteti, hogy a tavasz rövid.

Az élet káprázat, akár az álom. Miért kínozzuk tehát magunkat?

A rózsa nem élhet fény nélkül, a nő nem élhet szerelem nélkül.

Li Taj-po


Ez az aggastyán mindig szegény volt, mégis énekel; és te, akinek annyi szép emléke van, miért panaszkodsz?

Amikor a felhő a holdra siklik, a folyamra is felhő siklik. Úgy érzem ilyenkor, mintha az ég tengerében eveznék, és kedvesemre gondolok, akinek arca szívem tükrében fénylik.

Felhő terjeszkedik fölöttünk. Közeledik a vihar - verset írok a szerencse állhatatlanságáról.

Tu Fu



HUJ SI PARADOXONAI


Az ég olyan alacsony, mint a föld. A hegy és a tenger egy szinten vannak.

A Nap akkor nyugszik, ha delel, és a teremtmények meghalnak, amikor megszületnek.

Ha ma reggel elindulsz Jüe tartományba, tegnap estére megérkeztél.

A tyúknak három lába van.

A fehér kutya színe fekete.

A hegyek énekelnek.

Huj Si



A VILÁG FORRÁSA


Ha az ember valamit megismer, az igazságot szólja. Nem szólja az igazságot az, aki nem ismeri. Csak aki ismeri, az szólja az igazat. A megismerést kell tehát kutatni.

Tanítsd, uram, a megismerést.

Ha az ember gondolkozik, akkor megismer. Gondolkozás nélkül nincs megismerés. A gondolkodást kell kutatni.

Tanítsd, uram, a gondolkodást.

Akiben hit van, az gondolkozik. Hit nélkül nincs megismerés. Csak akinek hite van, annak van gondolata. A hitet kell kutatni.

Tanítsd, uram, a hitet.

Amiben az ember gyökerezik, az a hite. Akinek nincsen gyökere, annak nincs hite. Ki miben gyökerezik, az a hite. A növekedést kell kutatni.

Tanítsd, uram, a növekedést.

Az ember a teremtésben gyökerezik. Teremtés nélkül nincs növekedés. Csak amit teremt az ember, abból emelkedhet ki. A teremtést kell tehát kutatni.

Tanítsd, uram, a teremtést.

Amikor az embert eltölti az öröm, akkor teremt. Öröm nélkül nincs teremtés. Csak aki ismeri az örömet, az teremt. Az örömet kell tehát kutatni.

Tanítsd, uram, az örömet.

A határtalanban van az öröm. A korlátok között nincs öröm. A határtalan az egyetlen öröm. A határtalant kell kutatni.

Tanítsd, uram, a határtalant.

Aki semmi mást nem hall, semmi mást nem ismer, az határtalan. Aki a másikat látja, hallja, ismeri, az elhatárolt. A határtalan a halhatatlan. A határolt a halandó.

De mondd, uram, miből szőtték a határtalant?

Saját nagyságából szőtték, vagy így mondom: nem a nagyságából szőtték. Mert a nagyság a világban sok tehenet, elefántot, paripát, aranyat, rabszolgát, asszonyt jelent. De nem ilyenekre gondolok, mert az ilyeneket mind egymásból szőtték. A határtalan helye a mélység és a magasság, nyugat és kelet, észak és dél, a határtalan helye ez a nagy világ. Ezért mondják az öntudatról: helyem a magasság és a mélység, nyugat és kelet, észak és dél, én vagyok a nagy világ. Ezért mondják a lélekről: a lélek helye a mélység és a magasság, nyugat és kelet, észak és dél, a lélek helye ez a nagy világ. Aki így látja, így gondolja, így ismeri, aki a lélekkel játszva örvendezik, a lélekkel egyesülve gyönyörködik, az önmagában teljes, minden világban szabad lény. De akik másképpen látják, azok a szétszóródó lények. Üdvösségük mulandó és számukra börtön minden világ.



A TÁPLÁLÉK


Brahman legmagasabb alakja a táplálék. Mert táplálékból való az élet. És ha az ember nem eszik, akkor nem gondolkozik, nem érez, nem lát, nem beszél, nem szagol, nem ízlel, az életerő elhagyja. Így mondják: ha újból eszik, megnövekszik benne az életerő, és újból gondolkozik, hall, érez, beszél, ízlel, szagol és lát. Mert így mondják: a földi lények táplálékból születnek. Az életet a táplálék adja, s a táplálékban oszlik fel az élet.

Valóban, ahány lény van, mind a táplálék után röpdös, nap mint nap lesi a zsákmányt. A nap a sugaraival szívja fel a táplálékot, ez izzik benne. Az életerők tápláléktól átitatva emésztenek. Táplálék lobbantja fel a tüzet, és Brahman a táplálék után való vágyból teremtette a világot.

Valóban a táplálék a Fenséges világfenntartó alakja. A táplálék lényege az élet, az életé a belső érzékelés, a belső érzékelésé az ismeret, az ismereté a gyönyörűség. Aki ezt tudja, az bővében lesz a tápláléknak, az életnek, bővében lesz a belső érzelmeknek, az ismeretnek, a gyönyörűségnek. Igen, ahány lény csak táplálkozik itt a földön, mindegyiknek a belsejében lakik és élvezi a táplálékot mindenkiben, aki ezt tudja.



ISTEN ÉS ÉN


Két Brahman van, az alakot öltött és az alaktalan, a halandó és a halhatatlan, az egy helyben álló és a járó, az itt lévő és a túlnan lévő.

Az alakot öltött más, mint a szél, más, mint a világűr. Ez a halandó, ez az egy helyben álló. Ennek az alakot öltött, halandó, egy helyben álló, itt lévő Brahmánnak lényege amott szikrázik az égen, mert ez a nap, minden létező lényege.

Az alaktalan Brahman a szél, a világűr. Ez a halhatatlan, ez a járó, ez az, aki túl van az életen. Ennek az alaktalannak, ennek a halhatatlannak, ennek a járónak, aki odaát van, lényege a tűzlélek, amelyik ott szikrázik a napban, mert a túllévő magja a tűzlélek.

Ennyit az Istenségről. És most az isteni Énről.

Az, ami alakot ölt, más, mint a lehelet; az, ami itt van, más, mint a test mélyén rejtőző végtelen űr. Ez a halandó, ez az egy helyben álló. Ennek az alakot öltött ittlévőnek, ennek a halandónak, ennek az egy helyben állónak a lényege a szem. Mert a szem minden ittlévő lényege.

Az alaktalan pedig a lehelet és a test belsejében rejtőző végtelen űr. Ez a halhatatlan, ez a járó, ez az életen túl lévő. Ennek az alaktalannak, ennek az életen túl lévőnek, ennek a járónak lényege a tűzlélek, amely a jobb szemben szikrázik, ez a lényege annak, aki odaát van.

A tűzlélek képe az arany, olyan, mint a sáfrány-köntös, fehér, mint a báránygyapjú, bíbor, mint az indragopa-bogár, alakja, mint a lobogó tűz, mint a lótusz virága, olyan, mint a hirtelen felcikázó villám. Mert aki ezt megérti, abban hirtelen, mint a villám, a boldogság felcikázik.

De a tűzlelket megnevezni csak így lehet: nem ez, nem az. Nincs, aki másként nevezhetné. Neve mégis a valóságok valósága, mert az életszellem a valóság, és a valóság benne: Ő.



TAT TVAM ASZI


Uddálaka Áruni így szólt fiához, Svetaketuhoz:

- Hadd tanítsalak meg, kedvesem, arra, hogy mi az alvás. Amikor az ember, mint mondják, alszik, a létbe olvad és a léttel egyesül. Ha a méhek, kedvesem, mézet készítenek, a sokféle virág nedvét összegyűjtik és a sokféle nedvet összehordják. Amint a mézben az egyes növények nedveinek íze egybeolvad, és a különbséget az ízek között senki sem érzi, éppen úgy, kedvesem, amikor a világ lényei a mély alvásban a létbe olvadnak, nem érzik, hogy a létbe olvadtak. Akár tigris, akár oroszlán, akár farkas, akár vadkan, akár féreg, akár madár, akár bögöly, akár szúnyog vagy akármi más itt az érzékek világában, újra csak létező lesz, semmi egyéb. S ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

- Taníts tovább, tiszteletreméltó - szólt Svetaketu.

- Legyen - szólt Uddálaka Áruni. - A folyók, kedvesem, keleten keletkeznek és kelet felé folynak, nyugaton nyugat felé ömlenek, tengerből tengerbe és tengerré lesznek. De amint a tengerben egyik sem tudja, hogy melyik folyóból jött, éppen úgy, kedvesem, a lények közül, amikor az életből kilépnek, senki sem tudja, hogy az életből lépett ki. Akár tigris, akár oroszlán, akár farkas, akár vadkan, akár féreg, akár madár, akár bögöly, akár szúnyog, akármi más itt az érzéki világban, újra csak létező lesz, semmi egyéb. S ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

- Taníts tovább, tiszteletreméltó - szólt Svetaketu.

- Legyen - mondta Uddálaka Áruni. - Ha ezt a nagy fát itt gyökerén megmetszed, kedvesem, csöpögni kezd, mert él; ha törzsén megmetszed, csöpögni kezd, mert él; ha csúcsán megmetszed, csöpögni kezd, mert él; így áll itt eleven élő Énjében büszkén és vidáman. De ha az élet az egyik gallyat elhagyja, elszárad; ha a másikat elhagyja, az is elszárad; ha a harmadikat elhagyja, az is elszárad; ha az egész fát elhagyja, az egész fa elszárad. Jegyezd meg, kedvesem, ha az egész fát elhagyja az élet, a test meghal, de nem hal meg az élet. S ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

- Taníts tovább, tiszteletreméltó - szólt Svetaketu.

- Legyen - mondá Uddálaka Áruni. - Szedj csak gyümölcsöt arról a njagrodhafáról.

- Itt van, tiszteletreméltó.

- Hasítsd ketté.

- Kettéhasítottam.

- Mit látsz benne?

- Semmit.

- Az, amit nem látsz, kedvesem, az az elmúlhatatlan, amiből az egész njagrodhafa kinőtt. S ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

- Taníts tovább, tiszteletreméltó - szólt Svetaketu.

- Legyen - mondta Uddálaka Áruni. - Itt van egy szem só, tedd vízbe és holnap ismét gyere hozzám.

Úgy történt, s akkor így szólt:

- Add ide a sót, amit tegnap este a vízbe tettél. A vízbe nyúlt, kereste, de nem találta, mert elolvadt.

- Kóstold meg ezen az oldalon. Milyen íze van?

- Sós.

- Kóstold meg a közepén. Milyen íze van?

- Sós.

- Kóstold meg azon az oldalon. Milyen íze van?

- Sós.

- Hagyd ott és ülj ide mellém.

Úgy történt, s akkor így szólt:

- Eltűnt.

- Igazad van. Így hiszed azt is, hogy az élet eltűnt, de mégis itt van. S ami ez a láthatatlan, s ami ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

- Taníts tovább - szólt Svetaketu.

- Legyen - mondta Uddálaka Áruni. - Ha valakit a gandhárik országából bekötött szemmel idevezetnek és a sivatagban eleresztenek, kelet vagy észak vagy dél felé fog tévelyegni, mert bekötött szemmel hozták ide és bekötött szemmel eresztették el. De ha valaki hozzámegy és a köteléket szeméről leveszi, és azt mondja: "Amott fekszik a gandhárik földje, arrafelé tarts", akkor faluról falura menve, kérdezősködve az úton, hazatalál - úgy az ember, aki az életben tanítóra talál, felébred: "Csak addig fogok a zűrzavarban a földön tévelyegni, amíg megváltóm elérkezik, s akkor az elmúlhatatlanba hazatérek". Ez az elmúlhatatlan, amiből az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

- Taníts tovább, tiszteletreméltó - szólt Svetaketu.

- Legyen - mondta Uddálaka Áruni. - A halálos beteg körül vannak rokonai, és azt kérdezik tőle: "Megismersz, megismersz?" Amíg a beszéd nem merül el az érzésbe, az érzés nem merül el a lélegzetbe, a lélegzet a szellembe, a szellem az istenségbe, addig rokonait megismeri; de ha a beszéd elmerül az érzésbe, az érzés elmerül a lélegzetbe, a lélegzet a szellembe, a szellem az elmúlhatatlan istenségbe, akkor rokonait már nem ismeri meg. Ez az elmúlhatatlan, amiből az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

- Taníts tovább, tiszteletreméltó.

- Legyen - mondta Uddálaka Áruni. - Megkötözött kezű embert vezetnek elő, kedvesem, és azt kiáltják: Lopott, rabolt! Tüzes vasat neki! Ha ő a tettes, menthetetlen, mert ha tagad, hazugságban marad, megérinti a tüzes vasat, megperzselődik, és akkor kivégzik; ha azonban nem ő a tettes, megmenekül, mert az igazat mondja, és szabadon eresztik. Ami által az ember nem perzselődik meg, az az igazság, az az elmúlhatatlan, amiből ez az egész világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svetaketu.

Uddálaka Áruni fiát, Svetaketut így tanította.

Upanisádok



A SZÁNKHJA JÓGÁBÓL


Nem volt idő soha, hogy ne lettem volna én, ne lettél volna te. Soha nem lesz idő, amelyben ne lennénk.

A test hordozója megéri a gyermekkort, az érett, az öregkort, ugyanúgy megéri az egyik test életét és a másikét. A bölcs tudja ezt.

Az anyagi természettel való kapcsolatból származik a meleg és a hideg, az öröm és a fájdalom; mindez elmúlik. Viseld türelemmel.

Akit ez meg nem ingat, az bölcs, aki örömben, fájdalomban egykedvű marad és derűs, csak az érett meg a halhatatlanságra.

A nem-létező nem keletkezhet soha, a létező nem múlhat el soha. Aki az igazságot látja, a kettő különbségét megismeri.

Tudd meg, hogy az, ami által a világ kibomlott, elmúlhatatlan. Senki ezt az elmúlhatatlant meg nem semmisítheti.

A test mulandó. Aki a testet áthatja, örök. Halhatatlan és mérhetetlen...

Aki azt hiszi, hogy valaki öl, azt hiszi, hogy valakit meg lehet ölni, az nem ismeri az igazságot. Senki sem öl, senkit sem ölnek meg.

Nem születik és nem hal meg, nem keletkezett és nem szűnik meg, ha egyszer van, örök. A testet megölhetik, ő elpusztíthatatlan.

Aki e megölhetetlenről, örökről, soha nem születettről, mindig létezőről tud, hogyan hiheti, hogy valaki ölet vagy öl?

Mint ahogy az ember nyűtt ruháját leveti és az újat felölti, úgy veti le a testben levő lény elviselt testét és költözik a másikba.

Kard meg nem sebesíti, tűz nem égeti, víz nem áztatja, szél nem szárítja.

Sebezhetetlen, elégethetetlen, nem fog rajta víz és szél, örök, mindenütt jelenvaló, állandó, mozdulatlan, múlhatatlan.

Senki sem látja, senki elgondolni nem tudja. Változást nem ismer. Ha ezt így megismered, nem szabad többé gyászolnod senkit.

De ha abban hiszel, hogy mindig újra születik és meghal, gyászolnod akkor is fölösleges.

Aki megszületett, annak halála biztos. Aki meghalt, annak születése biztos. Elkerülhetetlen szükség. Azon, ami elkerülhetetlen, ne bánkódj.

A lények serege a láthatatlanból lép elő. Az út a látható világon át vezet, de végül minden lény a láthatatlanba visszatér. Miért panaszkodsz emiatt?

Van, aki csodának nézi. Van, aki úgy beszél róla, mintha rendkívüli lenne. Van, aki úgy vesz róla tudomást, mintha alig hihető lenne. De akárhogy is nézze, senki sem érti.

A test hordozója mindenkiben örök és sérthetetlen. Ne gyászolj hát senkit...

Így szólt a Szánkhja tanítása. Halld most, mit tanít a jóga, mert a tettek bilincseitől csak ezáltal szabadulhatsz meg.

A fegyelmezett értelem tudása egy. Ezzel szemben áll az ingadozások végtelen lehetősége.

A tudatlanok szóvirágokban ömlengenek a Védák szavairól, mondván: nincs más, csak ez, de tetteik fogva tartják őket, vágyuk az üdvösség, és vakon hisznek a beszédnek, amely a cselekedetek jutalmául új születést ígér; a jólét és égi hatalom elérését pedig szertartásokhoz kötik.

Akik e téves tanításoknak felülnek, akik a mennyei üdvösségbe kapaszkodnak, sohasem fogják elérni a megvilágosodást.

A Védák a lét hármas természetéről beszélnek. Szabadulj meg e háromtól. Szabadulj meg az ellentétektől, a szerzéstől és birtoklástól, az örök valósághoz, Atmanhoz hűen.

A megvilágosodáshoz eljutó brahmannak a Védák csak annyi, mint árvízben egy víztartály.

Hivatásod, hogy megteremtsd életed művét, ám a tettek gyümölcsével ne törődj. Tevékenységed irányítója ne a jutalom legyen. De tétlen se légy.

Művedet végezd a jóga odaadásával, de annak következményeire ne figyelj. Legyen mindegy, siker vagy kudarc. Ezt a közönyt hívják jógának.

A tevékenység jógája mélyen a tudás jógája alatt áll. Menedéket a tudásban keress. Szánalomra méltó az, aki a jutalmat hajszolja.

Aki a tudás jógáját követi, legyen tette jó vagy rossz, mindkettőn átlép. Ezért szenteld magad a jógának. A jóga a helyes cselekvésre megtanít.

A jóga bölcsei a cselekedetek gyümölcséről lemondanak, és a születések béklyójától megszabadulva elérik a helyet, ahol nincs több szenvedés.

Ha értelmed a káprázatok zűrzavarából kilép, terhedre lesz már, amit a szent könyvekből tanultál, s az, amit azokból tanulhatsz.

Ha pedig tudásod már a szent könyvek tanításával is szemben áll, és te a meditációban sziklaszilárdan elmélyülsz, eléred azt, amit úgy hívnak, hogy: jóga.

Bhagavad Gitá



A VILÁG ÁLOM


Ahogy a nap üldözi az éjt, úgy üldözi a tudás a nem-tudást. Mert a dolgok és keletkezésük olyanok, mint az álom képei. Míg az álom tart, az egész világ valóságnak látszik, de a világ nincs többé, ha az álom véget ér. A megszabadult, aki ehhez a tökéletes felismeréshez eljutott, az egész világegyetemet Istenben látja. A mindenséget egyetlen léleknek látja, saját lelke ebben a lélekben feloldódik, ahogy a víz feloldódik a vízben, ahogy a láng egyesül a lánggal, ahogy a levegő elvegyül a levegővel. Mert nincs más, mint Brahman, és ha valami egyéb számunkra lenni látszik, olyan az, mint a sivatagi fata morgana.



HAJNALI MEDITÁCIÓ


A hajnali szürkület idején emlékezetembe idézem saját szívem ragyogó, önfényét ontó magvát, a negyediket, az örökéletűt, a tiszta szellemi tudatot, az áldást - a "Legfensőbb Hattyú" célpontját és üdvét. Felidézem a Lényt, aki látja az álom, az ébrenlét és a mélyálom állapotát, a mindenekfelett való lényeget, aki én magam vagyok. Oszthatatlan az, részek nélkül való. Nem vagyok a veszendő elemek egyesülése, nem vagyok a test, sem az érzékek a testben, sem az értelem a testben. Nem vagyok az én-működés, sem az élet- és lélegzőerők találkozása, nem vagyok az ihletett értelem. Távol asszonytól, gyermektől, távol földtől és vagyontól és mindezekhez hasonlóktól, én vagyok a Tanú, az Örökkévaló, a Belső Én, a Boldog és Egyetlen.

Aki nem ismeri a kötelet, annak szemében a kötél kígyónak látszik; aki nem ismeri az Ént, annak szemében az egyén korlátolt, mulandó állapota és látszat jelensége maga az Én. De ha egy szavahihető ember a hamis látszatot felfedi, a kötél kötél lesz; ugyanígy mesterem felfedte előttem: nem individuális élet-monász vagyok - a Boldog és Egyetlen vagyok.

Nem születtem; hogyan létezne számomra születés és halál?

Nem az életlehelet vagyok; hogyan létezne számomra éhség, szomjúság?

Nem a gondolat és érzés szerve, az értelem vagyok; hogyan létezne számomra bánat, csalódás?

Nem a cselekvő vagyok, hogyan létezne számomra kötelék, feloldódás?

Nem gyűlölök és nem érzek ellenszenvet, nem ismerem a szenvedélyes ragaszkodást, sem a sóvárgást, sem a csalódást. Nem vagyok sem önző, sem önbálványozó. Életkötelességek szertartásos törvényei, evilági célok, a gyönyöröknek sokasága - ez mind nem érint engem, és még a végső üdv is közömbös számomra. Siva vagyok, a tiszta szellem, a maradéktalan boldogság. Siva vagyok, rendíthetetlen nyugalom, tökéletes lény.

Számomra nincs halál, nincs félelem, nincs kasztok közötti különbség. Nincs apám, nincs anyám, rokonom, barátom.

Számomra nincs mester, nincs tanítvány. A rendíthetetlen béke vagyok, akinek alakja szellem és maradéktalan boldogság.

Nem vagyok férfi, nem vagyok nő, nem nélküli sem vagyok. Vagyok a rezdületlen béke, az Egy, akinek alakja az önmaga fényében ragyogó hatalmas sugárzás. Nem vagyok gyermek, nem vagyok ifjú, sem aggastyán, nem tartozom semmilyen kaszthoz, semmilyen életszakaszhoz. Vagyok a Szent, a Békés, az Egy, a világ kezdetének és felbomlásának egyetlen Oka.

Sankara



AZ ŐSKORI TÖRVÉNYKÖNYVBŐL


Most pedig szó szerint és sorjában el fogom mondani, hogy ha valaki életében valamilyen bűnt elkövetett, annak mi a büntetése.

A nagy gonosztevők, miután éveken át a poklok kínját szenvedték el, ez idő múltával a következő új születésekre ítéltetnek:

A szellemi kaszt tagjának gyilkosa bűnének különböző körülményei szerint a kutya, a vaddisznó, a szamár, a teve, a bika, a kecske, a birka, a szarvas, vagy a szolgakaszt tagjának testében születik meg.

A pap, ha részegítő italt iszik, nagyobb vagy kisebb alakú féreg alakjában születik újjá, vagy molylepke lesz, vagy légy, amely hulladékból él, vagy pedig valamilyen ragadozó állat.

Az az ember, aki akármilyen érző lénynek kárt okoz, az újjászületik mint macska vagy más durva húsevő.

Aki tiltott ételekből torkoskodik, az mint légy születik újjá, az, aki közönséges tárgyakat lop, mint valamilyen mohó zabáló állat, az, aki megvetett nőkkel viszonyba kezd, mint bolyongó kísértet.

Aki kitaszítottakkal érintkezik, aki bűnös feleségével kezd viszonyt, aki paptól házi tárgyat lop el, az lidérccé változik.

Az a gonosztevő, aki kapzsiságból rubint vagy más drágakövet, gyöngyöt, korallt lop, az mint harkály születik újra.

Aki csépeletlen gabonát lop, az mint patkány születik újjá, aki sárga fémet lop, az mint gúnár; aki vizet lop, az búvármadárként bűnhődik, aki mézet lop, az mint szúnyog, aki tejet, az mint varjú; aki préselt gyümölcslevet lop, az mint kutya; aki tisztított vajat lop, az mint gyík.

A hústolvaj mint keselyű születik újra; aki valamilyen zsiradékot lop, az mint mocsári madár; aki olajat lop, az mint rovar; aki sót lop, az mint sáska; aki függőágyat lop, az mint hintázó madár.

Ha a szellemi kaszthoz tartozó kötelességét nem végzi el, akkor mint démon születik újjá; ez a démon olyan, mintha tüzet okádna szájából, mindent felfal, még azt is, amit kiköpnek; ha a lovagi kasztból való megszegi kötelességét, az mint olyan démon születik újjá, amely sárral és döghússal táplálkozik.

Ha a gazdasági kaszthoz tartozó nem végzi el kötelességét, olyan démonba születik újra, amely a rothadó hullákkal táplálkozik; a szolgakaszthoz tartozó, aki kötelességét elmulasztja, ronda testű kísértetté lesz, amely tetvekkel táplálkozik.

Olyan lények, amelyek az érzékiség rabságába estek, következő újjászületésükben olyan lényekké lesznek, amelyek fokozottabb mértékben érzékeik rabjai, de érzékiségük kielégítése irtózatos fájdalmakkal jár.

Először is a Tamiszrába, vagyis a Külső Sötétségbe kerülnek és a borzalmak más helyére, olyan erdőkbe, amelyekben a falevelek éles acélkardokból vannak, olyan helyekre, ahol gúzsba kötik őket és állandóan halálfélelemben kell élniök.

El nem képzelhető szenvedések várnak reájuk: varjak és baglyok vájkálnak a húsukban, tűzforró kenyeret kell nyelniök, lángoló homokon kell járniok mezítláb, és forró kemencében kell sülniök.

Megveszett és nyomorult állatok alakjait kell magukra venniök, az egyik percben jéghideg fagy, a másikban perzselő forróság kínozza őket, és minden rémületet át kell élniök.

Kínok között kell megszületniök, szomorú fogságban kell élniök, rabszolgai szolgálatban, olyan lények között, amelyek velük teljesen egyenlőek.

El kell válniok szeretteiktől, rokonaiktól, istentelenek között kell eltölteniök életüket, nehéz robotban, közben nem lesz egyetlen barátjuk s egyetlen jóakarójuk sem.

Öregkorukban támasz nélkül fognak állani, betegségbe esnek, a lelkiismeret fogja furdalni őket, és így következik el az elkerülhetetlen halál.

Manu



VACCHAGOTTO


Így hallottam. A Magasztos Veszáli mellett, a nagy erdőben, a magány csarnokában időzött, Vacchagotto, a zarándok pedig a Fehér Lótuszrózsa remetekertjében. A Magasztos jókor felkerekedett, vette köpönyegét és a csészét, s indult Veszáli felé alamizsnáért. S a Magasztos azt gondolta: - Igen korán van még a városban az alamizsnára várakozni, mi lenne, ha most a Fehér Lótuszrózsa zarándokkertjébe mennék és meglátogatnám Vacchagottót, a zarándokot?

És a Magasztos belépett a Fehér Lótuszrózsa remetekertjébe és oda igyekezett, ahol Vacchagotto, a zarándok időzött. Ekkor Vacchagotto, a zarándok észrevette a Magasztos távolról közeledő alakját, és meglátván, így szólt hozzá:

- Jöjj, uram, ó, Magasztos, üdvözlégy, Uram, ó, Magasztos! Már réges-régen felébresztetted bennem a reményt, Uram, ó, Magasztos, hogy egyszer felkeresel. Ülj ide, Uram, ó, Magasztos, rád vár ez a hely.

A Magasztos leült a felkínált helyre. Vacchagotto, a zarándok azonmód alacsonyabb széket vett magának, és melléje ült. Melléje ülve Vacchagotto, a zarándok, így szólt a Magasztoshoz:

- Ilyeneket hallottam, ó, Uram: Gotamo, az aszkéta, mindent tud, mindent ért, magát szüntelenül ébernek vallja: "járjak vagy álljak, aludjam vagy virrasszak, minden időben a teljes éberség birtokában vagyok". Akik így szóltak, Uram, azok valóban a Magasztos szavait idézték, azok nem jogtalanul hivatkoztak a Magasztosra, azoka Tanítás szerint szóltak, úgy, hogy nem származhat abból hamis tanítás?

- Azok, Vaccho, akik így szóltak: "Gotamo, az aszkéta mindent tud, mindent ért, magát szüntelenül ébernek vallja; járjak vagy álljak, aludjam vagy virrasszak, minden időben a teljes éberség birtokában vagyok" - azok nem az én szavaimat idézték, azok alap nélkül és jogtalanul hivatkoztak reám.

- Hogyan szóljunk hát, ó, Uram, úgy, hogy a Magasztos szavait idézhessük, hogy a Magasztosra ne jogtalanul hivatkozzunk, hogy a Tanítás szerint szóljunk, úgy, hogy ne származhassék abból hamis tanítás?

- Gotamónak, az aszkétának hármas tudása van. Így szólván, Vaccho, az én szavaimat idézik. Nem jogtalanul hivatkoznak reám, s a Tanítás szerint szólnak, úgy, hogy nem származhat abból hamis tanítás. Mivel, ó, Vaccho kedvemre emlékezem én vissza akárhány különböző elmúlt létformára, úgy mint egy életre, azután két életre, azután három életre, azután négy életre, azután öt életre, azután tíz életre, azután húsz életre, azután harminc életre, azután negyven életre, azután száz életre; azután ezer életre, azután százezer életre, azután sok világ keletkezésének idejére, azután sok világ pusztulásának idejére, azután sok keletkezésének és pusztulásának idejére. Ott voltam, így hívtak, ilyen családba, olyan rendbe tartoztam, ez volt a foglalkozásom, ilyen örömet s fájdalmat éltem át, s így végződött életem; amott ismét másként jelentem meg a létben: most ott voltam, amúgy hívtak, olyan családba, olyan rendbe tartoztam, az volt a foglalkozásom, olyan örömet és fájdalmat éltem át, és úgy végződött életem; akkor ismét más alakban jelentem meg a létben. Így emlékezem számos különböző régi létformámra, mindenki sajátságos jegyére, sajátságos vonatkozására. És, Vaccho, az égi szemmel, a megtisztulttal az emberi határokon túl nézővel kedvemre szemlélem az eltűnő és ismét felmerülő lényeket, a hitványat és a nemeset, a szépet és a csúnyát, a boldogot és a boldogtalant, látom a lényeket, amint tetteik szerint visszatérnek. Azok a kedves lények tetteikben nyilván a rosszhoz szegődtek, a szentet ócsárolták, az igaztalant tisztelték, az igaztalant cselekedték; a test feloszlásakor a halál után a lelkek lefelé kerülnek a hamis nyomra le a mélybe, a pokoli világba. Ezek a kedves lények azonban tetteikben a jóhoz szegődtek, gondolatban a jóhoz szegődtek, a szentet nem ócsárolják, az igazat tisztelik, az igazat cselekszik; a test feloszlásakor, a halál után az égi világban a jó nyomra lelnek. Így látom az égi szemmel, a megtisztulttal, az emberi határokon túl nézővel az eltűnő és ismét felmerülő lényeket, a hitványat és a nemeset, a szépet és a csúnyát, a boldogot és a boldogtalant, látom a lényeket, amint tetteik szerint visszatérnek. És Vaccho, a káprázat forrását kiapasztottam, és még életemben megnyilatkozott és megvalósult bennem a kedély és az értelem megszabadulása mindabból, ami káprázat. Gotamónak, az aszkétának hármas tudása van: így szólva, Vaccho, az én szavaimat idézik, nem jogtalanul hivatkoznak reám, és a Tanítás szerint szólnak úgy, hogy nem származhat abból hamis tanítás.

E szavak után Vacchagotto, a zarándok, ekképpen szólott a Magasztoshoz:

- Akad-e valaki, ó, Gotamo, az otthonunkban lakók között, aki, anélkül hogy házi kötelékeit előbb elszakítaná, a test feloszlásakor szenvedéseinek végére ér?

- Nem akad olyan, Vaccho, az otthonunkban lakók között, aki anélkül, hogy a házi köteléket előbb elszakítaná, a test feloszlásakor szenvedéseinek végére érne.

- Azonban akad-e olyan, ó, Gotamo, az otthonunkban lakók között, aki a házi kötelékek feloldása nélkül a test felbomlásakor az égi világba jut?

- Ó, Vaccho, nemcsak száz, vagy kétszáz, vagy háromszáz, vagy négyszáz, vagy ötszáz, hanem még több is akad az otthonunkban lakók között, aki a házi kötelékek elszakítása nélkül a test feloszlásakor az égi világba jut.

- És akad-e, ó, Gotamo, olyan mezítelen vezeklő, aki a test feloszlásakor szenvedéseinek végére ér?

- Nem akad, Vaccho, olyan mezítelen vezeklő, aki a test feloszlásakor szenvedéseinek végére ér.

- Azonban akad-e, ó, Gotamo, olyan mezítelen vezeklő, aki a test feloszlásakor az égi világba jut?

- A mai naptól visszafelé számítva kilencvenegy világkorszakot, amennyire én visszaemlékszem, nem tudok egyetlenegy mezítelen vezeklőről, aki az égi világba jutott volna, kivéve egyet: az azonban tudta, hogy csakis saját tettei és saját cselekedetei válthatják meg.

- Így, Gotamo, bizony hiábavaló az ilyen vezeklés, s még az égi világba sem vezet.

- Így, Vaccho, bizony hiábavaló az ilyen vezeklés, s még az égi világba sem vezet.

Így szólt a Magasztos. Szavai nyomán Vacchagottóban, a zarándokban a megelégedés öröme szétáradt.

Gautama Buddha



A ZEN MESTER TALÁLÓS KÉRDÉSEI


Vu herceg azt kérdezte Bodhidharmától:

- Uralkodásom kezdete óta sok templomot építtettem, sok szent könyvet másoltattam le és sok barátot segítettem. Mit gondolsz, mennyi érdemet gyűjtöttem?

- Nem érdem, felség - válaszolt Bodhidharma.

- Hogyan? - kérdezte Vu.

- Alacsonyrendű tettek. Eredményük legfeljebb, hogy aki azokat tette, a mennyben fog újjászületni. Mindegyik magán viseli földi természetét és következő tettek előzményeit. Ma úgy látszik, hogy léteznek, de tulajdonképpeni természetük szerint üresek. A valóban érdemes tett tudásból fakad és túl van az emberi észen.

Vu ismét azt kérdezte:

- Mi a szent tanítás legfőbb tétele?

- Minden üres - válaszolta Bodhidharma -, és nincs itt semmi, ami szentnek lenne hívható.

- Ki az, aki velem szemben áll?

- Nem tudom, felség.

*

Hui-neng azt mondta:

- Szellemedben van valaki, aki lát, és ez az, aki lényedet valóságossá teszi. Ha benned zavar uralkodik és tévesen látsz, a tudások hegye sem segít, egyetlen bölcs barát sem, és nem fogsz tudni megszabadulni. De ha a veled született észt meghaladó tudásod megnyílik, szempillantás alatt minden tévedésed eloszlik.

*

Csi-san így szólt:

- Ha a viszonylatok feloldódnak, minden megszűnik, tárgy, dolog, én, és az eredeti üresség helyreáll.

Most a barát lép elő és azt kérdezi:

- Mi történik akkor, ha az üresség is feloldódik?

Csi-san a barátot nevén szólítja.

- Igen - feleli a barát, és odalép. - Kérlek, mondd meg, hogy az üresség hova tűnik?

- Megmondtad - szólt a Mester.

*

A Mester magyaráz:

- A Zenben tökéletes szabadság van. Néha igent mond, néha tagad, aszerint, ahogy kedve telik benne.

A barát azt kérdezi:

- Hogyan tagad?

- A következőképpen. Ha a tél elmúlik, jön a tavasz.

- És mi történik, ha a tavasz elérkezett?

- Válladra botot veszel, batyut kötsz rá, és a földeken vándorolsz északnak vagy délnek, keletnek vagy nyugatnak, és ócska értelmed maradványain rágcsálsz.

*

Hsziang-Jen azt mondta:

- Valaki egy ezer láb mély szakadék felett kinyúló faágra kötelet köt és fogával ráakaszkodva lóg. Most valaki arra jön és azt kérdezi: "Mi volt az értelme annak, hogy Bodhidharma Indiából Kínába jött?"

- Ha az ember válaszol, száját ki kell nyitnia, a kötelet elereszti és a mélybe zuhan. Ha nem válaszol, a legfontosabb kérdéssel szemben közömbös. Mit tennél helyében?

*

Egy barát Jah-hszientől azt kérdezte:

- Ajánlatos a szútrákat olvasni vagy sem? A Mester szólt:

- Itt nincsenek se mellék-, se keresztutak. A hegyek egész évben frissek és zöldek, és sétálhatsz, amerre akarsz, keletnek vagy nyugatnak.

- Szeretnék tőled valami határozottat tanulni.

- Nem a nap hibája, ha a vak az utat nem látja.

*

A Mester a ruháját mosta, amikor Tan-jüan éppen arra jött és azt kérdezte:

- E pillanatban mire gondolsz?

A Mester rögtön válaszolt:

- Mit akarsz, mire gondoljak e pillanatban?

*

Mu-csou azt kérdezte:

- Mindennap fel kell öltöznünk és ennünk kell. Hogyan szabadulhatnánk meg mindettől?

A Mester azt mondta:

- Öltözünk és eszünk.

- Nem értem - válaszolt Mu-csou.

- Ha nem érted, öltözz fel és egyél.

*

Han-csu a baráttól azt kérdezte:

- Vang, Huang, Li, Csao nem igazi családnevek. Mi az eredeti neved?

A barát válaszolt:

- Ugyanaz, ami a tied.

- Hagyd el. Eredeti családnevedet szeretném tudni.

- Ha a Han folyó megfordul, megmondom.

- Miért nem most?

- Megfordult a folyó?

Han-csu meg volt elégedve.

*

Tan-hszin egy télen, amikor rendkívül hideg volt, a kolostor templomának fából készült Buddha-szobrát tűzre dobta, és ott melegedett. A templomszolga azt kérdezte:

- Hogyan merted Buddhámat elégetni?

Tan-hszin erre pálcájával a hamuban keresgélni kezdett.

- A halhatatlan részeket keresem itt az üszökben.

- Hogyan éghettek el a szobor halhatatlan részei?

- Ha nincsenek, akkor tűzre tehetem a többi fa Buddhát is?

Később egy barát a szobor elégetésének körülményei felől kérdezősködött. A Mester így szólt:

- Ha hideg van, a tűzhely köré ülünk és a fa lángol.

- Bűn volt vagy sem?

- Ha meleg van, a folyópartra megyünk a bambusznádasba.

*

- A születés és halál fontos dolgok, és az idő nem vár senkire - szólt a tanítvány.

A Mester azt kérdezte:

- Miért nem ragadod meg azt, ami nem született, és miért nem nézel abba, ami időtlen?

- Mert az, ami nem született, ragad meg, és az időtlen az, ami néz.

A Mester bólintott.

- Úgy van.

*

A Mestert megkérdezték:

- Mi a Zen?

- Ez az - válaszolta.

Más alkalommal pedig:

- Aminek nincs állítmánya.

*

A Mester szólt:

- Ha Buddha nevét hallom, már tiltakozom.

Lung-tan:

- Ha látni akarsz, nézz bele. Ha gondolkodni kívánsz felőle, tévedni fogsz.

*

Fa-jen tanítványától azt kérdezi:

- Hogyan érted ezt: ha egyetlen hüvelyknyi rést engedsz, olyanná nő, hogy ég és föld szétesik?

A tanítvány válaszol:

- Ha egyetlen hüvelyknyi rést engedsz, olyanná nő, hogy ég és föld szétesik.

- Kérlek - szól Fa-jen -, ilyen válaszokat ne adj.

A tanítvány most azt mondja:

- Nem tudom másképpen mondani. Hogyan, érted te?

- Ha egyetlen hüvelyknyi rést engedsz - szól Fa-jen -, olyanná nő, hogy ég és föld szétesik.

*

Csient megkérdezték:

- Van-e különbség a zen és a szútrák között? A Mester így válaszolt:

- Ha a hűvösebb idő közeledik, a madarak a fákra repülnek és a vadlúd a vízre száll.

Fa-jen ezt a mondást így magyarázta:

- A nagy Mester az igazságnak csak a felét mondta ki. Az én véleményem szerint, ha a vizet kézzel merítik, a holdfény csillog rajta, ha a virágokat ápolják, az illat a ruhába szívódik.

*

Vej a hadsereg tisztje volt és Hszüan-sa Mestert teára hívta meg. A tiszt azt kérdezte:

- Hol van a bejárat az igazság ösvényéhez?

A Mester így szólt:

- Hallod a folyó zúgását?

- Hallom.

- Ott van a bejárat.

*

Sou-sanhoz a barát így szólt:

- Kérlek, játssz valamit a húrtalan hárfán.

A Mester néhány percig mozdulatlanul ült, azután azt kérdezte:

- Hallod?

- Nem hallom.

Mire a Mester:

- Miért nem szóltál, hogy hangosabban játsszak?

*

Valaki Lao-sant megkérdezte:

- Hol van ennek a háromszoros világnak az ura?

A Mester ezt válaszolta:

- Tudod, hogyan kell rizst enni?

*

A tanítvány megkérdezte Taj-szuit:

- Mi az én énem?

Taj-szui azt felelte:

- Ez az én énem.

- Hogyan lehet, hogy az én énem a te éned?

- Úgy, hogy a te éned.

*

Szan-seng és Jang-sen találkoztak. Jang-sen azt kérdezte:

- Mi a neved?

Szan-seng azt felelte:

- Jang-sen.

- Nem! Jang-sen az én nevem!

- Jó. Akkor legyen az én nevem Szan-seng.

Mire mindketten hahotában törtek ki.

*

A Mester nem ragaszkodott a szegénységhez. Amikor a barát azt kérdezte, hogy iskolájának mi a lényege, azt felelte:

- Bőröm száraz, csontjaim kilátszanak.

Kínai és japán koan-gyűjteményekből



SZERELEM


A hindu herceget gyönyörű nő tartotta a szerelem rabságában. Naphosszat róla álmodozott a kertben a tó partján, de amikor az éjjel közeledett sötét palástjával, kedveséhez sietett és ott maradt, amíg csak megpirkadt.

Egy éjjel ismét úton szerelme felé, csillagtalan sötétben, az úton kuporgó alakba ütközött. Mint megzavart kígyó emelkedett fel előtte, és átkot szórt a hercegre. Jógin volt, aki magába mélyedt, hogy Istent láthassa. A herceg meditációjából zavarta fel. Az aszkéta így kiáltott:

- Míg én belső látomásomat szemlélem és Istent látom, te testemet tapodod!

- Bocsáss meg - felelt a szerelmes herceg -, egy asszonyhoz sietek, aki minden érzékemet rabságában tartja, szívem csak őt látja, ezért nem veszek észre a magam útján semmi mást. De ha te Isten szemlélésébe mélyedtél, hogyan veheted még észre azt, ami Istenek kívül történik? Ugyan kié a nagyobb elmélyedés?

Az aszkéta a válasszal adós maradt. A szerelmes herceg azonban később szent lett, aki egész bensejét Istennek áldozta. Mikor szerelmétől elbúcsúzott, így szólt:

- Több voltál számomra, mint boldogság, tanítóm és mesterem voltál, te tanítottál meg arra, hogyan kell szeretni Istent.



JÓ ILLAT


Két halaskofa hazafelé tartott a vásárról. Útközben jégeső kapta el őket. Szerencsére egy derék kertész behívta őket a sátrába, s éjjeli szállást adott nekik.

Az asszonyok lepihentek a virágkosarak mellé, azonban a szobában az erős szagtól nem tudtak elaludni. Az egyiknek jó ötlete támadt. A szennyes halaskosarakat bőven megöntözte a virágok vizével, s a kosarak tüstént a megfelelő halszagot kezdték árasztani.

A halaskofák megelégedéssel nyelték a levegőt, s nemsokára mély álomba merültek. Még javában horkoltak, amikor megérkezett a kertész, hogy a sátrat kinyissa. Visszahőkölt, s hirtelen azt sem tudta, hová került, olyan szörnyű halbűz terjengett.



HOGYAN LEHET A VÍZEN SZÁRAZ LÁBBAL ÁTKELNI?


A tanítvány hite a mester csodatévő erejében sziklaszilárd volt. Ha a gurunak csak nevét ejtette ki, már úgy tudott a vizeken járni, mint akár a szilárd talajon.

Meghallotta ezt a guru, s azt gondolta: "Hogyan? Már puszta nevem is csodát tesz? Milyen nagy és csodálatos lehetek akkor én magam!"

Másnap maga is megkísérelte, hogy száraz lábbal átjusson a folyón. Közben így suttogott: "Én! Én! Én!" De alig érintette lába a vizet, elmerült és megfulladt.

A hit csodát tesz - az önimádat halál.



DRÁGAKŐ A PORBAN


A férfi a világi forgatagban elfáradva kereste az utat Isten felé. Házát és minden vagyonát gyermekeire hagyta, maga pedig feleségével zarándokútra indult a szent helyekre, ahol Isten csodálatos alakjaiban megmutatta magát a népeknek. Széltében-hosszában nagy buzgalommal vándorolt, de Istent csak nem találta. Asszonya türelmesen követte.

Egyszer a tűző napon árnyéktalan utcán haladtak. Felesége még nála is fáradtabbnak látszott, s kissé hátramaradt, míg ő türelmetlenül előrement. Most lába előtt hirtelen megcsillant valami. Fölemelte. Hatalmas drágakő volt. Gyorsan ledobta, de hirtelen az jutott eszébe: "Ha feleségem megtalálja, kísértésbe esik és megszegi szegénységi fogadalmát, s így elzárja az Istenhez vezető utat. Jobb, ha elrejtem, hogy észre ne vegye."

Ezzel port hintett a drágakőre, de felesége éppen ekkor ért oda, nézte, mit keres férje a földön. Lehajolt, megtalálta a drágakövet, kezébe vette, aztán lassan a földre ejtette, a férjére nézett, és így szólt:

- Ugyan, kedvesem, amíg a drágakövet a portól megkülönbözteted, addig Istentől még igen messze jársz!



KOLDUSOK


Akbar királyhoz, akit az övéi nagy tiszteletük jeléül Isten árnyékának neveztek, kolduló barát érkezett és alamizsnát kért.

A királyt éppen imába merülve találta, s ezért hangtalanul az imaszoba ajtaja elé térdelt, ott várta türelmesen, míg a király áhítata véget ér.

Akkor a szerzetes hallotta, hogy Akbar, akinek több királysága volt, mint valaha is bárkinek Indiában, így könyörgött:

- Ó, Uram, adj nekem több hatalmat, több országot, több gazdagságot.

A koldusbarát most észrevétlenül el akart osonni, de Akbar befejezte imáját, fölemelkedett és észrevette.

- Azért jöttél, hogy kérj tőlem valamit - szólt -, és most szó nélkül távozol?

- Uram - felelte a barát -, koldulni jöttem, de hallottam, hogy magad is több országot, nagyobb hatalmat és gazdagságot koldulsz. Kolduljak egy koldustól? Akkor inkább magától Istentől kérek, ha már koldulni kell.



A CSODAFA


Hosszú utat tett meg a vándor, át az árnyéktalan pusztaságon. De egyszerre csak pompás fa állította meg, mint valami csoda állt az izzó sivatagban. Árnyékot adó koronája királyi sátorként terebélyesedett, sötétlő lombja fűszeres virágokat, ragyogó gyümölcsöket rejtett. A vándor kimerülten vetette magát hűvös árnyékába, és önkéntelenül ezt gondolta: "Jó lenne ide egy nyugágy, lágy párnákkal, nem kellene a kemény földön feküdnöm."

Még ki sem mondta, már pompás nyugágy termett a fa alatt, fényes selyemből készült dagadó párnákkal. A fa, amely alatt pihent, csodafa volt, abból a fajtából, amelyek az istenek világában nőnek, s amelyek az üdvözültek minden óhaját teljesítik. De ki hinné, hogy van ilyen a földön is? A vándor minden tagjában reszketni kezdett. Jó ideig tartott, amíg rémülete elült, s ismét a csodafa alá merészkedett. Végül is, mivel semmi más ijesztő nem történt, összeszedte magát, lefeküdt a csábító kerevetre, a lágy pihe testét felüdítette, s csak most érezte igazán, milyen fáradt. "Ó, ha egy szép leány jönne - sóhajtotta -, s gyengéden kenegetné a lábamat!"

De még jóformán el sem képzelhette, milyen gyönyörűség is lenne az, fáradt lábait máris szép leány kenegette. Kicsit megrémült, aztán nyugodtan átadta magát az élvezetnek. Mikor már jól felfrissült, akkor vette csak észre, milyen éhes, és így szólt: "Kívánságom teljesült, most azonban ehetnék valami jót!" Már ott is állt előtte az asztalka válogatott ételekkel, italokkal, szemét-száját boldogító tele tálakkal. Most kényelmesen visszafeküdt az ágyra, s a lombkorona árnyékában így merengett: "Ha most egyszerre egy tigris előugrana és felfalna engem..." Még abban a pillanatban szörnyű fekete-sárga tigris ordítva, egyetlen ugrással a fekhelyére ugrott, s egyetlen mozdulattal megfojtotta.

Így járt a vándor, akinek minden kívánsága teljesült.



MI A TEENDŐ?


Három férfi ment az erdőn. Szemben velük egy tigris sompolygott. Az első így szólt:

- Testvéreim, sorsunk megpecsételődött, a halál elkerülhetetlen. A tigris mindnyájunkat felfal.

Aki így szól, az fatalista.

A második kiáltott:

- Testvéreim, hárman együtt kiáltsunk Istenhez segítségért. A könyörületes meg fog menteni bennünket.

Aki így szól, az jámbor.

- Miért nyaggatnók Istent - jegyezte meg a harmadik -, másszunk fel mind a hárman a fára.

Aki így szól, az valóban szereti Istent.

Indiai mesék



KÁIN ÉS ÁBEL


"És az ember megismerte feleségét, Évát..."

Rabbi Abba pedig magyarázatát a következő mondattal kezdte:

- Ugyan kicsoda az, aki az emberek lelkét ismeri, hogy az fölfelé száll, avagy pedig, mint az állaté, a föld felé, lefelé süllyed?

Ennek a mondatnak igen sokféle értelme van. De így van ez a Tóra minden szavával. Mindegyiknek sok-sok értelme van, és mindegyik megfelel saját értelmének. Mert az egész Tóra hetvenszeres: hetven arca van és hetven oldala és hetven elágazása és így van ez a Tóra minden egyes szavával is. És mindaz, ami minden egyes mondatból származik, az ismét minden oldalra ágazik el.

Így most jegyezd meg a következőt: Ha az ember az igazság útján jár, akkor jobb felé halad és magas Szent Szellemet vonz magához, aki akaratával mindig fölfelé törekszik, hogy a felsőbbekkel egyesüljön és a legmagasabb szentséget elérje, hogy azt soha el ne hagyja.

Ha azonban az ember a gonosz útját járja, a lefelé vezető utat, akkor bal oldaláról sötét szellemet vonz magához. Mert így szól az írás: "Ne keveredjetek el velük, hogy ne legyetek tisztátalanok. Mert aki a tisztátalanok közé megy, az tisztátalanná válik."

De ezt is jegyezd meg jól: Ha az ember az igazság útját járja, és magas szent szellemet vonz magához és azzal magát egybeköti, akkor fia is, akit nemzeni fog, ilyen magas Szent Szellemet fog magához vonzani és ő is részesedik a szentségben. Mint ahogy az írás szól: "Törekedjetek arra, hogy szentek legyetek és váljatok szentekké."

Ha azonban a bal oldali utat járja és a sötét szellemet vonzza magához, akkor fia is, aki tőle származik, a sötét szellemet fogja magához vonzani. Mert ahogy az írás mondja: "Ugyan kicsoda az, aki az ember lelkét ismeri, hogy fölfelé száll, avagy..."

Ha az ember a jobb oldal felé tart, lelke fölemelkedik, ha azonban a bal felé, akkor a sötét szellem lehúzza, tanyát üt ebben az emberben, és nem hagyja el, és a fiú, akit nevel, szintén ilyen sötét szellemet kap.

Így volt Ádám esetében is, aki sötét szellemmel kapcsolódott össze, de felesége még nála is korábban tette ezt, aki ezt a sötét szellemet a bűn és a gyalázat és a tisztátalanság elemeitől kapta, és így szülte meg fiát. Így született két fiú: az egyik a sötét szellemtől, és a másik Ádámtól, amikor Ádám megrettenve visszafordult. Az egyik fiú sötét lett, másik a világos.

Rabbi Eleazar azt mondta: "Abban az órában, amikor a tisztátalanság szelleme, a kígyó Évának a sötétséget átadta, megfogamzott, és amikor Ádám megismerte őt, két gyermeket szült: az egyiket a sötét oldaláról, a másikat Ádám oldaláról." Így Ábel képében a felső világ áll, Káin képében az alsó világ. Ezért kellett, hogy útjaik elváljanak. Káin, a sötét nemzedék fia, a kígyó fia, és mivel így lépett a földre, mint a halál angyalának szolgája, megölte testvérét, s így lett minden gonoszság őse, őse minden kártevőnek és gonosz szellemnek, amely csak a világra lábát beteheti.

Így mondja Rabbi Jose is: - Káin a gonosz szellemek fészke, azoké a szellemeké, amelyek a sötét régióból jönnek a világba.

Ekkor aztán mindegyikük áldozatot hozott. Káinról pedig írva vagyon: "A nap éppen végére ért, amikor Káin a föld termékeit elhozta."

Rabbi Simon így szólt: "A nap éppen végére ért" - ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a hús útja végére ért. Amikor pedig a hús útjának végére ér, azt jelenti, hogy a Halál Angyala megjelenik. A hús útjának erről a végéről hozta Káin áldozatát.

A föld terményeiből - ez pedig azt jelenti, hogy célzás történik ama bizonyos fa gyümölcsére.

Rabbi Eleazar szerint ez azt jelenti, hogy tetteinek gyümölcse. Magyarázatul szolgál ez a mondat: "jaj lesz pedig a gonosznak, azt a gonosz elemészti, mert tetteinek eredménye el fogja pusztítani."

Ez pedig a halál angyala, aki vele eggyé lesz és ennek oka a sötétség és a halál.

Így hozott Káin áldozatot saját oldaláról, Ábel pedig a föld első gyümölcseit hozta el, a legelsőt, ami azt jelenti, hogy a javát, azt az oldalát a gyümölcsnek, amely jobbra fekszik. Az írás erre azt mondja, hogy: "Az Úr pedig kedvesen fogadta." Ábel áldozatát pedig elfogadta, Káin áldozatát nem. Káin pedig szenvedélyes haragra gerjedt és arca elsötétedett. Ezzel az írás tulajdonképpen az arc bal felére gondolt.

Zohár



A PRÓFÉTA TANÍTÁSA


A hagyomány azt tanítja, hogy Rabbi Jose így szólt: "Utazáson voltam, és Jeruzsálem romjainak egyikébe léptem, hogy imádkozzam. Ekkor odajött hozzám az áldott emlékű Élijáhu próféta, és a kapunál megvárt. Addig állt ott, míg imámat befejeztem.

Amikor imám véget ért, azt mondta nekem: Üdvözlégy, Rabbi. - Én pedig feleltem: Üdvözöllek, uram és mesterem. - Azt kérdezte: Miért léptél ide a romok közé, fiam? - Azért, hogy imádkozzam. - De hiszen az utcán is imádkozhattál volna. Mire azt feleltem: Attól féltem, hogy a járókelők meg fognak zavarni. - Ő pedig: A rövid imát is elmondhattad volna."

Ebben a percben három dolgot tanultam meg: azt, hogy az ember ne lépjen a romok közé, azt, hogy az ember az utcán is imádkozhat, és azt, hogy aki az utcán imádkozik, a rövid imát is elmondhatja.



MI A TILOS?


A Rabbi felesége meghalt. Halála után az első éjszaka a Rabbi megmosakodott. A tanítványok így szóltak hozzá:

- Azt tanítottad, Mester, hogy aki gyászol, annak mosakodni tilos.

A Rabbi azt felelte:

- Nem vagyok olyan, mint a többi ember: én szenvedek.

Amikor hűséges szolgája, Tobi meghalt, a Rabbi vigasztaló mondásokat sóhajtozott. A tanítványok így szóltak hozzá:

- Azt tanítottad, Mester, hogy szolgákért vigasztaló mondásokat kiejteni tilos.

A Rabbi azt felelte:

- Tobi, az én szolgám, nem olyan volt, mint a többi.

Ha a vőlegénynek kedve van, nászéjszakáján imádkozhat és énekelhet. Rabbi Simon ben Gamliel azt mondja: "Nem mindenkinek szabad hírt szerezni, akinek kedve van."



ISTEN DICSÉRETE


Valaki egyszer Rabbi Hemina jelenlétében így imádkozott: "Isten nagy, erős, hatalmas, fenséges, dicsőséges." A Rabbi megvárta, amíg a felsorolás véget ért, aztán így szólt: "Elkészültél végre a dicsőítő szavakkal? Mit akarsz? Olyan vagy, mintha olyan királyt, akinek milliónyi aranytallérja van, ezüstdénárjaiért dicsérnének."



JÓL ÍTÉLIK MEG AZT, AKI FELEBARÁTJA FELŐL JÓL ÍTÉL


Egyszer egy ember Felső-Galileából délre érkezett és egy birtokosnál három esztendőre szolgálatba állott. Szerződésük lejárta előtt való este így szólt gazdájához:

- Add meg nekem béremet, vissza akarok menni, hogy feleségemet és gyermekeimet ellássam.

A gazda azt felelte:

- Nincs pénzem.

Mire a másik azt mondta:

- Akkor adj gabonát.

Ez pedig:

- Nincs gabonám.

- Akkor adj egy darab földet.

- Nincs földem.

- Akkor adj marhát.

- Nincs marhám.

- Akkor adj ágyneműt.

- Nincs ágyneműm.

Erre az ember fölkerekedett, holmiját hátára vette és rosszkedvűen hazatért. Ünnep után a gazda magához vette az ember bérét, megrakta három szamarát takarmánnyal és élelemmel, különleges ajándékokkal és drágaságokkal, s elment Felső-Galileába.

Mikor ettek és ittak, és a gazda a bért kifizette, azt mondotta:

- Mire gyanakodtál, amikor azt mondtad, hogy fizesd ki béremet, és én azt válaszoltam neked, hogy nincs pénzem?

Az ember azt felelte:

- Azt hittem, hogy kedvező alkalom kínálkozott számodra valamit olcsón vásárolni, és a pénzed arra kellett.

- Mire gyanakodtál akkor, amikor azt mondtad: "Akkor adj marhát", és én azt feleltem neked, hogy nincs marhám?

- Azt hittem, másnak adtad haszonbérbe.

- Mire gyanakodtál, amikor azt mondtad, akkor adj egy darab földet, és én azt válaszoltam, nincs földem.

- Azt hittem, hogy felesbe adtad valakinek.

- Mire gyanakodtál, amikor azt mondtam, hogy nincs gabonám?

- Azt hittem, hogy a tizedet még nem fizetted meg.

- Mire gyanakodtál, amikor azt mondtam, hogy nincs ágyneműm?

- Azt hittem, hogy egész vagyonodat az Égnek szentelted.

Ekkor a gazda azt mondta: Eltaláltad, egész vagyonomat felajánlottam, mert a fiam, Hiroquanosz nem akart a Tórával foglalkozni. Amikor azonban rokonaimhoz mentem, azok fogadalmam alól feloldottak. És mivel te felőlem kedvezően ítéltél, úgy ítéljen felőled is az Úr kedvezően.



ÖRÖMÖTÖKBEN IS RESZKESSETEK


Rabbi Nachman Jichák azt idézte: "Szolgáljatok az Úrnak félelemmel és örömötökben is reszkessetek."

Mit jelent az, hogy örömötökben is reszkessetek?

Rabbi Ada Mathan azt mondta: Ahol az öröm, ott a reszketés.

Mar, a rabbi fia, fiának menyegzőjét ünnepelte, és amikor észrevette, hogy a vendégek túlságosan vidámak lettek, elővett egy drága serleget, amely négyszáz zuzba került, és előttük eltörte. Akkor mindnyájan elszomorodtak.

Rabbi Ashi fiának menyegzőjét ünnepelte, és amikor észrevette, hogy a vendégek túlságosan vidámak lettek, elővett egy fehér kristályból való drága serleget, és előttük összetörte. Akkor mindnyájan elszomorodtak.

A mesterek azt tanították: Az embernek ezen a világon tele szájjal hahotázni tilos, mert meg van írva: "A diadal napján tele lesz a szájuk nevetéssel és a nyelvük tele lesz ujjongással".

Laquis mesterről mondják, hogy miután ezt meghallotta, azóta sohasem nevetett többé tele szájjal.

Babilóni Talmud



KÁIN UTÓDAIRÓL


"És ismeré Káin az ő feleségét, az pedig fogadá méhében és szülé Hénochot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hénochnak" (l. Mózes 4,17).

A következőkben meg kell vizsgálnunk, miért lépett fel ugyanez a Káin mint városalapító és városépítő. Nagy tömeg embernek, persze, tágas, nagy város kell lakóhelyül, de annak a háromnak, aki abban az időben élt, akármilyen kis búvóhely vagy egy kis barlang is tökéletesen megfelelt. Azt mondtam, hogy "annak a háromnak", valószínű azonban, hogy csak egyetlenegy ember részére alapította azt a várost; mert hiszen az alattomban meggyilkolt Ábel szülei bizonyára nem tudták volna elviselni, hogy egy városban lakjanak a gyilkossal, aki megölte saját testvérbátyját, vagyis nagyobb bűnt követett el, mintha egy másik embert ölt volna meg. Természetesen mindenki világosan látja, hogy nemcsak paradox, de érthetetlen dolog is, hogy egy ember egyedül akarjon egy várost felépíteni. Hol kezdje el? Hiszen még egy háznak a legjelentéktelenebb részét sem lehet segítőtársak nélkül felépíteni. Vagy talán képes egy és ugyanaz az ember a követ megfaragni, a fát felvágni, a vasat s az ércet feldolgozni, hatalmas védőfalakat emelni a város köré, udvarokat és kerítéseket, szentélyeket, templomokat, csarnokokat, kikötőket és lakóházakat építeni, és elvégezni ezenfelül mindazt, amit még magán- és középületeken csinálni kell? És ráadásul még csatornákat fektetni a föld alá, a szűk utakat kiszélesíteni, kutakat, vízvezetéket létesíteni, egyszóval véghezvinni mindazokat a munkálatokat, amelyek egy város felépítésével együtt járnak? S mivel mindez ellentmond a valóságnak, helyesebb, ha az allegória értelmében így fejezzük ki magunkat; Káin elhatározta, hogy úgy rendezi be a maga életét, mint egy várost. S mivel minden város épületekből áll, és minden városnak lakói és törvényei vannak, az ő épületei azok a szavak, amelyekkel - mint valami védőfal tetejéről - ellenségei ellen harcol, amennyiben könnyen hihető koholmányokat költ az igazság ellenében: lakói pedig az önmaguknak bölcsként tűnő cimborák: az elvetemültség, az istentelenség, az önszeretet, a hatalomvágy és az a hazug szempont, amely az igazi bölcsesség ismeretének hiányában összekovácsolta a tudatlanságot, a képzetlenséget, a járatlanságot és mind a többi ártalmakat, amelyek a fentiekkel együtt járnak; a törvények pedig: a törvénytelenségek, az igazságtalanságok, a méltánytalanság, a fegyelmezetlenség, a szemtelenség, az őrület, a bitorlás, mértéktelenség az élvezetekben, megnevezhetetlen gerjedelmek természetellenes dolgok iránt. Ilyen városnak építőmestere minden istentelen a maga boldogtalan lelkében, egészen addig, amíg Isten arra az elhatározásra nem jut, hogy ezeket a szofisztikus mesterkedéseket teljesen és végleg összezavarja. Ez azonban csak akkor következik be, amikor ezek az istentelenek a városban egy tornyot is emelnek, amelynek csúcsa az égig ér (l. Mózes 11,4), vagyis: a gonoszságból építenek mesteri beszédet, s erről a beszédről azt hiszik, hogy csúcsa az ő saját gondolatuk, amelyet itt az ég jelképez, mert kell, hogy minden beszédnek csúcsa és vége a benne megnyilatkozó értelem legyen...

Philón



KERESS...


Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó.

Keress magányos és barátságos helyet, amely szemlélődésre és elmélyülésre alkalmas, ott telepedj meg.

Keress barátot, akinek szokása és érzülete a tiedhez hasonló, s akinek emberi értékére büszke lehetsz.



KERÜLD...


Kerüld a tanítót, akinek szívében becsvágy él, aki hírnévre szomjazik, s aki földi kincsre éhes.

Kerüld a barátot, társat vagy tanítványt, akinek jelenléte kedélyed nyugalmára vagy szellemi fejlődésedre káros.

Kerüld a házat s a helyet, ahol az emberek barátságtalanok s ahol nem találsz nyugalmat.

Kerüld a vagyont, amelyhez csalás vagy tolvajlás útján jutottak.

Kerüld a tevékenységet, amely szellemednek árt és azt csökkenti.

Kerüld a kicsapongást és a könnyelműséget, amely értékedet embertársad szemében leszállítja.

Kerüld azt a tevékenységet, amelynek nincs értelmes célja.

Kerüld a szót, amely saját hibádat palástolja, de más hibáját aláhúzza.



TUDNI KELL...


Tudni kell, hogy minden jelenség káprázat, s így elmúlik. A szellemnek nincs független léte, s nincs Énje, s így tudni kell, hogy csak az üres térhez lehet hasonlítani.

Tudni kell, hogy a gondolatok tömege, ami az ember számára a szellemet jelenti, az okok és okozatok sora, egyik a másikból táplálkozik, de mindkettő káprázat, s így elmúlik.

Tudni kell, hogy a szenvedés az elkövetett tettekben rejtőzik. Ezekért a tettekért az emberen kívül senki sem felelős. A szenvedés pedig arra való, hogy az embert felébressze.



NEM TÉVED...


Nem téved az, aki szenvedélyeiről lemond, házi tűzhelyét elhagyja, hogy barát, asszony és gyermek nélkül éljen.

Nem téved az, aki szellemi vezetőjét tiszteli.

Nem téved az, aki a tanításokat gondosan megvizsgálja, megbírálja, gondolkodik fölöttük, és önálló véleményt alkot.

Nem téved az, aki szellemi magasságokat és erkölcsi tökéletességet igyekszik elérni, s amellett szerény és visszavonult életet él.

Nem téved az, aki nagylelkűen gondolkozik, elhatározása és kötelessége mellett kitart.

Nem téved az, aki átható szellemet táplál és lehetőleg mérsékli büszkeségét.

Nem téved az, aki szellemi tudását, kitartását, hogy mesterré legyen, az elmélyedést s amellett a hiúságtól való mentességet magában egyesíti.

Nem téved az, aki önmegtagadásban él, önmagát másért feláldozza, saját javát nem keresi és embertársainak hasznára él.



JÓ ANNAK...


Jó annak, aki a vallásos babona szálait el tudja szakítani, és aki magas szellemű bölcs mestert keres.

Jó annak, aki a gazdagság csábításának ellen tud állni.

Jó annak, aki a társaséletről le tud mondani, hogy embertől távol eső helyen a magányban éljen.

Jó annak, aki becsvágytól függetlenítve, az étel és ital örömeiről le tud mondani.

Jó annak, aki elhatározza, hogy soha sem a más, sem a maga önző célját nem szolgálja, és elhatározása mellett ki tud tartani.

Jó annak, aki felismeri, hogy az érzéki világ káprázat, ettől a káprázattól magát el tudja oldani, és teljesen a szellemnek tudja magát szentelni.



NINCSEN SZÜKSÉG...


Ha az ember a világ értelmét megértette, már nincsen szüksége vezekelni és bűnbánatot tartani.

Ha az ember a béke ösvényén jár, már nincsen szüksége a bűnök bocsánatáért küzdeni.

Ha az ember a szenvedélyektől megszabadult, már nincsen szüksége harcolni ellenük.

Ha az ember megismerte, hogy ez a világ káprázat, már nincsen szükség arra, hogy elutasítsa, sem pedig arra, hogy ezen kívül más tudást is szerezzen.

Dragsz-po-lha-rje



ISTEN ÉS EMBER BARÁTSÁGA


Tudd meg, hogy társad, aki sem otthon, sem úton sem álomban, sem nappal, sem életben, sem halálban nem hagy el, az a te Urad, védelmeződ, teremtőd, vagy nevezd úgy, ahogy jólesik. Ő a te kísérőd, mert Allah mondja: "Társa vagyok mindenkinek, aki nevemet kimondja." Valahányszor szíved tehetetlenségedben megtörik, melletted áll, mert Allah mondja: "Ott állok azok mellett, akiknek szíve miattam megtört." Ha igazán ismernéd őt, társadul fogadnád és az embereket elhanyagolnád. De ha ezt minden időben nem tudod megtenni, óvakodj attól, hogy tőle eltávolodj, akár nappal, akár éjszaka, ajánld védelmeződnek és szenteld magad a vele való barátságnak. Ehhez azonban ismerned kell az Allahhal való érintkezés szabályait. Ezek a szabályok:

Fejedet hajtsd le, szemedet hunyd be, gondolataidat gyűjtsd össze,

hallgass szüntelen, testedet tartsd nyugalomban,

a parancsokat teljesítsd gyorsan,

a tilost kerüld, a sorssal ne ellenkezz,

mondd ki sokszor Allah nevét, gondolj rá szakadatlanul,

ne a semmiségekre figyelj, hanem az igazságra,

az emberre ne építs, a tekintély előtt ne hajolj meg,

légy szerény, ne vessz el a vagyonszerzés útvesztőjében,

bízzál az ő gondviselésében, higgy Allah segítségében, de ne add fel a magad szabad akaratát.

Ezzel foglalkozz ébren és alva. Mert ezek olyan baráttal való érintkezés szabályai, aki sohasem hagy cserben, az emberek pedig bármikor elhagyhatnak. Ha a szellem embere vagy, tizenhét szabályt kell megtartanod:

Légy kitartó.

Egyesíts magadban jóságot, tekintélyt, méltóságot.

Fejedet hajtsd le, más emberrel ne légy fennhéjázó, csak az igaztalannal, hogy az ő igaztalanságát neki megmutasd.

Összejöveteleken és üléseken légy szerény.

Tanítványaiddal szemben mellőzd a tréfát és a bizalmaskodást.

A gorombával légy udvarias.

Javítsd az ostobát azzal, hogy jósággal vezeted, és ne haragudj rá.

Ne szégyelld kimondani azt, hogy: nem tudom.

Fordulj teljes érdeklődéssel a kérdező felé, és igyekezz kérdését megérteni.

Óvd meg tanítványodat a káros tudástól.

Akadályozd meg, hogy hasznos tudással mást keressen, mint Isten arcát.

Tanítványodat beszéld le arról, hogy a magasabb rendűt az alacsonyabb rendűnél előbb tanulja meg.

Magasabb és alacsonyabb rendű, külső és belső célja csak egyetlenegy: az Istenben való hitet tisztítani.

Kíséreld meg, hogy az istenhitben magadat rendreutasítsd, hogy tanítványod először tetteidet kövesse, s csak aztán szavaidat.

al-Gazáli



SZUFI SZÖVEGEK


Bármit akartál adni nekem a földön, osszad szét ellenségeim között, bármit akartál adni a mennyben, osszad szét barátaim között, én megelégszem veled magaddal.

Életem bennem lehanyatlott, és benne feltámadt.

Hívőinek szívén Isten szélesen pihen, mint trónusán.

Az észben a szellem egyhamar nappali fényt gyújt.

A hit képek nélkül, burok nélkül, csakis a meztelen nyelvvel tanítható.

Aki egy ujjal közeledik felém, ahhoz én egy arasszal közeledem.

Rabia

Több vagyok, mint az üdvöm.

Ibn Karram


Akinek nincs mestere, azt az ördög vezeti.

Amikor azt kérdezték tőle, hány éves, azt felelte:

- Négyéves vagyok.

- Hogyan?

- Hetvenig éltem az alsó világok fátylai alatt, négy éve szabadultam meg és látom az Istent.

Azt hittem, szeretem, de amikor feleszméltem, láttam, hogy az ő szeretete az enyémet megelőzte.

al-Bisztámi


Az idő annak a lénynek az állapotát fejezi ki, akinek megvilágosodásra van szüksége. Akit ez az állapot nem elégít ki, az a dolgokat megismerte, vagyis Mohameddel azt kell mondani: van Istennel eltöltött időm, amikor egyetlen angyal, egyetlen kerub sem érinthet.

- Melyik út vezet Istenhez?

- Húzd vissza mindkét lábadat, az egyiket a földi, a másikat a túlvilági életből, és akkor nála vagy.

Aki Istent keresi, saját vezeklésének, akit Isten keres, saját ártatlanságának árnyékában ül.

Én, mi, te, ti, ők - ez mind egy és ugyanaz.

Isten lényege a szeretet. A teremtés előtt Isten önmagával teljes egységben élt, és ebben a szeretetben önmagának önmaga megnyilatkozott. A nem-létből önmaga képét kiemelte, és ezzel valamennyi tulajdonságát és nevét.

A fecsegés hitetlenségből fakad.

Én vagyok a létező és a nem-létező, a mulandó és az örök, én vagyok a képzelt és az érzékelhető, én vagyok a kígyó és a sas, én vagyok a feloldott és a kötél, a bor és a serleg, én vagyok a kincs és a szegénység, én vagyok a teremtmény és a teremtő.

A test is szellem, csak észre kell venni.

Bennem minden dolog megvan, de nincs bennem hely a magam számára.

A csoda az Istenhez vezető ezer lépcső közül csak az első.

Ha Istennek adod a magad semmiségét, ő neked adja a mindenségét.

al-Halládzs


Al-Halládzs és én ugyanazt a magatartást vettük fel. Engem az én őrültségem megmentett, őt az ő értelme elpusztította.

Egyetlen pillanatra együtt lenni Istennel több, mint az egész emberiség tisztelete a teremtéstől a világ végéig.

Sibli


Ami a fejedben van, dobd ki, ami kezedben van, hajítsd el, amivel találkozol, az elől ne térj ki - ez a szufi.

Ha Isten az embernek kedvezni akar, megmutatja neki az alázathoz vezető utat.

Abu-Szaid


Hetvenezer fátyol takarja el az Istent, az egyetlen valóságot az anyag és az érzékek világa elől. És minden lélek születése előtt e hetvenezer fátyol alá süllyed. A fátylak belső fele világos, külső fele sötét. A világosság minden fátyla Isten egy tulajdonságát feltárja, a sötétség minden fátyla Isten egy tulajdonságát eltakarja, más szóval e fátylakon való áthaladással a lélek felejt, a testben mélyebbre hull. A világosságban egyre jobban látja az Eggyel való eredeti egységét. A test nem elvetendő, meg kell finomítanod és át kell szellemítened, mert segítségedre és nem hátrányodra van - csak a tűz lényegét kell megváltoztatni.

Bort ittam szeretőm emlékére, mielőtt a szőlőt megteremtették volna, lerészegedtem. Azt mondják: "bűnt ittál". Abból ittam, amit bűn lett volna nem inni. Még mielőtt születtem, mámorban voltam tőle, így maradok mindörökké, még akkor is, ha csontjaim elporladtak.

ibn-al-Farid


A szerelmes kopogtat a szerető ajtaján.

- Ki vagy?

- Én vagyok - hangzik a válasz.

Felelet nincs, újabb kopogás.

- Ki vagy?

- Én vagyok itt.

Az ajtó nem nyílik, harmadszor is kopog.

- Ki az?

- Én vagyok itt, te magad.

Az ajtó kinyílik.

A világ olyan, mint a kút, minden cseppjében ezer nap alszik.

Minden porszemet könnyű fátyol takar. Ha felemeled, rejtett tűz sugárzik elő.

- Helyes, ha az ember beavatását egy embertől nyeri?

- Helyes, feltéve, ha a második beavatás nem követeli az első megsemmisítését.

Az igazi szent a nép között járkál, azzal eszik és alszik és a piacon ad és vesz és megnősül és a társalgásban részt vesz - és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el.

Ha valamit elvesztettél, ne bánkódj, semmiség.

Ha vagyont szereztél, ne örvendj, semmiség.

Az imában az ember saját isteni lényéhez emelkedik.

Az Egység az, ami oszthatatlan és ugyanakkor a legoszthatóbb.

Hercegem, te magas lélek vagy, mondd csak, miképpen süllyedt le a szellem ebbe a világba? Hogyan történhetett, hogy ez a szabad lény trónusáról lezuhant, és ebbe a börtönbe jutott?

- Tudd meg, varázslat tette, Isten varázsszava, amelyet a szellemnek mondott, hogy a semmiből varázslat legyen, ami láthatatlan volt a semmibe rejtve, abból világ keletkezzék. Varázslat az, ami a semmiből lényt teremt, varázslat, amely a való létet árnyékká teszi. A rózsa fülébe mondta ezt a szót, és a virág illata elárasztotta a világot. A testnek varázsszót mondott, hogy szellem legyen, az éjszaka népének, hogy most nap legyen. Ismered a varázslatot, amit a földnek mondott, ami a teremtés óta nem hallgatott el? Minden ember, akit kétség kínoz, Isten varázslatának rejtélyét fájdalmasan hordja magában. Ha e káprázat átkából ki akarsz lépni, tépd ki füledből ezt a zűrzavart, és meglátod a tiszta valóságot, s akkor füled megszokja a szellem hangját, a nyelvet, amelyet az érzékek nem hallanak. A szellem füle és szeme Isten fénye, amelyet sem az ész, sem az érzék nem ért.

Dzseláluddin Rumi



EGYSZERŰ ÉS KÉTSZERES BOLOND


Hodzsa Naszreddin gabonát vitt a malomba. Mások zsákjai közt forgolódva, mindegyikből kivett egy marokra valót, és a sajátjába tette.

- Mit csinálsz te itt? - kérdezte a molnár.

Hodzsa így szólt:

- Én bolond vagyok. Azt teszem, ami éppen eszembe jut.

- Ha bolond vagy - mondta a molnár -, miért nem töltöd meg más zsákját a magad gabonájával?

Hodzsa így szólt:

- Én egyszerű bolond vagyok. Azt csak akkor tenném, ha kétszeres bolond lennék.



A KÖLCSÖN


Egy barátja Hodzsát arra kérte, hogy rövid határidőre adjon neki kölcsön pénzt.

Hodzsa azt felelte:

- Pénzt nem adhatok neked. De barátom vagy, s ezért határidőt annyit adok, amennyit csak akarsz.



A TOLVAJ


Egy napon tolvaj suhant Hodzsa házába. Az asszony kiáltozni kezdett:

- Tolvaj! Tolvaj!

Hodzsa rászólt:

- Csend legyen! Hátha talál valami használhatót. Aztán majd elszedjük tőle.



MERRE VAN JOBB?


Este Hodzsa házába vendég érkezett. Nemsokára lefeküdtek. Éjfélkor a vendég azt mondta:

- Jobbra tőled van a gyertya, add csak ide, hadd gyújtsam meg.

Hodzsa azt telelte:

- Megbolondultál? Hogyan tudhatnám ebben a vaksötétben, hogy merre van bal és merre van jobb?



ZSÁK DIÓ


Három fiú jött Hodzsához egy zsák dióval, és így szólt: - Osszad szét közöttünk ezt a diót úgy, mintha Isten osztaná.

Hodzsa erre az egyiknek egyetlen szemet, a másiknak egy marokra való diót adott, a harmadiknak pedig mind, ami a zsákban maradt.

A fiúk csodálkoztak. Hodzsa bólintott és így szólt:

- Nem tetszik? Jó. Akkor majd elosztom úgy, ahogy a szolgák osztanák.

Most aztán a diót egyenként megszámolta és egyenként elosztotta.



A FELESÉG ESZE


- Feleséged elvesztette az eszét - mondták Hodzsának.

Hodzsa gondolkozni kezdett.

- Min tűnődsz? - kérdezték tőle.

Hodzsa azt felelte:

- Feleségemnek sohasem volt esze. Most azon gondolkozom, hogy ugyan mit veszíthetett el?



AZ ELVESZETT SZAMÁR


Hodzsa elvesztette szamarát. Mialatt kereste, folyton hálát adott Istennek. Néhányan megkérdezték tőle, hogy miért teszi.

Hodzsa azt felelte:

- Hálát adok Istennek azért, hogy nem ültem a szamáron. Képzeljétek, ha rajta ültem volna, én is elvesztem volna.

Nasszreddin Hodzsa legendái



KÖLTÉSZET - BÖLCSESSÉG


Építs kunyhót vagy büszke termeket,
fanyar, vagy édes töltse serleged:
életfádról a hervadt őszi lomb
lassan, keringve hull - míg eltemet.
Tölts és koccints! a bor vad láza sok
gondot megöl: reményt s gyalázatot!
Holnap? - Holnapra elsodornak az
örök homályba hulló századok.

Élet s Halál közt dús gyümölcsbe ért
lelkem ágyában sok fanyar miért;
csak az Ember maradt örök titok:
"Mért él, ha meghal? S mért hal meg, ha élt?"

A Nagy Kéz ír s továbbmegy; és a holt
egek zúgják a lángoló sikolyt:
millió könny egy sort le nem törül,
millió jaj egy betűt ki nem olt!

Az ősi Titkot sose leste ki
elmém: azt hittem, nincs mit veszteni
az élettel; s most búsan mondom: Óh,
bárcsak lehetne újra kezdeni!

Omar Khajjám




GÖRÖGSÉG ÉS RÓMA


*   *   *




A HÉT GÖRÖG BÖLCS MONDÁSAI


A mérték a legjobb. Tiszteld atyádat. Légy egészséges testben és lélekben. Hallj sokat, beszélj keveset. Tanácsold a legjobbat. Szenvedélyeiden uralkodj. Óvakodj az erőszaktól. A nép ellenségeit tekintsd ellenségeidnek. Ha szerencséd van, ne légy kevély, ha nincs, ne alacsonyodj le.

Kleobulosz


Ne végy részt törvénykezésben, mert a vádlott ellensége leszel. Kerüld az örömet, amelyből fájdalom születik. Tisztességedet óvd jobban, mint esküdet. Ne hazudj, hanem mondd az igazságot. Ne legyen több jogod, mint a szüleidnek volt. Barátaidat ne hódítsd meg gyorsan; azokat, akik már megvannak, ne utasítsd el gyorsan. Ha megtanultál engedelmeskedni, megtanultál uralkodni. Kerüld a rossz társaságot. Ne mondj olyat, amit nem láttál.

Szolón


Ismerd meg magadat. Ha iszol, ne beszélj sokat, meg fogod bánni. Barátod lakomájára menj lassan, beteg ágyához siess. Az idősebbeket tiszteld. A szerencsétlent ne nevesd ki. Ne törekedj lehetetlenre. Ha beszélsz, ne hadonássz, olyan ez, mintha bolond lennél. A törvényeket tartsd meg.

Khilon


Tanúskodás - és íme, itt a baj. Gondolj barátaidra, akár itt vannak, akár nincsenek. Ne gyűjts gazdagságot jogtalanul. Ne vonakodj szüleidnek kedvében járni. Nehéz dolog az embernek önmagát megismerni. A legkellemesebb az, ha az ember megkapja, amit kíván. Az önuralom hiánya bajt hoz. A műveletlenség teher. Ne légy lusta, még akkor se, ha pénzed van.

Thalész


Ismerd fel a kellő pillanatot. Terveidről ne beszélj korán: ha nem sikerülnek, nem fognak kinevetni. Amit nem kívánsz mástól, azt magad se tedd senkinek. A rád bízott javakat add vissza. A nyerészkedés kielégíthetetlen.

Pittakosz


A legtöbb ember semmit sem ér. Nézz a tükörbe: ha szép vagy, szépet is kell tenned, ha csúnya vagy, a természet hibáját szép tetteiddel kell kijavítanod. A munkához lassan fogj, de amibe belefogtál, annál tarts ki. Kedélyed ne legyen se lágy, se szigorú. Hallj meg mindent. Csak kellő pillanatban beszélj. Ha jót teszel, azt írd az istenek javára, ne a magadéra.

Biasz


Minden a gyakorlat. A nyugalom szép. A sietség veszedelmes. Az örömök mulandóak, az erények halhatatlanok. A szerencsében légy mértéktartó, a szerencsétlenségben józan. Légy szüleidhez méltó. Dicséretes életed boldog halálod ára. Barátaidhoz légy egyforma bajukban, örömükben. Ne fecsegj ki titkot. Élj friss ételekkel és régi törvényekkel.

Periandrosz



AZ ARANY EPOSZ


A legeslegelső: tiszteld az isteneket és hódolj meg törvényük előtt.

Tekintsd szentnek az esküt és mind a fenséges hősöket, tiszteld az alvilág szellemeit, ne feledkezz meg sohasem szüleidről és rokonaidról.

Barátodul azt válasszad, aki erényes és előkelő. Hallgass a józan szavakra, s példa legyen számodra minden szolgálat.

Olyan barát iránt, aki csak kicsiny hibát követett el, ne lobbanj haragra, bocsáss meg neki, mert ha ellenállsz, kegyetlenné válsz.

Mindezt kövesd pontosan. Tanuld meg alaposan, hogy gyomrodnak, a gyönyörnek, az alvásnak s a haragnak ura légy.

Ne tégy soha semmit mással, amiért gyalázat érhet, még titokban sem, mert a szemérem önmagad előtt még inkább kötelez.

Szívleld meg ezt: szavadban és tettedben igazságos légy; ne szűnj meg védekezni az ellen, hogy a kábaság homálya elborítson; meglátod, egyetlen biztos dolog van, a halál; a földi vagyon, alighogy megszerezted, máris semmivé válik.

Amivel pedig a Hatalmak az embert sújtják, s amit sorsoddal magad idéztél magadra, viseld el zavartalan kedéllyel.

Ahol csak lehet, tégy jót; közben gondolj arra, hogy aki szívében jó, azt a sors nem terheli nagy szenvedéssel.

Sokat fecsegnek felőled hízelgőt és méltatlant; ne zavarjon meg sem ez, sem az. Ha rágalmaznak, bocsáss meg mosolyogva s józanul.

Most azonban még többet is mondok, hogy a tökéletesség legmagasabb fokát elérd: csábítás, szóval, tettel való csalogatás ellenére csak olyat tégy s olyat mondj, aminél jobbat nem tudsz.

A tett előtt mérlegelj, hogy a meggondolatlanság vádja ne érjen, ne kelljen meggondolatlan tetteidért vezekelned. A semmirekellő értelmetlenül beszél és cselekszik.

Amit nem értesz, abba ne fogj, hanem tanuld meg előbb, mi a teendő: így lesz az élet számodra könnyű.

Szükségtelen, hogy egészségedet megzavard mértéktelen evéssel-ivással, testgyakorlattal: ez a mérték, amelynek nincsen ellenhatása.

Testedet tartsd tisztán, de ne kényeztesd el. Óvakodj attól, hogy fényűzéssel irigységet kelts. Hordj egyszerű ruhát, de a szépség róla ne hiányozzék.

Ne légy fösvény, mert a mérték mindenben a legjobb.

Ne okozz magadnak kárt, és mint mondtam, tetteidet mérlegeld.

Soha ne nyomja el az álom fáradt szemedet, mielőtt a nap művét háromszor nem gondoltad el: mit mulasztottál, mit tettél, milyen szent kötelességet nem teljesítettél?

Kezdd az elején, haladj lépésről lépésre, s ha rosszat követtél el, borzadj meg; a jónak pedig örülj. A jó mellől ne tágíts, gondosan műveld, mert ez az isteni erény útjára vezet.

Sziklaszilárdan állj abban a lényben, aki lelkünkbe helyezte a Lét nagy törvényeit, a természet örök forrását. Ez adja meg tetteidhez az isteni erőt.

Kérjed az isteneket, hogy életed végét széppé tegyék.

Ezt megismerve, megismered az istenek és az emberek kapcsolatát, azt a hatalmat, amely a mindenséget átjárja, s amely korlátlanul uralkodik.

Meg fogod ismerni, hogy mi szabad, azt, hogy mi a természet minden dolgában hasonló, s ez az, amely megóv hiú reményektől s rejtett veszélyektől.

Meg fogod látni, miképpen változtatják életüket szenvedéssé, a nyomorultak! Milyen közel vannak a jóhoz, anélkül hogy észrevennék, nem látják, nem hallják; milyen kevesen veszik észre a gonosztól való megváltást!

A végzet így zavarja meg elméjüket: az örvény elragadja őket a határtalan boldogtalanságba.

A szörnyű kétségek gödre számukra láthatatlan; s ők még csalogatják, ahelyett, hogy menekülnének.

Zeusz atyánk, milyen sok-sok szenvedéstől váltanád meg az emberiséget, ha mindenkinek megmutatnád a démont, amely üldözi!

De te tarts ki. Az ember származása isteni és saját szent lényétől tanulja meg, miképpen éljen.

Ha e származásban te is részesedsz, helyedet megállod, győztes leszel, lelkedet pedig mindettől megmented.

Kerüld azt, amitől óvtalak. Megtisztulva oldozd fel lelked kötelékeit.

Minden tetted irányítója legyen a magas, szent értelem.

S ha testedet elhagyod, s ha a szabad éterbe szállsz, halhatatlan isten leszel, nem pedig halandó.

Püthagorasz



A TŰZ FILOZÓFUSA


Ez a Mérték, de az emberek sem mielőtt hallottak, sem miután hallottak felőle, kábaságukban egyáltalán nem képesek megérteni. Minden e szerint a Mérték szerint él, de mintha tudomást se szereznének róla, mikor derengeni kezd bennük az, amit én magyarázó szavakkal és példákkal lényege szerint kifejtek, s az, amit úgy, ahogy van, feltárok. Mert a sokaság arra, amit ébren tesz, nem eszmél fel, ahogy azt, amit álmában tesz, elfelejti.

Azzal a Mértékkel, amellyel szüntelen érintkezésben állnak, értetlenek, s az, amibe egész nap beleütköznek, idegennek tűnik előttük.

Mert a többség nem eszmél fel arra, amibe beleütközik, s ha tudomást szerez is felőle, akkor sem ismeri, legfeljebb csak azt hiszi.

A kábák, ha hallottak is valamit, olyanok, mint a süketek. A közmondás szerint: jelen is távol vannak.

Sem hallani nem tudnak, sem beszélni.

Nem szabad alvók módjára cselekedni és beszélni.

A mindenkiben egyező gondolatban meg kell erősödni azzal, ami egyetemes, mint ahogy a városnak törvénnyel, de még sokkalta jobban. Mert minden emberi törvény az egyetlen istenből él. Ez pedig úgy uralkodik, ahogy neki tetszik, mindennel szembeszáll és mindent legyőz.

Az ismerethalmaz nem tanít meg értelemre.

Mert micsoda számunkra az értelem és a gondolkodás? A csőcselék énekeseit hallgatják, a tömeget fogadják el mesterül, nem gondolva arra, hogy a sok a hitvány és a kevés a jó.

A legnagyobb erény józannak lenni, s a természet szerint az igazságot mondani és tenni.

A kiválóbb sorssal együtt jár a kiválóbb halál.

Az emberi tanítás, mint a gyermekek játéka.

Az ember mellett a legszebb majom is csúf. Az isteni bölcsesség, szépség és egyéb mellett a legbölcsebb ember is majom.

Keresni kezdtem önmagamat.

Menj és járj be minden utat, a lélek határait el nem éred, olyan kimeríthetetlen.

Az ember sorsa a daimón.

Ha a világon minden füstté válna, az orr lenne a megismerő.

Nehéz a szenvedély ellen harcolni, mert azért, amit akar, lelkét dobja oda.

Mindaz, amit ébren látunk, halál, mindaz, amit alva, álom.

Tudomásul kell venni, hogy az egyetemes a létben a háború, az igazság nem egyéb, mint viszály, és minden a viszályból és hiányból keletkezik.

A harc mindennek nemzője és mindennek királya. Egyeseket istenné tett, másokat emberré, egyeseket rabszolgává, másokat szabaddá.

Ugyanegy bennünk az élő és a halott, az éber s az alvó, a fiatal s az öreg. Mert ez innen átérve azzá, az átérve ezzé változik.

A halhatatlan halandó, a halandó halhatatlan, ez annak halálát éli, az ennek életét halja.

Az út fel és le ugyanaz.

Az Istennek minden szép és jó és igaz, csak az emberek tartják ezt igaznak, azt pedig hamisnak. Nem tőlem, hanem a Mértéktől hallva, értelmes belátni, hogy: minden Egy.

Hérakleitosz



A NEVETŐ DÉMOKRITOSZ


Az értelemből három dolog fakad: a helyes gondolkodás, a helyes beszéd és a helyes cselekvés.

Az orvostudomány az embert megszabadítja a test betegségeitől, a filozófia megszabadítja a lelket a szenvedélyektől.

Aki lelki javakra törekszik, isteni élet felé halad, aki testi javakra, földi élet felé.

A vétkeket ne félelemből, hanem kötelességtudásból kerüld.

Aki az igazságtalanságot cselekszi, szerencsétlenebb, mint az, aki elszenvedi.

Előkelő lélekre vall, ha valaki az illetlenséget elviseli.

Önfegyelemre vall, ha az ember a feljebbvaló, a törvény és az okosabb előtt meghajol. Nehéz az alacsonyabb rendűnek engedelmeskedni.

Az ember erényes tettekre törekedjék, ne pedig erényes szavakra.

Akinek jelleme rendezett, élete is az.

A jó ember az, aki nemcsak hogy nem követ el bűnt, hanem aki nem is akar bűnt elkövetni.

A bolond iskolája nem a szó, hanem a baj.

Sok ember, aki barátnak látszik, nem az; sok ember, aki nem látszik barátnak, mégis az.

Akinek egyetlen derék barátja sincs, nem érdemli meg, hogy éljen.

Aki senkit sem szeret, azt senki sem szeretheti. Valóságban semmit sem tudunk, mert az igazság a mélyben van.

Démokritosz azt mondta, inkább szeretne egyetlen bizonyítékot találni, mint a perzsa trónt elnyerni.

Ha lelked belsejét megnyitod, a gonosz szenvedélyek valóságos kincstárát fogod megtalálni.

Ember, akinek minden nap friss gondolata van.

A gonosz, értelmetlen, szégyentelen, alacsonyrendű élet nem rossz élet, hanem hosszadalmas meghalás.

Ne igyekezz mindent megtudni, mert akkor nem tanulsz semmit.

A boldogság nem a vagyonban és aranyban nyugszik, hanem a lélekben.

A műveltség a jó ember dísze, a szerencsétlen vigasztalása.

A rossz dolgokról még csak beszélni sem volna szabad.

Aki megfeledkezik szenvedéseiről, szemtelenné lesz.

Az emberek, akik a halál elől menekülnek, utána szaladnak.

A kapzsi ember a méh sorsát viseli: dolgozik, mintha örökké élne.

Az embernek vagy jónak kell lennie, vagy a jót kell utánoznia.

Démokritosz



SZÓKRATÉSZ HALÁLA


Szókratész: Feltéve, hogy mikor majd innen szökni készülünk (vagy akárhogy nevezzük ezt a dolgot), idejönnének a törvények és a város közössége, mit felelnénk nekik, ha utunkat elállva, azt kérdeznék: "Mondd csak, Szókratész, mit szándékozol tenni? Lehet-e más szándékod ilyen tettel, amilyenbe fogsz, mint minket, a törvényeket s az egész várost tönkretenni, amennyiben rajtad áll? Vagy azt hiszed, fennállhat s nem fordul fel az a város, amelyben a törvényszéki határozatoknak semmi tekintélyük, hanem magánemberek érvénytelenné tehetik és megsemmisíthetik őket?" Mit feleljünk erre a kérdésre, Kritón, s az ehhez hasonlókra? Mert bizony sok mondanivalója lehetne valakinek, különösen valami szónokembernek azon törvényünk védelmére, mely ilyen módon megsemmisülne, s mely azt rendeli, hogy a kimondott törvényszéki ítéletek érvényesek és végrehajtandók legyenek. Vagy talán azt feleljük nekik, hogy a város igazságtalanul járt el velünk szemben, s nem helyesen döntött perünkben? Ezt mondjuk talán, vagy valami mást?

Kritón: Úgy segéljen, ezt, Szókratész!

Szókratész: Hát aztán így szólnának a törvények: "Szókratész, hát ebben egyeztünk meg mi egymással, s nem abban, hogy megnyugszol azon törvényszéki végzésekben, amelyeket a város hozott?" S ha mi csodálkoznánk ezeken a szavaikon, így folytathatnák: "Ne csodálkozzál szavainkon, Szókratész! Inkább válaszolj, mert hiszen úgyis szereted az ilyen kérdezősködést és felelgetést. Nos, rajta, mi panaszod lehet ránk és a városra, hogy tönkre akarsz bennünket tenni? Hát nem mi közöttünk születtél, nem mi adtuk-e anyádat apádnak, s nem mi általunk jöttél a világra? Ugyan mondd meg hát, van-e a házassági törvények ellen valami kifogásod, s van-e, amelyről azt hiszed, hogy helytelen?" - "Nem én" - kellene nekem erre válaszolnom. "Vagy talán az újszülött ápolásáról és neveléséről szóló törvények ellen van kifogásod, amelyek szerint te is nevelkedtél? Vagy nem intézkedtek helyesen az erre vonatkozó törvények, mikor kötelességévé tették atyádnak, hogy neked zenei és testi nevelést adasson?" - "De igen" -, mondanám én erre... Mit szólunk majd minderre, Kritón? Igaz-e vagy nem, amit a törvények mondhatnának?

Kritón: Nekem, bizony, úgy látszik, hogy igaz.

Szókratész: "Fontold meg hát csak, Szókratész - így folytathatnák a törvények -, nincs-e nekünk igazunk, mikor azt állítjuk, hogy nem igazságos az, amit velünk tenni szándékozol. Mi, kik világra hoztunk, tápláltunk, fölneveltünk s részesítettünk minden jóban, amiben csak lehetett, téged is úgy, mint valamennyi polgártársadat, mindamellett előre kijelentettük, hogy minden athéninek szabadságában áll,... hogy költözzék oda, ahová akar." Hidd el, kedves Kritón barátom, úgy rémlik, mintha ilyesmit hallanék. Valamint a Korübasz papjai, fuvolaszót vélnek hallani, úgy cseng énbennem is ezeknek a beszédeknek a hangja, s nem enged más beszédre hallgatnom. Tudd meg hát, hogy mostani nézetem szerint, ha ellenvetést teszel, hiába fogsz beszélni. Mindamellett, ha úgy hiszed, hogy érsz vele valamit, csak beszélj.

Kritón: De nincs mit mondanom, Szókratészem!

Szókratész: Hát akkor hagyd el, Kritónom; cselekedjünk így, mivel ez az isten útmutatása...

Ekkor már lenyugvóban volt a nap... a fürdő után visszatérve leült közénk, de nem sokáig beszélgetett még, amikor a tizenegyek szolgája belépett s elébe állva megszólította: "Szókratész, veled talán nem járok úgy, mint a többiekkel, hogy rám haragusznak s engem átkoznak, mikor a tisztviselők parancsára felszólítom őket, igyák meg a mérget. Téged az egész idő alatt a legnemesebb, legnyájasabb és legderekabb embernek ismertelek mindazok között, akik valaha ide jutottak, s most is tudom, nem fogsz rám neheztelni, hanem azokra, akik hibásak, mert hiszen tudod, kik azok. S most - úgyis tudod, mit jöttem jelenteni - Isten hozzád! Tűrd békességgel azt, ami elkerülhetetlen."

Ezzel könnyekre fakadva elfordult és kiment. Szókratész pedig, feltekintve rá, így szólt: "Isten hozzád, úgy teszek, ahogy mondtad."

S egyúttal felénk fordulva, ezt tette hozzá:

"Milyen emberséges ember! Fogságom egész ideje alatt gyakran bejött hozzám, beszélgetett velem, s igazán derék embernek bizonyult. Lám, most is milyen őszintén megsirat. De rajta, Kritón, fogadjunk szót neki, s hozza be valaki a mérget, ha már ki van sajtolva. Ha nincs, hát készítse el az az ember!"

Kritón pedig így felelt: "De úgy gondolom, Szókratész, rásüt még a hegyekre a nap, nem áldozott le még, s tudom, hogy mások is csak nagyon későn isszák meg a felszólítás után, s előbb még jót esznek, isznak, s más vágyaikat is kielégítik még. Ne siess hát te se, van még elé idő."

De Szókratész így felelt: "Igazuk van azoknak, akik úgy cselekszenek, mint mondod, mert ők azt hiszik, nyernek vele valamit, ha azt teszik. De nekem is igazam van, ha semmi olyast nem teszek: mert én semmit sem nyernék vele, úgy gondolom, ha egy kevéssel később innám meg a mérget, legfeljebb azt, hogy nevetségessé válnék saját magam előtt, hogy ragaszkodom az élethez és fukarkodom vele, amidőn már elfogyott. Eredj hát, fogadj szót s másképp ne tégy."

Hallván ezt Kritón, intett a mellette álló fiúnak. A fiú kiment és hosszú ideig odamaradt, míg végre visszatért, s vele az az ember, akinek át kellett nyújtania a mérget, melyet készen magával hozott egy serlegben. Mikor Szókratész meglátta ezt az embert, így szólt hozzá: "Ugyan, jóember, mit is kell csak tennem? Mert hisz te értesz hozzá, ugye?"

"Semmi egyebet - felelé amaz -, mint idd ki a mérget, s aztán járkálj, míg csak a lábaid el nem nehezednek. Akkor feküdj le, így majd magától is hat."

Egyúttal odanyújtotta a serleget Szókratésznek. Ő elvette egész derülten, anélkül, hogy a keze reszketett volna, sem arcszínén, sem arcvonásain nem látszott semmi változás, hanem szokása szerint erősen szeme közé nézve az embernek, így szólt:

"Mit gondolsz, való-e áldozásra ez az ital? Szabad vagy nem?"

"Csak annyit készítünk belőle, Szókratész - felelé amaz -, amennyit éppen elégnek tartunk."

"Értem - mondá Szókratész -, de fohászkodni csak szabad és kell is az istenekhez, hogy elköltözésem szerencsés legyen? Íme, fohászkodom hát, hogy úgy legyen."

E szavakkal a szájához emelte a serleget, egyhuzamban, nyugodtan kiivá a mérget.

Mindeddig legtöbben csak visszafojtottuk valahogy könnyeinket, de mikor láttuk, hogy issza a mérget, s kiitta, már nem bírtuk tovább. Hiába erőlködtem, magamnak is csak patakzottak a könnyeim. Elfedtem hát arcomat, hogy megsirassam magamat; mert igazán nem őt sirattam, hanem a magam balsorsát, hogy ilyen barátot kellett elveszítenem. Kritón már előbb félrevonult, mert nem bírta elfojtani könnyeit. Apollodórosz meg, aki már előbb is folyvást könnyezett, most hangos zokogásra fakadt, jajgatott, s mindannyiunk szívét ellágyította, kivéve magáét Szókratészét. De ő így szólt:

"Mit műveltek, különös emberek, ti! Hiszen éppen ezért küldtem el az asszonyokat, hogy így ne viselkedjenek, mert úgy hallottam, csendben kell meghalnia az embernek. Legyetek hát csendesen, embereljétek meg magatokat."

Mi ezt hallva elszégyelltük magunkat, s abbahagytuk a sírást, ő még egy ideig sétált, de aztán észrevette, hogy lábai elnehezednek. Hanyatt feküdt hát, mert azt ajánlotta az ember, s ugyanez az ember, aki a mérget átnyújtotta neki, megtapogatta a testét, időnként megvizsgálta a lábát és a lábszárait, s egyre erősebben megnyomva lábát, megkérdezte, érzi-e még. Szókratész azt felelte, hogy nem. Aztán a lábaszárát nyomta meg, s így tovább haladva testén, nekünk is megmutatta, hogyan hűl és merevedik. Aztán ismét megtapogatta, s tudatta velünk, hogyha a szívéig ér, odalesz. Már a köldökén alul majd egészen meghidegült, mikor egyszerre csak kitakarózva (mert be volt takarva) így szólalt meg, s ez volt utolsó szava: "Kritón, Aszklépiosznak kakassal tartozunk! Adjátok meg neki, el ne feledjétek!"

"Úgy lesz - feleli Kritón -, nincs más mondanivalód?"

De erre a kérdésre ő már nem felelt, hanem kis idő múlva végsőt vonaglott. Az ember kitakarta, s íme, szemei meg voltak törve. Kritón ezt látva összezárta a halott szemeit és száját.

Íme, ez volt a vége barátunknak, annak a férfiúnak, kiről bízvást elmondhatjuk, hogy minden előttünk ismeretes kortársai közül a legderekabb, s máskülönben is a legbölcsebb és a legigazságosabb volt.

Platón



AZ ERKÖLCSI JÓ


Erkölcsi tekintetben három dologtól kell őrizkednünk: a lélek rosszaságtól, a fegyelmezetlenségtől és az állatiasságtól. A két elsőnek ellentéte nyilvánvaló: az egyiket erénynek, a másikat fegyelmezettségnek nevezzük; az állatiasság ellentétéül még talán a legtalálóbban az emberfeletti kiválóságot jelölhetnők meg, amely már szinte hősi és isteni tulajdonság. Például Priamosz azt mondja Homérosz költeményeiben Hektórról, hogy nagyon derék ember volt, "s olyan, mintha nem is halandó embernek, hanem istennek lett volna a fia". Ha tehát - mint mondani szokták - emberből isten csak az erénynek mindent meghaladó nagysága által lehet, akkor nyilván ilyennek kell lenni az állatiassággal ellentétes lelki alkatnak is: valamint az állatnál nem beszélhetünk lelki rosszaságról vagy erényről, éppúgy nem beszélhetünk erről az istennél sem, mert istennek mindent meghaladó kiválósága sokkal értékesebb, mint az erény, viszont az állatiasság valami egészen más dolog, mint az a lelki rosszaság. S amilyen ritka az "isteni ember" - így nevezik a lakedaimoniak azt, akire nagy csodálattal tekintenek (tájszólással szeiosz anérnak mondják) -, éppoly ritka az emberekben az állatiasság is. Még leginkább a barbárok között van meg; de néha kifejlődhet betegség vagy eltorzulás következtében is; sőt azokat az embereket is ezzel a meggyalázó szóval illetjük, akik rosszaságban mindenen túltesznek.

Beszéljünk most tehát a fegyelmezetlenségről, az elpuhultságról és a dőzsölésről, másfelől a fegyelmezettségről és az állhatatosságról. A lelki alkat e formáiról tudniillik sem azt nem állíthatjuk, hogy teljesen azonosak az erénnyel vagy a lelki gonoszsággal, sem pedig azt, hogy egészen másneműek. Itt is, mint egyebütt, fel kell sorakoztatnunk a közismert véleményeket, aztán végigvizsgálva a vitás pontokat, lehetőleg valamennyi általánosan elfogadott tételt, ami csak ezekre a lelki folyamatokra vonatkozik, sorra be kell bizonyítanunk; ha pedig ez nem lehetséges, legalábbis a legnagyobbakat és a legfontosabbakat. Mert csak akkor mondhatjuk el, hogy a bizonyítás alapos volt, ha a nehézségek mind megoldódnak, s végeredményül megmarad az, ami aztán mindenki véleményének megfelel.

A fegyelmezettség és az állhatatosság nyilván a kiváló és dicséretes, a fegyelmezetlenség és elpuhultság pedig a rossz és a megrovásra méltó tulajdonságokhoz tartozik. A fegyelmezett ember mindig kitart a felfogása mellett, míg a fegyelmezetlen azt állandóan változtatja. Azonkívül a fegyelmezetlen ember, bár jól tudja, hogy amit tesz, az rossz, mégis megteszi szenvedélyből. A fegyelmezett pedig, éppen mert tudja, hogy kívánságai gonoszak, józan meggondolásból nem követi őket. A mértékletes embert általában fegyelmezettnek és állhatatosnak tartjuk; viszont ez utóbbit némelyek kivétel nélkül mértékletesnek is tartják, mások azonban nem. S másfelől a mértéktelen embert némelyek fegyelmezetlennek tartják, minden különbség nélkül, míg mások különbséget tesznek köztük. Az okos emberről azt mondják, egyrészt, hogy nem is lehet fegyelmezetlen, másrészt meg azt, hogy néha amellett, hogy okos és ügyes, mégis fegyelmezetlen.

Ezek az idevágó vélemények. Ámde azt kérdezhetnők: hogyan lehetséges az, hogy valaki helyesen gondolkozik, és mégis fegyelmezetlenül viselkedik? Nos, némelyek csakugyan azt állítják, hogyha valaki valamit tud, akkor ez már nem is lehetséges. Hiszen érthetetlen volna, így gondolkozott Szókratész, ha valakiben a tudás megvolna s mégis valami más uralkodnék rajta, s ez a valami más a tudást, mint rabszolgát, az orránál fogva vezetné. Szókratész ugyanis tökéletes ellentétben állott a fenti nézettel: szerinte a fegyelmezetlenség általában nem is képzelhető, mert hiszen senki sem "tudva" cselekszik a legfőbb jó ellenére, hanem "tudatlanságból". Ámde ez a nézet homlokegyenesen ellenkezik a nyilvánvaló tényekkel. S ha csakugyan tudatlanságból történik valami, akkor a szenvedélyt kell figyelembe vennünk, s azt kérdeznünk, milyen természetű tulajdonságról is lehet itt szó. Vannak aztán olyanok, akik ezt a tételt részben elfogadják, részben nem. Azzal ők is egyetértenek, hogy a tudásnál semmi sem lehet erősebb, azt azonban már nem ismerik el, hogy senki sem cselekedheti annak ellenkezőjét, amit jobbnak vél. S éppen ezért azt állítják, hogy a fegyelmezetlen emberben, mikor a gyönyörök hatalmukba ejtik, már nem is a "tudás", hanem csak a "vélemény" van.

Arisztotelész



CINIKUS BÖLCSESSÉG


Antiszthenésztől azt kérdezték, mi az ünnep? Azt felelte: alkalom az ivásra.

Jobb a hollókra támadni, mint a hitelezőkre, mert amazok a halottakat emésztik fel, emezek az élőket.

Azt kérdezték, miért bánik olyan durván tanítványaival? Az orvos is így tesz betegeivel.

Amikor Antiszthenészt megkérdezték, miért járnak a bölcsek a gazdagokhoz és nem megfordítva, így felelt: Mert a bölcsek tudják, mire van szükségük, de a gazdagok nem; különben ezek is jobban vágyódnának a bölcsességre, mint a pénzre.

Olyan élvezeteket keress, amelyek a munka nyomában járnak, nem előtte.

Antiszthenésztől azt kérdezték, hogyan kell a politikával foglalkozni. Tégy vele úgy, mint a tűzzel, válaszolta, ne menj hozzá nagyon közel, mert megégsz, nagyon messze se, mert megfázol.

Antiszthenész azt mondta, hogy a hóhér jobb ember, mint a zsarnok. Mikor ennek okát kérdezték, azt felelte: A hóhér csak a bűnösöket végzi ki, a zsarnok az ártatlanokat is.

Amikor Antiszthenésznek valaki azt mondta, hogy a szegények a háborúban elpusztulnak, azt felelte: Ellenkezőleg, még többen lesznek.

Aki ellentmond, azt ne ellentmondással büntesd, hanem tanítsad, mert senki sem gyógyítja meg a bolondot azzal, ha maga is megbolondul.

Mint a vasat a rozsda, úgy emészti az irigyet saját lelke.

Olyan útravalót kell vinni, amit a hajótörött is kimenthet magával.

Antiszthenész

Diogenész azt sem hallgatta el, amit tanítójáról gondolt: e is csak olyan, mint a kürt - nagy hangjától nem hallja meg, amit maga beszél.

Diogenész szemére vetették, hogy tisztátalan helyekre jár. A nap is, úgymond, mégsem mocskolódik be.

A kheironeiai csata után elfogták és macedóniai Fülöp elé vitték. Fülöp azt kérdezte tőle: kém-e? Ő azt felelte: Igen, kikémlelője vagyok a tehetetlenségednek.

Látta, hogy az államkincstár őreinek írnokai tolvajt kísérnek a börtönbe. Nagy tolvajok viszik a kicsit, mondta.

Kalliszthenészt boldognak mondták előtte, mert Nagy Sándor fényes lakomára hívta meg. Ellenkezőleg, szólt, nyomorult szegény, mert akkor kell reggeliznie és ebédelnie, amikor Nagy Sándornak tetszik.

Gazdag városban és gazdag házban nincs helye az erénynek.

Valaki azt mondta neki: A szinopeiek arra ítéltek, hogy távozzál városukból. Diogenész azt felelte: Én pedig arra ítéltem őket, hogy ott maradjanak.

Mikor azt kérdezték tőle, melyik idő alkalmas a házasságra, azt felelte: Fiatalnak még nem, öregnek már nem.

Egyszer fukar embertől kért valamit. Ez sokáig késett vele. Végre elfogyott a türelme, és azt mondta: Kenyérre kell, nem temetésre.

Diogenész



ORVOSI TANÁCSOK


Az élet rövid, a mű örök; a kellő pillanat hamar elröppen, a kísérlet csalóka, az ítélet nehéz. Azonban nemcsak az orvosnak kell megtennie a magáét, hanem a betegnek, a környezetnek és a külvilágnak is.

A böjtölést az idős ember bírja a legjobban; aztán a középkorú, a legkevésbé a fiatalabb, még kevésbé a gyermek, s a gyermekek közül főként nem az élénk természetű.

Ha alvás és ébrenlét a helyes mértéket túllépi, káros.

Az, amit az ember nagyon megszokott, megvéd, még akkor is, ha nem egészen helyes. Az idegenszerű, amit az ember nem szokott meg, fenyegetőnek tűnhet, de emiatt még ne kerüljük.

Vannak emberek, akik a telet, vannak, akik a nyarat kevésbé jól viselik el.

A szentség csak a szent ember számára nyilatkozik meg; a laikusnak azt, amíg a tudás titkaiba beavatva nincs, elmondani tilos.

Hippokratész



A SZKEPTIKUSOK


Senki közülünk nem tud semmit, még csak azt sem, hogy tud-e valamit vagy sem, azt sem, hogy létezik-e valami vagy sem.

Métrodórosz


A dolgok megkülönböztethetetlenek, meghatározhatatlanok és megismerhetetlenek. Éppen ezért sem tapasztalatainkról, sem véleményünkről azt se mondhatjuk, hogy igazak, azt sem, hogy nem igazak. Egyikben sem lehet hinni, hanem megrendíthetetlenül távol kell maradni mindennemű élménytől és elhatározástól, és minden egyes alkalommal azt kell mondani: a dolog éppen annyira van, mint amennyire nincs, vagyis nemcsak létezik, hanem nem létezik, és éppoly kevéssé létezik, mint amennyire nem létezik.

Semmi sem szép, semmi sem rút, semmi nem igaz és semmi nem hamis. Mindez csak a véleményekre vonatkozik. Semmi sincs úgy, ahogy azt a vélemény állítja; az emberek hiszik csak úgy, mert megszokták. A tettekre pedig ugyanez vonatkozik.

Pürrhón



A SZERETETREMÉLTÓ


A szeretetreméltó embert úgy lehet meghatározni, hogy nem éppen a legtisztább forrásokból merítve igyekszik mindenáron mindenki számára kellemes emberként feltűnni.

A szeretetreméltó már messziről köszön, az embert nevén szólítja, és ezt kiáltja: "Drágám, drágám!" - s azonnal biztosít mindenkit legmélyebb tiszteletéről és hódolatáról, megragadja mindkét kezét, egyáltalán nem is akarja elereszteni, útján elkíséri, megkérdezi, mikor lehet szerencséje, hogy újra láthassa, és ismételt meghajlások és szóáradat közepette vesz búcsút. Ha a bíróság elé idézik tanúként, nemcsak annak akar tetszeni, akinek érdekében meghívták, hanem ellenfelének is, hogy mindkét párt barátja lehessen. Ha idegenekkel találkozik, megesküszik, hogy az ő ítéletük sokkalta fontosabb, mint polgártársainak ítélete. Ha valahová vendégül hívják, gazdájának gyermekei felől érdeklődik, s amikor a kicsik belépnek, azt mondja: "pontosan apjuk másai!" Magához hívja őket, megölelgeti, megcsókolgatja és maga mellé ülteti őket. Aztán játszani kezd velük vörös pecsenyét, vagy ölébe ülteti, elaltatja őket, ha még oly kellemetlen érzés is neki.



A SZEMTELEN


A szemtelenséget így lehet meghatározni: a jó hírnév megvetése a közönséges haszon kedvéért.

A szemtelen olyan ember, aki ahhoz, akit éppen becsapott, odamegy és pénzt kér tőle kölcsön. Ha az isteneknek áldozatot mutatott be, az egész húst besózza, elrakja és máshoz megy el ebédre. Itt leül az asztalhoz, szolgáját hívja, húst és kenyeret nyújt neki, s nagy fennszóval azt mondja: Csak egyél kedvedre! Ha a maga asztala számára vásárol, emlékezteti a hentest arra, hogy milyen előnyöket szerzett neki, szorosan odaáll melléje és a mérlegbe még egy darab húst vagy legalább egy csontot dob. Ha sikerül, jó. Ha nem, a mészárszékből húscafatot ragad el és nevetve elszalad.

Ha vendégei számára színházjegyeket vesz, úgy tudja intézni, hogy ő maga ingyen léphet be, s a következő napon még fiait és házitanítóját is magával viszi. Ha valaki valamit olcsón vásárolt, követelni kezdi, hogy neki abból részt adjanak. Idegen házba nyugodtan bemegy, gabonát és szénát kér kölcsön, és a gazdát arra kéri, vigye neki haza. A fürdőben még arra is képes, hogy a forralóüstökhöz menjen, vizet merít és azzal öntözi magát. "Na - szól -, most végre alaposan megfürödtem." Amikor pedig eltávozik, így kiált: "Nem is köszöntem meg, nem baj!"

Theophrasztosz



NE TÉVESZD ÖSSZE KÉPZETEIDET A DOLGOKKAL


Az embert nem a dolgok nyugtalanítják, hanem a dolgokról alkotott képzetei. Így példának okáért a halál nem félelmetes, mert ha így lenne, Szókratész számára is félelmetes lett volna. A halálról alkotott képzet a félelmetes, és ez az ijesztő.

Ha az ember akadályokba ütközik, ha nyugtalan, ha szomorú, sohase keresse az okot másban, hanem mindig önmagában, más szóval, saját képzeteiben. A műveletlen azzal leplezi le magát, hogy másoknak tesz szemrehányást, ha dolga rosszra fordul; a bölcsesség tudományában kezdő pedig azzal leplezi le magát, hogy szemrehányást tesz magának. A művelt ember és a bölcs senkinek sem tesz szemrehányást.



A SORSSAL NE KÜZDJ


Ne kívánd, hogy az események úgy történjenek, ahogy neked tetszik. Elégedj meg azzal, hogy a dolgok úgy történnek, ahogy éppen történnek, és akkor eléred a belső békét.



MI AZ AKADÁLY?


A betegség akadály a test számára; de nem akadály az akarat számára, ha nem akarja, hogy akadálya legyen. A bénaság akadály a tagok számára, de nem akadály az akarat számára. És ez mindenre vonatkozik, bármi is érjen. Ha ezt belátod, el fogod érni, hogy valami más számára akadály lesz, számodra azonban nem.



MI A VESZTESÉG?


Ne mondd semmiről, hogy elvesztettem, hanem azt, hogy: visszaadtam. - Gyermeked meghalt? Visszaadtad. Feleséged meghalt? Visszaadtad. Birtokodat elvesztetted? Azt is visszaadtad. De az, aki elvette, rossz volt! Mit törődsz vele, ha az, aki adta, visszavette? Amíg a tied, tekintsd idegennek, mintha fogadóban lennél.



AZ ÉLET SZÍNHÁZ


Jegyezd meg: színdarabban szerepet kell játszanod, és a színházigazgató parancsol. Rövid szerepet szán neked vagy hosszút, nem lehet kifogásod ellene. Ha a koldus szerepét osztja ki neked, ezt kell játszanod a szerep természetéhez híven, és éppen úgy, ha nyomorék vagy az uralkodó király, vagy a gazdag magánzó szerepét nyered el. Feladatod csak ez az egy: a kiosztott szerepet játszani, éspedig jól. A szerepet más választja ki.



HOGYAN VISELKEDIK A BÖLCS A SZIDALMAK ÉS A MEGALÁZÁS KÖZEPETTE


Jegyezd meg jól: nem a rágalmazó, nem az ütlegelő bánt meg, hanem a felőlük alkotott képzeted. Ezért, ha valaki megbánt, emlékezz arra, hogy megkeresd azt a képzetedet, amely téged bánt. Igyekezz arra, hogy képzeteid ne ragadjanak el. Ha időd és nyugalmad van ahhoz, hogy ezekkel szemben fölényben légy, könnyebben fogsz önuralomra szert tenni.



ÍTÉLETEDBEN LÉGY ÓVATOS


Valaki sietve mosakszik. Ne mondd, hogy rossz, hanem: sietve mosakszik. Valaki sok bort iszik. Ne mondd, hogy rossz, hanem: sokat iszik. Mert honnan tudod, hogy az rossz, még mielőtt az okot megvizsgáltad volna?

Epiktétosz



A FECSEGÉS


Egyike a legnehezebb és legszívósabb betegségeknek, amelyeknek gyógyítását a filozófia vállalni kívánja, a fecsegés. Miért? Mert az egyetlen gyógyszer, a tanítás, csak olyan embernél alkalmazható, aki hallgat. A fecsegő azonban nem hallgat meg senkit, hanem mindig csak beszél és beszél. Ez a hallgatásra való képtelenség a fecsegő első bűne. Olyan ez, mint az önkéntes süketség, mert a szóbanforgók, amint gondolom, a természetet azért hibáztatják, hogy két fület adott nekik, de csak egy nyelvet. Ha tehát Euripidész igen találóan az egyik értetlen hallgatónak azt mondta: Sohasem tudlak megtölteni téged, hiszen feneketlen hordó vagy és a bolondba hiába töltögeti az ember legbölcsebb tanácsait! - Akkor még sokkal inkább elmondhatnám ezt a fecsegőről is: Sohasem tudlak megtölteni téged, hisz semmit nem fogadsz el, a bolondba hiába önti az ember legjobb tanácsait!

Igen! Hiába árasztja el az ember a legbölcsebb tanácsokkal is azt, aki csak beszél, beszél, amikor senki sem hallgat reá, és nem hallgat, ha mások beszélnek. Mert ha néha mégis meghall valamit és beszélőképessége apadóban van, ezt a kivételes pillanatot később annál keservesebben fizeti vissza.

Olümpiában van egy csarnok, amely egyetlen kiejtett hangot sokszorosan ver vissza, ezt a csarnokot ezért a tulajdonságáért héthangúnak nevezték el. Így visszhangzik a fecsegés is, amikor csak a legenyhébb szó is megérinti, egyszerre minden oldalról.

Az ember csaknem azt gondolja, hogy a fül csatornái nála nem a lélekbe vezetnek, hanem egyenesen a nyelvbe. Éppen ezért minden figyelmeztetés és minden új benyomás, amely más embernél szépen felgyűlik, a fecsegőnél azonnal újra kifolyik. Olyan ez az ember, mint a fazék: belül üres, de annál jobban kong.

Bizonyos időközökben mégis, hogy az ember semmit se hagyjon megkísérletlenül, azt lehet mondani neki: Hallgass már, édes fiam, hiszen a hallgatás oly sok előnnyel jár! A fecsegőnél ez semmi eredményt sem fog elérni, legfeljebb bosszúságot, hogy amit a leghőbben kíván, éppen azt nélkülözni kénytelen. A lélek más betegségeinél, mint a kapzsiságnál, a becsvágynál, a gyönyörvágynál, az ember szenvedélye kielégülhet. A fecsegőnél az a legszomorúbb, hogy semmit sem kíván annyira, mint hallgatót, s ez az, akit sohasem talál. Mindenki eszeveszetten menekül előle. Ha barátok félkörben együtt ülnek vagy sétálni indulnak és ilyen valakit megpillantanak, a legjobb, amit tehetnek, hogy azonnal elszélednek.

Ha társaságban hirtelen csend támad, azt szokták mondani, hogy Hermész lépett be. Éppen úgy mindenki azonnal elnémul, ha a fecsegő a vacsorán, vagy a baráti összejövetelen hirtelen megjelenik, és bár semmi alkalmat neki a szólásra nem adnak, azonnal tele szájjal beszélni kezd. Az emberek pedig a szélrózsa minden irányába elsietnek, hasonlóan a hajósokhoz, akik az északi szél dühöngésekor a hullámzó tengeren egymást elhagyják tengeribetegen, hogy a korlát fölött a víz fölé hajolva nyöszörögjenek.

Ezért van az, hogy a lakomákon a vendégek a fecsegőket nem kedvelik, és szárazföldi vagy tengeri úton sem szívelik őket. Mert ezek mindenkire ráülnek, az ember ruháját cibálják és időnként még bordáját is meg-meglökik. Ilyen esetben a legértékesebb testrész kétségtelenül a láb, amint Arkhilokhosz vagy maga a bölcs Arisztotelész megmondta.

Ez utóbbi ugyanis egyszer ilyen fecsegő karmaiba került, aki ízléstelen históriákkal egészen elkábította. S amikor számtalanszor azt mondta: "Na ugye! Hát nem csodálatraméltó?" - akkor Arisztotelész azt válaszolta: "Nem, egyáltalán nem csodálatraméltó. A csodálatos az, hogy van ember, akinek egészséges a lába és ilyesmit kibír."

Más alkalommal ugyanilyen szerencsétlen bolond esetében a fecsegő azt kérdezte: "Ó, nagy filozófusom, nem voltam terhedre fecsegésemmel?" Arisztotelész azt válaszolta: "Egyáltalában nem, hiszen oda se figyeltem."

A természet egyetlen szervünket sem zárja el annyira, nem rejti annyira bástyák mögé, mint a nyelvünket. A fogakat egyenest kerítésként építette eléje, csak azért, hogyha nem követi az értelmet, nyugodtan visszavonulhasson és mértéktelenségének határt szabhasson. "A baj - mondta Euripidész - sohasem a nyitva felejtett éléskamrákból és házakból szakad reánk, hanem mindig a nyitva felejtett szájból."

Éppen ezért ezek az emberek sehol hitelt nem találnak, pedig ez az, amire minden beszéd törekszik. Mert a beszéd tulajdonképpeni célja, hogy a hallgatóban valami hitelt ébresszen. A fecsegőnek azonban senki sem hisz, még akkor sem, ha történetesen az igazat mondja.

Minden szemérmes és erkölcsös ember tartózkodik az ittasságtól. Mert a harag, mint egyesek mondják, az őrjöngésnek csak szövetségese, az ittasság azonban egy házban lakik vele. A dolgot nevén nevezve: az ittasság a valóságos őrjöngés, bár nem tart hosszú ideig. Ilyenkor pedig semmi sem annyira elvetendő, mint a beszéd hirtelen özöne. A bolondító bor az, amely még a legbölcsebbet is arra izgatja, hogy hangosan énekeljen, torkaszakadtából nevessen és táncoljon.

Priénei Biaszt egyszer egy fecsegő egy lakomán, mikor a bölcs keveset beszélt, kigúnyolta és bolondnak nevezte.

"Hogyan - kérdezte Biasz, hát a bolond is tud hallgatni, ha iszik?"

Egy athéni polgár egyszer királyi követeket látott vendégül, és azok kívánságára néhány filozófust is meghívott. A beszélgetésben mindenki részt vett, és mindenki megmondta a magáét. Csak egyedül Zénón maradt csendes és nyugodt. Az idegenek barátságosan azt kérdezték tőle: "Nos Zénón, mit mondjunk felőled királyunknak, ha hazatérünk?" A filozófus azt válaszolta: "Semmi egyebet, csak hogy Athénban él egy öreg, aki a bor mellett hallgatni tud."

Plutarkhosz



A LÉLEKNEK A TESTBE VALÓ LESZÁLLÁSA


Gyakran ha a testből magamra ébredek és az idegen dolgokat kívül hagyom, magamban pedig elmerülök, csodálatos nagy szépséget látok. Ilyenkor különösképp azt hiszem, hogy felsőbb rendeltetésem van, a legmagasabb rangú életet élem, egy vagyok az istenséggel; benne megpihenek. Eljutottam a magasabb rangú tevékenységhez, és az egész rajtam kívül álló szellemi világ felett trónolok.

Mikor ezután az istenségben való megnyugvás után a szellemből az értelmes gondolkodás régiójába leszállok, eltűnődöm azon: hogyan megy végbe ez az én mostani leszállásom, s hogyan tudott a lélek egykoron a testen belül kerülni, ha valóban az, aminek önmagában látszott, noha most már a testben lakozik.

Az egyéni lelkekben él a szellemi törekvés, hogy oda forduljanak vissza, ahonnan származtak, de azért van hatalmuk az utána következő dolgokon is. Olyan ez, mint a nap fénye, amely ugyan a fölötte levő naptól függ, de azért nem fukarkodik adományával azzal szemben sem, ami utána következik.

Az egyéni lelkek, ha a világlélekkel együtt az értelmi világban maradnak, mentesek lesznek mindennemű fájdalomtól. Ha pedig a világlélekkel együtt az égi szférákban maradnak, akkor vele együtt kormányozzák azt, mint a királyok, akik együtt lévén a Mindenség Urával, vele kormányoznak is, anélkül hogy a királyi vérből maguk leszállanának, mert együtt vannak, ugyanazon a helyen.

Aztán megint megváltoznak, s az egésztől a részek felé fordulnak, magukban léteznek - mintegy elfáradva a mással való együttléttől; s mindegyik lélek a maga világába vonul vissza. Hogyha ezt hosszú időn át teszi, hogy tudniillik menekül az egésztől, az elkülönülés folytán elszakad tőle, s nem néz többé az értelmi világ felé, akkor maga is csak rész lesz, egyedül marad, elgyengül, mindenfélébe belekap, csak részletekre tekint, és az egésztől elkülönülve, egyetlen dologra adja magát, s menekül az összes többitől. Jön lefelé, s a felé az egyetlen kiválasztott dolog felé fordul, mely az összes dolog lökéseinek-taszításainak ki van téve. Eltávolodik az egésztől, s nagy nehézségek közepette az egyetlent kormányozza, amellyel most már érintkezésbe jut. Külsőleges dolgokról gondoskodik, azokban van jelen s azokba nagyon kellemesen belemerül.

Ekkor történik meg vele az, amit úgy mondanak hogy elhullajtja szárnyait (Orpheusz), s a test bilincseibe jut, elveszítvén ezáltal sebezhetetlenségét, ami meg volt adva neki addig, amíg a világlélekkel együtt élt s egy magasabb rendű dolgot kormányozott. Ez az előző állapot mindenképpen jobb volt számára, aki akkor még fölfelé emelkedett. Most, hogy leesett, elkapták és bilincsbe verték az ellenséges és gonosz hatalmak, amint ezt a gnózis tanítja. Most csak érzékelés útján tud cselekedni, mivel abban, hogy az ész útján tegye ezt, megakadályozták. Ezért mondják róla, hogy el van temetve és a börtönben van.

De ha visszafordul az értelmi belátás felé, akkor kötelékei megoldódnak és újra felfelé halad, midőn a visszaemlékezés útján kezd hozzá ahhoz, hogy a létezőket szemlélje. Mert bukásnak, eltemettetésnek ellenére mindig van benne valami transzcendens. A lelkek tehát mintegy szükségszerűen kétéltűek, egyfelől az odafenti életet élik, másfelől az idelentit: azok a lelkek, amelyek többet tudnak együtt lenni az Ésszel, inkább a fenti életet élik, azok a lelkek pedig, amelyeknél hajlamuknál vagy sorsuknál fogva épp az ellenkező a helyzet, inkább az itteni, a földi életet élik.

Ami a lélek hibáját illeti, azért kettős volt a büntetés: először az ide való lejövetel miatt, másodszor a rossz cselekedetekért, amelyeket akkor követett el, amikor már itt volt.

Így a lélek, noha isteni és felsőbb régiókból származik, a test belsejébe jut. Ő, aki az istenek sorában a legutolsó, önszántából történt leszállás útján jött le ide a mi világunkba, erejének bősége miatt, meg azért, hogy rendet vigyen abba, ami utána következik. Ha aztán sikerül neki innen gyorsan visszamennie, akkor semmi kár sem éri azért, hogy a rossz ismeretét megszerezte, a rossz lényegét megismerte, hogy saját erőit megnyilatkozáshoz segítette, és hogy műveket és alkotásokat tud felmutatni. Ha ezek a test nélküli világban tovább pihentek volna céltalanul és megnyilvánuláshoz sohasem jutottak volna, még a lélek előtt is rejtve maradt volna, mi lakozik bennük. Mert a cselekvés mindenkor teljesen rejtett erőt hoz napvilágra, erőt, amely mintegy láthatatlan és nem létező, és különben soha igazi életre nem kerülne. Ha most mindenki csodálja a belső világ gazdagságát, úgy erre csak a külső világ változatos szépsége vezette rá, mert azt kell gondolnia: milyennek kell lennie annak a szellemi világnak, amely ezeket a finom dolgokat létrehozta.

Plótinosz



A BARÁTSÁG DICSÉRETE


A barátság nem kevesebb, mint valamennyi isteni és emberi dolognak jóakarattól és szeretettől áthatott egybecsengése. Nem is tudom, adtak-e a halhatatlan istenek valami ennél kiválóbbat, a bölcsesség kivételével.

Egyesek elébe teszik a gazdagságot a barátságnak, mások az egészséget, sokan a gyönyöröket is. Az utóbbiak azonban csak az oktalan állatokhoz illenek, a többi javak pedig esendők és múlékonyak, és nem is annyira az elhatározásunktól függenek, mint inkább a vakszerencsétől. Akik azonban az erényt tartják a legfőbb javuknak, helyesen gondolkoznak, hiszen éppen az erény szüli és foglalja magába a barátságot, amely semmiképpen sem lehet el az erény nélkül.

A barátság kiváló férfiak között annyi előnnyel jár, hogy alig tudom elmondani. Hogy is nevezhetnők életnek az olyan életet, amely nem pihenhet meg egy jó barát viszonzott szeretetében? És mi édesebb, mintha van valakid, akivel minden dolgodat úgy beszélheted meg, akárcsak önmagaddal? Mi örömödet lelnéd a szerencsében, ha nem volna valakid, aki éppen úgy örül neki, mint jómagad? A balsorsot pedig nagyon nehéz lenne elviselni jó barát nélkül, aki fájdalmadat még nálad is jobban átérzi.

A többi földi javak, amelyek kívánatosak előttünk, csak egyes célok elérésére alkalmasak; a gazdagság arra való, hogy használjad, a hatalom, hogy tiszteljenek, a tisztségek, hogy dicsérjenek téged, a gyönyörök, hogy élvezd őket, az egészség, hogy mentes légy a fájdalomtól és tested megfelelhessen hivatásának.

A barátság ezzel szemben számtalan dolgot magában foglal: az élet bármely helyzetében készen áll segítségedre, sohasem jön alkalmatlan időben, soha sincsen terhünkre. Ezért szokták mondani, hogy a tűzre és vízre sincs többször szükségünk, mint a barátságra. Hiszen a barátság nemcsak a boldogságot aranyozza be még ragyogóbban, hanem a bajokat is elviselhetőbbé teszi azzal, hogy osztozik bennük és részt kér belőlük.

A barátság tehát egyrészt igen sokrétű és nagy előnyökkel jár, másrészt főleg azáltal múl felül mindent, hogy jó reménységgel tölt el bennünket a jövőt illetően, és nem engedi, hogy kedvünket veszítsük és elcsüggedjünk. Aki igaz barátjára néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van, hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik emlékezetében és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották szeretetüket barátaik iránt.

Cicero



RÖVID AZ ÉLET -
NE FECSÉRELJÜK HASZONTALANSÁGOKRA


Biztosítsuk lelkünk békéjét: tartsuk állandóan szemünk előtt az üdvös életelveket, és buzgón törekedjünk mindarra, ami helyes és jó. Cselekedeteink olyanok legyenek, hogy ne kerüljünk szembe lelkiismeretünkkel. Semmit se tegyünk az emberek véleménye kedvéért, ne törődjünk vele, még akkor sem, ha az kedvezőtlen ránk nézve, csak a valóságban szerezzünk érdemeket. "De a tömeg a bátrakat csodálja - veted ellen - és a vakmerőket tiszteli: a szelídeket együgyűeknek tartja."

Lehet, talán az első pillanatban. Mihelyt azonban a szelídek egyenletes életmódja bizonyságot tesz arról, hogy itt nem szellemi tunyaságról, hanem higgadt megfontolásról van szó, ugyanaz a tömeg tisztelni és becsülni fogja őket.

Tartózkodjunk az indulatosságtól. Elménket tisztítsuk meg tőle, és gyökerestül tépjük ki belőle azokat a vétkeket, amelyek - bármilyen jelentéktelennek tűnnek is eleinte - mindig újra és újra támadnak. Az indulatosságot is ne csak mérsékeljük, hanem teljesen irtsuk ki. Miért is kezeljünk egy bajt kíméletesen? Ha komolyan akarunk valamit, minden bizonnyal végbe is tudjuk vinni. Ebben semmi sem lesz jobban segítségünkre, mint a halál gondolata.

Mondja ki-ki magának és másnak is: "Mi hasznunk van abból, ha gyűlölködünk egymásra, és felette rövid életünket úgy elfecséreljük, mintha erre a világra születtünk volna örökre? Mi hasznunk van belőle, ha napjainkat, amelyeket tisztességes élvezetekkel tölthetnénk, arra használjuk fel, hogy másoknak fájdalmat és szenvedést okozzunk?" Nem vesztegethetjük időnket ilyen haszontalan dolgokkal.

Miért rohanunk meggondolatlanul a harcba? Miért szerzünk magunknak összeütközéseket? Miért, vállaljuk magunkra, gyarlóságunkról megfeledkezve, roppant gyűlölködések terhét? Miért törekszünk mások megsemmisítésére, mikor magunk is olyan esendők vagyunk? Láz vagy más testi szenvedés nemsokára véget vet majd az ellenségeskedésnek, amelyet mi olyan kérlelhetetlenül szítunk, a halál nemsokára szétválasztja a legádázabb ellenfeleket is.

Miért zajongunk, miért háborítjuk lázongásunkkal az életet? Fejünk felett lebeg a végzet, amely felrója nekünk az elvesztett napokat és egyre közelebb ér hozzánk. A halál időpontja, amelyet, embertársadnak szánsz, talán már sokkal közelebb van hozzád.

Miért nem gondolsz inkább az élet rövidségére és miért nem igyekszel azt a magad és a mások számára háborítatlanná tenni? Miért nem kedvelteted meg magad másoknál, amíg élsz, hogy visszakívánjanak, ha meghaltál? Miért akarod megalázni a kevélyt? Miért próbálod azt, aki szájaskodik veled, aki alávaló és megvetett ugyan, de feljebbvalóinak csak kellemetlenséget és kényelmetlenséget okoz, hatalmaddal megfélemlíteni? Miért gyűlölöd a rabszolgát vagy uradat, királyodat vagy védencedet?

Várj csak türelemmel: eljön a halál, amely mindnyájunkat egyenlővé tesz.

Tűzi lárma a szomszédban nem egyszer véget vet a civakodásnak; egy vadállat közbejötte szétválaszt utast és rablót. Nincs időnk arra, hogy apró-cseprő bajokkal foglalkozzunk, amikor olyasmi áll előttünk, amitől jobban kell félnünk.

Mire jó a harc és a háborúskodás? Talán többet kívánsz a halálnál annak, akit gyűlölsz? Légy nyugodt: akkor is meg fog halni. Hasztalan fárasztod magad, mert csak azt akarod tenni, ami magától is be fog következni.

"Megölni éppenséggel nem akarom - mondod, de kívánok neki száműzetést, gyalázatot, kárvallást."

Jómagam szívesebben megbocsátok annak, aki ellenségének halálos sebet kíván, mint annak, aki csak egy pattanást, mert az ilyen nemcsak gonosz, hanem kicsinyes is.

Akár kivégzést, akár kisebb büntetést forgatsz a fejedben: milyen parányi is az az idő, amíg szenvedni fog és neked gonosz örömed telhetik benne!

Milyen hamar kileheljük lelkünket, pedig úgy szeretnénk még egyet lélegzeni!

Míg az emberek között vagyunk, gyakoroljunk emberiességet. Senkiben se keltsünk félelmet, senkinek se okozzunk kárt.

Ne törődjünk a veszteséggel, sértéssel, gyalázással, szurkálódással. Viseljük el nagylelkűen a rövid ideig tartó kellemetlenséget.

Hiszen alig tekintünk szét magunk körül, alig fordulunk egyet - mint mondani szokás -, máris itt a halál.

Seneca



A BÖLCS CSÁSZÁR ELMÉLKEDÉSEIBŐL


Közel az idő, amikor mindent elfeledsz. Közel az idő, amikor téged mindenki elfeled.

Mintha már meghaltál és csak eddig éltél volna, életed hátralévő részét a természet ujjmutatása szerint úgy éld le.

Minden lélek, mondja valaki, csak akarata ellenére nélkülözi az igazságot, és éppen így az igazságosságot, józanságot, jóakaratot és minden más hasonlót. Folytonosan eszedben kell ezt tartanod, mert így mindenkivel szemben elnézőbb leszel.

Erőszak ellen felvértezve a legteljesebb lelki nyugalomban élheted le életedet, még ha mindenki szíve szerint ellened kiabál, még ha porhüvelyed sebezhető részeit a vadállatok marcangolják is. Mert mi akadálya van, hogy mindennek ellenére értelmed egyrészt a környező dolgokról alkotott helyes felfogásával, másrészt a kínálkozó alkalmak készséges felhasználásával - nyugalmát megtartsa? A felfogás például azt mondja a szóbanforgó eseményeknek: Lényeged szerint ez és ez vagy, még ha a látszat másnak tüntet is fel! A felhasználás pedig azt mondja a váratlan alkalomnak: Hiszen éppen téged kerestelek! Mert nekem mindenkori helyzetem csak anyag, hogy ezen valami ésszerű és közhasznú erényt, általában, hogy valami emberhez és istenhez méltó tevékenységet gyakoroljak! Minden történés az istennel vagy az emberrel belső viszonyban van, tehát semmi sem új, semmi sem elintézhetetlen, hanem régi ismerős és könnyen megoldható.

Az erkölcsi tökéletesség velejárója, ha minden napot úgy élsz le izgalom, ernyedtség, alakoskodás nélkül, mintha az lenne az utolsó.

Gondold meg, amint nem illik csodálkoznod azon, hogy a fügefa fügét terem, úgy azon sem, hogy a világegyetem azt szüli, amitől terhes. Csúnya dolog lenne, ha az orvos vagy a kormányos megdöbbenve állapítaná meg, hogy a beteg lázas, vagy hogy ellenszél támadt.

Fogadd a dolgokat kevélység nélkül, válj meg tőlük könnyű szívvel.

Nem érdemelném meg, hogy önmagamat bántsam én, aki szántszándékkal soha senkit nem bántottam.

Emberrel semmi meg nem eshet, ami nem emberi eset, ökörrel, ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz, kővel, ami kőhöz nem illik. Ha tehát mindent csak az ér, ami megszokott és természetes, mit zúgolódsz? Hiszen a veled egylényegű természet nem hozott rád semmi elviselhetetlent!

Aki nem tudja, mi a világ, nem tudja, hol él. Aki nem tudja, mire született, nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudná megmondani. S most milyen színben tűnik fel előtted az az ember, aki olyanok tapsai után töri magát, akik azt sem tudják, hol vannak és kicsodák?

Milyen világosan kell szemed elé rajzolódnia, hogy nincs még egy olyan alkalmas életforma a bölcselkedésre, mint az, amelyben élsz?

Őrültség lehetetlenséget hajszolni. Márpedig lehetetlen, hogy hitvány ember ne hitvány módon viselkedjék.

Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppen úgy, mint a magasztalás tárgya.

Milyen szerencsétlen vagyok, hogy ez történt velem! Nem, nem így. Hanem így: Boldog vagyok, mert bár ez történt velem, a jövőtől nem félek.

Marcus Aurelius




KÖZÉPKOR


*   *   *




AZ ÚR ELSZÓRT IGÉI


Adni több, mint venni.

Legyetek hűséges pénzváltók.

Úgy, ahogy benneteket találni foglak, úgy ítélek fölöttetek.

Kérjétek a legnagyobbat, és megkapjátok a kicsit; kérjétek az eget, és megkapjátok a földet.

Ti pedig a kicsinyből akartok nőni, és a nagyból kicsinnyé lenni.

Az én titkom az enyém és az én házam fiaié.

Szakadások lesznek és eretnekségek.

Lássad meg, hogy íme az elsőt olyanná teszem, mint az utolsót és az utolsót olyanná, mint az elsőt.

Aki közel vagyon hozzám, az közel van a tűzhöz; aki pedig távol van tőlem, az távol van Isten országától.

A gyengékért gyenge voltam, az éhezőkért éheztem és a szomjazókért szomjaztam.

Gyakran kívántam ezeket a szavakat hallani, de senki sem volt, aki azokat kimondta volna.

Engedd, hogy megmentselek és megmentsem a lelkedet.

A gyengéket az erősek fogják megmenteni.

Akik velem voltak, nem értettek engem.

Ha a jobbat nem úgy teszitek, mint a balt, a felsőt nem úgy, mint az alsót, a hátulsót nem úgy, mint az elülsőt, nem éritek el a Mennyek országát.

A világ csak híd, menj át rajta, de ne építs rajta házat.

S azon a napon látott valakit, aki szombatnapon dolgozott, és így szólt hozzá: "Ember, ha tudod, hogy mit teszel, üdvözültél, ha nem tudod, átkozott vagy és a törvényt gyalázod."

Az Úrnak a szájhagyományban fennmaradt szavai



ISTEN FELSÉGÉT MŰVEIBŐL ISMERJÜK MEG


Ha azt mondod nekem: "Mutasd meg, milyen a te Istened", ez a válaszom: "Mutasd meg nekem, milyen a te embered és én megmutatom neked, milyen az én Istenem". Erre azt mondod: "Te látod, írd le, milyen az Isten?"

Halld meg hát, ember: Sem elmondani, sem leírni, sem testi szemmel látni nem lehet, milyen az Isten. Dicsőségét a lélek nem foghatja meg, nagyságát nem érheti fel, magasságát nem gondolhatja el.

Ereje nem tűr összehasonlítást, bölcsességéhez nincsen mérhető, jósága utánozhatatlan, bőkezűsége kimondhatatlan.

Mert ha fényességnek mondom, művét mondom ki. Ha Igének mondom, elsőségét mondom ki. Ha értelemnek mondom, okosságát mondom ki. Ha Léleknek mondom, a magam lélegzetvételét mondom ki őbenne. Ha bölcsességnek mondom, fiát mondom ki. Ha erőnek mondom, hatalmát mondom ki. Ha jelenségnek mondom, tevékenységét mondom ki. Ha gondviselésnek mondom, jóságát mondom ki. Ha országnak mondom, dicsőségét mondom ki. Ha Úrnak mondom, bírónak mondom. Ha bírónak mondom, igazságosnak mondom. Ha Atyának mondom, mindennek mondom.

Úr, mert mindeneken uralkodik; Atya, mert mindenekelőtt volt, alkotó és teremtő, mert mindent alkotott és teremtett. Magasságbeli, mert mindenek- felett áll; mindenható, mert mindent tart és átölel. Mert az egek magasságai és a mélységek mélységei az ő kezében vannak és nincs hely, ahol időznék vagy megpihenne.

Az ég az ő műve, a föld és a tenger az ó alkotása, az ember az ő teremtménye és képmása. A Nap és a Hold és a csillagok az ő elemei, amelyeket jeleknek állított: időül, napokul és évekül, hogy az embereknek segítségére legyenek és nekik szolgáljanak. És mindeneket Isten alkotott - hiszen azelőtt nem voltak -, hogy felségét műveiből ismerjük és értsük meg.

Antióchiai Szent Theophil



A SZELLEMI HALÁL


Egyetlen igaz ember felér egy egész világgal, az igaztalanok pedig, legyenek még oly sokan, értéktelenek, s így Isten előtt semmit sem számítanak.

Úgy tetszik, az apostol nem azokat nevezte "nemlétezőknek", akik semmilyen tekintetben sem léteznek, hanem inkább a gonoszt, amennyiben ő a rosszat nem-létezőnek tekinti: "Mert, amint mondja, Isten a nem-létezőt létezőként hívta világra: Eszerint jónak lenni és létezni egy és ugyanaz, "mert az Úr ismeri az igazak útját és az istentelen útja mulandó." Isten nem ismer semmilyen gonoszat, ellenben jól ismeri az igazak útját. Mert "megismerte az Úr az övéit." Az igazak útja azonban azé, aki így szólt: "Én vagyok az út..." De ő nem ismeri a gonoszt és nem tud róla, nem mintha tudásával nem lenne képes mindent felölelni és megragadni - Istenről ilyet gondolni istentelenség lenne; hanem a gonosz ismerete méltatlan lenne hozzá.

Eszerint habozás nélkül állíthatjuk, hogy az Írás tanúsága szerint Isten nem tud mindent. Isten nem ismeri a bűnt, és a bűnös nem ismeri Istent. Ami Isten számára idegen, az tudásán kívül esik. Halld, mint szól a Megváltó: "Távozzék tőlem minden gonosztevő, nem ismerlek benneteket". És hasonlóképpen Pál apostol: "Aki közületek a jövő ismeretével, vagy a szellem adományával rendelkezik, ismerje fel, hogy amit én írok, az Úrtól származik. Aki azonban ezt nem ismeri fel, azt nem fogják felismerni."

Ugyanis halott az a lélek, amelyik vétkezik, és a kígyót hazugság vezette, amikor azt mondta: "halhatatlanok lesztek".

Hogy az ördögé a halál hatalma, az nem arra a "közbülső" és közömbös halálra vonatkozik, amely valamennyi testből és lélekből összetett teremtményt elér, és amely a lelket és testet szétválasztja. Ez az a halál, amely szembeszegül és ellenséges azzal, aki azt mondta: "Én vagyok az élet".

Órigenész



AZ IMÁDSÁGRÓL


Amikor imádkozunk, kedves testvéreim, éber lélekkel, teljes szívvel szenteljük magunkat kéréseinknek. Minden testi és világi gondolat legyen távol tőlünk és szívünk semmi mással ne foglalkozzék, mint imánk tárgyával.

Bensőnket zárjuk be ősi ellenségünk előtt, egyedül Isten előtt tárjuk ki. Ne tűrjük, hogy Isten ellensége imádság idején hozzánk lopóddzzék. Mert gyakorta oson titkon hozzánk, megtéveszt bennünket nyájas mesterkedéseivel, eltereli gondolatainkat Istenről, hogy más valami legyen szívünkben, mint ajkunkon, akkor, amikor tiszta szándékkal: nem szavunkkal, hanem szívünkkel és a lelkünkkel kell az Úrhoz fordulnunk. Milyen hanyagság, ha távol időzöl és haszontalan és nem szent gondolatok rabságába kerülsz, amikor az Úrhoz imádkozol, mintha fontosabb gondolataid lennének annál, mint amit Istennel beszélsz meg! Hogyan kívánhatod, hogy Isten meghallgasson, mikor magad sem hallgatsz önmagadra? Azt akarod, hogy Isten megemlékezzék rólad, ha kéréssel fordulsz hozzá, mikor magad sem emlékezel önmagadra?

Akik imádkoznak, ne járuljanak Isten elé terméketlen, haszontalan kérésekkel. Hasztalan marad a kérés, ha Istenhez küldött imánk terméketlen. Mert ha minden fát, amely nem terem gyümölcsöt, kivágnak és a tűzre vetnek, akkor minden bizonnyal a terméketlen beszéd sem tudja megnyerni Istent, mivel nem hozott gyümölcsöt tettekben. Ezért tanít bennünket ekként az isteni írás: "Jó az imádság böjttel és alamizsnálkodással" (Tob. 12,8). Mert az, aki az ítélet napján kiosztja jutalmait jócselekedeteinkért és alamizsnálkodásunkért, ma is jóságosan hallgatja meg azt, aki imáját jócselekedeteivel támogatja. Megígéri, hogy jelen van, meghallgatja és oltalmazza azokat, akik leoldják az igazságtalanság csomóját szívükről és parancsolatai szerint jót tesznek Isten házanépével. Mivel meghallgatják, milyen tetteket parancsol Isten, megérdemlik, hogy Isten meghallgassa őket. Boldog Pál apostol, akinek segítségére siettek a testvérek nyomorúságában, a jócselekedeteket Istennek bemutatott áldozatoknak nevezi. Mert amint az, aki megkönyörül a szegényen, Istennek ad pénzt kamatra, úgy az is, aki a legcsekélyebbnek ad, Istennek ad, és lélekben mutat be neki jó illatú áldozatot.

Caecilius Cyprianus



A BÖJTRŐL


A böjt olyan régi, mint az emberiség: a paradicsomban írták elő. Az első parancs, amelyet Ádám kapott: "A jó és rossz tudásának fájáról ne egyetek", a böjt és megtartóztatás törvénye.

Ha Éva megtartóztatta volna magát a fától, most nem lenne szükségünk böjtölésre. Mert nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. A bűn megsebzett, a bűnbánat meggyógyít bennünket; de a böjt nélküli bűnbánat erőtlen és terméketlen.

Mivel nem böjtöltünk, kiűzettünk a paradicsomból. Böjtöljünk tehát, hogy visszatérhessünk bele. Ne utánozd Éva engedetlenségét és ne fordulj ismét a kígyóhoz tanácsért, aki étellel puhítja el a tested.

Nagy Szent Vazul



AZ IGAZI JÓRÓL


Egy bizonyos: csak jót szerethetsz. Jó a föld: hegyeinek magasságával, völgyeinek mélységével, mezőinek lapályaival. Jó a termőföld a maga szépségében és termékenységében. Jó az arányosan tagolt ház a maga tágasságával és világosságával. Jók az élőlények a maguk eleven testével. Jó a szelíd, gyógyító levegő. Jó az ízletes, egészséges étel. Jó a fájdalmat, fáradtságot nem ismerő, erőtől duzzadó egészség. Jó az ember formás, az élet színét tükröző vidám orcája. Jó a barát édesen együttérző lelke szeretetének megbízhatóságában. Jó az egyenes gondolkodású, derék férfi. Jó a fáradság nélkül adakozó gazdagság. Jó az égboltozat a Nappal, Holddal és csillagokkal. Jók az angyalok szent alázatukban. Jó az Ige, amely szelíden oktatja és illően inti azokat, akik hallgatják. Jó a dal lágyan csengő ütemeivel és mély értelmének komolyságával. Mi minden, mi minden még!

Jó ez és jó amaz. De ne tekintsd ezt és amazt, hanem, ha képes vagy rá, tekinteted fordítsd az igazi jóra. Akkor látod Istent, aki nem valami más által jó, hanem minden jó jósága. Sót, mindazon dolgok közül, amelyeket felsoroltam, vagy amelyek egyébként szemünk elé tárulnak, vagy gondolatainkban vannak, nem nevezhetnők helyesen az egyiket jobbnak, mint a másikat, ha nem élne bennünk az igazi jó fogalma, amelynek mértéke szerint egyszer igenlünk, másszor más fölé helyezünk valamit. Így kell Istent szeretnünk: nem mint akármilyen jót, mint ezt vagy amazt, hanem mint az igazi jót önmagában. Mert lelkünknek sajátja a jó utáni vágy, amelyet semmiféle fogalmi ítélettel nem képes túlszárnyalni, csak a szeretet által tud átölelni: és mi más ez, ha nem Isten? Nem a jóságos lélek, nem a jóságos angyal, nem a jóságos ég: csak a jóságos jó.

Az ember csak a legfőbb jóban boldog, amelyet az igazságnak abban a fajtájában ragadunk és tartunk meg, amelyet bölcsességnek nevezünk. Mielőtt eljutunk ebbe a boldog életbe, lelkünkbe vésve találjuk a boldogság fogalmát és általa tudjuk és mondjuk magunkról kétségtelen bizonyossággal: boldogok akarunk lenni. Így találjuk, mielőtt bölcsekké leszünk, lelkünkbe vésve a bölcsesség fogalmát, amelynek birtokában mindegyikünk arra a kérdésre, hogy akar-e bölcs lenni, kétségtelenül ezt a világos választ adja: akarok.



VIGASZTALÁS SZERETTEINK HALÁLÁRA


Amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, vegyük fontolóra, mi is az, amit remélnünk, és mi az, amitől félnünk kell. Remélnünk kell, mert drága az Úr előtt az ő szentjeinek a halála, de félnünk is kell, mert a bűnösök halála felette rossz. Életutunkon tartsuk tehát magunkat az Evangélium szavához: "Aki énbennem hisz, akkor is él, ha meghal." Mit jelent: Akkor is él, ha meghal? Bár meghalt testben, él lélekben. Azután hozzáfűzi: "És aki él és hisz bennem, nem hal meg örökké." Minden bizonnyal meghal, mit jelent hát az, hogy nem hal meg? Bár meghal időlegesen, nem hal meg örökké.

Ilyen szavakkal vigasztaljuk meg tehát egymást. Az emberi szív megteheti, hogy nem fájlalja szerettei elhunytát, de jobb, ha fájlalja, és ezáltal meggyógyul, mintha nem fájlalja, és ezáltal embertelenné válik. Mária az Úrhoz tartozott, és fájlalta bátyja halálát. De miért csodálkozol, hogy Mária fájdalmat érzett, amikor maga az Úr is sírt? Ezért mondja az apostol a halottakról: "Nem akarlak benneteket tudatlanságban hagyni a halottak felől, nehogy úgy szomorkodjatok, mint a pogányok, akiknek nincsen reményük." Nem azt mondta, hogy ne szomorkodjatok, hanem hogy ne úgy szomorkodjatok, mint a pogányok, akiknek nincsen reményük. Mert szükséges, hogy szomorkodjatok, de amikor szomorkodtok, vigasztaljon meg a remény.

Hogyisne szomorkodnál mikor a test, amelyet a lélek éltet, a lélek eltávozásával lélektelenné válik? Aki az imént járt-kelt, most mozdulatlanul fekszik, aki nemrég még beszélt, most némán hallgat. Eltávozott, amit nem láttunk, itt maradt, amit fájdalommal látunk: ez az oka szomorúságunknak. De ha ez az oka szomorúságunknak, vigasztalásunk is van szomorúságunkban. Milyen vigasztalásunk? Hogy maga az Úr száll le az égből az arkangyal hívására, és szavára harsonazengés közben, előbb a Krisztusban megholtak támadnak fel, azután az élők, akik még hátravagyunk, ragadtatunk el velük együtt a felhők között az Úr elébe. Vajon időlegesen? Nem: mindig az Úrral leszünk. Pusztuljon a szomorúság, ahol ily nagy a vigasztalás, töröljük ki lelkünkből a gyászt, a hit űzze el a fájdalmat! Ily roppant remény színe előtt nem illik a szomorúság Isten templomához. Benne lakozik a jó vigasztaló, benne lakozik, akinek az ígéretét bírjuk. Miért sirassuk soká halottunkat? Mert a halál keserű? Átment rajta az Úr is. Az vigasztaljon meg benneteket bőségesebben, aki nem távozik szívetekből, és úgy lakozzék benne, hogy végül bennünket is átváltoztatni kegyeskedjék.

Szent Ágoston



A TEST ÉS A LÉLEK HARCA


Számos harc dúl bennünk. A test a lélek ellen harcol, a lélek a test ellen lázong. Ha ebben a széthúzásban a test vágyai bizonyulnak erősebbeknek, a lélek rútul elveszti méltóságát és felette szégyenletes lesz szolgálnia annak, akihez a parancsolás volt méltó.

Ha azonban a lélek aláveti magát urának, a magasabb rendű ajándékokban leli gyönyörűségét, a földi örömök ösztönzéseit lábbal tiporja, és halandó testében nem engedi uralomra jutni a bűnt, az értelem rendezett elsőségre tesz szert, és erődítményeit nem ingatja meg a lelki gonoszság semmiféle hiú képzelgése.

Mert az embernek akkor van igazi békéje és igazi szabadsága, ha egyrészt a testet a lélek igazgatja bíróként, másrészt a lelket Isten kormányozza oltalmazóként.

Értsük meg, hogy mennél jobban buzgólkodunk üdvösségünkért, ellenségünk annál több gáncsot fog vetni nekünk. De az, aki bennünk van, erősebb annál, aki ellenünk van, és az által vagyunk erősek, akinek erejében bízunk. Azért engedte az Úr megkísérteni magát a kísértőtől, hogy annak példája oktasson bennünket, akinek segítségére támaszkodunk. Az ellenséget nem az erő hatalmával, hanem a törvény bizonyságával győzte le, egyrészt, hogy ezzel jobban megtisztelje az embert, másrészt, hogy súlyosabban büntesse az ellenséget, mert az emberi nem ellenségét így már nem Isten, hanem mintegy az ember gyűrte le.

Szent Leó



A BÖLCSESSÉG VIGASZTALÁSA


Ki szenvedélyes szívvel csak hírnévre tör
S legfőbbik jónak tartja azt,
Tekintsen fel a tágas égre s lássa meg,
Milyen parányi földtekénk.
Neved, ha még oly nagy, sem tölti be piciny
Földünk arasznyi méretét.
Hiába próbáltok büszkén kitörni hát
Halandóságtok szűk köréből.
Hatoljon híretek bár messze tájakra,
Ismerje sok nép nevetek,
Hajléktok ragyogja bár be tisztelet:
Nem érdem a halál előtt,
Mely egyformán elbán kicsinnyel és naggyal
S lentet fönttel kiegyenlít.
Hol vannak csontjaid, derék Fabricius,
Brutus, s te szigorú Cato?
Néhány fösvény szó hirdeti, mi él tovább:
Csupán a puszta név marad.
De bármily szép szavunk elég-e ahhoz, hogy
Megismerjük a holtakat?
Porladtok hát a sírban ismeretlenül,
Dicső hír sem véd tőle meg.
Úgy gondoljátok, éltetek megnyújtja tán,
Hírnév halandó fénye még?
Egy késő nap majd ezt is elragadja,
S elér a második halál.

Boethius



A JÓ CSELEKEDETEK ESZKÖZEI


Szeressük mindenekelőtt Urunkat, Istenünket teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből, azután felebarátunkat, azután önmagunkat.

Ne öljünk, ne paráználkodjunk, ne lopjunk, ne vágyódjunk tiltott örömök után, hamis tanúságot ne szóljunk. Becsüljük meg minden embertársunkat. Ne tegyük másnak azt, amit magunk se kívánunk magunknak.

Tagadjuk meg önmagunkat, hogy követhessük Krisztust. Zabolázzuk meg ösztöneinket, ne adjuk át magunkat a gyönyöröknek. Szeressük a böjtöt. Adjunk ételt a szegényeknek, ruházzuk a mezíteleneket, látogassuk a betegeket, temessük el a halottakat, segítsünk a nyomorúságba jutottakon, vigasztaljuk a szomorúakat.

A világ cselekedeteitől tartsuk távol magunkat. Krisztus szeretetének semmit se tegyünk elébe. Indulatból ne cselekedjünk, haragot ne érleljünk, csalárdságot ne tartogassunk szívünkben, békességet ne színleljünk, a szeretetet ne hagyjuk el. Ne esküdözzünk, nehogy hamisan esküdjünk. Az igazságot valljuk meg szívünkkel és ajkunkkal. Ne fizessünk rosszért rosszal, ne legyünk méltánytalanok másokkal szemben, a velünk elkövetett igazságtalanságot pedig viseljük el türelemmel. Szeressük ellenségeinket, ne átkozzuk azokat, akik bennünket átkoznak, hanem inkább áldjuk őket. Viseljük el az üldözést az igazságért.

Ne legyünk fennhéjázók, sokat ivók, sokat evők, sokat alvók, zúgolódók, rágalmazók. Reményünket Istenbe vessük. Ha valami jót látunk magunkban, Istennek tulajdonítsuk, ne magunknak, de a rosszról mindig legyünk meggyőződve, hogy belőlünk ered, és így magunkra vessünk. Féljünk az ítélet napjától, rettegjünk a gyehennától, minden lelki vágyódásunkkal kívánkozzunk az örök élet után; és a halált naponkint tartsuk szemünk előtt.

Életünk cselekedeteit minden egyes órában kísérjük figyelemmel, és legyünk bizonyosak afelől, hogy Isten mindenütt lát bennünket. A szívünkben támadt gonosz gondolatok roppanjanak össze Krisztuson, a sziklán, és tárjuk fel Őt idősebb lelkiatyánk előtt. Ajkunkat őrizzük a gonosz és rossz beszédtől, ne szeressük a sokszavúságot, ne szóljunk üres és nevetésre késztető szavakat, ne leljük kedvünket a sok nevetésben vagy hahotázásban. Szívesen hallgassuk a szent olvasmányokat, és gyakran szenteljük magunkat az imádságnak.

A múlt bűneit naponkint valljuk meg imádságunkban Istennek könnyhullatás és sóhajtás közepette, hibáinkat magukat pedig igyekezzünk a jövőben megjavítani. Ne teljesítsük a test kívánságait, és gyűlöljük a magunk akaratát. Engedelmeskedjünk mindenben az elöljáró parancsainak, még akkor is, ha ő maga másképp tenne, amitől Isten őrizzen. Az Úr szava szerint: "Amiket mondanak nektek, cselekedjétek, de amiket cselekszenek, ne cselekedjétek!"

Ne akarjuk, hogy szentnek mondjanak bennünket, amíg valóban nem vagyunk azok, hanem igyekezzünk inkább szentté lenni, hogy több igazsággal nevezhessenek annak. Isten parancsait naponkint teljesítsük cselekedeteinkkel. Szeressük a tisztaságot, ne gyűlöljünk senkit se, ne szeressük a civakodást, kerüljük a dicsekvést, tiszteljük az idősebbeket, a fiatalokat pedig szeressük Krisztus iránti szeretetből. Imádkozzunk ellenségeinkért, haragosainkkal béküljünk ki még napnyugta előtt. Isten irgalmassága felől pedig sohase essünk kétségbe.

Íme, ezek a lelki élet művészetének eszközei. Ha fáradhatatlanul kihasználjuk őket éjjel és nappal, és be tudunk róluk számolni az ítélet napján, akkor az Úr megadja majd nekünk azt a jutalmat, amelyet ő maga ígért meg: "Szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szívébe fel nem hatott, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik."

Szent Benedek



A VÉTKEK KÜLÖNBÖZŐSÉGÉRŐL


Más dolog elhamarkodottságból és más megfontolásból vétkezni. Mert gyakran követünk el vétket elhamarkodottságunkban, amit aztán megfontolás után magunk is elítélünk.

Többnyire gyengeségünkből szokott megtörténni velünk, hogy szeretjük a jót, de nem tudjuk végbevinni. A szándékos vétkezés azonban azt jelenti, hogy a jót sem nem tesszük, sem nem szeretjük.

Amint tehát néha súlyosabb dolog szeretni a bűnt, mint elkövetni, éppen úgy nagyobb gonoszság gyűlölni az igazságot, mint meg nem tenni. Vannak, akik nemcsak nem teszik, hanem üldözik is a jót, és azt, amit maguk megtenni elmulasztanak, másokban gyűlölik. Ezek ugyanis vétküket nem gyengeségből vagy tudatlanságból, hanem szántszándékkal követik el. Ha teljesíteni akarnák a jót, csak nem tudnák, legalább másokban szeretnék, amit maguk megtenni elmulasztanak. Mert ha legalább szándék szerint óhajtanák a jót, akkor nem gyűlölnék, ha mások megteszik. De mivel ezeket a jókat, amelyeket hallomásból ismernek, életükkel megvetik, és ha észreveszik, üldözik, igaza van ennek a mondásnak: "Szántszándékkal távolodtak el Istentől."

Szent Gergely



ISTEN AZ ÉN BOLDOGSÁGOM


Az ég utáni vágyunk könnyen megcsappan, mert ezernyi veszély leskelődik ránk. Ezért állandóan buzdításra szorulunk, hogy amint megcsúsztunk; új erőre kapva, rögtön visszatérjünk igazi és legfőbb javunkhoz: Istenhez.

Vágyaimnak legfőbb tárgya, Téged hívlak tehát segítségül! Hangos szóval Hozzád kiáltok szívem mélyéből! Ha Téged hívlak, valóban bensőmben szólítlak meg. Hiszen nem is lennék, ha nem lennél bennem, és ha én nem lennék Benned, Te sem lennél énbennem. Bennem vagy, mert gondolataimban vagy. Azokból ismerlek meg, azokban talállak meg, ahányszor csak Rád gondolok és Rajtad gyönyörködöm Benned, Akitől, Aki által és Akiben létezik minden.

Íme, szeretlek. Ha kevéssé szeretlek, még jobban akarlak szeretni. Szeretettől égek Irántad, vágyakozástól lángolok Irántad, az édes emlékezésben Benned találom minden gyönyörűségemet. És lám, míg lelkem Te utánad sóhajt és kimondhatatlan jóságodon elmélkedik, a test terhe sem nyom már annyira; a gondolatok zűrzavara csökken, a mulandóság súlya minden nyomorúságával együtt nem kábít már el úgy, mint szokott. Minden elhallgat, minden elnyugodott. Csak a szív lángol és a kedély ujjong. Az emlékezet megélénkül, az értelem megvilágosodik, és a lélek egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy elragadta a Láthatatlan iránti szeretet!

Boldog az a lélek, amely kiszabadulva a föld börtönéből szabadon száll az ég felé, amely színről színre lát Téged, édes Uram, amely nem érez többé félelmet a haláltól, hanem örök, múlhatatlan dicsőségben örvendezik. Nyugodt és gondtalan, nem fél többé ellenségtől és haláltól. Hiszen az övé vagy már, jóságos Uram, Akit olyan sokáig keresett. Akit mindig szeretett. Az éneklő mennyei karokkal egyesülve zengi az örök ünnep méznél édesebb dalait a Te fölséged dicséretére örökké. Megittasul házadnak teljétől. Gyönyörűséges patakjával itatod őt.

Ó, az égi lakóknak boldog közössége! Ó, felséges ünnepe mindazoknak, akik hazatérnek Hozzád, földi vándorlásuknak ebből az ínségéből a szépség teljéhez, a káprázatos fényességhez, minden méltóság legfőbbikéhez - oda, Uram, ahol alattvalóid mindig Téged szemlélnek! Ott semmi sem hatol a fülbe, ami megzavarná a lelket.

A Te országodban nincs helye viszontagságnak és keserűségnek. Ott nincs gonosz és nincs gonoszság. Nincs ellenség, nincs támadó, nincs alkalom a bűnre. Ott nincs hiány, nincs szégyen, nincs viszály, nincs gyalázat, nincs vádaskodás, nincs félelem, nincs nyugtalanság, nincs büntetés, nincs kétség, nincs kényszer, nincs egyenetlenkedés. Ott a legnagyobb béke uralkodik, tökéletes szeretet, ujjongó, örök istendicséret, vég nélküli, zavartalan nyugalom és soha meg nem szűnő örvendezés a Szentlélekben.

Milyen dicséretet, milyen hálát mutathatunk be tehát Neked, Istenünk, aki a mulandó élet tengernyi nyomorúsága közepette nem szűnöl meg bennünket kegyelmed csodálatos látogatásával vigasztalni? Ó, én nyomorult, hogy elfoglal a sokféle gond! De közben életem végét rettegem, és bűneimet veszem fontolóra, miközben ítéletedtől félek és halálom órájára gondolok, míg a pokol gyötrelmeitől borzadok, mert nem tudom, milyen szigorú vizsgálatnak fogod alávetni tetteimet, míg teljességgel ismeretlen előttem, hogyan fogom cselekedeteimet bevégezni, míg ezeket és ilyeneket veszek fontolóra - íme, Te hozzám jössz és szokott atyai jóságoddal megvigasztalsz. Mikor így sírok, és könnyeimnek se szeri, se száma, és szívem mélyéből sóhajtok Hozzád, Te felemeled szomorú és megkínzott lelkemet a hegyláncok gerincei fölé, fel az illatozó virágágyakhoz. Kedvesen csobogó patak mellett zöldellő pázsithoz telepítesz. Asztalt terítesz nekem sokféle fogással, hogy fáradt lelkem megerősödjék, szomorú szívem felviduljon. És ettől a gyönyörűségtől új erőre kapva elfelejtem minden nyomorúságomat. Felemelkedve a föld magasságai fölé, végre megnyugvást találok Benned, igaz békében.

Joannes Fécampiensis



MIÉRT ÉS HOGYAN KELL SZERETNÜNK ISTENT?


Azt akarjátok tőlem hallani, miért és hogyan kell szeretnünk Istent? Íme: Isten iránti szeretetünk oka maga Isten; mértéke mérték nélküli szeretet.

Két okból mondottam, hogy Istent önmagáért kell szeretnünk: először is, mert semmi sem méltóbb szeretetünkre, másodszor, mert semmi sem válik jobban hasznunkra.

A kérdés, miért kell Istent szeretnünk, kettős gondolatot ébreszt bennünk. Felmerül ugyanis a kétség lelkünkben, minek kell szeretetünk legfőbb indítóokának lennie: vajon Istent önmagáért, vagy magunk miatt kell szeretnünk? Mindkettőre ugyanazt válaszolom: Isten iránti szeretetünknek nem találom más méltó okát, mint Őt magát.

Nézzük előbb, mivel érdemelte meg szeretetünket? Sok érdemet szerzett nálunk, aki nekünk, érdemteleneknek adta önmagát. Hiszen még Ő is mit adhatott volna jobbat Önmagánál? Ha tehát azt kutatjuk, mivel érdemelte ki szeretetünket, ha Iránta való szeretetünk indítóokát keressük, akkor azt kell mondanunk, hogy elsősorban azért kell Őt szeretnünk, mert S előbb szeretett bennünket.

Teljességgel méltó arra, hogy viszontszeressük, különösen, ha meggondoljuk, ki Ő, kik vagyunk mi, és mennyire szeretett bennünket. Isten az, aki szeretett bennünket, ellenszolgáltatás nélkül. Még ellenségeit is szerette. És mennyire? János felelt erre: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte", és Pál: "Aki saját Fiának nem kegyelmezett - úgymond -, hanem odaadta Őt érettünk". És maga a Fiú tesz tanúságot önmagáról: "Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja barátaiért". Így szerzett érdemeket az Igaz a gonoszaknál, a Legnagyobb a legkisebbeknél, a Mindenható a tehetetleneknél.

Úgy vélem, hogy akik előtt ez nyilvánvaló, azok előtt nyilvánvaló az is, miért kell szeretnünk Istent: azért, mert kiérdemelte a szeretetünket.

Nem csoda, ha valaki kevésbé szereti azt, akit kevésbé ismer. De még így is tudjuk, hogy mindenünkkel adósai vagyunk Annak, Aki bennünket mindenestől alkotott.

Mit kell tennem tehát nekem, aki az én Istenemet nemcsak életem ingyen ajándékozójának, legbőkezűbb igazgatójának, kegyes vigasztalójának, gondviselő kormányzójának, hanem ezenfelül a leggazdagabb megváltómnak, örök megtartómnak, gazdagítómnak, megdicsőítőmnek vallom? Mit adjak az Úrnak mindezekért? Ha mindenemmel tartozom Neki azért, hogy teremtett, mit adjak még ehhez hozzá, amiért újjáteremtett, és ily módon teremtett újjá? Mikor először teremtett, engem adott magamnak, mikor másodszor, önmagát, mikor önmagát adta, engem adott vissza önmagamnak. Mivel teremtett és újjáteremtett, önmagammal tartozom önmagamért, és kétszeresen tartozom. Mit adjak Istennek Őérette? Mert ha ezerszeresen vissza is tudnék Neki fizetni, mi vagyok én Istenhez képest?

Mivel az a szeretet, amely Istenre irányul, a mérhetetlenségre és végtelenségre irányul - hiszen Isten mérhetetlen is, végtelen is; milyennek kell lennie, kérdem, a mi szeretetünk határának és mértékének? Milyennek, hiszen mi nem ingyen adjuk már szeretetünket, hanem tartozásból? A mérhetetlenség szeret bennünket, az örökkévalóság szeret, a tudomány mindent felülmúló szeretete szeret; Isten szeret bennünket. Akinek a nagysága határtalan, Akinek a bölcsessége mérhetetlen, Akinek a békéje felülmúl minden értelmet: és mi mértékkel fizessünk vissza Neki?

Szeretlek, Uram, erősségem, támaszom és menedékem, szabadítóm és mindenem, amit csak kívánatosnak és szeretetreméltónak lehet nevezni! Istenem, segítőm, szeretlek ajándékodért és az én mértékem szerint, amely kisebb ugyan, mint amilyet az igazságosság megkívánna, de nem kisebb tehetségemnél. Mert ha tehetségem alatta marad is tartozásomnak, nem tudom felülmúlni önmagam. De többre leszek, képes, ha többet kegyeskedel adni, bár sohasem leszek képes annyira, amennyire méltó lennél!

Clairoaux-i Szent Bernát



A LÉLEK SZÁRNYALÁSA ISTEN FELÉ


Vallom, Uram, és áldalak érte, hogy bennem képmásodat teremtetted meg, hogy Rád emlékezve Rólad elmélkedjem, Téged szeresselek! De ezt a képmást annyira eltorzította a vétek, annyira belepte a bűn szennye, hogy képtelen eleget tenni rendeltetésének, hacsak Te meg nem újítod és helyre nem állítod. Nem merészelek, Uram, behatolni mélységeidbe - hogyan is volna ahhoz elég az én értelmem? -, de vágyakozom arra, hogy valamelyest megértsem igazságodat, amelyet szívem hisz és szeret. Mert nem azért törekszem a megértésre, hogy higgyek, hanem azért hiszek, hogy eljussak a hit megértésére.

Még mindig elrejtőzöl, Uram, lelkem előtt fényességedben és boldogságodban. Lelkem még mindig foglya sötétségének és nyomorúságának. Körültekint, de nem látja szépségedet. Hallgat, de nem hallja szavad zenéjét. Keres szaglóérzékével, de nem érzi illatodat. Ízlel, de nem ismeri meg ízedet. Megtapint, de nem érzi lágyságodat. Mert minden megvan Benned, Uram, a magad kimondhatatlan módján. Hiszen Te adtad ezeket teremtményeidnek érzékelhető módon. De lelkem érzékeit a bűn hosszas betegsége megbénította, elkábította, eltömte. Mi vagy hát, Uram, mi vagy? Minek gondoljon szívem? Igen, Te vagy az élet, a bölcsesség, az igazság, a jóság, a boldogság, az örökkévalóság és mindaz, ami valóban jó.

Ébredj fel, lelkem, emelkedjél fel teljes értelmeddel és gondolkozzál, amennyire csak tőled telik, hogy milyen és mekkora az a jó? Mert ha már az egyes javak gyönyörködtetnek, gondold meg, milyen gyönyörűséget kell okoznia annak a jónak, amely magában foglalja minden jónak a gyönyörűségét! Nem olyan gyönyörűséget, amilyent a teremtett dolgokban találunk, hanem ettől annyira különbözőt, amennyire a Teremtő különbözik a teremtménytől. Mert ha már a teremtett élet is jó, milyen jónak kell akkor a teremtő életnek lennie?

Milyen és mekkora lesz tehát az az öröm ott, ahol ilyen és ekkora jó lesz? Te emberi szív, te koldus, te viszontagságokkal tetézett, sőt beléjük teremtett szív, mennyire ujjonganál, ha mindezekben bővelkednél? Kérdezd meg lelkedet, magába tudja-e fogadni ily nagy boldogság örömét? Ha valaki, akit teljesen úgy szeretsz, mint magadat, szintén részesülne ugyanebben a boldogságban, örömed megkétszereződnék. Az ő boldogságának is úgy örülnél, mint a magadénak. Ha pedig ketten vagy hárman, vagy sokkal többen részesülnének benne és mindegyiket úgy szeretnéd, mint magadat, mindegyikük boldogságának annyira örülnél, mint a magadénak. Ugyanígy fog örülni mindenki minden egyes másik lélek boldogságának, mint a magáénak, a megszámlálhatatlan boldog angyal és ember tökéletes szeretetében, amelyben senki sem szeret mást kevésbé, mint önmagát.

Istenem, Uram, reménységem és szívem öröme! Mondd meg lelkemnek, ez-e az az öröm, amelyről Fiad által mondod: "Kérjetek és adatik nektek, hogy örömetek teljes legyen." Mert megtaláltam a boldogságnak valamiféle teljességét, sőt, többet, mint teljességét. Mert ez az öröm még akkor sem merül ki, ha a teljes szívet, teljes elmét, teljes lelket eltölti. Mondd, Uram, mondd meg szolgád szívének, ez-e az az öröm, amelybe szolgáid eljutnak, amikor bemennek Uruk örömébe? De hiszen azt az örömet, amelyben választottaidnak része lesz, szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívekbe fel nem hatolt. Mert még nem mondottam, Uram, és még nem gondolkodtam arról, hogy mennyire fognak majd örvendeni szentjeid. Annyira fognak örvendeni, amennyire szeretnek. És annyira szeretnek majd, amennyire megismernek. Mennyire ismernek meg és mennyire szeretnek majd, Uram? Minden bizonnyal szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívbe fel nem hatolt ebben az életben, amennyire megismerni és szeretni fognak a másik életben. Kérlek, Uram, add, hogy megismerjelek, szeresselek és örvendjek Benned! És ha ebben az életben nem vagyok képes eljutni a teljességre, add, hogy napról napra előrehaladjak benne, hogy végül is teljesen elöntsön. Add, hogy idelent gyarapodjék ismeretem Rólad, odaát pedig teljes legyen. Engedd, hogy idelent növekedjék bennem szereteted, odaát pedig beteljesüljön. Engedd, hogy ebben az életben örömömet a remény dagassza, odaát pedig valósággá váljék, Uram. Fiad által tanácsolod, hogy kérjünk és megígéred kérésünk teljesítését, hogy örömünk teljes legyen. És én úgy kérlek, Uram, amint csodálatos tanácsadód által tanácsolod. Add meg, amit igazságod által megígérsz, hogy örömem teljes legyen. Addig is erről elmélkedjék értelmem, erről beszéljen nyelvem. Ezt szeresse szívem, erről társalogjon ajkam. Ezt éhezze lelkem, ezt szomjazza testem, ez után vágyakozzon egész lényem, míg bemehetek Uram örömébe, aki az örökkön áldott háromszemélyű egy Isten. Ámen.

Szent Anselmus



A SZERETET DICSÉRETE


Szeretet, mit mondjak rólad? Hogyan dicsérjelek? Hogyan becsülnélek, ha megízlelnélek, milyen nagy árat fizetnék érted, ha tudnám, mennyit érsz. De te talán meghaladod szegénységemet és én a magam erejéből nem is tudnám előteremteni a vételárat. Amim azonban van, odaadom érted, mindenemet odaadom, amim van, házam minden vagyonát elcserélem érted! Mindazt, ami testem és szívem lakásában van, odaadom érted, és ha mindent odaadtam már, mindezt semminek nézem majd. Testem minden gyönyörét, szívem minden örömét szívesen elcserélem érted, hogy egyedül téged bírhassalak. Te egyedül kedvesebb vagy nekem, értékesebb, édesebb, örvendetesebb, mint mindenem; te gazdagabban árasztasz el örömmel, bőségesebben táplálsz, biztosabban mentesz meg, boldogabbnak tartasz meg!

Másoknak is hírt viszek majd rólad. Emberi szív, mondd meg nekem, mit választasz inkább: mindig a világgal együtt örülni, vagy mindig Istennel lenni? Azt választod, amit jobban szeretsz. Halljad tehát, hogy vagy szeretetedet helyesbítsd, vagy választásodat ne halogasd, ha szép ez a világ, mit gondolsz, milyen szépség uralkodik ott, ahol a világ alkotója van? Szeress tehát, hogy választhass, szeress jobban, hogy üdvösebben válassz! Szeresd Istent, hogy a vele való együttlétet válaszd: akkor a szeretet sugallta választásodat. És mennél inkább szeretsz, annál gyorsabban kívánsz eljutni Hozzá, és sietsz, hogy megragadhasd Őt: tehát a szeretet űz, és szeretetből ragadod Őt meg. És ismét: mennél inkább szeretsz, annál vágyóbban öleled át Őt, tehát a szeretet által élvezed Istent. Lásd, mennyire mindened a szeretet: választás, futás, célba érés, ottmaradás, boldogság. Szeresd tehát Istent, fuss, ragadd meg, birtokold, élvezd Őt!

Máris választottam, mondod erre; melyik úton menjek, hogy elérjem Őt? Istenhez az Isten útján juthatunk el. Nem tudok előttem ismeretlen úton egyedül járni, válaszolod, adj társakat, hogy el ne tévedjek! Azokkal együtt menj az Isten útján, akik az Isten útján járnak; nem lehetnek az úton jobb társaid azoknál, akik már régóta azt járják, és akik a vándorlás hosszú tapasztalatai és a fáradalmak megszokása révén nem félnek, hogy eltévednek vagy elernyednek. Melyik tehát az Isten útja, és kik azok, akik rajta járnak? - kérded. Az egyenes utak az Úr útjai, és az igazak járnak rajta. Az igazságosság tehát az út, és az igazak azok, akik az egyenes úton járnak...

Lásd meg: egész boldogságod a szeretettől függ. Szeretetből választod az utat, szeretetből jársz ezen az úton, a szeretet által jutsz el a hazába. Akarod tudni, hogy szeretetből választottad-e az igazság útját? "Ha valaki - úgymond az Úr - szeret engem, megtartja szavaimat." Ugyanerről az Igéről pedig másutt ez áll: "A te szavad az igazság." És ugyancsak a zsoltáros: "Az igazság útját választottam és nem feledkezem el törvényedről." Ha tehát az Úr szava az igazság, akkor a szeretet által az igazság útját választjuk, amelyben. teljesül az Úr szava. A szeretet tehát az igazság útját választja.

Út vagy tehát, szeretet. Milyen út? Kimagasló, felemelő, irányt mutató és célhoz vezető út. Kinek az útja vagy? Az ember útja Istenhez, Isten útja az emberhez. Boldog út, amely egyedül ismered üdvösségünk cserejavait! Istent lehozod az emberhez, az embert pedig Istenhez vezeted. Isten leszáll, ha hozzánk jön, mi felemelkedünk, ha Hozzá megyünk. De sem Ő, sem mi nem tudunk másképpen, csak általad egymáshoz jutni. Közvetítő vagy, aki kibékíted az ellenfeleket egymással, egyesíted a szétválasztottakat, és bármennyire különbözzenek is egymástól, némileg hasonlóvá teszed egymáshoz. Istent lealacsonyítod, és bennünket felmagasztalsz. Őt lefelé vonod, bennünket a magasba ragadsz, de úgy, hogy az Ő leereszkedése nem lealjasodás, hanem kegyesség, a mi felmagasztaltatásunk pedig nem elbizakodottság, hanem dicsőség. Hatalmas a te erőd, szeretet! Egyedül te vagy képes Istent a földre lehozni.

Hugo De Saneto Victore



A HŰSÉG HÉTKÖZNAPJAI


- Prédikálni megyünk Assziszibe - szólította Ferenc egy ízben a hallgatag Rufinusz testvért. Elindultak. Csöndesen, nem nézve se jobbra, se balra, ballagtak végig a városon. Már maguk mögött hagyták sorra a templomokat, mikor Rufinusz megszólalt:

- Azt mondtad, atyám, prédikálni fogunk.

- Mi mást cselekedtünk? - válaszolta Ferenc. Azzal sarkon fordultak, és hazatértek.

"Egész testéből nyelvet csinált" - jegyezte föl később szent Ferencről első életrajzírója, Celanói Tamás testvér.

*

Szent Mihály böjtje idején történt. Egy éjszaka jajveszékelésre riadnak fel az atyafiak:

- Meghalok éhen! - kiáltozta álmában egy kis újonc. Szent Ferenc tüstént talpon van; kenyeret szeg, és a földre települve együtt falatozik az éhes újonccal. Másnap jókor reggel kiviszi magával a szőlőbe. Kenyér és szőlő: Krisztus teste, vére.

*

Tudta a Kísértő, hogy Ferencet vagyonnal, hatalommal, sikerekkel hasztalan csábítgatná. A szeretet felől támadta tehát: az emberi vonzalom és a füstölgő kémények hívogató képeivel.

Szentünk humorral felelt meg a Kísértőnek. Télidő lévén, az udvaron hét hóembert csinált. Egy nagyobbat - ez lesz a feleség - ez meg hat kicsi ezek a gyerekek.

Nosza, Fráter Ferenc - szólt aztán önmagához -, ruházd föl és tartsd el őket! Ha pedig erre nem vagy képes, örülj, hogy Isten szolgája lehetsz.

A Kísértő hosszú orral távozott.

*

Egy nap három hírhedt rabló állított be a montecasalei klastromba. Eleségért jöttek Fráter Angeluszhoz, a gvárdiánhoz. Az keményen rájuk pirított, és rövid úton elkergette őket. Szent Ferenc nyomban elővette a gvárdiánt:

- Krisztus Urunk nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért, minek okából gyakran evett velük egy tálból. Vétettél, testvér, a szeretet és Krisztus szent evangéliuma ellen. Azért fogd ezt a tarisznya koldult kenyeret és üveg bort, és hegyen-völgyön sietve vidd a latrok után; valld be előttük kíméletlenséged vétkét, s kérleld nevemben őket, hogy többé ne tegyenek semmi rosszat.

Így is lett. A latrok szíve pedig a nem várt fordulatra annyira meglágyult, hogy idő jártával mindhárman barátnak álltak.

*

Koldusasszony állított be az assziszibeli testvérekhez.

- Mit adhatnánk anyánknak? - kérdezte szent Ferenc Catáni Pétert, a gvárdiánt.

- Semmink sincs - nézett körül Péter - hacsaknem ez az evangéliumos könyv, melyet a zsolozsmánál használunk.

- Adjuk oda anyánknak! - szólt a szent. Ételt meg ruhát vehet az árán. Istennek tetszőbb, ha odaadjuk, mintha csak olvassuk. Erre tanít a könyv.

*

Írd, amit tollba mondok neked - szólt Ferenc Leó testvérhez. Az pedig leült s írta, amint itt következik:

"Settesoli Jakopa testvérnek, Isten szolgálójának, Fráter Ferenc, Krisztus szegénye. Üdvöt és áldást! Tudd meg, drágalátosom, hogy az áldott Krisztus kinyilatkoztatta nekem életem végét, mely nemsokára be fog következni. Azért, ha még életben akarsz látni, indulj és gyere Angyalos Boldogasszony klastromába. Hozz magaddal darócot és viaszgyertyát temetésemre. Továbbá egy keveset abból a mandulakrémből, amilyet, mikor Rómában beteg voltam, ennem adni szoktál".

Alig készült el a levél, kopogtatnak, s Jakopa asszony áll az ajtóban, magával hozva mindazt, ami a levélben foglaltatott.

Assziszi Szent Ferenc legendái



ALÁZATOSSÁG


Az alázatosság az a pompás virág, amely a kegyelem megvilágosító és melegítő sugarának hatása előtt az Isten nagyságának és a magunk kicsinységének felismeréséből fakad.

*

Assziszi boldog Aegidiust egyszer két cetonai prédikáló testvér látogatta meg, hogy Istenről beszélgessenek. Egyikük így szólt:

- Tisztelendő atyám, Szent János evangélista igen nagy és magasztos dolgokat mondott Istenről.

- Drága testvérem, Szent János evangélista semmit sem mondott Istenről.

- Drága atyám, vigyázz, mit mondasz! Hiszen Szent Ágoston is úgy véli, hogy ha Szent János még magasztosabban szólt volna, senki halandó nem értette volna meg. Ne mondd hát, atyám, hogy semmit sem mond.

- Pedig újra és újra mondom nektek, hogy Szent János semmit sem mond Istenről.

Látogatói erre elkedvetlenedtek, és anélkül hogy épültek volna, felkerekedtek. Mikor már néhány lépésnyire voltak, Aegidius visszahívta őket, rámutatott a Cetona mellett ég felé törő hegyre és így szólt:

- Ha lenne ekkora hegy kölesmagból, mint ez itt, és veréb laknék a tövében és belőle lakmároznék, mennyit hordana el belőle egy nap, egy hónap, egy év, sőt száz év alatt?

- Ezer év alatt is majdnem semmit.

Aegidius így folytatta:

- Az örök istenség olyan mérhetetlen és olyan nagy hegy, hogy Szent János, aki szinte csak veréb volt, semmit sem mond Istenről, Isten nagyságához képest.

Mivel a két prédikáló testvér átlátta, hogy Aegidiusnak igaza van, lábaihoz borult és bocsánatát, áldását kérve épülve távozott.

*

Ismertem valakit, aki Istent oly közelről látta, hogy minden hite elveszett.

Assziszi Aegidius



AZ EMBERI LÉLEK MÉLTÓSÁGA


Elsőbben is azt vedd fontolóra, én lelkem, milyen méltóságot kaptál a természettől. Ez szerintem abban áll, hogy természettől fogva a legszentebb Szentháromság képe ékesít. Ezért mondja Szent Anselmus a Proslogionban: Hálás szívvel vallom meg, Uram, hogy képedre alkottál, hogy így Rád emlékezzem, Rólad gondolkozzam, Téged szeresselek. Szent Bernát pedig így ír: "A belső embert nézve, háromféle képességet látok magamban, amelyekkel Istent emlékezetembe idézhetem, szemlélhetem és kívánhatom: az emlékezetet, az értelmet és az akaratot."

Mert ha eszembe jut Isten, gyönyörűségemet találom benne, hiszen "emlékezete bornál édesebb" (Énekek éneke 1,8). Mikor értelmem megismeri, átlátom, mennyire megfoghatatlan, hiszen Ő a kezdet és a vég, szemlélem, mennyire kívánatos angyalai előtt, akik látni vágyják, milyen gyönyörűség szentjei szemében, akik szüntelenül Benne örvendeznek, mennyire csodálatraméltó minden teremtményében, akiket hatalmával teremtett, bölcsességével kormányoz, kegyelmével gazdagít. Amint ezeket az igazságokat átlátom, kívánkozom Isten után, Akit akaratommal szeretek, életemmel utánzok. Valld meg hát, lelkem, milyen csodálatos és mérhetetlen méltóságot ad neked az, hogy nemcsak lába nyoma vagy a Teremtőnek, mint a többi teremtmény, hanem a képét is magadban hordod, ami csak az értelemmel felruházott lények sajátja.

Ha mindennek vége szakad a halállal, minden bizonnyal nem sokat ér. De hálatelt szívvel örvendezhetsz, mert annak betetőzéseként, amit előbb említettem, "Istentől még halhatatlan természetet, romolhatatlan valót, határtalan időt és örök életet is kaptál. Nem lennél az örökkévaló Szentháromság képmása, mondja Szent Ágoston, ha a halál kaszája elvághatná életed fonalát." Ne feledkezzél meg róla, lelkem, hogy Teremtőd nemcsak létet, hanem szép és örök létet adott neked, érző- és ítélőképességgel ruházott fel, és azonfelül érzékekkel és bölcsességgel is megajándékozott. Kutasd szépségedet, hogy megtanuld belőle, milyen szépséget kell keresned.

Ha pedig még ezzel sem elégednél meg, hálátlan lelkem, tudd meg, hogy még egy harmadik, csodálatos méltóságod is van. Ez nem más, mint roppant egyszerűséged, amely az örökkévaló Szentháromság egyszerű tisztaságán kívül senkit sem enged belépni lelked hajlékába. Hallgasd csak Jegyesed szavát: "Én és Atyám hozzá megyünk és lakást veszünk nála" (János 14,23). Lelked hajlékába egyedül csak Isten, Teremtőd képes belépni, aki Szent Ágoston szavaival bensőségesebb létet ad neked, mint önmagad.

Ha pedig még ez sem lenne elég ahhoz, hogy Teremtődet dicsérd, irányítsd tekintetedet egy negyedik jótéteményére. El kell ismerned, hogy roppant igényeidet Istenen kívül senki sem tudja kielégíteni.

A teremtmények bája, édessége, szépsége érintheti ugyan az emberi szívet, mondja Hugo de Sancto Victore, de be nem töltheti. Szent Anselmus pedig így szól: Istenen kívül minden bőség csak szűkölködés nekem.

Óh, én Uram és Istenem! Lelkem méltóságára emlékezve, már jobban meg tudom ítélni vétkeim hitványságát, szépségem rádöbbent bűneim rútságára, jótéteményeid emléke pedig szememre veti hálátlanságomat. Mert annál nagyobb a bűn, minél nagyobb annak méltósága, akit megsértünk, és annál megvetendőbb a hálátlanság, minél több jót fogadunk el attól, akit megbántunk.

Bonaventura



SENKIT SE ÍTÉLJETEK EL!


Törekedjetek a szeretetre és senkit se ítéljetek el. És ha valakit súlyosan vétkezni láttok, nem azt mondom, hogy tetszéseteket leljétek benne, sem azt, hogy ne riadjatok vissza tőle, hanem azt mondom: ne ítéljétek el, ne vessétek meg a bűnösöket, mert semmit sem tudtok arról, hogyan ítél az Isten. Sőt, sokan, akiket az emberek elkárhozottnak gondolnak, megmenekültek Isten előtt, és sokról gondolják az emberek, hogy megmenekültek, akiket Isten már elvetett és elkárhoztatott. Nem egy olyat tudnék nektek mondani, akit ti elvetettetek, de akiről biztosan remélem, hogy Isten a maga kezével vezette rá a hazába vivő útra...

Fulginói Boldog Angela



AZ EMBERI BOLDOGSÁG ISTEN SZEMLÉLÉSÉBEN ÁLL


Az emberekben természettől fogva megvan az a vágy, hogy megismerjék a látható dolgok okait. Az emberek azért kezdtek filozofálni, mert a látható világ, amelynek okai rejtve vannak, felkeltette csodálkozásukat (Arisztotelész, Met. I, 2). Csak akkor nyugodtak meg, amikor felfedezték okát. De a kutatás nem áll meg addig, amíg el nem jut az első okhoz. Csak "akkor gondoljuk, hogy tökéletes a tudásunk, ha megismerjük az első okot" (Arisztotelész, Met. I, 3). Az ember tehát természeténél fogva kívánja megismerni az első okot, mint végső célt. Márpedig mindennek első oka Isten. Tehát az ember végső célja Isten megismerése.

Továbbá: Az ember természeténél fogva kívánja minden megismert okozat okát tudni. Az emberi értelem tárgya pedig a valóság, mint ilyen. Tehát természeténél fogva kívánja megismerni okát, amely nem más, mint Isten. Addig nem érte el senki sem végső célját, amíg természetes vágyakozása nem jut nyugovóra. Tehát az ember boldogságához, amely végső célja, nem elégséges bármely értelmi ismeret, hacsak nem tetőzi be az istenismeret, amely mint végső cél természetes vágyát kielégíti. Tehát az ember végső célja maga az istenismeret. Az ember és minden értelemmel bíró magánvaló végső célját boldogságnak nevezzük. Ez ugyanis az, ami után minden értelemmel bíró magánvaló, mégpedig csupán önmagáért, vágyódik. Ennélfogva minden értelemmel bíró magánvaló végső boldogsága Isten megismerése. Ezért mondja az Írás: Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent" (Máté 5,8), és: "Ez az örök élet, hogy megismerjenek Téged, egyedül igaz Istent" (János, 17,8).

Az emberi boldogság ugyanis nem áll a test gyönyöreiben. Mert az ember végső célja az, ami által legközelebb jut Istenhez. A test gyönyörei azonban akadályozzák az embert abban, hogy közeledjék Istenhez a szemlélődés által, mert alámerítik az érzéki dolgokba és következésképpen eltávolítják a szellemiektől.

A boldogság nem áll a tiszteletben. Tiszteletre méltók csak a jók lehetnek, tiszteletben pedig a gonoszok is részesülhetnek. Tehát jobb méltónak lenni a tiszteletre, mint tiszteletben részesülni. A tisztelet tehát nem teheti az ember legfőbb javát.

A boldogság nem áll a dicsőségben. Az ember legfőbb javának annak kell lennie, ami a legállandóbb az emberi dolgok között, hiszen a jónak tartós állandóságát természetszerűen kívánjuk. Márpedig a dicsőség a legállhatatlanabb valami, hiszen nincs változóbb, mint az emberi vélemény és dicsőség.

A boldogság nem áll a gazdagságban. A gazdagságot ugyanis nem önmagáért, hanem másért kívánjuk, csupán azért, hogy felhasználjuk akár életünk fenntartásához, akár hasonló célra. A legfőbb jót azonban önmagáért és nem másért kívánjuk. Továbbá a gazdagságot akaratunktól függetlenül el is veszíthetjük; gonoszok is részesülhetnek benne, akik a legfőbb jónak szükségszerűen híjával lesznek; a gazdagság és hasonló javak állhatatlanok.

A boldogság nem áll a világi hatalomban sem. Mert ha valamely hatalom lenne a legfőbb jó, akkor a legtökéletesebbnek kellene lennie. Márpedig az emberi hatalom nagyon is tökéletlen: az emberek akaratában és véleményében gyökerezik, ezek pedig a legállhatatlanabbak. És minél nagyobbnak tartanak valamely hatalmat, annál többtől függ. Ez pedig csak gyengíti, mert ami sokaktól függ, azt sokszorosan meg is lehet dönteni.

Hasonló okokból nyilvánvaló, hogy a boldogság nem áll a test javaiban sem: egészségben, szépségben, erőben. Mert ezek is a jók és a gonoszok közös javai, állhatatlanok és nem függnek akaratunktól.

A boldogság nem áll továbbá az erkölcsi erényekben. Az emberi boldogság ugyanis - ha végső nem irányulhat további célra. Márpedig az erkölcsi cselekedetek valami másra irányulnak. Így a bátorság tettei, amelyek a háborúban virágzanak, a győzelmet és békét tartják szem előtt, hiszen dőreség lenne magáért a háborúért háborúzni; az igazságosság tettei az emberek közötti béke fenntartására irányulnak, hogy mindenki nyugalomban birtokolhassa a magáét.

Ebből következik, hogy az ember legfőbb boldogsága nem áll az okosság tetteiben sem. Amikor másra irányul, mint célra, nem lehet az ember végső boldogsága. Márpedig az okosság tettei másra irányulnak, mint végső célra: egyrészt, mivel minden gyakorlati ismeret - és idetartozik az okosság is - cselekvésre irányul, másrészt mivel az okosság az embert a célhoz vezető eszközök helyes megválasztására képesíti, amint az Arisztotelész Etikájából is kitűnik (VI, 16).

A boldogság nem áll a művészet gyakorlásában sem. A művészet is gyakorlati tudás, és így valamely célra irányul. Tehát ő maga nem lehet végső cél.

Az ember legfőbb java nem állhat az érzéki megismerésben sem. Az értelem magasabb rendű, jobb, mint az érzékek. Az értelem java tehát jobb, mint az érzékeké, és így ez nem alkothatja az ember legfőbb javát.

Ha már most az ember végső boldogságát nem teszik sem a külső javak, amelyeket szerencsejavaknak szokás nevezni, sem a test javai, sem a lélek javai - akár érzéki, akár az erkölcsi tevékenységre törekvő értelmi mozzanatokat tekintjük; akkor az ember végső boldogságának az igazság szemlélésében kell állania.

Az embernek ugyanis csak ez a tevékenysége sajátosan emberi, és abban egyetlen más dolog sem részesedik.

Ez a tevékenység nem irányul semmi másra mint célra, mivel az igazság szemlélése önmagáért történik. Az ember ezzel a tevékenységével kapcsolódik a magasabb rendű magánvalókhoz hasonlóság által, mert ez az egyetlen az emberi tevékenységek között, amely megvan Istenben és a testetlen magánvalóban is.

Nem lehetséges azonban, hogy az ember végső boldogsága olyan szemlélődésben álljon, amely csupán az első kételyek megértésére szorítkozik. Ez a szemlélődés legkevésbé tökéletes neme: a legáltalánosabb és a dolgok ismeretét mindössze lehetőség szerint öleli fel. Ez az emberi törekvések kezdete, nem pedig célja. Ez a szemlélődés természettől fogva sajátunk, nem az igazságot kutató munkánk gyümölcse. A boldogságnak a legnemesebb megismerhető tárgyakra vonatkozó értelmi tevékenységben kell állania. Tehát az ember végső boldogsága a bölcsesség szemléletében áll, az isteni dolgok vizsgálásában.



IMA ÉLETÜNK BÖLCS ELRENDEZÉSÉÉRT


Add, könyörületes Istenem, hogy a Neked tetsző dolgok után vágyódjam lángolón, azokat kutassam, igazán megértsem és tökéletesen teljesítsem neved dicséretére és dicsőségére.

Rendezd el, Istenem, életemet, és tedd, hogy tudjam, mit kívánsz tőlem, és megtegyem, amit kívánsz, és úgy tegyem meg, amint kell, és amint lelkemnek javára válik.

Add, Uram, Istenem, hogy erőim se a jóban, se a rosszban ne fogyatkozzanak meg: amaz ne tegyen kevéllyé, emez ne ernyesszen el. Ne örüljek semminek, csak annak, ami Hozzád vezet, ne fájlaljak semmit, csak azt, ami eltávolít Tőled. Ne keressem más tetszését, csak a Tiédet, ne féljek más rosszallásától, csak a Tiédtől.

Silányuljon el előttem, Uram, mindaz, ami mulandó, és legyen előttem kedves mindaz, ami örök. Töltsön el undorral az öröm, amely Nélküled való és ne kívánjak semmit sem Rajtad kívül. Gyönyörűségemet az Érted végzett munkában találjam, a pihenés Nélküled legyen számomra undorító.

Add meg, Istenem, hogy szívemet Feléd irányítsam, és fogyatkozásaimat a javulás szándékával szüntelenül fájlaljam. Tedd, Uram, Istenem, hogy engedelmes legyek ellentmondás nélkül, szegény csüggedés nélkül, tiszta romlottság nélkül, alázatos képmutatás nélkül, vidám könnyelműség nélkül, éretten komoly nehézkesség nélkül, tevékeny felületesség nélkül, Téged félő kétségbeesés nélkül, igazmondó kétszínűség nélkül, tedd, hogy a jót cselekedjem fellengzés nélkül, felebarátomat elbizakodottság nélkül intsem meg, és példával épülésére legyek színlelés nélkül.

Adj, Uram, Istenem, éber szívet, amelyet semmiféle hiú gondolat nem tántorít el Tőled, nemes szívet, amelyet semmiféle nemtelen hajlam nem ránt magával a mélybe, egyenes szívet, amelyet semmiféle ferde szándék nem térít ki útjából, erős szívet, amelyet semmiféle megpróbáltatás nem tör meg, szabad szívet, amelyet semmiféle erőszak nem sajátít ki.

Ajándékozz meg, Uram, Istenem, értelemmel, amely Téged ismer meg, bölcsességgel, amely Téged talál meg, életmóddal, amely a Te tetszésedet nyeri el, állhatatossággal, amely bizalommal vár Rád, és bizalommal, amely majd Téged ölel át véglegesen.

Add, hogy idelent büntetésed sújtson a bűnbánat által, útközben jótéteményeiddel éljek kegyelmed által, a hazában pedig örömeidet élvezzem dicsőséged által, ki élsz és uralkodol, Isten, mindörökkön- örökké. Ámen.

Aquinói Szent Tamás



A SZELLEMBEN SZEGÉNYEKRŐL


Megnyitván bölcsességének száját az üdv szólt: "Boldogok a szellemben szegények, övéké a mennyek országa." Amikor az Atya örök igazsága így megszólal, minden angyal, minden szent és aki valaha csak született, el kell némuljon. Mert angyalok és teremtmények bölcsességének összessége üres semmiség Isten bölcsessége, a kimeríthetetlen előtt.

Ez a bölcsesség pedig így szólt: boldogok a szegények.

...

Kétféle a szegénység. Az egyik a külső szegénység. Jó ez, és dicséretes az ember, ha saját akaratából és Urunk Jézus Krisztus iránti szeretetből, aki szegénységben járt a földön, azt magára vállalja...

Azonban nem erről kívánok beszélni, hanem arról a másik szegénységről, amelyre egyedül érvényesek a mi Urunk szavai: "Boldogok a szellemben szegények."

Most arra kérlek benneteket, legyetek ti is ilyen szegények, hogy ezt a beszédet befogadhassátok! Bizony, az örök igazságra mondom néktek: ha nem azonosultok ezzel az igazsággal, nem lesztek képesek engem megérteni. Többen kérdezték tőlem, valójában mi is a szegénység és ki az, aki szegénynek mondható? Erre kívánok válaszolni.

Albrecht püspök szerint az az ember szegény, aki semmilyen Isten teremtményében sem leli gyönyörűségét. Helyesen szólt, mi azonban a szegénységnek magasabb értelmét vizsgálva még jobban szólunk. Szegény az az ember, aki semmit sem akar, semmit sem tud és semmije sincs.

Az első, aki semmit sem akar. Sokan helytelenül értelmezve úgy vélekednek, hogy szegények azok, akik vezeklésben és külsőleges gyakorlatokban buzgólkodva pusztán a maguk önző személyébe tapadnak, s magukat mégis nagyra tartják. Isten irgalmazzon az isteni igazságról ilyen keveset tudó embereknek. Az ilyenek a külső látszat színében szentek, bensejükben azonban szamarak, mivel nem fogják fel az isteni igazság valóságos értelmét. Szerintük szegény az az ember, akinek nincs akarata, s ezt így értelmezik: sose tegyenek semmit saját akaratuk szerint, ehelyett igyekezzenek Isten akaratát betölteni. Ezeket nem érheti nagy baj, hiszen jó szándéktól vezettetve még dicséretet is érdemelnek. Tartsa meg őket Isten kegyelmében. Én azonban hitemre mondom, ezek nem valóságos szegények, s azokhoz még csak nem is hasonlók. A szegénységről, amelyről most szólni kívánok, sejtelmük sincs.

Ha mármost azt kérdezik tőlem: "milyen is az a szegény ember, aki semmit sem akar" - azoknak ilyenképpen felelek: Ameddig akad valami, amire az ember akarata irányul - irányuljon bár Isten leghőbb akaratának teljesítésére, addig az ilyen ember nem mondható sem akarattól mentesnek, sem valóságos szegénynek. Az igaz szegénységhez az ember valamennyi vele született akarattól mentes kell legyen, olyannyira mentes, mint amilyen még világrajövetele előtt volt... Örök igazság ez: ameddig bármire vágyakoztok, legyen az Isten, vagy akár az örökkévalóság, addig nem vagytok igazán szegények...

A kezdetek kezdetén nem volt Istenem, magam voltam önmagam ősoka. Semmit sem akartam, semmi után sem sóvárogtam, puszta lét voltam, a magam valójának ismerője. Önmagamat akartam, ezenkívül semmi mást; amit akartam, az voltam, és ami voltam, azt akartam, és ott szabad voltam Istentől, szabad minden dologtól. Amidőn azonban szabad akaratomból kiáramlottam és (ezáltal) teremtett lénnyé váltam, már lett Istenem. Mert mielőtt a teremtmények lettek volna, Isten sem volt "Isten" - e volt, aki volt. És miután a teremtmények teremtett lényekké lettek, Isten azután sem vált önmagában Istenné, hanem vált Istenné a teremtményekben... Továbbá, szegény az az ember, aki semmit sem tud...

A tudásmentes szegénynek anélkül kell élnie, hogy tudná, felismerné, érezné magában Isten életét. Mert amidőn az ember Isten örök lényében élt, akkor nem lakozott benne valaki más; aki élt, az ő maga volt. Azt mondjuk tehát, legyen az ember olyan érintetlen saját tudásától, amilyen létezése előtt volt, hadd működjék benne Isten kedvére, míg ő teljesen szabad...

A mesterek azt állítják, hogy Isten lét, mégpedig értelmes lét és mindeneket ismerő. Én viszont azt állítom: Isten se nem lét, se nem értelmes lét, és nem ismerője ő emennek, vagy amannak. Ez az, hogy Isten mindenektől szabad - és éppen ezért minden, ami van, az Ő. Így, aki szellemben szegény akar lenni, annak sem Istenről, sem a teremtményről, de még önmagáról sem szabad semmit tudnia... Ily módon lehet az ember szegény -, még saját tudásáról is tudatlan.

Egy kiváló mester állítja, hogy első születésének jelentőségét messze felülmúlja az attól való elszakadás. Helyesen mondja. Amidőn Istenből kiáramlottam, minden így szólt körülöttem: "Van Isten!" Hogyan tehetne ez boldoggá, hiszen ezáltal teremtmény voltomról veszek tudomást. Ellenben az elszakadásban, szabadon mind a magam, mind Isten akaratától, szabadon a teremtés minden művétől, sőt magától Istentől is, sem kreatúra, sem Isten nem vagyok többé, hanem vagyok, aki voltam, s aki leszek örökkön örökké! Egy hatalmas lendület ekkor az angyali világ fölé emel. És ebben a lendületben olyan kincs birtokosa leszek, hogy Isten nem elégíthet ki engem semmivel, ami isteni voltát jelenti, nem, még isteni műveinek összességével sem. Mert ebben az elszakadásban eszmélek rá, hogy Isten és én egyek vagyunk. Ekkor az vagyok, aki voltam, se nem növekszem, se nem fogyatkozom, mivel én vagyok a mindenséget mozgató mozdulatlan ősok. E helyt Isten nem talál többé szállást az emberben, mert az ember ezzel a szegénységgel visszaragadja azt az önmagát, aki öröktől fogva volt, és aki örökkön-örökké megmarad. E helyt Isten és szellem egy és ugyanaz, és ez az eredeti és végső szegénység, amit az ember elérhet.

Aki e szavakat nem érti, ne is szomorítsa szívét miatta, mert ameddig valaki nem érik maga is olyanná, mint ez az igazság, meg sem értheti ezt a beszédet. Meztelen igazság ez, közvetlenül Isten szívéből fakadt.

Eckehart mester



AZ ISTENI VILÁGOSSÁGRÓL


"Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki."

A lélek tud Istenről, már a természetes fény világában; de hogy ki ő és hogy hol van, ez ránézve ismeretlen, és erről semmit nem tud. Azonban egyszer csak gyengéd vágy támad fel benne, és keres és kérdez szüntelenül, hogy megtudjon valamit Istenéről, aki olyan rejtve maradt őelőtte. Ebben az állhatatos keresésben felemelkedik előtte egy csillag, ez az isteni kegyelem világító sugara, égi fényesség és ez a fény így szól hozzá: Íme, megszületett, és odavezeti a lelket, ahol ez történt, mert oda természetes világosság nem hatol el. Sokan vannak, akik a természetes világosság fényében tapogatódznak e születés felé, és ezek mind visszamaradnak, el kell veszniök, nem lesz abból semmi. Mert ez a születés nem lelhető fel így: annak a lénynek, amely utat mutat feléje, azt is nyilvánvalóvá kell tennie, miféle születés ez, és hogyan történt. Ezek a balga emberek nem tudnak és nem akarnak addig várni, amíg az a fény felgyullad, amelyben fellelhető. Ellenben erőszakkal előretörnek, és a maguk természetes világosságában akarják megtalálni, s ez lehetetlen, mert meg kell várniok az időt, amely még nem érkezett el.

Ez a kívánság úgy adja tudtul jövetelét, és némelyekben olyan nagyra nő, hogy átjárja a húst meg a vért, a velőt meg a csontokat, mert amit a természet el akart végezni, annak meg kell adnia az árát, s ennek a kívánságnak eleget kell tennie, és ezt a születést valóban meg kell találnia, de semmiféle természetes világosság oda el nem vezet.

Három dolgot kell itt megjegyezni: az első az, hogy ami keresésre indul bennünk, az a kívánság; a második a keresés módja; a harmadik az, ahogyan a születésre rátalálunk. S három dologról van szó itt olyképpen is, hogy az egyik megtapad a természetben, a húsban és a vérben, ez a testi valóság, s ezek a testnek érzékei. A második az ész. A harmadik a lélek teljes és tiszta szubsztanciája. Mindhárom különböző és mindhárom másképpen érzékel, mindegyik a maga módján. A nap fénye önmagában véve egyféle, de ugyanez a fény az üvegen keresztül különbözőképpen jelenik meg: az egyik üveg fekete, a másik sárga, a harmadik fehér. A fekete üvegen az érzékiség értendő, a sárgán az ész, a fehéren pedig a teljes, tiszta szellem. Ha már most az érzékiség fényét felszívja az ész, és az ész fényét felszívja a szellem, akkor a fekete sárgává lesz és a sárga fehérré, és így létrejön a legtisztább egység, amelyben egyedül ez a fény világít és semmi más, s ha ez a fény igaz fogadtatásban részesül, akkor lehull minden kép, forma és hasonlat, és egyedül ez a fény mutatja az igazság születését. Most az ég természetes sötétségében jelenik meg: ha egészen elöntené a ragyogó napfény, ebben a világosságban senki sem láthatná a másiknak képét. De ha ez a ragyogó fény a lélekben felgyullad, meghátrálnak mind a képek és a formák, és ahol ez a fény megjelenik, ott a természetes világosság elborul és végleg kialszik. Mert az a csillag, amely a királyokat útjukon vezette, nem természetes csillag volt, mint a többi, s nem is állott természetesen a többi között. Az érzékek a természetes dolgok képét magukba szívják, de ezek a dolgok az érzékekben mégis sokkal nemesebben élnek, mint önmagukban. A fekete üveg az érzékeket jelenti: ha az ész ezeket magába vonja, s a képeket megfosztva érzékiségüktől, azokat, "ésszerűvé" teszi, a fekete üveg sárgává lesz; ha azonban az ész elutasítja és megtagadja önmagát, és átváltozik teljes és tiszta szellemmé; akkor fehér színt ölt. Akkor egyedül ez a csillag világít. És erre az egyre tör minden emberi élet.

Ez a három dolog megfelel annak a három áldozatnak, amelyet a királyok bemutattak.

Johannes Tauler



HOGYAN GYAKOROLJA MAGÁT A BENSŐSÉGES EMBER, HOGY ISTENNEL KÖZVETLENÜL EGYESÜLJÖN?


Most pedig el fogom nektek mondani, hogy a bensőséges ember, aki bármennyit szenvedjen is, mégis mindig derűs és nyugalmas, hogyan és milyen módon találja meg a közvetlen kapcsolatot Istenhez.

Ha az ilyen bensőséges ember teljes egészében és minden tulajdonságával a földi világot elhagyva felszállt és Isten felé törekszik, az élő szeretet tüzében úgy érzi, hogy ez a szeretet az, ami lelke legmélyén mint valami forrás fakad, és innen ömlik szakadatlanul, és ezért érez az életben határtalan és megokolhatatlan örömet.

Ha pedig aztán tevékeny szeretetével mindig mélyebbre kíván hatolni az örömteljes élvező szeretetbe, akkor a lélek minden tulajdonságának ki kell térnie és vissza kell vonulnia és teljesen át kell magát adnia annak az Igazságnak és Jóságnak, ami maga Isten.

Ekkor úgy fogja érezni, mintha a levegőt körülötte teljesen áthatotta volna a nap tisztasága és heve, mint ahogyan a vasat áthatja a tűz heve úgy, hogy ez már a tűzzel és a hévvel bensejében él és hat, és úgy ég és úgy világít, mint a tűz.

Ugyanezt mondom a levegőről: mert ha a levegőnek lelke lenne, azt mondaná: Én vagyok az, aki az egész világot világossá teszem.

Ennek ellenére azonban minden egyes dolog megtartja saját természetét, mert a vasból nem lesz tűz és a tűzből sem lesz vas. Az egyesülés mégis megtörténik, mert a vas benne van a vízben és a tűz a vasban.

Így van a levegő a nap fényében, és a nap fénye a levegőben. Így van Isten örökké a lélek középpontjában, és ha a leghatalmasabb erők a tevékeny szeretetben a lény középpontjába lépnek, akkor Istennel közvetlen egyesülésüket megtalálják, felismerik az igazságot és megízlelik a végtelen és határtalan jóságot.

Isten lényének ez az egyszerű megismerése és az ő lényének átélése csak a tevékeny szeretet által érhető el és csak ezáltal tartható fenn. A tulajdonságok és az erők szerepe, hogy ebben a tevékeny szeretetben önmagukat elveszítsék, vagyis meghaljanak.

A lénnyel magával a dolog másképpen áll. A lény ugyanis lényegével lép ide be és öröktől fogva itt benn fog élni.

Ilyen módon irányítsuk magunkba való szállásunkat, így újítsuk meg mindig és mindig önmagunkat ebben a tevékeny szeretetben és szeretetünk ne találjon mást, csak szeretetet.

Ezt tanítja Szent János, amikor azt mondja: "Aki a szeretetben lakik, az Istenben lakik és Isten őbenne." Ha ez az egyesülés a szerető lélek és Isten között nem is ismer semmiféle közvetítő közeget, mégis a kettő között igen nagy különbség van.

Mert a teremtmény nem válik Istenné, és az Isten nem válik teremtménnyé, mint ahogy a vas nem válik tűzzé, és a levegő nem válik világossággá.

Ha azonban azok az anyagi dolgok, amelyeket Isten teremtett, Istennel közvetlenül egyesülni tudnak, akkor a teremtmény, ha akarja, még sokkalta inkább egyesülni tud azokkal, akiket szeret, azokkal, akiket a kegyelem erre rendelt és kijelölt.

Éppen ezért Isten és a bensőséges ember között (akit Isten erényekkel ruházott fel és életét szemlélődővé emelte), az ember legmagasabb megtérésénél más eszköz nem szerepelhet, mint a megvilágosodott értelem és a tevékeny szeretet.

És ezzel a kettővel ragaszkodik Istenéhez. Ez az, amit Istennel való egyesülésnek nevez Szent Bernát.

Ilyen módon ugyanakkor nemcsak elérte az értelmet, a szeretetet, hanem a szemlélődő értelem és a tevékeny szeretet fölé is emelkedett. Amikor pedig e fölé emelkedett, eggyé lett szellemben és eggyé lett szeretetben Istennel, ahogy már ezt fentebb mondottam.

Ebben a tevékennyé és lényegessé és élővé vált szeretetben még saját értelme fölé is tud emelkedni, mert Istennel való egysége ebben segíti. Ez a szemlélődő ember életére a legfőbb jellegzetesség.

Ebben az emelkedettségben válik az emberi lény alkalmassá arra, hogy Isten méltónak tartsa reá, hogy egyetlen arcban megismerje az ég és a föld minden teremtményét.

Isten végtelensége elől azonban vissza kell vonulnia és ez előtt meg kell hódolnia. Mert ezt egyetlen teremtmény sem tudja megérteni és megismerni, még a mi Urunk, Jézus Krisztus sem tudta, aki pedig minden élőlény között az Istennel való legmagasabb egyesülést elérte.

Ruysbroek



A BÉKETŰRŐ EMBER


Ugyan, mit beszélsz, fiam? Látván az én szenvedéseimet és a szentekéit is, hagyd abba a panaszkodást.

Még nem küzdöttél az utolsó csepp vérig!

A te szenvedéseid nagyon csekélyek azokéhoz képest, akik oly sokat tűrtek, erős kísértésekbe jutottak, nagy szorongatásokat viseltek el, és sokszoros próbán és küzdelmen estek keresztül.

Gondolj tehát másoknak súlyos szenvedéseire, hogy kisebb terhedet könnyebben elviseld.

S ha te ezt nem tartod kicsinynek, vigyázz, nehogy ennek is türelmetlenséged legyen az oka.

De akár kicsiny, akár nagy légyen a te bajod, igyekezz, hogy mindent békével viselj.

Minél jobban rászánod magad a szenvedésre, annál bölcsebben cselekszel, és annál több az érdemed; de könnyebben is esik a tűrés, ha bátran és sok gyakorlattal készülsz reá.

Ne mondd, hogy ettől vagy attól az embertől ezt föl nem vehetem; de nem is kell, hogy ezeket eltűrjem, mert nagy kárt okozott és olyat hány fel nekem, mit sohasem gondoltam; de mástól szívesen fölveszek egyet-mást, amit elviselhetőnek látok.

Oktalan gondolkozás ez, mely nem tekint a türelem erényére, sem arra, aki majd megjutalmazza azt, hanem inkább a személyekre és a szenvedett bántalmakra néz.

Nincs igazi béketűrése annak, aki csak annyit akar szenvedni, amennyi neki tetszik, s csak attól, aki neki tetszik.

Az igazán béketűrő nincs tekintettel arra, hogy mely embertől, elöljárójától, magához hasonlótól vagy alattvalótól, jó és szent férfiútól vagy gonosztól és méltatlantól kell-e valamit elviselnie.

Hanem bármely teremtmény részéről, akárhányszor érje őt bármekkora kellemetlenség, az Isten kezéből hálával fogadja és igen nagy nyereségnek tekinti.

Mert Isten előtt mi sem marad érdem nélkül, bármily csekélyet is szenvedünk Istenért.

Készen légy tehát a harcra, ha győzni akarsz. Küzdelem nélkül a türelem koronáját el nem nyerheted. Ha nem akarsz tűrni, akkor megkoronáztatni sem akarsz. Ha pedig a koronát kívánod, emberül küzdj és békével tűrj.

Munka nélkül nincs nyugalom, küzdelem nélkül nincs győzelem.

Uram, tegye lehetővé a te kegyelmed, amit természetem lehetetlennek tart. Te tudod, hogy csak igen keveset bírok tűrni, s hogy csekély kellemetlenség is hamar kislelkűvé tesz.

Minden megpróbáltatás legyen a te nevedért előttem kedves és kívánatos, mert éretted szenvednem és bántalmaztatnom az én lelkemnek nagyon üdvösséges.

Kempis Tamás



A LEGNAGYOBB ÉS A LEGKISEBB


A berill fénylő, fehér és áttetsző kő. Ha csiszolása homorú s egyszersmind domború, az ilyen kövön keresztülnézve a szem számára eleddig láthatatlan dolgokat észlelhetünk. Hasonlóképpen, ha a szellemi szem számára szellemi berillt csiszolunk, amely a legkisebbnek és a legnagyobbnak egyaránt formája, közvetítésével minden dolgok oszthatatlan és ősi kezdetéhez közelíthetünk. Hogy miképpen?

Először is szüntelenül tekintetbe kell venned, hogy az őskezdete mindennek az Egy, amit Anaxagorasz nyomán ősértelemnek nevezünk. Ezáltal jelenik meg minden a létben, hogy önmagát ily módon kinyilatkoztassa. A teremtő értelem ugyanis fényének ontásában és átadásában leli örömét. Így válik a Szellem teremtővé: lévén műveinek célja önmaga, azokban fensége kell megnyilatkozzék - ezért alkot megismerőképességgel áthatott lényeket; akik igazságát fel tudják fogni, és teremtő voltában ezeknek olyképpen mutatkozik meg, hogy azok láthatóan tudják őt megragadni. Ennek a tudása az alap, amelyből minden további következik.

Másodszor tudnod kell, hogy ami nem igaz, és ami az igazhoz nem is hasonlít, az a létezésben egyáltalán nem részesül. Ami azonban létező, az valami másban önmagától különböző. Önmagában ugyanis valódi létével azonos, ezzel szemben valami másban ahhoz csupán hasonló. Eszerint a meleg önmaga sajátos létezése, de a melegítettben csak hasonló a meleghez. Megismerés pedig háromféle lehetséges: az érzékelés (sensibilis), az emberi értelem (intellectualis) és a tisztán szellemi (intelligentialis) útján. E háromféle megismerési módnak Augustinus szerint háromféle világ felel meg... az érzékek, az értelem, a szellem világa...

Harmadszor figyelembe kell venned Protagorasz mondását, amely szerint a dolgok mértéke az ember. Mert az érzékekkel észlelhetőt az ember érzékeivel méri, az ésszerűt (intelligibilia) az értelmével (intellectus), és azt, ami az ésszerűn túl esik, megismerőképességének túllépésével éri el. Mindezt az előbbiek alapján teszi. Miközben tudatában van, hogy a megismerő lélek (anima cognoscitiva) célja és határa a voltaképpeni megismerhető, érzékelőképessége nyújtja számára a bizonyosságot, hogy az érzékelhető olyan, amilyennek érzékeli; és hasonló módon szerez bizonyosságot az értelem körébe tartozó dolgokról, amelyek értelme számára megragadhatók kell legyenek; ami azonban ezeknek határát túlhaladja, az szükségképpen az értelem képességeit is felülmúlja. Így találja meg az ember önmagában minden teremtett dolog mértékét.

Negyediknek fordítsd figyelmedet Hermész Triszmegisztosz mondására: az ember egy második Isten. Mert valamint Isten teremtője mindannak, ami valóban létezik (entium realium) és teremtője a természeti alakzatoknak, az ember teremtője az ésszerű dolgoknak (entium rationalium) és művészeti formáknak, amelyek nem egyebek, mint értelmének másai, szakasztott úgy, amint Isten teremtése az isteni értelem mása. Eszerint az ember értelmi képessége alkotótevékenysége közepette az isteni értelem tükörmása, és úgy alkot az isteni értelem képmására képmásokat, valamint a külső művészi alakzatok a belső természetes alakzatok másai. Ez magyarázza, hogy az ember a maga értelmét saját alkotásain méri és ebből következtet az isteni értelemre, ahogy az igazságot is annak tükörképe szerint érti meg. Ez az a tudás, amely a rejtély megoldásának kulcsa. A tévedhetetlen és biztos tekintet pedig e rejtélyben az igazság rejtett képét ismeri fel, és felismerve bizonyosságot szerez arról, hogy ezt az igazságot semmiféle rejtély nem ábrázolhatja.

Kiindulópontunk nem lehet más, mint az őskezdet. Mert az a hindu, aki Szókratésszel társalgott, kinevette azokat, akik Isten nélkül bárminek is megismerésére törekedtek, Isten nélkül, aki mindenek ősalapja és előidézője. Legyen tehát szemléletünk tárgya az oszthatatlan kezdet. Első tekintetünk merüljön a berill szemléletébe, és kutassuk azt, ami minden lehető nagyságot felülmúl és minden lehető kicsinynél kisebb. Így látjuk meg az eredetet, amely minden nagyot és kicsinyt megelőz és teljesen egyszerű, és amelyet semmiféle osztás nem bonthat részekre, de ami minden nagynak és kicsinynek mértékét szabja. És ha a berillen keresztül egyenlőtlenséget pillantunk meg, akkor szemléletünk tárgya az oszthatatlan azonosság lesz, és azáltal, ami ehhez a végső és feltétel nélkülihez hasonló, látjuk az oszthatatlan eredetet, ami azonban a hasonlóságban megoszlik és változik: mert ez az igazság. Mert az ilyen szemléletnek tárgya nem egyéb, mint maga az igazság, amely minden olyan hasonlóság által, amelyben a legnagyobb és a legkisebb találkozik, valamennyi hasonlóságnak végső és első eredetét látja megnyilvánulni. Ha a megosztott berillen így nézünk keresztül, az oszthatatlan kapcsolatot fogjuk szemlélni, és ugyanez érvényes a mértékarányokra, a viszonylatokra, a szépségre és hasonlókra nézve.

Cusanus





Hátra Kezdőlap Előre