Az 51. vers a harmadik evangélium legeredetibb és legjellegzetesebb
részét[1]
nyitja meg. Jézus előbb elhagyja Galileát (vö.
Mt 19,1), majd útra kel Jeruzsálem felé. Ez az «utazás»
vagy a hagyományon alapul, vagy pedig a szerkesztőtől
eredő irodalmi fogás. Lukács mondásokat és
«epizódokat» gyűjt egybe eltekintvén ezek
kronológiai és földrajzi kereteitől. Az evangélista,
aki a zsidó vallási hatóságokkal és
áramlatokkal való összeütközést Jézus
életének utolsó időszakára halasztja,
látszólag földrajzi rendet követ, valójában
azonban logikai rendben halad előre, amely jobban megfelel igényeinek.
Jézusnak már Galileában is voltak ellenfelei, de Jeruzsálemben
a Sátán által felbujtott (vö. 4,13) ellenség
teljes hadrendjével kell szembenéznie. A zsidóság
fővárosa elkerülhetetlen helye hivatalos megnyilvánulásának,
de helye végső próbatételének is. Az
«utazás» azt a célt szolgálja, hogy előkészítse
ezt a szembesülést és összecsapást. Nem
szabadon választott útról van szó, hanem olyanról,
amely megmásíthatatlan módon tartozik missziójához.
Lehetetlen, hogy egy próféta Jeruzsálemen kívül
vesszen el - mondja majd ő maga is (13,32-33). Úgy látszik,
a kezdőmondat («közel voltak beteljesedésének
napjai») is ezt erősíti meg. A szümpléroó
ige a bibliai hagyományban az üdvrend megvalósulását
adja hírül.[2]
Ez egybeesik Krisztus halálával és feltámadásával,
amit az evangélista összefoglalóan az analémpszisz
(az analambanó, «felemelni» igéből
eredő «felemeltetés») szóval jelöl.
Ez a kifejezés Jézusnak a földi életből
az égibe való átmenetét jelenti, és
így halálára is vonatkozik. A jeruzsálemi cél
olyan, mint valamiféle sötét felhő, amely homályba
borítja Jézus tevékenységét és
lelkét. Az evangélista hangsúlyozza, hogy Jézus
«elszántan kelt útra». Szó szerint azt
mondja, «megkeményítette arcát», azaz
össze kellett szednie minden bátorságát («meg
kellett keményítenie tekintetét»), hogy helyt
tudjon állni a reá váró próbatételekben.
Megszenvedett, bátor, hősies döntésről
van tehát szó. A jeruzsálemi árnyék
nyomasztóan hat Jézus lelkére, de nem állítja
le tevékenységét, amely miként a múltban,
most is a tanítványok és a sokaság felé
irányul. Ennek az útnak állomásai nincsenek
feltüntetve, mert az evangélista számára csupán
az út rendeltetésének van jelentősége.
[3]
Lukács visszatér a szenvedés megjövendöléseire
(12,50; 13, 32-33; 17,25; 18, 31-34), anélkül azonban, hogy
szem elől veszítené a mennybemenetelt (9,51), a királyi
beiktatást (10, 12-27), az emberfia napját (17, 22-24.30),
a feltámadást (18,33).
A tömeg továbbra is követi, keresi és hallgatja
a názáreti prófétát (11, 14.29; 12,1;
13,17; 14,25; 18, 36.43; 19,3). Vámosok és bűnösök
is mennek hozzá (15, 1-10; 19, 1-10). Természetesen a farizeusok
sem hiányoznak (11,37; 13,31; 14, 1-3; 17,20), és Jézus
szemmel láthatóan továbbra is azon fáradozik,
hogy tanítványai értésére adja Isten
országának titkait (12, 22-32), amelyek azonosak az emberfiának
(10, 21-22) és az ő halálának misztériumaival
(12,50; 17,25; 18, 31-34). A tanítvány életének
középpontjába a mester élete kerül: tanúságot
kell tennie róla (12, 1-12), elsősorban önmegtagadó
(12, 53-54; 16, 1-13), szolgáló (12, 41-48; 17, 7-10), virrasztó
(12, 35-40), imádságos (1, 1-13), hívő (17,
5-6) és testvért szerető (17, 1-4) élettel.
A Jeruzsálem felé vivő út a Golgotára
vezet: a tanítványoknak fel kell fogniuk ennek értelmét.
A horizont lassanként sötétté válik
azáltal, hogy egyre sűrűbben jelennek meg az ellenfelek,
akik immár kilépnek rejtekükből. Egy törvénytudó
csapdát állít neki (10,25); egy farizeus a saját
fajtája elleni kemény vádbeszédre készteti
őt (11, 39-52); egy másik azért hívja meg házába,
hogy törvénysértésen érhesse (14,1); a
farizeusok és az írástudók együtt zúgolódnak
(15, 1-2) és kicsúfolják őt (16, 14-15). Szkepticizmusukkal
azonban nem tudják megakadályozni, hogy a misztériumok
feltáruljanak az alázatosak és a kicsinyek számára
(10,21). A farizeusok mellett más névtelen ellenfelek is
felemelik szavukat a názáreti próféta ellen
(11, 15-16; 13, 14-17; 16,1). A zsidók elutasítják
messiásukat. Jézus szolgálata kudarcot vallott Galileában
(10, 13-15), és kezd meghiúsulni az ország más
részein is, főként Jeruzsálemben. Honfitársait
azonban az isteni ítélet veszélye fenyegeti (13, 22-30),
és ez vonatkozik Jézus valamennyi («ti») hallgatójára
is. Lukács szemében az ünnepi lakomáról
szóló példabeszéd az egész üdvtörténetet
magába sűríti. Az első meghívottak (Izrael
nagyjai és hatalmasságai) kívül maradnak, és
az utolsók (a szegények vagy a pogányok) lépnek
a helyükbe. «Izrael kicsiny maradéka» és
a pogányok tömege viszi majd előbbre Isten országát.
Nem véletlen, hogy a részlet egy Szamarián való
áthaladási kísérlettel (9,52) kezdődik,
és egy «Szamaria és Galilea határvidékére»
helyezett (17,11) epizóddal zárul: mert valójában
ezek a területek kapják majd örökül a zsidók
által elutasított üdvösséget (vö. ApCsel
1,8; 8, 4-14). A hetvenkét tanítvány missziója
is megerősíti, hogy az evangélium horizontja és
hirdetőinek hivatala a zsidó népen túlra terjeszkedett.
Lukács megpróbálta megrajzolni Jézus alakját,
tevékenységét, egyben azonban azt az utat is, amelyet
követőinek kell végigjárniuk. Ennek az útnak
ugyanaz lesz a vonalvezetése, és főként ugyanaz
lesz a célja, mint az övének: a gyalázat és
a dicsőség. Lukács a második és a harmadik
nemzedék keresztényeinek ír, hogy segítse őket
annak a misszionáriusi lendületnek újra-felfedezésében,
amely Jézust és közvetlen munkatársait is lelkesítette.
[1] Vö.
L. Girard, L'évangile des voyages de Jésus, ou la section
9,51-18,14 de Saint Luc, Paris, 1951.; H. Conzelmann, Mitte der
Zeit, i.m., 53-66. o.; M. Laconi, Il «grande inciso»
di Luca, in Il messaggio della salvezza, Torino, 1967., IV. k., 433-442.
o.; R. Lapointe, L'espace-temps de Lc 9,51-19,27, in ET 1 (1970),
275-290. o.; G. Ogg, The Central Section of the Gospel according to
St Luke, in NTS 18 (1971-72), 39-53.; G. W. Trompf, La section médiane
de l'évangile de Luc: l'organisation des documents, in RHPR
53 (1973), 141-154.; M. Miyoshi, Der Anfang des Reiseberichts, Lk 9,51-10,24,
Eine Redaktionsgeschichtliche Untersuchung 24, Roma 1974.,; H. L. Engelkraut,
Jesus Mission to Jerusalem: A Redaction Critical Study of the Travel
Narrative in the Gospel of Luke, Lk 9,51-19,48, Frankfurt a. M. - Bern,
1976.; G. Sellin, Komposition, Quellen und Funktion des Lukanischen
Reiseberichtes (Lk IX,51-XIX,28), in NT 20 (1978), 100-135. o.
[2] Vö.
Lk 8,23; ApCsel 2,1; G. Delling, pleroó in G. Kittel, ThWNT,
B. VI., 308. oldaltól.
[3] Az
evangélista nyilvánvaló késéssel és
távolságból említi a tómelléki
városok elleni kirohanásokat (10,13-15), hiszen Jézus
már «úton van Jeruzsálem felé»
(51. v.), és kevéssel előbb haladt át egy szamaritánus
falun (52. v.). A 10,38 szerint Betániában van, ennek ellenére
a 17,11 szerint átmegy «Szamaria és Galilea határvidékén».
Ez annak mutatója, hogy Lukács nem nagyon ismeri Palesztínát,
vagy hogy már nincs gondja arra, hogy «szorgalmasan»
és «rendben» utána járjon az eseményeknek.
Ellenkezőleg, azon fáradozik, hogy ne kerüljenek elő
azok a részletek, amelyek alapján meg lehet állapítani
a történeti egymásrakövetkezést Jézus útján.
Tartalomjegyzék |
Előző oldal |
Következő oldal |
Bibliográfia |