XVI. évad
1938-1939


Az 1938 évad kezdetével A ZENE c. folyóirat, a Népművelési Bizottság és a Székesfővárosi Zenekar hivatalos zenei lapja, 20. évfolyamába lépett. Ez alkalommal dr. Némethy Károly fővárosi tanácsnok a lap vezércikkében többek között ezeket írja:

"...A helyes népművelési munkaterv felállítása igen nehéz, nagy figyelmet és körültekintést igénylő feladat. Az egyik legfontosabb, és mégis a legnehezebben megvalósítható szempont, hogy bővítse, fejlessze a tudást, de mégse fárasszon, mert különben a napi munkában kimerült ember elveszti érdeklődését. Ezért fontos, hogy a népművelési program ne merüljön ki nehéz és száraz ismeretterjesztésben, hanem a kitűzött célt az érzelemre hatva közelítse meg.

Budapest székesfőváros Iskolánkívüli Népművelési Bizottság már működése első idejében felismerte a művészeteknek az érzelmi világra való nagy hatását. A művészetek közül is főleg a zene az, amely a legszélesebb tömegek által is élvezhető, és hatásában a legjelentékenyebb. A Székesfővárosi Zenekar közreműködésével hangversenysorozatokat indított meg a Népművelési Bizottság, és olcsó belépti díjakkal lehetővé tette, hogy a legszélesebb tömegek látogathassák a hangversenyeket, és ott magas színvonalú zenét hallgathassanak. Ezeknek a hangversenysorozatoknak azonban nemcsak a puszta szórakoztatás volt a célja, hanem a zene szépségeinek az emberekkel való megismertetése. Ennek a célnak minél jobban való megközelítésére láttuk szükségesnek olyan műsorújság kiadását, amely nemcsak a hangversenyeken előadandó műveket ismerteti, hanem egyidejűleg bővíti is a közönség zenei ismeretét. A ZENE c. folyóirat megalapítója és szerkesztője, dr. Sereghy Elemér, átlátta a kérdés rendkívüli fontosságát, és készséggel állította folyóiratát és szaktudását a nagyszerű feladat szolgálatába. Azonban A ZENE mégsem vesztette el szaklap jellegét, sőt elsőrangúan egyeztette magában mind a széles tömegekhez szóló műsorismertető, mind pedig a komoly zenei célok szolgálatában álló folyóirat tulajdonságait.

A népművelési munka zenei részének lebonyolítása A ZENE közreműködése nélkül nem érhetett volna el olyan hatalmas eredményeket, mint amilyeneket az utóbbi hangversenyévad felmutat. Hűséges kísérője és útmutatója volt a hangversenyek közönségének, és működésének jelentőségét igazában csak akkor értékelhetjük, ha meggondoljuk, hogy ez a közönség nagyrészt olyan néprétegek tagjai közül került ki, amelyeket nem zenei tudása, hanem pusztán a zene ösztönös szeretete hozott össze...."

---●---

A XVI. évad elején meghirdetett program ugyancsak magas nívót mutatott. A hangversenyek lebonyolítása ismét két részre tagozódott: 5 esti és 10 vasárnap délutáni hangversenyre. Az esti hangversenyek karnagyai dr. Kodály Zoltán, dr. Dohnányi Ernő, Ferencsik János, Vaszy Viktor, és személyem, a délutáni hangversenyeken Fleischer Antal, Kenessey Jenő, Vaszy Viktor, Rajter Lajos, Páloss Marcell, Gian Luca Tocchi (olasz) karnagyok vezényeltek.

Kölcsey Ferenc halálának 100. évfordulója emlékére rendeztük meg vezényletemmel az évadnyitó magyar hangversenyt október 16-án. Közreműködött Hír Sári zongoraművésznő, Szabó Ilonka, az Operaház tagja, és Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház tagja. A műsor: Erkel: Himnusz; Kölcsey Himnuszát Kiss Ferenc szavalta el; Bartók: Két kép; Liszt: A-dur zongoraverseny; Kodály: Marosszéki táncok; Hubay: Pitypalaty; Erkel: La Grange ária; Kesztler Lőrinc: Ünnepi nyitány.

"A Székesfővárosi Zenekar ezidei hangversenyévadát a "Himnusz" jegyében kezdte," - írja A ZENE. "Erkel "Himnusza" után most Kölcsey "Himnusz"-át hallottuk Kiss Ferenc mély hatású előadásában. A felemelő költemény elhangzása után úgy éreztük, mintha a "bőség" beteljesüléséről szóltak volna a zenekari himnusz hangjai. Valóban: Liszt, Bartók, Kodály remekei érzékeltetően hirdették a "bőséget", mely a magyar invenció, a magyar művészet, a magyar lélek értékeinek bősége.

Liszt A-dur zongoraversenyét M. Hír Sári, az ismert Liszt-interpretátor adta elő a tőle megszokott nagyvonalúsággal és virtuozitással. A műsor utolsó száma újdonságot hozott. A Nemzeti Zenede tanárának, dr. Kesztler Lőrincnek "Magyar ünnepi nyitány"-át mutatták be. A mű, mely a Szent István-év alkalmából készült, (s mely az első magyar király jellemét, a szent apostolt, a hős hadvezért és a lángeszű államépítőt kívánja ábrázolni), 1000 pengős állami pályadíjat nyert. A hatásos kompozíciót a közönség szívesen, nagy tetszéssel fogadta."

A második hangversenyt, október 30-án, Rajter Lajos vezényelte. Basilides Mária Bach 53. számú kantátáját (Schlage doch gewünschte Stunde) és Händel: Messiás c. oratóriumának alt-áriáját (Er war verschmähet) énekelte. Csilléry Béla Castrucci: hegedűversenyét adta elő. Műsoron volt még Bach-Weiner: C-dur toccata-ja, Brahms: Tragikus nyitánya, és R. Strauss: Don Juan szimfonikus költeménye.

A harmadik (első esti) hangverseny november 10-én a szezon egyik kiemelkedő zenei eseménye volt. A Vaszy Viktor által vezényelt műsor Bartók: Cantata profana, és Beethoven IX. szimfóniája volt. Közreműködött Tamás Ilonka, Dósa Mária, Rösler Endre, Hámory Imre, az Operaház tagjai, valamint a Palestrina-kórus.

A ZENE erről így emlékezik meg: "...A közönség nagy élménnyel hallgatta Bartók őstermészetet lehelő muzsikáját és utána elragadtatással fogadta Beethoven kilencedik szimfóniájának csodálatos világát. Kitűnő gondolat volt ezt a két ellentétes stílusú művet egy műsorra tűzni. Minden magyarázatnál jobban megvilágította a hangverseny azt, hogy az ellentétek mellett nagy rokonság is van a két különböző stílusú alkotás között. Azt, hogy a hangverseny végeztével kerek egésznek éreztük a műsort, a két mű benső összefüggése, eszmei együvé tartozása okozta, hiszen Bartók is azt keresi a Cantata profanában, amit Beethoven is egész művészetében: a szép, boldog, tiszta, igaz világot.

Az est kitűnő karmestere, a Palestrina-kórus vezetője, Vaszy Viktor volt. Vaszy érdeme igen nagy. Azért, amit a Cantata profana érdekében tett, sok köszönet illeti őt a magyar zeneművészet hívei részéről. A már jóval korábban elhangzott filharmóniai bemutatóra is, - amelyet akkor Dohnányi Ernő vezényelt -, Vaszy tanította be a művet, egyedül vállalkozván erre a háládatlan és rendkívüli nehézségekkel járó munkára. Azóta most már másodízben hangzott fel, mindkétszer a Székesfővárosi Zenekar és a Palestrina-kórus előadásában és Vaszy Viktor vezényletével. Ezzel a nyilvánvalóan nem a karmesteri sikerekért történt munkával nagy szolgálatot tett a magyar zenekultúrának. Az elismerés azonban Vaszyval együtt az egész áldozatkész zenei és énekegyüttest is megilleti, amely mindenben segítségére volt vezetőjének. Az est szólistái: Tamás Ilonka, Dósa Mária, Rösler Endre és Hámory Imre igen muzikálisan és szépen énekeltek."

(A Cantata profana legelső előadásának körülményeiről lásd a 86.-89. oldalakon mondottakat.)

A negyedik, november 20-i hangverseny Bor Dezső vezényletével hangzott fel. Dal és ária est volt Korponay Vali, Kovács Jolán és Littasy György közreműködésével.

Az ötödik, december 1-i hangverseny ismét rendkívül kiemelkedő eseménye volt zenei életünknek: Kodály-hangverseny, részben a szerző vezényletével. A műsor:

Köszöntő
Székely keserves
Horatius kar
Előadta a Vörösmarty Mihály gimnázium vegyeskara, vez. Kereszty Jenő
Egyedem, begyedem
Héjja, karahéjja
Villő
Előadta a Váci-úti polgári leányiskola énekkara, vez. Faragó Mária
A "Bicinia Hungarica"-ból
Miatyánk
Karácsonyi ének
Három gömöri népdal
(Budapesten először)
Előadta a Rottenbiller u. polgári fiúiskola énekkara, vez. Rossa Ernő
Esti dal
Zöld erdőben
Cu, föl lovam (Kriza gyűjtés)
Ess eső
Előadta a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium énekkara, vez. Sztojanovics Adrienne

Szünet után a Mester (Kodály Zoltán) a "Nyári est"-et és a "Budavári Te Deum"-ot vezényelte. Közreműködött Báthy Anna, Rácz Tilda, Sárdy János, Hetényi Kálmán és a Palestrina kórus.

Dr. Mátéka Béla írása: "A Kodály-hangverseny emlékére."

"Ott állott a nagy Mester, Kodály Zoltán, a népi forrásból fakadó nemzeti zene egyik legelső úttörője, a karmesterdobogón, a Pesti Vigadó hangversenytermében, azon a megszentelt helyen, ahol több mint félszázad előtt Liszt Ferenc is oly gyakran megjelent a magyar közönség előtt. A közönség lelkesen ünnepelte Kodályt, mindazonáltal kevesen jutottak teljes tudatára annak, milyen emlékezetes órának voltak fül- és szemtanúi. Képzeljük el, mit nem adnánk azért, ha azt mondhatnánk, hogy tanúi voltunk, amikor Petőfi Sándor maga olvasta fel a "János vitéz"-t, vagy ha eljönne közénk és ezt megtenné. A december 1-én tartott vigadói hangverseny, amikor a magyar népzene valóságos "Petőfi"-je, Kodály Zoltán maga vezényelte a Székesfővárosi Zenekar és a Palestrina-kórus élén "Budavári Te Deum"-át, az idők távlatában egykor a magyar zenetörténetnek ilyen kimagasló eseménye lesz, amely felejthetetlen marad minden résztvevő emlékében, s amelyet 50 év múlva méltán fog visszakívánni az utókor...

...Itt nem virtuóz karmester volt előttünk, hanem egy átszellemült, egy művészi hitvallástól megszállott vezető, akinek szuggesztivitását, abban, amit a zene- és énekkarból kihozott, akár Toscanini sem tudta volna felülmúlni. A művész-ihlet elemi ereje áradt szét a mesterről az együttes minden tagjára, míg a karmesteri pálca a művészet egyik felsőbbrendű szellemének kezében a diadalmas hangáradatokat vezette egymásba, egyiket a másik után...

Benső átélésének hőfokával mi mindent hozott ki a zenekarból, anélkül, hogy erőlködött volna, vagy egyszer is túlzásra ragadtatta volna magát! Mikor pedig a közönség, a művészetért lelkesedő közönség helyéről felállva megilletődötten ünnepelte a mestert, ő, a szerény, zárkózott, zeneköltő szelíd nézésével csak a zenekarra és énekkarra hárítja az elismerés-nyilvánítást, és kissé háttérbe, a szólóénekesek mellé lépve, szerényen hajtja meg magát. Ilyen hangversenyek azok, amelyekkel a Népművelési Bizottság valóban zenetörténeti események szemtanúivá teszi a szerény anyagi eszközökkel rendelkező, de a zenéért lelkesedő közönséget is..."

A következő, december 18-i (hatodik) hangverseny Wagner-műsorát Páloss Marcell vezényelte. Közreműködött Mészáros Erzsébet operaénekesnő. A műsor: Egy Faust-nyitány, Siegfried-idill, három dal (Álmok, Az angyal, Fájdalmak, énekelte Mészáros Erzsébet), Mesterdalnokok nyitány, Lohengrin előjáték, Bolygó hollandi: Senta balladája (Mészáros Erzsébet), Walkürök lovaglása a "Walkür" c. opera III. felvonásából, Siegfried halála az "Istenek alkonya" c. opera III. felvonásából, Tannhäuser nyitány.

1939. január 8-án orosz hangverseny volt Bor Dezső vezényletével, Udvardy Tibor, az Operaház tagja és Szikora Lajos hegedűművész közreműködésével. Műsor: Glazunov: Rapsodie orientale, Csajkovszkij és Rimszkij-Korszakov áriák, Glazunov: hegedűverseny és Borodin: II. szimfónia.

Az idény rendkívül kiemelkedő eseménye volt január 19-én, a nyolcadik hangverseny. Dohnányi "Templomszentelő misé"-jét maga a szerző vezényelte. Közreműködött: Báthy Anna, Basilides Mária, Rösler Endre, Kóréh Endre, Szakolczay-Riegler Ernő orgonaművész és a Palestrina kórus. A "Templomszentelő mise", vagy ahogy általában nevezni szokták: "Szegedi mise", Dohnányi legmonumentálisabb alkotása. Benne összegeződik a nagy magyar zeneszerző minden kiválósága: páratlan formaművészete, virtuóz kontrapunktikus készsége, lelkének melodikus és harmonikus gazdasága.

Olasz vendég-karnagy vezényelte a következő, január 29-i olasz hangversenyünket: Gian Luca Tocchi. Közreműködött Pietro Scarpini olasz zongoraművész és Eyssen Irén operaénekesnő.

A perugiai születésű Gian Luca Tocchi zeneszerzési tanulmányait 1926-ban Rómában, a S.Cecilia konzervatóriumban Respighi kedvenc tanítványaként végezte. Ma már a nagy olasz mester egyik legjelentősebb követőjének tartják. Mint dirigens, Európa különböző országaiban mutatta be karmesteri képességeit, Budapest közönsége előtt ez alkalommal dirigál először.

A műsor:

1. Marcello (1686-1739): Concerto oboára, cembalora és vonószenekarra
2. a/ Respighi: Stornellatrie
    b/ Tocchi: Emigranti
    c/ Bellini: Alvajáró-ária (Eyssen Irén)
    d/ Verdi: Traviata, ária (Eyssen Irén)
3. Tocchi: "Rekord"
4. Respighi: Toccata zongorára és zenekarra (Pietro Scarpini)
5. Martucci: Notturno
6. Puccini: Manon Lescaut - Intermezzo
7. Respighi: Róma fenyői, szimfonikus költemény.

A ZENE az olasz hangversenyről: "Gian Luca Tocchi fiatal olasz zeneszerző állott a január 29-i hangversenyen a Székesfővárosi Zenekar élén. Igen jó muzsikus, s a zenekarnak kiváló ismerője. Ezt Puccini, Respighi és saját műveinek vezénylésénél tapasztaltuk. Benedetto Marcello kristályos muzsikája azonban idegenebb lelkének.

Mint komponista is ezúttal mutatkozott be a budapesti közönségnek. Zenei alkotó tehetségéről azonban sajnos nem nyerhettünk tiszta képet, mert az előadott "Rekord" című zenekari versenyrepülés nehezen minősíthető zenei alkotásnak. (Egy olasz pilóta néhány száz kilométeres gyorsasági rekordját, versenyrepülését akarja zenében kifejezni, kétes sikerrel.) A "Kivándorlók" című dala jobban tetszett.

A hangverseny egyik szólistája Pietro Scarpini olasz zongoraművész volt, akiben hangszerének egyik kiváló virtuózát ismertük meg. Igen nagy sikere volt éppúgy, mint az est másik szólistájának, Eyssen Irén énekművésznőnek. (H.)"

A következő, francia hangversenyt február 12-én Kenessey Jenő, az Operaház karnagya vezényelte. Közreműködött Ady Leyvastre francia zongoraművésznő és Jacques Serres francia gordonkaművész.

Ady Leyvastre a francia fiatal pianista-gárda egyik kitűnősége. A modern francia zene hivatott interpretálója, zenei kultúrája és brilliáns technikája egyaránt képesítik erre. Jacques Serres egyike Franciaország leghíresebb csellistáinak. 11 éves korában lett a párizsi Conservatoire növendéke, és nem volt még 14 éves, amikor 1918-ban kitüntetéssel fejezte be tanulmányait, és elnyerte a Conservatoire első díját. - A hangverseny műsora:

1. César Franck: Az elátkozott vadász, szimfonikus költemény
2. Georges Dandelot: Zongoraverseny (Ady Leyvastre)
3. Chabrier: España
4. Debussy: Egy faun délutánja
5. a/ Fauré: Elégia
    b/ Jean Françaix: Fantázia gordonkára és zenekarra (Jacques Serres)
6. Bizet: L'Arlésienne I. szvit

A 11-ik hangversenyt február 16-án dr. Bándó Gyula vezényelte, közreműködött Jancsin Ferenc hegedűművész. A hangverseny műsorán Mozart: D-dur szimfóniája (menüett nélkül), Brahms: Haydn variációk, Saint-Saëns: Introduction et rondo capriccioso (Jancsin Ferenc), továbbá Guillaume Lekeu: Adagio vonószenekarra, Bartók: Magyar parasztdalok, Beethoven: III. Leonora nyitány szerepelt.

A 12-ik (negyedik esti) hangverseny február 23-án ismét kiemelkedett a hangversenyek közül: Ferencsik János Brahms-hangversenyt vezényelt. A "Tragikus nyitány" és "Egy német requiem" volt a műsora. Közreműködött: Báthy Anna, Hámory Imre és a Palestrina kórus.

Március 5-én Mozart-Haydn est hangzott el Vaszy Viktor vezényletével. Közreműködtek: Berthe de Vigier (Svájc) operaénekesnő, Böszörményi Nagy Béla és Faragó György zongoraművészek. Műsoron volt Mozart: Figaro lakodalma, nyitány; Haydn: Német táncok; Mozart: versenymű két zongorára (Böszörményi Nagy Béla és Faragó György); Mozart három áriája: a/ Ch'io mi scordi di te? recitativo és ária, b/ Le Soir, c/ Bölcsődal (Berthe de Vigier); Haydn: B-dur szimfónia; Mozart: Török induló.

A 14-ik (ötödik esti) hangverseny március 16-án hangzott el. Lényegében magyar est volt, Udvardy Tibor és a Palestrina kórus közreműködésével. Műsora: Liszt: Faust szimfónia, Bor Dezső vezénylete mellett; a szünet után Pécsi Sebestyén orgonaművész két Bach prelúdiumot orgonált. A záró szám: Kodály "Psalmus hungaricus"-a, melyet maga a szerző vezényelt.

A 15-ik hangversenyen, március 16-án, Bor Dezső vezényelt. Közreműködött Országh Tivadar hegedűművész, aki Beethoven hegedűversenyét játszotta. Majd Berlioz Fantasztikus szimfóniája következett.

Az április 16-i évadzáró hangverseny magyar szerzők bemutató estje volt. Műsoron a Székesfőváros 1939 évi Ferenc József díját, valamint a kultuszminisztérium 1938 évi Szent István zenei pályázatán díjat, illetőleg dicséretet nyert szerzők művei voltak. Vezényeltek a szerzők. Közreműködtek: Korponay Valéria ének, Vida Zoltán zongoraművész, az Árpádházi Boldog Margit vegyeskar, és a Jáki templom énekkara. Karvezetők: Falk Zsigmond és Regölyi László. A műsor:

Hajdú Mihály: Szvit
Geszler György: D-dur zongoraverseny
Pécsi Sebestyén: "Szent István", szimfonikus költemény
Pongrácz Zoltán: Szvit

"A Népművelési Bizottság "Magyar szerzők bemutató estjei" már hagyományossá válnak" - írja A ZENÉ-ben (H.). "Az ezidei ilyen hangverseny, mely április 16-án zajlott le, a megszokott mértéken felül érdekelte mind a nagyközönséget, mind pedig a muzsikusokat és a magyar zeneművészet híveit. Ez alkalommal ugyanis azoknak a szerzőknek reprezentatív műveit tűzte a Bizottság műsorra, akik az idei Ferenc József jubileumi pályázaton eredményesen vettek részt. A négy kitüntetett zeneszerző: Pongrácz Zoltán a 2000 pengős pályadíj nyertese, Geszler György, Hajdu Mihály és Pécsi Sebestyén, akik dicsérő oklevelet kaptak.

Hajdú Mihály "Szvit"-je már több ízben került előadásra. Magyar népzenei alapokon nyugvó ötletes, jól hangszerelt zenekari mű. A második tétele komoly művészlelket sejtet. Megérdemli, hogy állandó műsorszáma legyen zenekarainknak.

Geszler Györgynek egytételes formás zongoraversenye már népszerűnek is mondható. Szerzője egyéni utakat keres. Zongora-stílusa újszerű és teljesen a hangszer szelleméhez illeszkedő. Romantikus hagyományokat követ ugyan, de megtartja a kapcsolatokat a legmodernebb kifejezési eszközökkel is. A "Szent István" című szimfonikus költemény, Pécsi Sebestyén műve, már egy megelőző állami pályázaton díjat nyert. A hat tételből álló nagy koncepciójú, nagyigényű alkotás, mely felidézi első királyunk korát, őszinte, közvetlen hatású zenemű. Hangszerelése legnagyobbrészt kiegyensúlyozott, csak itt-ott billen a mérleg a rézfúvók oldalára. Stílusa kissé heterogén. A Szt. Gellért beszédét illusztráló fúga például teljesen kiütközik a műből. Általában véve a komponistának vannak művészi elképzelései, csak kár, hogy nem ad mondanivalójának karaktert.

Pongrácz Zoltán szerzeménye "Az ördög ajándéka" című nagyobb műből vett öt tétel. A tételek összefüggését azonban nem éreztük. Különösen zavaró a hangszeres és énekes részek közti összefüggés hiánya. A tételek önmagukban ügyesek. A negyedik tétel pedig (Egy bánatos szerelmes leány dala) ihletett, költői zene. Korponay Valéria énekelte biztos muzikalitással. A többi tételben is találtunk sokat ígérő momentumokat. Hangszerelése színes, leleményes. Ura a színkeverésnek. Néha azonban érezni a kísérő-zeneszerző hajlandóságát a "hatásos effektusok" kihangsúlyozására. Éppen ezért úgy véljük, hogy a szerző tehetségének igazi tere a színpadi zene."

---●---

Május 22-én rendkívüli hangversenyt rendezett a Székesfővárosi Énekkar a Zeneakadémián. Közreműködött a Székesfővárosi Zenekar, Basilides Mária, Korponay Valéria, Littasy György, Kopeczky Alajos és a Nagyatádi Szabó utcai polgári fiúiskola énekkara. Tanár: Borus Endre. Műsor:

1. Verdi: Stabat mater
2. Ádám Jenő: Sirató és örvendező ének a "Mária Veronika" c. misztériumból
                                    (Basilides Mária, Korponay Valéria és a Nagyatádi Szabó utcai
                                      polgári fiúiskola énekkara.
) Vezényelt a szerző.
3. Saint-Saëns: La nuit (Budapesten először) Korponay Valéria (szoprán szóló),
                                      Brunovszky József (fuvola szóló), Csörgey László (hegedű szóló)
4. Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok, részletek. Littasy György (bariton szóló)
Az 1., 3., 4. számokat Karvaly Viktor vezényelte.

---●---

Ez év nyarán a szabadtéri hangversenyek kapcsán a Károlyi kertben kéthetenként Endre Béla vezénylésével és a Szépmíves kamara-kórus közreműködésével teljes operák kerültek előadásra.

A XVI. évadban a Székesfővárosi Zenekar tevékenysége így alakult:

Pesti Vigadó 15 hangverseny
Zeneakadémia 4 hangverseny
Iparcsarnok 23 hangverseny
Károlyi kert 34 hangverseny
Egyéb 2 hangverseny
Összesen 78 hangverseny

Új fejezet kezdődik a Székesfővárosi Zenekar történetében.

1939 szeptember 3-tól megszűnt a zenekar amatőr jellege.

Szendy Károly polgármester 1939-ben adta át a Városi Színházat a Népművelési Bizottságnak. Novágh Gyula igazgató kiváló szervező képessége "Magyar Művelődés Háza" elnevezéssel a Városi Színházból központi kultúrintézményt létesített, amelyben a zenekarnak is bizonyos mértékig nagyobb feladat jutott. Így logikus következmény volt, hogy a Székesfővárosi Zenekar átalakult hivatásos zenekarrá. Ne feledjük el, hogy a régi zenekar különböző foglalkozási ágakban működő tagokból tevődött össze. Mint már szó volt róla, voltak köztük tanárok, orvosok, jogászok, mérnökök, különféle rendű dolgozók, akik azonban képzett zenészek voltak. Egy-egy hangversenyt három-négy 3 órás próba előzött meg. E próbákat a tagok délelőtti elfoglaltsága miatt természetesen csak a késő délutáni órákban tarthattuk meg, s ezek a délutáni és esti szabad idő 60-70%-át foglalták le. Az idény végeztével a működő tagokat a fáradtság kimerítette. Az alapító tagok közül az első 17 év alatt is már számosan kidőltek. Ezeket fiatal, végzett muzsikusok sorából pótoltuk. Ilyen körülmények között a hivatásos zenekar felállítására előbb vagy utóbb sor került volna, ami 1939-ben tényleg meg is történt.

De más oldalról is megvilágítva a dolgokat: mindaz, amit eddig felsoroltam, csupán egy része az okoknak, amelyek a Székesfővárosi Zenekar működési formájában beállott változást előidézték. Vannak még egyéb okok is. Először: a néhány év óta hivatásos alapon működő, már említett kiváló Budapesti Hangverseny Zenekar (BHZ) minden bel- és külföldi sikere ellenére sem volt képes magát tovább fenntartani. Az együttes megszűnvén, számos kiváló tagjának nem volt működési, elhelyezkedési lehetősége. Úgy látszott, hogy ez a súlyos probléma a Székesfővárosi Zenekaron keresztül, a zenekar megfelelő átszervezésével és kiegészítésével vezethet valamiféle megoldáshoz. Ezzel párhuzamosan: a Városháza egyik hatalmon levő politikai pártjának vezére többször állást foglalt a Székesfővárosi Zenekar eddigi működése ellen. Jelen történeti visszapillantás egyes fejezeteiből kitűnik ugyan, hogy a hivatalos fővárosi fórumok, továbbá az illetékes állami kormányzati szervek, főbb zenei intézményeink, valamint a zenei szaksajtó és a napisajtó ismételten is értékes, hézagpótló zenekulturális intézménynek ismerték el a Székesfővárosi Zenekart. Hangsúlyozottan kiemelték közönségnevelő, és a fiatal magyar alkotó- és előadóművészeket oly gyakran szóhoz juttató működését. Mindezt olyan zenei vezéregyéniségek is alátámasztják részint nyilatkozataikkal, a zenekar vezetőségéhez intézett leveleikkel, másrészt pedig egyes hangversenyeinken való személyes közreműködéseikkel, mint Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Bartók Béla és számos más zenei kiválóság. Mindezeknek közismert volta azonban nem akadályozta az említett pártvezért, hogy a Székesfővárosi Zenekar ellen forduljon, és a testület elismert kultúrteljesítményét leértékelje. Sürgette a főváros vezetőségénél a zenekar átalakítását, hogy ezzel elérje főcélját: vagyis, hogy ennek a leendő hivatásos zenei testületnek vezetője egy ifjú, erre a pozícióra különösen alkalmas muzsikus legyen.

Ezek a fentebb említett, karöltve jelentkező komoly okok, ráadásul egy pártvezéri állásfoglalás, előidézték a zenekar struktúrájában beálló változást. És ez magyarázza meg azt is, hogy az ifjú dr. Csilléry Béla 1939 őszén mint a Székesfővárosi Zenekar igazgató-karnagya kapcsolódott be a továbbiak során a hivatásossá vált testület életébe.

A régi zenekari tagok egy része tovább működött az új együttesben is, amely ugyancsak mint "Székesfővárosi Zenekar" vette ki részét a főváros zenei életéből. A régi tagok közül még a mai napig is működnek néhányan, sőt az alapító tagok közül is akad még 1-2 hírmondó, négy évtizednyi idő után, a zenekarban.

A hazánkon végigdúló történelmi viharok tombolása alatt az új Székesfővárosi Zenekar működése egy ideig szünetelt. De a felszabadulás után újraéledő zenekarnak tevékenysége számára új feladatkörök tárultak ki. Ezek már új sikereket is jelentenek az együttesnek, amely most napjainkban a magyar állam égisze alatt mint Magyar Állami Hangversenyzenekar méltán megérdemelt európai hírnévre tett szert. Fokozott mértékben tölti be azt a kultúrhivatást, amelynek a régi Székesfővárosi Zenekar több mint másfél évtizeden át olyannyira lelkes, önzetlen buzgalommal állott szolgálatában. Erről a további fejezetek adnak számot.

De még mielőtt a hivatásossá átalakult együttes működéséről szóló krónikámat folytatnám, hadd foglaljam össze a "régi" zenekar tevékenységét. A jól végzett munka felemelő érzésével lehet regisztrálnom, hogy a vezetésem alatt állott zenekar a megalakulásától, 1923-tól 1939 szeptember 3-ig 16 év alatt 1563 hangversenyt adott. Ez átlagos számítással évi 92 hangverseny. Ha minden hangversenyre csak két próbanapot számítunk, akkor a zenekar elfoglaltsága évi 276 nap volt. Műsorainkon 236 női énekes, 101 férfi énekes, 96 zongora-, 90 hegedű-, 19 gordonka-, 2 mélyhegedű-, 3 fuvola-, 1 oboa-, 2 klarinét-, 3 fagott-, 2 hárfa-, 7 orgonaművész szerepelt, sokan ismételt esetekben. Ezenkívül 39 énekkar működött közre, szintén ismételt esetekben.

Mit játszott a zenekar a 16 év alatt? A Függelék-ben lévő kimutatás ízelítőt ad a zenekar munkásságáról. Ez a kimutatás természetesen nem teljes, de tulajdonomban van a zenekar által 1923-tól 1939-ig előadott művek kimutatása kartoték rendszerben.

A fentiekben röviden vázoltam a Székesfővárosi Zenekar első 16 évi történetét. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy hasonló munkateljesítményt eddig egyetlen zenei együttes sem mutathatott fel rajtunk kívül. Kötelességemnek tartom megemlíteni, hogy a Székesfőváros vezetői mindenkor a legmesszebbmenő támogatásban részesítették a zenekart, amit a legnagyobb szorgalommal igyekeztünk kiérdemelni. A juttatott támogatásokból és segélyekből állandóan kiegészítettük és gyarapítottuk hangszer- és hangjegyállományunkat. A zenekarban beállott változáskor 364 tételre terjedő zenekari tárgyakat: hangszert, (a hangszerek között zongora, hárfa, celesta, és egyéb), állványokat, továbbá 1495 db. teljes zenekari művet adtunk át az új zenekarnak összesen 59.130 Pengő értékben.

A Népművelési Bizottság, különösen Novágh Gyula tanügyi főtanácsos, igazgató a legnagyobb jóindulattal, hozzáértéssel és együttérzéssel rendezte hangversenyeinket. A két testület között az idők folyamán szoros együttműködés fejlődött ki, amelynek meg is termett az áldásos gyümölcse.

Az elismerés és hála kifejezése illeti meg dr. Huszty (Havlin) Károly tanácsnokot. A zenekar adminisztrációs teendőinek oroszlánrésze reá hárult. Hivatali elfoglaltsága mellett szabad idejét csaknem teljesen a zenekar szervezésének szentelte. Kiváló munkatársai voltak: Szoyka Emil számv. főtanácsos, pénztáros, Huber Ervin számv. főtanácsos, ellenőr, Nemessányi Lőrinc közélelmezési főfelügyelő, gazda, Szentkúti Lajos számszéki irodaigazgató, kottatáros. Mindnyájan lelkes igyekezettel vettek részt a zenekar munkájában. A zenekar teljes tagsága mindig szívvel-lélekkel dolgozott az együttes felvirágoztatásán. A jövő ítélőszéke elé azzal a nyugodt lelkiismerettel állunk, hogy munkánkat a kitűzött kulturális célunk elérése érdekében híven és becsülettel teljesítettük.

---●---








Utószó


a nem hivatásos, vagyis amatőr alapon létrejött Székesfővárosi Zenekar működésének történetével lezárult fejezet némi kiegészítéséhez:

Tizenhat évig dolgozott tehát a régi Székesfővárosi Zenekar! Hogy mit és hogyan, azt tanúsítják az elért eredmények. Az új, hivatásos zenekarnak nem kellett új utakat keresnie, nem kellett egy új zenei intézményt kiépítenie. Mindezt készen kapta elődjétől, és szinte zökkenő nélkül mehetett tovább a jól kiépített, bevált utakon.

Úgyszólván egyik napról a másikra történt ez a változás a Székesfővárosi Zenekar életében. A fentebb elmondottak szerint az volt a körülmények kialakulásában megmutatkozó Dolgok Rendje, hogy az amatőr Zenekar helyébe hivatásos Zenekar lépjen. De a régi zenekar felszámolása kissé furcsa módon történt. A régi tagok semmiféle értesítést, felmondó levelet, vagy valamiféle formainak nevezhető írást nem kaptak a végbement változásról, és a tagok eddigi működési formájának megszűnéséről. Sem a Népművelési Bizottság, sem a Városházán székelő felettes hatóság nem tartotta érdemesnek a régi Zenekart, hogy egy-egy szűkszavú, akár csupán egysoros köszönőlevelet intézett volna a tagokhoz, akik közül számosan egyúttal a zenekar alapító tagjai is voltak. A tiszteletadásnak valamilyen kis jelképes gesztusa bízvást megillethette a tagságot annak az intézménynek részéről, amelynek céljait oly sok esztendőn át olyannyira híven, becsületből szolgálta.

De ugyan minek is kellett volna az ilyesmi! A tagok megtették az akkori magyar zenei élet kiszélesítésének ügye iránti kötelességüket. Megtették szeretetből, lelkesedésből, megtették magas fokú eszmei elgondolásból fakadó törekvéstől vezéreltetve, megtették önzetlen áldozatvállalással. Megtették, tehát mehetnek minden konvencionális búcsúszó nélkül, a tőlük való egyszerű elköszönés nélkül is! Akik a régiek közül, most 40 esztendő múltán még élnek, talán manapság is elgondolkoznak ezen a disszonáns záróakkordon végződő üres, néma befejezésen. De bizonyára tiszta lelki örömmel kísérik figyelemmel a munkájuk erőteljes folytatását jelentő, időközi változásokon is átment új együttesnek igazi művész pályafutását itthoni sikereik mérlegén is, de szerte a nagyvilágén is, mindenütt, ahol az új együttes eddig megfordult.

És a régi tagok számára ez igazibb belső elégtétel, mint az az üres, néhány szavas, el nem küldött, meg sem érkezett búcsúsor!










Függelék


A Székesfővárosi Zenekar

hangversenyein 1923-tól 1939 szeptember 3-ig bezárólag szerepelt karnagyok névsora

Bor Dezső 1231 Gatz, Felix (4) 1

Pécsi Sebestyén

1
Ábrányi Emil 12

Graber Lajos

2 Perényi Géza 2
Ádám Jenő 2 Grüner-Hegge, Odd(5) 1 Pető Imre 2
Arató István 2 Gutori Földes László 1 Piccardi, Oreste (10) 1
Árokháty Béla 1 Hajdú Mihály 2 Pleier, Bruno (11) 1
Banda Márton 1 Harmath Artur 2 Pless László 1
Bándó Gyula dr. 1 Horusitzky Zoltán dr. 3 Polgár Tibor 1
Bárdos Lajos 1 Horváth Károly 2 Pongrácz Zoltán 1
Bentsik György dr. 1 D'Isoz István 2 Raalte, Albert (12) 1
Berg Otto 1 Jemnitz Sándor 1 Rajter Lajos 6
Boldis Dezső dr. 5 Kádár Mihály 1 Rezik Béla 1
Borsay Samu 1 Karvaly Viktor 6 Sauerwald Géza 19
Borús Endre (1) 4 Kenessey Jenő 30 Schnitzel Gusztáv 1
Bőhm László 1 Kern Aurél 1 Siklós Albert 8
Csilléry Béla dr. 3 Kereszthy Jenő 3 Solti György 1
Décsi Péter 1 Kiss Károly 2 Stefániai Imre 3
Demény Dezső 4 Kleinecke Rudolf 2 Sugár Viktor 2
Doráti Antal 1 Kodály Zoltán dr. 2 Szabó Ferenc 1
Dohnányi Ernő 2 Kókai Rezső 1 Szeghő Sándor 4
Donáth Jenő dr. (2) 2 Koudela Géza 2 Szekeres Ferenc 1
Donát Jenő 1 Kozma József 1 Szenkár Mihály (13) 1
Donát Leo 1 Kulczyski Faustyn (6) 1 Szikla Adolf 12
Dötsch Károly 8 Lambert, Constant (7) 1 Sztojanovits Adrienne 2
Endre Béla 5 Mann, Tor 1 Tocchi, Gian Luca (14) 1
Eördögh János 1 Melles Béla 2 Turry, Peregrin 1
Erényi János 1 Müller Károly 84 Varga Pál 3
Failoni, Sergio 1 Nádor Aranka 1 Várhelyi Antal 1
Farkas Ferenc 3 Nagy Olivér 2 Vaszy Viktor 48
Fenyves Jenő (3) 1 Nilius, Rudolf (8) 2 Vincze Otto 3
Ferencsik János 13 Nordio, Cesare (9) 1 Unger Ernő 5
Fleischer Antal 16 Noseda Károly 3 Weber, Hilmar (15) 1
Forrai Miklós 1 Országh Tivadar 3 Weingartner, Felix (16) 2
Gabler Vilmos 1 Páloss Marcell 5 Zsolt Nándor 1
Galántay Jenő 1
1: csak énekkar 7: London12: Hollandia
2: Philadelphia8: Bécs13: Gera
3: Stralsund9: Bologna14: Olaszország
4: Bécs10: Róma15: Lipcse
5: Oslo11: Karlsbad16: Bécs
6: Lublin

Hangverseny-helyszínek

Pesti Vigadó 327
Gellért gyógyfürdő 91
Állatkert 287
Városliget - Iparcsarnok 528
Károlyi kert 144
Városmajor 77
Hangverseny a stúdióban 25
Zeneakadémia 30
Műcsarnok 9
Fővárosi Képtár 2
Budai Vigadó 3
Operaház 1
Sétahajó 3
Egyéb 36
összesen 1563
Rádióközvetítés 72

(A szerkesztők megjegyzése: az ebben a táblázatban megadott hangverseny-szám kevesebb, mint az előző táblázatban megadott vezénylések száma. Ennek az a magyarázata - mint a könyv szövegéből is kiderül -, hogy több olyan hangversenye volt a Székesfővárosi Zenekarnak, amelyen több karmester is szerepelt.)



Bor Dezső vezénylései a Székesfővárosi Zenekar élén
1939-1949 között


Mint a bevezetőben említettük, a Székesfővárosi Zenekar 1939-ben történt átszervezése után Bor Dezső a zenekar másodkarmestere lett, 1945-ig. Ebben a beosztásában is volt alkalma vezényelni, bár lényegesen ritkábban, mint 1939 előtt. 1945 után már csak néhány esetben vezényelte a zenekart. Bor Dezső és Kenesei Sándor összeállítása alapján 1939 és 1949 között 187 alkalommal állt a zenekar élén, ebből csak 4 szereplés jutott 1945 utánra. Az alábbiakban az ő munkájuk alapján vázlatosan ismertetjük Bor Dezső fellépéseit ebben a periódusban.

Az 1939-1940-es évadban Bor Dezső a következő hangversenyeket vezényelte:

1939-ben az évadnyitó hangverseny október 15-én volt, a műsoron a következő művek szerepeltek: Kodály: Színházi nyitány, Richard Strauss: Halál és megdicsőülés, Beethoven: C-dur zongoraverseny, előadta: Névay Ilona, Wagner: Tristan és Isolda, előjáték és Isolda szerelmi halála, Hengerics Ilona felléptével.

November 26-án a következő művek hangzottak el: Weber: Oberon, nyitány, Beethoven: Esz-dur zongoraverseny, előadta Anda Géza, Rimszkij-Korszakov: Antar, szimfonikus költemény, Visky János: Két tánc.

Az 1940. április 21-i, évadzáró hangverseny műsora a következő volt: Rimszkij-Korszakov: Nagy orosz húsvét, nyitány, Albert Ferenc hegedűművész öt kisebb darabot adott elő, Dukas: Bűvészinas, végül Raffay Erzsi Mozart: Szöktetés a szerájból című operájából Constanza áriáját adta elő.

1940-ben egy újabb kezdeményezés bővítette a Székesfővárosi Zenekar működési lehetőségeit. A főváros vezetősége, hogy növelje Budapest, mint fürdőváros keresettségét, fürdőzenekar felállítását tartotta szükségesnek. Ezt a szerepet a Székesfővárosi Zenekar egy 35 tagú, kisebb együttese vállalta. A nyári szezonban a Rudas-, Lukács- és Császárfürdők előtti parkokban rendszeresen adtak hangversenyeket. Ez a kezdeményezés sajnos csak két évig élt, valószínűleg a háború miatt 1942-ben már nem volt ilyen hangverseny. 1940-ben 172, 1941-ben 102 fürdő-hangversenyt adtak, és bár erre vonatkozóan nincs pontos adatunk, ezek jelentős részét Bor Dezső vezényelte.

Az 1940-1941-es évadban a zenekar sorozatot indított "Énekesek és hangszerek seregszemléje" címmel. Ennek keretében Bor Dezső két hangversenyt vezényelt:

1940. október 27-én: "Az emberi hangtól az énekegyüttesig", a hangverseny során részletek hangzottak fel Verdi, Mozart, Wagner, Donizetti operákból, összesen 15 énekes felléptével.

1941. január 19-én a "A zongora, II." hangverseny keretében három zongoraverseny szerepelt a műsoron: Mozart: G-dur, Brahms: d-moll és Liszt A-dur zongoraversenye, a szólisták Furka Gizella, Wehner Tibor és Dániel Ernő voltak.

Ezeken kívül ebben az évadban Bor Dezső még az 1940. december 2-i hangversenyt vezényelte, a műsor: Schubert: III., D-dur szimfónia, Schumann: A-dur zongoraverseny, szólista Széchenyi Dezső, Otto Ferenc: Erdélyi karácsony, Pastorale nagyzenekarra (bemutató előadás), Rimszkij-Korszakov: Aranykakas.

Az 1941-1942-es téli évadban nov. 20-án és dec. 7-én opera-hangversenyeket vezényelt, a szólisták Szalai Eszter, Németh Anna, Sárdy János és Littasy György voltak.

Az 1942-es, 1943-as és 1944-es nyári, Károlyi kerti hangversenyeken Bor Dezső összesen 10 alkalommal vezényelte a zenekart.

Az 1942. december 27-i hangversenyt Bor Dezső és Laskó Emil vezényelték, a műsor: Schubert: h-moll szimfónia, Otto Ferenc: Két zenekari dal József Attila verseire (bemutató), Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio, Schütz: Karácsonyi história (bemutató). Közreműködtek: Farkas Ilonka, Tiszai Magda, Rösler Endre, Dobos András és a Liszt Ferenc kórus.

Az 1944-es őszi szezon egyetlen opera-hangversenye Bor Dezső vezényletével november 25-én hangzott fel, a szólisták Páka Jolán és Megyesi Pál voltak. Ez volt a Székesfővárosi Zenekar utolsó hangversenye Budapest ostroma előtt.

Bor Dezső legközelebb már csak 1947-ben vezényelte a zenekart, erről koncertről az alábbiakban Bor Dezső és Kenesei Sándor összeállításából idézünk:

Az 1947. július 29.-i hangverseny leírása:

1947. július 29. Károlyi kert. Ünnepi hangverseny a Székesfővárosi Zenekar megalapításának 25. éves évfordulója alkalmából. Vezényel: Bor Dezső, alapító karnagy. Műsor:

Rimszkij-Korszakov: Nagy orosz húsvét, nyitány
Dukas: Bűvészinas
Liszt: Les Préludes
Beethoven: V. szimfónia

Kultúra és Sport (A VAOSZ, Városi és Vármegyei Alkalmazottak Országos Szövetsége lapja):

Július hó 29-én tartotta a Székesfővárosi Zenekar jubileumi hangversenyét 25 éves fennállása alkalmából a Károlyi kertben. Az együttest ez alkalommal Bor Dezső, a zenekar alapítója vezényelte.

A zenekar és a közönség - amelynek soraiban jelen voltak Bechtler Péter és Fodor Gyula alpolgármesterek is - melegen ünnepelte Bor Dezsőt, akinek úttörő munkája elismeréseként hatalmas babérkoszorút nyújtottak át. Augusztus 4-én, amidőn a Székesfővárosi Zenekar régi gárdája gyülekezett össze, hogy megemlékezzenek az eseményről, dr. Péczely Béla főjegyző a polgármester megbízásából a következő díszoklevelet adta át Bor Dezső karnagynak (lásd a következő oldalt).

Népszava (1947. július 31.):

Fennállásának 25 esztendejét díszhangversennyel ünnepelte meg a Székesfővárosi Zenekar. Ezúttal Bor Dezső karmester vezényelt, a zenekar megalapítója. Szünetben koszorút kapott a jubiláló karmester, s ezt meg is érdemelte, mert nagy áldozatkézséggel, szervezőerővel és szívósággal hozta össze és tartotta együtt zenekarát. Együttesének tagjai tizenöt éven át önzetlenül és tiszta művészetszeretetből működtek közre, mindössze a villamosköltségeiket térítették meg nékik. Ezért jártak hetenként többször is összpróbákra és vasárnap délutánonként a Vigadó nagytermében rendszeresen megtartott hangversenyekre.

Kedves Karnagy Úr!
A Székesfővárosi Zenekar megalapításának
25. évfordulója alkalmából
Budapest Székesfőváros közönsége nevében
őszinte hálánkat és köszönetünket

fejezzük ki azért a kulturális munkáért, amit a Székesfőváros közművelődése érdekében hosszú évek során önzetlenül kifejtett.

Tudjuk, hogy az Ön működése indította útjára a Székesfővárosi Zenekart, amely kezdeményezése nélkül semmiképpen sem lehetne hazánk legjobb és Európa egyik elismerten kitűnő hangversenyzenekara.

Budapest, 1947 július hó 29-én

Fodor Gyula
alpolgármester

Goda Gábor  
főjegyző

Némethy Károly
tanácsnok

Bor Dezső
karnagy úrnak
Budapest

A zenekarban legfőképpen a Székesfőváros alkalmazottai voltak: lelkes műkedvelők, akik fokozatosan nőttek az egyre igényesebbé vált műsorszámok előadásába. Az alapító tagok közül már csak kilencen működnek jelenleg is a tíz év előtt újjászervezett zenekar kötelékében. Ezek: Sámson Pál (hegedű), Banda Ede (gordonka), Fraknói Jakab és Kenesei Sándor (gordon), Brunovszky József (fuvola), Kántor Gábor (fagott), Minnich Jakab (trombita), Albrecht Péter (tuba), Roubal Rezső (ütő). Ők egy negyedszázad óta híven kitartottak s rendületlenül osztoztak a testület változó sorsában; ők megszolgálták, hogy a felszabadulás után rohamosan fellendült zenekar új dicsfényéből méltó rész essék rájuk.

A jubiláris hangverseny műsorán Rimszkij-Korszakov, Dukas, Liszt és Beethoven szimfonikus művei szerepeltek. A nagyszámú közönség lelkesen ünnepelte a zenekart és alapító, érdemes karmesterét, Bor Dezsőt. (J.S.)

Magyar Nemzet (1947. augusztus 1.):

A Fővárosi Zenekar alapítása 25 éves fordulóján díszhangversenyt tartott a Károlyi kertben. Nálunk könnyen feledik az érdemeket, a muzsikus elismerésének külföldön oly gyakori kitüntetés jelével meg éppen ritkán találkozunk. Helyesen cselekedtek az illetékesek, hogy ez alkalommal az alapító Bor Dezsőre bízták az igen igényes Rimszkij-Korszakov, Dukas, Liszt és Beethoven-művek vezénylését. Bor Dezsőnek, a lelkes könyvtári tisztviselőnek köszönhető, hogy ma Budapestnek magas színvonalon álló orkesztere van. Bor negyedszázada kezdte a szervezést, 1923 áprilisában koncertezett először, s mint karmester nem hivalkodni, hanem szolgálni akart. Programja a magyar szerzők, előadóművészek, karmesterek olyan felkarolását jelentette, amely ma is példaképül szolgálhat. Bor Dezső műveltséget terjesztett, közönséget nevelt filléres alapon! A közpénzből fenntartott együttestől és illetékes vezetőitől ma jobban, mint valaha, a közönségnevelés és szervezés égető kérdésének megoldását, a szociális zenekultúra kiépítését, a magyar művészet intézményes biztosítását, annak folytatását várjuk, amit Bor Dezső megkezdett és szolgált! (Gaál Endre)

A Reggel (1947. július 28.):

Huszonötödik születésnapját ünnepli kedden fővárosunk immár világhírű zenei együttese, a Székesfővárosi Zenekar. A jubileumi hangversenyt a Károlyi kert százados fái alatt tartják, és a karmesteri emelvényen ezúttal az alapító karnagy, Bor Dezső áll a zenekar élére, aki hősies küzdelmek árán szervezte és nevelte a zenekart, amelyre ma már méltán büszke a székesfőváros. (- -)

Színház (1947. augusztus 5.):

A zenekar és szülőatyja!

Egy ősz ember vette kezébe a karmester-pálcát, szerényen állt oda a zenekar élére, s a figyelmes nézők, akik ezerszám szorongtak az ódon Károlyi-palota kertes udvarán, észrevették, amint szelíd két szemében fellobbant a meleg fény és gyengéden meghajolt - a muzsikusok felé... Bor Dezső vezényelte e héten a Székesfővárosi Zenekart, az immár világhírű együttest, amely huszonötödik születésnapját ülte. Az alapító karnagy pálcájának intésére szólalt meg Rimszkij-Korszakov színpompás és ékesszóló remeke, a "Nagy orosz húsvét"-ja, Dukas elmésségtől szikrázó "Bűvészinas"-a, Liszt mélabús pátosztól zengő csodálatos "Les Préludes"-je, és Beethoven géniuszának gigászi vallomása, titáni birkózása a sorssal: az Ötödik szimfónia. E kifejező arc, e gazdag szellem és e finom ábrákat rajzoló karmesterpálca varázsára egész odaadásukkal muzsikáltak a lelkes és kiváló művészek, akiknek szeme valóban gyermeki szeretettel tapadt Bor Dezsőre, a zenekar romantikus hevületű életrehívójára, aki huszonöt évvel ezelőtt fejébe vette, hogy zenekart alapít a főváros számára, s egyetlen fillér támogatás nélkül elkezdett a nagy tömegeknek muzsikálni - teljesen ingyen! Akkor kitűnő műkedvelőkből, fővárosi tanárokból, tanárnőkből, tisztviselőkből és tisztviselőnőkből szervezte meg az együttest, a zenészek nehéz hivatali munka után gyülekeztek próbára és mentek hangversenyekre. Később hivatásos művészek foglalták el helyüket a kottapultok mögött, s ma már ez a könnyes szemű, ősz karmester büszkén nézhet gyermekére, a felcseperedett és világhírre vergődött zenekarra! Az új babér ma már nem az ő homlokát ékesíti, de a zenekar gyengéd érzése kitépett saját koszorújából egy levelet, hogy odategye az alapító karnagy lába elé: a főváros színeivel ékes babérkoszorúval köszönte meg Bor Dezsőnek úttörő munkáját, azt a gyönyörű álmot, amelyet álmodott és amely bennük valóra vált...

A hangverseny szünetében beszélgettünk Bor Dezsővel, aki mindenről és mindenkiről szól, csak - önmagáról nem.

- A nagy tömegeknek, a dolgozó rétegeknek, a szegényeknek muzsikáltunk, - mondja -, húsz fillérért, mert annyi volt a székek kölcsöndíja! Egyébként a Székesfővárosi Zenekar volt az első zenei együttes, amely a Rádióban szerepelt 1925 decemberében.

- És a fiatal tehetségek? Itt is nagy az érdemük!...

- Kezdettől fogva igyekeztünk fiatal tehetségeket bemutatni - feleli Bor Dezső, - szólistákat, karmestereket, zeneszerzőket. Olyan tehetségek indultak el pódiumunkról, mint Fischer Annie, Szabó Lujza, Orosz Júlia, Lengyel Gabriella, Gyurkovics Mária, Faragó György, Svéd Sándor, Pázmány György, Vaszy Viktor, Kenessey Jenő, Doráti Antal, Kadosa Pál...

A zenekar 1940-ben alakult át hivatásos együttessé. De addig az időpontig, nagyrészt Bor Dezső vezényletével, több mint másfélezer hangversenyt adtak.

(Megjegyzés. Mint a fent közölt hírlapi megemlékezésekből, valamint a visszapillantások első fejezetéből is kitűnik, ez a 25 éves évforduló a Székesfővárosi Zenekar megalakulásának negyedszázados évfordulója. A megalakulást hónapokon át tartó rendszeres és lelkiismeretes próbák hosszú sora követte, és a nyilvánosság előtti koncertszereplés csak a következő évben, 1923 április havában valósult meg.)

A továbbiakban Bor Dezső még 3 alkalommal vezényelte a Székesfővárosi Zenekart: egyszer az 1947-48-as évadban, majd 1948. október 5-én az Államrendőrségi gépkocsi telepen, itt opera és operett-részletek hangzottak fel. Közreműködött Szabó Miklós. Erről így ír a Magyar Rendőr (1948. okt. 15.):

"Három-három teherautóra szerelten áll a színpad a Bajcsi-laktanya hatalmas, 3000 embert befogadó garázsában. A mennyezeten hatalmas zászlók, a színpad mögött a rendőrség munkáját és szórakozását bemutató hatalmas festmények előtt a Székesfővárosi Zenekar. A nézőtéren 2500 rendőr: az őrsparancsnokképző tanosztály, tiszti tanfolyam, Rendőrakadémia, nőbajtársak, közp. kiképzőzászlóalj, és nem utolsó sorban a gépkocsiosztály beosztottjai, ugyanis az ő rendőr-egyesületi tagozatuk rendezte ezt a hangversenyt.

Megjelenik Bor Dezső karnagy, magasba lendül pálcája és már is felhangzanak Strauss János Denevér nyitányának jól ismert hangjai. A műsor, mint a felsorolásból is kitűnik, Haydn klasszikus, Donizetti romantikus zenéjén keresztül Bartók modern zenéjéig és a népszerű könnyű zeneszámokig mindent felölelt. A tomboló sikerből újabb, s már annyiszor megírt tanulságot vonhatunk le:

Nem igaz, hogy a közönségnek sekélyes kabaréműsor kell. Itt csupa rendőr volt, s igenis, megértették a komoly zenét is. Érdekelte őket, és értékelték is. A helyes műsorpolitikának a közönség szórakoztatása mellett mindig szem előtt kell tartania a zenei nevelés szempontjait is. (-)

Bor Dezső utoljára 1949 július 27-én vezényelte a Székesfővárosi Zenekart. A Károlyi kertben olasz opera estet adtak, Páka Jolán működött közre.



Bor Dezső és az Egyesült Izzó zenekara


Amint a bevezetőben és Bor Dezső életrajzában is említettük, ifjúkori zenei tevékenységének színhelyéről, Újpestről, annak egy gyárától, az "Egyesült Izzó"-tól, ahol a kulturális élet iránti igény 1945-ben a harcok elültével hamarosan jelentkezett, háromtagú delegáció jött érte (részben régi zenészei az egykori Újpesti Munkásotthon zenekarából), s felkérték, hogy vegye át az Izzó zenekarának vezetését. Ennek a kérésnek édesapánk örömmel tett eleget, s ezzel karmesteri tevékenységének egy újabb, mintegy 13 esztendős szakasza kezdődött. Régi zenész-ismeretségei révén színvonalas, nagy gyakorlatú zenészekkel egészítette ki a helyi tehetséges muzsikusokból álló zenekart, és gyakran hívott meg országos hírű szólistákat is a koncertek szereplőiként.

Meg kell említenünk, hogy a zenekar megalakulásában és működésének elősegítésében nagy szerepe volt Bay Zoltánnak, a neves fizikusnak, aki ebben az időben a gyár egyik vezetője volt, és pártolta a zenekultúrát. Számos nagysikerű hangversenyük volt ezekben az években, de - sajnos - ezeknek a műsorairól nem maradtak ránk olyan részletes feljegyzések, mint a Székesfővárosi Zenekar említett időszakáról.

Ez a zenekar és közönsége búcsúztatta azután a 70 éves korában visszavonuló édesapánkat. Erről a búcsúhangversenyről több újságcikk számolt be részletesen.

Erről az időszakról fő forrásunk az "Egyesült Izzó" gyári újságja, mely 1948-tól először "Tungsram Híradó", majd 1951-től "Izzó" néven jelent meg, először havonta kétszer, majd 1952-től hetilapként. Sajnos, az 1945 és 1948 közötti 3 évről nincsenek írásos forrásaink. A következőkben az újság alapján vázlatosan számolunk be Bor Dezső karmesteri tevékenységéről az Egyesült Izzó zenekara élén.

Tudomásunk szerint az első időben a zenekar tagjai túlnyomórészt nem a gyár alkalmazottai voltak. A zenekar létszáma ekkor megfelelt egy szokásos szimfonikus zenekar létszámának. Bor Dezső irányításával a kezdeti időktől kezdve rendszeresen adtak hangversenyeket, legtöbbször az Egyesült Izzó kultúrházában. A hangversenyeket rendszerint délután fél 5 órakor tartották, így a munkát befejező dolgozók mindjárt beülhettek a hangversenyre, nem kellett hazamenni és később visszajönni. A zenekar hamar összeszokott és színvonalasan muzsikáló együttessé vált. Erről tanúskodik a "Tungsram Híradó" 1948 szeptemberi beszámolója, mely szerint a zenekar legutóbbi hangversenyét a Rádió is közvetítette. Ekkor Polgár Tibor, a Rádió karmestere vezényelt, aki elismerően nyilatkozott a zenekarról és a közönségről.

Az újság híradásai alapján 1950 végén, illetve 1951 elején a zenekar átalakult, ami sajnos azt jelentette, hogy a létszáma nagyon erősen lecsökkent, és tulajdonképpen kamarazenekarrá alakult át. Ennek egyrészt nyilvánvalóan pénzügyi okai voltak, az ezekre az évekre jellemző erőltetett iparosítás miatt kevesebb jutott kulturális célokra, másrészt, mivel Bay Zoltán 1948-ban külföldre távozott, a zenekar elvesztette pártfogóját és mecénását.

Kopeczky József, aki diszpécser volt a lámpagyártásban, és mint hegedűs, a zenekar egyik alapító tagja és a zenekar "mindenese" volt, a "Tungsram-Híradóban" arról számolt be, hogy céljuk kettős: szórakoztatni és oktatni egyszerre. Terveik szerint műsorra tűzik az orosz és magyar zeneirodalom rövidebb lélegzetű műveit, Hacsaturján, Glinka, Borodin, Budaskin, Novikov, Ljadov, Bartók és Weiner főleg népi témákra épített alkotásait. A klasszikus és romantikus zeneirodalom nagy mestereinek (Beethoven, Schubert, Csajkovszkij, Haydn, Chopin, Grieg) műveit is játsszák. Elhatározták, hogy mint eddig is, minden műsorukban felléptetnek egy-egy neves, közismert művészt is. Hangversenyeiket havonta kívánták megrendezni.

Kopeczky József elmondta, hogy eddig a zenekar tagjai általában nem az üzem dolgozói közül kerültek ki, mivel nem igen találtak olyan dolgozót, aki művészi szempontból alkalmas lett volna a zenekarba, másrészt a dolgozók nem tudták vállalni, hogy a zenekar tagjai legyenek, mert ez állandó elfoglaltsággal járt volna.

A kamarazenekar 1951 márciusában alakult meg. Az első próbákon csak öten vettek részt, csak később sikerült a létszámot 10 főre emelni. Ez nyilvánvalóan kevés egy szimfonikus mű előadásához, ezért egy-egy hangverseny alkalmából kisegítő zenészeket alkalmaztak. Ugyancsak Kopeczky József említette, hogy az üzemben dolgozó zenészek nagy szeretettel jártak a próbákra, mert elsősorban Bor Dezső karnagy vezetése mellett állandóan tanultak, zeneileg képezték magukat. Azt akarták, hogy nyilvános hangversenyeken képességük legjavát adva szórakoztassák a hallgatóságot, és új tagok felvételével bővítsék a zenekart, de ezt gátolta, hogy a kisegítő zenészek anyagi juttatása megnyirbálta a zenekari keretet.

Minden héten próbát tartottak, és 1951 végétől havonta adtak hangversenyt.

A kamarazenekar sikeresen mutatkozott be 1951 novemberében. A hangverseny műsoráról nem maradtak feljegyzések. 1952. januárjában az Izzó zenekara a Zeneakadémián lépett fel sikeresen Bor Dezső vezényletével, feltehetőleg valamilyen fesztivál keretében. A műsoron szerepelt a Leányvásár keringője, majd az Izzó énekkarának közreműködésével a Faustból a katonák dala, a Kék Duna keringő és a Trubadurból a cigányok kara.

1953 szeptember 10-én a műsoron többek között Dunajevszkij, Verdi, Strauss művei szerepeltek; Bor Dezső vezénylése mellett Köves Magda és Litvai Gyula operaénekesek léptek fel.

1953 végén a zenekar létszáma már 22 fő volt. Műsoraikon gyakran szerepeltek elsősorban Mozart és Schubert művei, ezenkívül gyakran játszották Verdi, Rossini, Strauss, Lehár és Csajkovszkij melódiáit.

1954. március 12-én már 36 tagú zenekar koncertezett. A műsoron Mozart A-dur hegedűversenye szerepelt, a szólista a fiatal Kopeczky Zsuzsa volt, Kopeczky József leánya. Antal Lívia operaénekesnő Mozart és Schubert áriákat adott elő. A műsoron szerepelt még Schubert h-moll szimfóniája, melynek előadásával a kritikus szerint a zenekar hivatásos együttesnek is becsületére váló teljesítményt nyújtott.

Az "Izzó" gyári újság szerint a zenekar ismét átalakult, mint "újonnan megalakult szimfonikus zenekarunk"-at említi az eddigi kamarazenekart. Hogy ez pontosan mit jelentett, nem derül ki az egykori beszámolóból.

1954 áprilisában a zenekar új koncertre készülődött, erről Nemes Dezső újságíró a következőket írta: "...felhasználom az alkalmat és megkérdezem Bor Dezsőt, a zenekar tanítóját, hogy szóljon néhány szót a legközelebbi koncertről. "Dezső bácsi", ahogy őt nevezik, örömmel beszél a zenéről és szeretettel a zenekarról, mint gyermekéről a gondos szülő. - Legközelebbi hangversenyünk műsorán - mondja Bor Dezső - Mendelssohn, Chopin, Beethoven művek szerepelnek. E mesterek műveit előadni örömteli és felelősségteljes munka zenekarnak, karmesternek egyaránt. Muzsikusaink ilyen lelkesedéssel talán még soha nem jártak próbára, mint most. Érdekessége lesz a hangversenynek, hogy csodálatosan szép Chopin zongoraversenyt egyik legtehetségesebb fiatal zongoraművészünk, Rados Ferenc játssza." A műsoron Mendelssohn Hebridák nyitánya és Beethoven első szimfóniája szerepelt a már említett zongoraverseny mellett. A kritikák elismerően szóltak a hangversenyről.

1954 júniusában a zenekar részt vett a Vasas együttesek zenei fesztiválján. Június 9-én Bor Dezső vezényletével Liszt Esz-dur zongoraversenyét játszották, a szólista Varsányi László volt.

1954 októberében Verdi estet adtak, Szabó Miklós, Jámbor László, Páka Jolán és Palánkai Klára felléptével, az újság szerint ez a hangverseny "üzemünk eddigi kultúr-munkájának csúcsteljesítménye, koronája volt".

Novemberben Liszt hangversenyt adtak Cziffra György közreműködésével. Cziffra műsora: Elfelejtett keringő, Chromatikus galopp, Lidércfény, f-moll etűd, II. Magyar rapszódia, Desz-dur Consolation, Mefisztó keringő, Paganini etűd a-mollban, Spanyol rapszódia. A szimfonikus zenekar műsora: I. Magyar rapszódia, Les Préludes. A kritikus szerint a zenekar Bor Dezső vezetésével a szimfonikus költemény jó előadásával is felejthetetlenné tette az estét.

Decemberben olasz opera-est szerepelt a műsoron, Svéd Sándor, Takáts Paula, Kenedy Róbert felléptével.

1955-ben is havonta koncertezett a zenekar. Novemberben a zenekar fennállásának 10 éves évfordulója alkalmából jubileumi hangversenyt adtak. A műsoron a következő művek szerepeltek: Erkel Magyar ünnepi nyitánya, Schubert D-dur szimfóniája, Cziffra György Liszt és Chopin számokat adott elő, végül Csajkovszkij Olasz capricciója hangzott el. A hangversenyen fellépett még az Egyesült Izzó énekkara is, Fodor Lajos karnagy vezényletével. A kritikus dicsérte a zenekar teljesítményét, de elmarasztalta a szervezést, mert a nézőtér csak kb. 3/4-részben telt meg a kellő propaganda hiánya miatt. Megemlíti az újság, hogy a belépődíj a szokásosnál drágább volt, 5 Ft (!). Az énekkar felkészülését nem tartotta megfelelőnek.

1956 februárjában Mozart emlékhangversenyt rendeztek a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. Bor Dezső vezénylésével először Mozart Hafner szimfóniáját játszották, majd Beethoven c-moll zongoraversenyét Soós Istvánné felléptével, Kopeczky Zsuzsa közreműködésével Lalo Spanyol szimfóniáját, végül Bizet Arlesi lány szvitjét adták elő. A kritikus nem volt teljesen megelégedve a nehéz Hafner szimfónia előadásával, viszont nagyon elismerően nyilatkozott Kopeczky Zsuzsa hegedűjátékáról.

Az "Izzó" 1956. március 31-én írja, hogy a szimfonikus zenekar 11 év alatt közel 440 hangversennyel szórakoztatta a közönséget, s a zenekar olyan kitűnő karnaggyal dicsekedhet, mint Bor Dezső, aki annak idején a Székesfővárosi Zenekar alapítója volt.

Egy alkalommal Svéd Sándort hívták meg vendégszereplésre, aki azonban kijelentette, hogy ő komoly, neves zenekarok kíséretéhez szokott hozzá, s miután ilyet nem hozhat magával, a legjobb lesz, ha csupán saját zongorakísérőjével énekel. A zenekar nem hagyta magát, s kérte, próbálják meg mégis együtt. Svéd Sándor vonakodva beleegyezett, gondolván, a próba az még nem előadás. Végül pedig a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkozott a zenekarról, és természetesen együtt léptek fel.

1956 áprilisi hangversenyről írja az újság: "kiváló teljesítményt nyújtott az Izzó szimfonikus zenekara. Már maga az a tény, hogy üzemi zenekar olyan művel lép a közönség elé, mint Vivaldi d-moll concerto grosso-ja, dicsérendő. Előadás módjuk, a kidolgozás aprólékos finomsága aláhúzta Bor Dezső karnagy kiváló munkásságát, amellyel ezt az együttest a hasonló üzemi zenekarok fölé emelte. Ismét bebizonyította mesterségbeli tudását a két szólóhegedűs: Konrád Ferenc és Kopeczky Zsuzsa. Budaskin "Orosz fantáziája" c. művének előadása is méltó tükörképe volt a zenekar kiváló képességeinek."

1956 augusztusában Liszt halálának 70. évfordulója alkalmából Liszt hangversenyt rendeztek. A műsor első száma a "Magyar ünnepi dal" volt, utána Lipniczky Lajosné Liszt: "Ha álmom mély" c. dalát énekelte, majd Cziffra György az Esz-dur zongoraversenyt játszotta. A művész nagy sikert aratott. A hangverseny után a kritikus felkereste Bor Dezsőt, és kérte, mondjon néhány szót a zenekar életéről és munkájáról:

"Már 10 esztendeje dolgozunk együtt, s mondhatom, nagyon szép teljesítmény, hogy nem hivatásos zenészek, akik napi munkájukon túl vállalják a próbákkal járó nehézségeket, ilyen könnyen és jól fogják meg a zene mondanivalóját."

Az 1956-os forradalom leverése után a zenei élet 1957 májusában indult újra. Az "Izzó" írja:

"A hangverseny első részét Kiss Dénes vezényelte. A szünet után Bor Dezső, a "Szoc. kultúráért" éremmel kitüntetett karnagy, a zenekar Dezső bácsija vezényel. Felcsendülnek Verdi, Puccini, Bizet, Leoncavallo örökszép áriái, Tiszai Magda Kossuth-díjas és Joviczki József, az Állami Operaház tagjai tolmácsolásában. Élmény ez az est mindenkinek, a vendégeknek s a zenekar tagjainak egyaránt. A szőke Kopeczky Zsuzsa hegedűn Massanet: Thais Meditationját adta elő zongora kísérettel, forró taps jutalmazta művészetét. Végül Gounod Faust-jának balettzenéjével fejeződött be a jól sikerült operaest."

Az 1957. november 16-i hangversenyt úgy hirdették meg, hogy ez egyúttal Bor Dezső búcsúhangversenye lesz. De ez téves információ volt, az igazi búcsúhangversenyre csak a következő év februárjában került sor. A hangverseny első felében Várhelyi Antal karmester vezényelt (Bor Dezső nyugalomba vonulása után ő folytatta a zenekar irányítását). Az "Izzó" írja:

"Szünet után Bor Dezső vette át a zenekar vezetését. A második rész első számaként a más hangversenyekről ismert és az Izzóban oly kedvelt Kopeczky Zsuzsa játszotta igazi átéléssel Bruch hegedűversenyét. Művészetét a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta.

Mint ahogy később, a hangversenyt végighallgató Garay György hegedűművészt megkérdeztem, ő is elismeréssel nyilatkozott elsősorban növendékéről, Kopeczky Zsuzsáról, azután a zenekarról, annak munkájáról, amely sok fáradtságot igényel a napi munka utáni próbákhoz. Befejezésül Haydn Üstdob szimfóniáját adta elő a zenekar."

1957 decemberében a zenekar részt vett a Vasas zenei fesztiválon. Az Izzó zenekara Haydn G-dur, Üstdob szimfóniáját mutatta be, majd Beethoven F-dur románcát Kopeczky Zsuzsa adta elő nagy sikerrel.

Végül 1958. február 14-én került sor Bor Dezső búcsúhangversenyére. Az "Izzó"-ban megjelent meghívó szövegét a következő oldalon mutatjuk be.

MEGHÍVÓ

A kultúrbizottság meghívja a gyár összes dolgozóit, 1958. febr. 14-én délután fél 5 órakor a kultúrházban tartandó

Bor Dezső búcsúhangversenyre

Közreműködik: Tiszai Magda Kossuth-díjas, Radnai György, az Állami Operaház
                                 tagja, valamint Éber Pálma operaénekes.

Ezenkívül közreműködik az Egyesült Izzó szimfonikus zenekara, női és férfikara.

Vezényel: Bor Dezső és Várhelyi Antal

Karigazgató: Kiss Dénes

Meghívó igényelhető a kultúrbizottságnál és az alapszervezeti kultúrfelelősöknél.

Műsor:

1. Weber: Oberon - nyitány
2. Verdi: Traviata - Germont áriája (Radnai)
3. Saint-Saëns: Sámson és Delila - Csók ária (Tiszai)
4. Wagner: Lohengrin, III. felvonás előjátéka
5. Verdi: Rigoletto - Gilda áriája (Éber)
6. Bizet: Carmen - Torreádor ária (Radnai)
7. Verdi: Trubadur - Máglya ária (Tiszai)
8. Wagner: Tannhäuser - Zarándokok kara
9. Bizet: Carmen - Habanera (Tiszai)
10. Weber: Bűvös vadász - Vadászok kara
11. Weber: Bűvös vadász - Koszorús lányok dala
12. Erkel: Ünnepi nyitány

A búcsúhangversenyről megjelent két újságcikket teljes terjedelmében közöljük (8. pont).

Itt említjük meg, hogy Bor Dezső nyugalomba vonulása után az új karmester sajnos nem tudta tovább vinni az Egyesült Izzó zenekarát, amely lassan feloszlott.



Bor Dezső a lexikonokban


Magyar Életrajzi Lexikon
Harmadik, kiegészítő kötet
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981: III. kötet, 92. old.

Bor Dezső, halmaji (Bp., 1888. máj. 26.-Bp. 1974. máj. 29.): karnagy, zenekar-szervező. A Nemzeti Zenedében tanult hegedülni, majd katonazenésznek ment. 1911-ben az Újpesti Munkásotthonban munkászenekart alakított, amely rendszeresen adott hangversenyt az I. világháború végéig. Amatőr zenészekből megszervezte 1922-ben a Székesfővárosi Zenekart, ő vezényelte a zenekar megnyitó hangversenyét 1923. ápr. 6.-án a Vigadóban. Elsőként adtak hangversenyt 1925-ben a Magy. Rádióban. 1939-ig ig. karnagya, utána a már hivatásos zenekar másodkarnagya volt. Zenei munkájával párhuzamosan 1913-tól 1949-ig a Fővárosi Könyvtárban dolgozott. 1945-ben megszervezte és 1958-ig vezette az Egyesült Izzó zenekarát, de betegsége miatt egyre kevesebbet vezényelhetett. Kenesei Sándorral írott könyve a Székesfővárosi Zenekar, a Bp.-i Hangversenyzenekar és a Magyar Állami Hangversenyzenekar történetéről (Négy évtized a zeneművészet szolgálatában) kéziratban fennmaradt. - Irod. Somogyi Vilmos: B. D. (Muzsika, 1974. 8. sz.).

Szabolcsi Bence - Tóth Aladár
Zenei Lexikon
Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1965; szerk.: Bartha Dénes, I. kötet, 274. old.

Bor Dezső - karnagy, *1888. Az 1922 óta működött Bp. Székesfővárosi Zenekar szervezője és sok éven át lelkes karmestere volt.

Brockhaus - Riemann
Zenei Lexikon
Zeneműkiadó, Budapest, 1983, 223. old.

Bor Dezső, *1888. V. 26. Budapest, †1974. V. 29. uo.: karmester, a Székesfővárosi Zenekar (a későbbi Állami Hangversenyzenekar) alapítója (1923). 1905-09 katonakarmester, 1911-ben létrehozza az ország első munkászenekarát az Újpesti Munkásotthonban. 1909-13 a MÁV, 1913-49 a Fővárosi Könyvtár tisztviselője. A Székesfővárosi Zenekar vezetőjeként jelentős szerepet vállalt Budapest zenei közművelődésében. A felszabadulás után megszervezte és 1958-ig vezette az Egyesült Izzó szimfonikus zenekarát.

Budapest Lexikon
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993: 148. old.

Bor Dezső (Bp., 1888-Bp., 1974): főv. segédhivatali ig., karmester. 1913-ban a főv. szolgálatába lépett a segédhivatali szakon, később a Főv. Könyvtár gazd. vez.-je lett. 1923-ban főv. tisztviselőkből megszervezte a Főv. Zenekart, amelynek karmestere volt 1940-ig, amikor az együttes hivatásos zenekarrá alakult. A műkedvelő zenekar a maga idején magas színvonalat képviselt a főv. zenei életében.

Magyar Nagylexikon
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995: IV. kötet, 307. old.

Bor Dezső (*1888. máj. 26. Bp., †1974. máj. 29. Bp.): karmester. Újpesten létrehozta az első magyar munkászenekart (1911). 1909-1913 között a MÁV, 1913-1949 között a Főv. Könyvtár tisztviselője; részt vett a Székesfővárosi Zenekar (a későbbi Állami Hangversenyzenekar) alapításában (1923), majd a zenekar karnagyaként működött. Az Egyesült Izzó szimfonikus zenekarának vezetője volt (1945-58).



Előszó Gábor István "A BHZ-tól az ÁHZ-ig" című könyvéből


Beköszöntő

A Vigadó történetéről írott könyvem elején azzal mentegetődztem, hogy korábban az épületben sohasem jártam. Az ötvenéves Állami Hangversenyzenekar történetéről szólva viszont azzal büszkélkedhetem, hogy ezt a kiváló együttest körülbelül negyven esztendeje ismerem. Kezdetben csak a Károlyi-kertből, ahol a kerítés mögött állva nagyon sok más kispénzű zenerajongóval együtt ingyen hallgattam végig a hangversenyt.

A felszabadulás után az együttes zeneakadémiai koncertjeire is bemerészkedtem, és ez szó szerint értendő. A baloldali erkély bejáratánál Lajos bácsi állt, és ha jó kedve volt, jegy nélkül is beengedett a terembe, ahol ülőhely híján gyakorta ugyancsak végigálltam a hangversenyt. Gyönyörű évek voltak ezek, össze sem hasonlíthatók azokkal a mostani időkkel, amikor az Országos Filharmónia titkárságán hivatalosan - és roppant udvariasan - kapok belépőt, vagy baráti szívességből olykor a rektori páholyban ülhetek. Hol vannak már azok a nyári, téli esték, amidőn a fagottista hangolása, g-c-d-é-d-c-g futama jelentette számomra a hangverseny kezdetét! Az Állami Hangversenyzenekarhoz tehát negyven év óta szoros, baráti szálak fűznek. Koncertmesterét, Tátrai Vilmost, a kiváló muzsikust egyetemista és kezdő újságíró koromban azzal a naiv hittel köszöntöttem a hangverseny szünetében vagy az utcán, hogy ha én ismerem őt, akkor bizonyára neki is kell ismernie engem. Akkoriban álmomban sem gondoltam volna, hogy a híres hegedűs egyszer még barátságába fogad.

Anélkül, hogy a többi együttes - például a kezdetben ingyen koncertező MÁV Szimfonikusok - szerepét tagadnám zenei fejlődésemben, az ÁHZ hosszú idő óta a legfontosabb helyet tölti be életemben. Amidőn az együttes néhány tagja a társaság nevében arra kért, hogy írjam meg a zenekar félévszázados történetét, azzal a boldogító érzéssel vállaltam el, hogy legalább valami keveset törleszthetek abból az adósságból, amivel az ÁHZ-nak évtizedek óta tartozom. Ha könyvem, amely a kezdetektől 1980 végéig kiséri nyomon a zenekar munkásságát, nem úgy sikerül, ahogyan szeretném, ez csak azt jelenti, hogy nem vagyok elég megbízható fizető.

A bevezetőhöz tartozik egy, a kötet elkészülte szempontjából lényeges történet. Lakatos Évától, az Országos Filharmónia igazgatójától - aki munkámhoz sok segítséget adott, amiért itt mondok köszönetet - hallottam, hogy annak idején Bor Dezső és Kenesei Sándor megírták az ÁHZ, valamint egyik elődje, a Székesfővárosi Zenekar történetét, de terjedelmi okokból - kb. ezer oldalas volt a munka - nem lehetett kiadni. Próbáljam meg az egyetlen példányt valahol fölkutatni - tanácsolta Lakatos Éva.

Jól tudtam, hogy könnyebb a szalmakazalban egy gombostűt megtalálni, mint Bor Dezsőék kéziratos könyvét föllelni. És ekkor váratlan fordulat történt. A szerkesztőségben fölkeresett egy szikár, középkorú úr, aki A Vigadó története című munkámnak a Székesfővárosi Zenekarra vonatkozó, sommás megállapítását kifogásolta. Ott azt írtam, hogy ez az együttes meglehetősen kevés bemutatót tartott a Vigadóban: látogatóm joggal tiltakozott ez ellen. Bizonyítékként három, zöld színű kartonba kötött, vaskos könyvet vett elő aktatáskájából, és az egyik oldalt föllapozva megmutatta, hogy a zenekar milyen gyakran koncertezett a Vigadóban és hány bemutatót tartott.

Érdekelni kezdett az ügy és megkérdeztem vendégemtől: mi ez a könyv és kihez van szerencsém. (Rossz szokásom szerint a bemutatkozásnál nem figyeltem a nevét.) - Ifjabb Bor Dezső vagyok - válaszolta, majd megmutatta a könyv címlapját: A Székesfővárosi Zenekar és az Állami Hangversenyzenekar története, 1923-1964, írta Bor Dezső és Kenesei Sándor. Ez volt tehát a keresett munka, amelyben a két szerző, de főként Bor Dezső a legaprólékosabb részletességgel földolgozta az együttes történetét, és gondosan ismertette valamennyi külföldi és hazai koncert műsorát.

A Székesfővárosi Zenekar megalapítójának fiától a következőket kértem: engedje át nekem az adatok földolgozására a háromkötetes munkát, én pedig megígérem, hogy apjának méltó emléket állítok könyvemben. Nem tagadom: ezzel az ígérettel kitöltetlen csekket nyújtottam át, hiszen vajmi keveset tudtam Bor Dezsőről, akit az 1965-ös kiadású Zenei Lexikon is mindössze két és fél sorban említ meg. Aznap éppen hangversenyre mentem, és több idős muzsikus barátom is elmondta: Bor Dezső méltatlanul elfeledett alakja a huszadik századi magyar zenetörténetnek.

A gépírásos munka áttanulmányozása után az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy Bor Dezső nemcsak méltó arra, hogy emlékét megörökítsem az ÁHZ-ról írandó könyvben, hanem egyenesen erkölcsi kötelességem munkásságáról illő tisztelettel szólni. Ugyanis ő volt az, aki a színvonalas zene népszerűsítését 1923-ban - említenem sem kell, hogy nagyon áldatlan és rossz gazdasági körülmények között -, tehát akkor kezdte meg, amidőn ezzel nem elismerés, kitüntetés járt együtt, hanem közöny. Bor Dezső azonban megszállottja volt a muzsika mellett a zenei ismeretterjesztésnek is, és híveivel - jórészt a városháza hangszeren játszó tisztviselőivel - a szó szoros értelmében a nép közé vitte el ingyen vagy fillérekért a zenét.

A továbbiakban még lesz alkalmam szólni Bor Dezsőről és az általa alapított Székesfővárosi Zenekarról, itt csak annyit jegyzek meg: ez a könyv, amely az ÁHZ történetéről íródik, valamit törleszteni kíván abból az adósságból is, amivel az utókor, a magyar közművelődés tartozik az 1974-ben elhunyt Bor Dezső emlékének.



Ferencsik János előszava Gábor István "A BHZ-tól az ÁHZ-ig" című könyvéből


Elfogódottan írom ezeket az előszónak szánt sorokat, hiszen az ÁHZ már BHZ korától kezdve személyes jóbarátom.

Ma, amint ez a könyvből is kiderül, az ÁHZ ötvenhárom éves. Ez alatt az idő alatt számtalanszor muzsikáltunk együtt itthon és külföldön, és ebből az ötvenhárom évből már harmincegy éve annak is, hogy a legszorosabb művészi és emberi kapcsolat fűz bennünket össze: állandó karmesterük vagyok. Röviden, ez a zenekar életem egyik főszereplője.

Annál hálásabb vagyok a szerzőnek, hogy fáradtságot, időt nem kímélve minden elérhető adatot felkutatott, amely az ÁHZ életével, múltjával kapcsolatos.

Külön köszönet jár a szerzőnek azért, hogy Bor Dezső igazságtalanul feledésbe merült, de zeneéletünkben fontos tevékenységét ismét felszínre hozta. A magam személyében hálás vagyok Bor Dezső emlékének, aki gyakori meghívásaival nagy segítségére volt az induló fiatal karmesternek.

A zeneszerető olvasónak pedig azzal ajánlom ezt a könyvet, hogy lapozgasson benne lassan. Ne csak az adatokat olvassa, hanem érzékelje mögöttük a valóságot. Azt, hogy mennyi minden hangzott el az elmúlt ötvenhárom év alatt. Hány világhírű karmester járt hozzánk rendszeresen, és nevelte, fejlesztette zenekarunkat. Hogy milyen sokszor vitte ez a zenekar külföldre a magyar kultúra üzenetét.

Igen, Kedves Olvasó, ebből a könyvből rá fog jönni arra, hogy Ön egy gazdag hagyomány örököse.

Forgassa örömmel ezt a könyvet és szeresse továbbra is az ÁHZ-t.

Ezt kéri és kívánja tisztelettel

1983. április 25.

                                                                                    Ferencsik János



Két újságcikk Bor Dezső búcsúhangversenyéről az Egyesült Izzó zenekarával


Bars Sári cikke a búcsúhangversenyről a "Népszabadság" 1958. márc. 1-i számában

Ünneplőruhába öltözött közönség töltötte meg a múlt héten az Egyesült Izzó művelődési otthonának nagytermét. Bensőséges és megható az ünnep, melyre összegyűltek: a 70 éves karnagy, Bor Dezső jutalomhangversenye. Búcsú is egyben. Leteszi a karmesteri pálcát, nyugalomba vonul a deresfejű tanító, nemzedékek zenei nevelője, az Izzó szeretett Dezső bácsija.

Peregnek a számok a dobogón, klasszikusok zengő muzsikája szárnyal az Izzó szimfonikus zenekarának hangszerein, a kórus erővel teli hangján. Operaházunk jeles művészei, Tiszay Magda, Éber Pálma, Reményi Sándor az operairodalom legszebb áriáit szólaltatják meg.

De megtízszereződve árad az ünneplés, mikor az ősz karmester ismét a dobogóra lép. Újpest a magáénak vallja őt, a kispénzű emberek koncertmesterét...

Itt, a nagy munkásvárosban kezdte karmesteri pályáját, itt alakította meg 1911-ben az ország első munkászenekarát, amelynek az első világháború gyászos első esztendeje, 1914 tett pontot működésére. Majd egy évtized háborús és politikai vérzivatara után, 1923-ban Bor Dezső karmesteri pálcájának intésére ismét megszólalnak a hegedűk és felzengenek az oboák, a kürtök... Ekkor alakította meg állástalan muzsikusokból, kitérdelt nadrágú városi kishivatalnokokból a Fővárosi Zenekart, amelyet ma nagyra nőtt utódában Állami Hangversenyzenekar néven ismer a zenei világ.

Szünetben, a színpad háta mögött, a zenészek kis szobájában jóbarátok és tisztelők seregéből szakítom ki az ősz mestert rövid interjúra. A 45 éves karmesteri múlt emlékeit idézzük... Régi koncerteket a Ligetben, a Vigadóban, az állatkerti szabadtéren... Soha olyan hangversenyeket, soha olyan közönséget! - tanúsítják a régi pályatársak - mint ott, a 20 filléres ülőhelyeken a Ligetben, a hajdanvolt zenepavilonban, a szökőkút és az Iparcsarnok között... Akinek nem volt 20 fillérje sem, elálldogált egy fához dőlve, s ingyen hallgatta a zenét. - Melyik a legszebb emléke? - faggatom a mestert.

- Egy fehér szalag - mondja. - A szalagon néhány szó: "A ligeti koncert álló hallgatói". Ma is őrzöm ezt a megfakult szalagot. 1927-ben, az első ligeti hangversenyen virágcsokrot fogott át, amelyet sebtiben összeadott fillérekből hozatott a koncert végére a "potyaközönség".

Két dátum még, amit feljegyzek a gazdag élet emlékeiből. 1925. december 25. - ezen a napon volt a Fővárosi Zenekar első rádiószereplése - mondja Bor Dezső - a Rákóczi úti stúdióban. Ezzel a szerepléssel indult meg a rádiókoncertek sora...

A másik évszám: 1934 július... Az első szabadtéri hangverseny a Károlyi-kertben. A hangverseny dirigense, Bor Dezső fényképet őriz róla, amelyen dobogó nélkül, a földön foglal helyet a zenekar...Később dobogó is lett, de akkor a karmester kérésére bontották le a kertet körülvevő magas kőpalánkot, hogy minél többen hallgathassák a zenét...

Így nevelte az embereket a zene szeretetére, így szórta, teli kézzel kincsét, a muzsikát a kispénzűeknek, a szegényeknek. A fasizmus eltávolította a Fővárosi Zenekar vezető karnagyi tisztéről. 1945-ben a kommunista párt kutatta fel, hívta vissza az őt megillető helyre. A romok között, gyalog ment érte Bodoki Antal, az újpesti pártbizottság megbízottja - egyik volt hegedűse a munkászenekarban - s kérte: jöjjön, alakítsa meg újra a munkások zenekarát. Bor Dezső azóta vezeti az Egyesült Izzó muzsikusait, terjeszti a szépséget, a kultúrát a nagy munkásvárosban, ahol kezdte és folytatta szakadatlanul, míg pálcát tartó keze el nem gyengült....

Búcsúztatják a tanítványok, a pályatársak a régi Fővárosi zenekarból, búcsúztatja az Izzó pártbizottsága, a szakszervezet, a Zeneművészek Szakszervezete, az újpesti munkásság, a Népművelési Intézet, az Operaház vendégművészei, az Állami Hangversenyzenekar-beli neveltjei... Elárasztják virággal és ajándékkal, megindult szavakkal, szeretettel, tisztelettel és hálával.

Áll a reázáporozó szeretet özönében: szólni nem tud, csak meghajtja újból és újból finom ősz fejét... Aztán meglendül a karmesteri pálca: felzeng a zenekar, hogy harmóniák nyelvén mondja el: nem, mégsem búcsúzunk Bor Dezsőtől, tanításával jelen van ezentúl is mindenütt, ahol igényes muzsikát hallgat a koncerttermeket megtöltő, zenekedvelő új közönség.

K. L. cikke a búcsúhangversenyről az "Izzó" (az Egyesült Izzó gyári újságja) 1958. február 20-i számában

Búcsúhangversenyt hirdetett a plakát

A nézőközönség morajló soraiban egyszerre csend lesz, amikor a karmesteri dobogón megjelenik az ősz hajú mester. Búcsúhangversenyt hirdetett a plakát és mindenki eljött, aki szereti a zenét, és már olyan sokat tapsolt Bor Dezsőnek, a hetvenéves karmesternek. Deresedő hajú munkásemberek, akik az ő keze nyomán életre kelt operaáriákon és szimfóniákon keresztül ismerkedtek meg a zeneirodalommal és szerették meg a muzsikát. Nehéz a búcsú. Valamennyien úgy vagyunk: nem is hisszük el, hogy az Izzó zenekarának az élén, ezentúl sohse álljon a mi kedves Dezső bácsink.

A muzsika a legszegényebb embert is gazdaggá teszi. Bor Dezső pedig, aki egész életét a zenének szentelte, nagyon gazdag ember. 1911-ben kezdte zenei munkásságát az újpesti Munkásotthon zenekarának élén, ahol olyan dolgozókkal szerettette meg a muzsika gyöngyszemeit, akik előzőleg még a kottát sem ismerték. Ezek az emberek szívvel-lélekkel álltak az akkor még fiatal karmester mögé, és hangversenyeket rendeztek, hogy szélesebb körben tegyék lehetővé Újpest munkásságának a zenéhez való hozzájutását.

1922-ben, alig tíz évvel később, túl az első világháború nélkülözésteli évein, a múzsa újra teret követelt magának és Bor Dezső végigjárva a főváros hivatalait, amatőr zenészeket gyűjtött, akikkel önkéntes alapon megalapította a későbbi Fővárosi Zenekart.

1923 áprilisában a pesti Vigadóban kezdték el a rendszeres délutáni hangversenyeiket. Még ugyanezen év őszén minden vasárnap délután "Népszerű hangversenyek" címén hangverseny-sorozatot indított a Gellért Szálló márványtermében. 1927. Tizenhat év telt el és ezalatt az idő alatt egy megerősödött zenekar alakult ki, amellyel a Városligetben ingyenes koncerteket tartott, hogy minél többen hallhassák, megszerethessék a zenét. A Városligeti hangversenyek sikere nyomán szervezte meg a későbbi Károlyi kerti filharmonikus zenekari hangversenyeket. A második világháború elmúltával ismét a munkásság, a régi újpesti gárda élére állt.

Tizenhárom év óta tapsolunk az ősz mesternek, aki mindig újat, mindig szebbet és színesebbet adott és most búcsúzik tőlünk, hangversenydobogótól, a karmesteri pálcától, de a muzsikától nem.

Mi, akik rajta keresztül ismertük meg és szerettük meg a zeneirodalmat, mindig hálásak leszünk és emlékezni fogunk rá.



Nekrológ


Somogyi Vilmos cikke a "Muzsika" 1974. augusztusi számában

BOR DEZSŐ karmester, a Székesfővárosi Zenekar megalapítója, aki több mint ezerötszáz koncerten állott a publikum elé, a magyar zenei élet egyik elfelejtett "nagy öregje" volt.

Ismeretes, hogy testülete a mai Állami Hangversenyzenekar őse. 1923. április 5-én léptek először a Vigadóban a nyilvánosság elé, május 1-től már az Állatkertben adtak rendszeresen szabadtéri koncerteket; három évig a Gellért Szálló márványcsarnokában játszottak.

Kikből állt a zenekar? Amatőrökből és zenekedvelő városházi tisztviselőkből - azok számára muzsikáltak, akik "szerény anyagi helyzetük miatt" kiszorultak a hangversenytermekből.

A vállalkozás példátlan nagy közművelődési jelentőségéről akkor alkothatunk képet, ha tekintetbe vesszük, hogy a húszas években a Rádiónak sem volt még szimfonikus zenekara. 1926 májusában ugyan megalakult a Rádió Házi-zenekara (ilyen néven is szerepelt), de ez a kamarazenekar az Opera tizenkilenc tagjából verbuválódott. 1928 januárjában már kétszázötvenedszer játszottak a mikrofon előtt.

Bor Dezső hegedűsnek készült, a Nemzeti Zenedében tanult, de ő is városházi tisztviselőként dolgozott. Képzett zenész volt és fáradhatatlan szervező. Három év múltán sikerült elérnie, hogy elismerték: az amatőr társaság kiérdemelte a Vigadót!

E keretben nem írhatjuk meg Bor Dezső életrajzát, minthogy pályafutása azonos a Székesfővárosi Zenekar külön kötetet érdemlő történetével. Röviden annyit: úgyszólván mindent vezényelt - egyik nap Bartókot, a másik nap operett-estet!

1930/31-ben már ott tartottak a "zenekedvelő városházi amatőrök", hogy Mahler Negyedik Szimfóniáját szólaltatták meg, néhány évtizeddel megelőzvén a közép-európai Mahler-kultuszt. Szólistájuk ezidőben már Dohnányi Ernő, aki Mozart d-moll zongoraversenyét játszotta (1931).

Mutatóba egy Bor Dezső-féle műsor: 1937. január 7-én "Fiatal magyar művészek bemutatkozó hangversenye": a szereplők sorában Gyurkovics Mária, Lengyel Gabriella, Littassy György, Solti György. A bemutatkozókat nem ismerte senki, legfeljebb Solti György volt ismerős az Operaház berkeiben, minthogy 1932 óta korrepetitorként működött. (Solti György Schubert Ötödik Szimfóniáját vezényelte.)

1939-ben a Székesfővárosi Zenekar hivatásos zenekarrá alakult át. Ez az együttes mutatta be a Felszállott a pávát Mengelberg vezényletével. A szólisták közül itt kezdte muzsikus-pályáját Végh Sándor, Anda Géza, Böszörményi Nagy Béla, Károlyi Gyula. A negyvenes évek elején a koncertmester: Szervánszky Péter, második koncertmester: Tátrai Vilmos.

Bor Dezső 1939-ig igazgató-karnagy volt. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nevelő- népművelő munkája országos jelentőségű és felejthetetlen.



Centenáriumi megemlékezés


Bor Dezső emlékezete

Az Újpesti Munkásotthonban 1911-ben alakult meg az ország első munkászenekara; létrehozója az a Bor Dezső volt, akinek a magyar zenei élet oly sokat köszönhet. Bor Dezső ugyanis nem kevesebbet tett, mint azt, hogy amikor ez a zenekar az első világháború kezdetén feloszlott, 1922-ben elhatározta, hogy a Fővárosi - ma: Szabó Ervin - Könyvtár tisztviselőjeként jó részt munkatársaiból és főképpen amatőrökből együttest alapít.

Így született meg és mutatkozott be 1923. április 5-én a Vigadóban rendezett díszhangversenyen a Székesfővárosi Zenekar, amely első műsorát Goldmark, Mendelssohn, Berlioz, Grieg és Svendsen kompozícióiból állította össze. A ma száz éve született karmester dirigensi képességeit kevés kritika őrzi, ám szervező tehetségéről és mindenekelőtt népművelői tevékenységéről cikkek sokasága mellett a kortársak is szívesen emlékeznek meg. Néhány nappal a megalakulás után, 1923. május 1-én népszerű művekből összeállított műsort adott zenekarával az Állatkertben, és ezt a koncertet az olyan patinás hangverseny-terem mellett, mint a Vigadó, még nagyon sok követte a Gellért-fürdőben, a városligeti Iparcsarnok előtt, a Városmajorban, majd a Bor Dezső fölfedezte gyönyörű helyen, a Károlyi-kertben.

Beszédes számok igazolják, hogy ama csaknem 1660 koncert közül, amelyet a Székesfővárosi Zenekar 1939 őszéig adott, az Állatkertben 287-szer, a Városligetben 528-szor, a Károlyi kertben 144-szer szerepeltek, gyakorta belépődíj nélkül. Ne gondolja azonban senki, hogy e koncertek nagy többsége amolyan fürdőhelyi-jellegű, sétahangverseny volt. 1925 tavaszán például, amikor a fiatal Vaszy Viktor vezényelte az együttest, a műsoron Mendelssohn Hebridák nyitánya és Mozart C-dur, Jupiter szimfóniája szerepelt. Két év múlva az Állatkertben Alpár Gitta a Székesfővárosi Zenekar kíséretében a Rigoletto Gildájaként búcsúzott a pesti közönségtől.

Nincs módunk részletesen szólni Bor Dezsőék műsorpolitikájáról, amelynek ezúttal csak két vonását emeljük ki. Az egyik a tehetségkutató verseny, amelyet először 1926 karácsonyán rendeztek meg: ezen mások mellett bemutatkozott a 11 éves Fischer Annie és a 13 esztendős Faragó György. Két év múlva, a második tehetségvédelmi koncerten a közreműködők sorában Farnadi Edit, Orosz Júlia, Farkas Ferenc, a három hét múlva megtartott újabb koncerten pedig Losonczy György és Fekete Pál, valamint a négy Szervánszky-testvérből alakított vonósnégyes.

A másik tanulságot a koncert-sorozat kínálta a nemzetek muzsikájából. A harmincas évek közepén lengyel, olasz, angol, finn, francia, a következő évadban norvég, német, francia, osztrák, orosz, svéd komponisták műveiből tartottak nemzeti esteket; hazájukat jórészt a kortárs zeneszerzők képviselték.

1940-ben Csilléry András székesfővárosi tanácsnoknak a buzdítására átszervezték a Székesfővárosi Zenekart, amely beleolvadt az 1930-ban létesült Budapesti Hangverseny-zenekarba. Vezetőjükké a tanácsnok fiát, az inkább jobboldali nézeteiről, mint tehetségéről ismert dr. Csilléry Bélát nevezték ki. Ettől kezdve Bor Dezső, aki korábban 1200-nál többször vezényelte együttesét, az újjáalakult zenekarban a másodkarnagyi címet kapta, kevés vezénylési lehetőséggel.

Az így félreállított zenei népművelőnek a felszabadulás újabb lehetőséget kínált: megszervezte és 1958-ig, nyugdíjba vonulásig vezette az Egyesült Izzó szimfonikus zenekarát. Munkásegyüttessel kezdte és munkászenekarban fejezte be pályafutását a ma száz éve született és 1974-ben elhunyt Bor Dezső.

Magyar Nemzet, 1988. május 26.

Gábor István



Szíj Rezső: Megkésett emlékezés Bor Dezsőre[4]


Olyan valakire emlékezünk, aki világi hivatása teljesítése mellett megtalálta a módját annak, hogyan maradhat hű egyházához s vehet részt mint presbiter annak szolgálatában. Ki volt a 100 éve -1888. május 26-án - született Bor Dezső? Az 1965-ös kiadású Zenei Lexikon még csak annyit mond róla:

"Bor Dezső - karnagy. 1888. Az 1922 óta működött Bp. Székesfővárosi Zkar (BHZ) szervezője és sok éven át lelkes karmestere volt." - Ha meggondoljuk, hogy az Állami Hangversenyzenekarról (ÁHZ) Gábor István által írt mű: "A BHZ-tól az ÁHZ-ig"- előszavában Ferencsik János kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, karmester méltatja Bor Dezső "igazságtalanul feledésbe merült" munkásságát, akkor a lexikon szűkszavúságát joggal kifogásolhatjuk. De az 1983. évi magyar Brockhaus-Riemann Zenei Lexikon és a Magyar Életrajzi Lexikon már hosszabb címszót szentelt neki. Az viszont, hogy Bor Dezső a Kálvin téri gyülekezetnek évtizedeken át nemcsak tagja, hanem hűséges presbitere is volt, már nem tartozik a Zenei Lexikonra. Annyival inkább miránk, s a Reformátusok Lapjára.

A család 1234-ig tudja visszavezetni eredetét. Az ősök között királyi tisztségviselők is akadtak, még Zsigmond király udvarában is, de a török előnyomulása miatt a 16. századtól megindult a család fokozatos elszegényedése. Egyik ága Szikszóra költözött, ott élt 300 esztendeig. Szikszóról a 18. század végén indult meg szétvándorlásuk az országban. A család tagjai között már a 18. század végén akadtak Debrecenben tanult lelkészek és iskolamesterek. Van adatunk arra, hogy Bor István okányi lelkész 1799-1800-ban a régi templom helyett építendő új templom alapkövét helyezte el. - Tudunk Bor Péter nevű iskolamesterről (1797-1868), aki Tenkén és Körösnagyharsányban működött. Egyik leszármazottja Bor Áron (1828-1885) lelkész volt Sarkad, Kötegyán és Vadász gyülekezeteiben. Mint honvéd, megsebesült a szabadságharcban. Másik fia, Bor Sámuel (1830-1888) iskolamester Biharugrán, majd Körösnagyharsányban, ahol a sírja ma is látható. Bor János (1870-1943) református igazgató tanító Hajdúszoboszlón, törvényhatósági tagja Hajdú-Bihar vármegyének és szerkesztője a Független Hajdúságnak. Ez csak néhány kiragadott név a Bor család ama tagjai közül, akik egyházi területen működtek.

De iparosok is akadtak a családban. Bor Dezső nagyapja a Torontál vármegyei Nagyszentmiklóson működött mint szabómester. Apja ott is született. (Nagyszentmiklós a szülőfaluja Bartók Bélának is.) Az apa vasúti raktárnokként dolgozott. 46 évesen özvegyen maradt, majd megnősült. Bor Dezső a második házasságból született 1888. május 26-án. Az apa Budapestre kerülvén a Ganz gyárban dolgozott. Idős korában szűkös körülmények között élt, Dezső fia ezért is kényszerült 16 éves korában beállni katonazenésznek.

Bor Dezső első felesége Tima-Horváth Margit Celldömölk környéki családból, pesti szabómester leányaként született. 33 éves korában meghalt. Utána Bertók Fanny operaénekesnőt vette nőül, aki egy ideig két német operaháznak is tagja volt. 1927-ben családjával az Üllői útra (109/b.), majd a Ferenc térre (4. sz.) költözött. Két fiát a Lónyai utcai református gimnáziumba íratta be. Vallásos meggyőződésből, tudatosan tette. Ő maga a 30-as évektől a 60-as évek közepéig a Kálvin-téri gyülekezet presbitere. Csak azért addig, mert súlyosbodó betegsége miatt tovább már nem tudott eljárni a templomba és a gyűlésekre. (...)

(...) Bor Dezső, hogy szegény sorsú szüleinek helyzetén könnyítsen, 16 évesen beállt az egyik katonazenekarba. Majd a nagyhírű Nemzeti Zenedében folytatta tanulmányait, miközben folyamatosan ismerkedett a különféle hangszerekkel. Karmesternek készült s 1911-ben az Újpesti Munkásotthonban megszervezte a történelmi Magyarország első szimfonikus zenekarát s azt 1914 közepéig vezette.

1922-ben megalapította a Székesfővárosi Zenekart, amatőr alapon, kimondottan zeneértő zenebarátokból. Ezt olyan magas színvonalon vezette azokban a rendkívül nehéz években (Trianon, menekültek százezrei, világgazdasági válság, nácizmus stb., stb.), hogy 1939-ben átalakulhatott hivatásos zenekarrá, amelyet még évekig részben ugyancsak Bor Dezső vezetett, mint másodkarmester. Szervezőkészségének és erejének volt köszönhető az a sok-sok hangverseny, amelynek elindítója s legtöbbjének vezénylője Bor Dezső volt s amelyeket a Gellért-fürdőben, az Állatkertben, a Pesti Vigadóban, a Városligetben, a Rudas-fürdőnél, a Károlyi-kertben rendeztek. Ezek a hangversenyek egyrészt rendkívül magas színvonalukkal, másrészt viszonylag alacsony belépti díjaikkal a társadalom legszélesebb tömegeinek nyújtottak emlékezetes zenei műélvezetet s nagyon népszerűek voltak. Bor Dezső kb. másfélezer hangversenyt vezényelt. A harmincas évek közepén a belépti díj a városligeti szabadtéri hangversenyeken 20 fillér volt és ülőhelyre szólt. Az állóhelyekért nem kellett fizetni.

Ezeket a szabadtéri hangversenyeket Budapest Székesfőváros Népművelési Bizottsága támogatta, Beethoven, Bruckner, Bartók, Dohnányi, Kodály, Lehár és sok más klasszikus és kortárs zeneszerző műveit - köztük nem egy ősbemutatót - hallgathatott a közönség.

1945 után a fölfordult világban szélsőséges politikai nézetet valló zenei körök sokadmagával Bor Dezsőt is félretolták, de 1946-ban az újpesti munkászenészek meghívták maguk közé. Ekkor vette át az Egyesült Izzó zenekarának vezetését. Karmesteri tevékenységét 1958-ig folytatta, amikor is korára és betegségére hivatkozással letette a karmesteri pálcát.

Egyik barátjával, Kenesei Sándorral, akivel 45 éven át dolgozott együtt, megírta az Állami Hangversenyzenekar történetét (1923-1963) 1100 kéziratoldal terjedelemben.

Bor Dezső 1974-ben, 86 éves korában hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben nyugszik. 1988 decemberében, születésének 100 éves évfordulója után emléktáblát lepleztek le tiszteletére a IX. ker. Ferenc-tér 4. számú ház falán, amely házban hosszú időn át, haláláig élt. Gábor István már idézett könyvében így jellemezte Bor Dezsőt: "Valósággal megszállottja volt a zenei ismeretterjesztésnek és híveivel a szó szoros értelmében a nép közé vitte el ingyen, vagy fillérekért a zenét."

Bor Dezső fiainak családi fényképei között számos értékes egyházi vonatkozású darab is fönnmaradt. Egyik 1926-ból való fölirata: Budapest-Külső Lipót és Terézvárosi Református Egyházrész Parochiális Tanácsa. 1926. március 28. Ezen Bor Dezső is látható. Körülbelül 40 éven át szolgálta presbiterként egyházát.

Kell-e mondanunk, hogy ily vonatkozásban is méltó az emlékezetre s hogy mennyi Bor Dezsőre volna szüksége mai zenei közművelődésünknek s egyházunknak is.

1988. december 10.



Emléktábla Bor Dezső lakóházán


1988-ban, Bor Dezső születésének 100. évfordulója alkalmából a család kezdeményezésére Budapest Főváros Tanácsa emléktáblát helyezett el és avatott fel azon a Ferenc-téri lakóházon, ahol ő 1932-től haláláig lakott. Az emléktáblának már május 26.-ra, Bor Dezső születésnapjára el kellett volna készülnie, azonban bürokratikus és pénzügyi nehézségek miatt az avatás csak december 20.-án történt meg. Az emléktábla szövege:

E házban lakott
BOR DEZSŐ
1888-1974
karmester
a magyar zenei művelődés kiemelkedő alakja
a Székesfővárosi Zenekar alapítója
Születésének 100. évfordulóján állította
Budapest Főváros Tanácsa

A kis ünnepségen az egyik IX. kerületi iskola kórusa énekelt, majd Tátrai Vilmos, Kossuth-díjas, Kiváló Művész, a Székesfővárosi Zenekar egykori koncertmestere mondta az avató beszédet:

"Mikor megkértek arra, hogy Bor Dezső karnagy úr emléktáblája előtt néhány mondatot szóljak, örömmel vegyes szomorúság töltött el. Nagy örömöt okozott, hogy fővárosunk zenei művelődését nagyszerű eredményekkel gyarapító karmesterünket nem feledték el. Azonban elöntött a szomorúság, mikor arra gondoltam, hogy mi maradt a munkásságából.

12 éves kisfiú voltam, mikor először találkoztam Bor Dezsővel és zenekarával. Egy kedves barátom és kollégám, Faragó György, aki sajnos korán eltávozott közülünk, szólózott a zenekarral. Akkor még nem tudtam felfogni, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy egy ilyen kisfiú nagyzenekari kíséretet kap. Persze az sem fordult meg a fejemben egy pillanatig sem, hogy valaha én majd koncertmestere leszek Bor Dezsőnek.

Most az emlékezés perceiben az első és az utolsó hangversenyt érzem munkássága szimbólumának. Aki 1911-ben megalapítja az Újpesti Munkásotthon zenekarát, és 1958-ban az Egyesült Izzó együttesével búcsúzik a muzsikától. A két dátum között, 1923-tól 16 éven át a Székesfővárosi Zenekar vezetője. A fővárosi tisztviselőkből alapított együttes igaz lelkesedéssel, töretlenül küzdött célkitűzéseiért. A Vigadó, a Zeneakadémia téli hangversenyei után a Városligetben és a Károlyi kertben indítanak koncertsorozatokat. Műsoruk elképesztően gazdag. Nagyszerű példa lehetne a mai hangversenyélet számára is. A közreműködőket estig lehetne sorolni, Alpár Gittától Závodszky Zoltánig, nemcsak sztárok, hanem pályakezdő tehetségek szerepelnek a listán. Most már nem is sorolom tovább a szólistákat, csak annyit szeretnék mondani, hogy ennek a csodálatos szervezésnek, olcsó helyáraknak rendkívüli népnevelő munka lett az eredménye.

A ZENE című folyóirat 1927 decemberi számában megjelent egy méltatás: "Aki láthatta, hogy a Székesfővárosi Zenekar hangversenyein mennyire növekszik a figyelmesen hallgató munkásság száma, lehetetlen, hogy ne örüljön ennek a nagyfontosságú szociális eseménynek. A Népművelési Bizottság megtalálta a helyes megoldást. Megértette a kor sürgető szavát: a munkásság a művészetből is részt követel magának. Ezt a részt meg is kapja, s ezzel közelebb jut az egyenrangúságért folytatott küzdelemben, kitűzött célja eléréséhez." Azt hiszem, ezt ma sem lehetne okosabban megfogalmazni.

De a jól végzett munka közös öröme hirtelen megszakad. A főváros státuszba veszi a Budapesti Hangversenyzenekart. A zenekar élére Csilléry Béla kerül. Ezzel a Székesfővárosi Zenekar nagyszerű pályafutása véget ér. Némi kárpótlás lehetett Bor Dezső számára, hogy néha vezényelte az együttest, de ez már nem az ő világa volt.

Gazdag életpályája főbb adatai olvashatók Gábor István BHZ-től az ÁHZ-ig című könyvében. Bízom abban, hogy a munkás és ifjúsági hangversenyek történetéről még bővebben is beszámol majd az irodalom.

Bor Dezső tervszerűsége, kezdeményezése, munkabírása példamutató marad addig, amíg fővárosunkban zenekultúra lesz. Kívánom, hogy akik nem ismerték, azoknak hirdesse az emléktábla, hogy ki volt ez a fáradhatatlan népnevelő. Aki pedig ismerte életútját, az itt tisztelegjen emléke előtt."




Hátra Kezdőlap Hátra