Csan buddhista anekdotakincs
Üres a kezem, mégis kapál, Nincsszövetje gúnyát öltök, Erőm bűvös, csodát teszek: |
A három nagy világvallás - a buddhizmus, a kereszténység és az iszlám - közül a buddhizmus a legrégebbi. Két és fél évezredes története folyamán több mint harminc ázsiai országban játszott kisebb-nagyobb társadalmi szerepet. Állandóan változott, hogy megmaradhasson, alkalmazkodott, hogy hódíthasson, átvett, hogy adhasson. Ez mindenkori ereje és gyengéje. Egyetemes emberi eszményt hirdetett, de vallásos köntösei, filozófiai értelmezései, gyakorlati megvalósításai rendkívül sokszínűek.
A számos buddhista felekezet közül azonban csak egy aratott Ázsián túl is átütő sikert: a nyugati intellektuális színpad izgalmas jelensége az utóbbi három-négy évtizedben a zen fellépése és rohamos, széles körű terjedése. A második világháború előtt - néhány szaktudóson kívül - alig ismerték, ma viszont szóba kerül a művészet, a sport, a tudomány legkülönfélébb ágaival kapcsolatban. Paradox módon a több mint ezeréves zen irodalom és művészet az ötvenes évektől Nyugaton a legmodernebb irányzatok között kapott helyet. Elég csak Pollock festményeire, Snyder költeményeire, Salinger novelláira, Cage zenéjére utalni.
A zen szó szanszkrit eredetű, a buddhizmussal került át Kínába, majd onnan Japánba. A szanszkrit dhjána szó, amely elmélyülést, meditációt jelent, a kínaiak csannára írták át, vagy röviden csanra. E kínai írásjegy japán kiejtése a zen. A csan, illetve a zen a buddhizmus legfontosabb kelet-ázsiai iskolája, melyet a legenda szerint maga Buddha alapított. Tanítóbeszéd helyett egykor a Keselyűbércen felmutatott egy szál virágot tanítványainak, mire egyikük elmosolyodott. Egy mosolygó virág és egy virágzó mosoly indította útjára tehát ezt a "szavakon túli tanítást", amelyet a 6. században Bódhidharma, a 28. indiai és egyszersmind az első kínai pátriárka hozott át Kínába. A Bódhidharmának tulajdonított négysoros szerint:
"Külön hagyomány a tanon túl,
Nem alapul írott jegyen,
Menten az ember szívéhez szól,
Hogy feleszméljen, Buddha legyen."
Az újabb történeti kutatások azonban megcáfolják ezt a hagyományt, és az iskola kibontakozását a kínai Tang-dinasztia korára (618-907) teszik. A buddhizmus időszámításunk első századában kezdett átszivárogni Indiából Kínába, de jó néhány emberöltőbe telt, amíg meghódította a kínaiakat, hisz ők eleddig ilyen bonyolult spekulatív rendszert nem ismertek. A Tang-korra vált szinte egész Kína buddhistává. (A köznyelv még ma is úgy hívja Buddha buzgó követőjét, hogy Tang-buddhista.) Ekkorra már kirostálták a buddhizmusból mindazt, amit képtelenek voltak megérteni vagy elfogadni. A buddhizmus sinizációjának, elkínaiasodásának eredménye a csan irányzat. A tulajdonképpeni alapító, egy kantoni írástudatlan tűzifaházaló, a 6. kínai pátriárkának tartott Huj-neng (638-713), aki a visszatérést hirdette az egyszerűséghez, Buddha megvilágosulás-élményének átéléséhez, a természethez. Mindez tipikusan kínai, elsősorban taoista válasz az elvont és rendszerező indiai buddhizmusra. Az értekezések és szövegmagyarázatok, bűvigék és jelképek, pazar és pazarló szertartások, zarándoklatok, szőrszálhasogató szerzetesjogi rendszabályok tömkelegéből kiemeltek egyvalamit: a meditációt. De ezt is leegyszerűsítve. A tényleges tapasztalatot sohasem helyettesítheti se írás, se szó - jelentették ki -, a buddhaságot kell gyakorlatban megvalósítani, nem számtalan újraszületés után, hanem itt és most, azonnal, a meditációban. A meditáció - kényszerűségből használom ezt a szót, mert már meghonosodott a pszichológiai és orientalista szakirodalomban - nem elmélkedést, gondolkodást jelent itt, hanem egyfajta pszichoszomatikus gyakorlatrendszert és egy speciális tudatállapotot.
A Tang-dinasztia kora nemcsak a középkori kínai kultúra és a kínai buddhizmus, hanem a csan irodalom virágkora is. Minden későbbi csan és zen írás csak halvány visszfénye a Tang-kori műveknek. A csan irodalom nyelve, stílusa különbözik a klasszikus irodalmi kínaitól. A csan ugyan megvetett és elvetett minden írott szót, de a tanítványok mégis buzgón és a lehető leghívebben jegyezték le mestereik beszélgetéseit, mondásait. Így került be az írott nyelvbe a beszélt köznyelv, ami fordulatot hozott a kínai elbeszélés és regény kialakulásában is. A csan irodalom ezeket az anekdotákat "kungan"-nak ("közokirat") vagy "ven-tá"-nak ("kérdés-felelet") hívja, az előbbi elnevezés a történetek hitelességét, az utóbbi pedig az élőszóbeliségét hangsúlyozza.
Furcsák ezek a történetek, szeszélyesek, hóbortosak, mégis sejtjük, hogy olyan tapasztalat rejlik mögöttük - az esetek egyik szereplője mindig mester -, ami hiányzik az élménytárunkból. Egy zen mestertől hiába is várunk magyarázatot, neki az csak "vadrókacsaholás", mert saját meggyőződésének ismertetésével még nem adta át az élményeit. Szájbarágás helyett inkább csak mutat, ordít, üt, "sose szabad túl nyíltan beszélnie", nehogy megfossza tanítványát a felfedezés örömétől; a tanítása időhöz, helyhez, egyénhez szabott. A tanítvány kérdéseire adott válaszok azért tűnnek sokszor következetlennek, mert nem mindig a kérdésre reagálnak, hanem a kérdésével magát mutató kérdező lelkiállapotára. Ha a felelet a kérdezőre vonatkozik, fölösleges logikai összefüggést keresni a kérdés és a felelet között. A mester nem a problémára figyel, hanem az emberre, akiben a problémák felmerülnek.
A vallásos gondolkozással ellentétben a zen nem akar "a valóságos világon kívül, fantasztikus módon megvalósítani szükségleteket, amelyek a valóságos világban megvalósíthatatlannak bizonyulnak." A zen nem oldja meg a problémákat, nem elégíti ki és nem fojtja el a vágyakat - átéli. Nem az emberi természet tökéletesítése a célja, hanem megtapasztalása. Ha igent mondunk, az igennel járó szenvedést kapjuk, ha nemet, a nemmel járót. A szenvedés ott vár ránk mindig, ahova menekülünk előle. Nem a visszautasítás szabadít meg, hanem a teljes befogadás. A zen elfogadja azt, ami van. Légy önmagad, ne az, aminek hiszed magad, vagy ami lenni szeretnél, sem pedig az, aminek látszani akarsz mások szemében, vagy aminek mások tartanak. Mi valóságosabb, a problémáid, vagy te magad?
Az ember legkevésbé ismert, legrejtelmesebb világa saját képességeinek ki nem kutatott és ki nem fejlesztett része. Az elütő kultúrák kölcsönös megértése, megismerése az első lépés egy "belső űrutazáshoz", hogy az emberi jelenség valamennyi lehetőségével szembenézhessünk. Az orientalisták többsége sajnos misszionárius őseiktől örökölt idegenkedéssel viseltetik az élő vallási tapasztalat iránt. Az empirikus ismeret tudományos leírását az empirikus ismeretről szóló értelmezgetések "tudományos" elemzése helyettesíti. Így tehettek egyenlőségjelet a kábítószeres és a zen meditációs élmény közé azok, akik csak az előbbit vagy egyiket sem ismerték (amíg zen mestereken folytatott japán fiziológiai vizsgálatok meg nem cáfolták őket). Pedig nyilvánvaló, hogy a zent nem a vízió érdekli, hanem a vízió alanya.
Jómagam több mint huszonöt éve szerkesztem ezt az antológiát. Az ötlet 1965-ben fogant meg bennem, amikor Arthur Koestler A lótusz és a robot című könyvét olvastam nem sokkal disszidálásom után az észak-franciaországi Cambrai-ban. A gyűjtést amerikai egyetemeken folytattam 1966-67-ben, de a végső nyers váz Daigyo Moriyama barátom és szerzetestársam segítségének köszönhető. 1967. október 5-én ugyanis zen buddhista szerzetessé avattak Japánban - elsőként Kelet-Európából. (Akkoriban mindössze tíz körül volt még a zenbe beavatott amerikaiak és nyugat-európaiak száma.) Ma is úgy érzem, képtelenség hitelesen értelmezni zen szövegeket a szerzetesi életvitel és a megvilágosulás belső élményének ismerete nélkül. A szemelvényeket olyan alapvető zen antológiákból válogattam, mint Az ősatyák csarnokának gyűjteménye (952), a Jeles szerzetesek élete (988), A lámpás hagyományozása (1004), A zöldkőszáli feljegyzések (1128) és A nincs-hova-menés kapuja (1228). Ezek a mondások és történetek mind a kínai csan buddhizmus aranykorából valók, a Tang-dinasztia korától a mongol hódításig (618-1279).
Itt és most munkám jó egyharmadát adom közre. A tervezett tudományos kézikönyv helyett inkább a termékenyítő eszmék közvetítésére helyeztem a hangsúlyt.
Elhagytam a csan történetét, szakszótárat, jegyzeteket, életrajzokat, bibliográfiát, nemzedékrendi táblázatokat. Hadd álljanak itt a zen mesterek szavai pőrén, megütköztetésre készen saját világunkkal.
1990. április 23.
Vu-ti császár
kihallgatásra rendelte Bódhidharmát:
- Lám,
építtettem számtalan templomot, másoltattam számtalan szútrát, gondoskodtam
számtalan szerzetesről - hivalkodott a császár. - Milyen érdemeket
szereztem?
- Semmilyet - mondta
Bódhidharma.
- Mi szent hát?
- Minden üres, nem szent.
- Akkor
ki áll itt előttem?
- Nem ismerem.
Bódhidharma a barlang falának fordulva ült és hallgatott. Kint
Huj-ko a magas hóban térdelt hiába, végül levágta és felmutatta egyik karját,
hogy szóra bírja mesterét:
- Tanítványod szelleme
nem ismer nyugalmat - mondta kétségbeesetten. - Könyörgök, békítsd meg!
- Hozd ide azt a nyughatatlan szellemed - szólt a
pátriárka. - Megbékítem.
- Mihelyt keresem,
megtalálhatatlan.
- Akkor meg is békült.
A szél lobogtatta a templomi zászlót. Két szerzetes arról
vitatkozott, vajon a zászló mozog-e vagy a szél. Csűrték-csavarták a szót, de
egyikük sem tudta meggyőzni a másikát.
Egyszer
csak megszólalt mellettük a hatodik pátriárka:
-
Nem a szél és nem a zászló az, ami mozog. Hanem a tiszteletre méltó
elmétek.
A szerzetesek riadtan
elhallgattak.
Ma-cu remetekunyhójában élt a Heng-hegyen, és éjt-nap belemerült
az elmélkedésbe. Fel se nézett, amikor Huaj-zsang mester meglátogatta.
- Miért elmélkedsz? - kérdezte a mester.
- Hogy Buddha legyek - felelte Ma-cu.
Huaj-zsang felvett egy téglát, s az ajtó előtt csiszolni kezdte
egy kövön.
- Mit csinálsz?
- Tükröt csiszolok.
- Hiába
csiszolod, attól nem lesz tükör a tégla!
- Hiába
elmélkedsz, attól nem leszel Buddha! - vágott vissza Huaj-zsang.
- Akkor mit tegyek?
- Ha
nem indul el az ökrös szekér, az ökörre kell suhintani vagy a szekérre?
- Miért állítod te azt - kérdezte egy szerzetes Ma-cutól -, hogy
az értelem az a Buddha?
- Hogy a porontyok
abbahagyják a sírást.
- És ha abbahagyták?
- Akkor azt mondom, hogy az értelem tulajdonképp nem is
értelem, nem is Buddha.
- És mit mondasz annak,
aki nem sorolható se ide, se oda?
- Hogy egyéb
sem!
- És ha netán olyan emberre bukkansz, aki
nem kötődik az egyébhez sem?
- Csak annyit mondok
neki, igazodjon a Nagy Úthoz.
- Hogy igazodjunk az Úthoz? - kérdezte egy másik szerzetes.
- Én nem igazodom - jelentette ki Ma-cu.
Egyszer egy szerzetes egy hosszú és három rövid vonalat húzott
Ma-cu lába elé:
- A négy vonal közül az egyik
hosszú, a másik három rövid - közölte a szerzetes -, mit tudsz még
hozzátenni?
Ma-cu is húzott egy vonalat a
földre:
- Ezt mondhatod hosszúnak is, mondhatod
rövidnek is - mutatott rá. - Ez a válaszom.
A mester az út szélén üldögélt és a lábát nyújtóztatta.
Tanítványa, Jin-feng arra tolt egy kordét, és kérte szépen, hogy húzza be a
lábát.
- Amit egyszer kinyújtok, azt vissza nem
húzom! - makacsolta meg magát Ma-cu.
- Ha én egyszer nekiindultam, vissza nem
fordulok! - viszonozta Jin-feng, és kordéstul átgázolt a mester lábán.
Kisvártatva Ma-cu bárddal viharzott be a
csarnokkapun:
- Jöjjön elő, aki megsebezte a
lábam! - zengett a hangja.
Jin-feng előlépett,
lehajtotta a fejét, a mester pedig letette a bárdot.
- Mit szólsz a vízhez - kérdezte Pang Jün -, nincs se izma, se
csontja, mégis elbír tízezer tonnás hajókat.
-
Itt nincs se víz, se hajó - figyelmeztette Ma-cu. - Miféle izomról és csontról
locsogsz?
- Honnan jöttél? - kérdezte Si-tou egy most érkezett
szerzetestől.
- Csianghsziből.
- Láttad a nagy Ma-cu mestert?
-
Láttam.
Si-tou egy farönkre mutatott:
- Milyen Ma-cu ehhez képest?
A szerzetes nem felelt. Visszatért Ma-cu mesterhez és elmesélte
neki, mi történt.
- Láttad, mekkora rönk volt? -
kérdezte a mester.
- Hatalmas - mondta a
szerzetes.
- Nahát, ilyen bivalyerős vagy?
- Hogyhogy?
- Nem kis
dolog Nanjüeből idáig cipelni egy akkora rönköt.
- Milyen eszmékre tanítod majd az embereket? - kérdezte Ma-cu
Paj-csangtól.
Paj-csang szó nélkül feltartotta a
légycsapóját.
- Ez minden?
Paj-csang földhöz vágta a légycsapót.
Jen-kuan szólt egy szerzetesnek, hogy hozza oda az orrszarvúcsont
legyezőjét.
- Eltört - mondta a szerzetes.
- Akkor hozd ide az orrszarvút! - mondta
Jen-kuan.
A szerzetes nem válaszolt.
Az írástudó Csang-cso tiszteletét tette Hszi-tang
mesternél:
- Léteznek-e a hegyek, a folyók és
maga a nagy föld? - kérdezte tőle.
- Léteznek -
felelte Hszi-tang.
- Nem igaz!
- Melyik csan mesterrel találkoztál?
- Csing-san mesternél jártam, és bármiről kérdeztem, azt mondta,
hogy nem létezik.
- Van családod?
- Feleségem és két gyermekem.
- Milyen családja van Csing-sannak?
- Csing-san egy öreg buddha - háborodott fel az írástudó -, ne
rágalmazd őt, mester!
- Ha valaha olyan családi
állapotba kerülsz, mint Csing-san, akkor majd én is azt mondom, hogy nem
léteznek. Csang-cso fejet hajtott.
- Minek jöttél ide? - kérdezte Ma-cu Huj-hajtól.
- Buddha tanítását keresem.
-
Énnálam? - kérdezte Ma-cu. - Ilyen messzire kódorogsz otthonról, ahelyett, hogy
saját házad kincsével törődnél?
- Mi az én
kincsem?
- Aki kérdez! Mindennel teljes az,
hiánytalan. Használhatod korlátlanul, kimeríthetetlen. Miért magadon kívül
keresed azt, aki keres?
Huj-haj egyszerre
megvilágosult.
Egy Jüan nevű szerzetes azt kérdezte:
- Mester, teszel-e valami komoly erőfeszítést, hogy gyakorold az
Utat?
- Igen - mondta Huj-haj.
- Mit?
- Ha éhes vagyok, eszem - ha
álmos vagyok, alszom.
- Hát nem ezt tesszük
mindnyájan?
- Nem bizony.
- Miért nem?
- Ha esztek, közben
száz dolgon jár az eszetek, és ha aludni tértek, ezer gondolattól terhes az
elmétek - mondta Huj-haj. - Hát ezért nem.
Ta-mej haldokolt. Azt mondta szerzeteseinek:
- Ami jön, fogadjátok, ami megy, hagyjátok!
Kisvártatva felsivított egy repülőmókus.
- Ennyi az egész - szólalt meg utoljára. - Vigyázzatok rá!
Seng-kuang kapálás közben kettévágott egy gilisztát.
- Nézzétek - mondta a többieknek -, kettévágtam egy
gilisztát, és mindkét vége mozog. Vajon melyikben van az élete?
Mestere, Ce-hu válaszul felemelte a kapáját, rábökött az egyik,
majd a másik felére, végül a kettő közti közre is, aztán visszaindult a
kolostorba.
Csü-ti remetelakában szolgált egy siheder.
- Milyen módszerrel tanít a mestered? - kérdezgették tőle.
A szolgalegény felemelte a mutatóujját.
Ám a dolog egyszer Csü-ti fülébe jutott, nosza kést ragadott, és
levágta legénye ujját. Üvöltve rohant el kínjában szegény, de amikor Csü-ti
utánaszólt, megállt és visszanézett.
Csü-ti
felemelte a mutatóujját.
A legény magához
tért.
Halála közeledtén, Csü-ti azt mondta szerzeteseinek:
- Mesterem, Tien-lung egy-ujj csanját használtam egész
életemben, de elhasználni mégsem tudtam. Értitek végre? - és mielőtt meghalt,
még egyszer felemelte a mutatóujját.
Egyszer a három tanítvány, Nan-csüan, Hszi-tang és Paj-csang
elkísérte Ma-cu mestert egy holdfényes sétára.
-
Mit gondoltok - kérdezte Ma-cu -, mire lehetne legjobban kihasználni ezt az
időt?
- A szövegek tanulmányozására - szólalt meg
elsőnek Hszi-tang.
- Kiváló alkalom az
elmélkedésre - javasolta Paj-csang.
Ilyen
válaszok hallatán Nan-csüan megfordult, és faképnél hagyta őket.
- A szövegeket meghagyom Hszi-tangnak - mondotta a
mester -, Paj-csang pedig valóban tehetséges elmélkedő. De Nan-csüan lépett túl
a hívságokon.
Huang-po a kolostor kapujában búcsúzott Nan-csüan mestertől, a
kezében tartotta bambusz esőkalapját.
- Nagy
melák ember vagy, nem túl kicsi neked ez a kalap? - kérdezte Nan-csüan.
- Ha kicsi is, elfér alatta az egész világ.
- No és én, az öreg Vang mester?
Huang-po feltette kalapját és útnak indult.
- Milyen lelkiállapotod van a nap tizenkét órája alatt? - kérdezte
egy szerzetes Nan-csüantól.
- Miért nem az öreg
Vang mestert kérdezed? - tanácsolta Nan-csüan.
-
Épp most kérdeztem.
- És adott valamit, ami a
lelkiállapotod legyen?
- Az öreg Vang mester áruba bocsátja magát - fordult egyszer
Nan-csüan a gyülekezethez. - Ki veszi meg?
- Én
megveszem - lépett elő egy szerzetes.
- De ne
legyek se drága, se olcsó - szabta meg a mester. - Nos, mennyit érek?
A szerzetes hallgatott.
A mester látogatóba készült a szomszéd faluba. Éjszaka a helybéli
földisten megjelent a falu elöljárójának, és jelezte a mester másnapi érkezését.
Elő is készítettek mindent a fogadására.
- Honnan
tudtad előre, hogy jövök? - lepődött meg a mester.
- Megmondta a földisten álmomban - felelte a falusi
elöljáró.
- Erőtlen az öreg Vang mester minden
igyekvése, ha istenek és démonok kifürkészhetik szándékait - állapította meg
Nan-csüan.
Egy szerzetes mindjárt a mester
védelmére kelt:
- Tisztelendőséged máris oly
nagyszerű erényekkel bír, miért fürkésznék istenek és démonok?
- Áldozz ételt a földisten oltárán! - zavarta el a szerzetest
Nan-csüan.
- Mit csinálunk ma? - kérdezte a kolostor intézőjét
Nan-csüan.
- Malomkereket forgatunk.
- A malomkereket forgathatod - hagyta rá Nan-csüan -,
csak a tengelyre vigyázz, nehogy megmozduljon.
Egyszer a Nyugati és a Keleti Csarnok szerzetesei veszekedtek egy
kismacskán. Nan-csüan mester felvette a macskát és elibük tartotta:
- Szóljatok érte egy szót, vagy megölöm!
A szerzetesek zavartan hallgattak, mire Nan-csüan
kettévágta a macskát.
Estefelé megérkezett
Csao-csou, és Nan-csüan elmesélte neki, mi történt. Csao-csou levette a
szalmabocskorát, feltette a fejére és indult kifelé.
- Ha itt lettél volna - sóhajtott Nan-csüan -, megmented azt a
macskát.
Nan-csüan ruhát mosott.
- A mester
még mindig ezt csinálja? - hüledezett egy szerzetes.
- Miért, mit csináljak vele? - emelte fel a ruhát
Nan-csüan.
Egy szerzetes a csészéjét mosogatta. Nan-csüan mellé lépett és
váratlanul kitépte a kezéből. A szerzetes megütközve állt ott, üres
kézzel.
- Most a csésze az én kezemben van -
szögezte le Nan-csüan. - Mit érsz vele, ha
méltatlankodsz?
Egyszer Nan-csüan kisétált a veteményeskertbe, látott egy
szorgoskodó szerzetest, és megdobta egy darab téglával. Amint a szerzetes
hátranézett, a mester felemelte az egyik lábát. A szerzetes nem szólt semmit, de
követte a mestert a csarnokba.
- Az imént
megdobtál egy darab téglával - kezdte a kérdezősködést. - Ez valami intelem
volt?
- No és a lábemelés? - kérdezte a
mester.
A szerzetesnek torkán akadt a szó.
Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándor
szerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba.
Nan-csüan fölegyenesedett, és odatartotta sarlóját a
szerzetes orra alá:
- Harminc pénzt fizettem érte
- mondta.
- De én a Nan-csüanba vezető útról
kérdeztelek!
- Bizony jól vág! - mondta
Nan-csüan.
Nan-csüan remetelakába betévedt egy szerzetes.
- Felmegyek a hegyre dolgozni - mondta Nan-csüan -, főzd csak meg
az ebédet, egyél, aztán hozd fel a részem.
A
szerzetes megebédelt, széttört-zúzott mindent a remetelakban, és lefeküdt
aludni.
Nan-csüan megelégelte a várakozást és
hazaindult. Amikor meglátta az alvó szerzetest, szó nélkül leheveredett az ágy
túloldalára, és ő maga is elaludt. A szerzetes felkelt és otthagyta.
Nan-csüan évek múltán is emlékezett az esetre:
- Azelőtt egy remetelakban éltem - mesélte
tanítványainak -, és egyszer meglátogatott egy agyafúrt szerzetes. Színét se
láttam többé.
Lu Keng, Hszüan-cseng kormányzója tanácsot kért
Nan-csüantól:
Egy kő lakik a házamban, és mást se
tesz, csak ül vagy fekszik. Lehet Buddhát faragni belőle?
- Lehet.
- Tényleg nem
lehetetlen?
- Most már az - mondta a mester. -
Lehetetlen.
Egy napon Lu Keng kormányzó a következő történetet mesélte
Nan-csüannak:
- Egyszer egy ember a fejébe vette,
hogy palackban fog libát nevelni. Telt az idő, és a liba akkorára nőtt, hogy nem
fért ki többé a palack száján. Az ember nem akarta, hogy a libának bántódása
essék, de a palackot is sajnálta széttörni. Mit tennél a helyében,
mester?
- Kormányzó! - szólította őt
Nan-csüan.
- Tessék.
- Kinn van!
Lu kormányzó búcsúzkodott, hazakészült hszüancsengi
hivatalába.
- Kormányzó! - állította meg
Nan-csüan. - Hogyan kormányzod a népet, ha visszatérsz a székvárosba -
Bölcsességgel.
- Ha ez igaz - sóhajtott a mester
-, megkeserüli a nép.
- Hol van az orrlyukunk, mielőtt megszületünk? - kérdezte egy
szerzetes.
- Hol van az orrlyukunk, miután
megszülettünk? - kérdezett vissza Nan-csüan.
Ma-ku meglátogatta Csang-csinget. Háromszor körbejárta a székén
ülő mestert, egyszer figyelmeztetőn megcsörgette karikás koldusbotját, aztán
megállt előtte és kihúzta magát.
- Igazad van -
mondta Csang-csing.
Ma-ku meglátogatta
Nan-csüant. Háromszor körbejárta a székén ülő mestert, egyszer figyelmeztetőn
megcsörgette karikás koldusbotját, aztán megállt előtte és kihúzta magát.
- Nincs igazad - mondta Nan-csüan.
- Csang-csing azt mondta, hogy igazam van - berzenkedett Ma-ku -,
te miért mondod azt, hogy nincsen?
-
Csang-csingnek igaza is volt, neked nincs igazad!
A mester halála közeledtén, a szerzetesfelügyelő megkérdezte
tőle:
- Hová mégy a halál után?
- Lemegyek a hegyről vízibivalynak - felelte Nan-csüan.
- Oda is követhetlek?
-
Ha mindenáron követni akarsz, legalább hozz egy harapás szénát magaddal.
- Mi az Út? - kérdezte Csao-csou.
-
A mindennapi gondolkodás - válaszolta Nan-csüan.
- Hogyan térhetünk rá?
- Ha
tudatosan akarsz rátérni, máris tévúton jársz.
-
De akkor hogy tudhatok róla?
- Az Útnak nincs
köze se tudáshoz, se nemtudáshoz - mondotta Nan-csüan. - A tudás káprázat, a
nemtudás zűrzavar. Ha valóban tudatosság nélkül éred el az Utat, mintha
mérhetetlen ürességbe jutnál, nem lesz előtted se akadály, se határ. Hogy
lehetne akkor állítani vagy tagadni?
- Mi a tanítási módszered? - kérdezte egy szerzetes
Csao-csoutól.
- Süket vagyok, beszélj hangosabban!
A szerzetes fennhangon megismételte a kérdést.
- A tiédet máris kitanultam - mondta Csao-csou.
Csao-csou megszólított egy szövegolvasásba merült
szerzetest:
- Hány tekercs szútrát tudsz
elolvasni egy nap?
- Általában hét-nyolc
tekercset, de van, hogy tízet is.
- Akkor
fogalmad sincs a szútraolvasásról!
- Miért, te
hány tekercset tudsz elolvasni? - kérdezte a szerzetes.
- Én csak egy szót olvasok naponta - felelte Csao-csou.
Egy szerzetes a csanról kérdezősködött Csao-csoutól.
- Ma nem felelek - mondta a mester -, olyan borús az
idő.
- Mi az egyetlen szó? - kérdezte egy szerzetes. Csao-csou
elköhintette magát.
- Nem ez az?
- Miért, egy öregember már nem is köhöghet?
- Mi az egyetlen szó? - kérdezte egy másik szerzetes.
- Mit is mondtál? - kérdezte Csao-csou. A szerzetes
megismételte.
- Máris kettőt csináltál belőle -
mondta a mester.
- Mi az igazság végső szava? - kérdezte egy szerzetes.
- Igen - felelte Csao-csou.
A szerzetes ezt nem vette válasznak, és másodszor is feltette a
kérdését.
- Nem vagyok süket! - kérte ki magának
a mester.
Egy újonnan érkező szerzetes azt mondta Csao-csounak, hogy mióta
elhagyta Csangant botjával a vállán, még nem ütött meg senkit.
- Akkor biztos túl rövid volt a botod - állapította meg
Csao-csou.
A szerzetes nem válaszolt.
Egy szerzetes a Vutaj-hegyre zarándokolt. Útközben megkérdezett
egy öreganyót, merre tartson.
- Csak egyenesen
előre.
A szerzetes úgy is ment.
- Ez is csak arra tér le - mormogta utána az öreganyó.
A szerzetes elmesélte Csao-csounak, hogy járt.
- Kipuhatolom én azt az öreganyót - mondta
Csao-csou.
Másnap maga is megkérdezte tőle, merre
menjen.
- Csak egyenesen előre.
A mester úgy is tett.
- Ez is csak
arra tér le - mormogta utána is az öreganyó.
Amikor Csao-csou visszatért, a szerzetesek már várták.
-
Rajtakaptam az öreganyót - biztosította őket Csao-csou.
Csao-csou vándorútra kelő tanítványát csak arra intette:
- Ahol van Buddha, ott ne időzz, ahol nincs Buddha,
onnan tüstént eredj tovább.
Csao-csou meglátogatott egy remetét:
- Itthon vagy? - kérdezte.
A remete
felemelte az öklét.
- Túl sekély a víz, itt nem
lehet lehorgonyozni - állapította meg Csao-csou.
Majd meglátogatott egy másik remetét:
- Itthon vagy? - kérdezte.
A remete
felemelte az öklét.
- Szabadon adsz és ragadsz,
éltetsz és veszejtesz - dicsérte Csao-csou, és mélyen meghajolt.
- Igaz ember szájában a hamis eszme is megigazul, hamis ember szájában az igaz eszme is meghamisul - mondta egyszer Csao-csou.
Amint észrevette, hogy Csao-csou jön hozzá látogatóba, Huang-po
mester magára reteszelte az ajtót.
Csao-csou
befordult az Eszme Csarnokába, meggyújtott egy fáklyát, és segítségért kiáltott.
Huang-po rögtön ki is nyitotta az ajtót és nekirontott:
- Beszélj, beszélj!
- Mire íjat
ragadsz - szólt Csao-csou -, a rablónak híre sincs.
- Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? - kérdezte egy
szerzetes.
- Ciprusfa az udvaron - felelte
Csao-csou.
- Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? - kérdezte egy másik
szerzetes.
Csao-csou mester leszállt a székéből
és megállt mellette.
- Ezt feleled? -
csodálkozott a szerzetes.
- Egy árva szót se
szóltam - tiltakozott a mester.
Egy szerzetes meglátott egy macskát:
- Ez szerintem macska - szólt Csao-csouhoz. - Hát te minek
hívod?
- Te macskának hívod - felelte
Csao-csou.
- Azt mondják, minden visszavezethető az Egyre, de mire vezethető
vissza az Egy? - kérdezte egy szerzetes.
-
Egyszer Cingcsouban csináltattam magamnak egy csuhát - emlékezett Csao-csou -,
annak hét font volt a súlya.
- Merre van az Út? - kérdezte egy szerzetes.
- A sövényen túl - felelte Csao-csou.
- Nem azt kérdeztem!
- Hát
melyiket?
- A Nagy Utat!
- Az országút pedig Csanganba visz - mondotta Csao-csou.
- Mondd, honnan jöttél? - kérdezte egy szerzetestől
Csao-csou.
- Délről.
- Ki volt az útitársad?
- Egy
igásbarom.
- Miért barátkozik az ilyen derék
szerzetes egy állattal?
- Nem vagyok én különb
nála.
- Szép kis állat lehet.
- Ezt meg hogy értsem?
- Ha nem
érted - mondta Csao-csou -, add vissza a barátomat!
- Vajon ki az az ember - kérdezte egy szerzetes - aki nem talál
társat sehol a világon?
- Az nem ember - felelte
Csao-csou.
- Ki a Buddha? - kérdezte egy szerzetes.
- Az ott a szentélyben - felelte Csao-csou.
- Hát az nem egy agyagszobor?
- De
igen.
- Akkor ki a Buddha?
- Az ott a szentélyben.
- A "Buddha" az az egy szó - mondta egyszer Csao-csou -, ami sérti a fülem.
- Még egy ilyen nagy bölcs se szabadulhat a portól? - kérdezte a
söprögető Csao-csout egy látogató.
- A por
kívülről jön - felelte Csao-csou.
Máskor egy szerzetes szólította meg:
- Hogy találsz egy porszemet is ilyen ragyogó tiszta
kolostorban?
- Nézd, itt van még egy - nyugtatta
meg Csao-csou.
- Üres kézzel jöttem - szabadkozott egy szerzetes.
- Tedd le! - mondta Csao-csou.
- Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?
- Akkor csak cipeld tovább!
Egyik reggel Csao-csou az új szerzeteseket fogadta:
- Jártál már itt? - kérdezte az egyiket.
- Igen.
- Gyere, igyál
egy csésze teát!
Aztán egy másikhoz
fordult:
- Jártál már itt?
- Még nem.
- Gyere, igyál egy
csésze teát!
A szerzetes-felügyelő félrehívta a
mestert:
- Az egyik már járt itt, erre te
megkínálod teával; a másik még nem járt itt, erre te ugyancsak teával kínálod.
Jelent ez valamit?
- Felügyelő! - szólt
Csao-csou.
- Tessék.
- Gyere, igyál egy csésze teát!
- Most érkeztem a kolostorba - fordult egy szerzetes Csao-csouhoz.
- Mondd, mi a tanításod lényege!
- Megreggeliztél
már?
- Igen.
-
Akkor menj, és mosd el az evőcsészédet!
A
szerzetes egyszerre megvilágosult.
Mikor egy szerzetes kérdezősködni jött, Csao-csou fejére húzott
csuhában fogadta. A szerzetes ácsorgott egy darabig, aztán fordult
vissza.
Csao-csou utánaszólt:
- Aztán nehogy azt mondd, hogy nem válaszoltam!
Egy szerzetes kihallgatást kért Csao-csoutól, de a mester kiüzent
a segédjével, hogy hordja el magát.
A szerzetes
meghajolt és elment.
- Az a szerzetes
bebocsáttatást nyert - jegyezte meg Csao-csou -, de a segédem közben kinn
rekedt.
Egy nyári nap Csao-csou és tanítványa, Ven-jüan azon vetélkedett,
melyikük tud mélyebbre alázkodni. Abban egyeztek meg, hogy aki alulmarad, az
nyer egy süteményt.
- Én szamár vagyok - kezdte
Csao-csou.
- Én a szamár fara - folytatta Ven
jüan.
- Én a szamár ganéja.
- Én meg kukac a ganéjában.
- Mit
csinálsz ott?
- Nyaralok.
- Nyertél - adta fel Csao-csou, és kérte a süteményt.
Egyszer Csen-ting kormányzója érkezett látogatóba fiával, de a
mester fel sem állt a székéből. Megkérdezte őkegyelmességét, hogy érti-e.
- Nem értem - mondta a kormányzó.
- Zsengekorom óta csak böjtölök, és annyira belerokkant a testem -
magyarázta Csao-csou -, még ahhoz sincs erőm, hogy vendégeim tiszteletére
leszálljak a Buddha-székből.
A kormányzó ezután
még jobban becsülte Csao-csout; másnap üdvözletet is küldött tábornokával, akit
Csao-csou előzékenyen felállva köszöntött.
A
mester segédjét furdalta a kíváncsiság:
- A
kormányzó fogadásakor tegnap el se mozdultál a székedről. Ma meg leszállsz a
tábornoka kedvéért?
- Úgyse érted te ezt - mondta
Csao-csou. - Ha elsőrangú a vendég, ülve kell maradni, ha másodrangú, le kell
szállni, és a harmadrangú elé a templomkapun is ki kell menni.
Egyszer egy szerzetes megkérdezte Csao-csout:
- Van-e a kutyának buddha-természete?
- Nincs - felelte Csao-csou.
-
Minden lénynek van buddha-természete, a buddháktól a hangyákig - folytatta a
kérdező. - Miért épp a kutyának nincs?
- Mert
válogatós.
- Hszüe feng mesterhez készülök - mondta Csao-csou egyik
tanítványa. - Mit mondhatok neki?
- Télen mondj
hideget, nyáron mondj meleget - tanácsolta Csao-csou.
Egy szerzetes a csan legfontosabb alapelvét tudakolta, de
Csao-csou mester kimentette magát:
- Pisálni kell
mennem - mondta. - Látod, még egy ilyen kis dolgot is magam intézek el.
Csao-csou elcsúszott a behavazott gyalogúton:
- Segítség, segítség! - kiáltozta.
Egy szerzetes odasietett és lefeküdt mellé a hóba. Csao-csou
feltápászkodott és ment tovább.
Csao-csou ellátogatott egyszer Pao-sou mesterhez, aki úgy fogadta,
hogy hátat fordított neki magas székén.
Csao-csou
leterítette rongyszőnyegét a földre, és arcra borult.
Pao-sou erre leszállt a székéből, de közben Csao-csou már sarkon
fordult.
A mester tüzet csiholt, és közben odaszólt egy
szerzetesnek:
- Ezt én fénynek nevezem. Hát
te?
A szerzetes nem szólt semmit.
- Ha nem fogod fel a csan értelmét - jegyezte meg
Csao-csou -, fölösleges csöndben maradnod.
Egy apáca a titkos tanításról faggatózott Csao-csou-nál.
A mester megérintette az apáca szemérmét.
- Tisztelendőséged még mindig ilyen? - szörnyülködött az
apáca.
- Nem én vagyok ilyen, hanem te! -
állapította meg a mester.
Alighogy sétára indultak, mester és tanítványa, vadludak szálltak
el a fejük felett.
- Mik ezek? - kérdezte
Ma-cu.
- Vadludak - nézett föl Paj-csang.
- Hová mennek?
- Már
elrepültek.
Ma-cu megragadta és úgy megcsavarta
Paj-csang orrát, hogy tanítványa felüvöltött kínjában.
- Azt mondtad, elrepültek? - harsogott Ma-cu.
Paj-csang feleszmélt.
Paj-csang küldött egy szerzetest Csang-csinghez, de előbb alaposan
kioktatta:
- Amikor a mester belép a csarnokba,
hogy a tanról beszéljen, terítsd le a rongyszőnyegedet, borulj le előtte, aztán
kelj fel, és vedd le az egyik bocskorodat, porold le a csuhád ujjával, majd kösd
vissza a lábadra, de a bocskor talpával felfelé.
A szerzetes úgy is tett.
- Az én
hibám - mondta Csang-csing.
Egy nap Paj-csang megkérte Kuj-sant, nézze meg a tüzet.
Kuj-san fogta a piszkavasat, beletúrt a hamuba, majd
közölte, hogy a tűz kialudt.
Paj-csang erre maga
ment a tűzhelyhez, és hosszas keresgélés után kipiszkált a hamu alól egy
lappangó kis parazsat. - Hát ez nem tűz? - kérdezte.
- Ki a Buddha? - kérdezte egy szerzetes.
- Te ki vagy? - viszonozta Paj-csang.
- Én én vagyok!
- No, és ismered
azt az ént?
- Persze, hogy ismerem.
A mester felemelte a légycsapóját:
- Látod?
- Persze, hogy
látom.
- Akkor nincs több szavam - mondta
Paj-csang.
A gyülekezet a kertet művelte. Az ebédre hívó dob hangjára egy
szerzetes hangosan elnevette magát, felkapta a kapáját és sietett vissza a
kolostorba.
- Milyen kiváló! - dicsérte Paj-csang
mester. - Így lépünk be az igazság kapuján.
Később hívatta a szerzetest:
- Mire
jöttél rá?
- Reggel nem kaptam rizskását - mondta
a szerzetes -, és már alig vártam a dobszót, hogy mehessek ebédelni.
Most a mester nevette el magát.
- Hol jártál? - kérdezte Paj-csang tanítványától.
- Gombát szedtem a Tahsziung-hegy lábánál - mondta
Huang-po.
- Láttál tigrist?
Huang-po menten, mint egy tigris, bömbölni kezdett. Paj-csang
felkapott egy szekercét és csapásra emelte, de Huang-po megelőzte őt egy jókora
pofonnal.
Paj-csang jót kuncogott, és visszatért
a templomba:
- A Tahsziung-hegy lábánál tigris
settenkedik - szólt a gyülekezethez. - Őrizkedjetek tőle! Engem épp most mart
meg.
A Tientaj-hegyen jártában Huang-po találkozott egy szerzetessel,
aki úgy csevegett és tréfálkozott vele, mint régi barátok közt szokás. A szeme
ragyogott és mélyre látott. Huang-po ráállt, hogy együtt vándoroljanak
tovább.
Történt, hogy útjukat állta egy megáradt
hegyi patak. Huang-po levette bambuszkalapját, leszúrta botját, és tanya után
nézett. Ám a szerzetes egyre csak unszolta, hogy keljenek át az árvízen.
- Menj csak, ha akarsz - mondta végül, Huang-po.
A szerzetes felfogta csuhája szegélyét, és úgy kelt át a
víz színén, mintha földön járna. Hátra-hátranézett és szólongatta a
mestert.
- Te csak saját képességeidet ápoltad -
mérgelődött Huang-po. - Ha hamarabb kiismerlek, eltöröm a lábad.
- A vérbeli utazónak nincsen poggyásza - mondta Huang-po.
Pej-hsziu kancellár meglátogatta a hungcsoui Kaj-jüan kolostort. A
falon képeket látott, és megkérdezte az apáttól:
- Milyen képek ezek?
- Jeles
szerzetesek képmásai.
- A képmások itt vannak -
mondta a kancellár -, de hová lettek a jeles szerzetesek?
Az apát nem felelt.
- Vannak itt
csan mesterek? - kérdezte a kancellár.
- Van egy
- mondta az apát, és Huang-póhoz vezette.
Pej-hsziu visszaidézte, miről beszélgettek, és feltette ugyanazt a
kérdést:
- Hol vannak a jeles szerzetesek?
- Pej-hsziu! - szólította a kancellárt Huang-po.
- Tessék.
- Hol vagy te?
Pej-hsziu kancellár átnyújtotta Huang-pónak a csan buddhizmusról
írt gondolatait. A mester félretette az irományt anélkül, hogy rápillantott
volna. Hosszú ideig hallgatott, aztán megkérdezte Pej-hsziut:
- Érted?
- Nem.
- Csupán az érne valamit, ha ebből is értenéd. Ha kifejezhető
lenne tussal és papírral, mire jó egy olyan iskola, mint a mienk?
Ráérő idejében Mu-csou mester gyékénybocskort fonogatott, és suttyomban kirakott egy-egy párat az országút szélére. Teltek-múltak az évek, míg egyszer rajtakapták, és azontúl Bocskoros Csennek csúfolták.
- Honnan jöttél? - kérdezett Mu-csou egy szerzetest.
- Liujangból.
- Mit mond
a csan mester Liujangban?
- "Mehetsz bárhová,
útra úgyse találsz."
- Tényleg ezt mondta?
- Ezt.
A mester kapta a
botját és fejbe kólintotta a szerzetest:
- Csak a
szavakra emlékszel - jegyezte meg.
Néhanapján, ha prédikáló szerzetes látogatott a kolostorba,
Mu-csou mester megszólította:
- Tisztelendő
úr!
Amikor a szerzetes válaszolt a hívására, azt
mondta:
- Nem látsz a gerendától, amit a válladon
cipelsz.
- Nem kérem, hogy az újjal tagadd meg a régit - mondta egy
szerzetes -, de hogy fogadod el az újat, ha nem veted el a régit?
- Tegnap padlizsánt vetettem, ma meg tököt - mondta
Mu-csou.
Mu-csounak panaszkodott egy szerzetes:
- Mindennap öltözni, vetkezni és enni kell. Hogy szabaduljunk meg
ettől a sok nyűgtől?
- Egyszerűen csak öltözünk,
vetkezünk és eszünk - közölte Mu-csou.
- Nem
értem.
- Ha nem érted, akkor bizony mindennap
öltöznöd, vetkezned és enned kell.
Esett az eső. A szerzetes-felügyelő elégedetten mondta
Jang-sannak:
- Milyen jó eső!
- Mi jó van benne?
A felügyelő nem
tudott mit válaszolni.
- Én válaszolok helyetted
- ajánlkozott Jang-san.
- Nos, mi jó van benne? -
kérdezte a felügyelő.
- Jang-san az esőre
mutatott.
Kuj-san már nyugovóra tért, mikor Jang-san beszélgetni jött hozzá.
Mihelyt a mester meglátta, a falnak fordult.
-
Hogy tehetsz ilyet? - kérdezte Jang-san.
-
Álmodtam valamit - mondta Kuj-san és felült. - Fejtsd meg!
Erre Jang-san hozott egy mosdótál vizet.
Kisvártatva Hsziang-jen jött beszélgetni a mesterrel.
- Álmodtam valamit - mondta neki is Kuj-san.
- Jang-san már megfejtette. Most te következel.
Erre Hsziang-jen hozott egy csésze teát.
A száznapos nyári elvonulás után Jang-san tiszteletét tette
Kuj-sannál.
- Nem láttalak itt egész nyáron -
mondta Kuj-san. - Mit műveltél?
- Műveltem egy
darab földet, és betakarítottam egy kosár kölest.
- Akkor nem telt hiába a nyarad.
-
És te, mester, mit műveltél? - kérdezte Jang-san.
- Ettem mindennap és aludtam minden éjjel.
- Akkor a te nyarad se telt hiába.
Kuj-san mester a tárnokért küldött. Mihelyt megjelent, azt mondta
neki:
- A tárnokot hívattam, nem téged!
A tárnok nem tudta, mit mondjon.
Kuj-san legközelebb a felvigyázóért küldött. Mihelyt megérkezett,
azt mondta neki:
- A felvigyázót kérettem, nem
téged!
A felvigyázó nem tudta, mit
mondjon.
Kuj-san elmélkedésbe merülten találta a hegyen Jang-sant. Hátba
verte a botjával, de Jang-san nem fordult meg.
-
Ugye, tudsz valamit mondani? - kérdezte tőle.
-
Ha tudnék is, nem kölcsönöznék mástól szavakat.
-
Tanultál valamit - mondta Kuj-san.
- Egész nap a csanról beszélgettünk - mondta Kuj-san. - Mi jött ki
belőle?
Jang-san húzott egy vonalat a
levegőbe.
- Ha nem velem vagy, most becsaphatnál
valakit.
- Milyen valamitől létezik a semmi? - kérdezte egy
szerzetes.
- Addig kell hámozni egyik réteget a
másik után, amíg semmi sem marad - mondta Hsziang-jen.
- Mielőtt kimondják, mi a szó? - kérdezte egy szerzetes.
- Mielőtt kérdeztél volna, feleltem - mondta
Hsziang-jen.
- Mi a buddhizmus egyetemes eszméje? - kérdezte egy
szerzetes.
- Korán jött idén a fagy - mondta
Hsziang-jen -, gyenge lett a hajdinatermés.
Hsziang-jen így szólt a gyülekezethez:
- Mintha fogadnál fogva lógnál egy fa tetejéről, kezed nem éri
ágát, lábad nem éri törzsét. Arra jön valaki, és megkérdi, miért jött ide
nyugatról Bódhidharma. Ha nem szólalsz meg, veszni hagysz egy embert, ha
megszólalsz, magad veszejted el. Hát most válaszolsz, vagy nem
válaszolsz?
Egy Csao nevű szerzetes a mester elé
járult, és azt mondta:
- Hagyjuk békén, ha már
egyszer fenn lóg a fán. Inkább arról mesélj, mi van, mielőtt felmászott
rá!
Hsziang-jen mosolygott, de nem szólt
semmit.
Amikor Lin-csi újdonsült szerzetes volt Huang-po közösségében,
egyszerű és közvetlen viselkedése feltűnt a szerzetesfelügyelőnek:
- Bár ifjonc még, más, mint a többi - tűnődött, aztán
rászólt:
- Mióta is vagy itt?
- Három éve - felelt Lin-csi.
-
Kértél már tanácsot?
- Nem tudom, mit
kérdezzek.
- Miért nem kérdezed meg a tisztelendő
apáttól, mi a buddhizmus értelme?
Lin-csi úgy is
tett. Ám alig fejezte be mondókáját, Huang-po megbotozta.
- No, milyen tanácsot kaptál? - kérdezte később a
felügyelő.
- Még be se fejeztem a kérdést, a
mester máris megbotozott - mondta Lin-csi. - Fogalmam sincs, miért.
- Menj csak, kérdezd meg még egyszer!
De másodszor, sőt harmadszor is botozás lett a kérdezősködés
vége.
- Voltál olyan jó és elküldtél a mesterhez
- mondta végül Lin-csi a szerzetesfelügyelőnek. - Háromszor kérdeztem meg a
buddhizmus értelmét, és háromszor botozott meg érte. Bizonyára valami régi
gátlás akadályoz benne, hogy megértsem mélyebb szándékait. Jobb lesz, ha
elmegyek.
- Azért csak búcsúzz el a
mestertől!
Lin-csi bólintott.
A szerzetesfelügyelő előresietett Huang-póhoz:
- Az a kérdezősködő fiatal szerzetes igencsak alkalmas lenne az
Eszme befogadására. Ha búcsúzni jön, el kéne igazítani. A jövendőnek ültetünk,
talán nagy fává terebélyesedik, és majdan nemzedékek hűsölhetnek
árnyékában.
Lin-csi kisvártatva meg is
jelent.
- Nem kell messzire menned - mondta
Huang-po -, csak Ta-jühöz, a Kao-an járásba, megmagyaráz ő mindent.
Lin-csi el is ment hozzá.
- Honnan jöttél? - kérdezte Ta-jü.
- Huang-pótól.
- Mit mond
Huang-po?
- Háromszor kérdeztem tőle, mi a
buddhizmus értelme, és háromszor botozott meg érte. De fogalmam sincs, milyen
hibát követtem el.
- Huang-po annyit vesződött
veled, mint egy jó öreg nagymama, te mégis hozzám hurcolod a hibáidat!
Lin-csi egy csapásra megvilágosult:
- Végeredményben Huang-po buddhizmusa nem is nagy ügy! -
jelentette ki.
- Te ágybahugyozó ördögfajzat! -
ragadta meg Lin-csit Ta-jü. - Idejössz nekem, hogy még azt se tudod, milyen
hibát követtél el, most meg egyszerre Huang-po buddhizmusa se nagy ügy! Mit
forgatsz a fejedben, mondd!
Lin-csi válaszul
háromszor oldalba vágta Ta-jüt.
- Huang-po a
mestered - engedte el Lin-csit Ta-jü. - Semmi közöm hozzátok!
Lin-csi visszatért Huang-póhoz.
-
Mikor lesz már vége ennek a jövés-menésnek? - kérdezte Huang-po.
- Az a nagymamai jó szíved tehet róla! - Lin-csi ezzel
leborult, és Huang-po szolgálatára állt.
- Honnan
jössz?
- A minap Ta-jühöz voltál szíves
küldeni.
- No, és mit mondott Ta-jü?
Lin-csi elmesélte, mi történt.
- Kedvem lenne elkapni azt a szerzetet, és jól kiosztani!
- Mire vársz? Oszd ki azonnal! - és pofon vágta
Huang-pót.
- Megőrültél? A tigris bajuszát
ráncigálod?
Lin-csi elordította magát.
- Segéd! - szólt Huang-po. - Kísérd ezt az őrültet a
szerzetesek csarnokába.
A kolostor apraja-nagyja kapával a vállán bandukolt a
veteményesbe; Lin-csi utolsó volt a sorban. Huang-po hátrapillantott, és látta,
hogy üres a keze:
- Hol a kapád? -
kérdezte.
- Elvitte valaki - mondta
Lin-csi.
- Gyere csak ide, tisztázzuk a
dolgot.
Mikor a mester közelebb ért, Huang-po
feltartotta a kapáját, mint egy zászlót:
- Senki
a világon el nem veszi tőlem!
Erre Lin-csi
megkaparintotta, és maga tartotta fel:
- Akkor
hogy került az én kezembe? - kérdezte.
- Ma
valaki oroszlánrészt vállal a munkából - jegyezte meg Huang-po, és visszaindult
a kolostorba.
Lin-csi a szerzetesekkel kapált a veteményesben. Huang-po is
kijött körülnézni, mire Lin-csi abbahagyta a munkát, és a kapája nyelére
támaszkodott.
- Elfáradtál? - kérdezte
Huang-po.
- Még fel se emeltem a kapát - mondta
Lin-csi -, mitől fáradtam volna el?
Huang-po
rásózott egyet. Lin-csi megragadta az öreg botját, és a földre taszította
vele.
Huang-po odahívta a felvigyázót, hogy
segítse fel.
- Hogy tűrheted - háborgott a
felvigyázó -, hogy ez a kötözni való bolond pimaszkodjon
tisztelendőségeddel?
Huang-po alig állt lábra,
most a felvigyázóra sózott rá egyet.
Lin-csi, aki
közben nekiállt kapálni, megjegyezte:
- Másutt
hamvasztják a holtakat, én itt egy csapással elevenen elhantollak
benneteket.
Lin-csi így szólt a szerzetesekhez:
- Figyeljetek ide! Húsz évvel ezelőtt a néhai Huang-po mesternél
háromszor kérdezősködtem a buddhizmus alapeszméjéről, és háromszor botozott meg
érte. De csak száraz kórónak éreztem a botját, és azóta is vágyom egy igazi
verésre. Nos, melyikőtök képes rá?
Egy szerzetes
lépett elő a gyülekezetből:
- Majd én kiosztlak -
mondta.
A mester nyújtotta is a botját, de a
szerzetes habozását látván, jól elverte.
Kuan-csi egy nap Lin-csi mester elé járult. Lin-csi leszállt a
szalmaszékéből, szó nélkül megragadta, mire Kuan-csi felkiáltott:
- Tudom! Már tudom!
Lin-csi mester éppen lábat mosott, mikor Csao-csou beállított
hozzá.
- Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? -
érdeklődött Csao-csou.
- Most mosom a lábam! -
mordult rá Lin-csi.
Csao-csou közelebb hajolt,
mintha nem jól hallotta volna.
- Nyakon öntselek
még egy dézsa lábvízzel? - förmedt rá Lin-csi.
Csao-csou odébbállt.
Ta-csüe jött a mesterhez látogatóba, és Lin-csi felemelte a
légycsapóját. Ta-csüe leterítette a rongyszőnyegét, és Lin-csi ledobta a
légycsapót a földre. Ta-csüe felszedte a rongyszőnyegét, aztán bement a
szerzetesek csarnokába.
- Ez a szerzetes valami
közeli hozzátartozója lehet a mesternek - súgtak össze a szerzetesek. -
Köszönteni se köszöntötte, mégis megúszta a verést.
Mikor a mester fülébe jutott a szóbeszéd, előhívta
Ta-csüet:
- A szerzetesek azt állítják, hogy nem
a rangidősnek kijáró tisztelettel köszöntöttél.
-
Elég furcsa! - mondta Ta-csüe, és visszament a szerzetesek közé.
Jött egy szerzetes.
Lin-csi mester
felemelte a légycsapóját.
A szerzetes leborult. A
mester rácsapott.
Ismét jött egy szerzetes.
A mester
felemelte a légycsapóját.
A szerzetes nem tudta,
mitévő legyen. A mester rácsapott.
Lin-csi megkérdezte Lo-put:
- Régen
az egyik mester a botot szorgalmazta, a másik az ordítást. Ki volt közelebb az
igazsághoz?
- Egyik sem.
- Akkor mi van közel hozzá?
Lo-pu
elordította magát, a mester pedig megbotozta.
Lin-csi megkérdezett egy szerzetest:
- Néha olyan az ordítás, mint a Mennykő király drága kardja. Néha
olyan, mint a földre lapuló aranyszőrű oroszlán. Néha olyan, mint a halcsali
fűcsomó árnyéka. Néha olyan, mintha nem is ordítás lenne. Honnan tudod, hogy
melyiket kell használni?
A szerzetes tétovázott.
A mester elordította magát.
- Hús-vér testetekben lakozik egy cím és rang nélküli igaz ember,
és ki-be jár az érzékek nyílásain - szólt Lin-csi a csarnokba gyűlt
szerzetesekhez. - Aki még nem ismerte fel, próbálja meg végre!
Egy szerzetes előrefurakodott, és azt kérdezte:
- Ki az a cím és rang nélküli igaz ember?
Lin-csi leszállt a székéből és vállon ragadta:
- Beszélj, beszélj!
A szerzetes
próbált valamit mondani, de a mester ellökte magától:
- Egy rakás szar ez a cím és rang nélküli igaz ember! - mondta, és
visszatért a szobájába.
Vang kormányzó meglátogatta a mestert. Amikor elsétáltak a
szerzetesek csarnoka előtt, megkérdezte:
- Hát a
szútrákat tanulmányozzák-e a szerzetesek?
- Azt
ugyan nem - felelt Lin-csi.
- Tán az elmélkedést
gyakorolják?
- Azt sem.
- Akkor mivel foglalkoznak?
-
Azzal, hogy buddhák és pátriárkák legyenek!
-
Hiába drága az aranypor, a szemben csak gyulladást okoz - mondta a
kormányzó.
- És én még közönséges embernek
hittelek! - kiáltott fel Lin-csi.
Egy Ting nevű szerzetes jött Lin-csi mesterhez, és megkérdezte
tőle, mi a buddhizmus lényege.
A mester leszállt
a székéből, pofon vágta és hátrataszította.
Mihelyt Ting visszanyerte az egyensúlyát, mint aki lecövekelt, meg
se bírt mozdulni.
- Mit állsz ott, Ting? - szólt
mellette egy szerzetes. - Borulj le a mester előtt!
Ahogy Ting hajolni készült, hirtelen világosság gyúlt az
agyában.
Egyszer Csencsouban történt, hogy Ting egy hústalan lakomáról
jövet megpihent egy hídon. Ott találkozott három prédikátor szerzetessel.
Egyikük megszólította:
- Mit jelent az: "ahol a
csan folyója mély, le kell merülnöd a legaljára?"
Ting megragadta a kérdezőt, és már majdnem lehajította a hídról,
ámde a másik két prédikátor kétségbeesetten a segítségére sietett:
- Megállj! - kérlelték. - Ha bántott is, testvér,
könyörülj rajta!
- Ha meg nem akadályozzátok -
mondta Ting -, "lemerülhetett volna a legaljára!"
Vu-cu Fa-jen így szólt tanítványaihoz:
- Ha megkérdik tőlem, hogyan lehet elsajátítani a csant, azt
mondom, mint a betörés tudományát : a betörő fia egy nap aggodalmaskodni kezd,
ideje lenne kitanulni öreg apja mesterségét, mert maholnap betevő rizs nélkül
maradhatnak. Az öreg rá is áll, és egy éjszaka elviszi magával. Áttörik egy
udvarház kerítését, behatolnak az egyik szobába, ahol a betörő biztatja a fiát,
másszon be a ruhásládába, és adogassa ki, amit talál benne. Alighogy bebújik, az
apja hirtelen rázárja a láda fedelét. Aztán, mint aki jól végezte dolgát,
kisétál az udvarra, éktelen lármát csap, majd kisurran a kitört kerítésen. A
háziak izgatottan szaladgálnak égő gyertyával a kezükben, de úgy látják, hogy a
betörők már elszeleltek. A fiú ezalatt apját kárhoztatja a láda mélyén. Hirtelen
támad egy mentőötlete: patkányrágcsálást utánoz. Utasítják is a szolgálólányt,
nézzen utána. Végre kireteszeli a láda tetejét, a fiú kiugrik, elfújja a gyertya
lángját, félrelöki a lányt, és elmenekül. Persze rohannak utána. Az út mentén
észrevesz egy kutat, talál mellette egy nagy követ, és beleveti. A csobbanásra
az üldözők a kút köré gyűlnek és találgatják, odaveszett-e a betörőjük. A fiú
időközben bizton hazaér, és apjára támad, miért juttatta ilyen kelepcébe. "Ne
dohogj, fiam - inti az apja -, csak azt mondd el, hogy sikerült elmenekülnöd."
Amikor a fiú elmeséli viszontagságait, az öreg felkiált: "Látod, megtanultad te
a mesterséget!"
Vu-cu Fa-jen egyszer azt kérdezte:
- Ha bölcs emberrel találkozol az úton, se nem szólhatsz, se nem
hallgathatsz. Hogy köszöntöd?
Vu-cu Fa-jen mondott egy példát:
-
Olyan, mintha bivaly mászna át az ablakon. A feje, a szarva, a négy lába mind
átbújt - miért nem fér át a farka?
- Van-e különbség a pátriárkák és a Buddha tanítása között? -
kérdezte egy szerzetes.
- Meríts vizet, és
markodban a hold virul; szedj virágot, és köntösöd megillatosul - felelte Vu-cu
Fa-jen.
Csing-jüan mondta:
- Harminc éven
át tanulmányoztam a csant. Eleinte a hegyek hegyek voltak, a vizek vizek. Ahogy
jobban elmélyültem, a hegyek megszűntek hegyek, a vizek megszűntek vizek lenni.
De most, hogy a végére jutottam, a hegyek újra hegyek, a vizek újra
vizek.
Csing-jüan Fo-jen szerint a csan gyakorlatok közben két nyavalyát szedhetünk össze. Az elsőt akkor, ha a szamarunkat keressük, pedig rajta ülünk, a másodikat pedig akkor; ha nem szállunk le idejében a szamárhátról.
- Ha ezer mérföldön belül egy fia felhő se lenne, mit tennél? -
kérdezte egy szerzetes.
- Megbotoznám az eget -
mondta Fen-jang.
- Miért épp az eget
kárhoztatnád?
- Mert sose akkor esik az eső és
sose akkor süt a nap, amikor kellene.
- Hol van az Út? - kérdezte egy szerzetes.
- Ha kánya repül át a nagy égen, nincs utána semmi nyom - felelte
Nan-jüan.
- Mit jelent "felfogni egy hangot és szabadulást nyerni"? -
kérdezte egy szerzetes Li-cuntól.
Li-cun felvette
a piszkavasat és rácsapott egy parázsló fahasábra:
- Hallod?
- Igen.
- Ki nem szabad? - kérdezte Li-cun.
Huj-csung éppen aludt, amikor Tan-hszia meglátogatta.
- Itthon van a mestered? - kérdezte Tan-hszia a
segédet.
- Itthon, de senkit se fogad.
- Rögtön felismerted a helyzetet - dicsérte őt
Tan-hszia.
- A mesterem még Buddhát se fogadná
tódított a szerzetes.
- Tényleg jó tanítvány
vagy! Büszke lehet rád a mestered! - dicsérte még egyszer Tan-hszia, aztán
útjára indult.
Amikor Huj-csung felébredt,
Tan-jüan - így hívták a segédet - elmesélte, hogy bánt el a látogatóval.
Ám a mester elverte, és kikergette a kolostorból.
Egy teknősbéka tévedt a kolostor udvarára.
- Minden teremtés a csontját fedi bőrrel, ez miért fedi a bőrét
csonttal? - kérdezte egy szerzetes.
Ta-szuj
levette a gyékénybocskorát, és befedte vele a teknőc páncélját.
- Mi lesz velünk, ha elérkezik a születés és a halál órája? -
kérdezték Ta-szujt.
- Ha tea van, igyál teát, ha
rizs van, egyél rizst - felelte.
Egy szerzetes megkérdezte Si-tout:
- Miért jött hozzánk Bódhidharma nyugatról?
- Attól az oszloptól kérdezd meg!
-
Nem értem.
- Én még úgyse.
Si-tou a hegyekben barangolt tanítványával, Si-sivel. Egyszer csak
a szűk ösvényt lezárták az összefonódó ágak. Si-tou arra kérte Si-sit, hogy
vágja át őket.
- Nem hoztam kést magammal -
mondta Si-si.
Si-tou elővette a saját kését, és
odanyújtotta a pengéjét.
- A nyelét kérem -
mondta Si-si.
- Mit akarsz csinálni vele? -
kérdezte a mester.
Si-si hirtelen
feleszmélt.
- Hogy nyerhetünk feloldozást? - kérdezte egy szerzetes.
- Csak nem kötözött le valaki? - kérdezte Si-tou.
Jüe-san szútrát olvasott, és hiába jelentette be a segédje, hogy
Li-ao, Langcsou elöljárója van itt, oda se figyelt rá.
- Jobb hallani a nevet, mint látni az arcot - mondta mérgesen az
elöljáró, és sarkon fordult.
- Úgy látszik,
inkább a fülednek hiszel, mint a szemednek - nézett föl Jüe-san.
Jüe-sant megkörnyékezte egy szerzetes:
- Kétségeim vannak, szeretném, ha eloszlatnád.
- Várj az esti tanítóbeszédig, akkor eloszlatom.
Leszállt az este, a szerzetesek összegyűltek a csarnokban, a
mester pedig felült a szószékre:
- Hol van az a
szerzetes, aki a kétségeit akarta eloszlatni?
A
szerzetes előlépett. Jüe-san leszállt a székéből és vállon ragadta:
- Ezt nézzétek meg, itt egy szerzetes, akinek kétségei
vannak!
Azzal elengedte és visszatért a
szobájába.
Jüe-san elbúcsúztatta Pang Jünt, és tíz tanítványát küldte, hogy
kísérjék a kapuig.
Ott Pang Jün megállt a sűrű
hóesésben:
- Csodás egy hóhullás! - mondta. - Épp
a helyére hull mindegyik pehely.
Egy Csüan nevű
tanítvány megkérdezte:
- Mutasd, hová
hullanak!
Pang Jün az arcába csapott.
Egy szerzetes azt mondta Hua-jennek:
- A hűséges hadsereg oltárt emel az égi királyoknak, és
győzelemért fohászkodik; a lázadó hadsereg is oltárt emel az égi királyoknak, és
győzelemért fohászkodik. Melyik fohász teljesül?
- Az égi eső egyformán áztatja a kiszáradt és az öntözött földeket
- mondta Hua-jen.
- Messziről jöttem, hogy láthassalak - mondta egy szerzetes Tou-ce
mesternek. - Kérlek, vesztegess rám egy szót!
-
Megöregedtem - mondta Tou-ce -, ma is fáj a hátam.
- Mi a Buddha? - kérdezték Tou-cét.
- A Buddha - felelte.
- Mi az
Út?
- Az Út.
- Mi
az Eszme?
- Az Eszme.
Csing-jin Kaj szakácsként szolgált a kolostorban.
- Nem könnyű szakácsnak lenni - szólította meg egy nap
Tou-ce.
- Milyen jó vagy hozzám!
- Az a dolgod, hogy nyákot és rizst főzzél?
- Hát az egyik segítő megmossa a rizst és megrakja a tüzet, a
másik pedig megfőzi a nyákot és a rizst.
- És te
mit csinálsz?
- Jóságod folytán semmi dolgom
sincs, csak lebzselek egész nap.
Csia-san elmélkedésbe merülten ült. Tung-san mester éppen arra
járt:
- Hogy megy? - kérdezte.
- Hát így - felelte Csia-san.
- Ki hallja meg az élettelen tárgyak tanítását? - kérdezte Tung-san.
- Az élettelen tárgyak - mondta Jün-jen.
- És tisztelendőséged hallja?
- Én nem, mert akkor te se hallanád a tanításomat!
- Miért ne hallanám?
Jün jen felemelte a légycsapóját:
- Hallod?
- Nem.
- Ha engem se hallasz, hogy hallanád az élettelen tárgyak tanítását?
Tung-san írt egy tanverset és bemutatta a mesternek:
"Ó, milyen furcsa, milyen csodás!
Az igaz hallás nem fül-hallás,
A tárgyak szavát fel nem foghatod,
Csak ha a szemeddel hallgatod."
Tung-san még némi kétséggel terhelten távozott Jün-jentől. Útközben, ahogy átkelt egy patakon, meglátta saját tükörképét a vízben. Hirtelen megvilágosult, és boldogan énekelte:
"Egyedül járok, és mindenütt szembe jő,
Ő az, aki vagyok, én mégse vagyok Ő."
- Ha egy szerzetes meghal, hová jut? - kérdezték Tung-santól.
- Hamu alól is kihajt a fű - felelte.
Tung-san mester kiment a rizsföldre, és arra lett figyelmes, hogy
az idős Lang szerzetes egy tehenet terel a vetés közt.
- Jól vigyázz arra a tehénre - szólt neki -, még leeszi a
rizst.
- Ha ez egy jó tehén, tudja, hogy nem
illik rizst ennie - mondta Lang.
Tung-san áldozatot mutatott be a néhai Jün-jen mester
emlékére.
- Miért mutatsz be áldozatot? -
kérdezte egy szerzetes.
- Nem az erényes
jelleméért, nem is a tanításáért, hanem azért, mert semmit sem magyarázott el
nekem világosan - mondta a mester.
- Egyetértesz
azzal, amit mondott? - kérdezte egy másik szerzetes.
- Csak félig.
- Miért nem teljes
egészében?
- Hálátlanság lenne.
Tung-san ágynak esett, és elküldött egy szerzetest
Jün-csühöz:
- Ha a hogylétemről kérdez, mondd
azt: "Jün-jen útján rövidesen vége a találkozásnak." De vigyázz, mert még rádsóz
egyet.
A szerzetes megérkezett a hírrel, de
Jün-csü mester rásózott, még mielőtt kinyithatta volna a száját.
Tung-san és Jün-csü egyszerre gázolt át egy patakon.
- Mély a víz vagy sekély? - kérdezte Tung-san.
- Száraz - felelt Jün-csü.
- Arcátlan!
- Csak nem mély a víz?
- kérdezte Jün-csü.
- Nedves - felelt
Tung-san.
Egy mágikus tanokat hirdető Paj nevű szerzetes Tung-san mesterrel
egyszerre lépett egy tésztasütő boltjába.
A
szerzetes rajzolt egy karikát a földre, és Tung-sanhoz fordult:
- Ezt vidd el, ha bírod!
- Jól van,
de előbb vedd fel és hozd ide! - felelt Tung-san.
A szerzetesnek ajkára fagyott a mosoly.
Evőcsésze-mosogatás közben Tung-san két varjút figyelt, ahogy egy
békán marakodtak.
Arra jött egy szerzetes és
megkérdezte:
- Miért süllyedtek ezek
idáig?
- Temiattad - felelte a mester.
- Ha dermesztő hideg vagy perzselő meleg az idő, hová menjünk,
hogy elkerüljük a fagyot és a hőséget? - kérdezte egy szerzetes.
- Miért nem mész olyan helyre, ahol nincs se hideg, se
meleg? - kérdezte Tung-san.
- Miféle hely
az?
- Ha hideg van, halálra fagysz, ha meleg van,
halálra sülsz.
Hua-jen nagy nyaláb rőzsét cipelt a hátán.
- Mit csinálsz akkor - kérdezte tőle Tung-san -, ha valaki
szembejön veled egy keskeny dűlőúton?
- Szívesen
visszafordulok - mondta Hua-jen.
- Mi a valóság a látszatban? - kérdezte egy szerzetes.
- A látszat a valóság - mondta Cao-san.
- Hogyan nyilvánul meg?
A mester
felemelte a teástálcát.
- Az ősatyák azt tanították, hogy mindenkinek van
buddha-természete - mondta egy szerzetes. - De én úgy összezavarodtam, már azt
sem tudom, nekem most van, vagy nincs?
- Add ide
a kezed - mondta Cao-san. - Egy-kettő-három-négy-öt - számolta a szerzetes
ujjait. - Ennyi éppen elég.
- Mi a legértékesebb dolog a világon? - kérdezte egy
szerzetes.
- Egy döglött macska - felelte
Cao-san.
- Miért?
- Mert azt senki sem értékeli.
Megkondult a harang.
- Jaj! -
szisszent fel Cao-san.
- Mi bajod? - kérdezte egy
szerzetes.
- Szíven ütött.
- Ki ragad kardot ebben az országban? - kérdezte egy
szerzetes.
- Én, Cao-san.
- Kit akarsz megölni?
- Mind
meghal, aki él.
- Mit teszel, ha szüleiddel
akadsz össze?
- Minek válogatni?
- És temagad?
- Ki tehet ellenem
bármit?
- Miért nem ölöd meg magadat is?
- Nincs kire kezet emeljek.
- Szegény árva vagyok - fordult egy Csing-zsuj nevű szerzetes
Cao-sanhoz. - Segíts rajtam, mester!
-
Csing-zsuj, gyere ide!
A szerzetes közelebb
lépett.
- Csüan-csouban benyakaltál három
csészével Paj legjobb rizsborából - mondta a mester -, mégis azt hangoztatod,
hogy meg se nedvesítetted a szád szélét?
- Amikor Lu-cu mester látott jönni egy szerzetest, rögtön a falnak
fordult. Mit akart ezzel az értésére adni? - kérdezte egy szerzetes
Cao-santól.
A mester befogta a fülét.
- Hogy lehet a kétkedéstől megszabadulni? - kérdezte egy
szerzetes.
Csang-csing széttárta a karját.
Mire Csang-csing a csarnokba lépett, már összegyűltek a
szerzetesek. Előre hívott egyet közülük, és felszólította a többieket, hogy
boruljanak a lába elé.
- Mitől olyan csodálatos
ez a szerzetes - kérdezte -, hogy leborultok
előtte?
A
szerzetesek hallgattak.
Pao-fu rákoppintott botjával a csarnok egyik oszlopára, aztán a
mellette ácsorgó szerzetes fejére.
- Jaj, jaj! -
óbégatott a szerzetes.
- Miért nem érez fájdalmat
az oszlop? - kérdezte Pao-fu, de a szerzetes nem válaszolt.
Egy apáca arról faggatta Lung-tant, mit tegyen, hogy szerzetes
lehessen következő életében.
- Mióta vagy apáca?
- kérdezte a mester.
- A kérdésem az, hogy
lehetek-e valaha szerzetes?
- Mi vagy
most?
- Ebben az életemben apáca. Ezt aztán
mindenki tudhatja!
- Ki ismer téged? - kérdezett
vissza Lung-tan.
- Késő éjszaka van már - zárta le a vitát Lung-tan Tö-sannal. -
Ideje, hogy visszavonulj a szállásodra.
Tö-san
elbúcsúzott, félrehúzta az ajtófüggönyt, de a küszöbről visszafordult:
- Koromsötét van odakint! - mondta.
Lung-tan gyújtott neki egy gyertyát, de amikor Tö-san érte nyúlt,
hirtelen elfújta a lángját.
Tö-san egyszerre
megvilágosult.
Másnap kicipelte a csarnok elé
kedvenc olvasmányát, Csing-lung mester terjedelmes kommentárjait a
Mennykő-szútráról, fáklyát gyújtott, és így szólt:
- Olyanok kimerítő vitáink a homályos dolgokról, mintha a végtelen
tág űrbe egy hajszálat vetnénk, és minden képességünk teljes kifejtése, mintha a
feneketlen mély öbölbe egy vízcseppet hullatnánk - és Tö-san tűzbe borította a
kommentárokat.
Jött egy szerzetes, és Tö-san az orrára csapta a kaput. A
szerzetes kopogtatott.
- Ki vagy? - kérdezte
Tö-san.
- Egy oroszlán!
Tö-san kinyitott, a szerzetes pedig leborult előtte a
földre.
- Ó, te fenevad - hágott a nyakába Tö-san
-, mit ólálkodsz itt?
- Mi a megvilágosulás? - kérdezte egy szerzetes.
- Ide ne piszkíts! - mondta Tö-san.
Tö-san kijelentette a szerzetesek csarnokában:
- Ha szólsz, leverek rajtad harminc botütést, ha nem szólsz, akkor
is leverek rajtad harminc botütést.
Egy koreai szerzetes járult Tö-san elé. A mester rögtön
megbotozta.
- Miért versz meg? - kérdezte a
szerzetes. - Még nem is kérdeztem semmit.
-
Honnan jöttél?
- Koreából.
- Még mielőtt hajóra szálltál volna, már kiérdemelted a harminc
botütést.
- Ki eszi meg a penészes ételmaradékot? - kérdezte egy
szerzetes.
- Egyedül te nem vagy hajlandó -
mondta Tö-san.
A szerzetes úgy tett, mintha
öklendezne.
- Kísérd ki! - szólt Tö-san a
segédjének. - Rosszul lett.
De a szerzetes
magától kiment.
Lung-ja kilépett a gyülekezetből, és Tö-san mester elé
járult:
- Ha megfenyegetlek, hogy leütöm a fejed
a világ legélesebb pallosával, mit teszel? - kérdezte.
Tö-san behúzta a nyakát.
- Már le
is vágtam! - mondta Lung-ja.
Tö-san
mosolygott.
Lung-ja később meglátogatta
Tung-sant, és megemlítette neki az esetet.
- És
mit mondott Tö-san? - kérdezte Tung-san.
- Nem
mondott semmit.
- Nem mondott semmit? Akkor
mutasd a fejét, amit állítólag leütöttél!
Lung-ja
most döbbent rá, hogy mellétalált.
Tö-san haldoklott.
- Van, aki sosem
beteg? - kérdezte egy szerzetes.
- Van.
- Mondj erről a sosem-betegről valamit!
A mester felnyögött válaszul.
Hszüe-feng a gyülekezet elé lépett, felemelte a légycsapóját, és
azt mondta:
- Ezt csak a gyengébbek kedvéért
teszem.
Egy szerzetes megkérdezte:
- És a kiválóbbakért mit teszel?
A mester újra felemelte a légycsapóját.
- De hisz ezt a gyengébbek kedvéért tetted! - figyelmeztette a
szerzetes.
A mester lecsapott rá.
- Hogy láthatom meg a csant? - kérdezte egy szerzetes.
- Inkább ízzé-porrá töretem magam, semmint elvakítsak
egy szerzetest - mondta Hszüe-feng.
Hszi-san Csang a legjobb favágó volt Touce-sanban.
Amikor Hszüe-fenghez került, a mester megkérdezte
tőle:
- Te vagy Csang, a híres favágó?
Csang meglendítette a karját, mintha éppen fát
vágna.
Hszüe-feng bólintott.
Ven-szuj, Hszüe-feng és Jen-tou együtt üldögéltek.
Ven-szuj rámutatott egy csésze vízre, és így
szólt:
- A hold megjelenik a tiszta
vízben.
- A hold nem jelenik meg a tiszta vízben
- mondott ellent Hszüe-feng.
Jen-tou felrúgta a
csészét.
Egy szerzetes megkérdezte Hszüan-sát:
- Amikor a hajdani mesterek felmutatták a légycsapót,
kinyilatkoztatták ezzel a csan lényegét?
- Nem -
mondta Hszüan-sa.
- Akkor mi értelme volt?
Hszüan-sa felmutatta a légycsapóját.
- Azelőtt kinél tanultál? - kérdezett Hszüan-sa egy nemrég jött
szerzetest.
- Cuj-jen mesternél.
- Mondj róla valamit!
A szerzetes
elmesélte, hogy Cuj-jen mindennap szólította saját magát: "Ó, mester!" "Tessék"
- válaszolt rá ő maga. "Ébren vagy?" "Ébren." "Vigyázz magadra, nehogy
becsapjanak!" "Jó - tette hozzá -, vigyázok."
-
És miért nem maradtál tovább nála? - kérdezte Hszüan-sa.
- A mester eltávozott - mondta a szerzetes.
- Most, ha szólítanád: "Ó, mester!" - ahogy magát szokta
szólongatni -, válaszolna-e valaki?
A szerzetes
nem válaszolt.
Hszüan-sa már felült a szószékre. Míg a gyülekezet csendben várta,
hogy megkezdje tanítóbeszédét, az udvarról behallatszott egy fecske
csivitelése.
- Milyen fennkölten példálódzik a
valóságról! - szólalt meg Hszüan-sa. - Milyen világosan értelmezi az Eszmét! -
azzal leszállt a szószékről és visszavonult.
- Mivel kezdjem a csan tanulmányozását? - kérdezte egy szerzetes
Hszüan-sától.
- Hallod a patakcsobogást?
- Hallom.
- Akkor kezdd
azzal.
Hszüe-feng kint dolgozott a mezőn tanítványaival. Észrevett egy
kígyót, és felkapta a botjával:
- Ide nézzetek! -
kiáltott oda a szerzeteseknek, hadd lássák, amint kettévágja késével.
Hszüan-sa ott termett, felszedte a döglött kígyó két
felét, és messzire maguk mögé hajította. Aztán visszament dolgozni, mintha mi se
történt volna.
Mindenki megrökönyödött.
- Milyen fürge vagy! - jegyezte meg Hszüe-feng.
- Hogyan fogadtok egy vak és süketnéma embert? - kérdezte
Hszüan-sa a gyülekezettől.
- Szemem is van, fülem
is van, nyelvem is van - szólalt meg Lo-han -, hogyan fogadsz engem?
- Röstellem magam - mondta Hszüan-sa, és visszament a
szobájába.
- Mi a Buddha? - kérdezte egy szerzetes.
- Egy használt seggtörlő - felelt Jün-men.
- Mi a buddhizmus alapeszméje?
- Ha
eljő a tavasz, kizöldül a fű magától.
- Mi az igaz törvény szeme fénye?
-
Az egyetemesség.
- Mi szárnyalja túl a buddhák és a pátriárkák tanítását?
- Egy lepény.
- Milyen az iskolád szelleme?
- A
tudósok kint rekedtek.
- Mi az Út?
- Menj!
- Mi Jün-men egyetlen útja?
- Az
élmény.
- Hogy meneküljünk meg születéstől, haláltól?
- Hol vagy?
- Hogy szabaduljunk meg a születés és a halál kínjától? - kérdezte
egy szerzetes.
- Add vissza a születést és a
halált! - nyújtotta a markát Jün-men.
- Melyik kard vágja el a ráejtett hajszálat?
- Nyissz!
- Mit tehet az ember, ha a szülei nem engedik, hogy szerzetesnek
menjen?
- Sekély.
- Nem értem.
- Mély.
- Ha az ember megöli apját, anyját, vezekelhet a Buddha előtt, de
ha megöl Buddhát, pátriárkát, vajon ki előtt vezekelhet?
- Tényleg.
- Mit szólsz ahhoz a csodás összhanghoz, ahogy a kiscsirke
belülről kopácsolja a tojáshéjat, a tyúk pedig kívülről?
- Visszhang.
Jün-men húzott egy vonalat a földre, és azt mondta:
- Minden itt van.
Majd
ismét húzott egy vonalat a földre, és azt mondta:
- Mindennek vége.
- Mi van, ha már minden lehetőségnek befellegzett? - kérdezte egy
szerzetes.
- Kapd fel a Buddha Csarnokot -
ajánlotta Jün-men -, aztán megbeszéljük.
- Mi
köze ennek a Buddha Csarnokhoz?
- Hazudsz! -
kiáltott rá Jün-men.
- Meg akarjátok ismerni a pátriárkákat? - kérdezte Jün-men a szerzeteseitől. Rájuk bökött a botjával. - A pátriárkák ott ugrálnak a fejetek tetején! És tudjátok, hol van a szemük? Lábbal tapossátok!
Jün-men így szólt a gyülekezethez:
- Nem kérdezem, mi legyen a hónap tizenötödike előtt, de azt
mondjátok meg, mi legyen utána?
S minthogy a
szerzetesek nem feleltek, maga válaszolt helyettük:
- Minden nap jó nap.
Jün-men feltartotta a botját a csarnokban:
- Sárkány lett a botból, és elnyelte az egész világot. Mondjátok,
hová lettek a hegyek, a folyók és maga a nagy föld?
- Világosíts meg minket, mester! - kérte Jün-ment egy
szerzetes.
Jün-men tapsolt egyet és felemelte a
botját:
- Fogd!
A
szerzetes elvette és kettétörte.
- Még így is
megérdemelsz harminc botütést - világosította fel a mester.
Jün-men így szólott egyszer a szerzetesekhez:
- Mindnyájan magunkban hordozzuk a világosságot, de ha felfedjük,
sötétségre változik.
- Milyen irányelveket tudsz adni a végső igazság kereséséhez? -
kérdezte egy szerzetes.
- Nézz keletre és délre
reggel, nyugatra és északra este - mondta Jün-men.
- Mi lesz, ha azt teszem?
- A
keleti házban lámpást égetsz, és sötétben kuksolsz a nyugati házban.
Jün-men azt kérdezte egyszer:
-
Végtelen tág a világ, harangcsendülésre hétrészes csuhát vajon minek
öltesz?
Jün-men egy fából faragott oroszlán szájába dugta a kezét, aztán segítségért kiáltott.
- Gyógyszer az egész világ - fordult Jün-men tanítványaihoz -, de
ki a beteg?
Majd maga felelt helyettük:
- Karold fel, ami értéktelen, s menten értékessé
válik.
- Bár tüzet mondunk - mondta Jün-men -, mégse égetjük meg a szánkat.
Jün-men megkérdezte egy szerzetestől, honnan jött.
- Csianghszi tartományból.
- Motyognak még álmukban a régi mesterek?
A szerzetes nem válaszolt.
- "Dörömbölj a tér ürességén, és hangot hallasz. Kopogj egy
deszkán, és nem ütsz zajt" - idézett Jün-men egy régi buddhista
szövegmagyarázatot. Azzal elővette a botját és suhintott vele egyet a levegőbe:
- Jaj, de fáj! - mondta. Aztán megkocogtatta a fapadot: - Hallotok
valamit?
- Igen - válaszolt egy szerzetes.
- Ó, de műveletlen vagy! - állapította meg a
mester.
Születése után Buddha egyik kezével az égre mutatott, másikkal a
földre, hetet lépett előre, szétnézett a négy égtáj felé és kijelentette: "Ég
fölött, ég alatt egyedül én vagyok tiszteletre méltó!"
- Ha ott lettem volna - jegyezte meg a legenda kapcsán Jün-men -,
egy csapással agyonverem, és ebekkel zabáltatom fel a húsát.
- Kivénült a fa, hullatja levelét? - kérdezte egy szerzetes
Jün-mentől.
- Őszi szélben látszik a törzse -
mondta a mester.
- Mi a különbség a csan pátriárkák és Buddha tanítása között? -
kérdezte egy szerzetes.
- A tyúkok, ha fáznak,
felülnek a fára; a kacsák, ha fáznak, lebuknak a vízbe - felelte Pa-ling.
- Hogy fordulhat elő, hogy a szekér megáll, de az ökör megy
tovább? - kérdezte egy apáca.
- Mire való a
hajcsár? - kérdezte Tung-san Sou-csu.
- Mielőtt létezett volna a tudat, hol voltak a tárgyak?
- Ha szélcsendben rezegnek a lótuszlevelek, biztos hal
úszkál mellettük - mondta Tung-san.
- Milyen kötelességei vannak egy csan szerzetesnek?
- Ha a Csu-hegy sötét felhőkbe borul, vihar közeledik -
mondta Tung-san Sou-csu.
- Mikor szűnik meg minden oksági viszony?
- A cserépkorsóban ücsörgő kőember jujubával töltött süteményt
árul - mondta Tung-san Sou-csu.
- Mi a távoli ösvény? - kérdezte egy szerzetes.
- Amíg szép idő van, húzódozunk kimenni, mire pedig ráfanyalodunk,
eső áztatja el a fejünk - mondta Tung-san Sou-csu.
- Mi a Buddha? - kérdezte egy szerzetes.
- Három fontnyi len - mondta Tung-san Sou-csu.
- A hallgatóság összegyűlt - jelentette ki egy szerzetes. -
Kérlek, mutass rá a csan lényegére, és sorold fel az alapelveit.
- A habokon tükröződik a szivárvány minden színe -
mondta Tung-san Sou-csu -, a tó mélyén békák brekegik a fényes holdat.
Lo-han látott egy közeledő szerzetest, és felemelte a
légycsapóját. A szerzetes leborult előtte.
-
Minek hajbókolsz? - kérdezte Lo-han.
-
Hálából.
Lo-han rácsapott:
- Ha látod, hogy emelem a légycsapót, rögtön leborulsz, de miért
nem hálálkodsz akkor, ha a szobát vagy a kertet söpröm?
Fa-jen a Panjang-tó felé vette útját néhány szerzetestársával.
Vihar tört ki, és a hatalmas felhőszakadástól kiáradtak a folyók, elöntötték a
környező szántóföldeket. Fa-jen a Ti-cang kolostorban keresett menedéket, és ha
már ott volt, bekopogtatott Lo-han mester ajtaján.
- Hová mész innen? - kérdezte tőle Lo-han.
- Csak megyek tovább.
-
Minek?
- Nem tudom.
- A nemtudás férkőzhet legközelebb az igazsághoz - bólintott a
mester.
Fa-jen hirtelen megvilágosult.
Egyik nap pirkadatkor Fa-jen a bambuszredőnyre mutatott. Mindjárt
két szerzetes sietett oda, hogy felgöngyölje.
-
Az egyik nyert, a másik vesztett - mondta Fa-jen.
- Azt tartja a szólás, hogy a száz éve sötét szobát egyetlen
lámpás is világossá varázsolja. Milyen az a lámpás?
- Mi köze ennek a száz évhez? - kérdezte Fa-jen.
- Mi az örökkévalóság? - kérdezte egy szerzetes.
- Ez a pillanat - mondta Fa-jen.
- Nem a holdra mutató ujjról kérdezlek, hanem a holdról - mondta
egy szerzetes.
- Mi az a holdra mutató ujj,
amiről nem kérdezel? - kérdezett vissza Fa-jen.
-
Nem a holdról kérdezlek, hanem a holdra mutató ujjról - mondta egy másik
szerzetes.
- A hold! - felelte Fa-jen.
- Én az ujjról kérdeztelek, miért válaszoltál a
holddal?
- Mert az ujjról kérdeztél.
Fa-jen megkérdezte egy szerzetestől, honnan jött.
- A Pao-en kolostorból.
- A többi
szerzetes mind jól érzi ott magát?
- Igen.
- Menj, rádfér egy csésze tea.
Egy szerzetes a mester elé járult, és leborult.
- Milyen jó kérdés! - dicsérte meg Fa-jen, de mielőtt a szerzetes
megszólalhatott volna, hozzátette:
- Sajnos, az
apát ma nem hívja egybe a gyülekezetet, így nem válaszol a kérdésekre
sem.
Egy öreg szerzetes a szív írásjegyét festette viskója ajtajára,
ablakpapírjára és falára.
Fa jen mást
javasolt:
- Az ajtóra az ajtó, az ablakra az
ablak, a falra a fal írásjegyét kellett volna írnia.
Hszüan-csüe azt mondta:
- Az ajtó,
az ablak és a fal írásjegy nélkül is feleli önmagát.
Egy városi sikátorban Lou-ce szerzetesnek kibomlott a
bocskorfűzője. Éppen egy mulató előtt hajolt le, hogy megkösse. Az emeletről
énekszó szüremlett ki: "Ha elment az eszed, vesszen az enyém is!"
Ahogy a szerzetes meghallotta, íziben
megvilágosult.
Pan-san a piaci forgatagban figyelmes lett egy vásárlóra, aki
éppen vaddisznóhúsra alkudott a mészárossal:
-
Aztán jó húst vágjál nekem!
A mészáros lecsapta a
bárdját, összefonta a karját, és sértődötten jelentette ki:
- A becses vevő nem látja, hogy ez csupa jó hús?
Pan-san azon nyomban megvilágosult.
NEVEK MUTATÓJA
Bocskoros Csen a Mu-csou
Bódhidharma (=Pu-ti Ta-mo), ?-532
Cao-san Pen-csi, 840-901 Caoshan Benji
Ce-hu Li-cung, 800-880 Cihu Lizong
Cuj-jen Ling-can Cuiyan
Csang-csing Huj-leng, 854-932 vagy Ta-an, 793-883
Csang-cso (írástudó)
Csao (szerzetes)
Csao-csou Cung-sen, 778-897 Zhaozhou Congshen
Csia-san San-huj, 805-881 Jiashan Shanhui
Csing-jin Kaj (szakács)
Csing-jüan Fo-jen
Csing-san
Csing-zsuj (szerzetes)
Csüan (szerzetes)
Csü-ti Judi
Fa-jen Ven-ji, 855-958 Fayan Wenyi
Feng-jang
Fu Ta-si
Han-san, 7. sz.
hatodik pátriárka a Huj-neng
Hsziang-jen Cse-hszien
Hszi-san Csang (favágó)
Hszi-tang Cse-cang, 735-814
Hszüan-csüe
Hszüan-sa Si-pej
Hszüe-feng Ji-cun, 822-908 Xuefeng Yicun
Hua-jen
Huaj-zsang a Nan-jüe Huaj-zsang, 677-744
Huang-po Hszi-jün, ?-850? Huangbo Xiyun
Huj-csung
Huj-haj a Taj-csu Huj-haj
Huj-ko, 487-593
Huj-neng (a hatodik pátriárka, Lu-cu), 638-713
Jang-san Huj-csi, 807-883 Yangshan Huiji
Jen-kuan Csi-an, 750?-842
Jen-tou Csüan-huo, 828-887 Yantou Quanho
Jin-feng
Jüan (szerzetes)
Jüe-san Vej-jen, 745-828 Yaoshan Weiyan
Jün-csü Tao-jing, ?-902 Yunju Daoying
Jün-jen Tan-seng, 780?-841 Yunyan Tansheng
Jün-men Ven-jen, 864-949 Yunmen Wenyan
Kuan-csi Cse-hszien, ?-895 Guanzhi Zhixian
Kuj-san Ling-ju, 771-853 Guishan Lingyu
Lang (szerzetes)
Li-ao (elöljáró)
Li-cun
Lin-csi Ji-hszüan, ?-866 Linji Yixuan
Lo-han
Lo-pu
Lu-cu
Lu Keng (kormányzó), 764-834 Luxuan
Lung-ja Csü-tun, 835-923 Longya Judun
Lung-tan Csung-hszin, 9. sz. Longtan Chongxin
Lou-ce (szerzetes)
Ma-cu a Csiang-hszi Tao-ji, 709-788 Jiangxi Mazu Daoyi
Ma-ku Pao-csö Magu Baoche
Mu-csou Tao-cung (Bocskoros Csen), 780?-877?
Nan-csüan Pu-jüan (Vang mester), 748-834/5 Nanquan Puyuan
Nan-jüan Huj-jung, ?-930 Nanyuan Huiyong
Paj (szerzetes)
Paj-csang Huaj-haj, 720-814 Baizhang Huaihai
Pa-ling
Pang Jün, 740-808/811
Pan-san (szerzetes)
Pao-fu Cung-csan, ?-928 Baofu Zongcan
Pao-sou Jen-csao
Pej-hsziu (kancellár), 797-870 Pei Xiugong
Seng-kuang
Si-si
Si-tou Hszi-csien, 700-790
Ta-csüe
Ta-jü a Kao-an Ta-jü
Ta-mej Fa-csang, 752-839 Damei Fachang
Ta-szuj Fa-csen Dasui Fazhen
Tan-hszia Tien-zsan, 739-824
Tien-lung
Ting (szerzetes) Ding shangzuo
Tou-ce Ta-tung, 819-914 Touzi Datong
Tö-san Hszüan-csien, 780/2-865 Deshan Xuanjian
Tung-san Liang-csie, 807-869 Dongshan Liangjie
Tung-san Sou-csu, 910-990 Dongshan Shouchu
Vang (kormányzó)
Vang mester a Nan-csüan
Ven-jüan
Ven-szuj
Vu-cu Fa-jen
Vu-ti császár