|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
Mr. Bennet az elsők között tette tiszteletét Mr. Bingleynél. Mindjárt kezdetben úgy döntött, hogy meglátogatja, bár feleségének az utolsó pillanatig azt hajtogatta, hogy nem keresi fel, s az asszony a látogatásról csak a következő este szerzett tudomást. A dolog a következőképpen derült ki. Mr. Bennet a második leányát figyelte, aki éppen kalapot díszített, majd hirtelen e szavakkal fordult hozzá: - Remélem, Lizzy, a kalap tetszeni fog Mr. Bingleynek is. - Nem áll módunkban megtudni, mi tetszik Mr. Bingleynek - mondta Mrs. Bennet szemrehányóan -, hiszen nem látogatjuk meg. - De arról megfeledkezik, mama - mondta Elizabeth -, hogy találkozni fogunk vele társaságban, s Mrs. Long megígérte, hogy bemutatja nekünk. - Csak nem képzeled, hogy Mrs. Long ezt megtenné? Neki magának is két unokahúga van. Önző, képmutató nőszemély, nem várok tőle semmi jót. - Én sem - tette hozzá Mr. Bennet -, s ezért örülök, hogy nem szorulunk a szolgálataira. Mrs. Bennet nem méltatta férjét válaszra, de mivel nem tudott magán uralkodni, egyik lányába kötött bele: - Ne köhögj már annyit, Kitty, az isten szerelmére! Kíméld kissé az idegeimet, tönkremennek belé. - Kitty meggondolatlanul szokott köhögni - jegyezte meg az apja -, nem a kellő időben. - Nem szórakozásból köhögök - felelte Kitty durcásan. - Mikor lesz a következő bál, Lizzy? - Holnaphoz két hétre. - Igen, akkor! - kiáltott Mrs. Bennet. - Mr. Long pedig csak előtte levő nap érkezik vissza; így hát be sem mutathatja Mr. Bingleyt, mert ő maga sem ismeri még akkor. - Így hát, drágám, lefőzheti a barátnőjét, mert maga mutathatja be neki Mr. Bingleyt. - Lehetetlen, Bennet, lehetetlen, hiszen magam sem ismerem. Miért kínoz ennyire? - Lám, ez megfontolt beszéd. Kétheti ismeretség valóban igen rövid - ennyi idő alatt nem lehet egy embert kiismerni. De ha mi nem vállaljuk, lesz más, aki vállalja. Elvégre Mrs. Longot és unokahúgait sem lehet megfosztani az esélytől; ő bizonyára szívességnek fogja ezt tekinteni, s ha maga nem hajlandó erre a szolgálatra, én vállalom. A leányok apjukra bámultak. Mrs. Bennet csak ennyit mondott: - Ostobaság, merő ostobaság! - Miért e heves tiltakozás? - kérdezte Mr. Bennet. - Talán ostobaságnak tartja a bemutatkozás formaságait és jelentőségét? Ebben nem értek egyet teljesen magával. Mi a véleményed, Mary? Tudom, hogy a kisasszony sokat töpreng, komoly könyveket olvas, és kivonatot készít belőlük. Mary valami nagyon okosat akart felelni, de nem tudta, mit. - Amíg Mary a gondolatait rendezi - folytatta az apja -, térjünk vissza Mr. Bingleyre. - Mr. Bingleyvel már torkig vagyok! - csattant fel az asszony. - Ezt igazán sajnálom; de miért nem szólt nekem előbb? Ha délelőtt tudtam volna, semmi esetre sem látogatom meg. Kár, hogy így történt; de mivel már tiszteletemet tettem nála, nem zárkózhatunk el az ismeretség elől. A hölgyek meglepődtek - Mr. Bennet éppen ezt akarta elérni -; felesége talán a leányain is túltett, bár amikor az első örömkitörés lecsendesedett, kijelentette, hogy kezdettől fogva ezt várta. - Milyen kedves magától, drága Bennet! Tudtam, hogy végül enged a rábeszélésnek. Tudtam, jobban szereti maga a lányait, semhogy ilyen ismeretséget elszalasszon. Ó, milyen boldog vagyok! És hogy megtréfált bennünket! Még délelőtt meglátogatta, de nekünk eddig egy szót sem szólt. - Most aztán köhöghetsz, Kitty, amennyi jólesik - mondta Mr. Bennet, s közben kiment a szobából, mert már unta felesége elragadtatását. - Milyen nagyszerű apátok van, lányok - szólalt meg Mrs. Bennet, mihelyt az ajtó becsukódott. - Nem tudom, valaha is meghálálhatjátok-e a jóságát - vagy akár az enyémet is. Mondhatom, a mi korunkban nem nagy öröm mindennap új ismerősöket szerezni; de a ti kedvetekért mindent megteszünk. Lydia, szívem, bár te vagy a legfiatalabb, biztosra veszem, hogy Mr. Bingley felkér táncra a következő bálon. - Ó, egy cseppet sem félek! - jegyezte meg Lydia öntelten. - Igaz, én vagyok a legfiatalabb, de a legmagasabb is. Egész este találgatták, mikor fogja Mr. Bingley visszaadni a látogatást, és már azon tűnődtek, mikorra hívják meg vacsorára.
KÖNYV:
• II
III |
2. FEJEZET