TARTALOMJEGYZÉK

KÖNYV:   I    II   •  
FEJEZET:   1   2   •   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19  

 


III. KÖNYV     3. FEJEZET

Elizabeth most már bizonyosra vette, hogy Miss Bingley ellenszenve féltékenységből fakadt, s így nem tudott megszabadulni az érzéstől, hogy Caroline nagyon nem szívesen fogja látni Pemberleyben. Kíváncsi volt, milyen nyájas arcot vág majd az ismeretség felújításához.

A kastélyhoz érve, a hallon keresztül a szalonba vezették őket, amely északra nézett, és különösen nyáron volt kellemes. Ablakai a parkra nyíltak, a távolban magas, erdős hegyek üdítették fel a szemet, a közbeeső pázsiton pedig az elszórtan álló szép tölgyek és szelídgesztenyefák.

Ebben a szobában fogadta őket Miss Darcy; vele volt Mrs. Hurst és Miss Bingley, meg az a hölgy, akinek felügyelete alatt élt Londonban. Georgiana nagyon udvariasan fogadta őket, de azzal a zavarral, amely félénkségből és aggályoskodásból származott ugyan, mégis a társadalmilag alatta állókban könnyen azt a hitet kelthette, hogy büszke és tartózkodó. Mrs. Gardiner és unokahúga megértették Miss Darcy lelkiállapotát, és sajnálták őt.

Mrs. Hurst és Miss Bingley csak biccentéssel üdvözölték a vendégeket, s mikor leültek, néhány pillanatnyi csend következett, ami mindig kínos ilyen alkalmakkor. A hallgatást Mrs. Annesley törte meg, egy finom, kellemes külsejű asszony, aki próbálta valahogy elindítani a társalgást, s ezzel jobb neveltségről tett tanúságot, mint a két nővér. Ő meg Mrs. Gardiner vitték a szót, egyszer-egyszer Elizabeth is közbeszólt. Miss Darcyn látszott, hogy szeretne részt venni a társalgásban, ha volna hozzá bátorsága; néha meg is kockáztatott egy-egy rövid mondatot, amikor legkevésbé kellett attól tartania, hogy meghallják.

Elizabeth hamarosan észrevette, hogy Miss Bingley minden mozdulatát figyeli; egy szót sem szólhatott, kivált Miss Darcyhoz, anélkül, hogy magára ne vonja Caroline tekintetét. Ez nem tartotta volna vissza attól, hogy beszélgessen Miss Darcyval, ha nem ülnek túl messze egymástól; de Elizabeth nem bánta, hogy nem kell sokat beszélnie. Gondolataiba mélyedt. Minden pillanatban azt várta, hogy a férfiak közül valaki belép a szobába. Óhajtotta is, félt is attól, hogy köztük lesz a ház ura, s alig tudta eldönteni magában, mi erősebb: vágya vagy félelme. Miután így ültek egy negyedóráig, s Miss Bingleynek a szavát sem lehetett hallani, Elizabeth hirtelen felriadt - Miss Bingley kérdezte tőle hidegen, hogy van a családja. Elizabeth éppoly közömbösen és kurtán válaszolt, s Caroline nem szólt többet.

A társalgást most az inasok belépése szakította félbe, akik hideg húst, süteményt s az évszak legpompásabb gyümölcseit hozták be, miután Mrs. Annesley számos sokat jelentő pillantással és mosollyal emlékeztette Miss Darcyt háziasszonyi kötelességére. Most már volt, ami az egész társaságot foglalkoztassa, mert beszélni ugyan nem mindenki beszélt, de enni mindenki tudott, s a szépen halomba rakott szőlőfürtök, körték és őszibarackok csakhamar az asztal köré csalták őket.

Elizabeth eközben eldönthette magában, hogy vágyik-e találkozni Darcyval, vagy fél tőle - lemérhette az érzésein, amikor Darcy a szobába lépett. Egy pillanattal előbb még azt hitte, hogy erősebb benne a vágy, de most sajnálni kezdte, hogy a fiatalember megjelent.

Darcy egy ideig Mr. Gardiner társaságában volt - a kastély két-három férfi vendégével a folyónál horgásztak -, s csak akkor hagyta őket ott, amikor megtudta, hogy a hölgyek aznap délelőtt látogatóba jönnek húgához. Mihelyt Darcy megjelent, Elizabeth nagy bölcsen elhatározta, hogy minden feszesség és zavar nélkül fog viselkedni; az elhatározásra annál inkább szükség volt (ha nehéz volt is megtartani), mert látta, hogy az egész társaság gyanút fogott, s alig van szem, mely ne figyelné Darcy viselkedését, amint belépett a szalonba. De egyetlen arcra sem ült ki olyan mohó kíváncsiság, mint Miss Bingleyére, noha mindig széles mosoly terült el az arcán, valahányszor Darcyhoz vagy Elizához fordult. A féltékenység még nem vitte kétségbeesésbe, s Darcyval kapcsolatos terveivel még nem hagyott fel. Miss Darcy bátyja megjelenése után sokkal inkább igyekezett társalogni; Elizabeth látta Darcyn, mennyire szeretné, ha a húga meg ő jobban összebarátkoznának, s ezért mindent megtett, hogy Miss Darcyt beszélgetésre bátorítsa. Miss Bingley is látta mindezt, s meggondolatlan haragjában felhasználta az első alkalmat, hogy gúnyos udvariassággal megkérdezze:

- Mondja, kérem, Miss Eliza, hát igaz, hogy a nemzetőrezredet elhelyezték Merytonból? Képzelem, milyen veszteség ez a kegyed családjának!

Darcy jelenlétében nem merte kiejteni Wickham nevét, de Elizabeth tüstént érezte, hogy Miss Bingley elsősorban őrá céloz. A Wickhammel kapcsolatos emlékek egy pillanatra zavarba hozták, de nyugalmat erőltetett magára, hogy elháríthassa a rosszindulatú támadást, s rögtön felelt a kérdésre, eléggé elfogulatlan hangon. Beszéd közben önkéntelenül Darcyékra pillantott, s látta, hogy a fiatalember kipirult arccal, komolyan nézi őt, húga viszont zavarában fel sem meri emelni a szemét. Ha Miss Bingley tudta volna, milyen fájdalmat okoz szeretett barátnőjének, semmi esetre sem kockáztatja meg ezt a célzást; ő csak Elizát akarta kihozni a sodrából, olyan férfit juttatva eszébe, akiről azt hitte, hogy tetszik a leánynak - bízott benne, hogy Elizabeth elárulja érzelmeit, s ez talán árt neki Darcy szemében -, Darcy talán visszaemlékezik arra az ostoba és nevetséges viselkedésre is, amelyre a merytoni ezred a Bennet család egyes tagjait késztette. Miss Darcy tervezett szökéséről Miss Bingley soha egy szót sem hallott. Ezt a titkot lehetőleg senkinek nem árulták el, Elizát kivéve; s Darcy különösen vigyázott, hogy a Bingley család semmit meg ne tudjon róla, mert élt benne az óhaj, amelyet Elizabeth már régen megsejtett, hogy húga idővel Bingleyhez menjen nőül. Darcynak kétségtelenül volt ilyen terve, s bár magának se vallotta be, hogy ez is közrejátszott, amikor Bingleyt el akarta szakítani Jane-től, mégis eggyel több ok lehetett, hogy oly buzgón szívén viselje barátja boldogságát.

Elizabeth nyugodt viselkedése csakhamar lecsillapította Darcy indulatát, s mivel Miss Bingley, csalódva és bosszúsan, nem mert tovább célozgatni Wickhamre, Georgiana egy idő múlva szintén magához tért, bár nem annyira, hogy ezentúl egy szót is szóljon. Kerülte bátyja tekintetét, noha Darcy már alig gondolt Georgiana szerepére az egész ügyben, s így ez az eset, amellyel Miss Bingley el akarta terelni Darcy gondolatait Elizáról, csak arra volt jó, hogy még többet és még szívesebben gondoljon reá.

Az előbb említett kérdés és felelet után a látogatás már nem tartott sokáig; s mialatt Darcy a kocsihoz kísérte a vendégeket, Miss Bingley úgy könnyített érzésein, hogy Elizabeth személyét, viselkedését és ruháját szapulta. De Georgiana nem vett részt ebben. Ha bátyja dicsért valakit, ez elegendő volt, hogy ő is megszeresse. Az ő bátyja nem tévedhet, s Darcy olyan dicsérően beszélt neki Elizáról, hogy Georgiana nem is tarthatta másnak, csak bájosnak és elragadónak. Amikor Darcy visszatért a szalonba, Miss Bingley nem állhatta meg, hogy legalább részben ne ismételje el előtte, amit már a húgának elmondott.

- Ugye, Mr. Darcy, milyen rettenetesen nézett ki Eliza Bennet ma délelőtt? - kiáltott fel. - Még életemben nem láttam, hogy valaki így megváltozzék, mint ő a tél óta. Milyen barna és durva lett az arca! Louisa meg én megállapítottuk, hogy rá sem ismertünk volna.

Bármilyen rosszuleshetett Darcynak ez a kitörés, mindössze hidegen annyit válaszolt, hogy ő nem vett észre rajta egyebet, mint hogy Miss Bennet kissé lebarnult - ez pedig nem csoda a nyári utazásnál.

- A magam részéről be kell vallanom - folytatta Miss Bingley -, hogy én soha semmi szépet nem láttam rajta. Az arca túl keskeny, az arcbőrén nincs semmi üdeség, a vonásai egyáltalán nem szabályosak. Az orra jelentéktelen, nincs rajta semmi kifejező. A fogai tűrhetőek, de ilyet mindennap lát az ember; ami pedig a szemét illeti, melyet néha dicsérni szoktak, én nem látok benne semmi rendkívülit. Éles, fürkésző nézése van, s ez nem tetszik nekem; az egész fellépésében van valami elviselhetetlen, öntelt vonás, ami nem vall előkelőségre.

Miss Bingley tudta, hogy Darcy bámulója Elizának, s ez nem volt a legjobb módja, hogy önmagát kedvessé tegye előtte. De a harag rossz tanácsadó, s amikor végre sikerült Darcyt kissé felingerelnie, elérte, amit akart. A fiatalember azonban csökönyösen hallgatott, s mivel Miss Bingley szóra akarta bírni, így folytatta:

- Emlékszem, mikor megismerkedtünk vele Hertfordshire-ben, mindnyájan elcsodálkoztunk, hogy elismert szépség hírében áll. Pontosan emlékszem az ön szavaira, aznap este, amikor nálunk vacsoráztak Netherfieldben: "Szépség! Ilyen jogon az anyja meg szellemes asszony!" De úgy látszik, azóta megszépült az ön szemében - azt hiszem, volt idő, amikor elég csinosnak tartotta.

- Igen - felelte Darcy, aki már nem bírta tovább türtőztetni magát -, azt akkor mondtam, amikor megismerkedtem vele, de most már hónapok óta az egyik legszebb nőnek tartom, akivel valaha találkoztam.

Ezzel faképnél hagyta, s Miss Bingley magában örülhetett, hogy olyan kijelentésre késztette Darcyt, amely csak neki okozott fájdalmat.

Az úton hazafelé Mrs. Gardiner és Elizabeth mindenről beszélgettek, ami a látogatás folyamán történt, csak éppen arról nem, ami legjobban érdekelte mindkettőjüket. Megvitatták minden egyes személy külsejét és viselkedését, kivéve azét, aki legjobban lekötötte figyelmüket. Beszéltek a húgáról, az ismerőseiről, a kastélyról, a felszolgált gyümölcsről, mindenről, csak őróla nem. Pedig Elizabeth nagyon szerette volna tudni, hogyan vélekedik róla a nagynénje, Mrs. Gardiner meg szerfelett örült volna, ha unokahúga szóba hozza a tárgyat.

 


KÖNYV:   I    II   •  
FEJEZET:   1   2   •   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19