BEAUMARCHAIS

A SEVILLAI BORBÉLY

VAGY
A HIÁBAVALÓ ELŐVIGYÁZAT

 

VÍGJÁTÉK 3 FELVONÁSBAN

 

Fordította:
Hevesi Sándor

 

Szereplők

Almaviva gróf, spanyol grand, Rozina ismeretlen imádója
Bartolo, orvos, Rozina gyámja
Rozina, nemesszármazású fiatal lány, Bartolo gyámlánya
Figaro, borbély
Don Bazilio, orgonamester, Rozina énektanítója
Fickó, inas Bartolónál
Fürge, inas Bartolónál
Jegyző
Poroszló

 


 

Első felvonás

(Szín: utca Sevillában. Rostélyos ablakok.)

ROZINA
(az erkélyen áll bezárt redőnyök mögött. Énekel):

Éltem oly magányos árva
E zord falak közé bezárva,
Egyhangún szállnak bús napok
S én rab vagyok, jaj, rab vagyok.
A napsugár se lelhet rám,
Kitiltá azt is gyámatyám,
Az életem vigasztalan,
(Csak sírok, sírok hasztalan.)
Éltetőm, egyetlen reményem,
Hogy eljő majd szerelmem értem
(És e szörnyű emlék elmerül
Ha szívem vágya teljesül.)

(A dal közben megérkezik a ház elé Bartolo, Fürge kíséretében. Megdöbbenve hallja Rozina énekét. Körüljárja, a házat - kinek szólhat a dal. Miután semmi gyanúsat nem észlel, dühösen bemegy a házba. Rozina meghallja a kapunyitást és ijedten visszavonul. Üres az utca, kis csend.)

 

1. jelenet

GRÓF
(egyedül. Barna bő köpenyben s felhajtott karimájú kalapban, séta közben előveszi a zsebóráját) Kissé korábban jöttem, mint kellett volna. Csak későbben szokott mutatkozni ablakában. De inkább várok, mintsem egy pillanatot is elmulasszak. Ha valamelyik jóbarátom megtudná, hogy én Madridtól száz mérföldnyire minden reggel egy hölgy ablaka alatt ólálkodom, akivel soha még egy szót sem váltottam, azt mondaná, hogy valami Izabella korabeli spanyol vagyok. Dehát miért ne tenném? Mindenki szalad a boldogsága után. Az enyém Rozina szívében van. De mégis! Sevilláig követni egy nőt, midőn Madrid és az udvar mindenfelől oly sok könnyen elérhető élvezetet kínálgat! Hisz épp ez az, amivel torkig lettem. Belefáradtam a könnyű hódításba, főképpen pedig abba, hogy a pénzemért vagy a rangomért szeressenek. Milyen édes érzés lehet, ha magamért szeret valaki! S ha ebben az álruhában meggyőződhetnék róla... Jön valaki, hogy az ördög vitte volna el!

 

2. jelenet.

(Gróf elbújva, Figaro.)

FIGARO
(dudorászva jön; kezében ceruza és papír, gitárja széles szalagon lóg a hátán):

Minek a bánat,
Fogyaszt, gyötör,
Jó borban támad
A tűz, a gyönyör.
Éljed az életed,
Keresd az élveket,
Rövid a mámor
S már a sír befed.

Ez eddig nem is hangzik rosszul.

A bor s a lustaság
Harcolnak értem. -

Eh, dehogy is harcolnak. Az ivás meg a henyélés nagyon jól összeférnek.

A bor s a lustaság
Osztoznak rajtam.

Ám lehet-e azt mondani, hogy osztoznak. Eh, a dalszövegeket nem kell olyan komolyan venni. Miket énekelnek manapság egy operában. Ami olyan ostoba, hogy nem lehet elmondani prózában, azt eléneklik versben. (Énekel.)

A bor s a lustaság
Osztoznak rajtam.

A végén most valami nagyon szépet, nagyon csillogót, nagyon elméset kellene mondanom, ide egy gondolat kellene.

Osztoznak rajtam.
Henyélek és iszom
Örömben, bajban.

Jaj, ez nagyon lapos! Nem az igazi! Egy jó ellentét kellene ide, hatásos kontraszt.

Henyélek, ha jól megy
S iszom -

Ehe! Ez már teszi!

S iszom, ha baj van.

Bravó! Bravó! (Énekel.)

A bor s a lustaság
Osztoznak rajtam.
Henyélek, ha jól megy
S iszom, ha baj van.

Énekelve, gitár mellett - egészen kitűnő lesz s előre mondhatom, hogy a tisztelt kolléga urak ezúttal hiába fognak intrikálni. A tehetséget fel lehet tartóztatni, de nem lehet megölni. (Észreveszi a grófot.)

 

3. jelenet.

(Figaro, Gróf.)

FIGARO
Én ezt a papot már láttam valahol.

GRÓF
Én ezt az alakot ismerem.

FIGARO
Ejnye, hisz nem is pap! Ez a nemes profil! Ez a büszke tekintet. -

GRÓF
Ez a furcsa pofa, - ez a vigyorgó szem...

FIGARO
Nem tévedek: ez gróf Almaviva.

GRÓF
Jó helyen járok: Ez a gaz Figaro!

FIGARO
Tetőtől talpig, kegyelmes uram.

GRÓF
Betyár: Ha egyet mer szólni. -

FIGARO
Most már bizonyos, kivel van dolgom. Ráismerek barátságos nyájasságáról. Mindig ilyen bizalmas hangon beszélt velem.

GRÓF
De hallod-e, én nem ismerek rád. Megnőttél, meghíztál.

FIGARO
Hja, kegyelmes uram, a nyomor.

GRÓF
Szegény Figaro. Mit keresel te itt Sevillában, mikor beszereztelek egy jó hivatalba, Madridban.

FIGARO
Megkaptam az állást, hálás is vagyok érte, kegyelmes uram.

GRÓF
Nevezz röviden Lindornak. Nem látod az álruhámon, hogy ismeretlen akarok maradni?

FIGARO
Kérem, már itt sem vagyok.

GRÓF
Csak maradj. Én várok itt valamire. Két csevegő ember kevésbé gyanús, mint egy magában ólálkodó. Társalogjunk. Hát, hogy is vagyunk azzal a te hivataloddal?

FIGARO
A miniszter excellenciád ajánlatára azonnal kineveztetett patikárius segédnek.

GRÓF
A hadikórházba?

FIGARO
Nem. Az Andalúziai méneshez.

GRÓF
(nevetve) Kezdetnek elég szép!

FIGARO
Nem volt rossz, mert rámbízták a drága kötszereket és orvosságokat; én pedig azokból szépen eladogattam a beteg parasztoknak.

GRÓF
Micsoda! Pusztítottad a király alattvalóit?

FIGARO
Sokan meggyógyultak tőle. Az emberdoktorok sem gyógyítanak ki mindenkit.

GRÓF
Minek hagytad akkor ott ezt a szép hivatalt?

FIGARO
Nem én hagytam ott. Engem nem hagytak ott. Az intrika, az ármány, a rosszindulat. Befeketítettek a főnökeimnél.

Sárga irigység, bősz rosszakarat, -
Bevágták utamat egy perc alatt!

GRÓF
Irgalom, irgalom! Csak nem csaptál fel fűzfapoétának?

FIGARO
Épp ez minden bajom legfőbb oka. Amikor besúgták a miniszternek, hogy szerelmes madrigálokat faragok, rejtvényeket készítek és megjelentem nyomtatásban is, őkegyelmessége tragikusan fogta fel a dolgot s elcsapott az állásomból; mondván, hogy a lóápolás szelleme nem tűri meg a költészetet.

GRÓF
Hatalmas okoskodás! Dehát nem terjesztetted eléje...

FIGARO
Boldogságnak tartottam, hogy ha kitöröl emlékéből. Egy nagyúrtól már az is szép, ha nem bánik rosszabbul a szegény emberrel.

GRÓF
Te valamit elhallgatsz. Emlékszem hogy az én szolgálatomban is milyen lókötő voltál.

FIGARO
Méltóságos uram. Miért kívánják épp a szegény embertől hogy tökéletes legyen.

GRÓF
Lusta voltál, hanyag, rendetlen...

FIGARO
Ha ennyi erényt követelünk egy inastól, akadna-e gróf, aki megfelelne szolgának?

GRÓF
(nevetve) No ebben van valami. Hát aztán ide költöztél Sevillába?

FIGARO
Óh, nem mindjárt.

GRÓF
(hirtelen) Megállj csak... azt hittem, hogy ő... beszélj csak, én azért hallgatlak.

FIGARO
Először visszamentem Madridba, hogy mint író ismét szerencsét próbáljak. Úgy tűnt nekem, hogy a színpad a becsület mezeje...

GRÓF
Uram irgalmazz!

FIGARO
Ezen nincs mit nevetni.

GRÓF
A nemzet színháza és Te?

FIGARO
Igen én! Nem a darabon múlott, hogy nem volt sikerem. A földszintre a legkitűnőbb munkásokat hívtam meg, olyan tenyerük volt, mint a sulykoló. Nem engedtem, hogy kesztyűt hozzanak, mert az a tapsot eltompítja, botot, mert az csak akadályozza. És becsületemre, előadás előtt a kávéház a legnagyobb jóindulattal volt irántam. De hiába, az átkos intrika.

GRÓF
Ah, az intrika. Szóval a szerző úr megbukott.

FIGARO
Mint más akárhány! Sebaj! Bosszút állok rajtuk.

GRÓF
S mi hozott el Madridból?

FIGARO
Jószerencsém, gróf úr, higgye el... Láttam én Madridban, hogy az irodalmi élet a farkasok birodalma; annyira elszaporodtak az ordasok és úgy ki vannak éhezve, hogy ha tovább akarnak élni, egymást kell felfalniok. Minden féreg, szúnyog, rokon, bíráló, irigykedő, szerkesztő, könyvárus, cenzor, mind-mind a szegény író bőrébe csimpaszkodik és kiszívja azt a megmaradt kis nedvet belőle. Belefáradtam az írásba. Belemerültem az adósságokba, kifogytam a pénzemből, ráuntam az emberekre, megcsömörlöttem önmagamtól, végre is rájöttem, hogy van az írótollnál könnyebb és hasznosabb szerszám; a borotva. Egy szép napon eltűntem Madridból, bebarangoltam Castiliát, Manchát, Estremadurát, Sierra Morenát, Andaluziát. Egyik helyen karjukba zártak az emberek, másutt börtönbe. De azért mégis mindig én maradtam fölül. Az egyik dicsért, a másik szidott, én pedig élveztem a szép időt, tűrtem a rosszat, mulattam a bolondokon, verekedtem a gonoszokkal, nevettem saját nyomorúságomon... és nyestem az egész világ szakállát. Most aztán letelepedtem Sevillában és szolgálatra állok a gróf úrnak mindenben, amit csak parancsolni méltóztatik.

GRÓF
Ki tanított erre a vidám bölcselkedésre?

FIGARO
A nyomor, amely állandóan a sarkamban volt. Én rögtön mindenen nevetek, hogy ne legyek kénytelen sírni. De mit nézeget folyton arra az ablakra?

GRÓF
Gyere innen.

FIGARO
De miért?

GRÓF
Gyere már, te szerencsétlen, még elrontasz mindent. (Elrejtőznek.)

 

4. jelenet.

(Fentiek, Bartolo, Rozina.)

(Az emeleti ablak kinyílik.)

ROZINA
Jaj, micsoda élvezet, hogy végre szabad levegőt szívhatok.

BARTOLO
Mi ez a papír a kezedben?

ROZINA
Ez a "Hiábavaló elővigyázat" egyik áriája, amelyet tegnap kaptam az énekmestertől.

BARTOLO
Mi ez a "Hiábavaló elővigyázat"?

ROZINA
Egy új vígjáték.

BARTOLO
Megint valami dráma. Valami újdivatú ostobaság.

ROZINA
Nem tudom.

BARTOLO
Gonosz világot élünk. Romlott korban születtünk.

ROZINA
Mért szidja úgy a mi korunkat? Én igazán jól érzem magam a mi korunkban és az én koromban.

BARTOLO
Hát mit csinált ez a kor, hogy még csak ne is szidjam. Csupa őrültség, amit feltalált a gondolatszabadságot, az elektromosságot, a delejt, a vallási türelmet, a himlőoltást, a kinint, az enciklopédiát, - meg aztán a drámákat.

ROZINA
(kiejti kezéből a papírt, amely az utcára esik) Jaj - az áriám! A maga bölcsességeit hallgatva, elejtettem a dalocskámat. Jaj, az istenért, szaladjon le érte; még valaki el találja vinni, vagy a szél elfújja.

BARTOLO
Nahát, hogy lehet elejteni, amit a kezében tart az ember. (Kimegy az erkélyről.)

ROZINA
(utánanéz, s jelt ad az utcára): Szt! Szt!

GRÓF
(megjelenik).

ROZINA
(leszól) Kapja fel és tűnjön el.

GRÓF
(egy ugrással ott terem és felkapja a papírt, megint eltűnik.)

BARTOLO
(kilép a házból és keresgél) Hova esett? Én nem látom sehol!

ROZINA
Az erkély alatt. A fal tövében.

BARTOLO
Talán az ördög vitte el? Csinos kis megbízásokat adsz te nekem... Járt valaki erre?

ROZINA
Senkit sem láttam.

BARTOLO
Minek is keresgélek! Kötnivaló bolond vagyok, de egyet legalább megtanultam: sohasem szabad kinyitni az utcára nyíló ablakot. (Bemegy.)

ROZINA
Mentségül balsorsom szolgáljon, bezárva tart ez a gyűlöletes ember. Hát bűn, ha szabadulni próbálok ebből a börtönből.

BARTOLO
(megjelenik az erkélyen) Menjen be senora, én vagyok az oka, hogy dalait elvesztette, de esküszöm, hogy nem fog többé megtörténni. (Bezárja az ajtót.)

 

5. jelenet.

(Gróf, Figaro.)

GRÓF
(óvatosan kilépnek) Lássuk a dalocskát, mi van benne? Ah, hisz ez levélke.

FIGARO
Még azt kérdezi az agg öszvér, hogy mi az a hiábavaló elővigyázat.

GRÓF
(olvas): "Az ön lángolása felgyújtja a kíváncsiságomat. Mihelyt gyámom elmegy hazulról, feltűnés nélkül énekelje el az ablakom alatt ezt a dallamot, de olyan szöveggel, hogy megtudhassam végre, mi a neve, állása, szándéka annak az ismeretlen lovagnak, aki oly kitartóan érdeklődik a boldogtalan Rozina iránt."

FIGARO
Ez a cselfogás hiányzott a gyűjteményemből, de nem fogom elfelejteni!

GRÓF
(a papírt csókolgatja): Drága Rozinám!

FIGARO
Gróf úr, most már tudom, mit jelent az álruha. Szerelem - madártávlatból.

GRÓF
Most már tudsz mindent... De ha eljár a szád -

FIGARO
Az én szám! Nem akarok nagy szavakat használni, ezért csak egyet mondok. Nekem érdekem, hogy jól szolgáljam a gróf urat és mindenben eljárok, de a szám, az nem fog járni.

GRÓF
Ezt el is várom. Tudd meg tehát, hogy most fél éve Madridban a Prádon megpillantottam egy gyönyörű fiatal nőt - hiszen láttad. Kerestettem is egész Madridban, de hiába. Csak pár nappal ezelőtt sikerült megtudnom, hogy Rozinának hívják és egy Bartolo nevű vén doktornak a felesége itt Sevillában.

FIGARO
Jól kiválasztotta, a teremtésit, hercegi falat. Csinos madárka, annyit mondhatok. Csakhogy bajos lesz a fészkéből kilopni. Kitől hallotta, hogy felesége a vén doktornak?

GRÓF
Mindenki azt mondja.

FIGARO
Ezt a mesét ő találta ki, amikor visszajött Madridból, mert így akarja félrevezetni és távoltartani az udvarlókat. Rozina e pillanatban még csak a gyámlánya, de már nemsokára -

GRÓF
(élénken) Soha. Ó, milyen fordulat. Rozina még szabad. Egy pillanatot sem veszíthetek. Belém kell szeretnie. Kiragadom a neki szánt méltatlan kötelékből! Ismered te ezt a gyámot?

FIGARO
Mint a szülőanyámat.

GRÓF
Kissé durvának látszik.

FIGARO
Kissé? Ön hízeleg neki. Végtelenül durva.

GRÓF
Miféle ember?

FIGARO
Szép kövér, kurtanyakú, deres, ravasz, lapuló, tompa-elméjű ifjú aggastyán. Simaképű, borostás természetű, öntelt pöffeszkedő majom, aki folyton szaglász és szimatol, mint egy vizsla; dörmög és nyöszörög, mint egy vénasszony.

GRÓF
Láttam.

FIGARO
Durva, zsugori, féltékeny, vén bakkecske, úgy hogy szegény gyámleánya halálosan gyűlöli.

GRÓF
Szóval, mint vetélytárs...

FIGARO
Patkóját vesztett - szegény műlovas...

GRÓF
Annál jobb. De legalább becsületes ember?

FIGARO
Igen, épp, hogy akasztófára ne jusson.

GRÓF
Annál jobb. Saját boldogságunk által büntetni egy gazembert...

FIGARO
Az annyi, mint egyszerre előmozdítani a személyes és a közjót; ez valóban az erkölcsiség remeke lesz, kegyelmes uram!

GRÓF
Azt mondod, hogy rettentően fél az udvarlóktól, s ezért zárja be a kaput?

FIGARO
Mindenki előtt. És ha a lyukakat is mind betömhetné...

GRÓF
Annál jobb! Annál jobb!

FIGARO
Ezzel a töménytelen sok "annál jobb"-bal kapcsolatban szabad érdeklődnöm, kegyelmes uram, milyen kedvező jellemvonásokat talál az én leírásomban?

GRÓF
Gyakran tapasztaltam, hogy éppen a túlzások okozzák az illető vesztét.

FIGARO
Azért, hogy eme mély bölcsesség ne forduljon ön ellen, mielőtt még cselekedne, - hadd kutassam át előbb a terepet és hadd próbáljak olvasni a hölgy szívében.

GRÓF
Bejáratos vagy hozzájuk?

FIGARO
Meghiszem azt. A ház, amelyben lakom, a doktoré. Ingyen szállást kapok tőle.

GRÓF
Ne mondd!

FIGARO
Száz tallér volna a házbér, de azt ledolgoztatja velem duplán.

GRÓF
Hogy-hogy?

FIGARO
Én vagyok a borbélya, felcsere, patikáriusa, dögönyözője és amit akar. Borotválás, érvágás, köpölyözés, dögönyözés nem eshetik meg a doktor házában az én kezem nélkül.

GRÓF
Figaro! Barátom, angyalkám, pártfogóm, védőszentem, életmentőm! (Megöleli.)

FIGARO
Ej ha! Milyen hamar megszűnik a rangkülönbség két ember között, ha az egyik akar valamit a másiktól. A szerelmes ember nagy demokrata!

GRÓF
Boldog Figaro! Te látni fogod az én Rozinámat! Föl tudod fogni, hogy milyen boldog vagy!?

FIGARO
Hát imádom én őt?

GRÓF
Ha beszélsz vele, Figaro, figyeld jól a szemét, az arcát, ajkának és az ujjainak mozgását, egész lényét; ne kerülhesse el a figyelmedet semmi sem.

FIGARO
Nem fogja elárulni magát.

GRÓF
Ha állva fogad téged, jól ügyelj a magatartására. A türelmetlenség és a szerelem még akkor is leleplezi önmagát, barátom, ha valaki hallgat. Az illető nyugtalan, remeg a teste...

FIGARO
Egyik lábáról a másikra áll!

GRÓF
Figyeld, mit mond, mit nem mond; ha lélegzete elfúl, ha röviden szól, vagy bizalmatlanul, ha félbehagy egy mondatot, vagy ugyanazt válaszolja egymás után kétszer!...

FIGARO
Ó, értem, értem már. Mindent értek! Ön kegyelmes úr, valóban megérdemli, hogy sikert arasson; jómagam is ezen fogok munkálkodni. Bár ön lehetne a helyemben...

GRÓF
Hej, ha ki lehetne játszani az őrszemeket!

FIGARO
Épp ezen töröm a fejem.

GRÓF
Csak fél napra...

FIGARO
Valakit, ha foglalkoztatni tudunk a saját dolgaival, akkor ezzel megakadályozzuk, hogy a mások dolgaiba ártsa magát.

GRÓF
Ez igaz, dehát -

FIGARO
(eltűnődve) Valami ártatlan kis patikaszer kellene ide.

GRÓF
Gaz kópé!

FIGARO
No-no, hát ártani akarok én nekik? Hiszen különben is én szoktam ellátni őket. Most csak arról lenne szó, hogy összekeverjem valamennyit.

GRÓF
Igen, de hátha gyanút fog a vén doktor?

FIGARO
Olyan gyorsan kell nyélbeütni, hogy a gyanú utol se érhessen. Van egy ötletem! A trónörökös ezrede most érkezett a városba.

GRÓF
Az ezredes jó barátom.

FIGARO
Helyes! Állítson be a doktorhoz, mint huszár, egy beszállásolási cédulával; ő kénytelen lesz szállást adni; a többit pedig bízza reám.

GRÓF
Remek!

FIGARO
Az sem lenne rossz, ha úgy tenne, mintha be volna csípve egy kissé.

GRÓF
Mire jó az?

FIGARO
Hogy a doktornak eszébe ne jusson gyanakodni. Higgye azt, hogy a gróf úr csak aludni akar, nem pedig őt lóvá tenni.

GRÓF
Kitűnő. Gyerünk rögtön!

FIGARO
Hogyisne. Méghogy együtt lásson bennünket. Még az is félő, hogy fölismeri a gróf urat. Nagyon elővigyázatos barom.

GRÓF
Igazad van.

FIGARO
Vagy, tán nem tudja eljátszani azt a nehéz szerepet, a becsípett huszártisztet?

GRÓF
Csúfolódol? (Ittas mozdulatokkal.) Hé, barátocskám, ez a Bartolo doktor háza?

FIGARO
Bizony Isten, nem rossz. Csak a lábai nem elég részegek még. (Részegebben.) Ez a Bartolo doktor háza?

GRÓF
Te egy részeg parasztot játszol!

FIGARO
Az az igazi; mert a paraszt élvezetből issza le magát.

GRÓF
Nyílik az ajtó.

FIGARO
A mi emberünk. Húzódjunk félre. (Elbújnak.)

 

6. jelenet.

(Előbbiek, Bartolo.)

BARTOLO
(kilép, visszaszól a házba) Rögtön visszajövök. Senkit be ne bocsássatok. Őrültség volt lejönnöm az imént. Rögtön gyanakodnom kellett volna... és Bazilio sem jön. Neki kellett volna mindent elintéznie, hogy az esküvőt holnap, a legnagyobb titokban megtarthassuk. Csak nem történt valami baja?... (Dörmögve és morfondírozva el.)

 

7. jelenet.

(Előbbiek, Bartolo nélkül.)

GRÓF
Mit hallok? Holnap titokban megesküszik Rozinával?

FIGARO
Gróf úr, mentől nehezebb célt érni, annál ügyesebben kell hozzáfogni.

GRÓF
(hangosan) Gyerünk, nehogy a hitvány félelem megfosszon erőmtől. A bátorság a harcban oly erény, mely minden akadályt legyőz.

FIGARO
Nagyszerű idézet.

GRÓF
(halkan) Biztosan fülel a zsalugáterek mögött. Dehát ki az a Bazilio, aki ezt a házasságot intézi?

FIGARO
Egy gaz kópé, zenére oktatja a kisasszonyt. Bele van habarodva a saját művészetébe. Egyébként haszonleső fráter, minden lében kanál, aki térdre hull egy tallér előtt, hanem azután hamar végére jár. (Az ablakra néz.) Ott van! Ott van!

GRÓF
Kicsoda?

FIGARO
Ott a redőny mögött. Ott van! Ne nézzen oda! Ne nézzen oda!

GRÓF
Miért?

FIGARO
Hát nem az állott a cédulán, hogy énekeljen közömbösen, azaz: énekeljen, mintha csak azért énekelne, hogy énekeljen. Óh, ott van! Ott van!

GRÓF
Minthogy ismeretlenül kezdtem őt érdekelni, nem hagyom el a felvett Lindor nevet; diadalom annál nagyszerűbb lesz. De hogyan énekeljek erre a zenére? Nem tudok én rímeket faragni!

FIGARO
Énekelje azt, ami eszébe jut. A szerelmes szív nem érzékeny a verstan iránt. Itt a gitárom.

GRÓF
Mit csináljak vele? Nagyon rosszul játszom.

FIGARO
Azt hittem, hogy a nagyurak mindent tudnak. Hát csak pengesse, ahogy jön. Sevillában nem lehet gitár nélkül énekelni. Rögtön felismernék. (Az erkély alá húzódik.)

GRÓF
(sétálva énekel):

Parancsolod, mondjam meg hogy hívnak engem,
Névtelenül szeretni mertelek híven...

FIGARO
Bravó! Bravó! Csak bátran! Tovább!

GRÓF

Megmondom hát, de mondd te is meg,
Hogy tőled én mit remélhetek,
Óh, szólj egy szót hozzám,
S én a sírig hű leszek.

FIGARO
Teringettét! Magam sem csinálnám jobban, pedig én tartok magamról valamit.

GRÓF

Nevem Lindor, egyszerű, nem ragyog fénnyel,
Diák vagyok, ám csordultig szívem reménnyel.
Volnék én bár gazdag legény,
Hogy kincsem lábadhoz tehetném én,
De így csak szívem a tiéd
Mely örökké érted ég.

FIGARO
Meg vagyok hatva. Bizony isten, meg vagyok hatva! Ez szívszaggató! Egyenesen szívszaggató!

GRÓF
Figaro!

FIGARO
Gróf úr!

GRÓF
Hiszed, hogy meghallotta?

ROZINA
(bent énekelve):

Azt súgja minden, hogy Lindor hívem,
S bevallom érte dobban a szívem.

(Ajtó betevése hallatszik.)

FIGARO
Most már csak elhiszi, hogy Rozina meghallotta?

GRÓF
Abbahagyta, bizonyosan bejött hozzá valaki.

FIGARO
Szegény kicsike! Hogy remegett a hangja éneklés közben. Meg van fogva az édes.

GRÓF
Ő maga is használta ezt a fogást, amelyet nekem ajánlott.

"Azt súgja minden, hogy, Lindor hívem,
S bevallom, érte dobban a szívem."

Milyen bájos! Milyen elmés!

FIGARO
Milyen fortélyos! Milyen szerelmes!

GRÓF
Hiszed, hogy enyém lesz, Figaro?

FIGARO
Még akkor is, ha az ablakon kell kijönnie.

GRÓF
Elhatároztam: Rozináé leszek egész életemre!

FIGARO
Elfelejti, gróf úr, hogy Rozina már nem hallgatja.

GRÓF
Figaro úr, én csak annyit mondok: Rozina a feleségem lesz, és ha jól szolgálod a tervemet, ha nem árulod el a nevemet... Hiszen tudod, ismersz...

FIGARO
Megadom magamat. Figaro fiam, most fog a teli erszény az öledbe hullani.

GRÓF
Most már gyerünk, még gyanút keltünk itt a hosszú ácsorgással.

FIGARO
Tehát bemegyek a házba, előveszem minden tudásomat, elaltatom az elővigyázatot, fölébresztem a szerelmet, félrevezetem a féltékenységet, megzavarom a cselszövést és felborítok minden akadályt. A gróf úr pedig nálam felöltözik huszárnak, megírja a lakáscédulát és megtömi a zsebeit arannyal.

GRÓF
Kinek kell az az arany?

FIGARO
Az arany, az arany. De kérem, pénz a lelke mindennek!

GRÓF
No ne félj, megtömöm a zsebeimet.

FIGARO
Én meg már itt sem vagyok. (Indul.)

GRÓF
Megállj!

FIGARO
Mi baj?

GRÓF
A gitárod.

FIGARO
(visszajön) Az ám! A gitárom!

GRÓF
Megállj!

FIGARO
Mi baj?

GRÓF
A lakásod?

FIGARO
Az ám! A lakásom! (Énekel.)

   El ne felejtse
Hogy hova tartson,
Műhelyem itt van
Jobbra a sarkon.
   Díszes az ajtó,
Kékre kifestve,
Függönye tarka
És leeresztve.
Ablaka karika,
Ólom a kerete,
Három a tányér és
   Sárgaréz a verete.
Kívül egy tábla lóg,
Rajta a címerem,
Felette felirat
Hirdeti hírnevem.
Mindenes, borbély és
Fogorvos, patikus,
Szamár- vagy lódoktor,
Vagy akár kirurgus,
Kézzel és tanáccsal:
Manu, consilio,
Ahogyan jólesik
Szolgája Figaro.
Figaro, Figaro,
Figaro, Figaro,
Ahogyan jólesik,
Szolgája Figaro!

(Beszalad a házba.)

(Függöny.)

 

Második felvonás.

(Szoba Bartolo doktor házában. A háttérben lezárt redőnyű ablak.)

1. jelenet.

ROZINA
(egyedül, az erkélyajtónál) Jaj, hiszen én egyedül vagyok a házban! Marcellina beteg, a többieknek dolguk van, senki sem látja, hogy levelet írok. (Az asztalhoz megy, írni kezd.) Igazán, már azt kell hinnem, hogy a falaknak szemük és fülük van, vagy pedig a gyámom egy gonosz manót rejteget a házban, aki mindent megles. Nem szólhatok egy szót, nem tehetek egy lépést, hogy az öreg rögtön rá ne jöjjön. Ah, Lindor! (Lepecsételi a levelet.) Már csak leragasztom a levelet, bár igazán nem tudom, mikor és mi módon juttathatom el a kezébe. (Kopogás és ajtónyitás hallatszik.) Jaj, lehet, hogy Figaro! A redőnyön keresztül láttam, hogy sokáig beszélgetett vele. Figaro jó fiú, sokszor úgy mutatta, hogy sajnál. Jaj, csak legalább egy pillanatig beszélhetnék vele.

 

2. jelenet.

(Rozina, Figaro.)

FIGARO
Jó napot kívánok!

ROZINA
Figaro úr, farkast emlegettem.

FIGARO
Drága kis bárányka!... Hogy van a kisasszony?

ROZINA
Rosszul.

FIGARO
Mi a baj?

ROZINA
Megöl az unalom.

FIGARO
Elhiszem. Az csak az ostobákat szokta hizlalni.

ROZINA
Kivel beszélt az imént odalent? Nem hallottam, de...

FIGARO
Egy fiatalemberrel.

ROZINA
Azt tudom. De miféle fiatalemberrel?

FIGARO
Távoli rokon.

ROZINA
Mi a foglalkozása?

FIGARO
Diák.

ROZINA
Még csak diák?

FIGARO
De nagyon tehetséges!

ROZINA
Meg vagyok róla győződve.

FIGARO
Szellemes.

ROZINA
Elhiszem.

FIGARO
Van jövője!

ROZINA
Hát hogyne.

FIGARO
És - csinos. (Rozina hallgat.) Nem találja csinosnak?

ROZINA
Sőt, ellenkezőleg. Mi a neve?

FIGARO
Lindor.

ROZINA
Szép neve van.

FIGARO
Szép állása is lehetne, ha lett volna maradása Madridban.

ROZINA
Sevillában is kaphat állást. Aki olyan tehetséges, szellemes -

FIGARO
És csinos -

ROZINA
Amilyennek maga mondja... az itt is fog találni állást.

FIGARO
Igen, ha nem volna egy nagy hibája.

ROZINA
Mi a hibája?

FIGARO
Szerelmes.

ROZINA
Szerelmes! Az csak nem hiba?!

FIGARO
Egy szegény fiúban inkább hiba, mint erény.

ROZINA
És kibe szerelmes?

FIGARO
Ezt már igazán nem árulhatom el, - főként a kisasszonynak.

ROZINA
Azt hiszi, hogy tovább mondanám? Én nagyon titoktartó vagyok.

FIGARO
Annyira érdekli a kisasszonyt?

ROZINA
Csak mert a maga rokona.

FIGARO
Hát persze...

ROZINA
No, mondja már, ki az?

FIGARO
Egy ifjú, takaros, szelíd, előzékeny, üde, kívánatos szüzecske; piciny lábával, párnás kacsóival, sudár termetével, rózsás szájacskájával, gömbölyű vállával, bársonyos bőrével, ah... és az arcocskája... a szeme... a foga... Bűbájos látvány!

ROZINA
Ebben a városban?

FIGARO
Sőt, ebben a kerületben.

ROZINA
Talán csak nem ebben az utcában?

FIGARO
De, igen.

ROZINA
És hogy hívják azt a lányt?

FIGARO
Nem mondtam meg a nevét?

ROZINA
Nem. Mindent megmondott, épp csak a nevét nem; mondja hamar, ha nem siet vele, még belép valaki, aztán sohasem tudom meg.

FIGARO
Mindenáron tudni akarja kisasszony? Jól van! Tehát ez a lány... a kegyed gyámapjának... a gyámleánya.

ROZINA
A gyámleánya?

FIGARO
Doktor Bartolo gyámleánya. Mit szól ehhez?

ROZINA
Óh, Figaro úr - én - nem hiszek önnek.

FIGARO
Értem. Az ő szájából akarja hallani. A fiú alig várja, hogy idejöhessen.

ROZINA
Ne rémítsen meg!

FIGARO
Ugyan mitől fél? Félni az a legrosszabb üzlet. Aki fél attól, hogy félni fog, az már egészen meg van ijedve. Különben itt nincs is ok a félelemre.

ROZINA
Hogy-hogy?

FIGARO
Holnap reggelig a kisasszony minden őrzőjét harcképtelenné teszem.

ROZINA
Ha Lindor engem igazán szeret, akkor arra kérem, hogy maradjon nyugodtan.

FIGARO
Kisasszony, a szerelem és a nyugalom nem férhet meg egy szívben. A mai fiatalság olyan rossz helyzetben van, hogy csak kettő között választhat: szerelmet nyugalom, vagy nyugalmat szerelem nélkül.

ROZINA
(lesüti a szemét): Nyugalom szerelem nélkül.

FIGARO
Csak tengődés. A szerelem nyugalom nélkül sokkal érdekesebb. Ha én nő volnék...

ROZINA
Végre is, egy fiatal lány nem akadályozhatja meg, ha őt egy fiatal ember tisztességes szándékkal becsüli.

FIGARO
Már pedig az én rokonom végtelenül becsüli kegyedet.

ROZINA
De, ha valami vigyázatlanságot követ el, a legnagyobb bajba dönthet bennünket.

FIGARO
Igaza van! De ezt könnyen megtilthatja neki. Írjon egy kis levélkét... Egy ilyen kis levélnek bűvös hatása van.

ROZINA
(odaadja neki az imént írt levelet): Igazán nincs időm másikat írni. A gyámom minden pillanatban jöhet. Mondja meg neki, mondja meg neki világosan. - (Figyel.)

FIGARO
Nem, senki.

ROZINA
Hogy amit teszek, azt csak tiszta barátságból...

FIGARO
Magától értetődik. Teringettét. Ezt nem hittem volna.

ROZINA
Csak tiszta barátságból... érti? Csak hogy figyelmeztessem a veszélyre. Nem szeretném, ha elcsüggedne és...

FIGARO
A kisasszony azt hiszi, hogy szalmaláng! Ne tessék félni! A szél, amely a gyertyát eloltja, lángralobbantja a parazsat. És mi parázs vagyunk. Ha csak beszélünk Önről, olyan tüzet áraszt, hogy szenvedélye engem is csaknem megperzsel, bár én csak egyszerű néző vagyok.

ROZINA
Jaj, a gyámom! Ha itt találja magát... Menjen ezen a szobán keresztül, de lábujjhegyen, hogy meg ne hallja.

FIGARO
Legyen nyugodt! (Magában, a levelet nézve.) Ezt nem hittem volna! (El egy mellékajtón.)

 

3. jelenet.

ROZINA
(egyedül) Megöl a nyugtalanság, amíg le nem ér. Mennyire szeretem ezt a Figarót! Becsületes ember, s milyen jó rokon! (Hímzést vesz a kezébe.) Megjött! Folytassuk a munkát!

 

4. jelenet.

(Bartolo, Rozina.)

BARTOLO
No megállj, te gazember, te szárazföldi haramia, te tengeri kalóz, te útonálló, te betörő, kerülj csak a markomba, majd megszorítom a torkodat! Az ember egy pillanatra sem teheti ki a lábát anélkül, hogy otthon...

ROZINA
Miért haragszik ennyire, uram?

BARTOLO
Az az átkozott borbély csak egyet fordult nálam és megnyomorította az egész házamat. Még a kaput is nyitva hagyták. Fürgének bódítószert adott, Fickónak tüsszentőport, Marcellinának eret vágott a lábán. Még az öszvéremet sem hagyta ki. Annak a szegény vak baromnak mustártapaszt rakott a szemére. Száz tallérommal tartozik és így akarja ledolgozni. No csak hozza el a számlát, majd én számolok vele. Senki sincs az előszobában. Úgy lehet itt ki-be járni, mint egy kocsmában.

ROZINA
No de ki tolakodhatnék ide önön kívül?

BARTOLO
Jobb félni, mint megijedni. Tele van ma a város vakmerő szélhámosokkal, akik semmitől sem riadnak vissza. Ma reggel is, nem felkapta a dalocskádat valaki, mielőtt még leérhettem volna? Óh én...

ROZINA
Maga valóságos gyönyörűséggel fúj fel minden apróságot. Azt a dalocskát elfújhatta a szél, felvehette az első járókelő, vagy mit tudom én...

BARTOLO
A szél? Az első járókelő? Nincs a világon szél, kisasszony. Nincs első járókelő! Mindig készakarva strázsál ott valaki, hogy felkapja a papirost, amelyet a hölgy látszólag véletlenül leejt az erkélyről.

ROZINA
Látszólag? Uram!

BARTOLO
Úgy van, kisasszony, látszólag.

ROZINA
(félre) Óh, te gonosz vénember!

BARTOLO
Csakhogy ez többé nem fog megtörténni. Befalaztatom az erkélyajtót.

ROZINA
Falaztassa be mindjárt az ablakokat is. Börtön és fegyház között már nem is olyan nagy a különbség.

BARTOLO
Hát bizony, az utcára néző ablakokat nem is ártana befalaztatni. De ni... az az istenverte borbély csak nem jött be ide hozzád?

ROZINA
Hát már a borbélytól is fél?

BARTOLO
Tőle csak úgy, mint mástól.

ROZINA
Ez legalább őszinte válasz.

BARTOLO
Bízzál az egész világban, s lesz nemsokára feleséged, aki megcsal, egy tucat barátod, aki biztatja s egy csomó szolgád, aki segíti.

ROZINA
Azt hiszi, hogy egy erényes nő Figaro csábításainak nem tud ellentállni?

BARTOLO
Furcsa teremtés a nő, nem lehet kiismerni. Láttam én erényes nőket, akik nem tudtak, de nem is akartak ellentállni. Nősténytigrisek, mindig karmolásra készen.

ROZINA
(felháborodva) Csak egy utálatos féltékeny ember képes ilyesmit kitalálni. Azt is azért, hogy igazolhassa saját őrültségeit. Bezárja az embert, sértegeti és azt állítja, hogy pusztán szerelemből. Tiszta szerencse, hogy ezt soha senki sem fogja elhinni neki.

BARTOLO
Ez az! Íme, az asszonyok kiindulási pontja "Senki sem fogja elhinni". Ez bírja őket a tettre.

ROZINA
Ez már felháborító! Uram, ha elég az, hogy valaki férfi és máris tetszik a nőknek, - akkor, miért undorodom én annyira öntől?

BARTOLO
Miért? Miért? Feleljen először arra, amit a borbély felől kérdeztem.

ROZINA
(túlozva) Hát igen, a borbély itt volt nálam, láttam őt, beszéltem vele; nem titkolom, hogy minden szavát vonzónak és kellemesnek találtam. Azt se bánom, ha ön ezért megpukkad. (Elszalad.)

 

5. jelenet.

BARTOLO
(egyedül) Óh, óh, a pogányok, ezek a kutya inasok! Fickó! Fürge! Átkozott Fürge!

 

6. jelenet.

FÜRGE
(ásítva, csaknem alva, belép) Aaóh! Aaóh! Aaaóh!

BARTOLO
Hol voltál te ostoba dög, te haszontalan semmirekellő, amikor a borbély itt járt?

FÜRGE
Jaj, nagyságos úr, én... aaóh! Aaóh!

BARTOLO
Bizonyosan valami disznóságon törted a fejedet, mi? Te nem láttad Figarót?

FÜRGE
Hogyne láttam volna, hiszen ő mondta nekem, hogy olyan beteg vagyok, hogy no... és igazat is mondott, mert alig, hogy kimondta, nyilallást éreztem minden bordámban. Aaóh! Aaóh!

BARTOLO
(utánozva) Alig, hogy kimondta! És hol van az a semmirekellő Fickó? Orvossággal tömte tele azt a gyereket is az én engedélyem nélkül. Emögött valami gazság lappang.

 

7. jelenet.

(Előbbiek, Fickó.)

FICKÓ
(mankóra támaszkodva jön, mint egy aggastyán. Közben folyton tüsszent.)

FÜRGE
(ásítva) Itt jön Fickó!

BARTOLO
Tüsszents vasárnap.

FICKÓ
De, de, már, ö-ö... ötvenedszer tüsszentek egy perc óta.  (Tüsszent.) Össze vagyok zúzva!

BARTOLO
Gazfickók, azt kérdezem tőletek, volt e valaki Rozinánál és ti nem akarjátok megmondani nekem, hogy ez a kötnivaló borbély -

FÜRGE
(ásít) Az a Figaro úr is valaki? Aaóh!

BARTOLO
(pofonvágja Fürgét) Nesze neked Figaróddal együtt.

FÜRGE
(nagyot ugrik ijedtében) Óh édes istenem!

BARTOLO
Fogadok, hogy ez a gézengúz egy húron pendül vele.

FÜRGE
Én pendülök?

FICKÓ
(tüsszent) Nagyságos úr - hát van itt igazság? Van itt igazság?

BARTOLO
Igazság? Az jó nektek egymás között, de én azért vagyok a gazdátok, hogy mindig nekem legyen igazam!

FICKÓ
(tüsszentve) De ha valami igaz.

BARTOLO
Ha valami igaz? De ha én azt akarom, hogy ne legyen igaz, akkor megkövetelem, hogy ne is legyen igaz. Még csak az kellene, hogy az ilyen gazembereknek is igazuk lehessen! Mi lenne akkor a tekintélyből?

FICKÓ
(tüsszentve) Akkor én inkább felmondok. Nem szolgálok tovább ebben a purgatóriumban.

FÜRGE
(sírva) Úgy bánik a szegény emberrel, mint egy disznóval.

BARTOLO
Akkor vigyen el az ördög, te szegény ember! (Utánozza őket.) Az egyik a szemembe tüsszent, a másik a pofámba ásít.

ROZINA
(már előbb bejött) Eredjetek aludni, rátok fér már a pihenés!

BARTOLO
Mi az, kisasszony, maga védi ezeket velem szemben? Úgy gondolja, hogy még nem elég szemtelenek?

FICKÓ
Esküszöm, ha a kisasszony nem volna, hát nem lenne módja az embernek, hogy megmaradhasson ebben az átkozott házban. (Rozina, Fürge, Fickó elmennek.)

BARTOLO
Ez a Figaro egytől-egyig megnyomorította őket. Haramia, így akarja ledolgozni az adósságát.

 

8. jelenet.

(Bartolo, Don Bazilio, Figaro.)

(Figaro a mellékszobában rejtőzködik, időnként előjön hallgatózni.)

BARTOLO
Ah, Don Bazilio, zeneleckét jön adni Rozinának?

BAZILIO
Az igazán nem lenne sürgős.

BARTOLO
Beszóltam Önhöz, de nem találtam otthon.

BAZILIO
Az Ön dolgában jártam el. Nagyon kellemetlen híreket hallottam.

BARTOLO
Önre nézve?

BAZILIO
Nem, Önre nézve. Gróf Almaviva itt van Sevillában.

BARTOLO
Halkabban. Az, aki Rozinát egész Madridban kerestette?

BAZILIO
A Főtéren lakik és álruhában jár ki minden nap.

BARTOLO
Hát ez bizonyosan én ellenem öltözködik. Mit tegyek?

BAZILIO
Ha akárki volna, könnyű lenne megugrasztani.

BARTOLO
Az ember rajtaütne éjjel - jól fölfegyverkezve, páncélosan...

BAZILIO
Isten őrizz. Ilyesminek kitenni magunkat? Bele kell őt keverni valami piszkos ügybe. Keverni, keverni a rágalmat, amíg megnő, sistereg, ropog, pukkan...

BARTOLO
Maga így akar lerázni valakit a nyakáról?

BAZILIO
Doktor úr, hát tudja maga, mi a rágalom? Dehogy tudja, mert különben nem kicsinyelné le. A legderekabb embernek is úgy megnyomja a derekát, hogy csak úgy nyekken belé. Higgye el nekem, hogy nincs olyan együgyű gazság, oly szörnyű borzalom, olyan képtelen hazugság, amelyet kellő ügyességgel ne tudna az ember egy nagy város semmittevőinek a nyakába varrni. Nekünk pedig olyan embereink vannak e célra, hogy még! Az egész úgy kezdődik, mint halk moraj, mint amikor a fecske vihar előtt horzsolja szárnyával a talajt; pianisszimó, pianisszimó, lebben, morajlik s röptében elhullajtja a méreganyagot. Egy ajak felfogja és piano, piano, ügyesen becsúsztatja a fülbe. Már el van hintve, megfogom, elindul, hullámot ver és rimforzandó egyik száj adja tovább a másik szájnak, s forog, forog, mint az ördög motollája, aztán egyszerre nem tudni hogyan, a rágalom felegyenesedik, sziszegni kezd, megdagad és szemlátomást növekszik, mintha felfújná magát. Nekirúgtat, kitárja szárnyait, kavarog, s visz, sodor, ragad, kitör, mennydörög és hála az égnek, közfelkiáltás lesz belőle, egy egész város, egy egész tömeg crescendója, a gyűlöletnek és hajszának egyetemes kórusa. Ki az ördög állhat ennek ellent?

BARTOLO
Miféle hetet-havat hord itt össze nekem, Bazilio? Mi köze ennek a piano-crescendónak az én helyzetemhez?

BAZILIO
Mi köze van hozzá? Hát nem akarja ártalmatlanná tenni az ellenségét?

BARTOLO
Legyen nyugodt, én Rozinával megesküszöm, mielőtt még ő megtudná, hogy a gróf itt ólálkodik Sevillában.

BAZILIO
Akkor egy pillanatot sem szabad elvesztenie.

BARTOLO
Hogy állunk, Bazilio, az üggyel? Ön magára vállalta az egészet!

BAZILIO
Igen, de Ön megfeledkezett az előlegről. Már pedig a dolgok harmóniájában az egyenlőtlen házasság, a kedvezőtlen bírói ítélet, a kézzelfogható jogkijátszás olyan disszonanciák, amelyeket csak az arany tökéletes csengésével lehet elsimítani és feloldani.

BARTOLO
(pénzt ad neki) Itt van, amit kívánt, csak már üssük nyélbe a dolgot.

BAZILIO
Ez már okos beszéd. Holnapra minden rendbejön. Önnek csak az a feladata, hogy a mai nap folyamán senki se férhessen a gyámleányához.

BARTOLO
Bízza csak rám. Eljön ma este, Bazilio?

BAZILIO
Ne várjon. Egész nap csak az Ön házasságával foglalkozom. Ne várjon rám.

BARTOLO
(kikíséri) Alászolgája. Maradjon doktor úr, csak maradjon.

BARTOLO
Nem, nem, bezárom Ön után a kaput. (El.)

 

9. jelenet.

FIGARO
(kijön a mellékszobából) Milyen óvatos az öreg. Zárd be a kaput, zárd be, majd ha lemegyek, kinyitom én a gróf előtt. Nagy gazember ez a Bazilio. Szerencsére nagyobb tökfilkó, mint amekkora zsivány. Ahhoz, hogy a rágalomnak sikere legyen a világban, az kell, hogy a rágalmazó is legyen valaki. Állás, család, név, rang, vagyon kell ahhoz, te mafla. De egy Bazilio! Hiába rágalmaz, senki se hisz neki.

 

10. jelenet.

(Rozina, Figaro.)

ROZINA
Jaj, Figaro úr, maga még itt van?

FIGARO
A maga szerencséjére, kisasszony. Gyámapja és énekmestere abban a hiszemben, hogy egyedül vannak, kitárták egymásnak a szívüket.

ROZINA
És maga, Figaro úr, hallgatózott? Tudja-e, hogy ez nagyon csúnya dolog?

FIGARO
Hallgatózni? Az önképzésnek ez a legjobb módja. Mi mindent tanul meg az ember, amit sohasem tudott. Csak így tudhattam meg, hogy gyámja holnap feleségül fogja venni magát.

ROZINA
Jézus Mária!

FIGARO
Ne féljen! Annyi dolgot adok neki, hogy nem lesz ideje az esküvőre gondolni.

ROZINA
Már jön is vissza. Menjen le a hátsó lépcsőn. Jaj, meghalok a félelemtől.

FIGARO
(elszalad).

 

11. jelenet.

(Bartolo, Rozina.)

ROZINA
Vendége volt az imént?

BARTOLO
Don Baziliót kísértem le és nem ok nélkül. Jobban szeretnéd, ha Figaro lett volna, mi?

ROZINA
Higgye el, hogy nekem mindegy.

BARTOLO
Szeretném tudni, mi sürgős beszélnivalója volt a borbélynak veled?

ROZINA
Megmondjam? Beszámolt nékem Marcellináról, azt mondja, rosszul van.

BARTOLO
Beszámolt, úgy? Fogadni mernék, hogy valami kis levélkét adott át neked.

ROZINA
Ugyan kitől, ha szabad kérdeznem?

BARTOLO
Eh, kitől? Attól, akinek a nevét a nők sohasem árulják el. Mit tudom én? Talán feleletet hozott az erkélyről ledobott papirosra?

ROZINA
Tudja mit? Maga ezt igazán megérdemelné.

BARTOLO
(nézi Rozina kezét) Csak ő lehetett, hiszen írtál.

ROZINA
Maga mindenáron rá akar venni, hogy ezt mondjam. Igazán mulatságos.

BARTOLO
Egy csöppet sem. Hiszen az ujjad még most is tintás. Óh, ravasz senora!

ROZINA
Ugyan már!

BARTOLO
(folyvást a kezét tartja) A nő azt hiszi, biztonságban van, ha egyedül van.

ROZINA
No hallja, hát ez is bizonyíték! Hagyja már abba, mert még kicsavarja a karomat! Babráltam a gyertyával, megégettem az ujjamat, s mert mindig azt hallottam, legjobb akkor rögtön tintába mártani, hát tintába mártottam.

BARTOLO
Tintába mártottad?... Itt ma reggel hat levélpapír volt. Minden reggel meg szoktam számolni. (Számol.) Három, négy, öt -

ROZINA
Hat -

BARTOLO
Nem hat, csak öt. A hatodik hiányzik.

ROZINA
(lesütött szemmel) A hatodikból zacskót csináltam, cukorkát küldtem benne Figaro kishúgának.

BARTOLO
Figaro kishúgának? És ez a toll, amely egészen új volt, hogy lett fekete? Talán a Figaro kishúgának a címét írtad meg vele?

ROZINA
(pillanatnyi szünet után) Egy megfakult virágot igazítottam ki vele azon a mellényen, amelyet Önnek hímzek.

BARTOLO
Hát ez gyönyörű! Én hinnék is neked, ha állandóan el nem pirulnál folytonos hazugságaid miatt. Még nagyon kezdő vagy, gyermekem.

ROZINA
Hogyne pirulnék, amikor a legártatlanabb dolgokat is olyan gonoszul kiforgatja.

BARTOLO
Biztos, hogy nincs igazam. Megégetted az ujjadat, aztán tintába mártod, bonbont küldesz Figaro kishúgának, virágot rajzolsz a mellényemre: van-e ennél ártatlanabb dolog a világon? Pedig ez csupa hazugság, hogy elleplezzen egy igaz dolgot. "Egyedül vagyok, nem lát senki, úgy hazudok, ahogy akarok." De az ujjnak hegye, úgy-e fekete marad, a toll piszkos, a levélpapír hiányzik. Úgy-e, megfogtam!

 

12. jelenet.

(Gróf, Bartolo, Rozina.)

GRÓF
(lovasegyenruhában, látszólag becsípve. Dalolva jön).

BARTOLO
Hát ez a katona mit akar? Eredj a szobádba!

GRÓF
(énekelve Rozina felé megy) Hölgyeim, kettőjük közül melyiket hívják doktor Barnalónak? (Rozinához.) Kisasszony, én...

BARTOLO
Bartolo!

GRÓF
Bartolo - Barnaló! Fütyülök rája! Csak arról van szó, hogy kettejük közül melyik - (Rozinához.) Vegye át ezt a levelet.

BARTOLO
Melyik? Láthatja, hogy csak én lehetek. Melyik?! Eredj, Rozina, nem látod, hogy ez az ember be van állítva.

ROZINA
Még hogy Önt magára hagyjam ővele! Egy hölgy jelenlétében mégiscsak fékezi magát.

BARTOLO
Eredj, eredj, én nem félek.

ROZINA
(el).

 

13. jelenet.

(Gróf, Bartolo.)

GRÓF
Rögtön magára ismertem, a személyleírás után.

BARTOLO
(a Grófhoz, aki levelet szorongat a markában) Mi az, amit zsebredugott?

GRÓF
Azért dugtam zsebre, hogy ne tudhassa meg.

BARTOLO
A személyleírásom? Ezek a tisztek mindig azt hiszik, hogy a legénységgel beszélnek.

GRÓF
Azt hiszi, hogy Önnek nincs személyleírása? (Énekel):

Himbálva leng kopasz feje
És felemás a két szeme.
Jobb válla jóval magasabb,
Otromba furcsa, torz-alak.
Arcát a sok ragya kiverte,
A lába görbe, orra ferde.
Maga felé nyúlik a karja:
S mindig csak a rosszat akarja.
A hangja bősz, rikácsoló,
Doktorok gyöngye, Bartolo!

BARTOLO
Mi ez? Ön sérteget engem? Pusztuljon!

GRÓF
Pusztuljak?! Micsoda hang! Tud-e olvasni doktor Barnaló?

BARTOLO
Botor kérdés.

GRÓF
Ne vegye zokon, mert én, aki legalábbis annyira doktor vagyok, mint Ön -

BARTOLO
Hogy-hogy?

GRÓF
Én vagyok az ezred lódoktora! Azért szállásoltak Önhöz, kedves kolléga.

BARTOLO
Kedves kolléga?

GRÓF
Természetesen, tisztán figyelmességből, maga vén disznó.

BARTOLO
Lódoktorhoz mer engem hasonlítani?

GRÓF
(énekel):

Én felcser úr nem ámítom,
De azt hiszem, sőt állítom,
Ön nem lovaknak doktora,
Lovat nem gyógyított soha.
A sok beteg, ki idejár,
Sosem volt ló, csak nagy szamár,
A természet a legjobb doktor;
Nem ijed meg a doktoroktól.
S ha meggyógyult itt sok beteg,
Doktor úr arról nem tehet.


Most csak elég udvariasan beszéltem?

BARTOLO
Hallja maga, tudatlan kézműves, hogy meri porbarántani a legelső, a legnagyobb és leghasznosabb művészetet?

GRÓF
Azoknak hasznos, akik gyakorolják.

BARTOLO
Azt a művészetet, melynek sikerét bearanyozza az égi nap.

GRÓF
S melynek balsikerét eltakarja az anyaföld.

BARTOLO
Látszik, hogy lovakkal szokott társalogni.

GRÓF
Tévedés. A lódoktor nem társalog a pácienseivel, de meggyógyítja őket, doktor Vízfej... Míg Önök társalognak a páciensekkel...

BARTOLO
De nem gyógyítjuk meg őket?

GRÓF
Ön mondta. Bár Önnek elegendő lenne beszélgetni a mi pácienseinkkel, egy-kettőre el lenne intézve a királyi lovasság.

BARTOLO
Végre is, mit akar itt? Mit kíván?

GRÓF
(mintha nagyon haragudna) Mit akarok? Hát nem látja?

 

14. jelenet.

(Rozina, Gróf, Bartolo.)

ROZINA
(beszalad) Az istenért, vitéz úr, ne mérgelődjék! (Bartolóhoz.) Szóljon hozzá szelídebben, hiszen félrebeszél.

GRÓF
Jól mondja: ez az ember félrebeszél. Mi azonban nem beszélünk félre. Maga kegyes, én legyes vagyok... Szóval: én ebben a házban csakis magával óhajtok tárgyalni.

ROZINA
Mivel szolgálhatok, vitéz uram?

GRÓF
Csekélység az egész, gyermekem. Csakis arról van szó, tisztesség ne essék, szólván, hogy itt hálhassak ma éjjel. (Mutatja az írást.)

BARTOLO
Egyéb baja nincs?

GRÓF
Igazán nincs. Olvassa el a kvártélymester szerelmes levélkéjét, amelyet Önnek írt.

BARTOLO
Lássuk csak. (A Gróf eldugja a levelet és másik papírost ad Bartolónak.) Doktor Bartolo házába elszállásolja, élelmezi, ellátja éjjelre is.

GRÓF
Éjjelre is.

BARTOLO
Lindor lovastisztet.

ROZINA
(majdnem elárulja magát.)

GRÓF
Mit szól ehhez, doktor úr?

BARTOLO
Csak annyit, hogy az Ön kvártélycsinálója közönséges lókötő, mert sevillai tartózkodásom óta fel vagyok mentve mindennemű katonai beszállásolás alól.

GRÓF
(félre) Lecsapott az istennyila.

BARTOLO
Úgy-e, barátocskám, egy kis hidegzuhanyt kapott. Hát csak vonuljon vissza.

GRÓF
Egy lovastiszt visszavonuljon? Soha. A beszállásolás alól föl lehet mentve, de az udvariasság szabályai alól nem. Különben is tessék előbb megmutatni a fölmentést.

BARTOLO
Ha csak az kell, itt van az íróasztalom fiókjában.

GRÓF
(mialatt Bartolo odamegy, anélkül hogy megmozdulna helyéről): Rozina!

ROZINA
Lindor!

GRÓF
Vegye el!

ROZINA
Rajtunk a szeme.

GRÓF
Vegye elő a zsebkendőjét, én majd leejtem a levelet. (Közeledik hozzá.)

BARTOLO
Lassabban vitéz úr. Nem szeretem, ha ilyen közelről bámulják a feleségemet.

GRÓF
A felesége?

BARTOLO
Mi lehetne más?

GRÓF
Legfeljebb az unokája.

BARTOLO
(dühösen olvassa) "Mi Károly, Isten kegyelméből Spanyolország királya. Khm... khm... Claude Blaisequignolot Bartolo úrnak, azokért a kitűnő és hűségről tanúskodó szolgálataiért, melyeket kiváló értelme és képességei folytán magas személyünknek tett"... (Fiatalok ezalatt jeleket váltanak.)... De hiszen nem is hallgat ide.

GRÓF
(egy csapással kiüti Bartolo kezéből a pergamentet, mely a földre hull) Fütyülök erre az irka-firkára.

BARTOLO
Rögtön előszólítom az embereimet.

GRÓF
Harc? Háború? Éppen az kell nekem. (Övén függő pisztolyaira mutat.) A kisasszony talán még nem is látott csatát.

ROZINA
Nem is akarok látni.

GRÓF
Pedig nincs mulatságosabb, mint egy csata. Képzelje - (Taszigálva a doktort.) a hegyszoros egyik oldalán áll az ellenség, a másikon a szövetséges. (Rozinához a levelet mutatva.) A zsebkendőjét! Itt a hegyszoros! (Dobbant.)

ROZINA
(kiveszi a zsebkendőjét, a Gróf kettőjük között elejti a levelet.)

BARTOLO
(lehajol) Ah! Ah!

GRÓF
(felkapja a levelet): Ej, ej, a kisasszony egy levélkét ejtett ki a zsebéből. Talán csak nem szerelmeslevél? Megérdemelné, hogy a férjének adjam át és így büntessem meg azért, mert az előbb visszautasított egy kézcsókot.

BARTOLO
Adja ide, adja ide!

GRÓF
Lassan doktorkám. Kinek-kinek a magáét.

ROZINA
(utánanyúl): Tudom már, hogy mi az, vitéz úr. (Kiveszi a levelet és köténye zsebébe rejti.)

GRÓF
(kezet csókol Rozinának).

BARTOLO
Mi a fene! Meg merte csókolni a kezét? Azonnal távozzék innen, vagy tüstént panaszra megyek a kapitányhoz.

GRÓF
Panaszra? És tüstént?... Ez lesz a legokosabb. Mihelyt a kapitány tudomást szerez az esetről, ezt a kézcsókot hozzáírja a zsoldomhoz.

BARTOLO
Eltakarodik-e már?

GRÓF
Takarodom, takarodom. Adieu, doktor úr. Szent a béke! Isten Önnel, drága hölgy. Kérje a halált, hogy még egy pár csatában feledkezzék meg rólam. Sohasem szerettem még így az életet.

BARTOLO
Menjen már. Bár csak tudnék parancsolni a halálnak...

GRÓF
A halálnak? Hát Ön nem doktor? Ön olyan jól szolgálja ki a halált, hogy ő sem tagadhat meg Öntől semmit. (El.)

 

15. jelenet.

(Bartolo, Rozina.)

BARTOLO
(utánamegy): Valahára elkotródott.

ROZINA
Ez a fiatal hadnagy igazán jókedvű ember. Még a mámorán keresztül is látszik, hogy jónevelésű és elmés.

BARTOLO
Csakhogy megszabadultunk tőle, édes angyalkám. Most aztán olvassuk el együtt azt a levélkét, amelyet a kezedbe játszott.

ROZINA
Micsoda levélkét?

BARTOLO
Amelyet a tiszt úr felvett, mintha te ejtetted volna el, pedig csak ő ejtette el, hogy te vedd föl.

ROZINA
Még mit nem! Az unokabátyám levele esett ki a zsebemből.

BARTOLO
Érdekes! Nekem meg az a gondolatom támadt, hogy ő vette elő a saját zsebéből.

ROZINA
Ismerem tán az unokabátyám levelét!

BARTOLO
Mibe kerül megtekinteni?

ROZINA
Nem is tudom már, mit csináltam vele?!

BARTOLO
(a zsebecskére mutat): Ide tetted, ni!

ROZINA
Ah! Ah! Olyan szórakozott vagyok!

BARTOLO
Igen! Igen! - Majd meglátod, milyen mulatságos kis levél! No, add ide hát szívecském!

ROZINA
Micsoda új gyanúsítás ez, uram?

BARTOLO
Mi okod lehet arra, hogy ne mutasd meg?

ROZINA
Ismétlem e levél nem más, mint unokabátyám levele, melyet tegnap Ön adott át nekem, miután pecsétjét feltörte, és ha már így szóba jött, meg kell mondanom, hogy az ilyen eljárás egyáltalán nincs az ínyemre.

BARTOLO
Nem értem.

ROZINA
Megvizsgálom én az Önhöz érkezett leveleket? Ha féltékenységből teszi: akkor sért, ha pedig tekintélyével él vissza - méginkább föllázít.

BARTOLO
Hogyan? Föllázít? Így még sohasem beszéltél velem!

ROZINA
Ha mostanig türtőztettem is magam, ez még nem jogosítja föl Önt arra, hogy engem büntetlenül bántalmazzon.

BARTOLO
Miféle bántalomról beszélsz?

ROZINA
Hallatlan visszaélés valakinek a leveleit fölbontani.

BARTOLO
Nem olvashatom el a feleségem leveleit.

ROZINA
Nem vagyok a felesége!

BARTOLO
Mégis el fogom olvasni!

ROZINA
Nem fogja elolvasni!

BARTOLO
Majd meglátod.

ROZINA
Ha közeledni mer hozzám, kiszaladok az utcára és lármát csapok!

BARTOLO
Csakhogy nem vagyunk ám Franciaországban, ahol mindig a nőnek adnak igazat.

ROZINA
Majd meglátjuk. (Indul.)

BARTOLO
Hohó! (Felkiált.) Nyitva a kapu! (Kirohan.)

ROZINA
(mialatt Bartolo távol van, kicseréli a két levelet.)

BARTOLO
(visszarohan): Ide azzal a levéllel!

ROZINA
Milyen jog alapján.

BARTOLO
A legalapvetőbb jog alapján: az erősebb jogánál fogva.

ROZINA
Öljön előbb meg, mert én oda nem adom.

BARTOLO
Kisasszony! (Megragadja a kezét.)

ROZINA
Ah! Végem van, ez a szörnyű bánásmód - ah - ah! (A karosszékbe ájul.)

BARTOLO
(az ütőerét tapintva): Hála Istennek elájult. Legalább nem fogja tudni, hogy elolvastam a levelet. (Ütőerét állandóan tartva, kiveszi a levelet, amelyet kissé elfordulva igyekszik elolvasni.)

ROZINA
(kicsit felemelkedik, ravaszul rátekint, egy fejbiccentés után szó nélkül előbbi helyzetébe esik vissza.)

BARTOLO
(a karosszék mögött olvas, egyik keze Rozina ütőerén): A levél csakugyan a bátyjától való! Már most hogyan csillapítsam le? Legalább ne tudja meg, hogy elolvastam. (Úgy tesz, mintha karjába fogná Rozinát, s a levelet visszateszi.)

ROZINA
(sóhajtva): Ah!

BARTOLO
Nincs semmi baj! Kis felhevülés volt csak. A pulzusod egészen rendes. (Egy kis üvegcséért megy az álló szekrényhez.)

ROZINA
(gyors mozdulattal meggyőződik arról, hogy Bartolo visszatette a levelet zsebébe.)

BARTOLO
Édes Rozinám. Végy be egy pár csöpp szeszt.

ROZINA
Semmit sem akarok magától. Hagyjon békében.

BARTOLO
Beismerem, hogy túlságosan izgatott engem az a levél.

ROZINA
Törődöm is én a levéllel. Az Ön viselkedése azonban igazán felháborító.

BARTOLO
(letérdel): Bocsáss meg nékem, kicsi báránykám!

ROZINA
Bocsássak meg, amikor nem akarja elhinni nekem, hogy a levél unokabátyámtól való.

BARTOLO
Akár tőle, akár mástól, én nem vagyok rá kíváncsi.

ROZINA
Látja, ez már beszéd. Tessék! (Átadja a levelet.)

BARTOLO
Nekem nem kell, én hiszek a te szavadnak.

ROZINA
Most már én kérem, hogy olvassa el.

BARTOLO
Nem akarlak megbántani s neked nincs szükséged bizonyítékra.

ROZINA
De én akarom, hogy elolvassa.

BARTOLO
Én pedig épp azzal akarom tanúságát adni a teljes bizalomnak, hogy nem olvasom el.

ROZINA
Köszönöm.

BARTOLO
Miután szent a béke közöttünk, add ide a kezedet. Ah, ha te szeretni tudnál engem, milyen boldog lennék.

ROZINA
Oh, hogy szeretném Önt, csak tudna nekem tetszeni.

BARTOLO
(kopogás a kapun): Tetszeni fogok, tetszeni fogok, hidd el, hogy fogok én még neked tetszeni! (Kopogás.) Jön valaki, eredj a szobádba.

ROZINA
Igenis.

BARTOLO
Itt sohasem lehet az ember biztonságban. (Siet kaput nyitni.)

 

16. jelenet.

ROZINA
(egyedül): Ó Lindor!... Olvassuk csak el azt a levelet. (Olvassa, felkiált.) Jaj, már késő! Azt írja, hogy folyton ellenkezzem a gyámommal... És én a jó alkalmat elmulasztottam. Még nagyon kezdő vagyok. - Igaza van ennek a... Fülig pirultam akkor is, mikor a levelet átvettem. Még nagyon kezdő vagyok. (Szobájába siet.)

 

17. jelenet.

(Bartolo, Gróf.)

BARTOLO
(hangja kívülről): Mit akar?

GRÓF
(kívülről): Alonzo vagyok, okleveles zenetanár.

BARTOLO
(kívülről): Itt nincs szükség zenetanárra.

GRÓF
(kívülről): Tanítványa Don Baziliónak, a nagy zárda orgonamesterének, akinek van szerencséje az Ön gyámleányát oktatni.

BARTOLO
(kívülről): Szerencséje! Valóban úgy van.

GRÓF
(zenetanítónak öltözve belép): Áldás és békesség lakozzék e hajlékban.

BARTOLO
(belép): Szóval, mit óhajt?

GRÓF
Bazilio úr rosszul lett, s kénytelen volt ágyban maradni.

BARTOLO
Értem küldött? Máris megyek.

GRÓF
Amikor azt mondtam, hogy ágyban maradni, úgy értettem, hogy szobában maradni.

BARTOLO
Az mindegy, csak menjen előre.

GRÓF
Uram, én engedelmet kérek...

BARTOLO
Mért kér engedelmet? Ha semmiképp sem akarja, hogy odamenjek, akkor mit akar itt?

GRÓF
(zavartan): Doktor úr, én azzal vagyok megbízva... senki sem hall itt bennünket?

BARTOLO
(gyanakodva): Nem, nem, titkolódzó uram! Tessék beszélni akadozás nélkül, ha ugyan tud.

GRÓF
Don Bazilio azt üzeni önnek.

BARTOLO
Beszéljen hangosabban; az egyik fülemre süket vagyok.

GRÓF
Kérem. (Kiáltva.) Hogy gróf Almaviva, aki a Főtéren lakott -

BARTOLO
Halkabban! Halkabban!

GRÓF
Ma reggel kiköltözött. Azt is tőlem tudta meg, hogy gróf Almaviva -

BARTOLO
Halkabban! Halkabban!

GRÓF
(hangosan): Itt időzött a városban. S minthogy én kinyomoztam, hogy Rozina kisasszony írt a gróf úrnak -

BARTOLO
Írt neki? Édes barátom, az égre kérem, beszéljen halkabban. Szóval maga kinyomozta, hogy Rozina -

GRÓF
(büszkén): Igenis kinyomoztam. Bazilio, akit nagyon nyugtalanít ez az eset, megkért, hogy mutassam be Önnek a kisasszony levelét, ... de az Ön modora velem szemben -

BARTOLO
Az én modorom most már nagyon kedves. Az istenért, nem tud halkabban beszélni?

GRÓF
Hiszen azt mondta, hogy süket.

BARTOLO
Ne haragudjék Senor Alonzo bizalmatlan és nyers fogadásomért, de csupa gazember, cselszövő ólálkodik körülöttem, Azután meg Ön olyan ifjú és olyan csinos. No de, hol a levél?

GRÓF
Ez már más. Nem hallgat ki bennünket senki?

BARTOLO
Ej, dehogy! Minden cselédem az ágyat nyomja. Rozinát szobájába küldtem. Az ördög bújt a házamba. Hanem azért megnézem... (Halkan kinyitja Rozina ajtaját.)

GRÓF
(magában): Szépen belekeveredtem! Most mit csináljak a levéllel... Legjobb lenne megugrani... viszont akkor kár is volt idejönni. Megmutassam a levelet? Rozinát értesíteni kellene...

BARTOLO
(csendesen visszatér): Az ablaknál ül, unokabátyja levelét olvassa, amelynek én persze feltörtem a pecsétjét. Hol van az ő levele?

GRÓF
(átadja): Tessék!

BARTOLO
(olvassa): Amióta tudom, hogy ki Ön és mi a helyzete - áruló, ez csakugyan az ő írása!

GRÓF
(rémülten): Halkabban!

BARTOLO
Ön igazán lekötelezett.

GRÓF
Kérem. Szóra sem érdemes. Remélem, hamarosan meggyőzhetem Önt arról, hogy senki sem óhajtja jobban a kisasszony mielőbbi házasságát, mint én.

BARTOLO
Hálás leszek érte.

GRÓF
Módjában lesz leróni a tartozását. Don Bazilio azt üzeni még, hogy holnapra minden készen lesz, s ha Rozina ellentállna -

BARTOLO
Ellent fog állni.

GRÓF
Akkor jön a rágalom.

BARTOLO
A rágalom! Ó, az a jó Bazilio!

GRÓF
Megmutatjuk Rozinának ezt a levelet, s azt hazudjuk neki, hogy egy nőtől kaptuk, akit a gróf imád, s akinek odaadta az ő szerelmeslevelét. Ez annyira fel fogja háborítani, kétségbe fogja ejteni, hogy nem fog többé ellenállni.

BARTOLO
(gyönyörrel): A rágalom! Egy nőtől kapta... Ön igazán Bazilio méltó tanítványa. Ráismerek a mesterére. Nem volna jó, ha bemutatnám Rozinának? Ezzel elkerülhetnénk az összebeszélés látszatát.

GRÓF
Éppen ezt üzeni Don Bazilio is... De vigyáznunk kell, hogy a kisasszony gyanút ne fogjon.

BARTOLO
Azt mondom majd neki, hogy Ön Don Bazilio helyett jött. Talán énekórát is adhatna neki.

GRÓF
Az Ön kedvéért még erre is vállalkozom. És ha mégis gyanakodni fog?

BARTOLO
Ki van zárva, ha én mutatom be. Különben is Ön jobban hasonlít egy álruhás imádóhoz, mint egy komoly zenetanárhoz.

GRÓF
Jó, a levelet azonban még ne említse neki.

BARTOLO
Csak holnap. (Be Rozina szobájába.)

 

18. jelenet.

(Gróf gitározni kezd, Bartolo és Rozina veszekednek a mellékszobában.)

ROZINA
(színlelt haraggal): Nekem hiába beszél! Hallani sem akarok többé zenéről.

BARTOLO
Hidd el, hogy a zene lecsillapítana!

ROZINA
Még jobban feldühítene! Hol van az a mester, akit nem mer elküldeni, majd én két szóval kiadom az útját, sőt még Don Baziliónak is. (Bejön, meglátja Almavivát, elsikoltja magát.)

BARTOLO
Mi bajod?

ROZINA
(két kezét szívére nyomja, nagy zavarban): Jaj, istenem, jaj, istenem.

BARTOLO
Megint rosszul lett. Alonzo úr -

ROZINA
Nem vagyok rosszul, de ahogy megfordultam -

GRÓF
Megrándult a lába.

ROZINA
Igaz és most rettenetesen fáj.

GRÓF
Rögtön észrevettem.

ROZINA
(a Grófra nézve): A szívemig nyilallt.

BARTOLO
(Odatol egy karosszéket): Ülj le, angyalkám. (A Grófhoz.) Így igazán nem vehet énekleckét. Majd máskor. Isten vele, Alonzo úr.

ROZINA
Már nem fáj... Nem akarom megbántani a tanár urat, csak tartsuk meg a leckét.

BARTOLO
Nem, nem, nem szabad megerőltetned magadat. Adieu, tanár úr.

ROZINA
(a Grófhoz): Egy pillanatra! Én ki akarom engesztelni.

GRÓF
(halkan Bartolóhoz): Ne ellenkezzék vele.

BARTOLO
Jó, nem bánom. Én is itt maradok a lecke alatt.

ROZINA
Ilyen áldozatot igazán nem kívánhatok Öntől... Tudom, hogy nem szereti a zenét.

BARTOLO
Ma szeretni fogom.

ROZINA
Hát akkor kezdjük. (Bartolóhoz.) Ó, uram, legyen szíves hozza ki a kottámat. Benn van a szobámban az asztalon.

BARTOLO
(pillanatra eltűnik, de azonnal visszajön): Alonzo úr, Ön jártasabb az ilyen dolgokban, talán szíveskedjék Ön... (Gróf kimegy.)

ROZINA
Édes istenem!

GRÓF
(visszatér): Csak ezt az egyet találtam. Ezt kérte, kisasszony?

ROZINA
Pontosan, Don... Don...

GRÓF
Palezo, szolgálatára.

BARTOLO
Hogy, hogy Palezo? Nekem nem ezt a nevet mondta.

GRÓF
(zavartan): Ez igaz, de... Ön úgy fogadott, Ön olyan különösen fogadott, hogy teljesen megfeledkeztem mindenről.

BARTOLO
Még a nevéről is...

GRÓF
Ó, nem egészen... Amit elfelejtettem, az, az volt... hogy nekem két nevem van.

BARTOLO
Így tehát az ön neve Palezo de...

GRÓF
Úgy van: Palezo... és a másik név, amelyet Önnek mondtam.

ROZINA
De Alonzo úr...

BARTOLO
Ej Alonzo úr vagy Palezo úr, ahogy jobban tetszik, tudja-e Ön, hogy Ön nem is tudja, miket beszél össze-vissza?

GRÓF
(félrehúzza a doktort): Igaza van, uram, de ennek Ön az oka.

BARTOLO
Még hogy én?

GRÓF
Persze. A dolog tudniillik úgy áll, hogy engem nem hívnak sem Palezonak, sem Alonzonak.

BARTOLO
Mi az, minek néz maga engem? Látom, hogy miről van szó.

GRÓF
Amikor Bazilio megkért, hogy hozzam el Önnek a kérdéses levelet...

BARTOLO
Halkabban... halkabban.

GRÓF
Azt mondta: biztonság kedvéért használj álnevet...

BARTOLO
Óh, értem, értem.

GRÓF
Az én valódi nevem pedig Don Antonio Cascta de les Rios y Fuantos, y Mare, y Autras Aquas.

BARTOLO
Az én hibám, csakugyan.

GRÓF
De Casca de les Rios, amit csak egyszerűen Cascarionak rövidítenek.

BARTOLO
Cascario? Elég. - Igaztalan voltam. Én vagyok a hibás.

GRÓF
(félre): Ezt nem fogom elfelejteni, ez a komornyikom neve.

BARTOLO
Nos, uram?

GRÓF
(előveszi a kottát): Ezt fogja énekelni, kisasszony?

ROZINA
Nagyon kedves részlet a Hiábavaló elővigyázatból.

BARTOLO
Mindig ez a Hiábavaló elővigyázat.

ROZINA
(énekel):

Kint az ég
Tisza kék,
Szél se rebben,
Pásztorlány a réten jár
S kicsiny szívében már
Szerelem szárnya lebben.
A hamis
Lindor is
Arra téved.

ROZINA, GRÓF
(együtt):

Egy percet se késve,
Csókra, ölelésre
Szerelemre vár.

ROZINA

Gyorsan tűnnek el a percek
És a pásztorlányka retteg.
Ég ívén
Már a fény
Mind kilobban.
Lindor szól:

GRÓF

Az óra int:
Holnap itt leszek megint
Nagy titokban.

ROZINA

Kint az ég
Tisza kék,
Szél se rebben,
Pásztorlány a réten jár
S kicsiny szívében már
Szerelem szárnya lebben.

ROZINA, GRÓF

Egy percet se késve,
Csókra, ölelésre,
(Szerelemre vár.)

BARTOLO
(az ének alatt elalszik. A Gróf az ismétlés alatt felbátorodik, megfogja Rozina kezét és csókokkal halmozza el. A felindulás lassítja Rozina énekét, gyengíti, végül megakasztja, - elhallgat. Bartolo felébred, Rozina és a Gróf észbekapnak, folytatják. Bartolo megint elalszik, második felébredése ugyanígy történik).

BARTOLO
(ásít): Azt hiszem, egy kicsit elaludtam, pedig a dal igazán bájos. Hiába, az a sok beteg, az örökös lótás-futás.

ROZINA
Tetszett a dal?

BARTOLO
Igen, de az én ifjú koromban sokkal szebb dalocskák voltak divatban. (Grófhoz.) Egyre még most is emlékszem. (Énekel.)

Óhajtod kis Rozinettem,
Hogy férjecskéd legyek én?
Jól megférnénk ám mi ketten,
Bár nem vagyok szép legény,
De a példaszó is mondja:
És azt tudnod kellene...
Éjjel a sötétben
Minden kandúr fekete.

A dalocska Fanchonette-ről szól, de én Rozinettet tettem a helyébe, hogy illőbb legyen a körülményekhez.

 

19. jelenet.

(Fentiek, Figaro.)

BARTOLO
(észreveszi Figarót): Lépjen be, fodrász úr, lépjen be, maga nagyon kedves.

FIGARO
(köszön): A mamám is azt mondta rólam valamikor, de azóta megváltoztam egy kissé. (Félre a Grófhoz.) Brávó! (Az egész jelenet alatt a Gróf mindent elkövet, hogy Rozinával beszélgessen, de Bartolo nyugtalan, őrködő szeme mindig meggátolja. Ez ismétlődik Bartolo és Figaro egész párbeszéde alatt.)

BARTOLO
Azért jött el megint, hogy meghajtsa, megköpölyözze, piócával megrakja, s ágyba fektesse az egész háznépemet?

FIGARO
Nincs mindennap ünnepnap, de ebből is láthatja, hogy én külön parancs nélkül is mennyire a szolgálatára állok.

BARTOLO
Köszönöm szépen. Az egyik inasom folyton ásít, a másik folyton tüszköl, hogy majd szétreped a koponyája és kiugrik az agyveleje. Mit szól ehhez?

FIGARO
Mit szólok hozzá?

BARTOLO
Igen, igen...

FIGARO
Hát annak, aki tüszköl, azt mondom: kedves egészségére. Annak meg, aki ásít, hogy eredj aludni. Ne féljen, doktor úr, ezt nem számítom fel.

BARTOLO
Jobb lenne, ha a sok haszontalan fecsegés, meg okvetetlenkedés helyett kifizetné a száz talléromat - kamatostul.

FIGARO
Csak nem akarja azt mondani ezzel, hogy nem ismerem el az adósságomat. Inkább egész életemben adósa leszek a száz tallérral, de nem fogom letagadni.

BARTOLO
Szép. És hogy ízlettek a húgocskájának a ma reggeli bonbonok?

FIGARO
Miféle bonbonok?

ROZINA
Azt csak megmondta, Figaro úr, hogy azokat a bonbonokat én küldöm.

FIGARO
Hja, hát azok a bonbonok, a ma reggeli bonbonok. Majd elfelejtettem. Remek bonbonok voltak! Édesek!

BARTOLO
Nos hát, Figaro úr, én csak annyit mondok, hogy vigyázzon magára.

FIGARO
Mi baja van már megint velem?

BARTOLO
Nagyon magasan kezdi, uracskám! Tudja meg, hogy ha én egy esztelennel vitatkozom, sohasem hátrálok előle.

FIGARO
Ebben tehát különbözünk egymástól, mert én mindig engedek nekik.

BARTOLO
Micsoda? Hallja, tanár úr?

FIGARO
Ön azt hiszi, hogy valami falusi borbéllyal van dolga, aki csak a borotvát tudja forgatni. Tudja meg, uram, hogy én Madridban tollat forgattam... Ha már ennél a tárgynál vagyunk, felolvasom önöknek egy költeményemet. (Elővesz egy hatalmas papírt, amelynek a hátára nagyalakú betűkkel a következő van felírva: HOL AZ ERKÉLYAJTÓ KULCSA? Úgy fordítja a szöveget, hogy csak a közönség és Rozina láthatják a felírást.)

BARTOLO
Maradjon maga csak a mesterségénél.

FIGARO
Kérem! (Összetekeri a papirost. Közben Rozina értésére adja Figarónak, hogy a kulcsot Bartolo az övén tartja.)

BARTOLO
Ne higgye, hogy túljár az én eszemen. Talán megint hozott egy levelet a gyámleányomnak, amelyet sürgősen át kell adnia?

FIGARO
Hogy rátámad a szegény emberre! Én csak azért jöttem, hogy megborotváljam, mint rendesen.

BARTOLO
Jöjjön holnap.

FIGARO
Csakhogy holnap már a kaszárnyában kell lennem s végig borotválom a helyőrség összes tisztjét. Nem óhajt a szobájába jönni?

BARTOLO
Igenis, nem óhajtok. Majd itt fog megberetválni.

ROZINA
Kár, hogy nem az én szobámban borotváltatja magát.

BARTOLO
Ne haragudjál, gyermekem. Te nyugodtan folytathatod az énekleckédet.

FIGARO
(látva, hogy nem, lehet elvinni Bartolót): Fürge! Fickó! Tálat! Vizet! Kendőt!

BARTOLO
Mit kiabál itt? Hiszen úgy meghajszolta, kifárasztotta, kimerítette, megkínozta őket, hogy le kellett fektetnem valamennyit.

FIGARO
Hát akkor magam hozok el mindent. (Kacsint a Grófnak.)

BARTOLO
(leoldja a kulcscsomóját, de aztán hirtelen észbekap): Nem, nem, magam megyek. (Halkan a Grófhoz.) Vigyázzon rájuk. (Az ajtóig megy, amikor már ki akar lépni, visszafordul.) Mégis inkább maga. A szobámban van minden, de ne nyúljon semmihez. (A kulcscsomót átadja.)

FIGARO
(arcjátékkal el).

 

20. jelenet.

(Bartolo, Gróf, Rozina.)

BARTOLO
(halkan a Grófhoz): Ez a bitang vitte a levelet a Grófnak.

GRÓF
A pofája se jó.

BARTOLO
De többé nem fog rászedni.

GRÓF
Most már én keverem a kártyát.

ROZINA
Mi lesz az énekleckével? (Kívül nagy zaj, ropogás.)

BARTOLO
Átkozott Figaro! Mindenemet összetöri! (Kiszalad.)

GRÓF
Ma este okvetlen találkoznunk kell!

ROZINA
Ah, Lindor!

GRÓF
Felmászom az erkélyre. Aztán meg, ami a levelet illeti, amelyet ma reggel kaptam kegyedtől, kénytelen voltam épp az imént -

BARTOLO
(benyit): Nem tévedtem! Mindenemet összetörte! Mindent összezúzott! A füles porcelánlábosom, az ezüst borotvatálam... micsoda szép darabok!

FIGARO
Szép darabok! Mit szólna hozzá, ha vagyonától, vagy feleségétől szabadítaná meg valaki?...

BARTOLO
Mi? Feleségemtől...

FIGARO
Bizony, nagy szerencsétlenség! Érdemes is ekkora lármát csapni! Nem tehetek róla... odabent olyan nagy a sötétség... (Egy kulcsot mutat a Grófnak.) Amint megyek, beleakadok egy kulcsba.

BARTOLO
Beleakad egy kulcsba! Ilyet még sohasem hallottam.

 

21. jelenet.

(Fentiek, Bazilio.)

(Rozina, Gróf rémülten összenéznek, Figaro dühöng.)

BAZILIO
(bejön) Jó napot!

BARTOLO
(elébemegy): Óh, kedves Bazilióm! Örülök, hogy meggyógyult. Don Alonzo nagyon megijesztett az imént.

BAZILIO
(csodálkozva): Don Alonzo?

BARTOLO
Illetve Paléze, akarom mondani: Cascario.

FIGARO
(türelmetlenül): Hát mi lesz. Borotválunk, vagy nem borotválunk?

BAZILIO
(körülnéz): Nem volnának szívesek megmondani?

FIGARO
Majd beszélhet, ha én elmentem.

BAZILIO
De mégis csak be kellene -

GRÓF
Fogni a száját, Bazilio. A doktor úr már mindent tud. Tudja, hogy Ön helyett nekem kell ma zeneleckét adnom.

BAZILIO
(még jobban csodálkozva): Alonzo? Zeneleckét?

ROZINA
(halkan Bazilióhoz): Hallgasson!

BAZILIO
Ő is.

GRÓF
(halkan Bartolóhoz): Súgja meg neki, hogy mi egyetértünk.

ROZINA
(halkan Bazilióhoz): Ne hazudtoljon meg bennünket!

BAZILIO
Ah, ah!

BARTOLO
Az ön tanítványa igazán nagy tehetség.

BAZILIO
(elkábulva): Az én tanítványom? (Halkan Bartolóhoz.) A gróf elköltözött.

BARTOLO
Tudom.

BAZILIO
Kitől?

BARTOLO
Tőle! (Grófra mutat.)

GRÓF
(halkan Bazilióhoz): Fogja be már a száját.

FIGARO
(halkan Bazilióhoz): Süket vagy?

ROZINA
(halkan Bazilióhoz): Oly nehezére esik a hallgatás?

BAZILIO
(magában): Kit akarnak itt megcsalni? Ezek mind egy követ fújnak.

GRÓF
Don Bazilio, Ön még mindig rosszul van.

BAZILIO
Most már igazán nem hallgathatok tovább.

GRÓF
(erszényt csúsztat Bazilio zsebébe): Miért jött ide ilyen nagy betegen?

FIGARO
Olyan sápadt, mint a halál.

BAZILIO
Kezdem érteni...

BARTOLO
Persze, hogy rosszul van.

ROZINA
Jaj, talán még ragályos.

GRÓF
Menjen haza és feküdjék le.

BAZILIO
Feküdjek le? De...

MIND
Feküdjék le.

BAZILIO
(sorba nézi őket): Valóban, uraim, jó lesz, ha távozom.

BARTOLO
Jöjjön holnap.

GRÓF
Holnap meglátogatom.

FIGARO
Csak jól takarózzék be.

ROZINA
Jóéjt, Bazilio.

BAZILIO
Vigyen el az ördög, ha valamit is értek. Mindegy... Gondoljanak, amit akarnak; ez itt minden tekintetben megnyugtatja a lelkiismeretemet.

MIND
Jóéjt, Bazilio.

BAZILIO
Jóéjt. (El.)

 

22. jelenet.

(Fentiek, Bazilio nélkül.)

BARTOLO
Ez az ember csakugyan beteg.

ROZINA
Milyen zavarosan nézett!

GRÓF
Megártott neki a szabad levegő.

FIGARO
Folyton önmagával beszélt. Bizonyosan rólunk. (Messze löki a karosszéket a Gróftól és kínálja Bartolót a kendővel.) Na, most már fogjunk hozzá a borotváláshoz.

GRÓF
(közeledik Rozinához): Hogy kellőképpen bevezessem az éneklés művészetébe... (Halkan beszél vele.)

BARTOLO
Ne vegye el a kilátást!

GRÓF
(halkan Rozinához): Figaro megszerezte az erkélyajtó kulcsát és éjfélkor itt leszünk.

BARTOLO
Ne vegye el a kilátást.

FIGARO
Mit akar látni? Ez nem tánclecke. Éneklecke. Hallani fogja. Jajjajjaj!

BARTOLO
Mi az?

FIGARO
Valami a szemembe esett.

BARTOLO
(felkel és a székbe nyomja Figarót): Ne dörzsölje hát.

FIGARO
Itt van a bal szememben. Nem szíveskedne kissé erősen belefújni? (Bartolo megfogja Figaro fejét, közben észreveszi a szerelmeseket. Eltaszítja Figarót, mögéjük lopódzik és kihallgatja őket.)

GRÓF
(halkan Rozinához): Ami a levelét illeti, nagy zavarban voltam az imént.

FIGARO
Hm, hm!

GRÓF
Amikor láttam, hogy megint csak hiába vettem fel az álruhát -

BARTOLO
(közéjük lép): Ah, hát hiába vett fel álruhát? (Felkapja hosszú nádpálcáját.)

ROZINA
(ijedten): Jaj!

BARTOLO
Ilyet mernek az én jelenlétemben.

FIGARO
(odaugrik a doktorhoz és kellő pillanatban kicsavarja kezéből a botot).

GRÓF
Mi baja?

BARTOLO
Gaz Alonzo! Átkozott borbély! Gonoszlelkű leány! (Kergeti őket.)

GRÓF
Tisztelt Bartolo úr, ha magának gyakran vannak ilyen bomlott ötletei, akkor nem csodálkozom, hogy a kisasszony nem akar Önhöz nőül menni.

ROZINA
Nőül?! Hozzá! Én! Egész életemet egy féltékeny öreg mellett töltsem, aki a fiatalságomat - boldogság helyett - gyalázatos rabszolgasággal akarja megkeseríteni.

BARTOLO
Mi ez? Mit hallok?

ROZINA
Igen, nyíltan kimondom, szívem és kezem annak adom, aki kiszabadít ebből a szörnyű börtönből, ahol vagyonommal együtt jogtalanul fogvatart. (Szobájába szalad.)

BARTOLO
No, megálljanak, magukon fogom kitölteni a bosszúmat! Gazemberek! Egy húron pendülnek.

FIGARO
Megőrült!

GRÓF
Megörült! Térjünk ki az útjából. (Mindketten el.)

BARTOLO
(egyedül): Megőrültem! Nyomorult csábítók, ördög cimborái, hogy vinne el benneteket a gazdátok. Hogy én megőrültem! Hiszen a két szememmel láttam hogy értik egymást! És mégis tagadják a gyalázatosak. Ezt csak Bazilio fejtheti meg. Érte küldök. Hé, valaki!... Hiszen nincs senkim! Akárki! Szomszéd! Idegen! Ha nem jön senki, igazán elvesztem az eszemet!

(Függöny.)

 

Harmadik felvonás

(Sötét színpad.)

1. jelenet.

(Bartolo, Bazilio éjjeli lámpással.)

BARTOLO
Nem értem, Don Bazilio. Nem ismeri. Hiszen ez lehetetlen!

BAZILIO
Ha százszor kérdez is, nem tudok egyebet felelni, Minthogy Rozina levelét adta át önnek, bizonyosan a gróf embere. De minthogy sok pénzt adott nekem, az is lehet, hogy maga a gróf.

BARTOLO
Ez valószínű. És miért fogadta el maga ezt a sok pénzt?

BAZILIO
Ön is úgy viselkedett, mintha helyeselte volna. Én semmit sem értettem az egészből s ilyen kétes esetekben egy erszény arany olyan súlyos érv, amellyel szemben nincs ellenérve az embernek. Különben is azt mondja a példaszó: amit a markodba nyomnak -

BARTOLO
Azt jól nézd meg.

BAZILIO
Nem. Azt ne add vissza.

BARTOLO
Ezt még sohasem hallottam.

BAZILIO
Óh, van nekem még több ilyen egyéni közmondásom. De térjünk a tárgyra. Mire határozta el magát?

BARTOLO
Ha törik, ha szakad, feleségül veszem Rozinát.

BAZILIO
Nem helyeslem. Akárhogy is vesszük, nem elég a nőt feleségül venni: mert ha olyan nőt veszünk feleségül, aki nem szeret bennünket, kitesszük magunkat -

BARTOLO
Bizonyos eshetőségeknek.

BAZILIO
Amelyek okvetlenül bekövetkeznek. Az idén sok ilyet láttam. (Homlokát tapogatja.) Én nem erőltetném.

BARTOLO
Inkább sírjon ő énmellettem, mint én sírjak nélküle.

BAZILIO
Hja, ha így fogja fel a dolgot, akkor csak vegye el, vegye el.

BARTOLO
El is veszem, még ma este.

BAZILIO
Akkor ajánlom magamat. Ha beszél a gyámleányával, feketítse be őket, ahogy csak tudja.

BARTOLO
Igaza van.

BAZILIO
A rágalom, doktor úr, a rágalom. Mindig ehhez kell folyamodni.

BARTOLO
Menjen már a jegyzőért. Jöjjön azonnal!

BAZILIO
Szakad az eső! Valóságos ítéletidő! De az ön kedvéért én vésszel, viharral szembeszállok. Maradjon, kérem.

BARTOLO
Ki kell kísérnem. Ez a Figaro minden cselédemet megnyomorította. Egyedül vagyok az egész házban.

BAZILIO
Van lámpám.

BARTOLO
Itt a kapukulcs. Várok és virrasztok. Akárki jön is Önön és a jegyzőn kívül, ide ugyan be nem teszi a lábát.

BAZILIO
Ilyen óvintézkedések mellett biztos a siker. (Elmennek.)

 

2. jelenet.

(Rozina, majd Bartolo.)

ROZINA
(hallgatózva): Mintha beszédet hallottam volna. Elmúlt éjfél és Lindor még nincsen itt... Ah, Lindor, ha megcsaltál volna. Micsoda zaj? Szent isten! A gyámom! (Visszasiet a szobájába.)

 

3. jelenet.

(Bartolo, majd Rozina.)

BARTOLO
(egyedül, hatalmas kulcsokat tart a kezében): Lássuk csak, minden be van-e jól zárva, itt belül. A kapu rendben van. Micsoda idő, micsoda vihar!... Rozina lefeküdt, a többiek mind betegek... s én itt állok egyedül!... Ki mászkál itt?... Semmi! Semmi!... Ej ha, kiver a hideg veríték!... A rossz lelkiismeret a legvilágosabb agyat is képes megzavarni. Hm, még fel kell kelteni. Meg fog ijedni tőlem. (Kopog az ajtón.) ... Rozina, Rozinácskám... nyisd ki... Én vagyok...

ROZINA
(bentről): Már fekszem le.

BARTOLO
Ebben a szörnyű időben úgysem tudnál aludni. Sürgős közölnivalóm van veled. (Rozina kijön.)

ROZINA
Éjfélkor? Nem elég, hogy egész nap gyötör.

BARTOLO
Hallgass meg, Rozina.

ROZINA
Majd holnap.

BARTOLO
Most rögtön. Ismered ezt a levelet?

ROZINA
(ráismer): Istenem!

BARTOLO
Nem akarok szemrehányást tenni. A te korodban könnyen téved az ember. Ez a levél, amelyet gróf Almavivának írtál -

ROZINA
(csodálkozva): Én? Gróf Almavivának?

BARTOLO
Láthatod, hogy milyen szörnyű ember. Alighogy megkapta ezt a levelet, már eldicsekedett vele. Én egy nőtől kaptam, akinek ő adta oda.

ROZINA
Gróf Almaviva?

BARTOLO
Almaviva, Figaro és az az Alonzo, aki Bazilio tanítványának adta ki magát, s aki álnevet használ, s aki a gróf fizetett embere. A legocsmányabb cselt forralták ellened, hogy olyan örvénybe csaljanak, amelyből nem lennél képes kiszabadulni.

ROZINA
Szörnyű! S ezt Lindor tette volna! Hát ilyen fiatalemberek is vannak! És egy másikért... - Almaviva grófért -

BARTOLO
Ezt mondták nekem, mikor a levelet kaptam.

ROZINA
Óh, milyen szégyen! De megkapja a méltó jutalmát. Ön engem feleségül akart venni?

BARTOLO
Hiszen tudod, szívem mennyire lángol érted.

ROZINA
Ha még mindig lángol - az Öné vagyok. De sürgesse meg a szertartást. Minél hamarabb lesz, annál jobb. -

BARTOLO
Nagyon helyes. A jegyző még ma éjjel idejön.

ROZINA
Ez még nem minden! Istenem, így meggyalázni engem! Tudja meg, hogy az az áruló ezen az erkélyen át ide fog jönni, mert Figaro az erkélykulcsát kilopta a csomóból.

BARTOLO
Óh, a gazember! Észre sem vettem. Gyermekem, én nem tágítok az oldalad mellől.

ROZINA
De hátha fegyveresen jönnek?

BARTOLO
Akkor menj föl Marcellinához, zárd magadra kétszer az ajtót. Én őrökért megyek és a ház előtt várom be őket. Ha letartóztatják őket, mint tolvajokat, kettős lesz a gyönyörűségünk. Bosszút állunk rajtuk és megszabadulunk tőlük. Az én szerelmem mindenért kárpótolni fog téged.

ROZINA
(kétségbeesve): Csak arra kérem, hogy felejtse el hibámat. (Magában.) Óh, hiszen eléggé büntetem magam.

BARTOLO
Megyek, angyalkám. Megyek az őrökért. (Magában.) Az enyém!

 

4. jelenet.

(Rozina, majd a Gróf és Figaro.)

ROZINA
(egyedül): Az ő szerelme fog kárpótolni mindenért. (Zsebkendőjét veszi és könnyeit törli.) Mit tegyek? Mindjárt itt lesz. Színlelnem kell előtte! Óh Lindor, Lindor, milyen szerencsétlen vagyok. (Énekel.)

Bíztam Lindorban végtelen,
Az álom elrepült -
Megcsalt egyetlen kedvesem,
Elárult hűtlenül.
Az arca és tekintete
Oly büszke, oly kevély,
De ámítás volt szép szava
S az édes szenvedély,
A boldogság ígérete,
Jobb sors intett felém,
Isten hozzátok, búcsúzom,
Szabadság és remény.

(Zokog. Az erkély felől zaj hallatszik.) Jaj, Istenem! Mozog a redőny! (Kiszalad.) (Gróf és Figaro köpenybe burkolva megjelennek az erkélyen.)

FIGARO
(még kívül): Valaki most szaladt el!

GRÓF
(kívül): Férfi volt?

FIGARO
Nem.

GRÓF
Rozina volt, tőled ijedt meg.

FIGARO
(beugrik a szobába): Nem lehetetlen! Végre itt vagyunk; eső, villám, mennykő ellenére.

GRÓF
Add a kezed. (Beugrik.) Győztünk.

FIGARO
(Ledobja köpenyét): Bőrig áztunk. Hogy tetszik ez az éjszaka, gróf úr?

GRÓF
Szerelmes embernek nem is lehet szebb.

FIGARO
Elhiszem, de a közbenjárónak... s ha meglepnek itt bennünket?

GRÓF
Én nem attól félek. Az a kérdés, jön-e Rozina velem?

FIGARO
Szerelmes Önbe, retteg a gyámjától: ez csak elegendő.

GRÓF
(sötétben tapogatódzva): Hogyan közöljem vele, hogy a jegyző a te lakásodon vár, hogy összeadjon bennünket? És beleegyezik-e a tervünkbe?

FIGARO
Ha vonakodnék, akkor Ön fedezze fel a kilétét. Ha megtudja, hogy Ön kicsoda, nem fog többé kételkedni az Ön érzelmeiben. (Sorra meggyújtja az asztalon álló gyertyákat.)

ROZINA
(belép).

GRÓF
Rozina!

ROZINA
(tartózkodó hangon): Már attól féltem, hogy nem jönnek el.

GRÓF
Rozina, én nem akarok visszaélni a helyzettel. Mondja, igazán feleségül jönne egy vagyontalan, szegénysorsú fiatalemberhez?

ROZINA
Uram, ha szívem ajándékát nem követhetné a kezem, mit gondol, tűrném akkor, hogy Ön most itt legyen?

GRÓF
De nekem nincs vagyonom, rangom. Amikor eljöttem Madridból, még a reményeim is rombadőltek...

ROZINA
Vagyon és születés a véletlenen múlik, kedves Lindor. Ha az Ön szándéka tiszta...

GRÓF
Rozina, imádlak!

ROZINA
Imád? Szentségtörő! Most már tisztában vagyok Önnel, Lindor úr! Rámnézve többet nem veszedelmes... Szívemből megvetem! (Sírva.) Tudd meg, hogy szerettelek! Tudd meg, hogy boldogan osztoztam volna veled a szegénységben. Nyomorult Lindor! Mindent elhagytam volna érted... Jóságomat alávalósággal viszonoztad. Eladtál engem annak a szörnyű Almaviva grófnak. - Ismered ezt a levelet?

GRÓF
Gyámjától kapta?

ROZINA
(büszkén): Tőle, ő kötelezett le vele.

GRÓF
Ó, mily boldog vagyok! Hiszen a gyámja tőlem kapta. Csak ezzel tudtam kicsikarni a bizalmát, de eddig ezt nem tudtam Önnel közölni. Most már nem kérdem, szeret-e, hiszen bebizonyította.

ROZINA
Óh, Lindor, én az Öné vagyok!

GRÓF
Óh, Rozina!

FIGARO
Nos uram, itt a boldogság. Olyan nőt keresett, aki önmagáért szereti, kegyelmes uram!

ROZINA
Kegyelmes úr? Mit mond?

GRÓF
Egyetlen szívem, fogadd viszonzásképp a te tiszta és önzetlen szerelmedért boldog párodnak vallomását, akiért mindent feláldoztál; én nem vagyok Lindor, nevem gróf Almaviva. (Rozina elalél.)

GRÓF
(ijedten): Figaro!

FIGARO
Ne ijedjen meg, kegyelmes uram, az öröm nem öl. Máris éledezik.

ROZINA
Óh, Lindor! Óh, uram! Mit is mondott az előbb? Nem, semmiképp se higgye azt, hogy én most visszaélek pillanatnyi nagylelkűségével.

GRÓF
Olyan boldogsággal tartozom Önnek, amelyről azt hittem, sosem fogom elérni. Micsoda vagyon és rang képes megfizetni ilyen adományért? Legyen a feleségem, amint azt megígérte.

ROZINA
Drága férjecském, nekem nincs már saját akaratom: a te kívánságod számomra az egyetlen törvény. (A Gróf karjaiba borul.) Óh, Lindor, én nagyon bűnös vagyok. Én ma éjjel feleségül mentem volna a gyámomhoz.

GRÓF
Rozina!

ROZINA
Milyen pokol lett volna az életem!

FIGARO
(kinéz az ablakon): Kegyelmes úr, elvitték a létrát!

GRÓF
Elvitték a létrát?

ROZINA
Az én bűnöm. A doktor mindent tud. Őrséggel fog idejönni.

FIGARO
(állandóan kinéz): Kegyelmes úr, nyílik a kapu.

ROZINA
(ijedten a Gróf karjába menekül): Ah, Lindor.

 

5. jelenet.

(Fentiek, Bazilio, Jegyző.)

FIGARO
Kegyelmes úr, hiszen ez a mi jegyzőnk.

GRÓF
És a mi Bazilio barátunk.

BAZILIO
Mit látnak szemeim?

FIGARO
Minő furcsa véletlen!

BAZILIO
Minő különös eset!

JEGYZŐ
Ezek az összeadandó felek?

GRÓF
Igen, jegyző úr. Önnek ma éjjel Figaro borbély házában össze kellett volna adnia senora Rozinát velem. De bizonyos okoknál fogva, amelyeket meg fog tudni, ebben a házban tartjuk meg az esküvőt. Önnél van a házassági szerződés?

JEGYZŐ
Tehát gróf Almaviva úr ő excellenciájához van szerencsém?

GRÓF
Az vagyok.

BAZILIO
(magában): Na, ha azért adta nekem a doktor a kapukulcsot...

JEGYZŐ
Mert hát tulajdonképpen két házassági szerződés van nálam, kegyelmes úr. Ne zavarjuk össze. Ez az Öné, ez pedig Bartolo úré... bizonyos senora szintén Rozinával. A kisasszonyok alkalmasint testvérek és egy névre vannak keresztelve.

GRÓF
Csak írjuk alá. Don Bazilio szíves lesz, mint második tanú... (Sorba aláírják.)

BAZILIO
De, kegyelmes uram, ha a doktor...

GRÓF
(erszényt ad neki): Ne gyerekeskedjék. Írja alá gyorsan.

BAZILIO
(meglepetve): Ah!

FIGARO
Mi akadálya van, hogy aláírja?

BAZILIO
(az erszényt mérlegelve): Már semmi, mert ha én egyszer szavamat adom, nyomós ok nélkül nem szegem meg. (Aláírja.)

 

6. jelenet.

(Fentiek, Bartolo, poroszló, inasok fáklyákkal.)

BARTOLO
(Látja, amint a Gróf megcsókolja Rozina kezét és Figaro tréfásan megöleli Baziliót, elkiáltja magát és torkonragadja a jegyzőt): Rozina, e gazemberekkel? Fogjatok el mindenkit, egyet már nyakoncsíptem.

JEGYZŐ
Én az Ön jegyzője vagyok.

BAZILIO
Ez a jegyző, ne bolondozzon.

BARTOLO
Ah, Don Bazilio! Hogy lehet Ön itt?

BAZILIO
Én azon csodálkozom, hogy Ön nem tud róla.

POROSZLÓ
(Figaróra mutat): Egy pillanatra. Én ezt az embert ismerem. Mit keresel te itt?

FIGARO
Én Almaviva ő excellenciájának kíséretéhez tartozom.

BARTOLO
Almaviva!

POROSZLÓ
Ezek hát nem tolvajok?

BARTOLO
Hagyjuk ezt! Gróf úr, másutt mindenütt alázatos szolgája vagyok excellenciádnak, de beláthatja, hogy itt a rang nem jöhet számításba. Szíveskedjék hát visszavonulni.

GRÓF
Úgy van, itt a rang nem jöhet számba, csakhogy számba jön az, hogy a kisasszony engem választott, nem pedig önt.

BARTOLO
Mit mond?

ROZINA
Az igazat.

FIGARO
Az igazat.

JEGYZŐ
Az igazat.

BARTOLO
(őrjöngve): Az igazat?

ROZINA
Miért csodálkozik? Úgy egyeztünk meg, hogy még ma éjjel bosszút állok egy csalfa emberen. Nos hát, én bosszút álltam.

BAZILIO
Hát nem megmondtam, hogy maga a Gróf ártotta bele magát a dologba.

BARTOLO
Törődöm is én azzal. Gyönyörű házasság, mondhatom. Hol vannak a tanúk?

JEGYZŐ
A szerződés rendben van. Ez a két úr volt a tanú.

BARTOLO
Bazilio! Maga aláírta?

BAZILIO
Mit csináltam volna? Ennek az ördöngös embernek mindig tele van a zsebe döntő érvekkel.

BARTOLO
Fütyülök az érveire. Élni fogok a jogommal.

GRÓF
Visszaélt a jogával s így elvesztette.

BARTOLO
Vajjon hogyan, ha szabad érdeklődnöm?

GRÓF
Eltulajdonította azt, amit a törvény azért bízott Önre, hogy megőrizze.

BARTOLO
Talán kegyelmességed számára?

GRÓF
Nem, hanem a kisasszony számára, hogy egy napon szabadon rendelkezhessék vele.

BARTOLO
Jól mondja, egy napon! Ez azonban még nem érkezett el. A kisasszony még kiskorú!

FIGARO
Házassága nagykorúsította.

BARTOLO
A szerződés csak formális, majd meglátják.

FIGARO
Hát akkor csak nézze a szerződést, mi pedig visszük a kisasszonyt.

BARTOLO
Be fogom bizonyítani, hogy hibás ez a házasság.

FIGARO
A kisasszony hibátlanul ment férjhez.

BARTOLO
A házasság semmis.

FIGARO
A férj annál többet nyom a latban.

BARTOLO
Ki szólt hozzád, te haramiavezér?

GRÓF
Doktor, lássa be végre, hogy esztelenséget csinál. Rozina a feleségem. A poroszló meg fogja védelmezni az én törvényes jogomat!

FIGARO
No, te átkozott féltékeny vénség, most aztán szakszerűen megnyúzunk! Hányszor tetted te ugyanezt velünk. Azért olyan dühös, mert tudja, hogy most el kell számolnia a gyámleánya pénzével, és attól nagyon meg van ijedve.

GRÓF
Ne számoljon el semmivel, csak adja a beleegyezését. Rozina egy fillért sem követel Öntől.

FIGARO
Ne legyen olyan nagylelkű a gróf úr. Az én száz tallér adósságomat el kell engednie.

BARTOLO
Ön gúnyolódik uram? Az Ön vígjátékba illő fogásait csak annak tekinthetem! Behatol egy házba, elrabolja a gyámleányt s a gyámnak átengedi a lánynak vagyonát? Erről van szó, nem?

BAZILIO
Egyezzen bele, doktor. Számoljon egy kicsit. Ha már nem lehet Öné az asszony, legalább a pénze megmarad magának. Ez egyáltalán nem is olyan nagy veszteség.

FIGARO
Sőt a doktor korát tekintve, tiszta nyereség!

BARTOLO
Eh, hagyjanak békében... Nem mondom, hogy nem tartom meg a pénzt; de a beleegyezésemnek nem ez az indoka.

JEGYZŐ
De uraim, kezdek már semmit sem érteni. Az egy néven lévő kisasszonyok nem ketten vannak?

FIGARO
Egyen vannak.

MIND
Egyen vannak!

JEGYZŐ
Ki fogja akkor nekem megfizetni a második szerződés árát?

BARTOLO
És én még elvettem a létrát, hogy annál könnyebben köthessék meg a házassági szerződést. Nem voltam eléggé elővigyázatos!

FIGARO
Nem volt eléggé értelmes. Legyünk őszinték, kedves doktor, ha a fiatalság és a szerelem összefog ott egy ilyen gonosz vénember erőszakossága csak "HIÁBAVALÓ ELŐVIGYÁZAT".

FINALETTO.

FIGARO (Bartolóhoz. Énekel):

Minek a bánat,
Fogyaszt, gyötör,
Doktor, Önt nézni
Nem nagy gyönyör.
A képe fancsali,
A szeme kancsali,
Hamis a mája,
Nincs semmi bája.

BARTOLO

Elvesztettem Rozinettem.
Ah, nem leszek férje én,
Már ezentúl pénzecskémmel
Éldegélünk kettecskén,
Bár a kincs az nem vigasztal,
Ezt tudnotok kellene,
Éjjel a sötétben...

FIGARO

Minden kandúr fekete.

BARTOLO

Éjjel a sötétben...

FIGARO

Minden kandúr fekete.

(Bartolo dühösen elrohan.)

JEGYZŐ
Uram! Ki fogja nekem megfizetni a második szerződés árát? (Bartolo után rohan.)

ROZINA

Kinn az ég,
Tiszta kék,
Szél se rebben,
Pásztorlány a réten jár,
És kicsiny szívében már
Szerelem szárnya lebben.

ROZINA, GRÓF

Egy percet se késve,
Csókra, ölelésre,
(Szerelemre vár.)

FIGARO

Cifra eset volt,
Itt van a vége,
Jól befejeztem,
Fusson el véle.
Itt a tanulság,
Bárki megérti:
Bármilyen kérdés,
Figaro érti.
Nincs oly nagy dolog
Széles e világon,
Melyre a gyors választ
Én meg nem találom.

(Előrejön - a közönség felé.)

Kérdezze bárkitől,
Megannyi ügyfelem,
Csak jót tud mondani,
Hirdeti hírnevem.
Betegség, mélakór,
Szerelmi gyötrelem,
Mindre van holtbiztos
Jól bevált módszerem.
Kézzel és tanáccsal
Manu, consilio,
Ahogyan jólesik,
Szolgája, Figaro,

GRÓF
Figaro!

ROZINA
Figaro!

BAZILIO
Figaro!

SZOLGÁK
Figaro!

MIND

Ahogyan jólesik,
Szolgája Figaro!

(Meghajolnak.)

Függöny