|
Első fejezet
Lenn, a Nyuszi barlangjában
Második fejezet
Könnytó
Harmadik fejezet
Körbecsukó meg az egér hosszú tarka farka
Negyedik fejezet
Gyíkocska
Ötödik fejezet
A hernyó tanácsot ad
Hatodik fejezet
Békétlenség, bors és baj
Hetedik fejezet
Bolondok uzsonnája
Nyolcadik fejezet
A királyi krokettpálya
Kilencedik fejezet
Az Ál-Teknőc története
Tizedik fejezet
Homár-humor
Tizenegyedik fejezet
Ki lopta el a lepényt?
Tizenkettedik fejezet
Alice tanúvallomása
|
|
Egész aranyló délután
csak szeltük a vizet,
két ügyetlen, parányi kar
buzgón evezgetett,
küszködtek a kormánnyal
a parányi kis kezek.
Három kőszivü kisleány!
Ily álomszép időben
nem átall kérni egy mesét,
mely "száll, mint füst a légben".
Mit ér egy árva nyelv, ahol
három szól ellenében?
Az első kislány szigorú,
azt parancsolja: "Rajta!"
Reménykedik a második:
"Milyen lesz? Csudafajta?"
A harmadik belekotyog,
sose pihen az ajka.
De aztán csend lesz hirtelen,
s már a tündér nyomában
barangolnak az új csodák
ismeretlen honában,
hol vad s madár beszél. Kicsit
hisznek is a csodában.
Ám a képzelet kútfeje
apadni kezd. Elég!
Fáradt a mesélő ajak,
hagyjuk hát a mesét.
"Majd folytatom..."
"Most van a m a j d !"
sikongják szerteszét.
Így nőtt, szövődött a mese,
amíg a perc haladt.
Most vége. Összefűztem a
fura-szín szálakat,
s víg csolnakunk már hazatart
az alkonypír alatt.
Alice, tied ez a mese,
tegye gyöngéd kezed
szép gyermekálmaid közé,
miket emlékezet
tart össze, mint hervadt csokort,
mit zarándok szedett.
|