Kezdőlap

Alpári Pál (Bp., 1911. júl. 10.Bp., 1976. ápr. 20.): lapszerkesztő, műfordító, ~ Gyula fia. 1920-ban szüleivel Csehszlovákiába emigrált, majd 1922-ig Drezdában, 1932-ig Berlinben tanult. Itt kapcsolódott be a munkásmozgalomba, a Németországi Szocialista Diákszövetség alapító tagja, a Németországi Kommunista Diákok szervezetének titkára lett. 1932-ben a berlini egy.-en vegyészeti tanulmányokat kezdett. 1933-ban letartóztatták, kiszabadulása után Prágába ment, 1934-ben a SZU-ba emigrált, ahol az Áll. Nitrogén Tudományos Intézetben vegyészként dolgozott, majd beiratkozott a Mengyelejev Intézetbe. Később a moszkvai Idegennyelvű Kiadó felelős szerk.-je volt. 1945 okt.-ében hazatért, a Magyar – Szovjet Művelődési Társaság központi szerkesztőségét vezette; 1949 – 56-ban a Szovjet Kultúra főszerk.-je, a Szovjetunió c. folyóirat m. kiadója. 1957-ben részt vett az Ország-Világ c. képes hetilap megindításában, 1972-ig, nyugdíjazásáig főszerk.-je volt. Jelentős műfordítói tevékenységet is folytatott, oroszról magyarra, ill. magyarról németre. Irod. Meghalt A. P. (Magy. Nemzet, 1976. ápr. 21.); Elhunyt A. P. (Népszabadság, 1976. ápr. 20.); Nekrológ (Ország-Világ, 1976. 17. sz.).