Kezdőlap

Baló Zoltán (Bp., 1883. jan. 23.Bp., 1966. dec. 10.): katonatiszt, vezérkari ezredes. Középisk. tanulmányait Bp.-en végezte, majd katonai pályára lépett. A Ludovika Akad. elvégzése után csapatszolgálatot teljesített, majd 1909-10-ben elvégezte a felsőbb tiszti tanfolyamot. Az I. világháború idején az orosz harctéren szolgált, 1916-ban fogságba esett, csak 1920-ban tért vissza Mo.-ra Japánon keresztül. 1920–1925 között Bp.-en és Cegléden, majd 1925-1930 között a Honvédelmi Min. személyügyi osztályán teljesített szolgálatot, 1930-tól 1937-ig, nyugdíjazásáig, Szegeden ezredparancsnok. 1939. szept. 22-én a Honvédelmi Min. 21. osztályának vezetésével bízták meg. Feladata a Mo.-ra menekült lengyel (mintegy 60000 fő), később francia, belga, holland, angol stb. katonák ellátásának és a genfi egyezményben rögzített feltételeknek megfelelő gondozásának megszervezése volt. Biztosította, hogy a lengyel katonák hazánk területén keresztül csatlakozzanak a Franciao.-ban megalakult lengyel hadsereghez, segédkezett a mo.-i lengyel ellenállási mozgalom katonai vonalának kialakításában. A német követség mindvégig tiltakozott tevékenysége ellen, így 1943-ban leváltották tisztségéről. 1945 után az újjászervezett Honvédelmi Min. Tájékoztató Irodájának parancsnoka. 1950-ben törvénytelenül megvonták nyugdíját, ezután fizikai munkát végzett. – Irod. Lengyel menekültek Magyarországon a II. világháború alatt (Bp., 1946).