Kezdőlap

Borsos Sándor (Söpte, 1920. márc. 5.Párizs, 1984. jan. 14.): politikus, közgazdász. Földműves családból származott. Középisk. tanulmányait Szombathelyen végezte, 1938-ban beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egy.-re, ahol 1944-ben közgazdasági doktorátust szerzett. 1942 dec.-étől 1948 okt.-éig Bud János tanársegéde volt az egy. Statisztikai Tanszékén. 1945-től tevékenyen bekapcsolódott a politikai életbe, a Nemzeti Parasztpárt (NPP) tagja lett. Kormánybiztosként részt vett a Földosztásban. A parasztpárt ifjúsági szervezete vált tevékenységének fő területévé, 1945 végétől 1948-ig a Népi Ifjúsági Szövetség (NISZ) főtitkára, a Népi Ifjúság c. lap főszerk.-je és kiadója volt. 1947. máj.-ban bekerült az NPP orsz. pártvezetőségébe, ugyanez év aug.-ában ogy.-i képviselővé választották. A párt önálló arculatának elvesztését, a balratolódást nem helyeselte. 1948 okt.-ében külföldre távozott. Először Svájcban kapott menedékjogot, majd 1950-től Franciao.-ban telepedett le. Az emigrációban egyfajta baloldali szocialista alternatíva szellemben politizált. 1950-ben néhány barátjával megalapította a Látóhatár c. folyóiratot, amelynek szerkesztésétől idővel megvált. 1953-ban Presser Istvánnal megindította és 1955-ig szerk. a Valóság c. irodalmi, politikai folyóiratot. 1954-1965 között a francia rádió (ORFT) m. osztályán a közgazdasági és szociális rovat cikkírója. 1969-től 1981-ig a COFRETH nevű nagyvállalatnál dolgozott közgazdászként. 1962-től a Francia Szocialista Párt tagja, 1981-től a párt Nemzetközi Titkárságának K-Európa-szakértője. – Irod. Borbándi Gyula: Mindvégig hűséggel a népi eszmékhez. Emlékezés B. S.-ra (Szabad Szó, 1990. 9. sz.).