Kezdőlap

Chyzer Kornél (Bártfa, 1836. jan. 4.Bp., 1909. szept. 21.): orvos, egészségügyi szervező, természettudós, az MTA l. tagja (1861). ~ Béla orvos apja. 1857-ben a pesti egy.-en orvosi, majd ezt követően Bécsben természetrajzból tanári oklevelet szerzett. 1860-ban az MNM állattani osztályának munkatársa és a főreáliak. tanára lett. 1861-ben bártfai városi fő- és fürdőorvos, 1869-től Zemplén vm. tiszti főorvosa. 1892-ben a belügymin. egészségügyi osztályának vezetőjévé nevezték ki. Jelentős érdemeket szerzett az egészségügy főhatóságának megszervezésével, a járvány elleni küzdelem korszerűsítésével, az Orsz. Betegápolási Alap létrehozásával, a kórházügy, a mo.-i gyógyvizek felhasználásával és a fürdőügy fejlesztésével. Tevékenyen részt vett a m. orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek szervezésében, tudományos programjának kidolgozásában. A hazai balneológiai irodalom megalapítója, nemzetközi hírnévre szert tett zoológiai munkák szerzője. É-Mo. flórájára vonatkozó kutatásai ma is forrásértékűek. – F. m. Über die Crustaceenfauna Ungarns (Bécs, 1858); Zemplén megye közegészségügyi viszonyai (Sárospatak, 1871); Magyarország gyógyhelyei és ásványvizei (Sátoraljaújhely, 1885); A magyar fürdőkről (Bp., 1886); Araneae Hungariae (Bp., 1892-97); Az egészségügyre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteménye (Bp., 1895). – Irod. Henszelmann Aladár: Ch. K. dr. emlékezete 1836-1909 (Népegészségügy, 1943. i. sz.); Frisnyák Sándor: Ch. K., a tudós és ismeretterjesztő (Bórsodi Szle, 1964. 1. sz.); Boros Ádám: Ch. K. mint. botanikus (Borsodi Szle, 1964. 2. sz.).