Kezdőlap

Csengery Antal (Nagyvárad, 1812. jún. 2.Bp., 1880. júl. 13.): reformpolitikus, publicista, közgazdász és történetíró, az MTA tagja (l. 1847, r. 1858, ig. 1870). Tanulmányait Nagyváradon és a debreceni főisk.-n végezte. Beöthy Ödön mellett eltöltött vm.-i gyakorlat után az 1843-44-i ogy.-ről mint pozsonyi jurátus a Pesti Hírlapba írt tudósításokat, amelynek 1845-49 között szerk.-je volt. Eötvös József, Szalay László köréhez, a reformellenzék centralista irányzatához kapcsolódott. 1849-ben Debrecenben belügymin.-i tanácsos lett és a Békepárt politikája mellé állt. 1849 után Pesten írói, tanári működést folytatott, Macaulay Anglia története c. művéből fordított, egyesületekben, így az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület, majd a Magyar Földhitelintézet életében vitt nagyobb szerepet. Nagy hatással volt reá Kemény Zsigmond politikai felfogása. Mint az „irodalmi Deák-párt” egyik vezetője, irányitó szerepe volt az irodalmi és tudományos életben. Szerk. az MTA által kiadott Budapesti Szemlét (1857-1869), a II. osztály közleményeit és az MTA jegyzőkönyveit.(1860-1866). A magyar mitológia kutatásának módszertani kérdéseiről Ipolyi Arnolddal vitázott. Deák bizalmas barátjaként jelentős szerepe volt a kiegyezés létrehozásában. Az ő kezdeményezésére került az 1868-i népoktatási törvénybe a polgári isk. intézménye; Pesten több ilyen isk. létrehozását szorgalmazta. 1868-tól Deák-párti képviselő: 1571-80-ban az MTA másodelnöke. – M. Összegyűjtött munkái (I-III. Pest, 1870-1874), új kiadásban I-V. Bp., 1884); Hátrahagyott iratai és feljegyzései (Bp., 1918). – Irod. Gyulai Pál: Emlékbeszéd Cs. A. felett (MTA Emlékbeszédek, 1913); Halász Gábor: Cs. A. (Nyugat, 1939); Korompay Bertalan: Ipolyi és Cs. (Ethnographia, 1956.).