Kezdőlap

Delmár Walter (New York, 1893. dec. 28.Bern, 1949. dec. 16.): a magyar motorsport egyik kiemelkedő versenyzője. Bp.-en 1920-ban mérnöki oklevelet szerzett. A Delmár-féle Dunakotró Vállalat társtulajdonosa volt. 1913-ban érte el legnagyobb sikerét, amikor az alpesi túrában (Alpenfahrtban) 150 főből álló mezőnyt győzött le. Ugyanebben az évben első díjat nyert a Tátra-Adria és a Kárpátok túraúton. Először Benz-kocsin versenyzett, majd a Steyr gyár úrvezetője lett. 1920-ban megnyerte itthon a sváb-begyi, majd a jános-hegyi, gugger-hegyi versenyt. Motorkerékpáron is több hazai és nemzetközi versenyen szerzett első díjat.