Kezdőlap

Edelsheim-Gyulai Lipót, 1882-től báró, 1906-tól gróf (Salzburg, 1863. nov. 1.Bp., 1928. aug. 1.): főrendiházi tag, festő. A bp.-i tudományegy.-en jogi doktorrá avatták. Fiatal korától tevékenykedett az emberbaráti mozgalmakban. A Budapesti Szünidei Gyermektelep Egyesület (1884) egyik alapítója és alelnöke, a Fehér Kereszt Lelencház Egyesület (1885) egyik alapítója és másodelnöke; 1906-ban megalapította az Orsz. Gyermekvédő Ligát. Ezt követően a hazai társadalmi gyermekvédelmi intézmények élethossziglani főfelügyelője, a pestvidéki törvényszék területén szervezett fiatalkorú bűnösök felügyelő bizottságának elnöke. Az I. világháború idején a Vöröskereszt Egyesület egyik vezetője volt. – Festészetet Párizsban tanult, főként pasztellképeit 1905-től állította ki a Műcsarnokban. A Művészházban kollektív kiállítást rendezett, három évig alelnöke volt a Nemzeti Szalonnak. Legjelentősebb művei a spitzbergai jeges tengerről festett képei és vázlatai. Örökös tagja volt a főrendiháznak, majd a felsőháznak.