Kezdőlap

Ernyi Mihály (17701820 körül): színész, az első magyar színtársulat tagja 1792-től 1796-ig. A társulat feloszlása után Kolozsvárra szerződött s ő volt a vezetője annak a színészcsoportnak, mely Kolozsvárról először Debrecenbe, majd 1806-ban Pestre jött. A második pesti színtársulat egyik erőssége lett. 1808-ban Wesselényi Miklós visszahívta az erdélyi színházhoz és magántitkárként is alkalmazta. Felesége, Termetzky Franciska szintén az első m. társulat színésznője volt. Számos darabot (Kotzebue, Iffland stb.) fordított és dolgozott át. – M. Színművek: A tündér álma (Kolozsvár, 1803); Médea és Jázora (Debrecen, 1808). – Irod. Bayer József: A nemzeti játékszín története (L, Bp., 1887); Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története (Kolozsvár, 1897).