Kezdőlap

Faragó Sándor (Bp., 1899. máj. 16.Stockholm, 1957 ? ): író. A középisk. elvégzése után újságíró lett. Pályáját a Színházi Világ c. lapnál kezdte. 1921-ben az Új Színház megalapítója Imre Sándorral és Dániel Bélával. 1922-26-ban Pozsonyban, majd Kassán lapszerkesztő. 1926-tól Mo.-on az avantgárd színház egyik jelentős íróképviselője. Expresszív színdarabjai új hangot, látásmódot jelentettek a hagyományos társalgási színdarabokkal szemben. A kisember és a fennálló társadalmi rend kibékíthetetlen ellentétét szuggesztív képsorokban ábrázolta, éreztetve a szociális elégedetlenséget (Bérkaszárnya, 1928; Barlangvasút, 1934). Dolgozott a kabaréműfajban is, mintegy 25 egyfelvonásost, ill. jelenetet írt. Regényei közül a Kannibál próféta 1924-ben Pozsonyban, a Jószagú Kelemen császár 1926-ban Kassán jelent meg. A háború kitörésekor elhagyta Mo.-ot, Svédországban telepedett le. Itt több művét megfilmesítették, ill. maga is írt forgatókönyveket. Leánya, ~ Katinka, neves svéd producer, sokáig Ingmar Bergman rendező munkatársa volt. – I. f. Félénk Anton (svéd, 1940); Vedd el a főnök leányát! (USA, író Kenedi G. Alexanderral, 1941); Szószerinti szöveg (svéd, író, 1945); Tükörreflex (svéd, író Arne Mehrensszel, 1948).