Kezdőlap

Hartmann József (Pest, 1832Bp., 1889. jan. 23.): gépkovács, vállalkozó, a magyar hajóépítő ipar úttörője. A Dunagőzhajózási Társ. óbudai hajógyárában volt tanonc, majd Bécsben, Fiuméban, Zürichben és az USA-ban gyarapította tudását, utóbb már mérnöki beosztásban. 1863-ban hazatért. 1864-ben a Duna-parton körülbelül a Parlament helyén kisebb hajójavító üzemet létesített. 1868-ban az újpesti téli kikötő területén létesített gyárat, melyben főleg uszályok épültek. Tőkehiány miatt ez utóbbi gyárat a Magyar-Belga Gép-és Hajóépítő RT-nak eladni kényszerült, de a műszaki vezetést megtartotta. Miután 1871-ben a Magyar-Belga RT csődbe került, Újpesten önálló gyárat alapított. Ebben 1878-ban már mintegy 450–600 munkást foglalkoztatott s egy évtized alatt Mo. részére 4, Romániának 6 személyszállító gőzöst, 250 vasuszályt és a tengerjáró hajót épített. 1880-ban kénytelen volt gyárát eladni, de 1884-ben a Váci úton megalapította harmadik hajógyárát, melyben 78 hajóegység épült. 1906-ban a gyár a Danubius Hajó- és Gépgyár nevet vette fel, majd 1911-től a Ganz Vállalatok érdekkörébe került Ganz-Danubius Gép- és Hajógyár néven. Ily módon a ~ alapította gyár a jelenlegi Magyar Hajó- és Darugyár magvának tekinthető.