Kezdőlap

Hornyák Endre (Miskolc, 1903. dec. 12.Bp., 1989. ápr. 6.): gépészmérnök, műegyetemi tanár. Gépészmérnöki oklevelét 1928-ban a bp.-i műegy.-en kapta. Már utolsó éves korában részt vett a kalorikus gépek tanszékének munkájában. Diplomája megszerzése után a Pázmány Péter Tudományegy. műszaki osztályán dolgozott, ahol az üzemeltetési feladatok mellett a kutatásokkal kapcsolatos különböző gépészeti berendezések tervezése, létesítése és fejlesztése is a feladata volt. Ennek tapasztalatait a szegedi és debreceni egy.-ek építkezéseinél is hasznosította. Az Orsz. Testnevelési és Sport Hivatal sportlétesítményeinek fejlesztésénél szakértőként működött közre. 1946-tól a Bp.-i Műszaki Egy. építészmérnöki és építőmérnöki karán oktatta az épületgépészet c. tárgyat. 1963-ban lett a II. épületgépészeti tanszék vezetője, majd az Épületek Szerkezeti és Berendezései Intézete ig. h.-e. Oktatói tevékenysége mellett 49 létesítmény épületgépészeti terveit önállóan, 56 létesítményét társtervezőként készítette el. Ezek közül jelentősebbek: Nemzeti Sportuszoda építés, fejlesztés; Kolozsvári Egy. rekonstrukció; Kolozsvári Nemzeti Színház rekonstrukció; Hegyfalu 200 ágyas szanatórium; Ajkai 550 ágyas kórház; Csepel Nagypontosságú szerszámgépgyár; Épületelemgyár; Testnevelési Főisk. fejlesztési terv; Tatai edzőtábor építés-fejlesztés; Balatonfüredi Szívkórház vízellátás; Vörös Október Ruhagyár; Egyesült Gyógyszergyár. Számottevő publikációs tevékenysége keretében egyetemi jegyzeteket írt, hét jegyzetnek volt társszerzője, három szakkönyve sportlétesítmények építésével foglalkozik. Tagja volt az Építőipari Tudományos Egyesület Épületgépészeti szakosztálya vezetésének, az MTA több bizottságának és a Testnevelési Tudományos Tanácsnak. 1989-ben Alpár-díj és -érem kitüntetést kapott.