Kezdőlap

Kopácsy József (Veszprém, 1775. máj. 30.Esztergom, 1847. szept. 18.): esztergomi érsek, az MTA t. tagja (1831). 1799-től a veszprémi papneveldében tanár. 1806-ban veszprémi plébános, 1807-ben ugyanott kanonok. Mint káptalani követ részt vett az 1811–12-i ogy.-en. 1822-ben székesfehérvári, 1827-ben veszprémi püspökké nevezték ki. 1838-ban esztergomi érsek és hercegprímás lett. Elsőként adta ki m. nyelven az egyházmegyei körleveleket. Több egyházi intézményt létesített. 1840-ben megbízást adott Hild Józsefnek a már korábban építeni kezdett esztergomi székesegyház áttervezésére, a munkálatok azonban életében már nem fejeződtek be. Szorgalmazta a mo.-i kat. egyház történetére vonatkozó okmányok gyűjtését. Kiadatta Kézai művét és a Budai Krónikát. Lefordította Claude Fleury egyik művét Az izraelitáknak és a keresztényeknek szokásaik (I–II. Veszprém, 1851) címmel. – Irod. Szilasy János emlékbeszéde (Akad. Ért. 1847. 10. sz.).