Kezdőlap

Kovách Aladár (Dés, 1908. jan. 2.Bécs, 1979. aug. 14.): író, dramaturg. A bp.-i tudományegy.-en m. irodalmat és művészettörténetet tanult, majd egy évig a Sorbonne hallgatója volt. 1921-ben sajtó alá rendezte Balassi Bálint összes költeményeit, 1943-ban Berzsenyi Dániel munkáit. 1939-től szerk.-je volt a Bolyai könyvek sorozatának. Téli zsoltár c. színművét 1940-ben a Nemzeti Színház mutatta be. 1944 júl.-ának utolsó napjaiban lett a Nemzeti Színház ig.-ja, 1944. okt. 16-án lemondott. Még lemondása előtt a Nemzeti Színház teljes archívumát, jelmez- és díszlettárát Demény Pál segítségével Svédo. védnöksége alá helyezte. 1947-től Németo.-ban, Franciao.-ban és Ausztriában élt. 1951-1953 között a Szabad Európa Rádió (SZER) irodalmi osztályánaka vezetője, majd a francia rádió m. osztályának, 1960-tól a nemzetközi osztálynak a munkatársa, majd a Műhely főmunkatársa volt. Szerk. a Szózat és a Donau Bote c. lapokat. Cikkei a Hungária, Új Hungária, Magyar Élet és az Eastern Europe's Monitor hasábjain jelentek meg, többnyire Viator álnéven. Hamueső c. drámáját 1971-ben Saarbrückenben mutatták be. 1976-ban munkásságát Nyugat-díjjali smerték el. Téli zsoltár c. színművét 1986-ban műsorára tűzte a győri Kisfaludy Színház, a színház vendégjátékaként Bp.-en a Thália Színházban mutatták be. – M. A Mindszenty per árnyékában. Dokumentumok, pásztorlevelek, rendőri utasítások, tiltakozások, jegyzetek (Innsbruck, 1949); Magyarország története (Bakó Elemérrel, München, 1951); Die siebenbürgische Frage (Zathureczky Gyulával, München, 1965). – Irod. Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945-1985 (Bem, 1985); Petővári Ágnes: K. A. (Somogy, 1987. 5. sz.).