Kezdőlap

Kovács István (Nyírbátor, 1921. szept. 21.Bp., 1990. nov. 29.): jogász, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1965, r. 1976). Egy.-i tanulmányait 1939-től 1943-ig a debreceni egy. állam- és jogtudományi karán végezte. Egyik szervezője, majd vezetője volt a debreceni egy.-en alakult demokratikus diákszervezetnek. Innen vezetett útja a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz. Miniszteri titkár, 1947-48-ban Veszprém megye alispánja lett. 1949-ben a Belügymin.-ban mint miniszteri tanácsos vezetője volt a tanulmányi osztálynak. 1950-től a szegedi egy.-en a zÁllami- és Jogtudományi Karon oktatta az államjogot. 1951- től tanári munkájával párhuzamosan az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének ig. h.-e volt 1980-ig. 1954-ben a jogtudományok kandidátusa, 1962-ben a jogtudományok doktora. Támogatta az alkotmányjogi reformtörekvéseket, részt vett az MTA reformtörekvéseiben is. 1980-86-ban a Nemzetközi Közigazgatástudományi Társaság alelnöke, 1980-tól a Nemzetközi Jogi Akadémia és a Nemzetközi Alkotmányjogi Akadémia r. tagja volt. – F. m. A burzsoá alkotmányosság válsága (Bp., 1953); A Magyar Népköztársaság alkotmánya (Beér Jánossal, Bp, 1959; Magyar államjog (Beér Jánossal, Szamel Jánossal, Bp., 1960); A szocilista alkotmány fejlődés új elemei (Bp., 1962); A szocialista alkotmányok fejlődése (szerk., Bp., 1966); Magyar államjog I. (Szeged, 1977); Az októberi dekrétumok és az első szovjet alkotmány (Bp., 1980); A Szovjetunió szövetségi alkotmányai (Bp., 1982); Az európai népi demokráciák alkotmányai (Bp., 1985); Utószó és jegyzetek Deák Ferenc Adalék a magyar közjoghoz c. könyvéhez (Bp., 1987); Alkotmány és alkotmányosság (szerk., Bp., 1988); Nyugat-Európa alkotmányai (szerk., bev. tanulmánnyal, Bp., 1988); A Magyar Népköztársaság alkotmányának fejlődése és az új alkotmány (Bp., 1988); Nyugat-Európa legújabb alkotmányai (szerk. Tóth Károlylyal, Bp., 1990). – Irod. Herczegh Géza: K. I. (Jogtudományi Közl., 1990. 7-8. sz.); K. I. (Magy. Tudomány, 1991. 3. sz.).