Kezdőlap

Migray József (Nagykőrös, 1882. márc. 9.Bp., 1938. dec. 13.): költő, újságíró. Kőművesként kezdte, majd egy ideig tanító Bp.-en, később Aradon. Bp.-en, Brassóban újságíró, az Athenaeum nyomda korrektora. 1897-ben az első ifjúmunkáslap, az Előre szerk.- je volt (1899). Az 1918-as polgári demokratikus forradalom kormánybiztosa, a Tanácsköztársaság alatt a földművelésügyi népbiztosság osztályvezetője. A Tanácsköztársaság bukása bebörtönözték, kiszabadulása után a Népszava munkatársa lett. 1928-ban kilépett a szerkesztőségből, majd után Pejer Károllyal támadt ellentéte miatt miatt kizárták az SZDP-ből. Egy centrista párt létrehozását célul kitűző sikertelen kísérletét kivetően jobbra tolódott és kapcsolatba került a Nyilas Párttal. – F. m. Vörös zászló alatt (versek, Bp., 1900); Forrongás (versek, Bp., 1903); A szociális kérdések, az iskola és a tanítóság (Bp., 191 1); Népek, nemzetek, kultúrák (Bp., 1913); Magasban (versek, Bp., 1918); A vallás válsága (antiklerikális vitairatok, Bp., 1919); Szocializmus és népnevelés (Bp., 1919); Egy keresztényszociális állam története (Bp., 1923); Az Internacionálé története (Bp., 1924); Az egyház, a munkáskérdés és a keresztényszociális szakszervezetek (Bp., 1925); A marxizmus csődje (Bp., 1932). – Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Bp., 1962).