Kezdőlap

Mikola András (Peles, 1884. márc. 17.Nagybánya, 1970. júl. ? ): festőművész. Középisk.-i tanulmányai után (1902) egy hónapra a Szabad Festőisk.-ba ment Nagybányára. Később Bp.-en a rajztanárképzőben tanult, majd Debrecenben volt joghallgató. Tanulmányait megszakítva Nagybányán a Szabad Festőisk.-ban Réti Istvánnál tanult. 1905-ben Szatmár vm. ösztöndíjával Párizsba utazott és beiratkozott a Julian Ak.-ra, ahol Jean Paul Laurend volt a mestere. Franciao.-i tartózkodása során Cézanne volt rá a legnagyobb hatással. 1908-tól a bp.-i Képzőművészeti Főisk.-n Ferenczy Károly tanítványa. 1913-ban és 1914-ben elnyerte az Andrássy-ösztöndíjat. Az 1910-es években Olaszo.-ban járt, itt elsősorban remekművek másolásával és tanulmányozásával foglalkozott. A 20-as években a Szinyei-Merse Társ. hívta meg tagjai közé, 1927-ben egyhangúlag választották meg a Nagybányai Festők Társaságának elnökévé. Krizsán Jánossal ketten tanították a növendékeket. Legtöbb képén a nagybányai táj szépségeit örökítette meg. Első kiállítása 1907 nyarán a bp.-i Könyves Kálmán Szalonban volt. 1912-ben részt vett egy jubiláris nagybányai kiállításon. Későbbi képein is felfigyeltek friss és energikus tájlátására (Szinyei Társ., Munkácsy céh kiállításai, Műcsarnoki tárlatok stb.). A mo.-i közönség utoljára 1962-ben találkozhatott huszonhárom művével a MNG-ban megrendezett Nagybányai festők kiállításon. Képeit őrzi a kaposvári múz. és a MNG. Emlékiratai Színek és fények. Egy nagybányai festő emlékei címmel jelent meg (Kolozsvár, 1972). A Román Szocialista Köztársaság érdemes művész címmel tüntette ki. – Irod. Dévényi Iván: M. A. halálára (Művészet, 1970. 8. sz.); Bauner Zoltán előszava a Színek és fények… c. műhöz.