Kezdőlap

Mirkovszky Mária (Bp., 1896. ápr. 12.Pécs, 1987. máj. 19.): mozdulatművész, pedagógus. Párhuzamosan végzett torna- és énektanári tanulmányokat, s közben a 10-es évek második felétől részt vett Dienes Valéria Raymond Duncan által inspirált „görög torna” tanfolyamain. 1917-től előadóként közreműködött a Dienes-vezette Orkesztikai Isk. nyilvános bemutatóin, majd Dienes Valéria 1919-es távozása után tovább vezette az iskolát. Emellett saját isk.-ját is megnyitotta, ahol amatőröket – gyermekeket és felnőtteket – oktatott, majd három éves tanfolyamokon pedagógusokat is képzett. Alkotó-előadóművészként az elsők között táncolt Bartók Béla zeneműveire, s tervezett mozgáskompozíciókat Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Rabindranath Tagore verseire. Férjhezmenetele után egy rövid ideig Párizsban élt, majd hazajövetele után ismét megnyitotta iskoláját, ahol töretlenül – és 1948 után egyedüliként – folytatta az orkesztika oktatását egészen a 80-as évek végéig, haláláig. A mozdulatművészet kreativitásra és improvizációra építő pedagógiai jelei és módszerei az ő munkássága – és számos tanítványa – révén őrződtek meg, s váltak folytathatóvá. – Irod. Beszélgetés M. M.-val (Táncművészeti Dokumentumok, 1986); Merényi Zsuzsa: M. M. (Táncművészet, 1987. 8. sz.).