Kezdőlap

Móra Károly, Moravecz (Sternberg, Morvao., 1899. szept. 30.Bp., 1938. márc. 29.): csillagász. Kövesligethy Radó tanítványa a bp.-i tudományegy.-en, ahol 1932-ben avatták a csillagászat, a fizika és matematika doktorává. Doktori értekezését az MTA adta ki. A bp.-i egy.-en 1924-től a kozmográfiai tanszéken lett tanársegéd, 1931 – 32 között a lipcsei csillagvizsgálóban, a következő évben Hamburgban és Heidelbergben dolgozott. 1933-ban az Asztrofizikai Obszervatóriumhoz került, és Tass Antal ig. nyugalomba vonulása után 1935-ben őt bízták meg a Svábhegyi Csillagvizsgáló vezetésével. A bp.-i egy.-en két féléven át a csillagászat helyettes tanára volt. Nevezetesebb dolgozatai az RV Tauri-típusú R Scuti változó csillagokra, az M 67 csillaghalmaz csillagainak helyzetére és saját mozgására, valamint kisbolygók vizsgálatára vonatkoznak. Több fejezetet írt a Természettudományi Társulat kiadásában megjelent A csillagos ég c. kiadványban. – Irod. Csillagászati Lapok (I. évf. 1938. 2. sz.).